Ody Mandrell Hozzászólás ideje: Vasárnap 08:19 Hozzászólás ideje: Vasárnap 08:19 (szerkesztve) 2. rész - Way, Way Out Past The Barrier / Messze-messze túlmentünk a határon Írta: Rendezte: Helyszín: Szereplők: Történet Hőseink a hiperűrből kilépve a semmi közepén találják magukat, és fogalmuk sincs, hogyan vezethetnék haza az űrhajót. Amiről kiderül, hogy nem is olyan elhagyatott, mint gondolták. Érdekességek Pár kitétel. 1. Amennyire az lehetséges próbálj meg az adott rész keretei között maradni. 2. A történet elemeit ne rakd spoiler gomb mögé. Itt az epizód konkrét történéseit tárgyaljuk ki. 3. Csak akkor szólj hozzá a témához, ha már láttad az aktuális részt. 4. Tartsd be a fórumszabályzatban leírtakat. Szerkesztve: 2 órával korábban - Ody Mandrell Válasz
Dzséjt Hozzászólás ideje: Tegnap 04:20 Hozzászólás ideje: Tegnap 04:20 A második rész már nem húzza az időt karakterbemutatással, máris belecsap a lecsóba. Hőseink némi közjáték után kikötöttek egy olyan helyen, amihez képest Jabba palotája még Jabba regnálása idején is turistaparadicsom. A helyi lakók igazi gyöngyszemek. Szerintem, ha Dr. Evazan itt akarna felvágni azzal, hogy 12 csillagrendszerben ítélték halálra, körberöhögnék. Legalábbis egyik-másik alak úgy nézett ki, hogy őket már azért halálra ítélik 12 csillagrendszerben, mert aznap is felkeltek. És akkor ezen a vendégmarasztaló helyen ténfereg a négy kiskölök totál tudatlanul. De csévéljünk egy kicsit vissza, mert azért még történt egy s más eddig. Kezdjük a vadonatúj droiddal, SM-33-mal, ami első blikkre K-2SO részeges, szenilis, de hosszú élete során már sokat látott nagyapja lehetne. Hatalmas forma, az biztos, ahogy keresi a kapitányát, majd vaslogikával elfogadta Fern kapitánynak - amiért amúgy pacsi a csajszinak. Okos leányzó, gyorsan kapcsol, bár később a kalóztanyán látszik rajta, hogy be van gyulladva. Mégis még ott is ügyesen reagál - az Ellenállás egy jövendőbeli vezetője áll előttünk? Wim viszont inkább csak sodródott az árral, noha ő a legelkesebb a helyzettel kapcsolatban. Ami Neelt és KB-t illeti, hát ők egyelőre mintha csak szimpla sidekick-ek lennének, ezúttal nem kaptak túl sok mozgásteret. Aztán itt ez az At Attin, aminek létezéséről úgy néz ki, senki sem tud. Mese, habbal. Egy legenda. He? Amikor Wim dattarinak mondta a köztársasági kreditet, elmosolyodtam, hogy nézd már, az új Köztársaság pénzneme ugyanaz, mint a régié. Aztán a lószakács és tiszteletbeli vendége régi köztársasági kreditnek nevezte. Hát lestem, mint hal az akváriumban. Mi van? Az At Attin a régi Köztársaságban maradt? Lehetséges lenne, hogy egy komplett bolygó lemaradt a Birodalomról? Na, ezzel simán megemelték az érdeklődési szintemet a sorozat iránt. Mi ez a bolygó? Megjegyzem, elég kreatív módja annak, hogy elérjék, hogy hőseink elvesszenek az ismert Galaxisban. Mi itt másik galaxisról meg Ismeretlen Régiókról tanakodtunk, a készítők meg ilyen ügyesen oldották meg: alkottak egy elveszett világot. És így, hogy az At Attin nem csak kiindulópont, hanem ezek alapján a sztori középpontjába fog kerülni, nem csoda, hogy olyan szépen kidolgozták, ahogy az előző részben láttuk. De azért Borgót sem vették félvállról. Az űrkikötő nagyon hangulatos lett, igazi SW világ, ahol nyüzsögnek az idegenek, lepukkant