Amatőr írók

[Frenkie]

Én magát Latinovicsot sem kedvelem. Egy örült vadbarom volt oszt kész. :)

[Ody Mandrell]

Egy örült vadbarom volt oszt kész.

Miért volt őrült?

[MissKarrde]

Őszintén szólva nekem ez "magánlevélként" nem igazán jön be, de irodalmilag oké

[Darth Krande]

Aki szeretné bétázni Saláta című irományomat, az jelentkezhet A történet teljes, a helyesírás-ellenőrző egyelőre még kiakadt állapotban van. 276 oldal, 131433 szó. Ez már nem fog nagyon változni.

[Ody Mandrell]

Aki szeretné bétázni Saláta című irományomat, az jelentkezhet A történet teljes, a helyesírás-ellenőrző egyelőre még kiakadt állapotban van. 276 oldal, 131433 szó. Ez már nem fog nagyon változni.

Te jó ég....

[Darth Krande]

2008 Szilveszter délután kezdtem írni. Azóta volt néhány szösszenetem, de ez volt a fő fő fő.

 

Most egyelőre kisebb irományokat tervezek, és azolat sem holnaputánra

[MissKarrde]

Szerintem linkeld ide, ha fenn van neten, hátha valaki beleolvas Nekem mostanában nem sok időm van olvasni, de hátha egyszer

[Darth Krande]

Nem. Egy-egy embernek szívesen elküldöm, de annál több munkám van benne, hogy csak úgy felpakoljam a nagy közös világhálóra. Ha most nincs rá időd, akkor szerintem várd meg, amíg lesz egy bétázott verzió.

[Oldfighter]

Demóanyagot nem dobsz ki belőle?

[Darth Krande]

OK. Elöljáróban annyit, hogy Silky egy hétméteres űrlény aki gondolat-szinten kommunikál azzal, akivel hajlandó, Saláta pedig egy civil fiú, és az egyetlen a Földön, akivel szóba áll. A dőlt betűs részek Saláta gondolatai.

 

 

 

 

Fölemelte fejét a faágról, körülnézett. A tó aranyszínben ragyogott, a levegő friss és hűvös volt, a reggeli harmat megült mellette az ágon. Egy kismadár csivitelt fölötte, a pirkadatot és a kelő Nap fényét köszöntve dalával.

Az állatok sokkal szebben tudják kifejezni az érzéseiket, mint mi.

Megmozgatta végtagjait, ezzel is győzködve magát: mindjárt felkel. Érezte, hogy Silky szerint is ideje volna lekászálódnia a biztos talajra.

Talán elkerülte a figyelmedet, de a mi őseink fákon éltek.

Silky tovább sürgette lefelé.

Jó, mindjárt. Indulok.

Felemelte a fejét, visszahanyatlott. A gondtalan szépségű madárdalt hallgatta, és újra fontolóra vette a felkelést.

Mindjárt.

Silky sürgette.

Jó. Muszáj?

Valami a tarkójára csöppent.

Kinyírom azt a madarat.

A kismadár továbbra is vidáman énekelt, cseppet sem zavartatva magát attól a kellemetlenségtől, amit a fiúnak okozott.

Te persze megmondtad.

Silky együttérzéssel vegyes kárörvendése végképp felébresztette.

Igenis, tudom, mi a gravitáció! Ne bosszants!

A madárka átröppent egy másik ágra, de még mindig a fiú fölött volt.

Ébresztés-specialista bűnöző. Terrorista.

A madárka lélegzetvételnyi szünetet tartott hajnalköszöntő énekében, és a fiúra pillantott. A technikai szünet végén büszkén dalolt tovább.

Mindjárt rendelek egy cinkeburgert.

A madárka felcsippentett a csőrébe valami soklábú Föld-lakót, lenyelte, és folytatta a dalt. Lebombázott, és most tölti be a következő tárat.

[Darth Krande]

Salátának szokatlan volt a két civil csatorna, bár nagyon hamar kevésnek érezte. Egyiket sem nézte szívesen: túlságosan kritikus volt a kezdetleges körülmények közt készült műsorral, a rejtőzködő tévétornyok nyújtotta minőséggel, a másik adón sugárzott filmet pedig három perc után unalmasnak minősítette. Symour még két percig számolta a kémtörténetben a szakmai hibákat, de csak azt érte el, hogy még annak a kevéske történetnek is fonalát veszítette.

-Egy ideig arról álmodoztam, hogy a pajzslények végleges visszaverése után indítok egy saját tévéadót ? motyogta a takaró alól Saláta. Symour kénytelen volt rájönni, hogy egy franciaágyon kell osztozniuk, aminek ráadásul a fiú bitorolta a legnagyobb részét.

-És? Miért tettél le róla?

-Utána jött a szülőnormálisítási szolgálat ötlete. Két osztálytársammal indítottuk volna, de biztos vagyok benne, hogy rövidesen az egész Földet átölelő hálózattá fejlődtünk volna. Aztán pedig a sivatagi és mélytengeri hógolyózás kifejlesztője akartam lenni, esetleg valamelyik olimpiai sivatagi hógolyózó csapat edzője.

Symour helyet szorított magának az ágy túlfelén: az ágyneművel együtt visszatolta Salátát az ágy felezővonaláig.

-Fegyveres testület tagja akartál-e lenni? ?kérdezte, befészkelve magát a saját takarója alá. Hosszú évek után újra esti mesét hallgatott: egy bátor, találékony, emberekkel oly kritikus fiú álmodozásait. Hiszen a mesék mik volnának, ha nem merészségből gyúrt képzelet?

-Kém.... egy ideig ? felelte Saláta. Immár háttal feküdt a nagybátyjának. ?Az volt az egyetlen tervem, amiről a valóság beszélt le. Inkább kérdezzél mást, jó?

-A sivatagi hógolyózás alapelvét láttam délután, de hogyan képzelted el a mélytengerit?

