Ugrás a kommentre

Amatőr írók


Milandra

Ajánlott hozzászólás

1 órával ezelőtt, Iqvi írta:

Belőled pont kinéztem.:P Milyenek?

Tessék szépen megvenni a köteteket, amikben benne vannak, és megtudod. :P Amúgy sci-fi és fantasy, illetve az utóbbi inkább afféle sci-fi-fantasy. A jövőben játszódik, Magyarországon, de egy olyan világban, ahol két univerzum összeolvadt, és így létrejött egy igen vegyes társadalom (egy hatalmas kataklizma, majd az azt követő háború után). A másik meg inkább űropera, ami egy mesterségesen létrehozott galaxis ad helyszínt, ahová egy intergalaktikus civilizáció olyan fajokat telepített át, amelyek világa pusztulóban volt - így kerültek oda emberek is. A galaxist egy energiaháló köti össze, ezt megcsapolva tudnak a népek a csillagok között utazni, illetve, mivel sokáig ki voltak téve eme energiahálónak, néhány fajban megjelent a képesség, hogy megcsapolja ezt a hálót, amivel természetfelettivé válnak (energiaalapú "mágikus" képességeik lesznek, meg tudnak utazni a bolygók között űrhajó nélkül). A gond az, hogy minél nagyobb elánnal nyúzzák a hálót, az egyre gyengébb, és ez nem tetszik a galaxist összerakó fajnak.

 

Mindegyikben vannak kidolgozott bolygóim, kormányaim, fajok és történelem, stb.

 

Na meg ide vehetjük a Byzantiumot is a regényemből, ami bár egy mások által kitalált univerzum része, de az egész bolygó és a köré tartozó naprendszer az én világom.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 4 hónappal később...

Írtam egy Stargate novellát, egyenlőre kb az első fele van kész, ezt osztom most meg veletek.

 

Odüsszeia Incidens

 

Az Odüsszeia a föld körül keringett, mint ahogyan azt már évek óta tette. Az Ori-al vívott harcok lezárása után, az Anyabolygó Védelmi Parancsnoksága úgy határozott, hogy túl értékes hajó ahhoz, hogy mélyűri küldetéseket hajtson végre. Ezt Henry Manders kapitány meg is értette, a hajóba épített Asgard mag volt az ős adatbázis után a legértékesebb dolog az egész naprendszerben, ezért egyértelmű volt, hogy a hajót nem szabad kitenni a klasszikus értelemben vett aktív szolgálatnak. Ígyhát a hajón nagyon is nyugodt volt az élet, és ezt Manders kapitány kedvelte is, bár ezzel nem mindenki volt így, ezért a legénység nagyon megváltozott az évek alatt, főleg újjoncokat helyeztek az Odüsszeiára, három éves szolgálati idővel, hogy aztán a flotta más hajóira, vagy a bázisokra kerüljenek. A hajó legénységének nagyrészét emiatt, az Asgard magot tanulmányozó tudósok tették ki. Manders kapitány épp a napi jelentések végére ért, így kilépett a kabinjából, és elindult a híd felé. Útközben nem sok emberrel találkozott, épp a műszakidő közepén jártak, mindenki a saját dolgával volt elfoglalva, amikor elért a hídhoz, az ajtó halk szisszenéssel, nyílt ki, és zárult be utánna.
- Kapitány a hídon! - jelentette Marcus hadnagy, mire a teljes hídszemélyzet vigyázzba vágta magát és szalutált.
- Pihenj. - válaszolta Manders, és mindenki visszatért a helyére. - Hogy áll a teljes diagnosztika? Még nem kaptam róla jelentést tizedes. - kérdezte Amanda Martinstól.
A fiatal nő kicsit elpirulva fordult a kapitány felé.
- A diagnosztika 87%-ban kész - mondta - nem akartam addig jelentést leadni róla amíg nincs kész teljesen. Nem szeretek félmunkát végezni.
- Köszönöm tizedes - mondta lágy hangon a kapitány. - Szeretem ha az embereim teljes munkát végeznek. A nő bólintással nyugtázta a kedves mondatot, és mosolyogva tért vissza a dolgához a munkaállomásán. Ahogy Mardens végignézett a hídszemélyzeten, elégedettség fogta el, hogy ilyen ujjoncokkal dolgozott, immár hat éve volt az Odüsszeia parancsnoka, és ezzel a csapattal sokkal elégedettebb volt mint az előzővel, elhivatottak voltak, tisztelettudóak, és jól tudtak csapatban dolgozni. Ez elengedhetetlen volt ha valaki be akart kerülni a Csillagkapu Programba. Mardenst a gondolataiban való elkalandozásban Marcus hadnagy hangja állította meg.
- Hajók lépnek ki a hipertérből. Ha'tak-ok. -mondta. Mardens megnyomott egy gombot, és egy virtuális képernyő vetülti ki a kilátóablakra. A virtuálképernyőn sárga háromszögekkel voltak megjelölve a Ha'tak-ok.
-Hadnagy azonnal.....- de mielőtt folytathatta volna a mondatot a hajót lövések rázták meg.
- Tüzelnek ránk. - jelentette a hadnagy.
- Látom, viszonozzák a tüzet.
- Uram, az Asgard sugarak nincsenek feltöltve. - kiáltotta Amanda tizedes.
- Akkor lőjjék ki a Mark XII-eseket!
Váltott a képernyőn, és meglepetten figyelte, hogy a palyzsaik 88%-ra zuhantak. Négy Mark XII-es robbanófaj csapódott be, a jobboldali hajó pajzsaiba, de az érzékelők nem észleltek jelentős gyengülést, míg az Odüsszeia palyzsai lassan de biztosan gyengültek.
- Hadnagy, nyisson egy csatornát a Pentagonba, a Védelmi Parancsnoksághoz! Mardenst egyre jobban zavarta, hogy semmi reakcó nem érkezik a földről, a csatára. Ez nem történhetett meg!
- Csatorna nyitva uram! -jelentette Marcus. A kapitány a képernyő felé fordította a székét, amin épp megjelent Lorne tábornok arca.
- Kapitány, miért hívott?
- Tábornok, a hajó támadás alatt áll, három Ha'tak lő minket!
- Mi?! Kapitány az érzékelőink nem látnak semmit?
- Márpedig így van, ha nem látnak semmit, akkor újra kell indítani a teljes hálózatot!
Ekkor az adás megszakadt, és Mardens nem tudta hogyan lehetséges ez.

