Ugrás a kommentre

Sorozatok


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

24

Azért ha jól emlékszem ez se egyszeri húzás volt a sorozatban, Jackkel is eljátszották azt hogy fel kell magát áldoznia különben meghal x millió ember.

Ez egy érdekes morális kérdés, ami egyáltalán nem volt rossz lépés a készítőktől szerintem.

 

Ugye jó és jó döntés között is van különbség . Van az egyik amelyik azt mondja hogy szép dolgok az elvek, de csak a végeredmény számít - ami ugye objektívan szemlélve igaz is. Ez mérlegeli hogy melyikkel járnának jobban számszerűen, és úgy dönt.

A másik azt mondja hogy lehet hogy a végeredmény rosszabb, de az emberi méltóság és a különféle elvek fontosabbak. Ez olyan mint amikor a Ryan közlegényben megannyi ember veszett oda csak azért hogy megmentsenek egyet. Statisztikailag megérte? Nem. De mégis volt értelme.

 

Na most ezeken a való életben is mérlegelhetne egy államfő, és hozhatna olyan döntést mint akkor Palmer (aki lehet hogy rossz döntést hozott, de azt hiszem nem éppen újkeletű dolog ez egy politikusnál). Igazából ebből sehogy se tudott volna jól kijönni, mert ha megöleti Ryant akkor engedelmeskedik a terroristáknak, ami hosszútávon nem egy hasznos dolog. De ha meg nem ezt teszi, és tízezrek halnak meg, akkor egyrészt a nép se örülne egy ilyen döntésnek, másrészt ott van az hogy 1 ember helyett meghalt 50 000. És ha mérlegelni kell akkor az utóbbival jobban járnak.

 

És az hogy Jack a lányát nem ölte volna meg, az megint csak nem hiba, hanem egy reális reakció. Ha én kerülnék ilyen helyzetbe, és 1 idegen életével másik tízezret menthetnék akkor megtenném, de ha mondjuk a testvéremről lenne szó akkor nem. Ez nem épp etikus dolog, de az érzelmek vezérlik az embert nem a racionalitás.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

24

 

 

Persze nehéz döntés. Viszont itt van maga a rettenet. Mégpedig ez a rész.

Ha én kerülnék ilyen helyzetbe, és 1 idegen életével másik tízezret menthetnék akkor megtenném, de ha mondjuk a testvéremről lenne szó akkor nem.

 

Én semmilyen körülmények közt nem tenném meg és egy szerintem sokan nem. Ok idegen, de ő is ember. Neki is vannak szülei, gyerekei, ugyanolyan mint csak nem idegen. Szemébe tudnál nézni a gyermekének utána? Azaz a te és a szeretteid élete fontos a többié nem? Mi lenne ha mindenki így gondolkodna? Ja hogy nem rokonom nyugodtan kivégezhető. Ezt a mentalitást a történelemben már sajnos felhasználták. Ugye nem kell mondanom kik, és hogy mennyire nem tisztelték az emberi életet csak a sajátjukét. Szerintem a legfontosabb emberi értékekek egyike a beleérző képesség. ha ez nincs meg és csak én vagyok meg a rokonaim a többi pusztítható, hát az lesz a szép világ.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

24

Mint már mondtam, egy dolog az hogy mi a helyes döntés, és az egy másik amit az érzelmeink alapján hozunk.

És ennyi erővel annak a másik 10 000 embernek is van családja, a különbség csak az hogy az egyik egy családot érint, a másik tízezret. Azzal hogy életben hagyod azt az egy embert, ugyanúgy TE leszel az aki megöli azt a tízezret. A különbség megint csak annyi hogy nem 1, hanem 10 000 ember hal meg.

