Ugrás a kommentre

Szinkron


lokatelli

Szereted a szinkront?  

58 felhasználó szavazott

  1. 1. Szereted a szinkront?

    • Igen
      38
    • Nem
      16


Ajánlott hozzászólás

Én is érzelmileg kötődöm ezekhez a régi szinkronokhoz.

Még az ep5éhez is. Nekem nem tűnik olyan borzalmasnak, mint Ody lefesti, de nekem gyermekkori élményeim vannak vele kapcsolatban. Sőt, nekem az ep6 ősszinkronja tűnik komikusnak mert azt csak egyszer láttam régen, mostanában meg nem bírom hallgatni.(De arról sem annyira rossz a véleményem, mint Ody az ep5-ről.)

 

Szóval szerintem egyértelműen mindenkinek a saját nosztalgiája, emlékei és érzelmi kötődése tesz széppé egy filmszinkront.

Ezt szerintem tiszteletben kell tartani.

Én úgy tekintek ezekre még így is, mint kincsekre, ez is ugyanolyan sw cucc, mint egy Burgerkinges pohár, vagy egy csokipapír. Nem tudok haragudni rájuk, nem is akarok.

Szeretem őket a maguk nemében és tisztelem az embereket a művészeket akik dolgoztak rajta. Egyrészről pedig ezek korrajzok, szinte már történelem, az akkori naív, de mégis bizonyos szempontból nagyon-jó kor emléke.

 

Az meg szerintem alapból hülyeség, hogy egy színész mélységeket tudjon adni egy szinkronnak, pláne olyan mélységeket, mint amiket Beba emleget.

Egy szöveg mélységeit a gesztusok az arcrándulások, a szemöldök megmozdulások adják. Egy hang önmagában nem képes ilyesmire. Az a jól sikerült szinkron ami a legjobban tud az arc rezdüléseire reagálni, legjobban követi az eredeti karakter stílusát. Vegyünk például Grúber Hugó Palpiját az ep3-ban, vagy Csernák akármelyik Ford szinkronját, akár sw, akár Indy, vagy más film(pl a Hollywoodi őrjáratban is nagyon elkapta az életunt idős rendőr figuráját), ő mindig tökéletes, ráöntötték Fordot.

 

Szerintem nem is törekednek mélységekre, mert csak egy munka. Persze jó munkát akarnak végezni, de ez kimerül abban, hogy passzoljon a szájmozgás.

Szerintem ha mélységet akarnának csinálni még a mostaniaknál is rosszabb szinkronok lennének, mert olyan művészieskedőnek tűnne. Ilyesmire nincs szükség, egy jó színész másodpercek alatt beleéli magát, ha ismeri egy kicsit a szitut a sztorit és belahallgat az eredetibe.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lehet nosztalgia alapon közelíteni, de mint ahogy Te is említed, ne írjon már hülyeségeket. Én például csak azért nem fogom szeretni, mert SW és régi... Éppen ez a baj a csak régi trilógiát istenítőkkel, hogy elvakult látásukat még az idő is szépíti.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is érzelmileg kötődöm ezekhez a régi szinkronokhoz.

Még az ep5éhez is. Nekem nem tűnik olyan borzalmasnak, mint Ody lefesti, de nekem gyermekkori élményeim vannak vele kapcsolatban.

Szóval szerintem egyértelműen mindenkinek a saját nosztalgiája, emlékei és érzelmi kötődése tesz széppé egy filmszinkront.

Ezt szerintem tiszteletben kell tartani.

Pontosan.

:oops:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is érzelmileg kötődöm ezekhez a régi szinkronokhoz.

Még az ep5éhez is. Nekem nem tűnik olyan borzalmasnak, mint Ody lefesti, de nekem gyermekkori élményeim vannak vele kapcsolatban.

Az az érdekes, mármint nekem érdekes, hogy rettenetesen tudok ragaszkodni egy szinkronhoz és ha kellt, vért áldozok rá, hogy megszerezzem úgy a filmet. De ezt az SW szinkront (egész pontosan, egyiket sem, mert az SE megvolt alapból, a THX-eshez meg egyáltaln nem kötődöm, mert egyszer hallottam őket). Persze lecsaptam, amint elérhetővé vállt, de teljes egészében még csak meg sem néztem. Pedig isten a tanúm rá, ezt is kivülről fújtam anno, minden hangjegy a fülemben volt, és nagyon kis érdeklődést mutatok rá. Ellenben az Aliens szinkronját, mikor megszereztem, kiírtam egy mp3-ra és suliba menet-jövet meghallgattam csak úgy natúrban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szóval szerintem egyértelműen mindenkinek a saját nosztalgiája, emlékei és érzelmi kötődése tesz széppé egy filmszinkront.

Ezt szerintem tiszteletben kell tartani.

