Értékeld a filmet

[Ody Mandrell]

Nekem itt mindig is az volt az érzésem amikor a két Jedi összenéz, hogy nekik is meglepetés a királynő kiléte. Sokaknak meg az ellenkezője jön le. Érdekes kérdés, hogy ha Qui-gonék tudtak a cseréről, arra mikor jöttek rá?

[Dzséjt]

Qui-Gon elég sok időt töltötte el Padméval, szerintem azalatt lett biztos benne. Neki is feltűnhetett, hogy a testőrök Padmét védik, meg az, hogy a királynő kikéri a véleményét ("akárhogy döntök, veszélybe kerülünk" - és csak azután bólint rá a Naboo elhagyására, hogy Padmé azt feleli neki: "mi vállaljuk a veszélyt" - a testőröket mióta kell megkérdeznie a védett személynek, hogy válalják-e a munkájukkal járó veszélyt?).

Később meg mintha már kóstolgatná is Padmét. Mikor közli, hogy a királynőnek nem kell tudnia a fogadásról, úgy néz vissza Padméra Watto boltjába befelé menet, mintha arra lenne kíváncsi, hogy most miképpen reagál majd a póri gúnyába öltözött királynő. Meg eleve, ha Padmé annyira a királynő hű szolgája lenne és annyira biztos abban, hogy a királynő nem engedné Qui-Gonnak mindazt, amit csinál, akkor miért nem szól oda a hajóra a királynőnek? Mibe kerülne elkérni Qui-Gontól a komlinkjét (bár lehet, hogy van sajátja is) vagy visszamenni a hajóra jelentést tenni? Mégsem tesz ilyen irányú lépéseket, hiszen a hajón éppen nincs semmiféle királynő, ő meg nem egy hű udvarhölgy.

[Ody Mandrell]

1 órával korábban, Dzséjt írta:

Mikor közli, hogy a királynőnek nem kell tudnia a fogadásról, úgy néz vissza Padméra Watto boltjába befelé menet, mintha arra lenne kíváncsi, hogy most miképpen reagál majd a póri gúnyába öltözött királynő.

Ez a jelenet viszont totál azt sugallja, hogy Qui-Gon szinte biztosra veszi, hogy a királynővel beszél.  

[Donát]

Érdekes fejtegetés. Én eddig meg voltam győződve róla, hogy amikor Qui és Obi összenéznek, akkor jönnek rá, hogy miféle cselhez folyamodott korábban a királynő.

[Ody Mandrell]

Kétségtelen, hogy nem konzisztens a színészi játék ebben a kérdésben.  

[Frenkie]

Első megnézésre meglepődtem a cserén mikor kiderült a filmben. De akkor új film volt 15 év után előszőr új sw-film, sok mindenre kellet figyelni. A többi nézéskor hogy tudtam már és figyeltem azért kilógott a lóláb. A "királynő" engedélyt kér pl a szolgától. Illetve az arc. A legnagyobb bukta maga a színésznő. Az IMDB-on ott van hogy Amidala királynő = Natalie Portman. a szinésznő arcvonásai ismertek és mikor elkiséri a Jediket a Tatooine-on ott premier plánban ott az arca aki Natalie Portman.

Nála ugyanez az EP8. Először nem vettem észre Luke kivetülését, de mikor már tudtam és figyeltem, rá lehet jönni.

[Dzséjt]

Ugyan a kezdet-kezdetén én is úgy gondoltam, hogy Qui-Gon sem tudta, de később, ahogy egyre jobban megismerkedtem a filmmel, úgy változott bennem a kép, hogy a homokvihar után már biztosan tudja. És nálam ebben Liam Neeson játéka is hozzátett, legalábbis akkor, amikor azt mondja Qui-Gon, hogy "a királynőnek nem kell tudnia róla", majd még megvárja Padmé válaszát, nekem olyan érzésem van az arckifejezését látva, mintha ezt gondolná: "na, mit felelsz, királynő?" Vagy, amikor azt mondja, hogy "a királynő megbízik bennem, tegyen maga is így, ifjú udvarhölgy" - mintha csak arra emlékeztetné, hogy "te most nem királynő vagy, leányom". Sőt szerintem Padmé is rájött arra, hogy a Jedit nem tudja megvezetni. A dacos megjegyzése, hogy "én is ellenzem" számomra olyan, mintha azt mondaná, "b*ssza meg, ezt a kört ő nyerte". Vagy, amikor visszaszól Qui-Gonnak, hogy "túl sokat hisz magáról", ott már azzal sem próbálkozik, hogy elfedje szavait. Persze az, hogy ki mit lát bele a mondatokba és arckifejezésekbe, az egyéni kérdés. 

Ugyanakkor a kánon szerint Qui-Gon már azelőtt tudta, hogy Padmé az álruhába bújt Amidala, hogy az leleplezte volna magát.

 

"A kollégái többségétől eltérően ő számos Jedivel találkozott már, és nagyon felkavarónak találta őket. Bár tudta, ha Qui-Gon mester élne, talán máshor érezne irántuk. Bizonyosan örömmel töltené el, hogy a barátjának nevezheti a Jedit, és talán továbbra is szövetségesek lennének. Kettejük kapcsolata meglehetősen különösen alakult: egy pillanarta sem sikerült megtévesztenie Qui-Gont, aki azonban hagyta, hogy fenntartsa az álcáját, amit Padmé nagyra értékelt, mivel ezáltal sikerült megóvnia az életét."

 

"- Nagyon kevesen tudják, milyen messzire hajlandóak elmenni a leghűségesebb testőreim, és eddig csak egyvalaki volt képes magától rájönni a cserére.

- Azt hiszem, nagyrészt csak a véletlenen múlt - felelte Organa. - Ha nem láttam volna meg önt abban a pillanatban, abban a fényben, és azzal a kifejezéssel az arcán, akkor sosem ötlött volna fel bennem az ilyesmi.