Így tennék egy idegennel. A csavar csak akkor jön amikor egy hozzám közelállóról van szó, akit ezen elvek alapján ugyanúgy meg kéne hogy öljek, de sehogy se tudnám megtenni. És hiába etikátlan a dolog, ez így működik az emberek nagy részénél. Szerintem szinte mindenkinél, mert MINDEN EMBER érzelmi alapon dönt. Ez az első amit etika(de még tőzsde) órán megtanítanak.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

 

A gumilövedékhez elfelejtettem odaírni, hogy injekciót is kapott volna amitől tetszhalottá válik. Ryan csak kényszer hatására egyezett bele, először le akart lépni(amit nem is csodálok) cigarettázás ürügyén. Még egyszer mondom ebbe senki nem ment volna bele és nem is hajtják végre. Először is mindenkinek van életösztöne. Ez kíirthatatlan. Automatikus reakció hogy élni akarsz és nem meghalni. Önként senki nem fog belemenni abba hogy ártatlanul öljék meg egy óra múlva, sőt ezt senkitől el sem lehet várni. Olyan szinten nem ,hogy senkinek sem jutna eszébe az mint Jacknek hogy végre is hajtja. Hogy ki a felelős? Természetesen a terrorista. Ő vitte az ideggázt a városba, ő kér teljesíthetetlen feltételt és ő nyomja meg a gombot amitől az ideggáz kiszabadul. Jacknek és a zsaruknak semmi felelőssége nem lett volna tízezrek halálában. Azt csak a filmek sugallják nagyon helytelenül, hogy ha nem engedelmeskedsz egy terroristának és megteszi amivel fenyegetőzik, akkor a nem engedelmeskedő a felelős. Nem. Csak és kizárólag a terrorista az. Természetesen ha pénzről van szó, akkor teljesítsék, vagy repcsi kell. Én azért vagyok annak a híve, hogyha elkapnak terroristákat akkor nyírják ki őket, mert akkor nem indítanak szabadítóakciót.

Te azért kerülsz a képbe, mert otthon a fotelból simán beleegyezel egy ártatlan ember megölésébe, hogy megments többeket. Azaz Istent játszol. Te döntesz emberek életéről. Ezért kérdeztem ha téged érintene, mondjuk téged lőnének agyon egy óra múlva, akkor is így gondolnád-e. Vagy ha a bűnözö azt kérné, hogy 30 óvodást nyírj ki, hogy megments százat megtennéd-e? Egy normális embernek meg sem fordul a fejében.

 

 

Obi1 szépen megfogalmazta az én gondolataimat is lentebb.

 

Persze, hogy normál esetben az ember élni akar. Ki az az épeszű, aki meg akar halni? De vajon abban a tudatban is képes lesz folytatni az életét, hogy azért haltak meg ezrek, tízezrek, hogy ő élhessen? Tudom, a több ezer ember halála közvetlen nem annak az egynek a hibája, aki nem áldozza fel magát, hanem a terroristáké. De ez az ember bele tudna nézni annak a több tízezer családtagnak a szemébe, akik elvesztették egy szerettüket azért, mert nem lett teljesítve a terroristák kérése, mellyel megelőzhették volna a csapást? Ez többek között lelkiismeret kérdése. Ezért is írtam, hogy én 1000%, hogy nem tudnék úgy élni, hogy közvetlen vagy nem közvetlen, de miattam haltak meg ártatlan tömegek. Halálfélelem ide, élni akarás oda, szerintem sok ember van ezzel így.

Az pedig nem tudom miből jött le, hogy Istent játszanék? Leírtam, hogy szerintem mi a helyes döntés adott szituációban. Ez nem jelenti azt, hogy nem sajnáltam Ryant, vagy hogy én megtenném-e ugyanezt egy szerettemmel. Természetesen nem.

Viszont akkor most én is megkérdezem tőled: Tegyük fel (ne legyen így, de tegyük fel), hogy terroristák megfenyegetnek, hogy öld meg a főnököd, különben Budapesten kiengednek egy halálos vírust, ami tízezrek halálát okozhatja. Gumilövedék és tetszhalott állapot nem jöhet szóba, mert ellenőrzik - megbizonyosodnak a haláláról. Tehát nincs semmilyen kiskapu. A helyzet adott: megölöd őt, vagy meghal 10 ezer másik ember. Mit teszel? Jack előtt is egy az egyben ez a döntés állt.