Lorne tábornok és az emberei a megfigyelő szobában fejvesztve dolgoztak a rendszer újraindításán, hiszen egy űrhajókapitány se vicceli meg a felettesét azzal, hogy űrcsatát színlel. Mardens megbízható ember volt, egy ilyen átverésért minimum eltávolították volna a pozíciójából.
- Uram, a teljes műholdrendszert lekapcsoltuk, és dolgozunk az újrabootoláson. - jelentette neki Dr. Hang Li az informatikai igazgató - Illetve értesítettük az Atlantiszt is a kialakult helyzetről, Shepard tábornok úgy döntött megszakítják a teljes rendszerdiagnosztikát, és aktiválják a város érzékelőit. Ha minden jól megy, egy percen belül az Atlaniszról mindent látni fogunk.
- Végre egy jó hír. - mondta a tábornok. Örült neki, hogy ez az elcseszett helyzet legalább gyorsan megoldódik. Amint lehet utánnajár annak, hogy hogyan vakítottak meg egy flottányi műholdat.

Az Odüsszeia pajzsai újabb találatokat kaptak és elérték az 57%-os töltöttségi szintet. Mardenst egyre inkább aggasztották a sokasodó furcsaságok. A műholdhálózat megvakulása, az adás megszakadása, és az ellenség hajóinak szokatlanul magas tűzereje. Már 10 Mark XII-es robbanófejet lőttek ki, amivel a készletük kétharmadát elhasználták. Az egyetlen reményt már csak az Asgard sugarak jelentették. Ekkor szólalt meg Marcus hadnagy.
-Asgard sugarak feltöltve, és tüzelésre készen.
- Végre! Vegyék célba a két legközelebbi hajót és tűz! - kiáltott fel a kapitány. A kék plazmanyalábok nyílegyenesen szelték át az űrt, és három lövéssel el is pusztították a középső Ha'tak-ot, aminek a robbanása erősen meggyengítette a két szélső hajó pajzsát.
- Kapitány, a baloldali hajóról kis gépek szálltak fel. Halálsiklók, és egy Tel'tak! - jelentette Martins tizedes.
- Tűz a sínágyúkkal, elfogó rakétákat készenlétbe. - parancsolta szigorú hangon a kapitány - Az Asgard sugarakkal lőjjék ki a megmaradt hajókat.
- Uram, a hajók pályát váltanak, a hipertérbe akarnal menekülni. - válaszolt Martins.
Az egyik hajó még el tudott menekülni, de az utóvédként hátramaradt Ha'tak megsemmisült a kék plazmasugarak találataitól. Eközben sínágyúk tüzeltek a halálsiklókra, amik pilótái bosszúból, vagy kétségbeesésből rátámadtak az Odüsszeiára. Ám kárt annak ellenére se tudtak tenni, hogy a pajzsok a hajón 50%-ra zuhantak vissza. Három sikló viszont továbbra is a Tel'tak közelében repült. Mardens gyorsan kapcsolt, és parancsot adott az elfogó rakéták kilövésére. Már csak ez a négy hajó maradt. A rakéták gyorsan közelítettek, és a visszaszámláló szerint már csak 4 perc maradt a becsapódásig, viszont a hajók a számítások szerint azok 2 perccel előbb be fognak lépni a légkörbe. A sikók leszakadtak a kötelékből, és a rakéták felé fordultak. Két sikló megsemmisült, de egy kilőtte az őt célbavevő rakétát, és a Tel'tak-ot üldöző felé indult.

Lorne és az emberei a megfigyelőszobában nézték végig a csatát. Nyomonkövették a sikló és a teherhajó mozgását, illetve az eddigi irányukból megpróbáltak rájönni, hogy mi lehet a céljul. A képernyőn látszott, hogy a hajók közelednek Washington D.C légteréhez.
- Azonnal lépjenek kapcsolatba Atlantisszal. - mondta, mihelyst rájött mi a célja az ellenségüknek.
A headsetjében megszólalt Shephard hangja.
- Lorne.
- Shephard azonnal tüzelnetek kell a célpontra! Remélem van embered a széknél.
- A széknél mindig van ember.- mondta.
A hangjából Lorne azt szűrte le, hogy a barátja mosolyog.
A képernyőn megjelent két, atlantiszról kilőtt ős drón. Gyorsan közelítettek a célpontjaik felé, ám azok semmiféle válaszlépést nem tettek. Ez meglepte Lorne-t. A képernyő sarkában megjelent egy visszaszámláló. 15 másodperc a becsapódásig. 10 másodperc. 5 másodperc. Mindkét célpont megsemmisült, a teremben pedig mindenki tapsolt. Ez volt az első komolyabb támadás a föld ellen azóta, hogy a Lucian szövetség szintén egy Tel'tak-al megtámadta a Pentagont. Ám ekkor váratlan dolog történt, az egész termet megrázta egy lökéshullám.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 hónappal később...

Ma unalmamban elkezdtem írni egy kis történetet, egyelőre a bevezetéssel vagyok kész.:)

 

Az ereklye

 