- Általában jobban tudok uralkodni az arckifejezésemen - vallotta be szomorúan Padmé. - A tömeg sokkal nagyobb volt a szokásosnál. Szerencsére az egyetlen, ami most kockán forog, az a szakmai büszkeségem.

- Ki az a bizonyos másik illető? - tudakolta Organa.

- Egy Qui-Gon Jinn nevű Jedi volt."

 

Mindez A királynő árnyéka című könyvben olvasható.

Szerkesztve: Március 21. - Dzséjt

[Donát]

A 25 éves évforduló és a közelgő Acolyte premier miatt újranéztem a filmet, és ha már így tettem, gondoltam, írok is róla egy kis kritikát.

 

Star Wars – Baljós árnyak: a kettő(sség) szabálya az univerzumon innen és túl

 

Jó néhány hónap telt már el azóta, hogy utoljára láttam a filmet, de mint oly sokszor, most is azonnal magával ragadott kettős hangulata. A díszleteiben csilivili Köztársaság hátborzongató elegyet alkot a háttérben lappangó gonoszsággal, amely egyre erőteljesebben mételyezi a demokráciát. Mételyezi, de a rendszer hibái nem belőle fakadnak. Megbújik a galaxison egyébként is ciklikusan megtelepedő sötétségen, erősíti, és katalizálja a folyamatokat és elindítja a galaxist egy sokkal sötétebb, gonoszabb, embertelen korszak felé.

 

De ehhez még mindig egy nevében dicső galaktikus berendezkedés, a Köztársaság adja a díszletet és a keretrendszert. Palpatine, aki ekkor még szenátor (vagy m árszenátor, nézőpont kérdése ugyebár) a főkancellári pozícióra vetett szemet, ami ekkor még nem egy teljhatalmú pozíció, de egy tökéletes következő lépcsőfok a gonosz mesteri terveinek továbbszövéséhez. A Jedik ekkor még köztiszteletben álló, rejtélyes, de gáláns lovagok, akik nem feledkeznek meg az Élő Erőről sem, és diplomatikus úton igyekeznek segíteni a galaxis népén apró kicsi beavatkozásokkal, miközben összességében a béke felkent védelmezői. A galaxisban ekkor még komoly kontrasztot nyújt a köztársasági Naboo a köztársaságon kívüli Tatooine között. (Ez a kontraszt később, a birodalmi éra beköszöntésével fokozatosan, és szó szerint szürkül el, hogy aztán végül teljesen egybemosódjon a funkcionárius birodalmi eszközök, fegyverek, díszletek kavalkádjában). Miközben tehát a Köztársaság névleg és díszleteiben tehát abszolút érintetlen, a film remekül bemutatja a köztársaság belső romlottságát és a háttérben már jó ideje zajló folyamatokat, amelyeket a sötétség egyre erőteljesebben a szolgálatába képes állítani.

 

Érdekes módon egyfajta kettősség készítői oldalról is jellemzi a filmet. Bár az epizód cselekményszövése rendkívül gördülékeny (kimondottan nehéz bármely ponton is félbehagyni, a jelenetek remekül építkeznek egymásból), ugyanakkor a nagyon erős, jól elkapott jelenetek mellé, közé, helyenként becsúszik egy-egy kurtán-furcsán megalkotott snitt is, ami kicsit kizökkenti az embert. Ilyen például az, amikor Jar Jar Qui-Gon közben járása után mégsem akar a bolygómagon keresztül menni, vagy amikor kétszer is látjuk a bongóban a nagyobb hal koncepciót, vagy amikor Anakin nem találja a helyét a Coruscant-i leszállóplatformon és Qui-Gon furcsán integet neki. Ezekből a kissé kilógó jelenetekből nincs túl sok, de helyenként mégis azt érezni, hogy talán egy-két jelenet et le lehetett volna rövidíteni, hogy kevésbé legyen kizökkentő.

 

Minden ilyen esetlen jelenetre viszont tucatnyi mesteri snitt jut, akár vizuális vagy zenei értelemben, akár színészi játékban közelítjük meg. Eleve, a főbb karaktereket alakító színészek, így Liam Neeson, Natalie Portman, Ian McDiarmid, Pernilla August, Ewan McGregor de még Jake Lloyd is lubickol a szerepében, és Ahmed Best is tökéletesen hozza, amit George Lucas kért tőle (feltehetőleg). Jar Jarról még lesz szó a későbbiekben, de szomorú, hogy a korabeli kritikák többnyire elvakultan a Jar Jar Binks karakterét övező negatívumokra fókuszáltak, így Best egyébként szerintem kiváló játékát totálisan agyonhallgatták, mert nem illett a narratívába. Szintén érdemes megjegyezni Jake Lloyd kapcsán, hogy hála neki, a 9 éves Anakin jellemében tökéletesen tükröződnek vissza azok a meghatározó karakterjegyek, amelyekre a későbbi epizódok remekül tudtak építeni (büszkeség, hirtelenharagúság, becsvágy, nyughatatlanság, vagányság, a szabályok sajátos értelmezése). 

 

Egy másik, érdekes kettősség pedig a film célközönségében rejlik. Meglepő vagy sem, egy csomó jelenetben Jar Jar amúgy remekül működik, ilyenkor kiválóan oldja az epizódban egyre csak növekvő feszültséget. Más esetekben viszont bosszantó, mert olyan helyzeteket fordít ki önmagából és tesz komolytalanná, amelyeket a film egy másik pontján nagyon is komoly fenyegetésnek kellene vennünk. Jó példa erre mondjuk a droideka, amely a film elején még a Jediknek is fejtörést okoz, később Padmééket akasztja meg a palotában, ám Jar Jar mégis kissé esetlen, komikus mód számol le egy botladozó példánnyal a nabooi csatában. Hasonlóan illeszthető ebbe a vonalba a fénykard akció közben hídról lelógó Jar Jar, aki ezután ügyetlenül landol a nabooi utcán, miközben az előtérben épp egy komolynak szánt droidaprítás és mentőakció zajlik.