-Tengeralattjárókkal. Leginkább a rugby vagy a jégkorong szabályai szerint: hatalmas szivattyúkkal taszigálnák odébb a labdát és egymást. Kapus nem kell: mindkét csapat hálója pont háttal állna egy-egy áramlatnak, ezért kell természetes víz hozzá.

-Szívesen elmennék sportriporternek, mindkét változathoz.

Azt elhiszem!

-Ha úgy adódik, biztos lehetsz benne, hogy VIP-belépővel várlak akármelyik rendezvényre.

-Köszönöm. Mi mással akartál foglalkozni még?

-Rozsdagyártással. Csomó időt megspórolhatnék, rengeteg embernek. De sajnos pont azok az emberek, akik direkt rozsdásítás céljára tartanak valamit, és pláne: minél értékesebbet, túlságosan elfoglaltnak hiszik magukat, és biztosan sajnálnák a jó minőségű rozsdára a pénzt. Gagyit meg nem akarok gyártani.

-Megértem.

-Tulajdonképpen ugyanezért vetettem el a hivatalos kacatforgalmazás ötletét is: elvből. Pedig ezzel sok pénzt lehetne keresni, és a vásárlóknak is időt spórolnék meg, hiszen keresgélés nélkül is megkaphatnák a garantáltan hasznavehetetlen tárgyakat, berendezéseket, műszereket. Viszont ehhez monopóliumot akarok: rajtam kívül senki más nem gyárthatna, reklámozhatna, árusíthatna fölösleges vackokat, tehát durván beletaposnék más cégek érdekeibe. Nem ettem meszet, hogy kikezdjek ilyenekkel. Ráadásul a gyárat, amit kinéztem magamnak, öt éve lerombolták a pajzslények.

-Bizonyára tévedésből tették.

-Szerintem is. Te mi akartál lenni annak idején?

-Legelőször? ?töprengett Symour. ?Szemetes egy gyorsétteremben. Gondold csak el, mást sem csinálnék, mint jóllakott emberek hamburgereivel tömném magam! De aztán letettem róla, mert valószínűleg nem engednének ki elég gyakran vécére.

Saláta ezek után ünnepélyesen nagybátyjává fogadta Symour Frenigen ügynököt, mint egyedüli arra érdemest.

[Pildi]

Beleolvastam a demoanyagba, és kedvet kaptam elolvasni a teljes művet. Viszont határidőt nem vállalok a teljesítésére.

Az alapötlet érdekes, kíváncsivá tettél, hogyan is került az űrlény és a fiú össze, és milyen közös kalandjaik lesznek.

[Darth Krande]

Levél ment

[Darth Krande]

Szalmazizegés

 

Szürke kisegér neszezett a szalmában, az egyik tehén vályújából kiszóródott szemeket rágcsálta. Szép, kövér gabonaszemek voltak, ropogós, ízletes valahány. A jó illatú istálló aranysárga szalmájának kellemes illata és az állatok párája töltötte meg a levegőt. Az egérke érdeklődve szimatolt, érezte, hogy ez az este más, mint a többi.

Mellette, a sarokban, fáradt csacsi álldogált. Hosszú utat tett meg, gazdája vezette egész nap, hogy estére ideérjenek. Más állat bizonyára elfeküdt volna az istálló kellemes melegében a puha szalmaágyon, ő azonban a fiatalasszonyt, gazdája feleségét figyelte, akit egész nap a hátán cipelt.

Az egeret vonzotta valami. Béke. Bizalom. Az istállót betöltő szeretet, amivel az állatok fogadták a messziről jött vándorokat. A tehén a csacsi vállára támasztotta nagy fejét, úgy figyelte a jövevényeket. Az egérke a tehén két mellső lába közé osont, úgy nézte, mi történik. Apró szemei feketén ragyogtak, bajszocskája rezegett, ahogy a rózsaszín orrocska szimatolt.

Messziről lágy muzsika hallatszott, bensőséges, akár a bársonyfekete éj, s a csillagok fénye tisztán ragyogott az égbolton. A közeli dombokon juhászok legeltették a nyájakat, a bárányok fehér felhőknek látszottak a szokatlanul erős csillagfényben.

Az istállót kellemes melegség hatotta át. A csacsi a gazdájához ballagott, nagy füleit ide-oda forgatta. A tehén kényelmesen elheveredett, békés tekintetét továbbra is az embereken tartva. A kisegér felmászott a hátára, apró mancsaival a tehén széles nyakára támaszkodott, kecses fejét pedig felemelte, amennyire csak tudta. Pici szíve hangosan kalapált.

A két ember között megpillantotta a harmadikat: az újszülött békésen aludt a puha szalmán a jászolban.

[Pildi]

Meghitt karácsonyi kép.

[Tarkacsu]

Berakom ide az egyik novellám. Kissé más táma, mint az, amiket eddig láttam itt, de azért remélem megfér itt...

 

"Ez volt a legvéresebb csatájuk..."

 

A sápadt hold fénye megcsillant a vágtató paripák patái nyomán támadt gödrökben összegyűlő víz felszínén.

A fáradt állatok fújtattak a didergő csillagfényben, nehezen bírták a sár és a fagy elegyét legyőzni. Minduntalan beleragadtak a süppedős talajba, lábaikat megfeszítve tudtak esés nélkül tovább lépni.

Az útszéli fák holt gallyai himbálózva nyújtózkodtak az ég felé. Recsegő ágaik nyikorogtak, mint egy akasztott ember a kötélen.

A lovasok ijedten kapták a fejüket a hang felé. A félelmes fényben egy pillanatra látták is ott lógni a halottat. Sarkaikat mélyebben fúrták hátasaik oldalába, még őrültebb tempóra kényszerítve a kimerülő lovakat.

