Ugrás a kommentre

Mennyire egységes a Skywalker SAGA?


Ajánlott hozzászólás

Hozzászólás ideje:

Az Andoron felbuzdulva folytattam a Saga maratont. Néhány gondolat:

-A Poe képregények még mindig egészen remekek. Ahogy telik az idő egyre hiánypótlóbbnak tűnnek, már csak azért is, mert a sequel érával még mindig nagyon kevés mű foglalkozik.

-A Resistance első évada meg valamivel jobb, mint ahogy emlékeztem rá. Annak idején nagyon zavaró volt, hogy Kaznak nincs olyan jellemfejlődése, mint mondjuk Ezrának ráadásul az Ellenállásról túl sokat nem tudunk meg. Mindennek tetejébe pont a legelső rész elég pocsék. Már csak azért is, mert Neeku a lehető legidegesítőbb formáját hozza. De a mérleg másik oldalán is elég sok minden van: kifejezetten érdekes látni, ahogy lépésről lépésre az évad során fény derül rá, miként működik a Kolosszus állomás a "teknősök" által üzemeltetett legalsó szintektől egészen a csúcsig, ahol az ászok meg Doza tengeti a mindennapjait. Tetszik ahogy belátást kapunk a mindennapokba: még az is kiderült, hogy milyenek a videojátékok az SW univerzumban.

Van egy csomó jó mellékkarakter, mint Flix és Orka vagy az a kék űrlény, akinek a felbukkanását mindig megmosolyogtam. A versenyek és az akciók látványosak és jót tesz a sorozatnak, hogy nem Erőhasználó a főszereplő ezért egy-egy Tie vadász vagy egyetlen rohamosztagos felbukkanásának is van súlya. Az Első Rend tényleg veszélyesnek tűnik. Jók a kapcsok a kánonnal: hallunk a jakku-i csatáról is és tetszik itt mennyire más a politikai felállás, mint a Birodalom idején: az Első Rend nagyon meghúzza magát, amig nem indul be a háborús gépezet.

A csúcs epizódok azok, ahol Poe is feltűnik (leszámítva az első részt, mert az rémgyenge).

A felsoroltaktól a Resistance nem válik valamiféle mesterművé. Vannak gyenge pontjai, de az erényei is elvitathatatlanok. És akkor itt megjegyzem: a "The Core Problem" című rész kiváló felvezetője az ep.7-nek. Látjuk, ahogy kiderül, hogy az Első Rend nagyobb fenyegetést jelent, mint azt hőseink korábban gondolták, Poe átveszi BB-8-et egy bájos jelenetben, majd bejelenti, hogy megy a Jakkura... baromi jó volt rögtön utána betenni az ep.7-et. 

-És akkor Ep.7: ez a film még mindig piszok szórakoztató. Hané az egyik legjobb és legmegindítóbb haláljelenet az egész Saga-ban. Ahogy utána Chewie elkezdi irtani a rohamosztagosokat az valami óriási.

 

Nade mondom az újranézés legmeglepőbb pontját: jómagam eddig meglehetősen nagy ellenszenvvel fogadtam a sequel Palpatine-hoz köthető fordulatait: legyen szó a puszta felbukkanásáról vagy arról, hogy rokoni kapcsolatban van Rey-el. Azon túl, hogy erőltetettnek éreztem, sajnáltam, hogy kukázták azt az ötletet hogy Rey felmenői valójában "senkik voltak". Újranézve az ep.7-et viszont pár dolgot most már másként látok. Nem emlékeztem rá, hogy Rey-el MENNYIRE ott van az Erő. Nem csak arról van szó, hogy elég Erőérzékeny, hanem hogy olyan brutálisan ott van vele az Erő, hogy a többi karakter is csak pislog, mint hal a szatyorban. Snoke vagy Kylo se érti, hogy miként lehet ennyire "Erős" ez a Rey. És rendre visszatérő kérdés, hogy mégis ki lehet ő? Engem lep meg a legjobban, hogy ezt írom, de most azt éreztem volna erőltetettnek, ha Rey a semmiből lépett volna elő. Egyszerüen annyira kilóg minden más Erőérzékeny közül és onnantól, hogy megérinti Luke kardját a képességei olyan sebességgel jönnek elő, hogy most úgy érzem, sokkal jobban passzol a sztoriba az, hogy Rey-nek "van múltja".