 

Sokat gondolkodtam, hogy vajon mi lehetett a rendezői koncepció, hogy ezek így maradtak a filmben, aztán persze rájöttem: ezek a jelenetek tökéletesen működnek a gyerekek számára, és miközben a felnőttek megtalálják a mögöttes tartalmat a film egészében, addig a gyerekek számára Jar Jar ökörködései tökéletesen oldják a feszültséget és veszik el az epizód vagy a dráma élét. Az már más kérdés, hogy Qui-Gon halála pl. talán sokkal kevésbé szól az ő korosztályuknak, de ahogy egy Disney klasszikusba is belefér mondjuk egy Mufasa halála, úgy valószínűleg elfér nekik Qui-Goné is. Mindenesetre a filmre így rátelepszik egy kisebbfajta zavar azzal kapcsolatban, hogy kit is akar célközönségének, és néha a különböző célközönségeknek szánt üzenet vagy érdek épp a másik rovására megy. Ennek felismerése amúgy sokat segít az elfogadásban is. Amikor húzom a szám mondjuk Jar Jar egyik ökörködése kapcsán, ráébredek, hogy amit nézek, az nem volt más, mint egy hosszú távú befektetés a Star Wars jövő generációjába, és láss csodát, az azóta eltelt évtizedek számtalan bizonyítékot szolgáltattak arról, hogy ez a befektetés busásan megtérült.

 

És nemcsak ez a befektetés. A film egyik nagy erőssége, hogy merész. George Lucas egy pillanatig sem akart a már jogosan megszerzett babérjain ülni: úgy nyúlt a Star Wars galaxishoz, hogy az egyszerre építkezett a jól ismert galaxis alapjaira, miközben valami merőben újat is nyújtott. Lucas újragondolta az univerzumot, és minden jelenetben kézzel foghatóvá tette: 32 évvel a IV. rész előtt járunk. Nyoma sincs a Birodalom szürke, egyhangú, robosztus járműveinek, a galaxisra telepedett diktatúrának, helyette a demokráciákhoz gyakran társított „virágozzék ezer virág” üzenete köszön vissza lépten nyomon; a főkancellár kék öltözetéből, a nagyköveteket szállító vörös diplomata űrhajóról, a Nabooi járművek csillogásáről, vagy éppen Palpatine irodájáról. Ez a merész lépés később számos kellemetlenséget okozott Lucasnak a klasszikus trilógia rajongói körében, akiknek az igényei kielégítésére sokkal egyszerűbb lett volna visszanyúlni a IV-V-VI-ban látott klasszikus dizájnhoz, és amit számos IV-V-VI-on nevelkedett rajongó számon is kért rajta.

 

Lucas viszont ezúttal is a jövő generációjába történő befektetést választotta. És ez épp úgy hozzájárult a franchise későbbi sikeréhez, mint Jar Jar gyerekeknek szánt jelenetei. Mert így a messzi-messzi galaxis lépést tudott tartani az új generáció igényeivel, és képes volt távoli menedéket nyújtani egy újabb felnövő generációnak, máshogyan, de mégis, újfent célt érve, akárcsak 20 évvel korábban. Azok, akik 1999-ben elfordultak a franchise-tól, mert mást kaptak amit vártak, épp ezt nem értették meg: a Star Wars hosszú távú fennmaradása érdekében Lucasnak mélyítenie kellett a galaxist, és ablakot kellett nyitnia az univerzum egy olyan érájára is, ami merőben más, mint amit a klasszikus trilógia, ezáltal növelve a Star Wars rétegeit, komplexitását és nem utolsó sorban: igénykielégítő hatását.

 

Ez remekül visszaköszön az epizód zenei világában is. John Williams visszanyúlt a Star Wars alapvető dallamvilágához, de ahelyett, hogy az Episode I-ben java részt a már jól ismert témákat ismételgette volna, az alaptaktusokat mindössze mankóként használva újragondolta és egyúttal kibővítette a franchise zenei értékkészletét, olyan ikonikus dallamokat megalkotva, mint a Duel of the Fates, vagy az Anakin free, vagy a Trade Federation indulója. Williams épp annyira merész és energikus volt az Episode I kapcsán, mint maga Lucas, a film zenei- és képi világa ezáltal tökéletes kombinációt alkotva.

 

A film nagy előnye még a „foreshadowing”, vagyis az előre utalás, olyan jelenetekkel, amelyek a későbbi történések ismeretében külön súlyt, külön réteget kapnak. Ilyen például az Anakin-Shmi búcsú, amelyben Anakin megígéri az anyjának, hogy felszabadítja (és amit meg is tesz a következő részben, igaz, nem a rabszolgaságból, hanem a gyötrő fájdalomból), de említhetnénk az első Anakin-Windu találkozást (érdemes megnézni Anakin arcát, mikor Mace közli, hogy nem lehet belőle Jedi), vagy akár az Obi-Wan Anakin bemutatkozást is (nem mellesleg, meglehetősen pikáns, hogy Obi-wan első ízben szánalmas élőlényként hivatkozik Anakinre, igaz, ekkor még nem ismeri).

 

De megemlíthetjük ugyanitt Shmi tételmondatát, miszerint az univerzum legnagyobb problémája, hogy senki sem segít a másiknak. Vessük össze mindezt az EpIX ikonikus jelenetével, amikor a civil hajók fellázadnak a halálból visszatért Palpatine ellen és lerázzák magukról a sötét rabigát. És persze ott van még a Tanács hozzáállása a Sith-ekhez (ez a vonal az Acolyte közeledtével határozottan érdekesebbé válik, miközben határozottan érezhető egyfajta szembenállás a Yoda képviselte „a sötétség ködbe burkolózik” és a Ki-Adi féle „lehetetlen hogy visszatérjenek” frakciók között), vagy épp Yoda hozzáállása Anakinhez, akinek a képzésében az idős mester hatalmas veszélyeket lát.