Már senki nem tudta, hogy mikor kezdődött, de egyszer csak, először még csak a keleti hegyeken túli birodalmak, elkezdtek egyesével elbukni. A menekültek, és kereskedők, akik egyre nyugatabb felé menekültek szörnyű pusztításról adtak híreket. Teremtményekről, amiknek a létezésére még Aubredus nagy könyve: A tizenhét birodalom összes teremtménye és bestiái, című munkájában se volt bizonyíték. De a pusztító hordát nem tudták még megállítani. Valária birodalmának eleste után, a megmaradt tizenkettő birodalom uralkodói összegyűltek, Harmonneon városában, hogy szövetségre lépjenek. Nagyobb esélyt láttak a győzelemre így, mintha egyenként, a maguk útján harcoltak volna. Felállították az ismert világ legnagyobb közös seregét, aminek létszáma meghaladta a hétszázezret. Kialakították a keleti hegyekben a Civilizáció Erődjét. Ez a monumentális struktúra volt hivatott megvédeni az embereket. De minden erőfeszítés hiába volt, az erőd elbukott, a hatalmas sereget pedig a Vollenhaim mezején vívott csatában, amely hat napon és öt éjszakán tombolt, legyőzték. Nem volt már erő, amely képes lett volna megálljt parancsolni a pusztítás sötét seregeinek. Az emberek közt eluralkodott a káosz és a kétségbeesés. Ezrek menekültek el otthonaikból, mind nyugatabbra, de voltak akik bevárták a végzetüket, és egy utolsó, hősies, de ám hasztalan harcot vívtak még meg az ismeretlen fenevadakból álló sereggel, ami feldúlt mindent, ami az útjába akadt. Nem maradt már király, nem maradt ország Eranész kontinensén, csak a kicsiny, a tenger partján fekvő Dunea. Duneát a határait fal vette körbe, amit még hatszáz évvel ezelőtt, a megromlott varázsló serege, Zarameon hadai ellen vívott háborúban emeltek. Bár a nagy harcok akkor elkerülték a kis országot, most egy szinte végtelennek tűnő sereggel kellett szembenéznie a falakon állomásozó hadaknak. Egyetlen reménye maradt X. Izaleon királynak, egy ősi prófécia, ami az első kor hajnalán íródott, egy világban, ahonnan ki lett irtva a mágia, és a varázslás, csak egy elveszett ereklye jelentett már csak reményt. A Dicsőség Pörölye, amit az első emberi birodalom királya kovácsoltatott meg, az azóta elsüllyedt, Iceria szigetén a legjobb acélból, és amit a király mágusai ruháztak fel a Fény hatalmával. Ez a történet, ezen ereklye felkutatásának történetéről, és a gonosz seregeivel vívott legnagyobb harc krónikájáról szól. Egy emberről, aki az emberek maradékának reménye volt. Aureliosz-ról.

Szerkesztve: - Iqvi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4 órával ezelőtt, Iqvi írta:

Kérése számomra parancs.:P

Elolvastam. Kicsit sok az egy mondatra jutó nevek száma. Meg van még benne pár magyartalan kifejezés / helytelen rag ilyesmik, azokat gyomláld ki. De az alap elképzelés nem rossz. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

Közben elkészült a folytatás, szerintem kicsit gyengék lettek a párbeszédek, de megosztom. 

 

Első Fejezet

 

Halálra ítélt lovagnak lenni, egy eleve elveszett csatában, könnyeb lenni, mint valami babonás ereklye után kutatni - gondolta Aureliosz Latna Elim. Senki nem hitt már olyan dolgokban, mint a mágia, sőt, a mágia tanainak kutatóit és gyakorlóit egész Eranészban üldözték. De most mégis, a kétségbeesés miatt, a király őt küldte erre a küldetésre, amitől győzelmet várt. Bár nem értett egyet a paranccsal, de engedelmeskednie kellett neki. Így elindult a flotta által neki felkészített hajón délre. Míg a bajtársai a falon várták az ellenség seregeit, addig neki egy francos szigetet kellett megtalálnia, ahova ezt, az állítólag létező pörölyt rejtették. De még ha létezne is, Aureliosz nem hitte, hogy időben visszajutnának a hajójával Duneába, és a falra. De látta már, hogy milyen őrült döntések meghozatalára tudja sarkalni még a legjobb vezetőket is, a kétségbeesés. Kevés ember szolgált a hajón, amin utaztak, nem is volt ám valami nagy hajó. Odalépett a térképészhez.

-Mi a lehetséges úticélunk Arram? – kérdezte a férfit.

-Nos, a jelenlegi irányunk szerint, csak két sziget jöhet számításba.

-Csak kettő? Miért Arram, hol rejtették el a Dicsőség Pörölyét?

-Egy vulkanikus szigeten, idézem a szöveget, ahol, ha nem a gonosz ellenében jő érte a felkereső, hanem azért, hogy eme ereklye hatalmát a sötétség örökké ádáz terveinek igájába hajtsa, ne élhesse túl a poklot, ami reá vár s enyészen el lángok közt.

-Név szerint?

-Hallem és Olaisz szigetei. Mindkettőn erős a vulkanikus tevékenység, és ezek az egyetlen ilyen szigetek, itt a tenger déli részén, Iceria egykori szigetének közelében.

-Értem. És mennyi idő míg elérjük a legközelebbit?

-Ha így marad a széljárás, akkor holnaputánra elérjük Hallemet. Hallemtől pedig három nap Olaisz. 

 

Két nappal később. Hallem néptelen vulkanikus szigetén.

 

Miután elérték a szigetet Aureliosz és kis csapata, mely csak öt emberből állt mivel a többiek, nyolc fő, a hajón maradt, elindult felderíteni a szigetet. Nem volt rajta se növényzet se állatvilág. Kopár, megszilárdult lávapusztaság volt, az egykor itt virágzó civilizáció egyetlen nyomai már csak a földből kiálló oszlopok voltak. Arram szerint egy hatszáz évvel ezelőtti kitörés pusztíthatta el az itt lakókat. A vulkán pedig azóta kisebb nagyobb megszakításokkal ugyan, de tovább működött. Nemsokára az oszlopok, a rajtuk lévő írásjelekkel együtt végleg el fognak tűnni a föld színéről. Aureliosz épp az egyik oszlop mellett sétált el, amikor a szeme sarkából felfigyelt egy különös képre. Alaposabb szemrevételezés után egyből tudta, hogy mit lát. Egy pöröly volt a képen, ami alatt a sziget vulkánja helyezkedett el.

-Arram barátom, azonnal gyere ide! Nyomra akadtunk.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És, itt a folytatás is. Remélem értékelhető.:) 

 

-Mi az? Mi az? – kérdezte futtában a térképész.

- Eddig nem hittem volna, hogy valóban létezhet az, amiről Izaleon király beszélt, de nézd meg ezt a rajzot az oszlopon. Talán mégis van egy kis esélyünk. – mondta izgatottan a szikár harcos.