Gyilkos pillantás érződött a tarkójukon. Nyakukat behúzták a prémes kaftán alá és óvatosan pillantottak ismét az utat övező bozótos felé.

Az egyik fa tetején megvillant egy sárga szempár. Egyenesen rájuk nézett.

- Huhú! - ordította el magát a halálmadár és szárnyait kitárva elrepült a lovasok felett a túloldalt látott zsákmány felé.

A rettenthetetlen harcosok ráhasaltak lovaik nyakára, attól félve, hogy rájuk veti magát a kuvik. Tekintetükkel követték a bagoly útját. Akkor látták meg pontosan a fejük felett az örökké fényes csillagokból kirakott Hadak Útját. Olyan alacsonyan húzódott, hogy nem mertek felegyenesedni a nyeregből, nehogy beleverjék a fejüket. Vége pedig bizonyosan érintette a síri feketeségbe nyújtózkodó rónát. Leért a földre az égből, hogy sok nemzedékkel korábban elesett hunok lejöhessenek rajta.

Ma is visszatért az a hírhedt Csaba…

Messze előttük tüzek égtek. Melegüket és biztonságukat ily’ távolról is érezték. Valamivel nyugodtabban ültek a nyeregben, de lassítani nem mertek. Itt még nem volt biztonságos.

- Állj! Kik vagytok? - végre egy otthoni szó eben a kegyetlen éjszakban!

A lovasok megálltak és keresni kezdték a kérdezőt. Valahol a bozótban lehetett, de nyomát se látták.

- Sejbán kán vagyok, a déli tömény vezére! A nagy Batu kán fivére! - dörrent az élen lovagló hangja. - Mutasd magad!

Recsegtek a gallyak és előtört susnyásból egy nyakig prémbe öltözött ember. Kezében felajzott íjat tartott. Fáklyája, tüze nem volt. Süvegje csúcsán megült a holdfénye.

- Batu kán ordájába tartunk! Merre van? - faggatta a strázsát Sejbán.

- Amarra! - intette a távolabbi tüzek felé, megvárta, amíg az urak elvágtatnak, aztán visszakuporodott a rejtekébe.

Hatalmas sátra volt a nagy Batunak! Csúcsából lágyan kígyózott elő a szürke füst. Nemezborítását arany és ezüst hímzés díszítette. Tartóoszlopain drágakövek sorakoztak. Körülötte pedig őrtüzek tucatjai égtek, mellettük pedig fegyveresek kuporogtak a hidegben. A távolban sátrak sorakoztak, melyek mélyén alszik az egész főtömény.

Sejbán félre dobta a bejáratot borító medvebőrt és belépett a kellemesen meleg sátorba.

Szemben vele, aranyozott párnán ült a nagy Batu. Két oldalán a vezérek foglaltak helyet, rangjuknak megfelelően. A sátor oldalain szőttesek és állatbőrök feszültek. Középen barátságosan ropogott a tűz.

Batu rászegezte szúrós tekintetét.

- Késtél - vágott a hangja és a vele szemben lévő helyre intett.

- Nagy ez az ország és nagy… - próbált mentegetőzni. A rangja lehetővé tette. Ő volt a Nagy Batu kán testvére. Messziről kellett idevágtatnia, a magas hegyek közül és nem mertek éjszaka haladni a nagy pusztán, csak a káni szállás közelében. Pedig napokkal korábbra hívták össze a tanácsot. A többi vezér biztos időben ért ide.

Sejbán letelepedett Batuval szemben egy kényelmes párnára, kezét és lábát a tűz közelébe tette, hogy felmelegedjen az éjszakai vágta után.

Batu egy fejintésére egy rabszolganő bort töltött egy aranyivókürtbe és átnyújtotta Sejbánnak. Elvette a kínált italt és végigtekintett a vezérek során. Komoran bámultak maguk elé, néhányan a bor mélyére tekintettek.

Vajon ők is ilyen rossz hírekkel érkeztek a káni tanácsra? - gondolta Sejbán és ivott egy kortyot az ízletes borból, amit nem messze a Sajótól zsákmányoltak.

- Mi hír a hadakról? - kérdezte Batu Sejbántól. A többi vezér reményteli pillantása szegeződött rá.

- Zúgolódnak - ismerte be az igazat. Lemondó sóhaj követte a hangját, de nem ő adta ki. A vezérektől jött. - Félnek.

- Mitől? - zengett Batu hangja és egyszerre túl szűk lett a tágas sátor. A vezérek nyakukat behúzva kuporogtak. - Tavaly rügyfakadáskor áttörtük a torlaszokat! Szétvertük a magori Béla seregét a Sajónak mondott folyó mellett! Miénk az országa! Ő gyáva nyúlként elfutott és behúzódott egy sötét üregbe! Ránk hagyta a földjét!

- Nagyuram… - kezdett nehezen beszélni Sejbán. Ellent mondani a kánnak még tőle is merészség volt, főleg így, a vezérek előtt. - Jogosan féltünk idejönni. A magorik híre nem véletlenül él még a pusztában. Nagy harcosok ők! Azt hittük, hogy őseik megtagadásával gyengültek, de új Istenük is oltalmazza őket…

- Azokat nem oltalmazta, akiket a keselyűk faltak fel a Sajó mellett! - zúdult újra rá Batunak rettenetes haragja.

- Mi is sok harcost veszítettünk ott - szólalt meg Sejbán, amikor Batu elhallgatott. - Kálmán a testőrséged tagjait is megritkította, még a hidat védték. Másnap pedig nehezen tudtuk áttörni a megritkult védelmüket. Hiába menekültek el sokan, erősen tartották magukat…

- A magori sereget levágtuk ott! Nincs kitől félnünk! - a kán haragja csendesült. - Akik elfutottak, nem mernek ellenállni nekünk!

