Ugrás a kommentre

1x02 - Revenge / Justice


Ajánlott hozzászólás

Kicsit megváltozott a dinamikája a sorozatnak erre az epizódra. Osha csatlakozott Solékhoz és kialakult egy csapat, ami Mae keresésére indult. Annak örültem, hogy nem húzták sokáig Osha tisztázásának ügyét és nem kellett azzal időt tölteni, hogy mikor hisznek neki mindannyian, hanem ezt megoldották azzal, hogy Mae újra felbukkant, így Oshát groteszk módon ő tisztázta. Aztán ott felhúztam a szemöldökömet, mikor holtan találják Torbint és felmerül, hogy esetelg Osha volt a tettes, de ezt gyorsan rövidre zárták Yord-nak köszönhetően. Ez megint egy jó húzás volt, mert az előző részben is tisztán látszott, hogy ők Jeckivel nincsenek teljesen meggyőződve Sol mester döntéséről, hogy Oshát nem gyanusítottként kezelni, hanem áldozatként és azáltal, hogy most ő tisztázta Oshát, így kialakulhatott az a dinamika, hogy ők együtt összedolgoznak egy csapatként Mae kézrekerítésében. A tempót egy kicsit lassabbnak éreztem ebben az epizódban jobbára ide, az Olegára koncentrálódott az érdemi történések jelentős része és ez kifejezetten jót tett a résznek. Mondjuk itt se sokat vacakoltak, mert Torbin elég hamar meghalt és utána volt még idő bőven mindenre, de itt tényleg úgy éreztem, hogy jobban a medrébe került a sorozat folyása a karakterek közti dinamikák kibontakoztatásával és közben jól vezette be az új szereplőket. 

 

Mae, akire már az első részben is nagyon kíváncsi voltam igazából itt tudott jobban kibontakozni. Láthattuk, hogy tele van haraggal, de közben egy adag félelemmel is, nagyon bepalizhatta az a sötét oldali figura, akivel azon a sziklás bolygón volt találkája, mert láthatóan a hatása alá került. Egy sor izgalmas kérdést vet fel az a bizonyos múltbeli esemény, amit itt már többször pedzegettek és amihez köze volt Indarának, Torbinnak, meg Solnak is és elég valószínű, hogy amit az eddig elejtett töredékekből tudunk az nem úgy történt, mint ahogy sejtetni vélik. Itt külön meg kell dícsérnem a történetmesélést, mert nagyon tetszik ahogy szövik az események fonalát. Kellően felcsigáznak ezzel a rejtéllyel ahhoz, hogy újabb és újabb kérdéseket vethetsz fel, de közben egy kompaktnak tűnő keretben maradunk, így nem is olyan nehéz átlátni a határait ennek a konfliktusnak. Valami biztos történt ott a Brendokon, ami nagyon nem illik bele abba a képbe, amit a jedik magukról szeretnének tudni, ezzel egyébként egy kicsit zárójelbe teszi azt az emelkedett ideát, amit erről a korról és a benne tevékenykedő jedikről gondolunk. Nagyon kíváncsi vagyok hova fog ez kifutni és mennyiben befolyásolja majd a jedikről kialakult képet, hiszen mintha a főgonosznak is az lenne a célja, hogy ezt az eszményt győzze le, nem pusztán a konkrét neveket kihúzni a listáról. 0

A másik aki nagyon izgalmas volt az Qimir, akit egyelőre nem tudok hovatenni. Egyszerre volt titokzatos, veszélyes és tenyérbemászó, de közben nem derült ki róla sok minden. Maevel láthatóan együtt dolgoznak, ő is tud a megbízóról, a célpontokról még ő segít Maenek a vukival kapcsolatban információval. Ő is egy akolitus lenne, vagy az akolitusoknak van ilyen fegyverhordozó szerű segédje? Az, hogy szinte rögtön kiadta Mae-t jelentheti azt is, hogy egyből önmagát mentegette, de az is felmerült bennem, hogy megemlíti a jedi elmetrükköket és lehet attól tartott kiszednének belőle valami olyasmit is, ami a főgonoszra utal ezért könnyebben lerázhatja a jediket, ha rögtön Mae-re tereli a szót és látszólag kiadja őt nekik. Egyedül ami nem tetszett vele kapcsolatban az a párbeszéd Oshával a boltban. Egy kevésbé dörzsölt alaknak is egyből le kellett volna vágnia a csaj reakcióiból, hogy ő nem Mae. Nem tudom, hogy tudhatott e Osháról, de ahogy válaszolgatott nagyon átlátszó volt, hogy ő nem ugyanaz a csaj, mint akinek a mérget adta és nem is ismeri Qimirt.