és veszedelmes. Körülötte pedig rengeteg vad hajó, amiknél egyik-másik formája ismerősnek tűnt, bár egyértelműen mind átalakított. De még az ilyen vermekben is akadnak jobb lelkek, gondolok itt a prostira, aki segíteni próbált a gyerekeken. Persze a helyet körüllengő általános bizalmatlanság, ami gyorsan átragadt Fernre és a tény, hogy az At Attin "nem létezik" sajnos minden segítési igyekezetet meghiúsított, de ez is csak színesíti az SW univerzumát. És ezúttal már sisak nélkül megjelent Jod is, aki... Hát nem tudom, hogy ő micsoda. Nem hiszem, hogy Jedi lenne, noha a kora ezt nem zárná ki. Trükközött, mint Haja vagy tényleg az Erőt használta? Én mondjuk az utóbbira tippelek. Mágnessel nem lehetne ilyen bizonytalanul és lassan reptetni a kulcsot. Legalábbis Hajanál nem így működött. Megkockáztatom, hogy ő hasonszőrű kalóz lehet, mint Maz. Képes használni az Erőt, de sosem lett Jedi. Ki tudja, talán pont Maznak köszönhetően sajátította el az Erőhasználat csínját-bínját. Az mekkora lenne, ha Maz megjelenne vagy említenék. Persze a nagy kérdés az, hogy ha ilyen simán meg tudta szerezni a kulcsot, akkor miért nem szökött meg eddig? Na de gondolom ez majd a következő részekből kiderül. Szóval, a második rész is tetszett. SM-33 hatalmas forma, Fern továbbra is a kedvencem, Wim most egy hangyányit kevésbé idegesített. At Attin rejtélye lehet majd a sorozat mozgatórugója nálam, míg a Borgo kikötő nálam fan favorit lett. És hát na, ez a rész már minden ízében a megszokott Star Wars volt, csak a Galaxis egy olyan szeglete, amit eddig nem sűrűn láthattunk, csak amikor betértünk a Kantinába vagy Jabba palotájába. 3 Válasz
NorbiLordi Hozzászólás ideje: Tegnap 08:37 Hozzászólás ideje: Tegnap 08:37 Eddigi infók alapján úgy gondolom, hogy At Attin vagy direkt zárhatta el magát a galaxis többi részétől, vagy történt valami ami miatt az emberek azt hiszik, hogy elveszett a bolygó. Esetleg tényleg volt valami, mondjuk egyszercsak megjelent a Barrier a bolygó körül ami katasztrófát okozott, de a HR óta eltelt időben magára talált és szimplán jobbnak látták rejtve maradni. Valószínűleg a Nihil konfliktus alatt történhetett, mondjuk az Occlusion Zone mögött helyezkedett el At Attin és akkor még jól is jött nekik az egész. Egy bizonyos kis réteg a bolygón szerintem fixen tudja az igazat, a társadalom többi része meg sötétben van tartva. Kivan osztva ki mivel foglalkozik, még a járművek is fix pályán haladnak annyira irányítottak az emberek. 3 1 Válasz
Bence1997 Hozzászólás ideje: Tegnap 09:42 Hozzászólás ideje: Tegnap 09:42 52 perccel korábban, NorbiLordi írta: Eddigi infók alapján úgy gondolom, hogy At Attin vagy direkt zárhatta el magát a galaxis többi részétől, vagy történt valami ami miatt az emberek azt hiszik, hogy elveszett a bolygó. Esetleg tényleg volt valami, mondjuk egyszercsak megjelent a Barrier a bolygó körül ami katasztrófát okozott, de a HR óta eltelt időben magára talált és szimplán jobbnak látták rejtve maradni. Valószínűleg a Nihil konfliktus alatt történhetett, mondjuk az Occlusion Zone mögött helyezkedett el At Attin és akkor még jól is jött nekik az egész. Egy bizonyos kis réteg a bolygón szerintem fixen tudja az igazat, a társadalom többi része meg sötétben van tartva. Kivan osztva ki mivel