 

A Battlefront II kiegészítőjét is végigvittem, ami az ep.7 idején játszodik (kellemes időtöltés). Néhány Force of Destiny részt is megnéztem (a Rey-es részek egész okésak), és elolvastam azt a Phasma képregényt, amelyben megszökik a Starkillerről (meglepően jó). Majd jöhetett az ep.8: talán ez a legintenzívebb Star Wars film. Annyi minden történik, hogy olyan mintha három SW mozit néztem volna egyben. Az utolsó egy óra elképesztően erős. Luke-nak minden jelenete arany. Pláne mikor találkozik Leiával és kiáll a lépegetők elé! 

Hozzászólás ideje:
10 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Akkor már csak a IX van hátra? :D 

Már közel vagyok hozzá. Pár mű van csak hátra: a Legacy of Vader képregény megjelent füzeteit már elolvastam. Most a Resistance második évadában vagyok benne. Aztán még lesz a a Hűség című képregény, meg a Tales from the Galaxy's Edge videojáték, amit kb. 10 óra végigvinni (aminek jól megalapozott a Galaxy of Adventures néhány Batuu-s része). És utána már jön a zárás az ep.9-el.

 

Ami a Sithek árnyékát illeti: annyira vágytam rá, hogy mozgóképes SW-t nézzek, hogy végül azt nem időrendben abszolváltam. De közben azt is olvasom. Már majdnem a végén vagyok.

Hozzászólás ideje:

A Resistance második évada eléggé hullámzó: az első rész kifejezetten gyenge, a második cserébe nem csak simán remek, de ráadásul az egyik legjobb kapcsolódási pontot hozza a filmekkel, azzal, hogy látjuk a D'Qar-i csata maradványait. Ezután kapunk egy rakás fillert: van itt sith templom, meg hutt kaszinó is. Flix családjáról kiderül, hogy ők az SW világ törpjei, akik olyan mélyre ástak, hogy a föld alatti szörnyeket keltettek fel... nagy baj egyikkel sincs, de középtájon kezd kicsit semmilyenné válni és szétesni az egész évad, szemben az elsővel, ahol azért volt egy egyértelmű iránya a történetnek. Az utolsó részek azonban meglepően jók lettek: sokkal jobbak, mint ahogy emlékeztem rájuk. Az Első Rend elleni csata egészen prima lett. Nem markol nagyot az utolsó rész, de kifejezetten szép búcsút veszünk a hősöktől. 

Összességében a Resistance minden hibájával együtt kellemes adalék az SW világához.

 

Az időrendben következő képregényeket már elolvastam. A Tales from the Galaxy's Edge videójáték közepén vagyok.

Hozzászólás ideje:

Végül több, mint fél évbe telt, de a végére értem: eljutottam a Star Wars maraton finisébe. Kylo Ren megígérte, hogy befejezi, amit Vader elkezdett. De akkor még nem sejtette, hogy Benként fogja befejezni, amit Anakin akart: visszahozza az életbe, akit szeret.

 

Még soha nem tetszett ennyire az ep.9 mint most. Pedig az elején megijedtem: az első fél óráért annyira nem voltam oda. Jó sok expozíció volt. Rohanva be van dobva egy csomó ötlet. Leia jelenetei szerintem nem az igaziak. Értem miért igy csinálták őket, tiszteletből Carrie Fisher felé, de nem igazán működtek.

Több dolgon is húztam a szám. Úgy a 30-dik percnél már kezdtem aggódni, hogy ez nem fog igazán bejönni. Nade kb. onnantól, hogy Rey meggyógyítja a föld alatti kígyót az epizód nálam szárnyra kapott. Óriási élmény volt. 