 

És ha már Yoda bölcsességei. Az EpI (és a prequel trilógia) talán minden mást űberelő erőssége maga a tartalma és a mondanivalója. Emlékszem, gyerekként sosem értettem, hogy a félelem hogy lehet a sötét oldal kapuja, hogy aztán felnőtt fejjel már magamban is rendbe rakjam Yoda monológját, és hogy milyen veszélyeket jelenthetnak az emberre a bennünk elültetett félelem magvai, vagy épp milyen manipulációs lehetőségeket hordoznak magukban a később ezen magvakból a lelkünkbe szárba szökő előítélet, megkeseredés vagy épp gyűlölet csírái.

 

De a film ennél is tovább megy. A Baljós árnyak és az egész előzmény trilógia félelmetes görbe tükröt tart a fékek és egyensúlyok rendszerére épülő demokratikus berendezkedések elé, bemutatva a demokráciát mételyező korrupciót, az ambíció manipulációját, a bürokrácia lassúságát és a dezinformáció kétarcúságát. A PT a korát meghaladva hívja fel a figyelmet a demokráciákra leselkedő veszélyekre, és ennek az első epizód kiválóan megágyaz. Az a generáció, amely együtt nőtt fel ezzel a trilógiával, évtizedekkel később elismerően csodálkozik rá a filmek profetikus jellegére, vagy épp dühösen kéri számon a valóságon a körülöttük zajló folyamatok vészjósló spirálját, idő előtt felismerve ezen események baljós láncolatát és a tévutat, ahová a demokratikus intézmények leépítése, a bürokratikus megoldások tehetetlensége, vagy épp a közbeszéd radikalizálódása, a vitakultúra leépülése vezet.

 

A film és az egész előzmény trilógia épp ezért mind a saját idejében, mind pedig a jelenünkben a saját műfajában abszolút hiánypótló alkotás, és miközben képes volt sikerrel megnyitni a Star Wars  univerzumát a jövő generációja felé, egyúttal kihasználta a lehetőséget, hogy olyan mondanivalót adjon át a közönsége felé, amely fontos leckéül szolgál mind a felnőtté válás, mind pedig a felelős állampolgárság rögös útján. A Baljós árnyak ezen célkitűzésekhez mesterien járul hozzá, emberek millióiban keltve fel a figyelmet a messzi-messzi galaxis egy új érája felé, miközben a háttérben olyan folyamatokat indít útjára, amely aztán többé-kevésbé tökéletesen csatlakozik be az eredeti trilógia cselekményébe, hogy aztán azt újabb jelentéstartalommal ruházza fel. A film legfontosabb kettőssége ez alapján épp az, hogy miközben a felszínen szórakoztat és kitárta a messzi-messzi galaxis kapuját egy újabb generáció számára, a kulcs tanulsága egyúttal velünk együtt érlelődött, vált aktuálissá, hogy aztán a demokráció működtetése szempontjából kritikus összefüggésekre hívja fel a figyelmet.

 

Éppen ezért ez az epizód, minden hibája és gyengesége ellenére, nemcsak az SW univerzumának, hosszú távú fennmaradásának egyik sarokkövéül szolgál, amely nélkül ma teljesen máshogy, sokkal kevésbé rétegzetten gondolnánk a Csillagok háborúja világára, (már ha gondolnánk egyáltalán…), de egyúttal nézői millióit tanította kritikus szemléletre, felelős állampolgárságra és a demokrácia számonkérhetőségére is. Mindezt figyelembe véve, nem túlzás kijelenti, hogy a Baljós árnyak nélkül, vagy annak kevésbé merész, tartalmas megvalósítása esetén bizony potenciális Star Wars rajongók millióit veszítette volna el a franchise, miközben társadalmi oldalról pedig a 2000-es évek elején felcseperedő generáció egy kulcsüzenettel lett volna kevesebb. Ennek ismeretében nem túlzás kijelenteni, hogy George Lucas a Baljós árnyakkal mind a saját franchise-ának, mind pedig a modernkori, egészséges demokráciák hosszú távú fenntartásához tevékenyen hozzájárult, és ezért kizárólag az elismerés hangján lehet szólni a prequel trilógiát övező merész vállalkozásáról és annak elgondolkodtató mondanivalójáról.

[Dzséjt]

 

43 perccel korábban, Donát írta:

amikor Anakin nem találja a helyét a Coruscant-i leszállóplatformon és Qui-Gon furcsán integet neki [...] mégis azt érezni, hogy talán egy-két jelenet et le lehetett volna rövidíteni, hogy kevésbé legyen kizökkentő.

Ennél az anakinos jelenetnél Lucas is érezhette ezt, hiszen az eredeti moziváltozatban nem volt benne, csak a DVD-re vágta vissza..

[Donát]

Na, ezt nem is tudtam...

[Ody Mandrell]

Nem is tudom mikor olvastam utoljára ilyen mélyreható elemzést erről a filmről. Bravo Donát!

[Donát]

1 órával korábban, Ody Mandrell írta:

Nem is tudom mikor olvastam utoljára ilyen mélyreható elemzést erről a filmről. Bravo Donát!

Köszi!

 

Ha emlékeztek, anno rögzítettünk egy podcastet az EpI-VIról még épp azelőtt, hogy kijött volna a VII, pont azért, hogy aztán összevethető legyen az újabb réteget kapó véleményünkkel. Na pont ezért akartam még az Acolyte előtt írni egy véleményt a TPMről, mert kíváncsi vagyok, hogyan fog mindez megváltozni a sorozat fényében. 

 

Így újra olvasva, azért maradt pár typo, faramuci forgalmazási hiba, ezeket majd hamarosan javítom.  

[Ody Mandrell]

Jó lett így is. Azok a podcastek @Darth Riddick szervezésében voltak ha jól emlékszem. Hol hallgatható meg?

[Darth Riddick]

10 órával ezelőtt, Donát írta:

Köszi!