-Igen! Akkor mégis ez lehet az a hely. Naor, menj vissza a hajónkhoz, és mond meg nekik, hogy álljanak készen az indulásra. – mondta a közelében álló kísérőjének. Az pedig el is indult futva a partra. Mind tudták, mikor elindultak, hogy az idő ellenük fog dolgozni, de nem számítottak ekkora szerencsére. Megindultak a vulkán felé. Már egyáltalán nem látszott aktívnak, lejtőit legalább egy évszázada megkövesedett láva vastagította.  Lejtőit a láva enyhén ellaposította, így a feljutás a csúcsra nem ígérkezett nehéznek. Megindultak a csúcsnak. Már félúton járhattak, amikor Aureliosz halk morgásra lett figyelmes. Megállt egy mellékkráter mellett.

- Ti is halljátok, amit én? – kérdezte.

- Miről beszélsz? Én nem hallok semmit. –­­­ mondta Arram. – Amúgyse kéne megállnunk, minél előbb fel kell jutnunk a csúcsra, és visszaindulni a falhoz.

Aureliosz épp szólni készült, mikor a kráterből kinyúlt egy kéz és megragadta a karját. Ilyedtében azonnal kirántotta kardját hüvelyéből, és lecsapta a kezet. A többieknek felfogni se volt idejük, hogy mi történt. Az ismeretlen támadó neki esett Aureliosznak, testét szénfekete ruha borította, bőre pedig sebhelyekkel, és kelésekkel volt tarkítva. A valószínűleg állatias dühtől vezérelt kétségbeesett támadó semmilyen sikerrel nem járt, Aureliosz keresztüldöfte a testén a kardját, és holtan rogyott össze.  Mindenki kirántotta a kardját, még Arram is, aki maga nem lelkesedett a harcért. A kardot is most csak biztonsági óvintézkedésképpen hordta. Hirtelen a felettük lévő mellékkürtőkből több tucat, az Aurelioszt megtámadó idegen rohant rájuk. Aureliosz rögtön bele is vágta az elsőnek a gyomrába a kardját, ami holtan rogyott össze. Társai is hasonlóképpen jártak el. Karok szakadtak, fejek repültek mindenfelé. Arram próbálta magát távol tartani a harctól, de ez őt sem kerülhette el. Egyszerre ketten támadták meg a térképészt. Egy vad suhintással megtántorította támadóit, de ez csak pár másodpercet adott neki. A balján álló neki rontott, ő pedig egy fentről, jobbról balra tartó csapással belevágott a támadója vállába, amely túlvilági sikoly keretében omlott térdre. Elnyeste a torkát, és máris a jobbján állóval találta szemben magát. Ahogy fordult a kard éle belevágott az idegen gyomrába, hatalmas sebet ejtve rajta. Hegyét pedig átvezette a rohadó bőrű lény torkán. Aurelioszt eközben hárman fogták közre. Nekirontott a hozzá legközelebb állóhoz, de az gyorsan kitért az útjából, és egy vaskos bunkóval hátba vágta. Majdnem orra esett az ütés erejétől, de sikerült megtartania az egyensúlyát. Gyorsan megpördült, hogy szembe találja magát támadóival. Az előbbi rárontott, ám sikerült kiverni kezéből a fabunkót, és földre vinnie. Most ő rontott neki ellenfeleinek. Levágta a balján álló fejét, és az azon nyomban holtan rogyott össze. Balján álló ellenfele hörögve és ordítva rontott neki, álkapcsát csattogtatva, a lovag kardja élét a lény szívébe mártotta. A roham erejétől a hátára esett, kardján pedig ott lógott felette a halott idegen. Gyorsan lefordította róla és felkelt. Ahogy körülnézett a vulkán lejtőjén csak Arram ált talpon, rajta kívül minden bajtársa holtan hevert a földön, körülöttük az ismeretlen lények hulláival. Legalább jól helytálltak, hősi halálban volt részük. - gondolta magában. Odasétált Arram-hoz. A mindig jókedélyű térképész most szürke komorsággal nézett maga elé. Megfogta a vállát, erre Arram a szemébe nézett.

-Minél előbb el kell, hogy érjük a vulkán tetejét Arram. Még egy ilyen támadást nem élnénk túl. – mondta.

-Igen.

Ezzel mindketten nekivágtak a csúcsnak, maguk mögött hagyva a mészárlást. Már közel voltak a céljukhoz. De még ők se tudták, hogy mire számíthatnak odafent.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

6 órával ezelőtt, Iqvi írta:

Közben elkészült a folytatás, szerintem kicsit gyengék lettek a párbeszédek, de megosztom. 

image.png

 

A párbeszéd kapcsán... szerintem @Dzséjt tudna neked néhány általános érvényű tanácsot adni párbeszédekkel kapcsolatban, de néhány dolog amit én szoktam csinálni (aztán vagy jók, vagy nem, majd Dzséjt kijavít):

 

1. Szerintem több narrálás kellene, mindig tudja az olvasó, hogy éppen ki beszél. Ettől még nem kell minden mondatot narrálni, de ennél szerintem több kell.

 

2. Érdemes mindkét karakternek egy elővélekedést adni a szájába (pl. Tini: szeretne elmenni a buliba, az év bulija lesz, ott lesz a kiszemelt csaj is. Apa: a gyerek túl sokszor megy buliba, sok a drog ezeken a partykon, kijárási tilalom van, a gyereknek tanulni kell). Aztán engedd őket össze a párbeszéd erejéig, ahol a fiú el akar kéredzkedni a buliba. Itt is van egy fél aki úticélt akar, egy másik, aki többlet infót hordoz, de adj valamilyen elővélekedést mindkettőnek és abból könnyen kijön egy mini konfliktus, ami érdekesebbé teszi. Pl. a kérdező ismeri Hallem szigetét és soha be nem tenné oda a lábát, mert veszélyes, Arram pedig ismer egy harmadik célpontot is, csak eltitkolja, mert egyébként kém, stb.

 

3. Próbáld feszesre szabni a párbeszédet. Egyes mondatokat narráció is helyettesítheti. Pl. az "értem" az felesleges, ha csak nincs külön célod vele. Azt a mondatot akár úgy is lehet helyettesíteni, hogy:

"XY eltöprengett a hallottakon.  Tekintete elmerült a messzi hullámokban és arra gondolt, hogy mindez vajon mennyi időt vesz majd igénybe. Arram, mintha csak kitalálta volna a gondolatait, így folytatta: "Ha így marad a széljárás...."