foglalkozik, még a járművek is fix pályán haladnak annyira irányítottak az emberek. A bolygón valami Nagy Feladatról (Great Work) papoltak. A Köztársaság Fénykorában ugye Lina Soh kezdeményezte ezt (A Starlight is egyike volt ezeknek). Csaknem 200+ éve szigetelődött el a bolygó? Bár ugye jó kérdés, hogy az, hogy Régi Köztársaságról beszélnek hogy kell érteni. Obi-wan ugye ezt mondja, amikor Luke-nak meséli a régi emlékeket, de hiszen azok két évtizeddel ezelőtt történtek a számára. Itt is erről lehet szó? A datarit már az előzményekben is használták, szóval csaknem lehet olyan régi. Vagy mégis? Amúgy a 2. rész sokkal jobban tetszett, mint az első. Most kezdett el érdekelni a sorozat, különösen At Attin rejtélyével. Az is érdekes kérdés, hogy a hajó miképp került oda, mert ha a Határ miatt nem mehetnek el a bolygóról (és ezzel együtt nem érkezhetnek a külvilágból), akkor a hajónak még nagyon régen kellett érkeznie. SM-33 nagy figura volt, tetszett a karaktere. Fern nekem is kedvenc lett, okos leányzó. Neel most nem sok vizet zavart, ahogy KB sem, bár nála megfigyeltem, hogy csak Fern jelenlétében mutatja meg a szemét, minden más esetben a szemüvegével eltakarja. A Borgó is bejött, igazi kalóztanya, ahol a galaxis sepredéke tengeti a mindennapjait. A kalózok szemet vetettek a kreditekre és a legendára, így gondolom a fő történetszál az lesz, hogy ki jut el elsőként az At Attinra és az ott található kincshez. Silvio/Jod színrelépett, egyelőre nem tudom megmondani, hogy valóban erőképességekkel rendelkezik vagy csak Hajához hasonlóan színlel. Csak nem az lesz, hogy meghallva a legendát, segíteni fog a gyerekeknek visszatérni, de hátsó szándékai lesznek, miszerint visszaszeretne vágni a volt legénységének vagy esetleg újra nyeregbe akar kerülni azzal, hogy megtalálja a kincset. És a végén döntenie kell, hogy a kincset válassza vagy a gyerekekkel eltöltött idő megváltoztatja őt? 1 1 Válasz
NorbiLordi Hozzászólás ideje: Tegnap 11:05 Hozzászólás ideje: Tegnap 11:05 1 órával korábban, Bence1997 írta: A bolygón valami Nagy Feladatról (Great Work) papoltak. A Köztársaság Fénykorában ugye Lina Soh kezdeményezte ezt (A Starlight is egyike volt ezeknek). Csaknem 200+ éve szigetelődött el a bolygó? Bár ugye jó kérdés, hogy az, hogy Régi Köztársaságról beszélnek hogy kell érteni. Obi-wan ugye ezt mondja, amikor Luke-nak meséli a régi emlékeket, de hiszen azok két évtizeddel ezelőtt történtek a számára. Itt is erről lehet szó? A datarit már az előzményekben is használták, szóval csaknem lehet olyan régi. Vagy mégis? A Kwenn bolygó "megújítása" (Great Renewal), ahol a Living Force regény játszódik is a Great Work-ök egyike. Elképzelhető, hogy At Attin is hasonló projektnek indult, csak elszigetelődött, később pedig direkt nem változtattak ezen. Szerintem nem akadálya a Barrier a bolygó elhagyásának, csak az elmúlt 200 évben ez lett beadva az embereknek és senki sem próbálta meg. Nem véletlen teremnek ott az erdőben az őrdroidok olyan hamar. Kivan ez találva, hogy ne kóricáljanak a népek. 2 Válasz
Bomarr Hozzászólás ideje: Tegnap 11:13 Hozzászólás ideje: Tegnap 11:13 Fern viccelődve mesélte az első részben, hogy az embereket egy föld alatti bányába viszik. Mókás lenne ha kiderülne hogy van benne igazság és a bolygó ura vagy urai, akik pontosan tisztában vannak a hely jelentőségével a kincs után kutatnak generációk óta. Esetleg ezért is zárták le a bolygót, hogy ne zavarja senki a keresést. 6 Válasz