 

Az akciójeleneteket megint megdícsérném mert pazarul festett ez a harc is Sol és Mae között. Na itt tényleg érződött, hogy osztálykülönbség van köztök és nagyon ötletes volt az is, ahogy Sol harcolt, felhasználva az ellenfele agresszióját és dühét, miközben ő csak leszerelte Mae támadásait és még a fegyverét is elvette. Vizuálisan is fantasztikus volt az összecsapás, főleg a zárása tetszett. Kreatív ötlet volt ezzel a porszórással megoldani Mae kimenekítését (na akkor még az első részben látott fordulatoknál is jobban meglepődtem volna, ha már itt elkapják), de az is nagyon tetszett, ahogy Torbint ábrázolták ezzel a láthatatlan buborékkal maga körül, amit fizikailag nem, csak lelkileg lehet megtörni, ezzel is aláhúzva a sithek üzenetét a jedik legyőzésére. 
Mae és Osha párosa még sok emlékezetes pillanattal kecsegtet. Tetszik, hogy egyikük sem tudta az igazat a másik halálával kapcsolatban, ez akár előrevetítheti azt is, hogy van visszatérés Mae számára a sötétségből a testvérén keresztül. Osha láthatóan küzd magában azzal, hogy hova tegye Mae-t, Sol azért akarja a testvérétől távól tudni, mert Osha bosszút akar állni, míg Mae első igazán emberi érzéseit akkor láthattuk, amikor tudomást szerez a testvéréről és aztán megpillantja... nehogy a végén még szerepet cseréljenek és Osha sodródjon a sötét oldalra, Mae meg visszatérjen onnan.

 

A vuki jedi elsőre elég fura volt, lehet a kép alapján is nehéz volt viszonyítani, de nekem nem tűnt olya nagydarabnak, mint ahogy eddig a vukikat láthattam, de már az egész koncepció is baromira tetszik, hogy láthatunk majd egy vuki jedit. Azért nagy út vezetett idáig a Holiday Specialtől, de szegény vukik legalább ezt is megérhették, hogy mozgóképen láthatunk közülük egy jedit. Várós a jövő heti rész is, eléggé pörögnek az események, viszont így, hogy most már a jedik is tudnak a halállistáról, így nehezebb dolga lesz Mae-nek és eddig mindig sikeresen teljesítette a megbízásokat, az viszont egy új helyzetet teremthet, ha a kudarcot vall...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

16 perccel korábban, Wilde írta:

Egyedül ami nem tetszett vele kapcsolatban az a párbeszéd Oshával a boltban. Egy kevésbé dörzsölt alaknak is egyből le kellett volna vágnia a csaj reakcióiból, hogy ő nem Mae. Nem tudom, hogy tudhatott e Osháról, de ahogy válaszolgatott nagyon átlátszó volt, hogy ő nem ugyanaz a csaj, mint akinek a mérget adta és nem is ismeri Qimirt.

Mi van ha tudta, hogy nem Mae és direkt mondott el mindent? Ezzel idecsalhatta a Jediket Mae-nak, köztük Solt akit ki kellett nyírnia a nőnek. Qimirből simán kinézném ezt, hisz személyes biztonságából fakadóan úgy sakkozik ahogy szeretne. Persze ha ő a háttérben megbúvó főnök. 

 

20 perccel korábban, Wilde írta:

Mae és Osha párosa még sok emlékezetes pillanattal kecsegtet. Tetszik, hogy egyikük sem tudta az igazat a másik halálával kapcsolatban, ez akár előrevetítheti azt is, hogy van visszatérés Mae számára a sötétségből a testvérén keresztül.

Vagy fordítva. Osha-nak a sötét oldalra Mae-n keresztül. :) 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

23 perccel korábban, Wilde írta:

Egy kevésbé dörzsölt alaknak is egyből le kellett volna vágnia a csaj reakcióiból, hogy ő nem Mae. Nem tudom, hogy tudhatott e Osháról, de ahogy válaszolgatott nagyon átlátszó volt, hogy ő nem ugyanaz a csaj, mint akinek a mérget adta és nem is ismeri Qimirt.

Szerintem legalábbis gyanút fogott, hogy nem Mae ment be oda, hanem Osha. A köszöngetés nagyon furcsán alakul. Először Osha köszön, akkor Qimir ránéz, kissé közömbösen konstatálja "Mae" jelenlétét és szimplán visszaköszön. Aztán - ezúttal Solékat látjuk - Osha másodszor is köszön, akkor Qimir már érezhetően kérdő hangsúllyal köszön vissza, ami jelzi, hogy ezt már furcsállja. Aztán visszavált rájuk a kamera, Qimir leveszi a szemüvegét, is mintha hirtelen rádöbbenne, kivel is áll valójában szemben, sokkal lekesebben köszön.

Az biztos, hogy tudott Osháról, hiszen a beszélgetés zárásaként egyértelműen kimondja, hogy felismerte Oshát. "Pont úgy nézel ki, mint ő." Ráadásul mindezt mintha egy váltás kísérné. Egy olyan "oké, elmondtam mindent, amit a Jediknek hallania kellett, hogy idejöjjenek és Mae megölhesse Solt, szóval elég a színjátékból" feelingem van. Bizarr a csávó.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez a rész még jobban bővítette ezen időszak alatt élt Jedik tudását, hatókörét. Az előző részben elfelejtetem a börtönt és a rabokat. kifejteni. Hát az tisztán látszott hogy a Jedik ekkor a rendőrség szerepkörét is átvették. Gondolom nem teljesen, azért a rendőrök is kaptak el bünőzöket, de a Jedik is. Börtön van a Templomban. Nem kell szólni a Szenátusnak hogyha foglyot ejtenek, kihallgatják őket(nagyon helyesen az elmetrükkel, vagy belemásznak az agyukba) aztán sitt. De lehet a Templomban lévő börtön egyfajta előzetes letartóztatokknak van fenntartva és ha bevallják bűneiket mennek a rendes börtönbe. Ez az ismeret viszont nekem ad plusz hivatkozást @Dzséjt-el szemben a történelem legfontosabb kérdésében.:evil: Anakin vajon jogosan írtotta-e a rájuk támadó bogarakat mikor belépett a droidgyárba? Igen hisz itt is bebizonyosodott amit én már régóta állítok hogy a Jedik rendőrségi szerepkört is betöltöttek. Azaz rátámadtak Anakin Skywalker rendőrörmesterre, emiatt lehet őket írtani. De nyilván ezt majd az adott topikban beszéljük meg.

