Ugrás a kommentre

Star Wars Celebration Europe - London 2007


Bomarr

Ajánlott hozzászólás

Celebration Europe Kirándulás - 2.nap

 

250px-Celebration_Europe.jpg

 

(A nap mottója: ?Majd vasárnap?)

 

Már a szervezésnél egyértelmű volt, hogy bár a Celebration Europe a fő-célpont, azért a társaság -ha már egyszer Londonban jár- szeretné kicsit megismerni az angol fővárost is (a Celebration-ra kíváncsi olvasókat azért megnyugtathatom: a következő napok már tényleg arról fognak szólni :D).

 

Mivel tudtuk, hogy az időnk meglehetősen szűkös egy ekkora városhoz; így pontos tervet készítettünk a csütörtöki naphoz, hogy legalább a főbb nevezetességeket lássuk és még a Star Wars kiállításra is időnk legyen, mely a Celebration-tól függetlenül nyitotta meg a kapuit még májusban. A papíron jól mutató terv azonban már kora reggel megdőlt? ugyan mi egy fél het körüli reggelivel számoltunk, ám a szálloda-üzemeltetők másképp gondolták: 7.30-nál előbb nem lehetett kajálni. De cserébe egy kis bórus-csepergős időt kaptunk, ami egyrészt kellő ?London-hangulatot? adott? másrészt az itthoni 40 fokos hőség tükrében már csak visszaemlékezni is külön jó rá :D.

 

Első utunk a Tower Bridge-hez vezetett, ahol még mindenki ?magának? fotózott és volt, hogy majd mind az öten lekaptuk ugyanazokat a helyeket külön-külön? nem is csoda, hogy vagy három-negyed óra elment mire átjutottunk a hídon. Szerencsére aztán gyorsan rájöttünk, hogy egyetlen beállítást elég egyetlen géppel lekapni :D. Maga a Bridge egyébként kellően szép és ikonikus, bár nem hiszem, hogy pont erre emlékeznénk majd vissza évek múltán is Londonból... ugyanakkor kihagyni is kár lett volna.

 

p1010619vd3.jpg

 

kp037tg1.jpg

 

Annál emlékezetesebb volt viszont maga a Tower, amitől kis híján visszariadtunk, miután megláttuk, hogy a belépő 13 fontot kóstál. Ám az első megrázkodtatások után úgy döntöttünk, hogy a Tower ennyit is megér? és bizony, hogy megérte.

 

kp041be4.jpg

 

Sajnos az épület igazi kincseit és szépségeit nem lehetett fotózni. Pedig lett volna mit? alighogy beléptünk az épületbe máris megadták a hangulatot az 1953-as koronázási ceremónia vetítésével, ami szó szerint hátborzongató volt. Azóta is keresem a neten ezt a felvételt, de sehol sem találni? pedig minden benne van, amit a Brit Monarchiáról tudni kell és érdemes: a pompa, a monumentalitás, a fényűzés? és alig tér magához az ember; a szomszéd szobában (melyet egy fél méter vastagságú acélajtóval védenek) ott fogadják a koronázási ékszerek. Nincs szó, ami leírhatná őket? talán annyi is elég, ha elárulom, hogy a jogarban van a világ legnagyobb csiszolt gyémántja.

De a koronázási ékszerek mellett régi kupák, tálcák, kelyhek? mind mind színaranyból! Csupán a kijárat közvetlen közelében lévő kütyü-bolt tudott kibillenteni minket a hangulatból, ahol Goofy-s őr és mini-Tower is kapható volt ? ezt talán rakhatták volna arrébb is :D

 

Krande a Tower "belterületén":

 

p1010632iu5.jpg

 

Karrde és a legnagyobb páncél:

 

img2866fk5.jpg

 

Ezenkívül a Towerben még sok-sok látnivaló akadt (többségében középkori fegyverek és páncélok), amik szintén gyönyörűek voltak, de a koronázási ékszerek szépsége utólag elhomályosítja őket.

S ha már arrajártunk lencsevégre kaptuk a Tower legendás hollóit is, akikről úgy hírlik: ha egyszer kirepülnek innen, akkor a Tower össze fog omlani. Persze az angol egy óvatos népség: azért tartják a ?Ravenmaster?-t, hogy lenyesse a madarak szárnyait? legalábbis az útikönyvek így írják, de mi láttuk, ahogy egyik-másikuk ide oda röpköd, bár szigorúan a Tower területén belül (sajnos képi bizonyítékunk nincs róla :P).

 

dscf5153kx2.jpg

 

Eztán különvált a csapat, ugyanis SimonZ-nek igen fontos dolga akadt: a Celebrationnak helyt adó ExCelben kikellett rakja a képeit. Amilyen egyszerűen hangzik a dolog, végül olyannyira el is bonyolódott. Speciális ragasztókat kellett venni, ráadásul olyanokat, amik a kiállítás után használhatatlanná tették a képeket stb.