 

4. Ha szöveget idézel, próbáld érdekessé tenni akár közbeékelésekkel. Pl.:

"Egy vulkanikus szigeten. A szöveg szerint, idézem - Arram a hangját ekkor egyszerre ünnepélyesre fogta  - "ahol, ha nem a gonosz ellenében jő érte a felkereső" - itt rövid szünetet tartott, mintha csak maga is elgondolkodna a rejtélyes felkereső kilétén - "hanem azért, hogy eme ereklye hatalmát a sötétség örökké ádáz terveinek igájába hajtsa..."

XY izgatottan közbevágott:

- Azt mondta örökké?

Arram csak bólintott, majd az utolsó két szót újfent elismételve így folytatta:

"igájába hajtsa, ne élhesse túl a poklot, ami reá vár s enyésszen el lángok közt."

 

5. Plusz ha hosszabb távon akarod a karaktereket használni, érdemes nekik egy-két saját jellegzetességet becsempészni a beszédstílusába. Az egyik pl. inkább rövid mondatokat használ, gyakran kérdez, és előszeretettel használja az "a teringettét" kifejezést (csak példa). A másik gyakran belebonyolódik hosszabb kifejezésekbe, választékosan beszél, és mindenkit a nevén szólít. Pl. Arram nevét többször is kimondta a kérdező rövid időn belül. Elsőre ez nekem zavaró volt, de lehet pl. az egyik karakterednek az egyik beszédbeli sajátossága, hogy szinte állandóan a nevén szólítja a beszélgetőtársát, amit a későbbiekben akár vicc formájában ki lehet aknázni, vagy akár történetet is építhetsz rá, hogy miért alakult ez így.

 

De Dzséjt itt a profi, én tőle mindenképpen kérnék egy-két tanácsot. :) 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Amit Donát írt, ahhoz nem kell túl sokat hozzátenni. Talán csak annyit, hogy a narráláshoz használhatod a jelzőkön (pl.: mondta dühösen) kívül a szereplő cselekedeteit (pl.: mondta, és az asztalra csapott) vagy gondolatait (mondta, miközben arra gondolt, hogy jól felpofozza ezt a hülyét). Illetve a karakterek motivációit akár a párbeszéd közben is felfedheted, nem kell azt a beszélgetés elé betűzni. Szerintem elegánsabb is, ha a beszélgetés folyamán derül ki, hogy a felek közül melyiket mi motiválja. Donát példájánál maradva:

 

- Apu, el szeretnék menni este Ödön bulijára - mondta Peti, és közben a folyosón látott lányra, Lindára gondolt. Fél füllel hallotta, hogy ő is ott lesz Ödön bulijában, szóval a világért sem hagyná ki. Már csak meg kell szereznie az apja engedélyét.

- Már megint? A múlt héten is buliztál. Az előtt is.

- De ez lesz az év bulija.

Ha Peti elmondta volna, hogy egy lány miatt szeretne ebbe a bizonyos buliba eljutni, az apja megfontolta volna a dolgot, de az agyonhasznált "év bulija" nem csengett hathatós érvként a fülében.

- Szó sem lehet róla.

- De...

- Fiam, a jegyeid rohamosan romlanak, amióta együtt lógsz azzal az Ödönnel, és lassan többet jársz buliba, mint iskolába. Úgyhogy, amíg az ellenőrződben nem látok újra négyeseket és ötösöket, addig nincs több házibuli.

Peti apja azt már nem tette hozzá, hogy Ödönnel sem találkozhat. Tudta, hogy nem tilthatja el attól a rossz hírű fiútól. Ha megpróbálná, csak még közelebb hozná őket egymáshoz. De azt legalább elérheti, hogy az iskolára korlátozza a találkozásaikat.

 

Mint látható, bár nem írtam ki, csak egy helyre, hogy éppen ki beszél, az "apa" és "fiam" megnevezéseknek hála követhető, hogy éppen ki beszél. Plusz Peti motivációit a gondolataival, az apa motivációit a szavaival és a gondolataival adtam át, a párbeszéd közben, A konfliktus tiszta és világos, ráadásul mindkét karakter jelleme és a koncliktus oka a szavaikból és a gondolataikból jön át, nem pedig én, a mesélő mondom el.

 

Emellett, akad itt pár központozási probléma. Először is, ne kötőjellel kezd a párbeszédet. Ez a kötőjel: -. Ez a gondolatjel: –. A szövegben mindkettőt használod, de csak az egyiket kell. Másrészt, ez így nem helyes:

"Talán mégis van egy kis esélyünk. – mondta izgatottan a szikár harcos." - ahogy a kérdőjeleknél, úgy itt sem kell az "esélyünk" után a pont. A mondatot a "harcos" szóval zárod.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor én is megosztanék egy saját szerzeményt. Még tavaly gondoltam, hogy írok egy Harry Potter előzményt, még az alapítók korából. A főhős Merlin - igen, az a Merlin, aki az Arthur legendákban is szerepel és nagyjából kijön az évszám, hogy a Roxfortban tanult amikor az alapítók üzemeltették az oktatást. Az alábbi részlet még tavalyról van, egy ideje nem nyúltam hozzá, valószínűleg 1-2 helyen átfogom írni, de az első fejezet fele kb. így néz ki jelenleg. :D

 

 

Merlin - A varázslók hercege

 

 

1.    MERLIN

 

Merlint a mai nap már másodjára is megzavarták. Most az újonnan megszerzett pálcájával kezdtek el mindenféle ügyes-bajos kezdő varázslatokat imitálni. És ez az ifjú varázslót nagyon is bosszantotta. Az egyik fiú – akinek arca olyan szeplős volt, mintha egy bárányhimlős beteg szabadult volna el – vihorászva suhintott egyet Merlin pálcájával, mire az angol tölgyből készült pálca lila, majdan zöldes szikrákat hányt Merlin utazótáskájára. Egy másik fiú úgy felnevetett e tett láttán, hogy a szegényes, már-már jobbágyi nadrágja majdnem lecsúszott. Sovány kölyök, gondolta Merlin.