- A magori sereg sokkal nagyobb volt… - Sejbán parancsolóan nézett a többi vezérre. Nekik is tudniuk kell erről. Szúrós pillantása végül szólásra bírta az egyiket:

- Egy napnyugati vitéz mondta, mielőtt kitéptük volna a nyelvét, hogy sokan nem szerették Bélát, ezért el se indultak a haddal.

- Sokan pedig - vette át a szót egy másik vezér - nem ért oda időben….

- Egy ilyen csapat vágta le a király után küldött harcosainkat - vágott a mondandójába Sejbán.

- Árulóktól és gyáváktól féltek annyira? - gúnyolódott rajtuk a kán. Megvető vigyorát a három felszólalónak szánta. A többiek hálát rebegtek, amiért nem szólaltak meg és nem vívták ki a kán ellenszenvét. - Ők nem jelentenek fenyegetést ránk nézve! Éhes farkasokként járják az erdőket és vonyítanak esténként.

- Falkákba verődtek ezek a farkasok - a megvetés a többiekre hatott, de ő nem hagyhatta magát. - Nappal elrejtőznek, nyomukat se látni éjjel viszont… lecsapnak a portyáinkra. Lombhulláskor még csak leölték az éjszakára megpihent harcosokat. Ma már a fejüket karóra tűzik ki az utak mentén. Száznál kisebb csapatban nem mernek megpihenni éjszakára a harcosaink. Tüzet nem mernek gyújtani…

- A farkasokat leszokás vadászni! Kiűzzük őket a nádasokból és sűrűkből, aztán leöljük mindet! - vetette ellen Batu. - Csak megfelelő vadászokat kell megbízni! - gúnyos mosolyát megtartva mérte végig a vezéreit. Értették mindannyian a célzást.

- Próbáltuk! - szólalt fel az egyik, a hatalmát és életét féltve. - Nappal nyomukat se látni, éjjel viszont mindig ott teremnek ahol kevesen vagyunk! Hiába kutatjuk fel az erdőket, még csak patanyomot se látni!

- Rebesgetik… - egy pillanatra megállt Sejbán. Nem tudta, hogy folytassa-e a rémhírt, amit a hallgatag nép terjeszt. - Hogy ezek nem emberek…

- Hát akkor kik lennének?

- A hegyi népek mesélik, hogy… van egy királyuk…

- Hát nem Béla az, aki elfutott? - vágott közbe türelmetlenül Batu. Sejbán nemet intett a fejével.

- Ez a király régen járt itt a földön, hunok királya volt… - egy megvadult szellő félredobta a medvebőrt és jégpengeként hasított bele a sátorba. A lángokat megdobta és a füstöt ölébe kapva kisüvített a sátortetőn. A vezérek megrettenve kapták a fejüket Sejbánra. Még Batu szeme is elkerekedett. Regéikben élnek még a félelmetes hunok, akik a két legendás birodalmat igáztak le.

- Azt suttogják ezek a népek, hogy ha veszedelem éri őket, akkor levágtat az égből Csaba király a roppant seregével és nem kegyelmez annak, aki a népét sanyargatja. A Hadak útján járnak, ami csillagokból van kikövezve és felettünk húzódik, minden éjjel.

A tűz pattogása hallatszott csak a sátorban. Lélegzetüket visszafojtva figyelték Sejbán minden egyes szavát.

- Badarság - rebegte közbe az egyik vezér, aki igyekezett a kán bizalmát elnyerni. A biztonság kedvéért azonban a szemét körbeforgatta a sátorban, nehogy ott álljon az egyik hun harcos. - A babonás hadinépet próbálják ijeszteni ezzel! Ezek csak haramiák, akik az erdőkben gyülekeznek! Mi elfogtunk egyet!

Megkönnyebbült sóhaj tört fel a vezérekből. Csodálattal és irigységgel kapták fejüket a felszólalóra.

- Elfogtunk egy vitézt az északi hegyek között. Behúzódott a sánca mögé, de mi kipiszkáltuk onnan. Ha értő ember teszi fel a kérdést, akkor mindenkinek megered a nyelve… Az mesélte, hogy bandériumok járják a várakat és összegyűjtenek mindenkit, aki hajlandó leszállni a pusztára és a hátunkban, a portyáinkat zaklatni.

Kitalálta, vagy valóban így volt, azt senki sem tudta. Nem is faggatták, a végén kiderülne csak hazugság és akkor marad a kegyetlen lehetőség: valóban az utolsó hunok járják a pusztát és rájuk vadásznak.

- Mennyien lehetnek ezek a haramiák? - kérdezte Batu, de nem nézett egyik vezérére se. Mindenkitől várta a választ.

Sejbán felvonta a szemöldökét. Meglepte Batu higgadtsága az előbbi kirohanása után. Talán csak a késése miatti dühét zúdította rájuk.

- Nem tudjuk! - ismerte be Sejbán mivel a többiek hallgattak. - Egy töményt nem tehetnek ki és szétszóródva járják az országot.

- Mennyit vágtak le a mienk közül? - faggatta tovább Batu az egybegyűlteket.

- Csak a kisebb portyákat támadják meg - felelte ismét Sejbán. - Az elmúlt esztendőben talán annyit, mint a Sajónál…

- Tehát ezek nem jelentenek nagy veszélyt ránk! - vonta le diadalmasan a végső következtetést Batu.

- Ha egyesülnek a falkáik, akkor igen! - Sejbán nem hagyta, hogy figyelmen kívül hagyják ezt a veszélyforrást, az komoly hiba lenne.

- Nem is csak velük van baj - vetette közbe az egyik bátrabb vezér. - A kőváraikból is ki-kitörnek. Azok is pusztítják a seregünket…

- Vannak ostromgépeink! - vágott közbe Batu. - Leromboljuk mindet!

- Túl sok váruk van. Ha mindegyikhez elvonszoljuk az ostromgépeket, akkor évekig is eltart a hadjárat - szólalt meg egy másik vezér. A bőre sárgább, a szeme vágottabb volt, mint a többieké. Ő volt az egyik kínai hadmérnök.

