Hozzászólás ideje: Tegnap 11:271 napja Köszönöm Bob, hogy lefújtad ezt a filmet! Hálám örökké üldözni fog :)
Hozzászólás ideje: Tegnap 12:191 napja Bár Kylo Ren/Ben Solo az elsőszámú kedvenc karakterem a Star Wars-ban és szerintem eme Galaxisban botorság akárcsak írói eszközként is ugyanúgy tekinteni a halálra, mint reálisabb művekben, annak ötletétől, hogy feltámasztanák a karaktert, lendületből atyf*szt tudnék kapni. Ugyanis Ben halála a sztori és a karakterív szerves része. Lényege, hogy ő egy inverz Vader, és így képes befejezni, amit az apja elkezdett. Hovatovább, meghozta azt az áldozatot a szeretett nőért, amire Anakin valószínűleg nem lett volna képes anno, ha történetesen nem is veszi be Sidious süketelését arról, hogy a Jediktől nem tanulható meg a tudás, amivel megmenthetné Padmét. Egyszerűen azért, mert Anakin önzőbb volt, mint Ben, és ő csak úgy tudta elképzelni Padmé megmentését, hogy a nő az ő élete része marad. Ergo sosem áldozta volna fel magát érte. De hát ezért is lett Sith.Ha Kylo feltámadna, karakterének eme szerves részét egyszerűen kitépnék. Elveszne ez az áldozathozatal. Őszintén szólva, ha feltámasztanák Kylót, azzal legalábbis az én szememben többet ártanának a karakternek, mint amit nyernének. Azon kívül meg ott van, amit @Ody Mandrell is írt. Eddig mindenkinél ment a hiszti, hogy miért támadt fel, hogy milyen a Disney, amiért csak ilyen húzásokkal tud élni. Most meg hirtelen a k*rva anyját a Disney-nek, mert nem él ilyen húzással? Az anyja úristeni, hát már megint nincs rajta sapka, mi?
Hozzászólás ideje: Tegnap 14:591 napja 6 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:Korábban mindenki azt kritizálta miért hoznak vissza a halálból különböző karaktereket. Kérdem én, Kylo Ren feltámasztása mitől lenne jogosabb, mint Palpatine visszatérése? Ja, mert kedvenc karakter? Mert a folytatástrilógiát Palpatine nélkül is le lehetett volna zárni, ellenben Kylóval sokkal érdekesebb történeteket lehetne elmesélni, ha nem hal meg, mint azáltal, hogy meghalt.6 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta: Eleve ha nem hal meg Ben, teljesen más véget kellene forgatni onnantól, hogy nem egyesül az Erővel. Ilyen szintű későbbi belenyúlás egyik SW filmbe se volt.Még az is lehet, hogy 2 teljes percnyi anyagot fel kellene hozzá venni. A Jedi visszatérhez is forgattak újra jeleneteket a felújított kiadáshoz.6 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:Ja, mert kedvenc karakter? Ez már ok arra, hogy ráadásul barmoljunk is a filmeken?Első kérdés: igen. Elvégre ez egy véleménycikk, amiben az én véleményemet írtam le, amit nagyban meghatároz, hogy a kedvenc karakteremről van szó Második kérdés: egy eleve összebarmolt filmen? Igen.Már a Skywalker kora megjelenése környékén is azt mondtam, hogy Kylo tökéletes lenne egy ilyen történethez, ha ennek megfelelően zárják/zárták volna le. A karakter és Adam Driver is többet érdemel. Nem kell egyetérteni, és nem mintha bármi hatásom lenne arra, hogy mi történik.
Hozzászólás ideje: Tegnap 15:081 napja A karakterek visszahozását a halálból olyan gyorsan el kéne felejteni amennyire csak lehet. Ennél lustább, ötlettelenebb és univerum-rombolóbb húzást nehéz lenne kitalálni. Amint előáll egy író egy sztorival, aminek azaz alapja, hogy egy halott karakter visszatér, a történetet máris instant kukázni kéne. A Kylo-film eltörlése egy lépés a jó irányba. Csak így tovább!