- Kérem vissza a pálcámat! – ugrott fel Merlin. Utasítása láttán a többi fiú érdeklődve fordult feléje, egyedül a jobbágy-nadrágos gyerek nem figyelt Merlinre, sokkal inkább a gatyájával volt elfoglalva.

- Ugyan miért adnánk ezt vissza? – felelte a szeplős – Tegnap is jól szórakoztunk, most pedig még fergetegebb hangulatban vagyok. És ahogy látom, a többiek is.

Merlin szétnézett az előtte álló fiúkon. Négyen voltak, ami nem sok eséllyel kecsegtetett a számára. Plusz az első pálcája sincs most nála, amivel talán móresre taníthatná ezeket a semmirekellő lurkókat. Tegnap is megzavarták őt, ma pedig egyenesen feldühítették.

Pedig Merlin egyáltalán nem volt egy könnyen felidegesíthető típus. Mondhatni egészen a tizenharmadik születésnapjáig egy áldott gyermek volt. Legalábbis a szülei mindig ezzel dicsekedtek a szomszédoknak. És igazából nem is volt baj vele. Persze amikor kilenc éves volt, akkor átment a Lawlence birtokra, állítása szerint vízért. Merlin akkor kapott egy kis dorgálást a szülőktől, nagyszülőktől, de ennyi. Más bűne nem volt.

De a tizenharmadik születésnapja beköszöntekor szinte minden megváltozott. A születésnap estéjén hirtelen hollók kezdték el ellepni a birtokuk kertjét, hovatovább a szomszédok azt kezdték el híresztelni, hogy Merlin volt az, aki éjjelenként ellopta a búzájukat. Merthát hirtelen a családnak irtó sok búza termett. Merlin ártatlan fiúból bűnös bajkeverővé vált. És ez egyáltalán nem tetszett neki.

A jobbágy-nadrágos fiú végül legyűrte alsója megigazítását és csatlakozott társaihoz. Merlin mindegyik bajkeverőt alaposan megvizsgálta. Akikkel már tegnap óta hadban állt, szimplán a környék „nagyfiús” bandája. Az egész azzal kezdődött, hogy kijött fogócskázni a szomszéd egyik tizenegy éves fiújával és lányával. A fogócska nem tartott sokáig, mert hamar rájuk találtak a nagyok. A banda vezetője Tyson volt, a pettyes arcú, aki barátaival, a kétballábas Eric -kel, a büdös szájú Victorral és a kvázi legszegényebb családba befogadott Tommal már körülbelül fél éve elkezdték terrorizálni a lakók fattyait. És eddig senki se állt ellenük. De hiszen miért is tennék? A négy fiú, bár agyban alig értek fel Merlinhez, igen erős izomzattal rendelkeztek. Aznap Tyson elkezdett kötözködni Merlinnel, csúfolta a kinézetét, a zsíros haját, az orrát, a fülét, egyszóval az egész lényét. Aztán elkezdték bántalmazni a két társát, Billt és Emilyt. Merlint lefogták, míg Tyson önelégült képpel lökte bele a legközelebbi sárba a két gyereket. És Merlin nem tudott ezellen mit tenni. Mivel a pálcáját otthon felejtette.

Tyson az eset után Merlint akarta móresre tanítani, ám a fiú kitért a nagydarab bántalmazó ütése elől és bevetődött a közeli bokorba. Mivel talált néhány kavicsot, elkezdte megdobálni velük a kvartettet. Az egyik kő eltalálta Eric homlokát, aki balszerencséje miatt olyat borult hátra, hogy érintkezése a földdel megremegtette azt. A következő kő viszont nem volt ilyen pontos, bár Merlin még így is eltalálta vele Tom alkarját, viszont egy apró szisszenésen kívül nem ért el vele sokat. Tyson és Victor erős izomzatuk és nem mellesleg fürgeségük miatt sikeresen kitértek a következő kövek elől és beugrottak abba a bokorba, ahol Merlin is lapult… legalábbis lapult volna, de a kövek dobása közben sikeresen kihátrált a növényzetből és egy kerülőúttal újra a két, sárból éppen kimászó gyereknél termett. Hogy aztán együtt meneküljenek vissza ki-ki a saját házába. Merlin aznap megfogadta, hogy ha legközelebb találkozik Tyson bandájával, a pálcájával móresre fogja őket tanítani.

 

A bosszú nem éppen alakult ilyen jól. A következő nap Merlin hamar elintézte otthoni kötelezettségeit – segített anyjának vizet hozni, apjával megcsinálták a kerti munkát – és már indult is a banda nyomára. Pálcáját szorosan maga előtt tartva kezdte el járni az utcákat. A nap már bőven a feje fölött járt, de a fiú még mindig nem találta meg őket. Aztán egyszer csak beléjük botlott. Szó szerint.

Merlin arccal a sárban végezte. Mint tegnap Bill és Emily. A sors fintora. Mire felkelt és kikecmergett az iszapból, ijedten vette figyelembe, hogy pálcája már nem volt nála. Tysonnál találta meg. Aki örömködve mutogatta újdonsült szerzeményét barátainak. Majd elkezdett vele hadonászni. Merlin minden erejét bevetette, hogy visszalopja becses kincsét, de mindhiába. A három testőrrel nem tudott mit kezdeni. Miután anyja leszidta amiért pálca nélkül és nem mellesleg sarasan beállított a házukba, Merlin elhatározta, hogy mindenáron visszaszerzi pálcáját. Hiszen Olivandertől kapta, a híres pálcakészítőtől.