Az nagyon tetszett ahogy a történetet folytatták. Az előző részben ugye a bűnözök szökése miatt(na itt is látni milyen erősek a Jedik. Hiába szöktek meg pár pillanattal később elkapták őket) Osha lezuhant.

Vernestra engedélyével Sol mester Yord lovag és padawanja elmennek a bolygóra ahol lezuhant. De előtte Mae megléátogatja Torbin mestert egy Jedi helyörségi Templomban. Na ott megint tátva maradt a szám. A fickó 10 éve nem beszél hanem meditatív állapotban van. De olyan erős Erőfalat vont maga köré ami áthatolhatatlan még egy Erőhasználónak is. Elképesztő mire voltak képesek a Jedik.

Aztán jött az hogy Mae mérget kért. Hát mondom magamban ezt hogy fogod beadni neki a "falon" keresztül. Hát itt is állleejtés volt. Nemhogy felébresztette a mestert 10 éves meditatív állapotából, de még be is vette a mérget úgy hogy volt más választása. Vallja be bűneit. Na itt kezdtem gyanakodni hogy nem biztos az hogy annyira egyszerű az eset ahogy Sol mester mesélte. Hogy Mae gyújtogatott. Itt valami írtózatos pokoli történhetett hogy egy Jedi mester aki ekkor még a megtestesült erkölcs inkább választja a halált minthogy bevaljja mit tett.

Itt már imába foglaltam a készítőket hogy ennyire zseniális történetet hoztak össze.

Aztán jött a Jedi csapat. Most megint ki kell térnem a PT-re Pontosabban Ashoka vesszőfutására.Mikor Sol mester és társai sarokba szorítják Oshát és osha mondja hogy nem ő volt akkor a mester azt mondja hiszek neked. De nem csak ő hitt Oshának hanem a többi Jedi is. Jó Yord kicsit ellenkezett, de az a durva és aljas támadás nem történt meg részükről mint Ashoka ellen a késöbbi Jedi Tanács részéről. Magyarán ezek a Jedik használják a józan paraszti eszüket is. Bár Yord még akkor is kételkedett mikor már nyilvánvaló volt hogy nem Osha a gyilkos. Hisz velük volt mikor a helyörségi Temlomban Tobin mestert megtámadták. Ugyanakkor az nagyon tetszett hogy ő ment Osha után és ő igazolta hogy nem Osha mérgezte meg a mestert.

Anno mikor láttam az Ashoka vesszőfutása részeket pont ezen voltam felháborodva. Az a lány soha semmit nem tett ellenük maga volt a jóság a Jediség mintaképe és mikor gyanúba keverték nemhogy mellé álltak volna a drágalátos Jedik hanem még alágyújtottak Tarkinnak. Pedig nyilvánvaló volt(a bizonyítékok ellenére) hogy nem ő volt. 

Kedves PT Jedik. Így kellett volna viselkednetek. Mint Sol mester. Bízni a tanítványban.

Ashokát 100 évvel korábban nem taszították volna egy olyan nyomorult féreg karjaiba mint Tarkin. Na ez a Jediség. Csak két rész ment le de egyre jobban undorodom a PT Jedi tanácsától, főleg a háború vége felé. Itt is felteszem a kérdést. Mi ment félre? Mitől tértek le az útról a Jedik? Ez nem csak a háború hatása.

Aztán jött a harc Mae és Sol között. Na itt látszott igazán hogy milyen erős egy Jedi mester. Fénykard nélkül simán tartotta magát Mae ellen még a késeit is elvette. Aztán az összedolgozás. Megjelent Yord lovag és sarokba szorították Maet. Itt volt az a helyzet ami egyértelmüen igazolta hogy egy Jedi-lovag is mekkora erővel bír. Használja az Erőt. Úgy látszik hogy harcban, Erőhasználatban nem sok különbség van egy mester és egy lovag között.

Természetesen a főkérdés az hogy mi történt a Bendokon 16 ével ezelött? Na és ki az a Sith akit az előző részben láttunk. Én arra gyanakszom hogy itt jön rá az aktuális Sith hogy erővel(azaz hogy megölet, vagy ő öl meg Jedi-mestereket), nem fog célt elérni. Ezzel a módszerrel nem fogja a Jediket kiírtani. Jóval erősebbek a Jedik most náluk. Szerintem Palpatine erre fog rájönni és inkább furfanggal célt érni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vajon Anakin Skywalker könnyebben illeszkedett volna be ebbe a Jedi Rendbe mint a 100 évvel későbbibe?

 

Oshával biztosan jól megértették volna egymást, hiszen a csaj is későn, 8 évesen került a rendbe, ráadásul egy komoly trauma után. Az, amilyen éretten kezelte a kilépése körüli helyzetet, az évad végére rávilágíthat arra is, hogy mi lett volna a megoldás Anakinnek. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

9 órával ezelőtt, Frenkie írta:

Igen hisz itt is bebizonyosodott amit én már régóta állítok hogy a Jedik rendőrségi szerepkört is betöltöttek. Azaz rátámadtak Anakin Skywalker rendőrörmesterre, emiatt lehet őket írtani. De nyilván ezt majd az adott topikban beszéljük meg.