- Évekig… - ízlelgette a szót Sejbán. - Annyi időnk nincs. Az élelmünk fogy. Idén már a hamis királyi levél sem fogja kicsalni az embereket az erdőkből. Gabonánk nem lesz. Az ellenállás fokozódik majd és egyre erősebbek lesznek. Talán Béla is szervezi már a nyugati királyokkal a hadat ellenünk.

- Mit javasolsz hát bátor tanácsadóm? - dőlt előre ültében Batu, hogy közelebbről vegye szemügyre Sejbánt. Állta a gúnyos pillantást.

- Térjünk haza…. - általános felzúdulás válaszolt rá, pedig mindannyian ezt akarták. - Ögödej nagykán öreg már. Közel az idő, amikor megtér őseinkhez. Jelenleg te vagy nagyuram a legdicsőbb hadvezér! Meghódítottad a Kaukázust, legyőzted a kunokat, leigáztad az oroszokat, elfoglaltad Kijevet. Feldúltad a lengyelek földjét. Szétverted a magori sereget és sok szolgát és barmot szereztél. Nagyságod és dicsőséged vitathatatlan! - Batu kihúzta magát ültében a dicséretek miatt elégedetten hallgatta az érdemeit. Sejbán azonban folytatta. - Ha azonban maradunk, akkor kudarcot vallhatunk. A magori csapatok zaklatni fogják a portyáinkat és egyre erősebbek lesznek, a váraik kitartanak és ha egyesülne egy új sereg, az akár le is győzhet minket. Az élelmünk fogytán, a lovaink betegeskednek. Most még győztesen térhetünk haza. A következő esztendőre talán már csak a hírmondók kelhetnek át a hágókon! És akkor megszégyenülten járulhatsz a kurultájra!

Mély csönd zárta a beszédét. A tűz elemésztette a fahasábokat, üszköt és parazsat hagyva maga után, így ropogás sem hallatszott. A vezérek feszülten figyelték Batu minden rezdülését. A kán mérlegelt.

Maga is tisztában volt a veszéllyel, amit a magoriak jelentettek. Belátta a harcuk sikerességét: apró csapataik éjszaka könnyedén járhatják az általuk ismert területet és lecsaphatnak az alvó mongol seregekre. A hegyek közé nehezen törhetnek be, onnan viszont küldhetnek újabb seregeket a pusztára. Ha sokáig elhúzzák a harcot, az megingathatja a helyzetüket a nemrég leigázott területeken.

A kán döntött:

- A magorikat később igázzuk le! Hazatérünk!

[Darth Krande]

A hangulatot nagyon jól megragadtad! Főleg az a szellő tetszett ott a beszélgetés közepén

[Tarkacsu]

A hangulatot nagyon jól megragadtad! Főleg az a szellő tetszett ott a beszélgetés közepén

 

Köszi! Örülök, hogy bejött!

[Darth_Phobos]

Nos, holnap lesz 1 éves a képregényes oldalam, így arra gondoltam, hogy lesz egy jó kis képregény kirakva rá, de nem volt annyi időm, hogy lerajzoljak egy komplett kis történetet, így inkább a storyboard-ot teljesítettem ki novellává.

Pár helyen cenzúra ollója átment rajta, mert hát... voltak benne olyan részek, amik 18+osak és elég kemény káromkodásokat is kivettem belőle

Aki kíváncsi az eredetire, az holnap majd elolvashatja néhány képpel illusztrálva a kisördög-ön

 

Fanni és Péter

 

Este van, koromsötét minden. Csak a Hold világít az égen és süvít a szél. Ezen kívül csak a csend járja át az egész környezetet. Lent, a sűrű erdő aljában, a füvön számtalan élettelen csontváz pihen. Köztük mintha 2 test egy parányit megmozdulna. Egy fiú és egy lány teste.

Valami átsüvít a Hold előtt, majd leereszkedik az egyik fára. Ott kinyújtja 2 szárnyát, körülnéz, majd el kezd huhogni. Egy bagoly az. A huhogásra felriadnak az alvók.

Először a lány ébred fel. Körülnéz és odamegy a fiúhoz, hogy megpróbálja felkölteni.

- Nagyon sötét az erdő, a fák meg rémisztőek, kelj már fel Péter! – kérleli Fanni idegeskedve és szorongva a földön fetrengő társát.

- Á! Mami, hagyj egy kicsit aludni! – mondja Péter félálomban. – Csak még 5 percet.

- Éjszaka van Péter! Itt hagytak bennünket. Kelj már fel, lustaság!

- Fanni? Hogy kerülsz te ide? Mi ez a hely? – éledezik Péter

- A Sötétség Erdejében vagyunk, nem emlékszel rá?

- Ja, dehogynem. – mondja Péter felülve. – A vazallusok ellen menekültünk ide. Aztán az út zsákutcába futott. Valami harcra is emlékszek, hogy rohadt sokan voltak.

- Hogyan fogunk ebben a rengeteg sötétben hazatalálni?

- Hiszen nincs is sötét! Akkora hold van az égen, ha sajt lenne, egész életünkben rághatnánk, mégse tudnák felét se megenni.

- Haza akarok menni!

- Én is. Csöppet se félj, Fannika, fogd meg a kezemet, a csontokat követve hazaérhetünk.

- Ez nagyon bizarr. Talán mégse kellett volna Atyánktól elszökni, így a szolgáit sem uszította volna ránk!

- Most már mindegy.

