Ugrás a kommentre

Sorozatok

Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Doki:

10es Doki a fináléból:

tumblr_mn0o5nqcWS1qkhjsco1_500.png

Amúgy én azon vagyok, hogy a 9es előtti doki lesz. A 8asnál úgysem láttuk, hogy átváltozna, oda simán beillene. Az időlordok kiírtása pedig elég szörnyű lehet, persze a módszert még nem tudjuk, hogy a Doki teljesen kikészüljön tőle. A régi dokik nem menekültek szerintem semmi elől, az első doki is csak úgy nekiindult, legalábbis én nem emlékszem ilyesmire, hogy meg lett volna említve.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Star Trek TOS

Eddig 7 részt láttam, teljesen nézhető, bár helyenként az effektek persze viccesek. Ami elgondolkodtatott, hogy nem is erre a sorozatra használtad az erkölcsös-moralizálóst, holott ez is ilyennek tűnik eddig. Kíváncsi leszek, milyen lesz majd, az amelyikre ezt a jelzőt használtad. :D

Erkölcsös-moralizálós a TOS, de e mellett legalább kalandos, humoros és szerethetőek a karakterek. A TNG-ben ebből a felsorolásból néhány dolog kimaradt. Kicsit olyan, mint a CSI és az NCIS közötti különbség. Az előbbi az ügyekre, az utóbbi inkább a karakterekre összpontosít. A TOS és a TNG között is valami ilyesmi a különbség, és emiatt nem szeretem én különösebben az utóbbit. Persze ízlések és pofonok, lehet neked majd pont az jön be, ami nekem nem.

Doki:

Amúgy én azon vagyok, hogy a 9es előtti doki lesz. A 8asnál úgysem láttuk, hogy átváltozna, oda simán beillene. Az időlordok kiírtása pedig elég szörnyű lehet, persze a módszert még nem tudjuk, hogy a Doki teljesen kikészüljön tőle. A régi dokik nem menekültek szerintem semmi elől, az első doki is csak úgy nekiindult, legalábbis én nem emlékszem ilyesmire, hogy meg lett volna említve.

Valamiért felvette az első Doktor a Doktor nevet - ő volt az, aki letette ezzel az esküt. Ennek oka volt, nem csak azért tette, mert olyanja volt. És ezt a nevet úgy elterjesztette, hogy minden Idő Lord így nevezte ezután. Ráadásul, nem igazán hiszem, hogy minden ok nélkül szokás volt TARDIS-okat lopkodni, szóval ennek a hátterében is állt valami.

Említeni meg elégszer említették, Karrde írt példákat. Dorium is azt mondta, hogy egész életében a "valódi neve" elől futott (és kétlem, hogy ez csak a 11. Doki életére vonatkozott), Bár szerintem is ez az Időháborús eseményekre fog vonatkozni, hiszen Clara is egy olyan könyvben látta meg a nevét, amely cím The History of the Time War. Szóval tuti a valódi kilencedik Doktort láttuk. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt, a Dokival kapcsolatban:

A "klasszikus" sorozatban a Doktor elmondta, miért menekült el Gallifreyról: Nem tudta elviselni az Idő Lordok szemlélődő életmódját, ő kalandra vágyott, ezért lopta el a TARDIS-t és lépett meg az unokájával, Susannel. Csakhogy ezzel megszegte az Idő Lordok legőbb alapelvét: hogy nem avatkoznak bele az eseményekbe. Ezért, mikor a második Doktor egy renegát gallifreyit, a War Lordot a Gallifreyre volt kénytelen vinni, hogy elítéltesse, őt magát is bíróság elé állították, majd száműzték a Földre, és arra kényszerítették, hogy regenerálódjon és a TARDIS-t is "mozgásképtelenné" tették. A harmadik Doktor így a Földön ragadt, a UNIT-nak dolgozott és szabadidejében a TARDIS-t bütykölte, hogy újra utazni tudjon vele (ez egy-két évad után sikerült is). Végül az Idő Lordok kénytelenek voltak többször is a segítségét kérni, amiért cserébe visszavonták száműzetését, de a kapcsolatuk ezután se maradt felhőtlen. Az negyedik és ötödik Doktort Gallifreyen többször megpróbálták megölni, a Hatodik Doktort pedig perbe fogták ahol,

mint később kiderült saját jövőbeli énje,

a Valeyard

(aki a Mester szerint valahol a 12. és a végső inkarnációja közti személyisége, aki ötvözi a Doktor rossz tulajdonságait, hasonlóan a Dream Lordhoz)

volt a legfőbb támadója, aki meg akarta kaparintani a Doktor maradék regenerációit :hehe: . Ezek után szerintem érthető, hogy a Doktor nem nagyon komálja saját fajtáját :D .