Szívemből szóltál. :oops:

 

OFF

Csernák akármelyik Ford szinkronját, akár sw, akár Indy, vagy más film(pl a Hollywoodi őrjáratban is nagyon elkapta az életunt idős rendőr figuráját), ő mindig tökéletes, ráöntötték Fordot.

Fordnak még nagyon jó hangja volt szegény Juhász Jácint a Szökevényben. Az kedvenc Ford szinkronom. :(

 

Dr. Kimble és Gerard:

- Nem én öltem meg a feleségemet!

- Nem érdekel!

ON

Szerkesztve: - Rog Ertay
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én Fordnak bárki mást hallok Csernákon kívül, a hideg futkos a hátamon.

Akár Juhász Jácint, akár Végvári Tamás. Mind a kettőt imádom, de Ford az Csernák.

Szerintem egy kicsit túlzás ez a hidegfutkosós dolog, de szíved joga úgy szeretned a szinkronokat ahogy Neked tetszik.

A Szökevényt el sem tudnám képzelni Jácint nélkül.

Nekem azzal nincs különösebb problémám ha egy színésznek több különböző színész adja a hangját. Vannak jobbak és rosszabbak de ez van.

Az viszont engem is nagyon dühít ha átszinkróznak egy filmet aminek a nekem első szinkijét tökéletesnek tartom.

Szerkesztve: - Rog Ertay
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem az SW-k az egyetlenek amiket mostanában angolul nézek.

Amikor DVD-n bármi mást megnézek angolul akkor soxor úgy találom hogy a magyar szöveg sokkal jobban el van találva főleg akkor ha valami durvát mondanak.

 

OFF

Itt van mondjuk az X-Menben amikor Kükli megkéri Logant hogy bizonyítsa be hogy ő az igazi.

Ott valamennyivel jobb a "Bekaphatod." mint a "You are a d*ck.".

Nem illik ez szerintem egy olyanfajta filmbe.

ON

Szerkesztve: - Rog Ertay
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyébként érdemes ennek a drága jó színésznek, Szatmári Györgynek a véleményét megismerni az új filmekről.

 

"A Birodalom visszavágot is nemhogy egy, de több folytatás követte, az utóbbiak már napjainkban. Hogyan élted ezt meg, jelent-e manapság valamit számodra ez a film?

 

- Megmondom őszintén: nem. Elvették a kedvem az említett folytatások. Tudom én is, hogy valaha a Csillagok háborúja etalon volt, de mára átment valami 'technokrata baromságba', ahol a szereplők elképesztő dolgokat beszélnek... Mikor a tizenegy éves fiammal pár éve megnéztük a következő részt (alighanem A klónok támadására gondol - a szerk.), azt láttuk, hogy mindenféle ugrándozás folyik, és hülyeségeket beszélnek. Aztán előkerült a szerelmi téma... a fiam azt mondta, ez unalmas, menjünk. Kijöttünk a moziból... Nem vagyok a Star Warsnak nagy rajongója, úgyhogy nem tudom megmondani, mi hiányzott az új részekből. Talán a lelke... A fiammal az elmúlt években megnéztük A gyűrűk urát, a Harry Pottert, olvastuk is, azok jobban tetszettek."

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem sincs bajom a régivel, sőt nekem is az a SZINKRON.A nyolcvanas évek elején rengetegszer láttam úgy a 3 filmet moziban.Angolul csak 3 éve láttam a régi filmeket és borzalmasnak találtam az eredeti hangokat.Liea hangja nyávogós, Fordé sem férfias hanem lágyabb.Persez mert megszoktam a régi szinkront.Majd megszokom az eredetit is.

Amit ma csinálnak szinkronizálás alatt az nevetséges, és szánalmas.Most szedtem le az 5 Rocky filmet az új szimkronnal és töröltem is le.Stallone magyar hangja iszonyat gyenge volt és nem illett hozzá.Van neki egy nagyon jó szinkronhangja ha jól tudom Gáti Oszkár.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én az EP3 angolja után szoktam át a többi rész angoljára. Azelőtt csak a THX-es és az EP1-2-ős magyart néztem.

Szerkesztve: - Rog Ertay
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én az EP3 angolja után szoktam át a többi rész angoljára. Azelőtt csak a THX-es és az EP1-2-ős magyart néztem.

Most akkor angolról magyarra vagy magyarról angolra? Vagy kimaradtam valamiből?

Szerkesztve: - Szisz
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Most akkor angolról magyarra vagy magyarról angolra? Vagy kimaradtam valamiből?