A helyzet az, hogy itt valóban nincs helyes döntés. Két rossz közül a kisebb rosszat kell választani, ami jelen esetben a főnök halála. Ellenkező esetben, a főnök ugyan életben marad, közvetlenül nem leszel gyilkos, de meghal több ezer ember, akiknek a halála megakadályozható, de legalábbis elodázható lett volna. Egy helyett pedig több tízezer család gyászol.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Darth Sky

 

Oké tehát te kinyirod azt akit mondanak. És honnan gondolod, hogy ezután a terroristák fogják magukat és szépen hazamennek TV-zni? Pont azért marhaság ez a helyzet, mert akinek tizezreket kinyiró bombája vagy virusa van az nem egy embert akar kinyirni. Aki egy embert utál az őt magát nyirja ki. Már Frenkie is feltette a kérdést: korábban: te hol állnál meg? Azt mondod mivel pusztitó virus van a kezükben mész és ölsz ha kérik. Meddig? Ha azt mondják mondjuk öt gyilkosság után hogy akkor most menj és nyirj ki még egy családot, akkor már elkezdesz morfondirozni rajta hogy ez nem frankó vagy kiirtasz egy fél utcát is ha kell csak nehogy a terroristák bevessék a bevetni valót? És ha már tükörbe nézésről van szó: hogy nézel bele ha ezután csak azértis szabadjára engedik a baktériumot vagy akármit. Kinyirtál egy rakás embert, de mi a ráknak? Mert pár pszihopata azt mondta bombával a kezében? Nem véletlen, hogy a való életben az USA (de Oroszország dettó) például soha semmilyen körülmények között nem megy bele abba, hogy a terroristákkal egyezkedjen. Ennek ugyanis borzasztó rossz üzenete van és még rosszabb következményei. Ez ugyanis csak bátoritja a későbbi agyhalottakat, hogy ez a fenyegetőzés igenis járható út.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

24

Sose lehet tudni, hogy a terroristák megtartják e amit mondanak, de ettől függetlenül én is megöltem volna, ha azzal lehet hogy megmenthetek több ezer embert. Most arra gondoltok hogy neki is van családja és a többi ezer meg idegen. De nekik is van családja, és attól hogy még nem nézel a szemükbe, tudni fogod, hogy miattad haltak meg. Ahogy az is tudni fogja, akit esetleg nem öltél meg. És ha a terroristák robbantanak is, meg kell adni az esélyét. Persze rokont én sem ölnék meg. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Meg kell adni az esélyt? Jézusom. Akkor, ha én most ide beírom, hogy mindenki öljön meg az iskolatársai közül legalább egyet, mert különben ha egy héten belül nem lesztek benne a hírekben robbantok egy forgalmas budapesti téren (plusz az akciót kiadtam már valakinek tehát hiába adtok fel) akkor mész és ölsz? Sose tudhatod hogy mennyire komoly a fenyegetés. Tessék ezt a fórumba beirtat se tudhatod. Mi van ha igaz? Mész is puffantani? Vagy ha nem csak azért nem mert én irtam? Esetleg ha fel is hivlak mellé (végülis az hatásosabb) akkor már mész is a fegyverboltba? Nem gondolhatjátok komolyan amiket leirtok.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szóval te együtt tudnál azzal élni, hogy TERRORISTÁK megmondják hogy öld meg az oszt társad, te nem ölöd meg, és erre felrobbanjták fél budapestet....bármit. És bár nem emlékszem 100%osan, nem hiszem hogy gyerekcsínynek hitték a fenyegetést. Gondolom volt rá bizonyíték, és az sem mind1, hogy te mondod, vagy egy terrorszervezet tagja...Szóval ha biztosra tudnám, hogy van fenyegetés, és van egy % esély, hogy elkerüljem, lehet megtenném. Ha meg úgyis robbantanak utána már úgyis mindegy. De persze itt most megint nem rólunk van szó, hanem terrorelhárítókról.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