Végül csak délután négy körül tudott Simon visszatérni, viszont már igen értékes fényképekkel a birtokában, melyekből most csak egyet osztanék meg:

 

dscf5185bv4.jpg

 

Érdekes módon, alig egy nappal a Celebration kezdete előtt még javában rendezgették a kiállításokat? ezért nincs a Tantive IV híres folyosójának teteje a képen :P

 

És ha már szóba jött a Celebration: döbbenten vettük tudomásul londoni nézelődésünk során, hogy semmiféle reklám nincs, ami értesítené az embereket, hogy a városban egy nap múlva kezdetét veszi a kontinens legnagyobb szabású SW rendezvénye. Napokkal később az egyik metró-aluljáróban sikerült kiszúrnunk egy harisnya és egy könyvreklám közé beékelve egy kis Celebration reklámocskát, de finoman szólva nem vitték túlzásba a marketing oldalát.

 

Mindenesetre miközben Simon a ragasztóval küzdött, mi folytattuk a városnézést. S újfent megbizonyosodhattunk a buszosok kedvességéről: az egyik emeletes buszra felpattanva a jegyellenőr vagy két megállón keresztül silabizálta ki nekünk a térképen, hogy honnan hová tudnánk eljutni. Pedig gondolom a munkaköri leírása alapján elég lenne, ha egész nap mást se csinálna csak unottan láttamozná a jegyeket. És igaznak bizonyult az a hír is, hogy az angol buszokról majdhogynem bárhol lelehet szállni. Miután az ablakon kinézve megláttuk a Szent Pál katedrálist és szóltunk az ellenőrnek az azonnal intézkedett és az első piros lámpánál le is szállhattunk (apró hátránya a buszos közlekedésnek, hogy hétköznap dél körül teljesen beáll a város).

 

Belvárosi forgalom hétköznap:

 

img2875pa6.jpg

 

A Szent Pál katedrális:

 

kp045hr3.jpg

 

A Szent Pál katedrálisból ennyi pont elég is volt: megnéztük magunknak kívülről; egy kicsit benéztünk, hogy aztán folytassuk az utunkat a Trafalgar Square-hez, ahol némi ?oroszlános-fotozkodás? után, már éreztük, hogy kezdünk megéhezni. S mivel igazi ínyencek vagyunk, akik majd megvesznek némi helyi specialitásért, így beültünk a helyi McDonalds-ba :D

 

Igazság szerint eredetileg egy éttermet szemeltünk ki magunknak? aztán ránéztünk az árlistára és inkább átvonultunk a szomszédos gyors-étterembe.

 

Miután magunkba turtuk az olcsó ámde műanyag ízű étkeket, már egyenesen a Parlamenthez vonultunk.

 

kp051la0.jpg

 

Ha Londonnak van elcsépelt épülete akkor az minden bizonnyal a Big Bennel kiegészített országház? ha egy filmben előkerül London, már szinte reflex-szerűen vágják be a gigászi óra-torony képét? s pont ezért oly meglepő, hogy miközben a mozgóképen oly elkoptatottá vált, mégis micsoda meglepetést tud nyújtani élőben. A képek képtelenek átadni azt a monumentalitást, amit ez az óriási épület-együttes képvisel. Lenyűgöző!

 

Szerencsére a következő látványosság megtekintéséhez csupán egy utcán kellett átmennünk: s már előttünk is állt a Westminster apátság; a templom ahol a brit uralkodókat megkoronázták, s ahol sokuk holtteste nyugszik. Fényképezni megintcsak nem lehetett, így kénytelenek vagytok elhinni nekem, hogy nagyon szép belülről :D Ami meglepett minket, hogy a jókora ?templomhajó? oldalt számos kisebb teremben végződött, így beletelt némi időbe mire alaposan megnéztük magunkat az egészet.

 

img2886ky6.jpg

 

A templomkert egyébként úgy nézett ki, mint egy kisebb piknikező-hely? fiatalok, családok ültek ki a templom tövében, hogy egyenek vagy akár csak hogy beszélgessenek egy kicsit (lásd fentebb a képet). Ezt aztán mi is kipróbáltuk, s végül itt vártuk be a ragasztásról visszatérő SimonZ-t.

 

S ekkor valami olyasmit tettünk, amit korábban nem tudtunk volna elképzelni: a Star Wars kiállítás megtekintését egyszerűen elnapoltuk? vasárnapra. Pedig korábban úgy tűnt, hogy ez az egyetlen biztos ?csütörtöki program?? az elnapolásba aztán annyira belejöttünk, hogy egyik programot a másik után pakolgattuk át az utsó teljes napunkra (többek között a Kínai negyed megnézését is). Így a ?majd vasárnap? akár az egész kirándulásunk mottója is lehetett volna :D

 

S ha már így összejöttünk, gyorsan újra külön is váltunk. Karrde és Krande a Nemzeti Galéria felé, míg SimonZ, Rog és én a világ legnagyobb óriáskereke, a London Eye felé vettük az irányt.

 

Már azóta bevoltunk rá lelkesedve, hogy az első este megpillantottuk? de ha ráláttunk volna az előtte kígyózó sorokra is, akkor talán kisebb elánnal indulunk neki? némi lelki erőt kellett gyűjtsünk mire elszántuk magunkat rá, hogy beálljunk mi is (külön dicséret a jegyeladónak, akitől én -talán a James Bondos viaszbábú hatására- nem a London Eye-re hanem a Golden Eye-ra kértem jegyet és még csak meg sem lepődött, hanem már adta is a felnőtt jegyem :D).