A beszélgetés közben elindultak a csontokat követve vissza a sötét erdőben. Mivel nem tudták, hogy nem-e rejtőzik valahol valaki, így csendben, bár nyugodtnak éppenséggel nem mondható léptékkel haladtak az ösvényen. Amerre a szem csak ellátott csontvázak, holttestek és néhol-néhol pár démon volt a fák ágain. Már órák hosszat gyalogolva, egyszer csak feltűnik nekik, hogy az egyik fán ott ül egy gargoyle:

- Mi a helyzet pajtikáim? Sötétben kettesben? Egy fiú és egy lány? Gyerekek… Csak nem azt akarjátok csinálni, amire gondolok?

- Mire gondolsz, te rusnya szörnyeteg?

- Szerinted? Mire gondolhat egy olyan jámbor teremtmény, mint én? Csakis a paráználkodásra. De abból nem esztek. Legalábbis az én erdőmben nem.

Ekkor Fanni – aki felkapta a vizet a gargoyle előítéletén – földöntúli hangon megszólal:

 

Éltető nedvesség szülötte

Fagyos levegőtől dermedve

A semmiből létrejőve

Kezeimbe beleszőve

Gonosz szívbe belemártva

Ezzel menvén Túlvilágba

 

A versike utolsó sorainál hirtelen a levegőből előtűnve, a kezében létrejön egy hatalmas jégcsap, amit hihetetlen pontossággal beledob a gargoyle védtelenül lévő szívébe.

- Már kezdtem unni az alaptalan rágalmait. Na gyere, menjünk tovább.

 

Addig jártak, keltek, míg egy romos házra nem bukkantak. A ház ajtaját alig tartotta valami, ablakai kitörve, a moha is belepte majdnem az egészet. Körüljárva látják az egyik ablak helyén benézve, hogy bent van két megvetett ágy. Gondolják megpihennek benne. Bemennek és mielőtt ledőlnének, Fanni elővesz a közeli szekrényből egy seprűt és felsöpri vele a lerakódott port, meg leveri az ágyneműből is a mocskot, majd a fáradságtól terhesen lefeküdtek aludni.

 

Egy idő után arra ébrednek, hogy egy büdös banya rikoltozik kint a ház előtt.

- Ki járt a házam közelébe? Lábnyomokat látok a sárban. Kedves gargoyle-om, láttál-e valakit?

Csak a nagyon-nagy a csönd válaszol a nyanya kérdésére, más nem. Sőt az eddigi bagolyhuhogás is elmúlt.

- Gargoyle! Hol vagy? – Hangzik távolabbról a visítása a nyanyának, miközben az ágyról átszól Péter Fanninak.

- Fanni! Öltözzünk fel, és menjünk innen, míg vissza nem ér a banya.

 

Sajnos nem voltak elég gyorsak, így csak a házon kívül, a nem látható oldalra tudtak elbújni, mert már hallották, hogy jön nagy csoszogva a banya.

- Ki volt az a piszok aki bemerészelt sáros cipővel menni a házamba? Ki mocskolta be büdös bűzével a szobámat? Ki mert belefeküdni és összenyáladzani az ágyamat? Ha megtudom ki volt az, elevenen megsütöm a kemencémbe, biza!

- Itt bújtak el a pimaszok a ház elülső sarkában. Ahogy nézem ezek öltek meg tegnap este! Halál rájuk aszondom neked banya!

- Áruló! Nesze ezt most megemlegeted! – kiáltott rá Fanni, majd megint belekezdett egy varázsversbe.

 

Sötét ármány szülötte!

Most hívlak könyörögve!

Eme teremtménynek

Szűnjön meg az élete!

 

Mire az utolsó szavakat is kimondta, zöld köd veszi körül a gargoyle-t. Majd a háta mögött feltűnik egy csuklyás alak és a zöld ködöt megfonva, megfojtja eme csúf teremtményt.

 

Ezután visszafordulnak és a banya már ott van előttük:

- Ej, kedveskéim, csak nem ijedtetek meg tőlem? Azt mondják, csúnya vagyok. De a rút külső alatt meleg szív és ragyogó lélek lakozik. Roppant szeretem a gyerekeket. – Jól átsülve, nem is nyersen, gondolva. – Látom, éhesek vagytok! Gyertek be a házamba, maradjatok nálam, a hajszálatok sem görbül meg.

- Nem maradnánk, rusnya banya. Az előbb még azzal fenyegettél, hogy beteszel minket a sütődbe. Majd hülyék lennénk maradni!

- Jaj, hát hallottátok? Azt csak hirtelen felindultságomba mondtam. Nem bántalak titeket. Gyertek kaptok majd kávét…

- Tojást is lehet? – kérdezi Fanni

- Akár tojást is. – válaszol a büdös banya, majd hozzáteszi gondolván – Majd kaptok jó zápot

- És hozzá csokit… – kontrázza meg Péter

- … ananászt… – folytatja Fanni

- … sőt még valami dohány is kellene. – fejezi be az ifjú

- És hozzá csokit, ananászt, dohányt is! – nyugtázza a vén kriptaszökevény.

- Rendben, engem meggyőzött az öreglány – egyezik bele Péter

- Elhagyom az eszemet, egyszerűen nem bírok az agyammal. – mondja elámulva Fanni

- Álmodom, vagy itt vagyok?

- Várj! Térjünk észre. Mindig megmondták, hogy idegenektől ne fogadjunk el semmit. – aggodalmaskodik Fanni

- De idegenek ágyában aludni lehet? – kérdezi elmosolyodva a banya. Most látják csak a fiatalok, hogy egy foga van, az is legelöl és koromfekete, mintha bételt rágott volna.

- Sajnáljunk, vén kriptaszökevény, hogy belefeküdtünk a maga ágyába. De hát a szükség nagyúr! Fáradtak voltunk. – kezdi magyarázatát Péter.

