Amatőr írók

[Pildi]

Ismét jó kis blogbejegyzés, Donát.

Én még nem találkoztam a lent leírt mágikus jelenséggel, de nekem is van egy hasonló. Az illatokhoz kapcsolódik. Többször történt meg már velem, hogy ha egy régen érzett illat csapta meg az orromat, és hatására rég elfeledett emlékek jutottak eszembe olyan eleven, mintha csak tegnap történtek volna. És szerencsére csak pozitív emlék jött még így elő, szinte gyermeki boldogságot okozva.

[MissKarrde]

Pildi, ilyenem nekem is szokott lenni illatra

[Donát]

A dohányzás súlyosan károsítja Ön és környezete egészségét!

 

Ha az ember a hétköznapjait egy egyetemen tengeti, az majdnem annyi előnnyel jár, mint hátránnyal. Előny lehet, hogy végső soron csinál valamit, amitől akár még okosabb is lehet, hátrány, hogy ez végül is mégsem egyenlő a hawaii-i láblógatással. Bár egyeseknél talán mégis.

 

Viszont amit mindenképpen kiemelnék az egyetem pozitív hatásai közül, az a szélesebb látókör biztosítása. Ha egyetemista vagy, akár tetszik, akár nem, olyan ismereteket sajátítasz el (igen, akár akaratod ellenére is... illetve egyesek esetében: csakúgy), amelyek révén átértékelsz mindent, a világod "vörös óceánját" és "kék óceánját" egyaránt, új felfogásod rabul ejt, és többé esélyed sincs megszabadulni megváltozott gondolkodásmódodtól.

 

Itt van például ez a agybamászó gondolatom a dohányzással. Mint tudjuk, annak ellenére, hogy büdös, egészségtelen és drága, az emberiség jelentős része szívja. Azt is tudják, hogy nem igazán folytatható hosszútávon következmények nélkül, mondhatni: nem fenntartható.

 

Szóval ez az idegesítő metafóra azt dúdolja a fülembe egy ideje, hogy a Földünk már évtizedek óta komoly láncdohányos. Elszív mindennap napi 1-2-...-100 dobozzal, és most csodálkozunk, hogy már alig bír futni. Csodálkozunk, hogy a tél közepén kisüt a nap, és szervezetünk a tavaszt érezve megőrül; csodálkozunk, hogy 1950 óta a 10 évre jutó nagy méretű katasztrófák száma megnégyszereződött; csodálkozunk, hogy a sarki hósapka olyan ütemben olvad, hogy 50 éven belül az emberiség 20%-nak kell majd elhagynia lakhelyét (ideértve New Yorkot, Miamit, Tokiot); csodálkozunk, hogy az emberek jelentős része kap tüdőrákot és nemcsak a dohányzás: a szennyezett levegő miatt, egyszóval: csodálkozunk, hogy a hosszú évek kitartós dohányzása után nem tudunk futni, krákogunk, és néha zsibbad a lábunk.

 

Persze minden dohányos életében eljön az a pillanat, amikor azt mondja: leteszem a cigit. A kérdés csupán az, hogy mikor. Hiszen hiába akarunk majd mindent visszacsinálni a tüdőrák diagnózisának hírére:

 

Már nem lesz Föld, amit megmenthetnénk.

[Oldfighter]

Öööö......na most azt nem értem, hogy a szélesebb látókör miért szimplán csak az egyetemhez köthető? Vagy miért azzal kell összefüggésbe hozni?

Józan paraszti ésszel is simán felfogható, hogy mi sz*r az embernek. Arról meg nem is beszélve, hogy milyen híresek is az egyetemi bulik.

[Tenel Ka]

A dohányzás súlyosan károsítja Ön és környezete egészségét!

 

Ha az ember a hétköznapjait egy egyetemen tengeti, az majdnem annyi előnnyel jár, mint hátránnyal. Előny lehet, hogy végső soron csinál valamit, amitől akár még okosabb is lehet, hátrány, hogy ez végül is mégsem egyenlő a hawaii-i láblógatással. Bár egyeseknél talán mégis.