Szi-szuka. :D MEgnézte az EP3-at angolul, és utánna a többi részt is úgy. Addig csak szinkronnal nyomult. De ha nem így volt, akkor majd leírja ő. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én mostanában úgy vagyok vele, hogy a régi filmeket csakis és kizárólag a klasszikus magyar szinkronnal, az újakat meg meghallgatom. Ha bejövős a szinkron, akkor maradok annál, ha nem, akkor marad az angol. Sajnos ez utóbbiból egyre több van, és már a sorozatokat is majdnem mindet angolul nézem. Sőt... magyarul már csak az Enterprise (szerencsére leszoktak az "időalagútról", bár nem a jó öreg szubteret használják, mint eddig, de a "görbület" legalább egyenesági leszármazottja a warpnak) meg a Hősök maradt (mondjuk, itt megnézem mindig angolul is a TV2 premier után).

Ezt egyedül az Alieneknél bánom, mert a DVD-imen az első két rész a szar új szinkront kapta meg, amitől isten óvjon, ellenben az uccsó két rész viszont maradt a remek első és (hála istennek) egyetlen szinkronnal. Viszont, a kibővítettet verziók egyiknél sem szinkronosak. Szóval az első két részt nem, a második két részt szívesen nézném magyarul, de a kibővített verziókat szeretem, így emiatt egyáltalán nem nézem magyarul őket :) Ami mondjuk az első két új szinkjét véve jó...

 

SW-t meg ugye angolul, már csak azért is, mert a DVD-k angolok, ugye :D Ráadásul, már anyám is megszokta így, és kapásból tudja, mikor hol járok, mint régen. Szóval már újra ki tudom vele tárgyalni a dolgokat, miközben mosogat vagy sütöget :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem a legrosszabb átszinkrós élményem a Hegylakóval volt. Először csináltak hozzá egy überfrankót aztán jöttek retekék és elcs*szték. Lefogadom hogy a DVD-jén is az a vacak van.

Teljesen azért nem maradtam hoppon mert nagybratyóméknak megvan a régivel és átmásoltam miután láttam a retkeset. Kicsit elnyűtt állapotban van de még mindig jobb így mint amúgy.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem egy kicsit túlzás ez a hidegfutkosós dolog, de szíved joga úgy szeretned a szinkronokat ahogy Neked tetszik.

A Szökevényt el sem tudnám képzelni Jácint nélkül.

Nekem azzal nincs különösebb problémám ha egy színésznek több különböző színész adja a hangját.

Hát akkor inkább úgy fogalmazok, hogy nagyon nem tetszik.

Igazából JJ hangja túlságosan öregíti Fordot a szökevényben. Ugyanez igaz a Végvárisokra is. Míg Csernák ha kell lagymagabbul beszél, picit mélyebb vagy magasabb hangon és ezzel tökéletesen be lehet lőni a korát.

 

Én viszont nagyon utálom, ha egy színésznek többféle hangja van. Ha találunk egyet aki passzol, akkor tartsuk meg bármelyik filmben.

Pl nagyon dícséretes, hogy Ewannak az ep1 óta mindig Anger a hangja, nagyon passzol.

Robin Williamsen tudok kiakadni, bár nem a kedvenc színészem, neki aztán szinte minden filmben más a hanja. Pedig Mikó a legjobb.

 

Roger Moore-na egyszer megpróbálták lecserélni a hangját Kautzky Armandra(ugye ő is Bond hang Brosnané), hát marhára nem passzolt, vissza is cserélték. Mikor itt volt Moore a múltkor Bemutatták neki Láng Józsit, és azt mondta, hogy sokkal jobb a hangja. Pedig Moore aztán gyönyörűen beszéli a saját nyelvét.

Hangokban nem szeretem a változatosságot.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igazából JJ hangja túlságosan öregíti Fordot a szökevényben.

Szerintem Ford abban kicsit öregesen néz ki. Főleg az elején amikor szakállas. Aztán változtat egy kicsit a külsején de még úgy is öregesnek találom.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem Ford abban kicsit öregesen néz ki. Főleg az elején amikor szakállas. Aztán változtat egy kicsit a külsején de még úgy is öregesnek találom.

Nekem akkor sem passzol. Szerintem akkor is túl öregíti a hang. Legalább egy 10-est rádob a kinézetének.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem akarom én rád tukmálni, csak én abból indulok ki hogy Ford 51 Jácint meg 50 éves volt akkoriban. Korban nem volt köztük nagy különbség de JJ hangja attól még lehetett öreges hozzá bár szerintem hasonló hangszínnel beszélnek benne.

Kár hogy nem lehet Csernákkal megnézni mert azért érdekelne hogy vele milyen lenne.

Szerkesztve: - Rog Ertay
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az eredeti nyelven nézés a legjobb megoldás. :)

Ez a "zavar a többféle szinkronhang"-dolog szerintem úgyis tök felesleges. Vannak a világon sokkal rosszabb dolgok is ennél amin ki lehet akadni.

 

(És most indulnának meg felém néhányan kövekkel és botokkal. :D)

Szerkesztve: - Rog Ertay
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.