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

No problemo.

Sorozatok:

Star Trek (TOS): 1966–1969

Star Trek: The Animated Series (TAS): 1973–1974 (nem kánon, sőt, egy kalap bantha trágya, de azért érdekességnek ide írtam, hogy van ilyen is :))

Star Trek: The Next Generation (TNG): 1987–1994 (Az új nemzedék)

Star Trek: Deep Space Nine (DS9): 1993–1999

Star Trek: Voyager (VOY): 1995–2001

Enterprise (ENT): 2001–2005

Mozifilmek (a teljesség igényével :D):

Star Trek: The Motion Picture: 1979 (Csillagösvény)

Star Trek II: The Wrath of Khan: 1982 (A Khan haragja)

Star Trek III: The Search for Spock: 1984 (Spock nyomában)

Star Trek IV: The Voyage Home: 1986 (A hazatérés)

Star Trek V: The Final Frontier: 1989 (A végső határ)

Star Trek VI: The Undiscovered Country: 1991 (A nem ismert tartomány)

Star Trek Generations: 1994 (Nemzedékek)

Star Trek: First Contact: 1996 (Kapcsolatfelvétel)

Star Trek: Isurrection: 1998 (Űrlázadás)

Star Trek: Nemesis: 2002

Star Trek: 2009

Star Trek: Into Darkness: 2013 (Sötétségben)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Említeni meg elégszer említették, Karrde írt példákat. Dorium is azt mondta, hogy egész életében a "valódi neve" elől futott (és kétlem, hogy ez csak a 11. Doki életére vonatkozott), Bár szerintem is ez az Időháborús eseményekre fog vonatkozni, hiszen Clara is egy olyan könyvben látta meg a nevét, amely cím The History of the Time War. Szóval tuti a valódi kilencedik Doktort láttuk. :)

Végül is biztosan a valódi neve miatt futott? A finálé fényében az utalhatott arra is, hogy miért hívják Doctornak. Ahogy meg volt fogalmazva, abból több minden is következhet. Meg aztán ott van a kérdés (milyen Doctor), az előző évadban pedig úgy utalnak rá, hogy az univerzum legrégebbi kérdése, az első kérdés, amit nem válaszolhatnak meg soha. Úgy tűnik, hogy nagyon régmúltba irányul vissza a nevesdi, és a JH játszotta személyhez köze van a nevesdinek. Még az is lehet, hogy a történelemben feljegyezték, hogy ez az illető elkövetett valami szörnyűséget még az eredeti nevén, és a Doctor azért titkolja a végtelenségig, hogy nehogy kiderüljön: hogy ő és a Doctor egyazon személy.

Sajnos a könyv miatt vannak kétségeim, hogy lehet akár a 9. Doctor is. De mivel Moffatról van szó, azért gondolom, hogy mégsem ez lesz. Valami olyan, ami senkinek nem jut eszébe.

Na mindegy, majd meglátjuk fél év múlva. És ha megláttuk, majd jókat szórakozok azon, hogy milyen sok marhaság járt a fejemben májusban :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Doctor Who 50. évforduló

A két főszereplő beszélgetése. Semmi spoiler nincs benne igazából, de azért elrejtettem, hátha valaki még a szereplőkről sem akarna tudni.

Köszi, de én már posztoltam ezt. :P

Egyébként nagyon jó ezt a két fazont együtt látni. Alig várom az ötvenediket.

Szerkesztve: - dalekterminator
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mary Lynn Rajskub twitterén bejelentette, hogy visszatér a 24: Live Another Day-ben! :)

Nagyszerű! :)

Doctor Who 50. évforduló

A két főszereplő beszélgetése. Semmi spoiler nincs benne igazából, de azért elrejtettem, hátha valaki még a szereplőkről sem akarna tudni.