Hozzászólás ideje: Tegnap 15:111 napja 2 perccel korábban, Bomarr írta:A karakterek visszahozását a halálból olyan gyorsan el kéne felejteni amennyire csak lehet. Ennél lustább, ötlettelenebb és univerum-rombolóbb húzást nehéz lenne kitalálni. Amint előáll egy író egy sztorival, aminek azaz alapja, hogy egy halott karakter visszatér, a történetet máris instant kukázni kéne. A Kylo-film eltörlése egy lépés a jó irányba. Csak így tovább!Az esetek 99 százalékában egyetértenék ezzel. Egyedül ebben a konkrét esetben nem.
Hozzászólás ideje: 21 órával korábban21 órája Szerző 3 órával ezelőtt, Rixon írta:Mert a folytatástrilógiát Palpatine nélkül is le lehetett volna zárni, ellenben Kylóval sokkal érdekesebb történeteket lehetne elmesélni, ha nem hal meg, mint azáltal, hogy meghalt.Ez az egyéni vágyálom kategória. Anno a prequel korszakban voltak ilyen hangok, hogy mit vágjanak ki, és akkor jó lesz.Én nem vagyok híve ennek a módszernek.3 órával ezelőtt, Rixon írta:egy eleve összebarmolt filmen? Igen.A filmet nézve sose éreztem összecsapottnak. Valószínűleg ezt a véleményt sokaknál a film elkészültének ismerete nagyban befolyásolja. Plusz nem tetszik nekik, így okot kell találni miért.
Hozzászólás ideje: 21 órával korábban21 órája 28 perccel korábban, Ody Mandrell írta:Ez az egyéni vágyálom kategória. Anno a prequel korszakban voltak ilyen hangok, hogy mit vágjanak ki, és akkor jó lesz.A klónok támadása legalább annyira kusza, mint a Skywalker kora, de mivel az egy sztori közepe, ott nem nagyon tudsz semmit megváltoztatni anélkül, hogy az utána következő dolgok ne boruljanak, ellentétben ezzel a szituval Ettől függetlenül tény és való, hogy vágyálom kategória, de ezek szerint olyan vágyálom, amin osztozom Adam Driverrel és a Lucasfilm sem tartja elvetemült ötletnek 29 perccel korábban, Ody Mandrell írta:A filmet nézve sose éreztem összecsapottnak. Valószínűleg ezt a véleményt sokaknál a film elkészültének ismerete nagyban befolyásolja. Plusz nem tetszik nekik, így okot kell találni miért. Én sajnos minél többször nézem meg egyre inkább ez a benyomásom róla. Ettől még nem utálom, ahogy a fentebb említett A klónok támadását sem, ez csak egy megállapítás részemről.
Hozzászólás ideje: 21 órával korábban21 órája Szerző 6 perccel korábban, Rixon írta:A klónok támadása legalább annyira kusza, mint a Skywalker kora, de mivel az egy sztori közepe, ott nem nagyon tudsz semmit megváltoztatni anélkül, hogy az utána következő dolgok ne boruljanak, ellentétben ezzel a szituval Ettől függetlenül tény és való, hogy vágyálom kategória, de ezek szerint olyan vágyálom, amin osztozom Adam Driverrel és a Lucasfilm sem tartja elvetemült ötletnek No igen, valószínűleg a Lucasfilm fejesei nem bólintottak volna rá, ha rossz ötletről van szó.
Hozzászólás ideje: 19 órával korábban19 órája Másfelől nézve viszont a Disney nem utasította volna el, ha olyan marha jó ötlet lett volna.