 

Viszont amit mindenképpen kiemelnék az egyetem pozitív hatásai közül, az a szélesebb látókör biztosítása. Ha egyetemista vagy, akár tetszik, akár nem, olyan ismereteket sajátítasz el (igen, akár akaratod ellenére is... illetve egyesek esetében: csakúgy), amelyek révén átértékelsz mindent, a világod "vörös óceánját" és "kék óceánját" egyaránt, új felfogásod rabul ejt, és többé esélyed sincs megszabadulni megváltozott gondolkodásmódodtól.

 

 

Már nem lesz Föld, amit megmenthetnénk.

 

Nagyon sok igazság van itt.

 

Oldihoz hasonlóan kitérnék arra, h a szélesebb látókör nem kizárólag az egyetemisták "bölcsek köve". Persze valóban tágítja sokak látókörét, de ezt (is) otthonról kéne vinni. A gyerekekkel leülni, filmet nézni, eleinte mesét, aztán tudományos-ismeretterjesztő filmeket. Megbeszélni a gyerekkel azt, amit lát, később meg azt, amit az iskolában tanult. Megmutatni, h a dolgokat több szemszögből lehet vizsgálni, és hogy nem kell megijedni, vagy félni az ismeretlentől.

 

Fontos, h megértse a gyerek, hogy hatással vannak a tettei a világra. Hogy egy eldobott szemét is sokat számít, hogy ha pazarol, akkor nagyon sokat árt magának is, meg a környezetének is.

 

Meg kell ismertetni a gyerekkel a világot - ami nem a plázákban kezdődik, hanem mondjuk a ház melletti játszótéren - vinni kell vadasparkba, állatkertbe, kirándulni kell vele, esetleg lehet otthon kísérletezgetni.

 

Persze mindez időt kíván, és gyakran mondjuk, nincs semmire időnk. Én nagyon igyekszem úgy alakítani a következő éveimet, hogy legyen rá idő.

 

Ez a nevelés része.

 

Aztán mi magunk is sokat tehetünk. Egyre több helyen van szelektív hulladékgyűjtő hely, használjuk hát! Ne szemeteljünk, használjunk energiatakarékos berendezéseket, amennyire lehet.

Sétáljunk, fedezzük fel környezetünket.

Menjünk el erdőkbe, parkokba szemétgyűjtési akcóióra, tavasszal, ősszel szoktak ilyenek lenni. (tavasszal mentem egyre, de mondjuk eléggé rossz tapasztalatokat szereztem. Annyi konténert kaptunk, amibe a szemét negyede sem fért el. A többb

i ott maradt, mert közölték: Nincs több pénz konténerekre! Érdekes helyzet volt...)

Aki teheti, járjon biciklivel - egészségesebb is, persze főleg vidéken, nem a belvárosban - és sétáljunk sokat.

 

És próbáljuk mindezt terjeszteni baráti körben is.

[Donát]

Oldie: ne láss bele olyat, amit nem írtam. Azt írtam: az egyetem széles látókört biztosít. De sehol sem írtam, hogy csak az egyetem által szerezhető széles látókör.

[Oldfighter]

Oldie: ne láss bele olyat, amit nem írtam. Azt írtam: az egyetem széles látókört biztosít. De sehol sem írtam, hogy csak az egyetem által szerezhető széles látókör.

Akkor a sorok közül vettem ki. Az a második bekezdés nagyon félrevezető.

[Donát]

Hát ha félre akarod érteni, akkor valóban. Akinek nem inge, ...

[Tenel Ka]

Hát ha félre akarod érteni, akkor valóban. Akinek nem inge, ...

 

A széles látókörre visszatérve, vajon nem leginkább ott tágítja a látókört, ami a szakodhoz kapcsolódik?

Vagy arra is gondoltál, hogy sok emberkével találkozol, és sok féle látókörű ismerősre teszel szert, ami ugye elég sok érdekes beszélgetést, eszmecserét eredményez?