Azonban a londoni sorok sokkal rondábbnak néznek ki, mint amilyenek valójában: alig 10 perc múlva már be is ülhettünk. Igaz előtte jópár ellenőrzésen átkellett essünk és a fülkét is átnézték a biztonságiak mielőtt beszálltunk. Egy kis légfrissítőt is fújtak be, de nem mondanám, hogy elegendőnek bizonyult. Sajnos kellően ?állott volt odabent a levegő?, de ezt az apróságot leszámítva óriási élmény volt az óriáskerékből rálátni a városra. És most akkor beszéljenek a képek önmagukért:

 

Itt még csak emelkedőben:

 

kp060kx5.jpg

 

Fent London tetején:

 

kp068lo9.jpg

 

Ereszkedőben... háttérben a Parlamenttel:

 

kp073ug0.jpg

 

Eztán már együtt mentünk a Buckingham palotához? szép volt ez is, bár ekkorra már annyira megteltünk élményekkel, hogy jobban tudtuk értékelni némi pihenést a közeli parkban vagy a szemben lévő Viktória emlékművön :).

 

A Buckingham-palota:

 

kp081ko9.jpg

 

És egy kis pihenés a Viktória emlékműnél:

 

p7120029uh5.jpg

 

A parkban aztán volt is épp elég alkalmunk pihenni és menni is, mivel hogy az állandó útvonal-változtatásoknak köszönhetően legalább kétszer bejártuk a nagyját? de olyan csendes és békés volt London többi részéhez képest, hogy ez külön jól esett :). S még pár állatkával is összefuthattunk?

 

A park:

 

kp088nm2.jpg

 

Csoportkép a parkban:

 

p1010683vj9.jpg

 

És a park egyik lakója:

 

kp086ul8.jpg

 

Végül egy kis pubozással tettük fel a koronát a tartalmas napra. Pedig majdnem ezt is áttettük ?vasárnapra?. Kár lett volna, mert elég hangulatos volt? ha lehet hinni az ottani kiírásnak, akkor egy több száz éves pubról volt szó. Minden izében olyan volt, amilyennek elképzeli az ember magában az ?angol pubot?? a modern háttér-zenét leszámítva, de a későbbi napok tapasztalatai alapján elmondható, hogy manapság már ez is szerves része a puboknak. Akárcsak a jó sör? mert utunk során bármit is kóstoltunk meg, nem tudtunk rosszat inni.

 

A pub kivülről:

 

kp090qh0.jpg

 

És a bent ülők:

 

img2896bo4.jpg

 

img2898di3.jpg

 

Egyetlen hibát követtünk el, hogy éhgyomorra ittunk korsó sört, aminek okán, ha nem is csittentettünk be, de azért egy futóversenyben nem mutattunk volna túl jól :D E hibánkon okulva a többi nap azért igyekeztünk enni is előtte valamit :)

 

Sűrű, ámde rendkívül kellemes egy nap volt ez? s a Celebration még csak eztán következett!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jó kis nap volt az!

 

a Westminsterhez hozzátenném, hogy az oldalhajónak is volt oldalhajója, miután megcsörgetetek hogy hova a fenébe tűntem, kb negyed óra volt, mire kitaláltam belőle :D

 

Big Ben rulezz.

 

 

Ja és kifelejtetted, hogy Starbuck-ból kávéház-lánc lett.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jó hely lehet London a leírás alapján.Mennyi volt egy sör?Fél litert adnak ott is?

A sört pintben mérik... most utánakerestem és ha minden igaz, akkor ez kicsit több, mint fél liter. Az ár pedig 1 font környékén volt, ha jól rémlik (3-400 Ft tehát).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mozgalmas nap!

 

Nagyapám tartott jópár postagalambot, így bizton állíthatom, hogy megoldható, hogy ne menjenek el a hollók. Ravenmaster biztos értette a dolgát, mert az is megoldható, hogy úgy vágja meg a madár szárnyát, hogy ne tudjon nagyobb távot repülni. De idomítással is megoldható.

 

Big Benről mindig az Európai vakáció jut eszembe, mikor Chevy Chase nem tudja elhagyni a körforgalmat. :D

 

Vasárnap, akkor nem is voltatok Celebrationozoni, ha ennyire mindent akkorra halasztottatok?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Karrde! Tök jó a hajad. :P

Köszi :P Jesszus, most meg gáz, mert a meleg miatt összefogtam :D

 

Na de On:

 

Szokásos miatt nem voltam a London's Eye-n, a jól fejlett tériszonyom, stb, miatt. Nem érte volna meg az egész, hogy a jó borsos ár kifizetése után ráadásnak szédülve, stb jövök le :D

Így maradt a National Gallery a Trafalgarnál, ahova Krande jött velem. Hát mit ne mondjak, majd minden teremben a középre helyezett padokról néztem a képeket, míg Krande annak rendje és módja szerint szépen végigsétálta a termeket, ahova betértünk. Mert ugye az egészre nem volt idő, viszont záráskor már kifelé terelt minket a teremőr :D Mivel a srácok is kb. akkorra jelezték telócsörgetéssel az érkezést, így kihasználtuk a nyitvatartási időt :D

A fáradtságot leszámítva megérte, már csak azért a Van Gogh napraforgós képért is, amit itt láthattam, és sajna a tavalyi szépművészetis kiállításon még csak hasonlót sem. De ez most kárpótolt :D

Ja, és a tali után bementünk egy helyi Tescoba innivalót venni :D Érdekesek ezek a londoni üzletek, egy sok van, és jelez egy panel, hogy melyik pénztárhoz lehet menni. Így elég gyorsan halad a sor.