Hozzászólás ideje: 19 órával korábban19 órája Ha szerettek volna még Ben Solo filmeket a Disneynél ehhez mérten kellett volna megalkotni a IX. Részt. De Bent megölték. Jobban mondva, feláldozta magát. Innen ne legyen már visszaút. Az meg mindennek a teteje lenne, ha tartalmilag így újraforgatnának egy már meglévő jelenetet. Jó hogy nem már Shmiről derül ki, hogy nem is őt temette el Anakin, hanem egy rongybabát.Nonszensz. Akkor már inkább Ben átállása utáni időszakot meséljék el visszafiatalítással.
Hozzászólás ideje: 6 órával korábban6 órája Úgy érzem van itt némi zavar az Erőben azzal kapcsolatban, hogy mit csinál és mit nem csinál a Disney, ami meglepő, hogy éppen ezen a fórumon merül fel A Disney még mindig nem "csinál" semmit a Star Wars kapcsán, maximum eldönti azt, hogy mire ad pénzt. A kivitelezés, a kreatív folyamat, a tartalmak kitalálása és kidolgozása a Lucasfilmen belül történik.Szóval az, hogy "a Disneynél ehhez mérten kellett volna megalkotni a 9. részt" nem igazán értelmezhető, hiszen ezekben a kérdésekben nem a Disney döntött, hanem a Lucasfilm, vagy méginkább egyszemélyben J.J. Abrams, mint a film írója és rendezője. Még ha mindkét feladatát is megkérdőjelezhető minőségben látta el, egyetemben a társíróval Chris Terrióval, akinek olyan csodálatos filmeket köszönhetünk, mint például a Justice League eredeti változata Amiben felelőssége lehet a 9. rész kapcsán a Disneynek, hogy a produkció hátterét ismerve nyilvánvalónak tűnik, hogy több időre lett volna a Lucasfilmnek szüksége ahhoz, hogy rendesen ki tudják dolgozni a film történetét, és akkor nem a forgatás közben kellett volna kulcsfontosságú mozzanatokat eldönteni, például. Viszont ehhez tolni kellett volna a filmet, ami megbontotta volna a korábban tervezett menetrendet és hátráltatta volna azt, hogy a Disney mihamarabb visszahozza a Lucasfilm felvásárlásába fektetett összeget. Az ezután következő események ismeretében ez pénzügyileg okos döntés volt, hiszen beütött a covid, de ezt akkor még nem tudhatták. Mindezen minden bizonnyal az sem segített, hogy bekaksiztak Az utolsó Jedik rajongói fogadtatásától, és kukázták gyakorlatilag az egész addig kidolgozott koncepciót, amit Trevorrowval csináltak, függetlenül attól, hogy az jobb lett volna-e, vagy sem, ez sosem fog kiderülni.Viszont számos dolog arról árulkodik, hogy a Lucasfilm sem volt elégedett a Skywalker korával. Nekem legalábbis nem tűnik véletlennek, hogy az elmúlt években minimális ide kapcsolódó tartalmat adtak ki, ez gyakorlatilag csak idén kezdődött újra. 2021 és 2025 között gyakorlatilag csak a Shadow of the Sith regény jelent meg, ami releváns, a sequelekhez köthető tartalom. Még a Skywalker kora saját képregényes adaptációját is csak idén, 6 évvel a film megjelenése után adták ki. Ha a Lucasfilm úgy gondolta, hogy szeretne ilyen módon úgymond "korrekciót", lát ebben fantáziát, ráadásul egy Oscar-díjas rendező és egy Oscar-díjas színész (Steven Sodebergh és Adam Driver) nevével fémjelzett projektről lett volna szó, kétlem, hogy annyira borzasztó ötletre alapozták volna Ami a Disneyt illeti: a Forbes nemrég jelentkezett egy