Sose fogja elfelejteni azt a napot, amikor apjával olyan izgatottan léptek be Olivander műhelyébe, mintha egy gyermek éppen egy csokiért állna sorba. A választás nem volt könnyű: legalább hétféle pálcatípus közül kellett választania, míg végül megtalálta a számára tökéleteset. Angol tölgyből készült a pálca. Tíz és egynegyed, kellemesen rugalmas állapotú. Merlin el akarta nevezni a pálcát, de apja nem engedélyezte, mondván majd az iskolában amúgy is kifog derülni, hogy milyen varázsigék megalkotására és teljesítésére van elrendelve. Merthogy iskolába fog menni, nevezetesen a Roxfort Boszorkány – és Varázslóképző szakiskolába. Az iskola alig pár éve nyílt ki, állítólag négy vezetője van, mindegyiknek külön háza, ahova a nyílt napon besorozzák az oda felvettet. Ezek után pedig elkezdődik a tanulók oktatása a négy alapító által, ki-ki a saját szemlélete, specializációja lévén oktatja a nebulókat a tudás megszerzésére. Merlin már nagyon kíváncsi volt arra a napra, amikor megérkezik az iskolába és beválogatják oda, ahova való. És az a nap már nincs is olyan messze. Öt nap múlva meg kell érkezniük a Roxfort területére. Az út nem olyan hosszú, de már másnap el kell majd indulniuk, hogy időben odaérhessenek az iskolához.

Épp ezért gondolta azt az anyja, hogy jobb minél előbb bepakolni azt a néhány holmit, amit majd másnap a fiú magával tud majd vinni. Merlin utazótáskája a fiú szüleinek egyik rokonánál várt rá. Miután megérkezett a rokonokhoz, udvariasan köszönt, majd tisztelettudóan elkérte a táskát, aztán mint akit puskából lőttek volna ki, elkezdett visszafutni a házukhoz. Oka volt rá, a nap már lassacskán lemenőben volt és Merlin még szeretett volna egy utolsó kört futni, a pálcájának visszaszerzése érdekében. Azonban a baj ismét rátalált. Amint elérte a domb tetejét, lenézve látta, hogy Tyson és a gyülekezete már várta őt a domb alján. Összeszedve minden bátorságát, Merlin elindult lefelé. Aztán egyszercsak legurult. Érkezése a domb aljával nem volt épp kellemes. Szerencsére háttal érkezett a földre, amely valamelyest kellemesebb érzés volt, mint néhány órával ezelőtt a sárba arccal érkezni. Nagy nehezen, de felült. Háta sajgott, de szemével figyelemmel kísérte Tysont és együttesét.

- Elmondom mi lesz, Merlin. Szépen hagyod magad, hogy elverjünk, aztán kettétörjük a pálcádat. Ha nem, akkor tudod mi lesz a vége. – fenyegetőzött Tyson.

Merlin – miután felugrott dühében – felnézett az égre. A nap már a távoli erdőség lombkoronáinál tengődött, percekre attól, hogy eltűnésével utat adjon a hold, és ezzel együtt a sötétség erőinek. Hamar vissza kell érnie a szüleihez, lehetőleg a pálcájával együtt. De vajon hogyan érje el, hogy elbánjon ezekkel a rosszakarókkal? Milyen trükkhöz folyamodjon?

- Alkut ajánlok. – szólalt meg végül.

Tyson abbahagyta a pálca suhogtatását és érthetetlen fejjel nézett rá Merlinre.

- Jól hallottam? Alkut akarsz kötni?

- Én azt hallottam – vallotta be Eric.

- Fogd be, te aranykezű! – förmedt rá Tyson.

- Hé, ne nevezz így. – állt ki magáért a kétballábas fiú. – Tudhatnád, hogy én…

- Nem érdekel a magyarázkodásod. Ki vele Merlin, mit akarsz?

Merlint meglepte a két fiú között kialakult vita, ezért is zökkentette ki Tyson feléje tett kérdése. Milyen alku lehetne a legjobb Tysonnak és csapatának? Talán társulni kellene hozzájuk? Hülye gondolat, egyáltalán, hogyan merült fel ilyen benne? gondolta. Vagy esetleg…

A búza. Igen, ez egy nagylelkű ajánlat lehetne Tyson felé. Tudniillik Tyson családja az egyetlen a környéken, akinek annyi búza termett az idei nyáron, hogy abból csoda, ha a zsebüket megtudják tömni. Márpedig a gabona igazán nagy hatalommal bírt a világban. Hiszen aki tehetős mennyiségű triticummal rendelkezett, azt általában mint gazdag paraszt jelzővel illették. Ha néhány darabot átad neki, esélye lehet visszakapni a pálcáját és abbahagyják a piszkálását. Remélhetőleg egy jó ajánlat, reménykedett Merlin, aztán megszólalt:

- Mi lenne, ha adnék neked némi gabonát?

Síri csend, aztán hatalmas nevetés rázta meg a környéket. Tyson és bandája a hasukat fogva röhögtek torkaszakadtukból. Merlin nem ilyen reakcióra számított.

- Te komoly egy búzával akarod megoldani a helyzetet? – kérdezte Tyson. – Hülyébb vagy, mint gondoltam.

- Nézd, a családod híján van a gabonának, sőt tudtommal elég szegényes az éléskamrátok. A segítségemmel…

- Nem kell a segítséged, Merlin! – ordított fel Tyson és megsuhintotta a pálcát. Merlin azon nyomban hátra hőkölt és elterült a domb alján.

 

Kritikát szívesen fogadok. :D

Szerkesztve: - Bence1997
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Miért angol a cím ha magyar a szöveg? :) Félreértés ne essék nem akarok ezen lovagolni, de szerintem vagy írjunk angolul vagy magyarul. Ez a hibrid nyelvhasználat elég fura.

Well well well. It's a good question and a relevant problem, which needs to he decided. From now, i'll write only in english to the forum .:D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 1 hónappal később...

Na, hosszú kihagyás után, folytattam tovább Ereklye című történetemet. :) Egyenlőre csak egy rövidebb szösszenettel. Terveim szerint a nagy dolgok csak most jönnek.

 

Ám a fegyver fénylése nem tartott sokáig, csupán múló pillanat volt, amely gyorsan tovaszállt. Aurelliosz immár a pöröllyel a kezében, állt, izmos testét pedig új páncél borította.

-Az meg, mégis, hogyan került rád? – kérdezte meglepetten, tágra nyílt szemekkel Arram a bajtársát.