Spoiler mögött a rövid tartalom? Sajnos alig értek belőle valamit :(

Bizony nekem is jó lesz majd együtt látni a két Doctort, igazi karácsony és születésnap egyben-fíling :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Defiance:

Frissen megnéztem az új részt, mit mondhatnék, nekem egyre jobban tetszik a sorozat. Sokkal jobb volt a múlt heti részhez képest, ami talán egy kicsivel rosszabra sikerült, mint a többi. Ott kezdtem félni, hogy túlzába fogják vinni a romantikát - már ha az utolsó jelentet annak lehet nevezni, de biztos valami olyasmit akartak szánni neki. De most úgy tűnik, hogy szinten maradnak a dolgok :D

Doctor Who:

Jelentem, sikerült a hetedik évad végére érnem. Korábban nem nagyon érdekelt a sori, aztán valami miatt csak elkezdtem nézni; meglehetősen pozitív élménybeen volt részem. Az egyetlen dolog, amit negatívumnak fel tudnék hozni az, hogy már tényleg kezdik túllogikázni az időutazást, mindenre van valami kis magyarázat, és ezek a magyarázatok kezdenek elentmondani egymásnak. De ezt leszámítva, egy remek sorozatról van szó, változatos helyszínek, jó karakterek - akikből különösen nagy a választék, mert állandóan cserélik a főszereplőket - bár ebből is fakadhatnak problémák.

Kíváncsian várom a következő évadot :)

Szerkesztve: - Darth Raven

Én pont ellenkezőleg tapasztalom. Amióta Moffat a főnök, nagyon sok "plothole" van, de talán így jobb is. Szerintem inkább a Russell korszakra volt jellemzőbb a magyarázkodás.

Szerkesztve: - dalekterminator
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Doctor Who:

Jelentem, sikerült a hetedik évad végére érnem. Korábban nem nagyon érdekelt a sori, aztán valami miatt csak elkezdtem nézni; meglehetősen pozitív élménybeen volt részem. Az egyetlen dolog, amit negatívumnak fel tudnék hozni az, hogy már tényleg kezdik túllogikázni az időutazást, mindenre van valami kis magyarázat, és ezek a magyarázatok kezdenek elentmondani egymásnak. De ezt leszámítva, egy remek sorozatról van szó, változatos helyszínek, jó karakterek - akikből különösen nagy a választék, mert állandóan cserélik a főszereplőket - bár ebből is fakadhatnak problémák.

Kíváncsian várom a következő évadot :)

Ezekben az időutazásokban sosem volt, sosem van, és értelemszerűen, jelenleg sincs SEMMI logika. Nem tudom, milyen logika szerint van itt bármire is magyarázat. :) Semmire sem adnak semmiféle magyarázatot, logikusat aztán pláne nem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

GoT S03E08

Ez is nagyon erős rész volt. A Királyvárban játszódó jelenetek egyszerűen fantasztikusak. A Joffreyt játszó színész meg valami eszméletlen ahogy hozza ezt a figurát. Jó mondjuk a feje is megvan hozzá (az a tipikus első látásra már ellenszenves fazon), de emellett akkor is nagyon komoly a színészi teljesítmény, amilyen indulatokat ki tud váltani vele az egyszerű nézőkből! Az egész esküvőn szinte szó szerint tapintani lehetett a feszültséget és erre remekül játszottak rá a fokozásokkal, ahogy a hangulat egyre jobban vált frusztrálttá, feszélyezetté. Ebben az egy jelenetben rengeteg színészt ki lehetne emelni (amit csak azért nem teszek meg, mert nem tudom a nevüket és nincs kedvem utánanézni), de a teljesség kedvéért - Joffrey, Tyrion, Sansa és Cersei alakítása nagyban hozzájárult az esküvő hangulatához és miattuk lett ilyen ütős ez az egész jelenet.

A Baratheon szálban én végig azt hittem, hogy akkor azt srácot megfogják ölni (így nyerne értelmet a mészárlás kifejezés, amit közben egy hasonlat formájában ejtenek el), nem csak "vérvételre" gondolnak... Vagy itt még lehet számítani valamire?