Dzséjt Hozzászólás ideje: Tegnap 11:25 Hozzászólás ideje: Tegnap 11:25 5 perccel korábban, NorbiLordi írta: Szerintem nem akadálya a Barrier a bolygó elhagyásának, csak az elmúlt 200 évben ez lett beadva az embereknek és senki sem próbálta meg. Nem véletlen teremnek ott az erdőben az őrdroidok olyan hamar. Kivan ez találva, hogy ne kóricáljanak a népek. Meg a droidok is azt mondták, hogy a hajók jövése-menése nem engedélyezett, nem azt, hogy nem lehetséges, a határ áttörése meg csak szimplán törvényellenes. Egyik sem azt jelenti, hogy áthatolhatatlan lenne, és na, a gyerekekkel teli hajó anélkül repült át rajta, hogy abból a kölykök bármit is érzékeltek volna. 1 órával korábban, Bence1997 írta: Csak nem az lesz, hogy meghallva a legendát, segíteni fog a gyerekeknek visszatérni, de hátsó szándékai lesznek, miszerint visszaszeretne vágni a volt legénységének vagy esetleg újra nyeregbe akar kerülni azzal, hogy megtalálja a kincset. És a végén döntenie kell, hogy a kincset válassza vagy a gyerekekkel eltöltött idő megváltoztatja őt? Ez kérdés? Szinte száz százalék, hogy ez lesz. Szerintem kábé azt kapjuk, amit Jack Sparrow-nál és elődeinél, és az az, amit te is leírtál. Egetrengető fordulatokra nem igazán számítok a kalózok vonalán, csak egy szimpla, izgalmas kalandos sztorira. 6 perccel korábban, Bomarr írta: Fern viccelődve mesélte az első részben, hogy az embereket egy föld alatti bányába viszik. Mókás lenne ha kiderülne hogy van benne igazság és a bolygó ura vagy urai, akik pontosan tisztában vannak a hely jelentőségével a kincs után kutatnak generációk óta. Esetleg ezért is zárták le a bolygót, hogy ne zavarja senki a keresést. A kincses bolygó. Bár az sem lenne meglepő, ha tényleg lapulna itt valahol egy régi Jedi templom. Wim említette, hogy voltak olyan templomok, amik a föld alá tudtak húzódni, ha veszélybe kerültek, és a Rebels-ben mi is láttunk ilyen mobilis, ősi Jedi templomot a Lothalon. Ráadásul egy ilyen építményben tényleg lehetnek "kincsek", hiszen bár maguk a Jedi lovagok nem birtokoltak személyesen semmit a legalapvetőbb dolgokon kívül, de maga a Rend a Galaxis egyik, ha nem a leggazdagabb szervezete volt. Adományként felajánlott értéktárgyakból, ősi könyvekből, holokronokból, mostanra antikká vált tárgyakból és technológiákból, na és persze ki tudja, mennyi dattariból bőségesen akadhat annyi egy régi Jedi templomban, amiből egy kalózbanda saját bolygót vehetne magának. 4 Válasz
Bomarr Hozzászólás ideje: Tegnap 11:53 Hozzászólás ideje: Tegnap 11:53 40 perccel korábban, Dzséjt írta: Ez kérdés? Szinte száz százalék, hogy ez lesz. Szerintem kábé azt kapjuk, amit Jack Sparrow-nál és elődeinél, és az az, amit te is leírtál. Egetrengető fordulatokra nem igazán számítok a kalózok vonalán, csak egy szimpla, izgalmas kalandos sztorira. Igen, van ez a klisé, ahol felbukkan a hősök mellett egy jótevő, de aztán kiderül, hogy a jótevő egy kalózkapitány volt, aki pont azokat a kalózokat vezeti/vezette, akik ellen a hősök harcolnak, majd a kalózkapitánynak döntenie kell a kincs és a főhösök között... ha nem tévedek nagyot akkor Long John Silver volt az első ilyen a Kincses Szigetből. A mókás, hogy a Disney+-on meg is tekinthető a Kincses sziget legjobb adaptációja, az 1950-es film. Aki még nem látta annak ajánlom. Remek szórakozás. 2 Válasz