 

Lokatelli, vasárnap voltunk a Cel Eu-n is, csak nem zárásig. De erről majd Bomarr ír részletesen a maga helyén :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

a Westminsterhez hozzátenném, hogy az oldalhajónak is volt oldalhajója, miután megcsörgetetek hogy hova a fenébe tűntem, kb negyed óra volt, mire kitaláltam belőle :D

Mi meg nem kevés időt vártunk a kijáratnál a felbukkanásodra, aztán már a bejáratot vettük célba, miután senki nem jött ki a kijáraton, és becsukták :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Celebration Europe Kirándulás - 3.nap

 

250px-Celebration_Europe.jpg

 

(A nap mottója: "Amazing")

 

Július 13-án végül ránk köszöntött a várva várt nap? A Celebration nyitó-napja. Túlzás lenne állítani, hogy már kora reggel elkapott minket a hangulat? öt és fél órányi alvás után, még egy visszaalvás sem tűnt volna olyan nagy butaságnak. De mivel a karcsú reggeli után még vagy egy órányi utazás várt ránk, volt időnk hangulatba jönni.

Elsőre kissé meglepő volt, hogy a Celeb felé egyre piszkosabb és elhagyatottabb környék vesz minket körül? ugyanis a rendezvény London egyik leglepusztultabb (befalazott ablakokban és ajtókban tessék gondolkodni) körzetében lett megtartva? ha minden igaz most akarják felfuttatni, többek között az olyan rendezvényekkel, mint a CelEu.

S noha a környezet nem is jelezte, a vonaton utazók összetétele már annál inkább: egy SW rendezvény felé közeledünk. A pólókon SW logók, a kezekben műanyag-fénykardok, s némelyek száján ékes magyar szó, amint a környezetet illetik ilyen-olyan jelzőkkel? bizony már az első nap legelején sikerült összefutnunk Bartha Zoliékkal, igaz a találkozás végül nélkülözött minden katarzist: még csak szót sem váltottunk, de legalább együtt utaztunk... :P

 

Az ExCel területe szerencsére már kellően igényes volt, ráadásul a vonat szinte a közvetlen közelében tett ki minket. Mivel valamivel 9 után érkeztünk felvoltunk készülve mindenféle rosszra: órákig tartó sorbanállásra, tülekedésre meg hasonló jókra, amik az ilyen rendezvényeket felszokták vezetni.

Ám semmi ilyesmin nem kellett keresztülmennünk: pár perc múlva már mindannyian a pénztárnál álltunk, ahol újabb kellemes meglepetés ért minket: az egyik jegy-eladó magyar volt, így még csak ékes angolságunkat se kellett a jegyvételnél megvillantanunk.

 

Egyedül a Hyperspace tagság kezelésénél akadt meg a tudományuk: jól láthatóan nem igazán volt megszervezve, hogy pontosan kinek is jár vagy nem jár az exkluzivitást jelző nyakbavaló. Nekem például simán felajánlották, noha nem vagyok tag (és én meg visszautasítottam? ehh). Az adatbázisukban ugyanakkor nem volt benne egyetlen magyar tag se? Simon hiába regisztrált még januárban, a gép azt jelezte ki, hogy nem tag. Szerencsére aztán nem sokat fárasztottak minket? egyszerűen csak elhitték, hogy Karrde és Simon HS tag. Hasonló kavarás ment a ?Hyperspace? hozzátartozóknak járó kis papirkával, amit Krande és én vettünk igénybe. Korábban úgy értesítettek minket, hogy csak korlátozott számban használhatjuk fel, amiből aztán valahogy korlátlan felhasználás lett? mondanom sem kell, nem sokat reklamáltunk emiatt :D

 

Nade tényleg nem akarom túldimenzionálni a problémát: tényleg 10 perc alatt jegy volt a kezünkben és mivel tagok vagy ?tag-hozzátartozók? voltunk a sort kihagyva rögtön be is mehettünk. Egyedül Rognak gyűlt meg a baja a kasszásokkal, mivel visszaigazoló-kód hiányában csak nagy nehezen tudták beengedni.