A vége az meg valami egészen elképesztő volt. Amikor az elején a felvezetőben bemutatták azt a kis "tőrt" sejteni lehetett, hogy most lesz valami szerepe és tényleg! Nagyon várom a folytatást, de mintha úgy tűnt volna, hogy miután leszúrta a fószert, a "tőrt" ott felejtette Tarly.

Kevesebb szállal dolgoztak, mint a korábbi epizódoknál, de ezek amik bemutatásra kerültek jobban ki voltak dolgozva ebben az epizódban. A Dany-s történet nekem egy kicsit kényelmesnek tűnt így. Megnéztem volna már a "Makulátlanokat" egy csatában és ez a győzelem is túl könnyen jött a Khaleesi-nek... Ettől függetlenül nagyon tetszett a rész, várom a folytatást. Megint egy remek évadot zárhatunk majd, reményeim szerint egy hasonlóan epic fináléval, mint a második szezon végén. Kár, hogy most egy hét kimarad a következő részig :(

Nekem is tetszett a reész :)

Nos, ha elégszer vesznek vért valakitől, akkor bizony elhalálozhat :P Bár ebben az esetben az lenne a logikus, ha hosszú távon csapolják, mert akkor ezek a kis varászlatok folyamatos előnyt biztosíthatnának nekik, bármit is tervezzenek.

Daenerys győzelme szerintem is könnyen jött, úgy értem, ha így halad, akkor két kardcsapással fogja megszerezni a Vastrónt. Arra nem számítottam, hogy a merénylő inkább végez a társaival, mintsem teljesítse a feladatát. Inkább arra gondoltam, hogy egy hőséges testőr közbelép, vagy a "hajába kap" az egyik sárkány.

GoT extra

Ha még a vénájára tették volna, akkor talán egy idő után elvérzik, bár lehet hamarabb szívja meg magát a pióca, mintsem a delikvens elhalálozzon. Amúgy azt sem értettem, hogy miért pont a péniszére tették az egyiket, ez csak ilyen látványos kegyetlenség volt, mint amit a sorozatban már többször láthattunk :? ... vagy lehet azért ment előtte ott a teasing a papnőtől, hogy odaáramoljon a vér és akkor könnyen meg lehessen csapolni... na jó ebbe nem megyek bele, ide képzelje mindenki Virág elvtárs örök érvényű klasszikusát a szexualitásról! Amikor áldozatról beszéltek, akkor számomra egyértelmű volt, hogy meg fogják ölni. Ezért nem is volt értelme annyira a srác szempontjából a drámának amit Stannis meg Davos leműveltek. Mondjuk lehet ez is egy teszt volt Stannis számára, hogy mennyire bízik meg benne és a döntései helyességében. Egyébként az csak nekem tűnt fel, hogy Ser Davos milyen hamar megtanult olvasni (nekünk ez az iskolában úgy emlékszem lassabban ment). :)

A Targaryen-szálnál meg az asszaszinokra akartak utalni ezzel, hogy majd egy bemegy közülük egy az ellenség táborába és elintézi a vezért. Csak nekem olyan kényelmes megoldásnak tűnt, hogy szinte semmit nem mutattak a konfliktusból, hanem csak bevágták nekünk a levágott fejeket és elmondták, hogy jah amúgy ez így volt. Én szívesen elmerültem volna jobban is az itt történtekben. ;)

GoT

Melisandre mondja Stannisnek, amikor belép, hogy Davost hibáztassa emiatt a procedura miatt, hisz neki kellett a bizonyiték a királyi vér erejére. Vagyis ez még nem a beharangozott áldozat-mutatás volt csak a fő próba

Ez így oké, most már értem. Viszont arra nem emlékszem, hogy mi volt a bizonyítéka ennek a kísérletnek... itt Davost mivel győzték meg jobban, mint eddig? Illetve akkor miért kellett ehhez kikötözni a srácot, meg úgy kezelték egész idő alatt, mintha meg akarnák ölni, mikor a nő végig tudta, hogy ez csak próba és Stannis felé is úgy közvetítette, mintha áldozatra készülne. Így ébresztve kételyeket benne, tehát ezért mondtam, hogy szerintem Stannisra is hatással lehetett egyfajta tesztként...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   1 felhasználó

×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.