 

Ha emlékeztek, anno rögzítettünk egy podcastet az EpI-VIról még épp azelőtt, hogy kijött volna a VII, pont azért, hogy aztán összevethető legyen az újabb réteget kapó véleményünkkel. Na pont ezért akartam még az Acolyte előtt írni egy véleményt a TPMről, mert kíváncsi vagyok, hogyan fog mindez megváltozni a sorozat fényében. 

 

Így újra olvasva, azért maradt pár typo, faramuci forgalmazási hiba, ezeket majd hamarosan javítom.  

Igen igen. Így van! A terv az volt, hogy az Ébredő Erő előtt a Prequel és a Classic Trilógiáról is készítünk egy-egy elemző, véleményező beszélgetést, de végül ez csak a Prequel-el kapcsolatosan valósult meg, viszont tényleg egy nagyon jó beszélgetés született (és így volt ez egyébként mindegyik film esetében is! Mindegyik nagyszerű beszélgetés volt!!) 

Ez a beszélgetés itt érhető el: 

Az Ébredő Erő előtt volt még egy másik podcast beszélgetésünk is, de az nem a Classic Trilogy-ról szólt, hanem két központi témát érintettünk, amelyek a következők voltak:
- Ki hogy élte meg a Disney felvásárlás tényét?

- Ki milyen "elvárásokkal" megy az EPISODE VII elébe?
Ha esetleg ez érdekel valakit, az itt tekinthető meg:

 

Természetesen volt Baljós Árnyak központú beszélgetésünk is:

 

 

[Pildi]

19 órával ezelőtt, Donát írta:

A 25 éves évforduló és a közelgő Acolyte premier miatt újranéztem a filmet, és ha már így tettem, gondoltam, írok is róla egy kis kritikát.

 

Star Wars – Baljós árnyak: a kettő(sség) szabálya az univerzumon innen és túl

 

Jó néhány hónap telt már el azóta, hogy utoljára láttam a filmet, de mint oly sokszor, most is azonnal magával ragadott kettős hangulata. A díszleteiben csilivili Köztársaság hátborzongató elegyet alkot a háttérben lappangó gonoszsággal, amely egyre erőteljesebben mételyezi a demokráciát. Mételyezi, de a rendszer hibái nem belőle fakadnak. Megbújik a galaxison egyébként is ciklikusan megtelepedő sötétségen, erősíti, és katalizálja a folyamatokat és elindítja a galaxist egy sokkal sötétebb, gonoszabb, embertelen korszak felé.

 

De ehhez még mindig egy nevében dicső galaktikus berendezkedés, a Köztársaság adja a díszletet és a keretrendszert. Palpatine, aki ekkor még szenátor (vagy m árszenátor, nézőpont kérdése ugyebár) a főkancellári pozícióra vetett szemet, ami ekkor még nem egy teljhatalmú pozíció, de egy tökéletes következő lépcsőfok a gonosz mesteri terveinek továbbszövéséhez. A Jedik ekkor még köztiszteletben álló, rejtélyes, de gáláns lovagok, akik nem feledkeznek meg az Élő Erőről sem, és diplomatikus úton igyekeznek segíteni a galaxis népén apró kicsi beavatkozásokkal, miközben összességében a béke felkent védelmezői. A galaxisban ekkor még komoly kontrasztot nyújt a köztársasági Naboo a köztársaságon kívüli Tatooine között. (Ez a kontraszt később, a birodalmi éra beköszöntésével fokozatosan, és szó szerint szürkül el, hogy aztán végül teljesen egybemosódjon a funkcionárius birodalmi eszközök, fegyverek, díszletek kavalkádjában). Miközben tehát a Köztársaság névleg és díszleteiben tehát abszolút érintetlen, a film remekül bemutatja a köztársaság belső romlottságát és a háttérben már jó ideje zajló folyamatokat, amelyeket a sötétség egyre erőteljesebben a szolgálatába képes állítani.

 

Érdekes módon egyfajta kettősség készítői oldalról is jellemzi a filmet. Bár az epizód cselekményszövése rendkívül gördülékeny (kimondottan nehéz bármely ponton is félbehagyni, a jelenetek remekül építkeznek egymásból), ugyanakkor a nagyon erős, jól elkapott jelenetek mellé, közé, helyenként becsúszik egy-egy kurtán-furcsán megalkotott snitt is, ami kicsit kizökkenti az embert. Ilyen például az, amikor Jar Jar Qui-Gon közben járása után mégsem akar a bolygómagon keresztül menni, vagy amikor kétszer is látjuk a bongóban a nagyobb hal koncepciót, vagy amikor Anakin nem találja a helyét a Coruscant-i leszállóplatformon és Qui-Gon furcsán integet neki. Ezekből a kissé kilógó jelenetekből nincs túl sok, de helyenként mégis azt érezni, hogy talán egy-két jelenet et le lehetett volna rövidíteni, hogy kevésbé legyen kizökkentő.

 

Minden ilyen esetlen jelenetre viszont tucatnyi mesteri snitt jut, akár vizuális vagy zenei értelemben, akár színészi játékban közelítjük meg. Eleve, a főbb karaktereket alakító színészek, így Liam Neeson, Natalie Portman, Ian McDiarmid, Pernilla August, Ewan McGregor de még Jake Lloyd is lubickol a szerepében, és Ahmed Best is tökéletesen hozza, amit George Lucas kért tőle (feltehetőleg). Jar Jarról még lesz szó a későbbiekben, de szomorú, hogy a korabeli kritikák többnyire elvakultan a Jar Jar Binks karakterét övező negatívumokra fókuszáltak, így Best egyébként szerintem kiváló játékát totálisan agyonhallgatták, mert nem illett a narratívába. Szintén érdemes megjegyezni Jake Lloyd kapcsán, hogy hála neki, a 9 éves Anakin jellemében tökéletesen tükröződnek vissza azok a meghatározó karakterjegyek, amelyekre a későbbi epizódok remekül tudtak építeni (büszkeség, hirtelenharagúság, becsvágy, nyughatatlanság, vagányság, a szabályok sajátos értelmezése). 