Dzséjt Hozzászólás ideje: Tegnap 13:44 Hozzászólás ideje: Tegnap 13:44 Ráadásul az epizód elején Silvo kapitány neve még hajaz is Silver kapitány nevére. A Jod Na Nawood meg ugyanúgy három névből épül fel, mint a Long John Silver. És mindkettejük utónevében szerepel egy anyag: silver/ezüst, wood/fa. 2 Válasz
kudar Hozzászólás ideje: Tegnap 14:00 Hozzászólás ideje: Tegnap 14:00 Na hát ez aztán hirtelen be is indult. Szuper lett a kikötő, igazán élettel teli és látványos. Én is tátottam a számat, szóval nem csoda, hogy a gyerekek is elvesztek a néznivalóban. A látványra, a designokra és a maszkokra itt sem lehetett panasz. Lehet hogy Mos Eisley a gyűjtőhelye a világegyetem leghitványabb söpredékének, de ez a hely is felveheti vele a versenyt úgy érzem. - A táncosnő - "Ti gyerekek vagytok?" - kérdését imádtam. És hát az előző posztomban ahogy írtam Nel instant favorite karakter lett, de 33 lehet überelni tudta. Már a hajón az első jelenetén szakadtam, de aztán amikor a gyerekek megmentésére érkezett, hát az mindent vitt a részben. Baromi jó kis harcot tettek le ide az asztalra - bár nem igazán harc volt, csak jól elpáholta őket. És persze a "Jedi" feltűnése a végén... Jude Law úgy érzem remek lesz erre a szerepre, de azért remélem nem lesz egy 2. Jack Sparrow. Szóval összességében értem hogy miért kellett most is dupla résszel kezdeni, mert ez a második azért sokkal mozgalmasabb lett és alig várom már most a kövi részt! Erre most egy 7,5/10et adok. 1 Válasz
Ody Mandrell Hozzászólás ideje: Tegnap 15:50 Szerző Hozzászólás ideje: Tegnap 15:50 (szerkesztve) Jó volt, csak nagyon rövid. Néztem volna még. Elképesztő volt a kalóz kikötő. SM33 instant kedvencemmé vált máris. Ahogy beszél, meg ahogy a kapitányét keresi, azon behaltam. Ráadásul akciózni is tud. Jó volt látni Vane-t, akit látván az jutott eszembe, hogy biztosan a Mandalorian harmadik évada után járunk. At Attin misztikuma nagyon bejön, szerintem Jo Na azért fog segíteni a gyerekeknek, hogy rátegye a kezét a hatalmas kincsre. Szerkesztve: Tegnap 17:01 - Ody Mandrell 3 Válasz
Bomarr Hozzászólás ideje: Tegnap 16:03 Hozzászólás ideje: Tegnap 16:03 Alapból egyébként fel nem ismertem volna, de mostanában annyit játszottam az Outlaws-al és annyit láttam, hogy rögtön kiszúrtam: az a kalóz, aki lézertetoválást kap a végén, a Hutt Kartell szimbolúmát véseti épp be 1 3 Válasz
Ody Mandrell Hozzászólás ideje: Tegnap 16:09 Szerző Hozzászólás ideje: Tegnap 16:09 7 órával ezelőtt, NorbiLordi írta: Eddigi infók alapján úgy gondolom, hogy At Attin vagy direkt zárhatta el magát a galaxis többi részétől, vagy történt valami ami miatt az emberek azt hiszik, hogy elveszett a bolygó. Esetleg tényleg volt valami, mondjuk egyszercsak megjelent a Barrier a bolygó körül ami katasztrófát okozott, de a HR óta eltelt időben magára talált és szimplán jobbnak látták rejtve maradni. Valószínűleg a Nihil konfliktus alatt történhetett, mondjuk az Occlusion Zone mögött helyezkedett el At Attin és akkor még jól is jött nekik az egész. Egy bizonyos kis réteg a bolygón szerintem fixen tudja az igazat, a társadalom többi része meg sötétben van tartva. Kivan osztva ki mivel foglalkozik, még a járművek is fix pályán haladnak annyira irányítottak az emberek. Ez baromi jó ötlet. A tökéletes rejtek világ. 