Szerinte a történtek pedig őt igazolják. :D Vagyis Anakin nem jogosan járt el a mészárlással.

 

9 órával ezelőtt, Frenkie írta:

A fickó 10 éve nem beszél hanem meditatív állapotban van.

Ez nekem annyiból nem tiszta, hogy fel se ébred ebből az állapotból? Biológia szükségletei azért neki is vannak. Enni, inni WC-re menni neki is kell. 

 

9 órával ezelőtt, Frenkie írta:

Mi ment félre? Mitől tértek le az útról a Jedik? Ez nem csak a háború hatása.

A befelé fordulás lehet az oka. Akkor mindent kizársz és csak magaddal foglalkozol, akkor kizárod a jó és előremutató hatásokat is. Anélkül pedig csak egy befordult és dogmatikus valaki leszel. Szerintem ez történt velük. Az elefántcsonttornyukban elvesztették a valódi lényegüket.

 

44 perccel korábban, Donát írta:

Vajon Anakin Skywalker könnyebben illeszkedett volna be ebbe a Jedi Rendbe mint a 100 évvel későbbibe?

 

Ismerve Anakin személyiségét, minden bizonnyal jobban beleillett volna ebbe a Rendbe. Bár a nála meglévő alapproblémák miatt lehet, hogy Osha sorsára jutott volna.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szinte biztos, hogy igen. Anakin esetében rengeteget számítottak a körülmények. Sajnos egy elvakult, a dogmáikba belefulladt Jedi rendbe lépett már Ő be, és addigra ott ármánykodott Baljós Árnyként Palpatine is, aki ugye már akkor kiszemelte magának a 9 éves fiút... Több, mint 10 éven át igyekezett egyfajta "apa-szerű" szerepben tetszelegni előtte (amire a fiú értelemszerűen vágyott, sosem volt apja lévén + az anyjától is el lett szakítva) nem beszélve arról, hogy a beszélgetéseik során milyen marhaságokkal tömte/befolyásolta Anakin ifjú fejét Palpi-papa.

Szóval szerintem a 100 évvel korábbi körülmények ideálisabbak lettek volna Anakin számára!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Téynleg! Palpatine-t kihagytam. Pedig azért legalább 50%-ban ő is kellett az ifjú Skywalker megmérgezéséhez. Most ilyen körülmény nem áll fenn. Tényleg érdekes belegondolni milyen élete lenne Anakinnak egy ilyen tiszta, kissé szabadabb Jedi rendben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

20 órával ezelőtt, Donát írta:

Szerintem az történt, hogy a 4 Jedi megtalálta az ikreket, Sol mester és Indara mentette Oshat, a másik kettő Maet. 

A másik kettő látott valamit Maetől, ami megrémisztette őket, valszeg azt, hogy Mae a sötét oldalt használta, és őket is megkísértette az, ami Luke-ot, mikor egy pillanat erejéig eljátszott a gondolattal, hogy kinyírja Bent a benne lévő sötétség miatt.

 

A két Jedi ezért ahelyett, hogy segített volna Maenek, inkább megpróbálták megölni őt vagy ellehetetleníteni a megmentését, és talán Indara is látta mindezt és nem tett semmit. Sol mester az egyedüli, aki nem volt ebbe bevonva, egyrészt a karakter integritásából is az sugárzik, hogy nincs ilyen bűntudatra okot adó, palástolandó szégyenfolt a múltjában, másrészről szinte biztosra vette, hogy Mae halott volt. Valószínűleg ő már azt az állapotot látta csak, amit a többi Jedi társa előidézett; egy olyan helyzetet, amiből Mae nem szabadulhatott volna már meg.

 

Csakhogy Mae sötét erejét talán valaki más is megérezte (a Sith), és ő menekítette meg Maet a Jedik helyett, majd magához vette akolitusnak.

 

Ez sok mindent megmagyarázna. A sötét oldal használata miatt a Jedik hihették, hogy jót cselekednek, ám amikor utólag végiggondolták, leeshetett nekik, hogy cserben hagytak egy gyereket. Megmagyarázná Mae Indarához intézett számonkérését is, és azt, hogy Torbin mester miért választotta inkább a halált a tetteinek következménye helyett. 

Ezzel kapcsolatban gondolatok? Szerintem az eddig elcsípett infók alapján valami ilyesmi történhetett. Ami tök jó párhuzam lenne az EpVIII-cal.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az előzetesekből sok mindent le lehet szűrni. Szerintem Jedi tanoncokat felderítő küldetésen volt a csapat, és így találtak rá a klánra. Oshat vitték volna, de Mae ezt nem akarta és mindent megtett ennek elkerülése érdekében. Még gyújtogatni is képes volt. Ez az alap. Erre mehetnek a csavarok amik az előzetesekből is látszanak (itt nem mennék bele mert ez nem a résznek a történése). :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

29 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Az előző rész végén látott bolygó ahol a sith volt, lehet az itt látott Olega is! 

Nekem is eszembe jutott. Viszont az erősítené azt a feltételezést, hogy Qimir Mae mestere.

 

4 órával ezelőtt, Donát írta:

Vajon Anakin Skywalker könnyebben illeszkedett volna be ebbe a Jedi Rendbe mint a 100 évvel későbbibe?