 

Ha terrorelháritó vagyok akkor hivatásból nem engedelmeskedhetek a terroristáknak és a fenyegetés beérkezése után azon kell ügyködni hogy elkapjuk a szemeteket. Ha egy sima civil vagyok, akkor pedig természetes hogy nem ölök meg senkit, viszont jelentem az esetet a rendőrségnek akik meg jelentik a terrorelháritóknak, mert tisztában vagyok vele hogy nem egy A-kategóriás sorozat bénán sikerült epizódjának a szereplője vagyok és tisztában vagyok vele hogyha valakinél tényleg bomba van és tényleg olyan eszelös hogy azt hajlandó is használni, akkor az nem fog hazamenni teázni miután én kinyirtam a célszemélyt és kétség kivül azzal ártok mindenkinek a legtöbbet ha a saját szakállamra igyekszem megoldani az ügyet és arra játszani, hogy "hátha én kinyirok valakit és utána minden megoldodik". Plusz tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok gyilkos, a célpont pedig szintén nem egy sorozat közhelyesen megírt figurája aki majd letérdel elém, hogy nyomjad Bomarr, hanem mindent megtesz hogy NE öljem meg. A kérdéses szituáció kimenetele épp ezért erősen kétséges (pláne hogy lőfegyverhez jutni Magyarországon mocsok nehéz, valószinüleg a célszemélyt meg kéne késelnem, amihez nyilván van egy-két szava).

Mindez azonban azért marad teoretikus, mert mint mondottam volt: ekkora marhaság -értsd: egy terrorista a birtokában lévő tömegpusztuitó cuccot arra használja, hogy x személy ölje meg y-t- olyan szintü blődség, hogy ez tényleg csak forgatókönyvirók rossz pillanataiban születhet meg, amikor elképzelni se tudják hogy lehetne kiirni y muksót a sorozatból.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Darth Sky

 

Oké tehát te kinyirod azt akit mondanak. És honnan gondolod, hogy ezután a terroristák fogják magukat és szépen hazamennek TV-zni? Pont azért marhaság ez a helyzet, mert akinek tizezreket kinyiró bombája vagy virusa van az nem egy embert akar kinyirni. Aki egy embert utál az őt magát nyirja ki. Már Frenkie is feltette a kérdést: korábban: te hol állnál meg? Azt mondod mivel pusztitó virus van a kezükben mész és ölsz ha kérik. Meddig? Ha azt mondják mondjuk öt gyilkosság után hogy akkor most menj és nyirj ki még egy családot, akkor már elkezdesz morfondirozni rajta hogy ez nem frankó vagy kiirtasz egy fél utcát is ha kell csak nehogy a terroristák bevessék a bevetni valót? És ha már tükörbe nézésről van szó: hogy nézel bele ha ezután csak azértis szabadjára engedik a baktériumot vagy akármit. Kinyirtál egy rakás embert, de mi a ráknak? Mert pár pszihopata azt mondta bombával a kezében? Nem véletlen, hogy a való életben az USA (de Oroszország dettó) például soha semmilyen körülmények között nem megy bele abba, hogy a terroristákkal egyezkedjen. Ennek ugyanis borzasztó rossz üzenete van és még rosszabb következményei. Ez ugyanis csak bátoritja a későbbi agyhalottakat, hogy ez a fenyegetőzés igenis járható út.

 

 

Persze, hogy nem teszem meg, ha nincs garantálva, hogy nem robbantanak a követelések teljesítése után is. A gond az, hogy már rég láttam ezt az évadot, de emlékeim szerint, volt valami garancia rá, hogy Ryan halálával nem engedik ki a gázt - egyelőre. Szóval félreértettél, ennyire naiv - és hülye nem vagyok, hogy vakon teljesítsem a terroristák kérését. Ez olyan dolog például, mint amikor bűnözők valakit felbérelnek egy komoly munkára, majd pénz helyett golyót kap a fejébe fizetségül.