Jó volt, hogy pont az ep.9 nézés előtt fejeztem be a Sithek árnyékát. Így hogy elolvastam, hogy pontosan miként haltak meg Rey szülei, meg mi történt az elbújtatása körül, egészen más volt nézni az ep.9-et. Mondhatom, hogy mostanra Rey származását teljesen elfogadtam. Ebben több dolog is segített: eleve nem is rémlett már, hogy az ep.8-ban mennyire "rákap" a sötét oldal Rey-re: amikor először meditál, Luke is ledöbben, hogy mennyire erős a kapcsolata az Erő gonoszabbik felével. 

Régen zavart, hogy az ep.8-ban maga Rey mondja ki, hogy a szülei senkik voltak. A teljes sequel trilógia fényében eddig nem értettem, hogy érezheti ezt. De a regényből is kiderül: Rey jól sejtette. A szülei úgymond senkik voltak. Az apjának, Dathan Palpatine-nak hiába volt "nagy neve", csak egy kísérlet mellékterméke volt. 

 

Amit mindig is bírtam az ep.9-ben az a lépték: itt már a fénykarpárbaj úgy zajlik Rey és Kylo között, hogy közben titáni hullámok csapdosnak körülöttük. A lehető legjobb értelemben űroperás a Rise of Skywalker.

 

Az is tetszik, hogy Palpatine hozzáállása az uralkodáshoz mennyire megváltozott. Most, hogy évtizedekig egy félhalott testben volt, vakon, úgy hogy még a mozgáshoz is egy gép kellett, már nem érdekli a megtévesztés. Nem akar úgy uralkodni, hogy jónak és béketevőnek higyjék. Nincs szüksége az agyafúrt propagandára, meg arra a kifinomult birodalmi hierarchiára, amit az Andor olyan jól bemutatott. Palpatine többé nem akarja a jótevő maszkját hordani az alattvalói előtt. Egy uralkodónak, aki a halál kapujában áll nincs vágya a látszatásra: Palpatine köré már nem törtető katonák és politikusok gyűlnek, hanem sith szolgák. A katonákat nem sorozzák, hanem gyerekként elrabolják és agymossák (most imádtam azt az ötletet, hogy az agymosás nem működik azokon, akik kicsit is Erőhasználók, ezért akik ebbe a szűk körbe tartoznak, hogy van valami képességük azok rendszerint dezertőrök lesznek). Beszédes az is, hogy Palpatine már nem a Coruscantról hanem az Exegolról akar uralkodni. 

 

Ha most visszatekintek a maratonomra és ki kéne emeljem, hogy mi volt a csúcs, akkor megint csak meglepve magam egy kicsit az Ahsoka ötödik részére tenném a voksom. Úgy éreztem a Star Wars ott járt a csúcson. Sokszor emlegetik ezt a franchise-t modern mitológiaként, de sose érződött annyira mítosznak az SW, mint abban a részben. Mondom ezt úgy, hogy közben az Ahsoka első évadot - még úgy is hogy az egészet imádtam - egy rangsorban nem tenném az első helyre. De ha a különálló részeket nézzük, akkor az ötödik résznél jobb szerintem egyelőre nincs.

 

A maraton kellemes hozadéka volt, hogy behoztam a lemaradásom a képregények terén. A legkellemesebb meglepetést ezen a fronton a High Republic és a Qi'ra trilógia füzetei hozták. Ez a sok Star Wars fogyasztás óriási élmény volt és megerősített benne: ennél jobb fiktiv univerzum és franchise nincs a világon.

A Star Wars a csúcs! :psycho:

Hozzászólás ideje:

Remek beszámoló volt ez is, és amelyeket közben írtál, azok is! Nagyon tudom sajnálni, hogy egy ilyen maratont összehozni nekem szerintem egy évnél is tovább tartana, pedig a képregényeket bizton kihagynám, ezért ilyen módon nem is jutott még eszembe sem belekezdeni. De épp ezért jó olvasni, hogy Neked sikerült összekötve, átfogóan megtapasztalnod, milyen nagyszerű ez az univerzum! :)

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.