11 órával ezelőtt, Dzséjt írta: Persze a nagy kérdés az, hogy ha ilyen simán meg tudta szerezni a kulcsot, akkor miért nem szökött meg eddig? Talán mert a gyerekeknek van hajójuk amivel ő is megszökhet. Vagy hallott az At Attinról és ő is oda akar eljutni. 4 órával ezelőtt, Dzséjt írta: A kincses bolygó. Nekem az tetszik még ebben, hogy mesébe illő híre van, de mégis ismerik, hallottak róla. Remélem valaki elmondja a bolygó mítoszát. Mondjuk Jod. 2 órával ezelőtt, kudar írta: Baromi jó kis harcot tettek le ide az asztalra A legjobb az volt, amikor leégette a lovacskának a mellkasáról a szőrt. 1 1 Válasz
Dzséjt Hozzászólás ideje: Tegnap 16:33 Hozzászólás ideje: Tegnap 16:33 18 perccel korábban, Ody Mandrell írta: Talán mert a gyerekeknek van hajójuk amivel ő is megszökhet. Vagy hallott az At Attinról és ő is oda akar eljutni. Ez nekem is eszembe jutott, de az állomás körül ezer és egy hajó van, egy kalózkapitánynak meg csak nem jelent nehézséget vagy lelkiismeret furdallást ellopni egyet (pláne, ha tényleg Erőhasználó). Arról meg nem tudhatott előre, hogy majd összezárják ki tudja mennyi idő után egy csapat gyerekkel, akik egy legendabeli kincses bolygóról jöttek. Szóval itt szó sincs arról, hogy egy cél lebegett a szeme előtt vagy nem volt alkalma és eszköze a szökésre. Válasz
Ody Mandrell Hozzászólás ideje: Tegnap 16:36 Szerző Hozzászólás ideje: Tegnap 16:36 Szerintem nem volt alkalma és eszköze. Amúgy meg miért akarná haza juttatni a gyerekeket? Merő szívjóságból? Lesz ott más motiváció is. Kicsit olyan ez, mint amikor DJ kisétált a fogdából. Válasz
csoli1138 Hozzászólás ideje: Tegnap 17:27 Hozzászólás ideje: Tegnap 17:27 (szerkesztve) At Attin. Na megszületett a star wars Svájca.. Pontosabban, Atlantis-a. Nagyon izgalamas, ez! Régi kredit, újként csillog. Vajon mi lesz az oka az elszigeteltségnek? A kaland remekül alakul! Csúcs a droid is! Teek/Uzsgyi fajának debütje is megvolt, a kis révész, csak kis ronda öreg változatban, rövid cameo szerepben, bevallom többet vártam. A "patkány" viszont hatalmas, aki a droid szemében lakik! Jod most a végén ugrott, be a jelenete, tisztára DJ volt. Jude Law szinkronja el lett találva, jó, hogy nem Luke hangját kapta. Kalandos groteszk, tetszett minden, de fájóan rövid, nagyon néztem volna. Film kellett volna legyen, vagy egyben feltenni. Szerkesztve: Tegnap 17:29 - csoli1138 Válasz
Dzséjt Hozzászólás ideje: Tegnap 17:30 Hozzászólás ideje: Tegnap 17:30 43 perccel korábban, Ody Mandrell írta: Szerintem nem volt alkalma és eszköze. Miért, az Erőt vagy azt, amivel a kulcsot minden probléma nélkül odalebegtette magával, a gyerekek érkeztével találta? Egyértelműen megvolt az eszköze már jóval korábban, a kulcs meg ott lógott két méterre a cellától. Az őrséget meg az epizód alapján egy nem létező entitás és egy sehol sincs entitás adta. Eszköz és alkalom pipa. 45 perccel korábban, Ody Mandrell írta: Amúgy meg miért akarná haza juttatni a gyerekeket? Merő szívjóságból? Igen, de ez egy ebben az epizódban, annak is a végén jött lehetőség, ezzel szemben a kulcslebegtetés és a kulcs valahol az első rész elején történt elfogása és a gyerekek cellába érkezése között meglett. Semmi szívjóság nincs, nem is feltételeztem ilyet, de a kérdésemhez ennek semmi köze sincs. A "miért nem szökött meg már korábban?" és a "miért akar a gyerekeknek segíteni?" kérdések között nincs ok-okozati összefüggés. 