Tehát CSAK akkor tenném meg, ha biztos, hogy ezáltal megmentek ezreket.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bomarr, attól, hogy te nem értesz egyet vele, még nem lesz rossz epizód. ;)

 

 

Attól, hogy én nem ölnék meg egy ismeretlent, még nem feltétlenül mondanám, hogy nem az a helyes lépés. Jacket erre képezték ki. Persze, nem engedünk terroristáknak: kimondani könnyű, csak ha 10.000 vagy 50.000 ember élete a tét, akkor minden másképp alakul, mint elméletben. Igen, hibás a terrorista, de igenis hibás az is, aki megakadályozhatta volna a merényletet. Nem arról volt szó, hogy innentől kezdve minden követelését teljesítik Saundersnek (asszem ő volt a "főgonosz"), hanem hogy szükségük van plusz időre. Az volt a terv, hogy Saunders nyomára akadnak abban az 1 órában, amit kaptak a kivégzésig, csak épp nem jött be. Jack mérlegelt. Nem egy embert ölt meg élete során (és az ártatlanokat sem feltétlenül kímélte, elég Christopher Henderson feleségére gondolni, akibe belelőtt - igaz, nem ölte meg), és Chapelle is beleegyezett a sorsába, mert nem volt más választása. Én nem tartom ezt a forgatókönyv írók részéről sem rossz húzásnak. Úgy gondolom, hogy a való életben is előfordulhat ilyesmi.

 

Igen, én képtelen lennék bárkit is megölni, de az ilyen terrorelhárítós figuráknak a katasztrófa elhárítása érdekében készen kell állnia ilyen volumenű döntések meghozatalára. 1 ember halála semmi tízezrekéhez képest. És ehhez jön hozzá, hogy valóban volt rá esély, hogy az időnyeréssel megállíthatják a terroristát, és így megakadályozhatják a katasztrófát.

 

Szerkesztve: - Donát
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát hogy valami jó vagy rossz az ugye egy szubjektiv itélet, ami mindenkinél attól függ tetszett-e neki vagy sem. Nekem nagyon nem, ugyhogy ez rossz epizód volt. Nem teszem oda, hogy szerintem, de ettől még ugye egyértelmű, hogy ez most az én véleményem, hisz én írom.

 

Az, hogy nem engedünk terroristáknak nem egy elmélet, hanem a kőkemény gyakorlat. Legalábbis az USA-nál és Oroszországnál. Ilyen nincs, hogy valami gonoszsággal fenyegetőznek és elkezdünk parancsokat teljesiteni nekik. Pláne, hogy a terroristák egyébként is állandoan fenyegetőznek. Felfogjuk robbantani ezt, kinyirjuk amazt... ha a megboldogult Oszama küldött volna egy videóüzenetet, hogy mindjárt valami óriási gonoszságot művelek megint, ugyhogy nyirjátok ki a Bélát, komolyan elhiszed, hogy a terrorelháritás kinyirja, mert Oszama vagy bárki ezt mondta? Csak gondolj bele: egy terrorista szervezet célja a hangoskodás: minél több hir szól róluk nekik annál jobb: ha tényleg van valami nagy cucc van a kezükben akkor ugyan miért várnának vele... vagy ha már gyilkosságot követelnek hát tuti nem Gipsz Jakabot hanem valami főmuftit kérnek, csak hogy hangosat szóljon. Te tényleg eltudod képzelni, hogy az USA-ban mondjuk egy magasrangú politikust vagy katonai vezetőt tarkón löjenek mert ezt kérte valami ipse egy videonüzenetben törülközövel a fején? Nem véletlen egyébként, hogy a terroristák leszoktak arról, hogy különféle fenyegetőzésekkel probáljanak célt érni, mint anno a '70-es évek gépeltéritéseinél és inkább átszoktak a katona-konvojok robbantgatásra meg a l'art pour l'art robbantgatásra és félelemkeltésre.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vártam egy kicsit, míg megjön sok vélemény. Bomarr leírta a lényeget.