[Pildi]

A széles látókörre visszatérve, vajon nem leginkább ott tágítja a látókört, ami a szakodhoz kapcsolódik?

Vagy arra is gondoltál, hogy sok emberkével találkozol, és sok féle látókörű ismerősre teszel szert, ami ugye elég sok érdekes beszélgetést, eszmecserét eredményez?

Rám mindkettő nagy hatással volt, de a második még jobban, mint az első. Akkor váltam olyan emberré, amilyen lettem, nagyon sok hatás ért, épp a rendszerváltás alatt jártam egyetemre, aztán a legjobb barátaimat, akikkel ma is tartom a kapcsolatot, ott ismertem meg, épp ilyen magvas és éjszakákba nyúló beszélgetések során.

[Dzséjt]

Akkor a sorok közül vettem ki. Az a második bekezdés nagyon félrevezető.

Te mindig a sorok között keresel. Szvsz Donát egyértelműen fogalmazott, nincs ott semmi a sorok között, max ha odaképzeled. Szép személyes ráébredés valamire, amit frankó szimbólummal ábrázolva fogalmazott meg.

[Tenel Ka]

Szép személyes ráébredés valamire, amit frankó szimbólummal ábrázolva fogalmazott meg.

 

Mondjuk minimum, h az egyetemeken széleslátókörűség legyen, szerintem manapság sem szakbarbárok kellenek, hanem mindenre nyitott szakemberek.

[Donát]

Tenel: Széleslátókör. Érdekes fogalom. Igazából azt értem alatta, hogy teljesen átértékelődik a világról alkotott felfogásom. A közgázon nemcsak gazdaságtudományi tárgyakat hallgatok, vannak szociológia, energetika, jog, filozófia tárgyaim is, és így elég széles látókört kapok a világról. De a legfontosabb, hogy belül változik meg valami: onnantól kezdve másképpen tekintesz a világra, mármint azok, akik erre a változásra odafigyelnek, és alkalmasak.

[Tenel Ka]

Tenel: Széleslátókör. Érdekes fogalom. Igazából azt értem alatta, hogy teljesen átértékelődik a világról alkotott felfogásom.

Okk, ez viszont olyan embernél működik, aki amúgy is érdeklődő, nyitott valamennyire. Van aki meghallgatja, megtanulja, oszt kész. Akkor jó, ha elgondolkodik rajta a hallgató. Ahogy leírod, te az utóbbi vagy.

[Donát]

Így igaz, pont ezért sem éreztem jogosnak Oldie észrevételét. Sajnos az egyetemek felhígultak. Nagyon sok olyan ember császkál az országban, akinek ugyan van diplomája, de semmi ész nincs mögötte. Tökéletes ellenpéldaként pedig fel tudom hozni pl. Dzséjtet, aki - tudtommal - nem járt egyetemre soha, mégis, okosabbnak tartom, mint az évfolyamom 90%-a. És ami a legfontosabb: érdemes megfigyelni, hogy abban a témában fejti ki a véleményét, amiben kompetens. Nem kezd biológiai vitákat folytatni Orkival, de tökéletesen tisztában van a saját "szakterületével", és az okossága révén rálátást nyer bizonyos összefüggésekre, amit én a logikának tulajdonítok.

 

Ez most nem a "Fényezzük Dzséjtet 1-0-1" volt, hanem csak rá akartam világítani, hogy szerintem milyen egy okos ember, és hogy ez mennyire nem függ attól, hogy valaki végzett-e egyetemet, vagy sem.

[Dzséjt]

Én meg csak irulok és pirulok :)

Csak az a baj, hogy hiába nem függ össze a valós okosság/szaktudás az iskolai végzettséggel, a toszott fejű munkáltatók mégis azt kérik számon, így lehetnek magas pozícióban hozzá nem értő, buta egyetemistát és gürizhetnek éhbérét, vagy próbálnak keresni munkát a kiváló szakembernek számító, pengeeszű szakmunkás vizsgával rendelkező emberek. És ez piszok nagy baj. Végzettség és nem tudás alapján válogatják az embereket.