46 perccel korábban, Ody Mandrell írta: Lesz ott más motiváció is. Erre vagyok én is kiíváncsi, hogy mi motiválta arra, hogy ennyi ideig meressze a hátsó felét a cellában. Ha csak nem három perccel a gyerekek előtt ért oda. 47 perccel korábban, Ody Mandrell írta: Kicsit olyan ez, mint amikor DJ kisétált a fogdából. Igen, de DJ-ről már tudjuk, hogy ő okkal meresztette a hátsóját a cellában. A fél bolygónak tartozott és ki akarták nyírni, ezért önként besétált egy cellába, gondolván, hogy ott biztonságban lesz. Fura megoldás, de DJ-től nem meglepő. Aztán jött az új lehetőség, amit kihasznált. Jelenleg Jodnál még nem tudjuk, mi tartott a cellában az új lehhetőség megérkezése előtt. Persze rengeteg magyarázat lehet rá, csak ezek egyikét sem kaptuk még meg. Ezzel nyilván nincs baj, csak amíg nem ismerjük a motivációit, nekem a jelenet suta. Megjegyzem, amíg el nem mesélték DJ sztoriját, az ő szökése is baromi suta volt, a film egyik leggengébb pillanat volt számomra. De egy képregény ezt helyretette. Válasz
Wilde Hozzászólás ideje: Tegnap 17:43 Hozzászólás ideje: Tegnap 17:43 Az egyedüli, ami nem tetszett ebben a részben a hossza volt. Az első sem volt túl, hosszú a maga 42 percével, de ezt a nettó 25-öt kifejezetten rövidnek éreztem. Ez azért is volt fajó, mert itt kezdett el igazán beindulni a kaland. Amikor elviszik a hajót és a hiperűrbe ugranak, akkor kezdett izgalmassá válni a sorozat. Őszintén szólva engem totál nem érdekelt ahogy iskolába járnak, meg hogyan lázadnak a szüleik ellen, de mikor elkezdődött a kalandosabb része a sztorinak, akkor már le tudta kötni a figyelmemet. Itt pedig tényleg nem tököltek, hanem elég gyorsan eljutottunk oda, hogy láthattuk Jude Lawt is és a gyerekek igencsak a közepébe kerültek az eseményeknek. Ez az űrkikötő nagyon hangulatos volt, ekkora már teljesen elszállt az az érzésem, hogy nem SW-t nézek. Ahogy elviszik őket a révész és látjuk ahogy feltárul ez a hely, az igazi SW feeling volt a javából. Az is realisztikus volt, hogy senki nem veszi itt őket komolyan és hamar bajba kerülnek, majd jön SM-33 és egy elég komoly harcot látunk. A droid első feltűnése is kifejezetten jópofa volt, mikor kibújt a "szemgödréből" az a kis patkány azon lehaltam. Azt hiszem ő komoly közönségkedvenc lehet és a következő Madness szavazások droid kategóriájában is sokra viheti, nekem baromira bejött a jelenléte. Az meg csak a hab a tortán, hogy nem más keltette életre, mint Nick Frost a Cornetto-trilógiából. Ez az egész szekvencia nagyon jól mutatta be, hogy mennyire elveszettek ezek a gyerekek és mennyire veszélyes az a világ, amibe csöppentek és ők mennyire nem tartoznak ide. Itt, hogy feltűntek azok a kalózok az első részből kezdem sejteni, hogy miként fognak majd összekapcsolódni azzal a szállal is. Jude Law feltűnése a börtönben nem volt váratlan, mert ugyan nem követtem az előzetes híreket, de annyit azért én is tudtam, hogy ő