 

 

Tulajdonképpen azt mondjátok, hogyha megmenthettek több ezer embert megölnétek egyet. Remélem nem én leszek az. :D

Remélem csak vicceltek. Ugye ott van amit Bomarr is írt, hogy mi van ha mégis robbant a csávó? Feltennék pár kérdést ,kiváncsi lennék a válaszra.

 

1. Meddig folytatnátok? Már ugye ezt tegnap feltettem. Mennyi az elég? Mikor válik egállá? Mi az arány? Mert ugye 200 ember is kevesebb mint 100000. A logikátok alapján fejbe lehetne őket lőni a többi megmentése érdekében(természetesen teljesen átlagos, ártatlan emberekről van szó). A kérdés abból fakad ,hogy Sanders simán mondhatta volna azt is ,hogy robbantson fel egy irodaházat bemondásra.

 

2. Miért fontosabb a rokonotok, barátotok élete, mint egy idegené? Mivel emberek vagyunk, így tudjuk nekünk is fontos az életünk, így neki is(hisz ő is ember). Ja és Jack a főnökét lötte le, aki nem idegen.

 

3. Ha te lennél az áldozat, belemennél-e(könnyü más életéről dönteni otthon a fotelból)? Azaz Jack-nek könnyű volt ,hisz nem ő volt az áldozat.

 

 

Bomarr nagyon jó leírta. Ezt semmilyen körülmények közt nem tették volna meg. Ha mégis, akkor annak beláthatlan következményei vannak. Bárki fog egy bombát, felhívja a zsarukat, hogy ugyan nyírják már ki a haragosát, különben robbant. Mivel a zsaruk egyszer már megtették, miért ne tennék meg újra?

Tényleg nem véletlenül nem tárgyalnak a terroristákkal a valóságban. Emlékezzünk amikor a moszkvai színházat foglalták el a csecsenek. A ruszkik nemsoká behatoltak és kinyírták mindet, igaz közben sok civil is meghalt. Természetesen ennek sem vagyok a híve, mert ez a másik szélsőség amit az oroszok csinálnak. 2004-ben Beszlanban is megöltek mindenkit. Az oroszoknak csinálhatnák azért úgy, hogy a túszok azért ne haljanak meg.

De a nem tárgyalást helyeslem.

 

Nekem is feltettétek a kérdést, hogy megtenném-e? Nem. És nem lenne lelkifurdalásom amiatt, ha esetleg mégis robbant a csávó. Miért? mert nem én húztam meg a bomba kioldóját. A terrorista tette nem én. Ő hozta létre ezt a helyzetet.

Én nem fogok embert ölni csak mert valaki mondja és fenyegetőzik.

Én azt tartom szomorúnak, hogy ti megtennétek. na majd nem megyek a közeletekbe. :D

 

Szerkesztve: - Frenkie
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bomarr:

Igen ám, csakhogy előtte Saunders megölt több száz embert a vírussal a Chambers Pláza Hotelben, köztük nem egy CIA-s ügynököt is. Egyértelmű volt, hogyha nem teljesítik a követelését, nem blöfföl: emberek tízezreit nyírják ki.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

 

Én speciel hipotetikusan mondtam azt hogy megölném azt az egy embert, terroristák nélkül, úgy hogy nincs esély arra hogy folytatják a dolgot.

 

Donát nagyon jól írta, az időnyerés volt a céljuk. 1 ember élete az ő szemükben eltörpül 10 000 mellett. Ha ezzel növelik annak az esélyét hogy nem hal meg az a sok ember, akkor nem volt hiába. És ne feledjük, Ryan se épp az az irgalmas szamaritánus lélek, hanem a CTU főmuksija, akinek mondhatni beletartozik ez a munkakörébe.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyet értek az előttem szólókkal!