 

Az ExCel előcsarnokában még csak egy magányosan árválkodó X-wing jelezte az eseményt ám a rendezvényre belépve máris egy Halálcsillag fogadott minket:

 

img2903ny0.jpg

 

Ahogy aztán beljebb lépve végignézett az ember az ExCel csarnokán, hirtelen magával ragadta az SW-láz: lépegető, hósikló és megannyi SW stand. Hát megérkeztünk! Persze az első percekben még hat a ?bőség zavara?? mivel nem tudja az ember, hogy hova menjen elsőre, így inkább sehova sem megy, csak álmélkodva néz körbe. Mint a kisgyerekek, akiket először visznek vidámparkba? s noha SimonZ már előtte nap látta, ahogy elkezdték berendezni, ő se tudta kivonni magát a csodálkozók sorából? mint mondta, akkor még nem látszott, hogy ilyen lesz a végeredmény.

 

Némi céltalan bolyongás után aztán beindultak a fotógépek is? elöszőr a lépegető elött:

 

dscf5296eo1.jpg

 

Majd a Millenium Falcon utasterét is kiprobáltuk:

 

dscf5326nh7.jpg

 

dscf5330ra0.jpg

 

Egy teljes óránk volt, hogy kényelmesen fényképezzünk, mert aztán elkezdtek beszállingózni a HS-tagsággal nem rendelkező látogatók is, s egyre jobban hozzá kellett szoknunk, hogy már nem tudunk bármihez hozzáférni pár percen belül.

Azért még gyorsan meglátogattuk a Tantive IV kiállított folyosóját, ahol a türelmes rajongók kedvükre lövöldözhették a rohamosztagosokat?

 

kp099ru1.jpg

 

...jó murinak nézett ki? ezt később belevágták az ep.4 aktuális jelenetébe, teszem hozzá meglehetősen bénán, de asszem itt inkább az élmény volt a fontos 

Utunk eztán a művész-részleg felé vezetett, ahol a kiállított festményekben gyönyörködhettünk? fantasztikus volt és ha történetesen pénzünk is lett volna rá, gyorsan el is verhettünk volna egy kisebb vagyont, de e lehetőség híján csak a csendes ámulat jutott nekünk.

 

dscf5340vi1.jpg

 

Csecsebecsék minden mennyiségben:

 

dscf5356eo9.jpg

 

Persze SimonZ kiállítását is célba vettük párszor, ahol a névjegykártyák rekord gyorsasággal fogytak el.

 

img2908ub5.jpg

 

A LEGO-részlegről pár kép Dzséjtnek :D

 

kp138ei5.jpg

 

kp140hj3.jpg

 

És egy LEGO-s Jango szobor, amint a stand felett strázsál :D:

 

kp143ad2.jpg

 

Az SW-s Forma-1 autó némi ?extrákkal?:

 

kp110hu6.jpg

 

A Lucasarts-os, képregényes, könyves relikviás stb. részlegek mellett akadt pár egészen egyedi is, mint például a ?Corellian Imports?, ahol többek között gunga-fogat is lehetett venni :D.

De némi meglepetésre jelen volt a Brit Hadsereg is, akik a reklámfotóikon a Birodalommal állitották magukat párhuzamba..

 

dscf5362fo0.jpg

 

Megjegyzem, azért nem minden kiállítás volt ott a topon? ami kapcsán a gyenge jelzőt is meglehet kockáztatni, az a Dagobah-diszlet volt, amiről sokat elárul, hogy egy nappal a nyitány előtt még maguk a kiállítók is Endor díszletnek hitték.

 

Teltek múltak az órák mire észrevettük, hogy olyannyira elbambultunk a különféle standok között, hogy sikeresen kihagytunk jópár -korábban kihagyhatatlannak vélt- programot. A repülő-úton még el se tudtuk képzelni, hogy kihagynánk egy David Prowse interjút vagy egy beszélgetést Peter Mayhew-el, a mindenkori Chewbaccával. Ott a Celeben viszont egészen magától értetődőnek tűnt, s még így utólag se különösebben bántuk meg: az első nap volt ugyanis a legjobb időpont a nézelődésre? munkanap lévén még egészen szellősen lehetett ide-oda járkálni a kiállítás területén. S miközben mi nézelödtünk Krande pár aláirással, s két hajszállal lett gazdagabb :D

 

S bár én nem vagyok a beöltözés híve, itt kifejezetten jó hangulatot teremtett a sok SW gúnyába öltözött rajongó :D

 

Itt a felsőn pár klón-harcos egy rajongót ?igazoltat? (némelyiküknek volt hang-torzító a sisakjában, s jól ki is használták? többször is felszólítottak minket, hogy mutassuk meg a jegyeinket :D).

 

dscf5352ee7.jpg

 

dscf5375zo3.jpg

 

Egy Vader el is kapta SimonZ-t :D

 

dscf5380vw7.jpg

 

Mikor úgy déltájban érezni kezdtük a hasunkat, szerencsére nem kellett messzire mennünk. Az ExCel épületén belül volt egy egészen csinos kis spanyol étterem Tapa-Tapa név alatt. Ugyan megkérték az árát (borravalóval együtt 10 fontot fizettünk fejenként), de ebben benne volt az ital is, s tényleg jól laktunk.