[MissKarrde]

Sajnos ez igaz, én is láttam már rá példákat, meg ugye mások is mondják néha.

[Tenel Ka]

Én meg csak irulok és pirulok

És ez piszok nagy baj. Végzettség és nem tudás alapján válogatják az embereket.

Na pont ezért ugrom most majd neki a boltvezetőinek. Ugyan tízéves a tapasztalatom, megcsinálok egy konyakmeggyfürtöt, vagy egy bonboncsokrot, de a papír, az kell. (és az újonnan jött boltvezetőhelyettest meg tanítsam meg ezeket csinálni, mert ő ezeket nem tudja! ) Vissza meg a korábbi üzletembe nem megyek. Sajna csak felét akarják a szabimnak kiadni, de úgy, hogy írjam alá, hogy a másik felét is kivettem. Vagyis a fele szabim "lenyelik". Nekem meg gyerek mellett igenis kell, és jár is a szabi. De ehhez munkahelyet kell váltsak. Szép, mi?

Szerkesztve: 2010. Január 23. - Tenel Ka

[Oldfighter]

Ezért is(!) tart ott az ország ahol. Szakember egy szál se, szakmunkás főleg, mindenki meg akarja úszni a kétkezi melót. Rá kéne már világítani az embereket, hogy közgazdászokból, jogászokból már tele vagyunk, viszont nincsenek hegesztők, lakatosok, ápolók, ésatöbbi. Egy időre én tutti bezárnám az egyetemeket.

[Ody Mandrell]

Én meg csak irulok és pirulok

Csak az a baj, hogy hiába nem függ össze a valós okosság/szaktudás az iskolai végzettséggel, a toszott fejű munkáltatók mégis azt kérik számon,

Ausztráliában kellene élni. Ott pl. azt nézik, hogy értesz-e az adott feladathoz. A végzettség nem minden esetben döntő. Sőt...

[Donát]

Meghökkentő mesék - A temetés

 

A hatalmas, fekete, lomha halottaskocsi durván fékezve megállt, s nem sokkal azután, hogy megcsikordult alatta a murva, kipattant belőle négy jól megtermett, erőskezű férfi. Mindannyian talpig feketében voltak, ódivatú, kopott zakót viseltek, s kopasz fejükön az izzadságcseppek úgy csillogtak, mint a derült téli estéken a távoli csillagok. Lassan, hatalmas erővel kiemelték a koporsót az autóból, majd becsukták maguk mögött a kocsi csomagtartóját.

A városszéli temető, mint mindig, ezúttal is csendes volt, csupán a lágy szél egy-egy halk fuvallata rezgette meg a földre hullott sárgás-barna leveleket. A szép sorokba rendezett sírok némelyikének árnyékából szomorú látogatók figyelték csendesen, amint a négy marcona halottszállító a vállára veszi a barna koporsót, s elhelyezi a kiásott sírhellyel szemközti ravatalra.

Különös hangulat lengte be a temetőt. Az egész ceremóniában volt valami furcsa, valami oda nem illő, s érezhetően ezzel tisztában volt minden egyes jelenlévő is. Nem arról volt szó, hogy Mr. Andrews, gazdag ember lévén, luxustemetést írt volna elő a végrendeletében, sőt: az igazat megvallva, nem mondhatni, hogy Mr. Andrews felesége olyan sokat fizetett volna a temetkezési vállalkozónak. Ami azt illeti, a temetkezési vállalkozó egyáltalán nem volt elégedett a fizetségével – de hát a temetkezési vállalkozók már csak ilyenek.

Miközben a barna, tölgyfa koporsó rákerült a ravatalra, a sírhelyet körülálló rokonok, ismerősök, halkan suttogni kezdett. Noha ritkán fordult elő, hogy egy ravatalt a sírhely előtt állítsanak fel, – maga a temetkezési vállalkozó is nem kis megdöbbenéssel fogadta a kérést –, az izgatottságot sokkal inkább az okozta, hogy a jelenlévők kezdtek ráébredni: Mr. Andrews rokonai, ismerősei közül senki sem kapott meghívást.