- Nem, nem tudom. Fogalmam sincs – hebegte a másik férfi. – De vissza kell jutnunk a falra, csak így állíthatjuk meg az emberiségre leselkedő veszedelmet. Ekkor furcsa dolog történt. A Dicsőség Pörölyéből egy fénysugár csapott Aurelliosz homlokához, és a harcos felemelkedett a földről, feje hátrahajlott, szemei pedig felakadtak, mint a révületbe esett ősi, keleti sámánoké, titkos szertartásaikkor. Arram azonnal odarohant barátjához, és belekapaszkodott a lábába, és úgy próbálta meg lehúzni. Nem tudhatta, hogy mi történik. Aurelliosz hirtelen visszanyerte tudatát, és megszólalt.

- Elvisz minket a falhoz. – mondta. – Most már tudja hol van.

- Mégis kiről beszélsz? – kérdezte döbbenten a térképész, aki még mindig barátjának lábait tartotta. Ám nem tudta tovább folytatni mondandóját. Hirtelen villámok cikáztak, szerte szét a pöröly fejéből. Felhők gyűltek össze a fejük fölött, és mindkettőjüket behúzta egy kék fénysugár a magasba. Egy szempillantással később már megérkeztek a falhoz. Arra, ami ott várta őket, sehogy sem készülhettek fel. 

. Fél méterrel a földfelszín fölött érkeztek meg. Aurelliosz pedig, ösztönösen használva a Dicsőség Pörölyének képességét a repülésre, letette őket. Előttük több kilométeres szakaszon csak romok álltak. Leomlott a fal. Túlélőket és holtakat viszont nem láttak. Sem emberből, sem azokból az ismeretlen, pokoli teremtményekből, amelyek a kihalás szélére sodorták az emberi fajt. Mindkettőjükben erős érzelmek kezdtek feltolulni, bánat, düh és bosszúvágy. Félelem nem. Aurelliosz tudta, hogy hova érdemes menniük. Valószínű, hogy Dunea fővárosa a célja a pusztítás hadainak, lévén, az az egyetlen nagyváros a királyságban. Így a főseregnek minden emberi ésszel felfogható haditudomány szerint azt kellett célba vennie. És bár Rahanna falai közel sem voltak akkorák, és olyan erősek, mint a Határfal, de tizenöt napi járóföldre voltak a határfaltól, és az ellenség seregei nem mozogtak gyorsabban, mint az emberek. Még volt tíz nap, míg odaérnek, mert az expedíciójuk a Dicsőség Pörölyének megtalálására, csupán csak öt napig tartott. Aurelliosz, maga sem tudta, hogy honnan tudta, hogy ezt kell tennie, de megszorította a pöröly nyelét. Annak vésetei, díszelemei, újra kéken felviláglottak, mint Hallem szigetének vulkánján. Újra hozzáfért a pöröly a tudatához, ám ezúttal nem olyan volt, mint a vulkánon. Nem értette mi történik vele, ahogy szerinte maga Arram se. Vakító, fehér fényt látott, és megjelent előtte egy emberi alak. Ugyanott, a Határfalnál álltak, de Arram sehol sem volt.

- Ki vagy te? – szegezte oda az ismeretlen férfinak a kérdést a fegyver hordozója.

- Én vagyok a Dicsőség Pörölye! – jött a dörgő hangú válasz.

- Egy tárgynak, hogy lehet személyisége? – kérdezte értetlenül a férfi.

- A megalkotóim hoztak létre, a hordozó pöröllyel együtt. – válaszolta az alig kivehető, de férfias vonásokat viselő alak. – Csak így, tudtak olyan fegyvert teremteni, amire Nagy Zaraon királynak szüksége volt. Ő volt első, és eleddig úgy is hittem, hogy utolsó hordozóm. – ekkor hangja érezhetően szomorkásra váltott.

- És miért tartasz most itt, ebben az álomban, amikor halálos veszély fenyegeti az emberiség utolsó maradványait? – kérdezte Aurelliosz, akiben éget a cselekvésvágy.

- Azért, hogy elmondjam, nem Rahanna a céljuk. – válaszolta a pöröly személyisége. – Nem arra tartanak. A királyságotok egy északi része felé mennek, ahol nexusa van a sötét erőknek. Vissza akarják hozni a megromlott varázslót, Zarameont!

Szerkesztve: - Iqvi
folytatást adtam hozzá, nem akartam két hsz-be tenni
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 héttel később...

S lőn íme a folytatás. 

 

- Akkor nincs vesztegetni való időnk! Juttass el oda!

- Ez csak természetes.

Egy északi, zöldellő mezőn hatalmas, szörnyekből álló sereg menetelt. Ám mozgásukban semmi nem volt, ami civilizáltságot sugárzott volna. Elemi vadságú lények voltak, olyanok, amelyeket ember eddig a napig még nem látott. Sötét mágia keltette életre a pusztítás sötét lényeit, amelyeknek létezését semmilyen fajta természetes folyamat, ami az evolúció során lezajlott, nem eredményezhette. Számuk több ezerre volt tehető. Küllemük a következőképpen leírható, négy végtagjaikon erős karmok helyezkedtek el, végtagonként három, hátukat vastag páncél fedte, fejük rövid nyakon helyezkedett el, és épphogy csak kilógott a hátpáncél alól. Fejük hosszúkás volt, és két agyar nyúlt ki szájukból. Szájukban éles fogú fogsor helyezkedett el. Amikből emberek, bátor harcosok és védtelen parasztok, vére csöpögött. A pusztítás, amit véghez vittek nem volt semmihez sem volt fogható a történelemben. Nem volt hadsereg, ami megállíthatta volna előre nyomulásukat. De ember igen. Hirtelen a semmiből hatalmas viharfelhő tűnt fel a horda fölött, majd hirtelen kavarogni kezdett, és szerteszét villámok cikáztak belőle, az örvénylés középpontjából pedig fénycsóva vetült a földre. Ezt a veszedelmes szörnyetegek is azonnal észrevették, de lévén inteligenciájuk hiányának, csak vad zavarodottságra tellett tőlük. Hirtelen egy ember hullott alá az égből, hatalmas magasságból, hihetetlen sebességgel, egyenest a horda közepébe. Kezében lévő fegyvere, amikor elérte a földet, olyan lökéshullámot bocsátott ki, ami több száz fenevadat égetett hamuvá.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 hónappal később...

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.