 

Eztán ránéztünk a Lucasfilm ?bőséges? archívumára (jó ha hét kiállítási tárgy volt, de legalább köztük olyan kuriózummal, mint Anakin ?leégett? arca vagy a lángok marta Vader-maszk)

 

p1020177yf7.jpg

 

Napközben többször összefutottunk Plokkal, Beba-1-el és Atlassal is? úgy hogy közel ezren voltak a Celeb területén, igen kicsi valoszinüség mutatkozott rá, hogy ugyanazokkal az emberekkel többször is összefusson az ember, igy ez akár meglepő is lehetne, de egy idő után egészen magától értetődőnek tűnt :D Ploktól értesültünk többek között arról is, hogy maga Sansweet is megnézte magának Simon képeit, sőt le is lett előttük kapva? névjegykártya azonban már nem jutott neki?

 

S itt megjegyezném, hogy meglepően sok magyar rajongó volt a CelEu-n? többször is előfordult, hogy honfitársak szólítottak le minket, s gyorsan megtárgyaltuk milyen baromi jó ez az egész :D

 

Délután azért már kezdtük érezni, hogy nem ártana valami programon részt venni, így végül úgy döntöttünk, hogy megnézzük magunknak John Mollo-t, a Vader páncél és számos más régi trilógiás kosztüm tervezőjét.

Egy valamire biztosan jó volt ennek a beszélgetésnek a megtekintése: teljesen új dimenzióba helyezett minden őt követő ?interjút?. Olyan alacsonyra tették a lécet, hogy ezután egy átlagos Napkeltés interjút is tapsikolva fogadtunk volna? már a felkonferálás gyanús volt: egy számunkra teljesen ismeretlen angol rapper kezdte el feltüzelni a közönséget.

 

Rapper: ?Emberek, ha én azt mondom, hogy John, ti üvöltsétek, hogy Mollo. Szóval John!

 

Közönség: ?Mollo?

 

Szegénynek valaki szólhatott volna, hogy nem egy rockkoncertet készít elő. Mindenesetre az ?absolutely amazing? (ezek a konferanszié szavai) John Mollo lassacskán betotyogott? egy vén fazont tessék elképzelni, akinek láthatóan tele a bakancsa az egész Celebbel.

Majd kezdetét vette az interjú, ami kb. abból állt, hogy a honbeli rapper vagy tíz percig fogalmazta a kérdését, többször is körbejárva és újramegfogalmazva a pár szavas kérdő mondatát, majd ahogy Mollo szóhoz jutott, minden mondata végén belemotyogott valamit ? nem variálta túl: általában a ?Cool? és az ?Amazing? szavakat darálta, de olyan intenzitással, hogy szinte az volt az érzése az embernek, hogy csak beleakarja fojtani a szót szegény Mollo-ba.

De az öreg sem volt semmi: nem elég, hogy alig lehetett kihúzni belőle valami érdemi infót, de amikor az új részekről kérdezték, olyan erősen kezdett gesztikulálni, hogy rossz volt nézni: hirtelen összezárt lábak, heves orrvakarás, majd halk megjegyzés: ?igen az új részek nem rosszak? (de mindezt úgy, hogy mindenkinek egyértelmű volt, hogy ki nem állhatja az egészet :D). Azért ha a CGI-t dicsérni kellett inkább a Gyűrűk Uráról beszélt.

Ennél már csak akkor szenvedett jobban, amikor jöttek a rajongói kérdések? látszott, hogy legszívesebben már otthon kavargatná a babfőzeléket vagy valami hasonló.

 

Most mondhatnám, hogy csalódás volt, ha nem röhögtük volna már az előadás közben könnyesre magunkat. S később is annyiszor tudtunk vidulni rajta, hogy nem tudnám rossz élményként elkönyvelni. Sőt, amondó vagyok az ?absolutely amazing? John Mollot kár lett volna kihagyni :D

 

Hogy az interjú végén feltegyék az i-re a pontot, lejátszották a rapper csávó egyik klippjét. Egészen szokásos: sok nagy dudás csaj, kigyúrt spanok és mutogatás orrba szájba a kamerának? asszem sikerült is megkoronázniuk ezzel az élményt :D

 

Egy pillanatra felvetődött bennünk az ötlet, hogy Mark Hamillra is beüljünk, de ahogy megláttuk az előtte kígyózó 100 méteres sort elment tőle a kedvünk. S bár Bartha Zoli összefoglalója szerint (amit ITT lehet elolvasni) az emberek nagyrészt nem is tudták miért állnak sorban, mi bárkit kérdeztünk, még a sor legvégén is pontosan tudták mire várnak; nemcsak ezesetben hanem a későbbiekben is (márcsak azért is érdemes azt a bizonyos beszámolót elolvasni, hogy megtudja a kedves olvasó, milyen volt a Celeben sorbanállni? mi ?sajnos? erről nem tudunk beszámolni :D).

 

Sajnos a nap végén mérlegelnünk kellett: vagy a nyitó-ünnepségen veszünk részt vagy elmegyünk a londoni szimfonikusok koncertjére. Sajnos a koncertről folyamatosan jöttek a rémhírek: először csak az, hogy kevés SW lesz, aztán az, hogy semennyi, így végül inkább a nyitó-ceremónia mellett döntöttünk? szerintem helyesen.