anyaggal, melyben kiszámolták a Disney érás Star Wars tartalmak feltételezett valós költségeit és megtérülését, mely minden bizonnyal nem centre pontos, viszont éppen ezek a dolgok is más megvilágításba kerülnek általa. Eszerint az összes film közül a Skywalker kora került a második legtöbbe, és a nyereséges projektek közül ez hozta a legkevesebb profitot is, mindössze 58 millió dollárt, ami eltörpül a 7-8 mellett. Kiegészülve azzal, hogy a Solo kb. 100 millió dollárt bukott, ráadásul éppen egy valag pénzt öntöttek bele a streaming tartalomgyártásba, elég könnyen összeáll a kép.Ha egy koncepcióban a Disney profitot látna, akkor leszarná, hogy történetileg mennyi értelme van, mondani kellett valami indokot, ennyiről van szó. A Skywalker kora kis túlzással nullszaldós eredménye, és a Mando sikere után egész egyszerűen nem akartak egy ilyen, rizikósabb projektre pénzt költeni. Nem véletlen, hogy épp egy Mando filmmel tér vissza az SW a moziba ennyi év után. Ennyiről van itt szó. Már azt is egy kisebb csodaként lehet elkönyvelni, hogy a Starfighter megvalósulhat, ennek viszont ahhoz lehet köze, hogy a szintén Shawn Levy által dirigált Deadpool és Rozsomák 1 milliárdot hozott, ami a pandémia óta ritka, mint a fehér holló. Ennyiről szól ez az egész. A Disneynek rohadtul tökmindegy, hogy miről szól egy sztori, az a lényeg, hogy látnak-e benne pénzt. Ha számítana, nem jönne jövőre a Toy Story 5. Ebben ott és akkor nem láttak pénzt. Pont. Szerkesztve: 6 órával korábban6 órája - Rixon Adat pontosítás
Hozzászólás ideje: 3 órával korábban3 órája Szerző 3 órával ezelőtt, Rixon írta:A Disney még mindig nem "csinál" semmit a Star Wars kapcsán, maximum eldönti azt, hogy mire ad pénzt.A Disney szava dönt mindenben. Ráadásul pont a legfontosabban, a pénz dolgában. Szerintem itt mindenki tudja, hogy nem a Disney felelős az SW kreatív folyamataiért. Ha így lenne, semmi szükség nem lenne a Lucasfilmre. A Disney csak igent vagy nemet mond projektekre, ami a legfajsúlyosabb ténykedés a folyamatban. Mert összehozhatnak akármilyen frankó projektet a Lucasfilmnél, ha nem kapnak rá pénzt az anyavállalattól, megy a kukába. Nekem elég fura, hogy a sequel trilógia egyik legtöbbet kritizált eleme (Palpatine visszatérése) után, most azon megy a hiszti, hogy nem csinálnak gyakorlatilag egy ugyanolyan, vagy durvább belenyúlást az SW-be. Az üzleti megközelítés felemlegetésén pedig mindig csak mosolyogni tudok. Lucas pontosan ugyanezt csinálta, és ugyanezért támadták, főleg a PT éra alatt. Ő is pénzt akart keresni, mint ahogy a Disney is, hisz ez üzlet. Most komolyan bárki azt gondolja, hogy tiszta szívjóságból készültek Lucas filmjei? Az EPI gyerekbarát hangulata, Jar Jar....mind a kis lurkóknak készült, hogy apuci megy anyuci megvegye nekik a plüss Jar Jar-t, meg a többi terméket. A Star Wars egy bejáratott márka, ami pénzt hoz. Azon fennakadni, hogy egy Disney méretű vállalat ilyen szemüvegen keresztül hoz döntéseket, szerintem nem logikus. Persze a rajongói érzelmek néha irracionálisak. Én is vertem hónapokig a tamtamot amiért lelőtték az Acolyte-ot, de üzletileg szerintük ez volt a helyes.