 

Castle évadzáró: b-szki

 

ne már ne már ne már. Hát nem semmi évadzáró volt az már biztos. Az előzőek eltörpülnek mellette. A 23. részben mikor mondták hogy a kapitány visszavonul, kicsit elkeseredtem, aztán mondták hogy mégse. Erre most kinyírják és végig ő volt az akit kerestek. Mint a Bonesban Zack... csak a kapitányt sajnáltam is...bírtam, jó arc volt. Tele volt érzelemmel ez a rész, haladt a sztori, jó kis akció is volt, de bakker a cliff...nemár...most mi van? Az a baj még ki is nézném a soriból, hogy Kate meghal, de akkor nem nézem tovább. Viszont akkor mi lesz? csodával határos módon túléli? Csak erre tudok tippleni. Mindenesetre kíváncsian várom, mert talán ez lesz az áttörés Rick és Kate kapcsolatában, ami rohadt jó lenne már. :)

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor összefoglalnám. Kár hogy Dzséjt nincs benne a vitában, bár vele egyszer már diskuráltam eme témakörben. :D

 

 

Az egész ugye amiatt volt, hogy a színész ki akart szállni. Ki találták ezt a lépést. Csak nálam ordít az egsézről, hogy valami nagy durranást akartak, egyúttal Jack-et bemutatni olyannak aki mindenre képes. Nálam pont az elenkező hatást váltotta ki. Meg is fordult a fejemben hogy nem nézem tovább asoroztatot, de aztán megbékéltem vele.

Azt kellett volna szerintem csinálni, hogy pl Ryan rájön hol van Sanders, odamegy, majd lelövik. Így Jack is jól jött volna ki a dologból. Legalábbis nálam.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Castle

 

Beckett túléléséhez nem kell csoda, hiszen "csak" hasba lőtték. Orvos van a helyszínen (Laney), csak kórházba kell vinni. Sokkal nagyobb gondot fog szerintem okozni, hogy aki megpróbálta megölni, az megpróbálhatja újra.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt:

 

Igen, de ezek a cliffhangerek a leggázabbak az összes közül, mikor a főszereplő lövik le és vajon túléli e...annyira gáz. Mert ha azt mondom tényleg meghal, na az lenne valami és értelme a végének. Na de így... tök fölösleges volt így a végén még lelőni a temetésen. Semmi extra feszültésget nem hagy, vagy gondolkodnivalót...

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Castle

 

De a lövés nem is azt a célt szolgálta, hogy Beckett halálán gondolkozz, hanem, hogy Castle vallomást tegyen, és ezen gondolkozz. És ezen már lehet. Mi lesz ezután, hogyan reagál majd rá Kate, stb. És persze, a lábadozás köré fel lehet építeni egy sztorit. Például, ha Kate kórházba kerül, ott Castle és Josh akaratlanul is szembe kerül egymással. Ez a lelövés ezért volt.

Amúgy, ha olyan sorozatot akarsz látni, ahol évad végén esélyes, hogy meghal a főszereplő, nézz NCIS-t. :)

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Castle

 

Van súlya, csak nem olyan súlya, amilyet te akarsz. Te fizikai súlyt akarsz, egy szereplő halálát, ezeknek viszont a szereplők kapcsolatában képeznek súlyokat (amikre ezek a szériák épülnek, szóval ez sokkal lényegesebb szerintem). Amit te akarsz, azt Montgomery halála adja.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A 7. rész tudtommal csak most vasárnap jön.

Az HBO egyik szolgáltatására az új előfieztők megkapták 1 héttel előre digitális formában a 7. részt, ami már fent is van a neten és van hozzá felirat :)
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Castle

 

Nekem még az az ócska trükk is eszembe jutott, hogy volt rajta golyóálló, és csak beájult a nagy ütés miatt. Elvégre nem láttuk vérezni, vagy ilyesmi, vagy igen? Ez már annyira gáz fordulat, hogy biztos ténylegesen megsérült.

 

 

 

Hm... Az már kikerült, de én még nem nézem meg :D

Nekem is a gépemen van napok óta, de nem néztem meg egyéb elfoglaltság miatt. Ma viszont megérdemelem, a 7. évados utolsó House-zal együtt :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.