 

Még akkoris, ha a koncert elleni legfőbb érvünk az volt, hogy az ?szabadtéri lesz?? ugyanis a CelEu-nyitány és az ep.4 vetítés is a kék ég alatt lett megtartva.

De nem ez volt az egyetlen meglepetés: nem voltak székek és a füvön kellett ülni, ráadásul közvetlenül egy reptér mellett voltunk így öt percenként hasított el felettünk egy utas-szállító. Emiatt is lehetne akár siránkozni, de különösebben nem befolyásolta magát az élményt, hogy Ian McDiarmid-ot élőben láthattuk!

 

De jaj, előreszaladtam, pedig volt előtte egy kis Sansweet-beszéd, sőt Mark Hamill is fellépett, így külön örülhettünk, hogy nem álltuk végig azt a nagy sort: mi anélkül is láthattuk a megkopott arcú Luke Skywalkert! S ennyi pont elég is volt belőle? akik valamennyire ismerik Hamillt azok tudják, hogy ő és a Star Wars-os karaktere között ég és föld a különbség. Kicsit azaz érzése az embernek, hogy bevan golyózva :D? különben miért rá osztották volna a Batman rajzfilmsorozatban Joker szinkronizálását :D Ezt a Joker hangot egyébként meg is villantotta nekünk? mondom: jópofa, de három-negyed óra ebből sok lett volna.

 

dscf5389qr5.jpg

 

Ian McDiarmid azonban egyszerűen szenzációs! A fellépésének már eleve az megadta a kuriózumot, hogy még soha egyetlen SW rendezvényen se jelent meg? most viszont mondhatni házhoz jött az SW rendezvény (egy londoni színházat igazgat), s nem hiába kapta meg a kitörő tapsvihart! Noha azóta felkerült több helyre is a neten a fellépése, de valahogy egyik videó se tudta átadni az ?élő? műsor erejét?

 

dscf5393uu4.jpg

 

Ahogy Simon mondta, McDiarmid az a fickó, akinek tényleg elég lett volna kiülnie és kávét szürcsölgetnie, a közönség akkor is elégedett lett volna. Puszta jelenléte is felvillanyozólag hatott? nade ahogy az elején valósággal bohócot csinált magából és ?Happy Friday 13th!?-t kívánt a fején a zakójával? hát ez kész? ami Hamillnak nem állt olyan jól az neki fergetegesen.

Majd aztán megindult belőle a szó és csak úgy ömlött belőle? sztorizgatott, viccelődött, s a közönség pedig szó szerint fetrengett a röhögéstől. Le se tagadhatná, hogy színházi színész? olyan magabiztosan és olyan rutinnal bánt a közönséggel, hogy jó volt nézni. S még a felette szálldosó repülők se tudták kizökkenteni, sőt ezekre is volt mindig egy humoros kiszólása. Én azt mondom, hogy ha a CelEu annyiból állt volna csak, hogy láthatjuk élőben Ian-t, már megérte volna.

 

Oh és ne feledkezzünk meg az egyik igen ötletes jelmezesről sem, akire itt lettünk figyelmesek :D

 

dscf5400yi1.jpg

 

Eztán jött az ep.4 vetítés: természetesen a legutóbbi 2004-es változatot adták? meglepő módon DVD-ről (érezhető volt a rétegváltás). Ilyen nagy képernyőn, ilyen hanggal legtöbbünk még nem láthatta az első SW filmet, melynek most ültük a 30-dik évfordulóját. A túlzott világos és a repülő-zaj azonban van akiknek elvette a kedvét, így SimonZ és MissKarrde, mondván, hogy ?ők már látták ezt a filmet? inkább hazaindultak :D

 

kp133gy6.jpg

 

Rog, Krande és én azért végigültük és nem bántuk meg. Még annak ellenére sem, hogy a fénykardpárbaj közben egy kis technikai hiba folytán elment a kép és a hang. De a várakozás pillanatai kellemes várakozásban teltek? az összegyűlt több ezer rajongóból csak alig páran szállingóztak el? teljesen benne volt a levegőben, hogy ezt itt és most látnunk kell? ha fél órát kell várnunk rá, akkor annyit. S aztán szerencsére be is indult a dolog: az űrcsata pedig egyszerűen szenzációs volt ilyen körülmények között. Jobban átjött a feeling, mint eddig bármikor.

 

A vetítés után aztán benéztünk az ekkor már üresen kongó ExCel-be is. Addig-addig nézegettük a magányos kis X-winget az aulában, míg végül úgy döntöttünk, hogy a vörös elkerítő-szalagon átlépve, közvetlenül mellette fotozkodunk. A mi ötletünk aztán több ottmaradt fannak is megtetszett? ám alighogy ők is elkezdtek fényképezgetni hirtelen megjelent a biztonsági őr és jól megfedte őket, hogy mégis hogy képzelik ezt. Ekkor mi már kint álltunk, s mi is helytelenítően ingattuk a fejünket ?Ej, egyesek mikre nem képesek?.