 

Egy másik, érdekes kettősség pedig a film célközönségében rejlik. Meglepő vagy sem, egy csomó jelenetben Jar Jar amúgy remekül működik, ilyenkor kiválóan oldja az epizódban egyre csak növekvő feszültséget. Más esetekben viszont bosszantó, mert olyan helyzeteket fordít ki önmagából és tesz komolytalanná, amelyeket a film egy másik pontján nagyon is komoly fenyegetésnek kellene vennünk. Jó példa erre mondjuk a droideka, amely a film elején még a Jediknek is fejtörést okoz, később Padmééket akasztja meg a palotában, ám Jar Jar mégis kissé esetlen, komikus mód számol le egy botladozó példánnyal a nabooi csatában. Hasonlóan illeszthető ebbe a vonalba a fénykard akció közben hídról lelógó Jar Jar, aki ezután ügyetlenül landol a nabooi utcán, miközben az előtérben épp egy komolynak szánt droidaprítás és mentőakció zajlik.

 

Sokat gondolkodtam, hogy vajon mi lehetett a rendezői koncepció, hogy ezek így maradtak a filmben, aztán persze rájöttem: ezek a jelenetek tökéletesen működnek a gyerekek számára, és miközben a felnőttek megtalálják a mögöttes tartalmat a film egészében, addig a gyerekek számára Jar Jar ökörködései tökéletesen oldják a feszültséget és veszik el az epizód vagy a dráma élét. Az már más kérdés, hogy Qui-Gon halála pl. talán sokkal kevésbé szól az ő korosztályuknak, de ahogy egy Disney klasszikusba is belefér mondjuk egy Mufasa halála, úgy valószínűleg elfér nekik Qui-Goné is. Mindenesetre a filmre így rátelepszik egy kisebbfajta zavar azzal kapcsolatban, hogy kit is akar célközönségének, és néha a különböző célközönségeknek szánt üzenet vagy érdek épp a másik rovására megy. Ennek felismerése amúgy sokat segít az elfogadásban is. Amikor húzom a szám mondjuk Jar Jar egyik ökörködése kapcsán, ráébredek, hogy amit nézek, az nem volt más, mint egy hosszú távú befektetés a Star Wars jövő generációjába, és láss csodát, az azóta eltelt évtizedek számtalan bizonyítékot szolgáltattak arról, hogy ez a befektetés busásan megtérült.

 

És nemcsak ez a befektetés. A film egyik nagy erőssége, hogy merész. George Lucas egy pillanatig sem akart a már jogosan megszerzett babérjain ülni: úgy nyúlt a Star Wars galaxishoz, hogy az egyszerre építkezett a jól ismert galaxis alapjaira, miközben valami merőben újat is nyújtott. Lucas újragondolta az univerzumot, és minden jelenetben kézzel foghatóvá tette: 32 évvel a IV. rész előtt járunk. Nyoma sincs a Birodalom szürke, egyhangú, robosztus járműveinek, a galaxisra telepedett diktatúrának, helyette a demokráciákhoz gyakran társított „virágozzék ezer virág” üzenete köszön vissza lépten nyomon; a főkancellár kék öltözetéből, a nagyköveteket szállító vörös diplomata űrhajóról, a Nabooi járművek csillogásáről, vagy éppen Palpatine irodájáról. Ez a merész lépés később számos kellemetlenséget okozott Lucasnak a klasszikus trilógia rajongói körében, akiknek az igényei kielégítésére sokkal egyszerűbb lett volna visszanyúlni a IV-V-VI-ban látott klasszikus dizájnhoz, és amit számos IV-V-VI-on nevelkedett rajongó számon is kért rajta.

 

Lucas viszont ezúttal is a jövő generációjába történő befektetést választotta. És ez épp úgy hozzájárult a franchise későbbi sikeréhez, mint Jar Jar gyerekeknek szánt jelenetei. Mert így a messzi-messzi galaxis lépést tudott tartani az új generáció igényeivel, és képes volt távoli menedéket nyújtani egy újabb felnövő generációnak, máshogyan, de mégis, újfent célt érve, akárcsak 20 évvel korábban. Azok, akik 1999-ben elfordultak a franchise-tól, mert mást kaptak amit vártak, épp ezt nem értették meg: a Star Wars hosszú távú fennmaradása érdekében Lucasnak mélyítenie kellett a galaxist, és ablakot kellett nyitnia az univerzum egy olyan érájára is, ami merőben más, mint amit a klasszikus trilógia, ezáltal növelve a Star Wars rétegeit, komplexitását és nem utolsó sorban: igénykielégítő hatását.

 

Ez remekül visszaköszön az epizód zenei világában is. John Williams visszanyúlt a Star Wars alapvető dallamvilágához, de ahelyett, hogy az Episode I-ben java részt a már jól ismert témákat ismételgette volna, az alaptaktusokat mindössze mankóként használva újragondolta és egyúttal kibővítette a franchise zenei értékkészletét, olyan ikonikus dallamokat megalkotva, mint a Duel of the Fates, vagy az Anakin free, vagy a Trade Federation indulója. Williams épp annyira merész és energikus volt az Episode I kapcsán, mint maga Lucas, a film zenei- és képi világa ezáltal tökéletes kombinációt alkotva.

 

A film nagy előnye még a „foreshadowing”, vagyis az előre utalás, olyan jelenetekkel, amelyek a későbbi történések ismeretében külön súlyt, külön réteget kapnak. Ilyen például az Anakin-Shmi búcsú, amelyben Anakin megígéri az anyjának, hogy felszabadítja (és amit meg is tesz a következő részben, igaz, nem a rabszolgaságból, hanem a gyötrő fájdalomból), de említhetnénk az első Anakin-Windu találkozást (érdemes megnézni Anakin arcát, mikor Mace közli, hogy nem lehet belőle Jedi), vagy akár az Obi-Wan Anakin bemutatkozást is (nem mellesleg, meglehetősen pikáns, hogy Obi-wan első ízben szánalmas élőlényként hivatkozik Anakinre, igaz, ekkor még nem ismeri).