Az egybegyűltek suttogása végül elcsendesedett, amint a halottszállítók a koporsó tetejét lassan leemelték a ravatalról. Mrs. Andrews, aki csillogó szőke haját egy fekete kalap alá rejtette, fájdalmasan sírva fakadt, s átkarolta a mellette álló, fekete kabátot viselő idős hölgyet.

A szomorúság, a bánat valósággal ráereszkedett a temetőre, ám mégis, akár a kóbor macska a kertkapu alá, valami más is odaférkőzött: feszült vibrálás. Érezték ezt a jelenlévők, a halottszállítók, de talán maga Mr. Andrews is érezte volna, ha épp nem őt temetik.

Az egyre idegesebb rokonok közül az egyik végül egy hatalmas koszorút vett elő, odalépett a sírhelyhez, és elhelyezte azt a ravatal elé. A rokonok most egy emberként a magas, középen kopaszodó férfira szegezték pillantásukat, majd pedig a koszorúra. A szövegen az állt: „Osztozunk fájdalmadban”. Ezt követően a férfi odalépett a gyászoló feleséghez, megölelte, majd együtt érző szavakat suttogva odébbállt.

Hamarosan többen is követték a példáját. Aki koszorút hozott, most hasonlóképpen odajárult a koporsóhoz, s elhelyezte az első mellé. „Örökre közöttünk maradsz?”, „Őszinte részvétünk” „A fájdalom bennük él” s egyéb feliratok hirdették a jelenlévők mély fájdalmát. Ezt követően a rokonok egytől-egyig odaléptek Mrs. Andrewshoz, s részvétükről biztosították a nőt.

Nem sokkal később, halk léptekkel egy középmagas, fekete ruhás, katolikus pap érkezett a ravatalhoz. Arcán nyugodt, méltóságteljes kifejezéssel nézett végig az egybegyűlteken, el-elidőzve egy keveset mindegyikükön, beleértve a gyászoló feleséget is. Figyelte, miként suttog valamit Mrs. Andrews húga a férjének, aki erre lemondóan lebiggyesztette a száját. A lelkész mintha hallani vélte volna az „autóbaleset” szót. Nem sokkal mellettük a nemrég még Mrs. Andrewsnak támaszt nyújtó, ám most már zokogó, fekete kabátos hölgyben a pap a feleség anyjára ismert rá; a jelek szerint mélyen megérintette a tragédia. Nemcsak ő sírt egyébként, több, a pap számára ismeretlen rokon is törölgette a szemét.

- Különös és fájdalmas nap ez mindnyájunk számára – kezdett bele a lelkész a szertartásba, miközben tekintetét a koporsóra emelte. Egyesek csak most vették észre, hogy megérkezett, s ahogy hangjuk elhalt, lassan teljes némaság ereszkedett a temetőre. – Olyan veszteség ért mindannyiunkat, melynek feldolgozásához idő kell. Amikor megkeresett engem Mrs. Andrews, és arra kért, tartsam meg e ceremóniát, arra gondoltam, hogy ez egy különleges temetés lesz, s így különleges bánásmódot igényel. Láttam rajta, mekkora fájdalmat is érez valójában. Éreztem azt a kínt, amit csak azok tapasztalhatnak meg, akik elvesztettek egyszer valakit… vagy valamit. Most mindannyian értetlenül állunk Isten színe előtt, mert úgy érezzük, hogy kicsúszott a kezünkből valami fontos, valami értékes. S fájdalom, a veszteséget igazán csak az évek során érthetjük meg teljes egészében…

A pap folytatta a beszédet, ám miközben beszélt, kiszúrt a tömegből egy ősz hajú, unott képű férfit, aki – a lelkész őszinte felháborodására – kék inget és hozzáillő, ezüstös-fekete nyakkendőt viselt. A rokonoktól, ismerősöktől teljesen elkülönülve állt, mintha nem is közülük való lenne, s a koporsótól tisztes távolságból figyelte a szertartást. A tiszteletes szünetet tartott, lapozott egyet Bibliájában, s közben szemrehányó pillantást vetett a férfi felé, majd így folytatta:

- Ne feledjétek, amit Isten elvett Tőletek, azt vissza is adja, hiszen ha hiszünk Ő benne, Ő örök életet ad majd mindannyiunk számára. Ámen.