Hozzászólás ideje: 2 órával korábban2 órája 2 órával ezelőtt, Rixon írta:Viszont számos dolog arról árulkodik, hogy a Lucasfilm sem volt elégedett a Skywalker korával. Nekem legalábbis nem tűnik véletlennek, hogy az elmúlt években minimális ide kapcsolódó tartalmat adtak ki, ez gyakorlatilag csak idén kezdődött újra. 2021 és 2025 között gyakorlatilag csak a Shadow of the Sith regény jelent meg, ami releváns, a sequelekhez köthető tartalom. Még a Skywalker kora saját képregényes adaptációját is csak idén, 6 évvel a film megjelenése után adták ki. Ha a Lucasfilm úgy gondolta, hogy szeretne ilyen módon úgymond "korrekciót", lát ebben fantáziát, ráadásul egy Oscar-díjas rendező és egy Oscar-díjas színész (Steven Sodebergh és Adam Driver) nevével fémjelzett projektről lett volna szó, kétlem, hogy annyira borzasztó ötletre alapozták volna Nem tudjuk, milyen döntést miért hoz meg a Disney - a pénz a mozgatórugó, de a pénzcsináláshoz rengeteg tényezőt figyelembe kell venni, beleértve azt is, hogy milyen minőségű az a sztori, vagy, ha úgy teszik, eladható minőségű-e. Ez mindenkki részéről, aki nem ül ott a döntéshozók között, csak spekuláció vagy okoskodás, beleértve engem is, nyilván. Ugyanúgy benne van a pakliban az is, hogy eleve ez volt a terv, és erre szerintem több jel is villogva mutat. A The Mandalorianről a kezdetek kezdete óta tudjuk, hogy kapocs lesz az OT és az ST között, és ez bizony komoly léptékkel bontakozik ki - viszont egy jó sztori nem lő el minden puskaport már az első részben, idő (egy sorozat esetében akár évek) kellenek ahhoz, míg eljut a kibontásig. A The Bad Batch is elég erőteljesen érintette az ep9-et. És talán az sem a véletlen műve, hogy az ep7 koncepciói között feltűnt, de a filmekben nem megvakósított dolgok elkezdtek megjelenni a mandoverzumba, mint például a Vaderként és Anakinként is megjelenő Skywalker Erőszellem (nem meglepő módon, Filoni ott volt az ST alapjait lefektető csapatban). Vagyis voltak tervek ehhez az érához, ezekhez a filmekhez, amik most valósulnak meg. Még jó, hogy nem ezek előtt dobálnak ki műveket. Azért nem valószínű, hogy a véletlen műve, hogy a Luke-kal és az ossusi Jedi akadémiáját is behozó A Sithek árnyékában pont pár hónappal a The Book of Boba Fett azon epizódja után jelent meg, amelyben Luke és az ossusi Jedi akadémia előtérbe került. A sorozatban visszahoztak egy olyan témát, ami fontos az ST kapcsán, aztán jött a könyv, ami már erre alapozva jelent meg (ráadásul, a könyvben fontos helyszín volt a Tython is, ami szintén egy The Mandalorian epizódban kapott azt megelőzően szerepet).És bár valóban, nem ömlött ránk az ST éráról szóló könyvek és képregények áradata, azt azért nem lehet állítani, hogy semmit sem kaptunk, ami köthető lazább vagy szorosabb szálakkal az ST-hez. Szó szerint minden évben volt a legpopulárisabb és legszélesebb körhöz eljutó médiában, avagy a mozgóképes alkotásokban valami, ami köthető az ST-hez, legyen szó csupán olyan apróságokról, hogy átemelnek néhány fajt, egészen az olyan nagy dolgokig, mint Palpatine visszahozásának megalapozása. Még az Andor, aminek aztán tényleg semmi köze az ST érához, is képes volt ST érás alapozásra azáltal, hogy megjelent benne a d'qari lázadó bázis. A The Book of Boba Fett-ből tudtuk meg, hogy hogyan kezdte Luke a tanítást az Ossuson, láttuk az ST filmekben lángoló templom első épületének felhúzását. A The Mandalorianben és az Ahsokában olyan