Erre megfogja a kezüket és beviszi őket a házba. Ott meglátják teletömve az asztalt és inkább meggondolják magukat, nem kell nekik az étel. Valahogy rossz érzésük támad ezzel kapcsolatban. Ezen felháborodik a banya:

- Nem kellett az étkem, a sok finomság, most ti lesztek az étkem, gyönge finomságom. Először téged eszlek meg, nagyszájú Péterke! De még túlságosan sovány vagy hozzá! Fel foglak hizlalni nagyra, és ha már elég kövér leszel, meg foglak sütni, és meg foglak enni. Na, gyere, te jómadár, megmutatom az új helyedet! Igazi ínyencfalat leszel nemsokára.

Majd elkapja a tökénél fogva és átviszi egy ketrechez, majd hihetetlen erejéről tanúbizonyságot téve behajítja oda. Majd hátrafordul Fannihoz:

- Talpra, lusta jószág, hozz vizet, főzz valami finomságot, amitől hízik. Már alig bírom kivárni, hogy megegyem. Takarítsd ki a szobát, söpörj fel, moss fel, töröld le a port, szedd rendbe a bútorokat, meg ne álljon a kezedben a munka, mert a seprűnyelemmel verlek el.

- Na meg egy nagy lókukit! Nem fogsz engem csicskáztatni öreg szatyor.

- Nem tanultál tiszteletet, te kis hülye? Majd megmutatom én neked, majd engedelmeskedni fogsz nekem. Na gyere csak ide! – kiabál rá a banya, majd elkapja a haját, és annál fogva egy nagyon gyanús kinézetű székbe ülteti és lekötözi.

Majd elfordul, elmegy és kutakodni kezd a szekrényben. Pár perc múlva visszafordul, a kezében egy fekete kis doboz. Leteszi a szék melletti asztalra, felnyitja és kivesz belőle egy hatalmas akupunktúrás tűt. A fény felé fordítva elkezd hatalmasat röhögni:

- Remélem felkészültél a fájdalomra. Ha most gyorsan bocsánatot kérsz, meggondolom, hogy bántsalak-e.

- Én? Bocsánatot kérjek Tőled? Látom vénségedre elment az eszed. Miért is kéne bocsánatot kérjek egy ilyen csúf egyedtől mint te?

- Hát jól van, én szóltam, de te akartad a fájdalmat.

 

 

Megfogja a banya a lány kezét, kiválasztja a középső ujját és a körme alá beleszúrja a tűt. Egy kicsit el kezd mocorogni Fanni, a szája is kicsit csálén kezd állni, de semmi hangot nem ad ki. A banya ezen kissé felhúzza magát, így még két másik ujján lévő köröm alá beleszúr egy-egy tűt. Még jobban mocorog Fanni, de még mindig nem nyitja ki a száját. Eközben a banya pedig fortyog a dühtől, hogy nem képes annyira megkínozni a pimasz lányt. Előveszi a legnagyobb tűt, majd megszólal:

- Eddig nem visítottál, most fogsz. Látod ezt a nagy tűt? Ez egy speciális tű, arra fejlesztették ki, hogy a legnagyobb kínzást lehessen végrehajtani vele. Te okos és művelt kislánynak tűnsz, remélem hallottál már a Hangok Könyvéről. Nem? Akkor elmondom pár szóval a lényegét. A tűt beleszúrom a füled mögé, úgy, hogy az agyad bal agyféltekéjén található központba szúródjon a vége. Viszont ez még nem lesz elég, hisz Hangok Könyvéről beszélek, így gondolhatjuk, hogy ez a kínzási mód valahogyan összhangban van a hangokkal. Mégpedig úgy, hogy különböző frekvenciákon a tűn található apró kis fémlemezek elkezdenek úgymond táncolni. A megfelelő frekvencián pedig hatalmas kínokat tud a mozgásuk okozni a fájdalom elszenvedőjének. Szerény személyem pedig kiválóan ért a hangszerek ezen megfelelő frekvencián lévő megszólaltatásához.

- Nos, akkor lássunk is hozzá. Most helyezem be a füled mögé a tűt…. Most pedig felnyomom az agyadba. Látom érzed… Ez így jóóóóó….. Most pedig előveszem kedvenc kis furulyámat… – mondta a banya kéjes mosollyal az arcán és rákezdett egy felettébb szép dallamra.

- Kérem öreganyám, ne bántson! Elnézést kérek mindenért. Kérem kegyelmezzen nekem! Mindent megteszek, csak ne kínozzon!

- Na jól van, de csak azért kegyelmezek meg neked, mert öreganyádnak hívtál!

 

Ezek után, nap-nap után mást sem látni, minthogy Fanni takarít, főz és mos. Közben nézi a banya, de Péterke nem hízik.

- Dugd ki az ujjadat, hadd látom, híztál-e?

- Nem híztam, éppen hogy fogytam.

- Annyit zabálsz, mint heten mások.

- Nem eszem én egyebet bánatnál, abba fogyok bele.

- Hej, ezért adom neked a McChickent, a hurkát, ezért kapsz zsíros pacalt és süteményt, ezért iszol Coca-Colát, ezért tömök minden ételt, a legdrágábbat is tebeléd? Hogy fogyj, ahelyett, hogy híznál? Nem vagyok én kutya, hogy csontot rágjak! Hízzál bazd meg, mert nem tudlak megenni!

- Ez milyen kellemetlen lehet. Majd igyekszem hízni, hogy meg tudjon enni.

- Helyes. Látod, jó fiú vagy te! Fanni! Húzd ide a beled! Főzz ennek a legénynek finomat, de aztán jó sokat, hadd hízzék a kedvemre! Na, gyermekem, nyújtsd csak ki az ujjadat a néninek! – Jancsi kinyújtja a kalitka résén a mutatóujját. A boszorka, a rövidlátók jellegzetesen félrefordított fejével odanyomakszik, megtapogatja az ujjat.