 

De megemlíthetjük ugyanitt Shmi tételmondatát, miszerint az univerzum legnagyobb problémája, hogy senki sem segít a másiknak. Vessük össze mindezt az EpIX ikonikus jelenetével, amikor a civil hajók fellázadnak a halálból visszatért Palpatine ellen és lerázzák magukról a sötét rabigát. És persze ott van még a Tanács hozzáállása a Sith-ekhez (ez a vonal az Acolyte közeledtével határozottan érdekesebbé válik, miközben határozottan érezhető egyfajta szembenállás a Yoda képviselte „a sötétség ködbe burkolózik” és a Ki-Adi féle „lehetetlen hogy visszatérjenek” frakciók között), vagy épp Yoda hozzáállása Anakinhez, akinek a képzésében az idős mester hatalmas veszélyeket lát.

 

És ha már Yoda bölcsességei. Az EpI (és a prequel trilógia) talán minden mást űberelő erőssége maga a tartalma és a mondanivalója. Emlékszem, gyerekként sosem értettem, hogy a félelem hogy lehet a sötét oldal kapuja, hogy aztán felnőtt fejjel már magamban is rendbe rakjam Yoda monológját, és hogy milyen veszélyeket jelenthetnak az emberre a bennünk elültetett félelem magvai, vagy épp milyen manipulációs lehetőségeket hordoznak magukban a később ezen magvakból a lelkünkbe szárba szökő előítélet, megkeseredés vagy épp gyűlölet csírái.

 

De a film ennél is tovább megy. A Baljós árnyak és az egész előzmény trilógia félelmetes görbe tükröt tart a fékek és egyensúlyok rendszerére épülő demokratikus berendezkedések elé, bemutatva a demokráciát mételyező korrupciót, az ambíció manipulációját, a bürokrácia lassúságát és a dezinformáció kétarcúságát. A PT a korát meghaladva hívja fel a figyelmet a demokráciákra leselkedő veszélyekre, és ennek az első epizód kiválóan megágyaz. Az a generáció, amely együtt nőtt fel ezzel a trilógiával, évtizedekkel később elismerően csodálkozik rá a filmek profetikus jellegére, vagy épp dühösen kéri számon a valóságon a körülöttük zajló folyamatok vészjósló spirálját, idő előtt felismerve ezen események baljós láncolatát és a tévutat, ahová a demokratikus intézmények leépítése, a bürokratikus megoldások tehetetlensége, vagy épp a közbeszéd radikalizálódása, a vitakultúra leépülése vezet.

 

A film és az egész előzmény trilógia épp ezért mind a saját idejében, mind pedig a jelenünkben a saját műfajában abszolút hiánypótló alkotás, és miközben képes volt sikerrel megnyitni a Star Wars  univerzumát a jövő generációja felé, egyúttal kihasználta a lehetőséget, hogy olyan mondanivalót adjon át a közönsége felé, amely fontos leckéül szolgál mind a felnőtté válás, mind pedig a felelős állampolgárság rögös útján. A Baljós árnyak ezen célkitűzésekhez mesterien járul hozzá, emberek millióiban keltve fel a figyelmet a messzi-messzi galaxis egy új érája felé, miközben a háttérben olyan folyamatokat indít útjára, amely aztán többé-kevésbé tökéletesen csatlakozik be az eredeti trilógia cselekményébe, hogy aztán azt újabb jelentéstartalommal ruházza fel. A film legfontosabb kettőssége ez alapján épp az, hogy miközben a felszínen szórakoztat és kitárta a messzi-messzi galaxis kapuját egy újabb generáció számára, a kulcs tanulsága egyúttal velünk együtt érlelődött, vált aktuálissá, hogy aztán a demokráció működtetése szempontjából kritikus összefüggésekre hívja fel a figyelmet.

 

Éppen ezért ez az epizód, minden hibája és gyengesége ellenére, nemcsak az SW univerzumának, hosszú távú fennmaradásának egyik sarokkövéül szolgál, amely nélkül ma teljesen máshogy, sokkal kevésbé rétegzetten gondolnánk a Csillagok háborúja világára, (már ha gondolnánk egyáltalán…), de egyúttal nézői millióit tanította kritikus szemléletre, felelős állampolgárságra és a demokrácia számonkérhetőségére is. Mindezt figyelembe véve, nem túlzás kijelenti, hogy a Baljós árnyak nélkül, vagy annak kevésbé merész, tartalmas megvalósítása esetén bizony potenciális Star Wars rajongók millióit veszítette volna el a franchise, miközben társadalmi oldalról pedig a 2000-es évek elején felcseperedő generáció egy kulcsüzenettel lett volna kevesebb. Ennek ismeretében nem túlzás kijelenteni, hogy George Lucas a Baljós árnyakkal mind a saját franchise-ának, mind pedig a modernkori, egészséges demokráciák hosszú távú fenntartásához tevékenyen hozzájárult, és ezért kizárólag az elismerés hangján lehet szólni a prequel trilógiát övező merész vállalkozásáról és annak elgondolkodtató mondanivalójáról.

Nagyszerű összefoglaló! 

 

Mélységesen egyetértek. Nekem elsőre nem tetszett, idegen volt, nem ilyen filmet vártam -tipikus OT rajongó szemmel-, de ma már, nagyon régóta, szeretem és elismerem a film jelentős érdemeit, amiket említettél, külön kiemelve a saját életünkre is kivetíthető politikai tanítást belőle. Ilyenkor sajnálom, hogy ez egy rétegfilm, réteg saga abban a mélységben, ahogyan mi foglalkozunk vele és ahogy részleteiben értelmezzük. Pedig ráférne ez a tudás a szélesebb tömegekre.

[Frenkie]

Ma valami rettenet rossz napom volt.  Semmi nem jött össze amit akartam. Úgy jöttem haza hogy kajálok, tv-zek aztán fekszem.

Erre ez a zseniális írás fogad. Mindjárt jobb a kedvem is.