karakterek jelennek meg (Brendol Hux és Hamata Xiono), akiknek leszármazottai az ST érában lesznek fontosak (Armatige Hux és Kazuda Xiono). És az egész mandoverzum épp azt tálalja, miért is olyan teszetosza tüskelöki az új Köztársaság, és hogyan és miből fejlődhetett ki mellette az Első Rend. A mandoverzum egy ST prequel az elejétől fogva, és mára már oda jutottunk, hogy egy casual Star Wars néző is ráeszmél erre. És erre még jönnek az olyan művek, mint a The Bad Batch, ami elég erőteljesen megmutatta, honnan is indult Palpatine visszahozásának kísérletei.Szó szerint 2019-től 2025-ig nem volt olyan év, hogy ne kaptunk volna valamit, ami kapcsolódik az ST-hez. És azért na, az ep9 még nem évtizedekre, mindössze hat évre van. Sőt technikailag, még hat évre sincs, hisz október van, azt meg decemberben mutatták be. Hat év alatt lényegében felhúztak egy univerzumon belüli univerzumot, ami nyilvánvalóan ST prequelként funkcionál. És személy szerint kifejezetten örülök, hogy mindez mozgóképen, nem könyvben vagy képregényben valósult meg, mert így sokkal szélesebb körhöz jut el. Őszintén szólva, A Sithek árnyékában-nak is jobb lett volna, ha így jelenik meg, mert Rey karakterének nagyon fontos elemeit (alapjait) mutatja be, viszont könyv formában sajnos nagyon kevés emberhez jut el. 27 perccel korábban, Ody Mandrell írta:Nekem elég fura, hogy a sequel trilógia egyik legtöbbet kritizált eleme (Palpatine visszatérése) után, most azon megy a hiszti, hogy nem csinálnak gyakorlatilag egy ugyanolyan, vagy durvább belenyúlást az SW-be.És az megfigyelted, hogy ebben a konkrét témában Kathleen Kennedy valamiért nem a sátán földi helytartója? Pedig Driver szavai szerint ő lendítette mozgásba ezt az egészet. Szerkesztve: 2 órával korábban2 órája - Dzséjt
Hozzászólás ideje: 2 órával korábban2 órája Szerző 9 perccel korábban, Dzséjt írta:És az megfigyelted, hogy ebben a konkrét témában Kathleen Kennedy valamiért nem a sátán földi helytartója? Pedig Driver szavai szerint ő lendítette mozgásba ezt az egészet. Bizony, most a Disney és Iger van pellengérre állítva. Azt a kiskésit, hogy valakivel mindig baj van.
Hozzászólás ideje: 1 órával korábban1 órája A pénzügyi szemléletet nem kritikaként hoztam fel, arra reagáltam ezzel, miszerint Disney biztos azért dobta vissza, mert rossz volt az ötlet, vagy hogy a Disneynek kellett volna így vagy úgy csinálnia a 9-et Nyilván a kapitalizmusban minden így működik, csak amikor ígéretes projektek nem valósulnak meg amiatt, mert nem mernek a fejesek rizikót vállalni, az időről időre azért elkeseríti az embert :) Márpedig számomra ez egy ígéretes projekt lehetett volna. Hogy ebben egyetértünk-e vagy sem, az már teljes mértékben szubjektív megítélés kérdése Csak hogy cinikuskodjak egy kicsit, ha a minőség lenne az elsődleges szempont, akkor már rég a Rian Johnson-trilógiát néznénk A Kathleen Kennedy dologra inkább nem reagálok, jóhiszeműen feltételezem, hogy ott nem én lettem megszólítva Szerkesztve: 1 órával korábban1 órája - Rixon kiegészítés
Hozzászólás ideje: 49 perccel korábban49 perce Szerző 21 perccel korábban, Rixon írta:A Kathleen Kennedy dologra inkább nem reagálok, jóhiszeműen feltételezem, hogy ott nem én lettem megszólítva Nem hiszem, Te sose nyilatkozátl meg róla végletekebne. De majd Dzséjt leírja mire vagy kire gondolt. Szerkesztve: 49 perccel korábban49 perce - Ody Mandrell
Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.