A pap befejezte beszédét, és ellépett a ravataltól. A négy, kopasz halottszállító, további két sírásóval kiegészülve belehelyezte a koporsót a földbe, s lassan elkezdték betemetni a sír mellett magasodó fekete földhalommal. Eközben a pap továbbfigyelte a magában csak „erkölcstelennek” titulált, kék inges férfit, aki épp a gyászoló feleséggel elegyedett szóba. A beszélgetés közben Mrs. Andrews arcára valami olyan kifejezés ült ki, amit a lelkész egyáltalán nem érzett helyénvalónak: tömény undor. Végül a nő mondott valamit a férfinak, mire az bólintott, majd a pap nem kis megrökönyödésére egyenesen felé vette az útját. A tiszteletesnek most jó alkalma nyílt közelebbről is szemügyre venni: a férfi magas volt, haja alaposan őszbe vegyült már, s leszámítva azt a tényt, hogy a fekete színnek nyoma sem volt az öltözékén, roppant elegáns volt. Rendkívül drága óra és karkötő díszítette karját, s amennyire a pap meg tudta ítélni, cipője igazi krokodilbőrből készülhetett.

- Remek beszéd volt, Atyám – köszönt a férfi, majd továbbindult. – Ha megbocsát… – A pap egy pillanatig habozott, végül – legyűrve saját indulatát – csak ennyit mondott a hátat fordító férfinak:

- Amennyire én látom, nem viselte meg túlságosan ez a… tragédia... – A férfi visszafordult, keserűen belenézett a pap szemébe, majd teljesen váratlanul elnevette magát.

- Ne haragudjon meg Atyám, hogy nem osztozom feleségem fájdalmában, amiért nem haltam meg. – Mr. Andrews nem nevetett tovább, hanem újra hátat fordított a lelkésznek, aki nem szólt utána többé, hanem megdöbbenve figyelte az üres koporsó körül zokogó rokonságot.

Szerkesztve: 2010. Február 5. - Donát

[Pildi]

Ez valóban meghökkentő volt.

[Oldfighter]

Beteg nagyon

[MissKarrde]

Amikor a fickó a pap felé indult, akkor jöttem rá a poénra Ha meghökkentő, akkor csak ilyen vége lehetett Jó kis szösszenet

[Dzséjt]

Végre kiderült, mikortól és hol lehet majd kapni az új novellámat bújtató kiadványt.

 

Megjelent az ACS 2010/1. Megrendelhető a bodi.ildiko@chello.hu címen, ára 500 Ft (+ 175 Ft postaköltség). Számalszám: 55400187-11032814

Illetve márc 20 után Budapesten a Tuan Kiadó könyvesboltjában is kapható. 1201. Budapest, Andrássy út 86.

Ugyanitt a tavalyi év Arcképcsarnokai is megvehetők 400 Ft-s áron.

A szerzőknek a jövőhét folyamán postázzuk a tiszteletpéldányokat.

 

Elég korlátozott a beszerzési lehetősége, de éhes ember ne válogasson, messze van még a nemzetközi megjelenés

[Ody Mandrell]

Gratulálok Dzséjt az újabb megjelenéshez. Nem ígérem, hogy mostanában el fogom olvasni.

[Darth_Phobos]

Gratula Dzséjt, majd megpróbálom beszerezni

[Dzséjt]

Kösz

[MissKarrde]

Végre kiderült, mikortól és hol lehet majd kapni az új novellámat bújtató kiadványt.

Ismét gratula, aztán majd próbálom beszerezni valamiképpen

[Pildi]

Hát Dzséjt, nem könnyíti meg a kiadód a lelkes olvasni vágyók dolgát.

 

De a gratula mindenképpen jár!