- Nem rossz. Párnásodik. Nekem beszélhetsz, hogy fogyatkozol, hízol kicsikém, mégpedig rendesen. Nemsokára a kemencében pirulsz majd. – majd elmegy

- Szegény Peti, szegény kedvesem…

- Ne sajnálj engemet, bébi, mert soha nem volt jobb dolgom, mint most. Annyit eszem, amennyi belém fér, finom, édes italokat iszom, igaz, a mozgás kicsit hiányzik, de tornászgatok, amennyire a ketrec megengedi. Te vagy az, aki elfogysz a munkában, az éhezésben…

 

Már nap múlva….

- Peti, figyelj! Ezen a húson lévő csontot ne dobd ki, jó lesz ez még amikor jön a banya. – mondja Fanni miközben átadja a napi ebédet a ketrecben ülő társának. Eközben jön a banya is.

- Petike, mutasd az ujjadat, hadd lám, mennyire hízol.

- A csontot, Peti, a csontot. – suttogja Fanni.

- Belzebubra mondom, ez fogyik. Eszik, és ennek ellenére csak fogyik. Talán, ha nem adnék neki enni… Akkor meg még jobban fogyna. Ő eszik, én meg éhen maradok. A végén ráfanyalodom én is a hülye gyorséttermi kajákra vagy esetleg a kertben termesztett zöldségekre… Vegetáriánus boszorkány… a gondolat is elborzaszt. Kedves kis vámpírkám Peti nem hízik egy grammot sem, hiába tömöm belé az ételt. Valami értelmeset akarok hallani.

 

Erre a vámpír:

 

Ha nem hízik a nagyobb,

Legyen étek a kisebb.

A lányocska nem oly rágós,

Szerencsére nem is göthös,

Legyen ő a vacsora,

Ne várjál a fickóra!

 

- Nem is vagy olyan hülye! – mondja a banya – Lányom, hozzál csak vizet! Rakjál tüzet! Sütni fogunk!

- Rendben, de mit sütünk?

- Csak ne kérdezősködj! Finomat sütünk, gyenge husit. Eredj, hozz fát, fűtsd fel a kemencét pirosra. Szaladj, édesem… hm, ha tudnád, a sült ma te leszel! – miközben Fanni kimegy gyűjtögetni.

- Azonnal engedj ki innen, te bibircsókos szemtelen vénség, hadd látom el a bajodat! Ha egy ujjal a csajomhoz mersz érni… – kiabálja Péter

- Te csak hízzál, fiam, ne törődj semmivel. Hízzál. Most egy darabig elrágódom a lányon, mire végzek vele, te is kedvemre valóan meghájasodsz. Hízzál!

Egy óra múlva már ég is a tűz a kemencében, majd a banya hátulról megközelítve megfogja Fannit és bedobni készül a sütőbe. Erre Fanni megfogja az öreglányt és őt magát dobja be a sütőbe. Rázárja az ajtót és felviszi a hőfokot 100°C-ra. Nem telik bele egy percbe már sül is le a banyáról a bőr, miközben hatalmasakat ordít. Mindeközben kiszabadítja Pétert, hoznak a konyhából chipset és leülnek a kemence elé nézni ahogy a banyából nem marad más csak por és hamu.

Szerkesztve: 2011. Március 27. - Darth_Phobos

[Dzséjt]

Lassan, de biztosan, mint a teknős, haladok a cél felé (a nyúl meg felfordulhat ). Idén újabb novellám landol a könyvesboltokban, ezúttal a Karcolat antológiában. Már csak az lenne a jó, ha az évi egy megjelenésből évi több megjelenés lenne.

[Darth_Phobos]

Idén újabb novellám landol a könyvesboltokban, ezúttal a Karcolat antológiában.

Gratula

[Oldfighter]

Dzséjt, és mikor fogsz dedikálni valami könyvboltban?

Grat amúgy

[Dzséjt]

Köszi

 

Dzséjt, és mikor fogsz dedikálni valami könyvboltban?

Kizárásos alapon, ha megjelenik egy önálló könyvem. Mondjuk 30-40 év múlva.

[MissKarrde]

Idén újabb novellám landol a könyvesboltokban, ezúttal a Karcolat antológiában.

Gratula Remélhetőleg hozzá lehet jutni majd valahol

A dedikálásról meg annyit, hogy fórumtalin pl. egész jól tudsz már Csak ezt kéne kiterjeszteni a szélesebb közönség felé

[Dzséjt]

Gratula Remélhetőleg hozzá lehet jutni majd valahol

Hát remélem könnyebb lesz beszerezni, mint az előzőt, amiből még nekem sincs...

 

A dedikálásról meg annyit, hogy fórumtalin pl. egész jól tudsz már Csak ezt kéne kiterjeszteni a szélesebb közönség felé

Ma még egy fórumtali, holnap már a FedCon.

[Darth_Phobos]

Hát remélem könnyebb lesz beszerezni, mint az előzőt, amiből még nekem sincs...

Hát ha a Karcolatban jelenik meg, az nem lesz nehéz beszerezni, mert mi pl. tudunk rendelni

Legalábbis emlékeim szerint tudunk

Szerkesztve: 2011. Május 2. - Darth_Phobos

[Darth Krande]

Gratula!

Most olvastam el ezt a Fanni és Péter irományt, meredek, de jó! Szegény gargoyle. Meg szegény chips

[Darth_Phobos]

Most olvastam el ezt a Fanni és Péter irományt, meredek, de jó! Szegény gargoyle. Meg szegény chips

Ami itt van, erősen cenzúrázott változat Az eredeti hm... még meredekebb

[Dzséjt]

Hát ha a Karcolatban jelenik meg, az nem lesz nehéz beszerezni, mert mi pl. tudunk rendelni

Legalábbis emlékeim szerint tudunk

Akkor te leszel a terjesztőm.

[Frenkie]

Köszi

 

 

Kizárásos alapon, ha megjelenik egy önálló könyvem. Mondjuk 30-40 év múlva.

 

 

Írj egy könyvet az amerikai hadseregről én tuti vennék egyet.