Ha Palpatine-t kivonják az egyenletből, az sokat számít, ahogy valószínűleg a lazább szabályok is. Ugyanakkor házasodni szerintem még ebben az érában sem szabad a Jediknek, szóval Padméval továbbra sem lehetne együtt, ahogy más szerettével sem. A másik, hogy Anakinban azért buzgón dolgozott a hatalomvágy, szóval valószínűleg ebben az időben sem elégedett volna meg teszem azt egy kihelyezett enklávéban történő melózással, hanem a coruscanti Jedi Nagytanács egyik székére vágyott volna -> így például az, hogy kilépjen a Jedi Rendből, szerintem itt sem jöhetett volna szóba. Illetve azt se feledjük, hogy Obi-Wan nem volt az ideális tanára.

Lehet, hogy itt jobban megtalálta volna a helyét, de számos olyan tulajdonsága meglenne ebben az érában is, ami ugyanúgy konfliktusokhoz vezethet, és ugyanúgy folytonosan elégedetlen lenne.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 perccel korábban, Dzséjt írta:

Nekem is eszembe jutott. Viszont az erősítené azt a feltételezést, hogy Qimir Mae mestere.

Nem véletlen nem írtak bolygó nevet, holott mindegyiket megnevezték. Mellékesen teszem hozzá, ez is az Andort idézi. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Az előzetesekből sok mindent le lehet szűrni. Szerintem Jedi tanoncokat felderítő küldetésen volt a csapat, és így találtak rá a klánra. Oshat vitték volna, de Mae ezt nem akarta és mindent megtett ennek elkerülése érdekében. Még gyújtogatni is képes volt. Ez az alap. Erre mehetnek a csavarok amik az előzetesekből is látszanak (itt nem mennék bele mert ez nem a résznek a történése). :) 

Á, oké! Erre nem gondoltam, hogy erről fedtek fel infókat az előzetesek. Azokat nem annyira követtem.

 

Néhány gondolat itt még a sorozattal, érával kapcsolatban.

 

Ahogy azt többen is pl. @Dzséjt meg @Frenkie is pedzegették, jól láthatóan ez egy másik kor, a Jedik is máshogy viselkednek, ami tök jó, mert így volt értelme az időugrásnak. A véleményemet e tekintetben ismeritek, hiszen ugyanaz, mint a PT-ről pepitában. Merészség kell, hogy változtassanak, de úgy, hogy azért érződjön, hogy ugyanabban a galaxisban járunk. Ami bennem felmerült, hogy nyilvánvalóan az Acolyte eseményei egy galaxis szempontjából kulcsmozzanat köré csoportosulnak, ezért ugrottunk 100 évet és nem pedig 10-et vagy 1000-et. Az is sejthető, hogy a Sith-ek benne lesznek ebben a trutyiban, de valahogy sikerül majd elfedni a nyomaikat, amik miatt a Jedik (egy része) azt fogja továbbra is hinni, hogy a Sith-ek kihaltak.

 

Az jutott eszembe, hogy talán épp ez a kataklizma lesz a kiváltó oka, ami miatt a Jedik nem úgy viselkednek a PT-ben mint itt. Tegyük fel, hogy történik majd valami súlyos esemény a galaxisra (vagy akár a Jedi rendre) nézve a sorozat története során, nevezzük ezt X-nek. Mivel a Sith-ek tisztára mossák magukat, előfordulhat, hogy a Rend azt fogja hinni, hogy a Jedik közül valaki okozta ezt az X-et, és emiatt óvatosabban kezdenek el bánni az Erővel. De legalábbis elindul bennük a kétely, hogy talán nemcsak jót hozhatnak a galaxisnak, hanem rosszat is, ami miatt elindul egy önvizsgálat, befelé fordulás, és megindul az elvonulás az elefántcsonttoronyba. A távolabbi templomokat leszerelik, a lovagok többségét hazahívják, az Erőt inkább tanulmányozzák, semmint használják. 

 

Ha ez így lenne, akkor Yoda, Yaddle és azon Jedik, akik hosszú-hosszú emberöltő alatt gardedámkodnak a Rend felett, szóval az ő felelősségük még tovább növekszik. Ez már alapból is következne az életkorukból, de jól láthatóan, még 100 évvel a TPM előtt is egy üdvözítőbb korszak volt a Rendben, a HR könyvek alapján leírt érában meg pláne, és ezen idősebb Jedik, akiknek ráadásul ráhatásuk is van az eseményekre (nem véletlenül ülnek ugyebár a tanácsban), képtelenek megállítani, visszafordítani, vagy legalább lelassítani a folyamatot. Aktívan aszisztálnak a Rend hanyatlásához, és minél hosszabb ideig teszik ezt, annál súlyosabb módon merül fel a felelősségük a folyamatokban.