Tökéletes összefoglaló. Nekem aki az OT-t látta először gyerekként semmi gondom nem volt a Köztársaság bemutatásával, se látványilag, se politikailag. Sőt örültem hogy 27 évesen ért ez a film,

így értettem a politikai dolgokat is. 10 évesen nem biztos hogy felfogtam volna . Ugyanez a Jedik bemutatása. Én teljesen így képzeltem el a Jedik müködését a viselkedésüket az OT idején.  Mint Qui-Gon.

Az meg evidens volt nálam akkor is hogy nem nézhet ki úgy a Köztársaság mint a Birodalom,  Teljesen más éra. Még béke van, ne legyenek már tömegével pl hadihajók.  Ráadásul brutális a kontraszt a két államforma között. Ha olyan dizájnja lett volna az EP1-nek mint az OT-nak akkor hogy hasonlitjuk össze a Birodalommal? Pont az a lényeg amit írtál is hogy a gazdag erős Köztársaságból 32 év múlva a szürke unalams terror-on alapuló Birodalom lesz. Ekkér még agyaltam sokat hogy hogyan. Bár baljósak voltak az árnyak, mégis nehéz volt még elképzelni ekkor hogyan lesz Anakinból Vader és hogy lesz a Köztársaságból Birodalom.

Sőt meg merem kockáztatni hogyha nincs ez a film vagy nem így van megcsinálva ez a fórum sem létezne. Ha nekem az EP1-ben a fiatal Vadert mutogatják, ahogy csillagrombolón szolgál és épül a Halálcsillag,  szerintem én ott befejeztem volna a Star Warst. Nekem pont azért jött be a film és a PT mert friss volt és mert újjítani.

 

[Ody Mandrell]

3 órával ezelőtt, Frenkie írta:

10 évesen nem biztos hogy felfogtam volna

Nekik volt a könnyedebb hangvétel Jar Jarral. Így működött az egész, mert Lucas generációknak szánta a filmet és nem csak egy rétegnek. 

Szerkesztve: Május 21. - Ody Mandrell

[Frenkie]

35 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Nekik volt a könnyedebb hangvétel Jar Jarral. Így működött az egész, mert Lucas egy egész generációnak szánta a filmet és nem csak rétegnek. 

 

Jól is tette. Meg ami még zseniális hogy Anakin átállásának is már most megágyazott. Persze anno én sem értetem miért kell a gyerek Anakin, de mára már értem.

Anakint az akkori gyerekek hösének szánta, úgy mint nekünk Luke-ot.

[Donát]

2 órával ezelőtt, Frenkie írta:

Ma valami rettenet rossz napom volt.  Semmi nem jött össze amit akartam. Úgy jöttem haza hogy kajálok, tv-zek aztán fekszem.

Köszi Frenkie! Nekem év eleje óta rossz napom van kb szóval ismerős az érzés, örülök, hogy ettől kicsit jobb kedved lett!

[Ody Mandrell]

Most jövök a moziból, és valami elképesztő volt! Teltház, rajongó közönség aki vette a poénokat, a végén pedig hatalmas taps! Fantasztikus volt látni, hogy Lucas munkája milyen szépen beért idővel.

 

Maga a film továbbra is remek szórakozás, nagyot ütött a nagy vásznon, brutális hanggal. Újfent realizálódott bennem, mennyire kell az SW a mozikba! 

 

@MissKarrde, @Pildi és @SimonZ is részt vett a vetítésen, egyöntetű elégedettséggel távoztunk a moziból. Plusz @Rixon -nal is face to face találkoztunk, viszont vele most nem váltottunk szót (én voltam a kék kapucinus fickó. )

 

Ráadásként annyit, hogy Zoli minden képe ki volt állítva, ami csak emelte az esemény hangulatát. Jövő héten támadhatnak a klónok.

Szerkesztve: Június 13. - Ody Mandrell

[Pildi]

Fantasztikus élmény volt a ma esti mozi! Most fogom fel igazán, milyen érzés lesz végignézni a Saga filmjeit moziban. 

[Sinistra]

Jó nektek, hogy meg tudtátok nézni moziban, sajnos nekem nem volt lehetőségem rá, mikor kijött, tegnap pedig meló miatt. Kár hogy nem hétvégenként adják, mert így mindegyikre kellene egy nap szabit kivenni... Hatalmas élmény lehetett, és örülök ennek a lehetőségnek mindenki nevében is. Valamelyik későbbi filmre talán beugrok, de sajna nincs arra se garancia, pláne hogy valszeg az összes jegyet eladják addigra, mire tudnám.

Szerkesztve: Június 14. - Sinistra

[Frenkie]

Örülök hogy jól éreztétek magatokat. Nehéz volt a filmekre jegyet venni?

[Ody Mandrell]

2 órával ezelőtt, Frenkie írta:

Örülök hogy jól éreztétek magatokat. Nehéz volt a filmekre jegyet venni?

Akkor még könnyű volt amikor hirdetni kezdték. 

[Frenkie]

4 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Akkor még könnyű volt amikor hirdetni kezdték. 

 

Mennyire érdekes hogy mikor ezeket a filmeket bemutatták több moziban, jóval több teremmel, a jegyvásárlás megnyitásánál ott kellett ülni valakinek, mert ha 5 perccel később ért oda valaki már nem volt jegy.

Most meg egy mozinak egy termére egyetlen vetítésre simán kapható rá jegy. Amikor meghírdették ezeket a vetítéseket pont azért nem érdekelt mert esélyt nem láttam rá hogy jegyet tudok rá szerezni.

De akkor nem így volt.

[Ody Mandrell]

Az Acolyte után betenni ezt a részt már most ütős. Bele se merek gondolni mi lesz, ha kiteljesedik a sorozat. 

[Dzséjt]

Csak adják meg a lehetőséget, hogy kiteljesedhessen. 

[Ody Mandrell]

Már elkövették az évszázad f*szságát amikor parkolópályára tették Riant, másik ilyen ballépés nem fér bele.