 

Úgyhogy csak most, csak itt és csak nektek, két kép arról ahogy kijátszottuk az ExCel biztonsági rendszerét avagy közvetlenül az X-wing közelében (a képek minősége nem a legjobb, de hát ilyen ?kémfotóktól? mit lehetne várni :D):

 

p1020118dg0.jpg

 

p1020121re1.jpg

 

Szó mi szó? jó kis nap volt? s még csak nem is sejthettük, hogy a második még ennél is jobb lesz? nade erről majd a következő beszámolóban.

Szerkesztve: - Bomarr
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jó kis beszámoló :D

Na szóval, olyan baromira kényelmetlen volt ülni több órát a földön, hogy azért adtuk fel, mert a másik ok, hogy álmosak vagyunk, és aludni kéne, persze nem jött össze :D

De azért útközben felfedeztük a London Bridge átszállónknál azt a Marks and Spencer (egek, nem tudom helyesen leírni!) kis élelmiszerüzletet, amit aztán a többi nap folyamán is meglátogattunk, egyszer Plokékkal :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azé' az mán mekkora durranás lett volna ha ezek mellé még egy csillagromboló hídat is felépítettek volna :D Nah az lett volna a feelinges :D

Emellé mondjuk jöhetett volna még az Otthon I eligazítóterme, meg esetleg egy Endori díszlet a bunkerbejárattal. Bazz tele vagyok ötletekkel, az itteni szervezők meg ilyen "silány" melót végeztek :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyszerű beszámoló! :D Irigykedek is dögivel. :D

 

A Császárt élőben végighallgatni, wúhh, hát egy élmény lehetett. No comment. (persze abszolút pozitív értelemben)

Szerkesztve: - Coce_Plant
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

a repülő-zaj azonban van akiknek elvette a kedvét

Nekem az még élvezhetőbbé tette a vetítést mert a repik néhány jelenetet poénossá tettek, legalábbis én jókat röhögtem közben. :D

 

- A Devastator a Tantive-ot üldözi

- A Falcon felszáll Mos Eisleyból

- A Halálcsillag felé menet Han megjegyzi hogy egy másik hajó közeledik

- Hanék a Halálcsillagon az ágyúkat és a kamerákat, a Falconon pedig a Tie-okat lövöldözik ami olyan volt mintha a repikat akarnák leszedni

- A Falcon a lázadók holdja felé közelít

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Rog Te nem is voltál ott, a képeken nem vagy rajta. :D

Kac, kac, kac.

Szépen elvesztettük egymást. Meg amúgy se vonzott volna egyik díszlet se.

Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kac, kac, kac.

Szépen elvesztettük egymást. Meg amúgy se vonzott volna egyik díszlet se.

Nem vonzott egyik díszlet sem???? Hát azért engem vonzott volna egy millennium falcon, vagy egy X-szárnyú díszlet, az biztos. Te mire vártál?

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Te mire vártál?

Hogy mire?

Hát arra hogy hogy végre be tudjak menni a kiállítóterembe ami a többieknek már jóval korábban sikerült és mire megtaláltam őket már biztos kifotózkodták magukat.

Mire bejutottam a hócipőm annyira tele volt hogy csak az volt eszemben hogy a skaccokat megtaláljam így csak aztán kezdtem el komolyabban nézgelődni hogy meglettek.

A Falconos cuccról meg talán a képekről tudtam meg hogy ott volt de volt azon kívül másfajta látnivaló dögivel. Utólag meg nem verem a fejem a falba hogy nem mentem be az asztalhoz fotózkodni.

Az X-szárnyút mondjuk kismilliószor láttam mert az kint volt a folyosón vagy hol.

Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na ez már döfi.

Semmi parkos mókus, vagy London Eye. Ez Star Wars!!!

 

Nagyon átjött a feeling. Legalábbis bele tudtam élni magam, hogy kapkodom a fejem a sok nézni való láttán.

 

Koncertről azért annyit kérdeznék, hogy ha már Zoliék hazaindultak, miért nem vettétek legalább érintőlegesen célba, hátha hallotok még vmit?

(Kérdezem ezt, úgy, hogy gőzöm sincs Londonon belül hová esett, és arról sincs fogalmam, hogy időben hogy állunk, tehát, már lehet, hogy rég vége volt akkorra, de legalább most elmondjátok.)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hogy mire?

Hát arra hogy hogy végre be tudjak menni a kiállítóterembe ami a többieknek már jóval korábban sikerült és mire megtaláltam őket már biztos kifotózkodták magukat.

Mire bejutottam a hócipőm annyira tele volt hogy csak az volt eszemben hogy a skaccokat megtaláljam így csak aztán kezdtem el komolyabban nézgelődni hogy meglettek.

A Falconos cuccról meg talán a képekről tudtam meg hogy ott volt de volt azon kívül másfajta látnivaló dögivel. Utólag meg nem verem a fejem a falba hogy nem mentem be az asztalhoz fotózkodni.

Az X-szárnyút mondjuk kismilliószor láttam mert az kint volt a folyosón vagy hol.

De én azt hittem, néhány képet Te csináltál. Pl. a Falconost is, amiről csak később tudtad meg, hogy ott volt. :D Ne vedd kötözködésnek, csak érdekel, hogy Te miért nem szerepelsz a képeken.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.