 

----------------

 

A másik, ami pedig ettől függetlenül eszembe jutott, hogy a Sith-ek részéről miért most indult el egy felfedési folyamat? A sorozatnak erre kőkemény választ kell szolgáltatni, mert a TPM-ben világos volt mint az 1x1: Palpatine terve készen állt arra, hogy mozgásba hozza az eseményeket. A Nabooi konfliktussal jó esélye nyílt a főkancellári székre, Kaminoval kapcsolatban már be is indította a klóngyártást (Tales of the Jedi, Dooku törli Kaminot), tehát felfedhetik magukat. De most itt vagyunk évtizedekkel korábban és egy jó eséllyel Sith tanítvány (mester?) megbízást vagy legalábbis engedélyt ad az egyik (vagy egyetlen?) Akolitusának, hogy csapjon le. Miért? Ez fogós kérdés, pláne, hogy komoly kockázatot rejt magában a cselekmény. Hiszen akármennyire próbálja védeni a személyét a Sith, tény az, hogy az Akolitus elvezetheti hozzá a Jediket és még ha egy büdös szót sem szól, akkor is lelepleződhet, ahogy Darth Maulnak sem kellett bemutatkoznia Qui-Gonnak ahhoz, hogy gyanús legyen. (De mondhatnák Sol mester és Mae találkozását is).

 

Tehát a kérdés az, hogy miért most, mit lát ebben az időpillanatban a Sith, ami miatt felfedné magát, majd később mégis visszakozik? Nagyon kíváncsi leszek, milyen választ ad erre a sorozat, mert ennek stimmelnie kell ahhoz, hogy a sorozat jól illeszkedjen a Prequelhez. Nincs kétségem amúgy afelől, hogy erre egy frappáns választ fogunk majd kapni.

 

 A másik lehetőség persze az, hogy a Sith-ek nem akarják még felfedni magukat, csak Mae készen áll arra, hogy Sith tanítvány legyen, ebben az esetben viszont el kell varrnia a múltjára vonatkozó szálakat, hogy még véletlenül sem merülhessen fel senkiben a Jedi Rendben, hogy a) ő él b) egy Sith tanítvány lett belőle. De itt szerintem a kockázat/nyereség nem áll arányban, hiszen ha Mae és a Sith mestere meghúzzák magukat a háttérben, ahogy azt a Sith-ek már évszázadok óta tették, akkor kicsi az esélye, hogy a Jedik bármit is megneszeltek volna abból, hogy ő Sith lett. Tehát szerintem valami más kell legyen a háttérben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jó gondolatok @Donát!

 

16 perccel korábban, Donát írta:

A másik, ami pedig ettől függetlenül eszembe jutott, hogy a Sith-ek részéről miért most indult el egy felfedési folyamat? A sorozatnak erre kőkemény választ kell szolgáltatni, mert a TPM-ben világos volt mint az 1x1: Palpatine terve készen állt arra, hogy mozgásba hozza az eseményeket. A Nabooi konfliktussal jó esélye nyílt a főkancellári székre, Kaminoval kapcsolatban már be is indította a klóngyártást (Tales of the Jedi, Dooku törli Kaminot), tehát felfedhetik magukat. De most itt vagyunk évtizedekkel korábban és egy jó eséllyel Sith tanítvány (mester?) megbízást vagy legalábbis engedélyt ad az egyik (vagy egyetlen?) Akolitusának, hogy csapjon le. Miért? Ez fogós kérdés, pláne, hogy komoly kockázatot rejt magában a cselekmény. Hiszen akármennyire próbálja védeni a személyét a Sith, tény az, hogy az Akolitus elvezetheti hozzá a Jediket és még ha egy büdös szót sem szól, akkor is lelepleződhet, ahogy Darth Maulnak sem kellett bemutatkoznia Qui-Gonnak ahhoz, hogy gyanús legyen. (De mondhatnák Sol mester és Mae találkozását is).

Szerintem a cél a zavarkeltés. A Jedik álmait, azaz az ideájukat, a lelküket akarják megmérgezni. Ezt ugye ki is mondja a maszkos barátunk az első rész végén. És hogy miért most? Mert talán az az incidens a múltban elég nagy volt ahhoz, hogy ráboríthassák az asztalt a Jedikre. Szerintem erre megy ki a játék: negatív irányba befolyásolni, elbizonytalanítani a Jedi Rendet. Ha már magukba fordulnak az fél siker, mint láthattuk is a prequel korszakban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Oké, csak ugye van most több tízezer Jedi és 2 Sith. Tehát hiába bizonytalanítják el a Rendet, ha közben a Sith-ek álcája oda és a Jedik kinyírják a két életben maradt Sith-et, akik az aktuális képviselői az évszázadok óta bújkáló Sith Rendnek. Ha egy titkos társaság ennyire ügyel az inkognitójára, szinte kötelező, hogy legyen egy objektív kritérium, amire várnak. Ezért érdekes kérdés, hogy vajon mi miatt kockáztatnak a Sith-ek ilyen sokat épp most?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De akkor nincs gond ha nem derül fény a Sith-ek ármányára, mert pl. a Jedik abban a hiszemben lesznek, hogy Sol mester csoportja valami belső viszály miatt lett oda, amit a Brendokon átéltek generáltak. Ehhez persze az kell, hogy mindenki meghaljon... Vagy legalábbis Kelnacca és Sol mindenképpen. Amit még nem tudunk, hogy a Tanács mennyit tud a Brendokon történtekről. Mae megjegyzéséből ítélve nem nagyon lehetnek képben az igazságot illetően. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

17 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

De akkor nincs gond ha nem derül fény a Sith-ek ármányára, mert pl. a Jedik abban a hiszemben lesznek, hogy Sol mester csoportja valami belső viszály miatt lett oda, amit a Brendokon átéltek generáltak. Ehhez persze az kell, hogy mindenki meghaljon... Vagy legalábbis Kelnacca és Sol mindenképpen. Amit még nem tudunk, hogy a Tanács mennyit tud a Brendokon történtekről. Mae megjegyzéséből ítélve nem nagyon lehetnek képben az igazságot illetően. 

Hát akkor nincs gond... csak ott van az a "ha". Ezért mondtam, hogy elég nagy kockázat, nagyon kíváncsi vagyok mi miatt éri meg a Sith-eknek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Donát írta:

Hát akkor nincs gond... csak ott van az a "ha"

Csakhogy nincsen ott az a "ha". Tudjuk, hogy a Jediknek lövésük sem lesz a Sith létezéséről 100 éven át. Ez csupán egy "mi lenne, ha..."

Aki meg át akarja venni az uralmat a Galaxis fölött, az nem játszhat folyamatosan totális biztonsági játékot, vagy nem lesz semmi eredmény. Palpatine is baromi sokszor kockáztatott, nem is keveset. Kezdjük azzal, hogy mindössze egy csuklyára és egy kicsit megváltoztatott beszédstílusra bízta az egész inkognitóját. Clark Kent szintű álcázás. :lol:

A lényeg, hogy bármikor lebukhattak volna, akár a kocsmában sörözés közben is (lényegében Sidious azért bukott el véglegesen, mert felfedte magát egy barom előtt, aki tényleg egy kocsmában kotyogta ki a titkát). Ha csak nem élnek teljes elszigeteltségben, bármi rájuk hozhatja a bajt. De a Galaxist nem lehet megszerezni teljes elszigeteltségben. Vállalniuk kell a kockázatot, akár az idő előtti, telljes lebukás kockázatát is, ha célt akarnak érni. Máshogy nem megy. A trükk az, hogy tudják kezelni azt, ha a dolgok félresiklanak. Például, ha a tanítvány elcseszi a dolgot, és az a tetves királynő mégis eljut a Szenátusba, a két Jedi meg a Teplomba.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

27 perccel korábban, Dzséjt írta:

Csakhogy nincsen ott az a "ha". Tudjuk, hogy a Jediknek lövésük sem lesz a Sith létezéséről 100 éven át. Ez csupán egy "mi lenne, ha..."

Aki meg át akarja venni az uralmat a Galaxis fölött, az nem játszhat folyamatosan totális biztonsági játékot, vagy nem lesz semmi eredmény. Palpatine is baromi sokszor kockáztatott, nem is keveset. Kezdjük azzal, hogy mindössze egy csuklyára és egy kicsit megváltoztatott beszédstílusra bízta az egész inkognitóját. Clark Kent szintű álcázás. :lol:

A lényeg, hogy bármikor lebukhattak volna, akár a kocsmában sörözés közben is (lényegében Sidious azért bukott el véglegesen, mert felfedte magát egy barom előtt, aki tényleg egy kocsmában kotyogta ki a titkát). Ha csak nem élnek teljes elszigeteltségben, bármi rájuk hozhatja a bajt. De a Galaxist nem lehet megszerezni teljes elszigeteltségben. Vállalniuk kell a kockázatot, akár az idő előtti, telljes lebukás kockázatát is, ha célt akarnak érni. Máshogy nem megy. A trükk az, hogy tudják kezelni azt, ha a dolgok félresiklanak. Például, ha a tanítvány elcseszi a dolgot, és az a tetves királynő mégis eljut a Szenátusba, a két Jedi meg a Teplomba.

De ott van, az ő szemszögükből mindenképp. Amikor elindítják a tervet ugye nem tudhatják lebuknak-e, ezt hívják kockázatnak. Mi itt a karosszék kényelméből persze tudjuk, hogy nem lesz gondjuk, hiszen 100 évvel később is úgy beszélnek róluk a Jedik, hogy rég kihaltak, de ők ezt ott és akkor, amikor mozgásba hozzák az eseményeket nem tudhatják. :) 

 

Azzal egyetértek, hogy nem lehet a végtelenségig biztonsági játékot játszani, de több száz éve elvileg ezt teszik. Tehát szeretném tudni, hogy mi az, ami miatt most úgy döntöttek, hogy kilépnek a fényre, és mi az, ami miatt végül mégis csak visszakoznak, és újabb 100 évig alvó ügynököt játszanak a Sith-ek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

19 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Mi van ha tudta, hogy nem Mae és direkt mondott el mindent? Ezzel idecsalhatta a Jediket Mae-nak, köztük Solt akit ki kellett nyírnia a nőnek. Qimirből simán kinézném ezt, hisz személyes biztonságából fakadóan úgy sakkozik ahogy szeretne. Persze ha ő a háttérben megbúvó főnök. 

 

Nem hiszem, hogy most akarta volna likvidálni Solt, főleg úgy, hogy kiderült, hogy vannak vele jedik is. Azért ez elég nagy falatt lett volna Mae-nek az eddig látottak alapján.

 

6 órával ezelőtt, Donát írta:

Ezzel kapcsolatban gondolatok? Szerintem az eddig elcsípett infók alapján valami ilyesmi történhetett. Ami tök jó párhuzam lenne az EpVIII-cal.

 

Érdekes elméletet vezettél fel, alapvetően tetszene is, meg ami korábban elhangzott, azt hiszem még az Indara elleni küzdelemnél, hogy mintha Mae azt pedzegette volna, hogy a jedik ártatlanokra támadnak, szóval az is lehet, hogy ő tényleg ártatlan volt és aztán rátámadtak. Azért elég nagy dolognak kellett lennie ennek az esetnek ahhoz, hogy az egyik jedi inkább öngyilkos legyen, szóval biztos valami komoly igazságtalanság lehetett, ami ennyire nyomta Torbin lelkét.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

52 perccel korábban, Donát írta:

Azzal egyetértek, hogy nem lehet a végtelenségig biztonsági játékot játszani, de több száz éve elvileg ezt teszik. Tehát szeretném tudni, hogy mi az, ami miatt most úgy döntöttek, hogy kilépnek a fényre, és mi az, ami miatt végül mégis csak visszakoznak, és újabb 100 évig alvó ügynököt játszanak a Sith-ek.

De még most sem léptek ki a fényre. Az árnyékban vannak. Egy akolitust küldtek, akinek gőze sincs arról, hogy kicsoda a mestere. Még azt sem tudja, hogy Sith. Ha itt és most elkapják Mae-t, egyáltalán nem fenyegeti a Sith-et a lebukás veszélye.

Azt meg egyáltalán nem tudhatjuk, hogy az elmúlt 900 évben és a következő 100-ban nem csináltak semmi hasonlót. Sőt azt speciel pont tudjuk, hogy a következő száz évben is csináltak hasonlót, még Jediket is öltek közvetett vagy közvetlen módon. Előbbire példa Sifo-Dyas megölése, akinél ugye Dooku volt az "akolitus". Utóbbira meg Eldra Kaitis padawan hozható fel, akit Maul egy évvel a naboo-i incidens előtt ölt meg, lényegében kedvtelésből. Szóval 99 évvel ezután, még a tervezett lelepleződésük előtt biztosan vállaltak hasonló kockázatot és vagy az egyik Sith, vagy egy közvetítőjükön keresztül konfrontálódtak a Jedikkel. És itt a legnagyobb kockázatot maga Dooku jelentette, hiszen egy barátját kellett megölnie, ráadásul egykor Jedi volt, láthattuk is, hogy Yaddle megöléséig azért a szívén viselte a sorsukat. És Dooku Mae-vel ellentétben tudta, hogy a Sith-eknek dolgozik, név szerint ismerte Sidioust. Talán azt is tudta akkor, hogy ő maga Palpatine szenátor.

És ilyen és ehhez hasonló akciók lehettek bőven abban az ezer évben. Hogy mikor, miért, ki, és hogyan csinálta, azt nem tudjuk. Itt szerintem a kiváltó ok amúgy az, amit Sol, Indara, Kelnacca és Torbin elkövettek. Valami súlyos titok, amit a Sith szeretne a hasznára fordítani, és ami talán komoly károkat okozhat a Jedi Rendnek. Nyilván nem véletlen használja Mae-t és öleti meg azokat a Jediket, akik abban a rút dologban részt vettek.

Szóval szerintem az a "ha" a Sith szempontjából is csak egy "kiszámított kockázat".

 

7 perccel korábban, Darth Cupsy írta:

Ez mi konkrétan? Hirtelen most nincs meg :D 

Ochi részegen a Sith-től kapott megbízásáról locsogott egy kocsmában az ott kártyázó Lando Calrissian füle hallatára (A Sithek árnyéka, Skywalker kora képes útmutató).

 

36 perccel korábban, Wilde írta:

Nem hiszem, hogy most akarta volna likvidálni Solt, főleg úgy, hogy kiderült, hogy vannak vele jedik is. Azért ez elég nagy falatt lett volna Mae-nek az eddig látottak alapján.

Torbin sem volt egyedül, egy enklávényi Jedi volt körülötte. ;) 

Kaphatott az alkalmon, és, ha így képes lett volna legyőzni Solt, akkor a mester még elégedettebb lehetett volna.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Torbin sem volt egyedül, egy enklávényi Jedi volt körülötte. ;) 

Kaphatott az alkalmon, és, ha így képes lett volna legyőzni Solt, akkor a mester még elégedettebb lehetett volna.

Főleg, hogy Sol legfőképp a Jedi templomban volt. Végre sikerült kicsalni onnan, ezt ki kellett használni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az Akolitus 2. rész

Már az első részben is érzetem, de a második részre még egyértelműbb lett számomra, hogy ez ugrik az első helyre a mozgóképes Star Wars történtek közül. Tovább bonyolódik a történet, újabb szereplők lépnek be, újabb szilánkok derülnek ki a múltból. Még mindig sok minden homályban van. A feszült pillanatok száma itt több. És folytatás nagyon jó dolgokat sejtet.

 

Az Olegán kezd elmélyülni a konfliktus. Mae megtámadja Torbint, de nem boldogul vele. Végül a méreg lett a nyerő ötlet. Csodálkoztam, hogy Torbin önszántából vette be. Plusz az epizód végén ott volt a feldúlt Kalnecca mester is. Valami nagyon csúnya dolog történt a Brendokon. Qimir nagyon sokat tud a Sithekről, ez gyanússá teszi őt. Jecki nagyon jó ötletekkel állt elő. Yord is egy kicsit egyenlített az unszimpatikusságából. Nagyon jó volt a harc Sol és Mae között. Oshával nagyon különleges kapcsolatban vannak. Azok a látomások nagyon érdekesek és misztikusak. Osha is pontot akar tenni az ügy végére, örülök, hogy segít a Jediknek.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.