benne van ebben a sorozatban és második epizód vége felé lassan fel kellene már tűnnie. A belépője pedig nem sokkal maradt el SM-33-től, amikor pedig az Erővel odahúzza a kulcsot, az tiszta SW volt. Már az első részben is lehetett érezni, hogy a jediknek van egy ilyen különleges megbecsültsége, mint egy mítosz, amit ápolnak, ami kicsit meta is abból a szempontból, hogy mi magunk nézők is úgy tekintünk ezekre a figurákra, mint hősökre, ahogy Wim és Neel is. Ez egyébként kicsit emlékeztet arra a perspektívára, amiben Rey van a TFA-ban, mikor Luke-ról úgy beszél, mint egy legendás alakról, amivel nem csak a saját nézőpontját, de az egyszerű nézőét is kifejezi. Itt Wim hasonlóan viszonyul a jedikhez, kinevteik miatta és mikor meglátja ezt a húzást és átéli azt, amiről addig csak ábrándozott az volt az első két rész legjobb pillanata számomra, nagyon szépen építették fel! Ha minden igaz, akkor Jude Law a kalóz vezér az első rész elejéről, de hogy került ide és mi köze lehet egy Erőhasználónak a kalózokhoz, az számomra továbbra is rejtély. Egyáltalán az sem tiszta számomra, hogy pontosan mikor játszódik ez a történet. A pénz körüli kavarodás érdekes lehetőségeket vet fel és ugyan én nem vagyok képben a HR-al, de nagyon tetszett az a teória, amit Norbilordi vetett fel... úgyhogy most még inkább kíváncsivá tettetek a folytatást illetően. Válasz
Ody Mandrell Hozzászólás ideje: Tegnap 18:04 Szerző Hozzászólás ideje: Tegnap 18:04 28 perccel korábban, csoli1138 írta: Teek/Uzsgyi fajának debütje is megvolt, a kis révész, csak kis ronda öreg változatban, rövid cameo szerepben, bevallom többet vártam. Nekem nagyon adta ő is! Babu Frik 2. 28 perccel korábban, csoli1138 írta: egyben feltenni. SOHA! 26 perccel korábban, Dzséjt írta: Miért, az Erőt vagy azt, amivel a kulcsot minden probléma nélkül odalebegtette magával, a gyerekek érkeztével találta? Egyértelműen megvolt az eszköze már jóval korábban, a kulcs meg ott lógott két méterre a cellától. Az őrséget meg az epizód alapján egy nem létező entitás és egy sehol sincs entitás adta. Eszköz és alkalom pipa. Ha tudod a választ akkor minek teszed fel a kérdést? A kulcs nem biztos, hogy mindig ott lógott. 29 perccel korábban, Dzséjt írta: Igen, de DJ-ről már tudjuk, hogy ő okkal meresztette a hátsóját a cellában. A fél bolygónak tartozott és ki akarták nyírni, ezért önként besétált egy cellába, gondolván, hogy ott biztonságban lesz. Fura megoldás, de DJ-től nem meglepő. Aztán jött az új lehetőség, amit kihasznált. Jelenleg Jodnál még nem tudjuk, mi tartott a cellában az új lehhetőség megérkezése előtt. Persze rengeteg magyarázat lehet rá, csak ezek egyikét sem kaptuk még meg. Ezzel nyilván nincs baj, csak amíg nem ismerjük a motivációit, nekem a jelenet suta. Ide egyértelműen hiányzik még magyarázat. 20 perccel korábban, Wilde írta: pontosan mikor játszódik ez a történet. Abból kiindulva, hogy Vane már új kalózbandában van esélyes, hogy a Mandalorian harmadik évada után járunk. Válasz
Ody Mandrell Hozzászólás ideje: 23 órával korábban Szerző Hozzászólás ideje: 23 órával korábban (szerkesztve) Csak most tűnt fel, hogy a kis lénytől azt várták, hogy vigye oda nekik a kulcsot, ami kétszer akkora volt, mint ő maga. Rengeteg rejtett finomság van a háttérben. Szerkesztve: 22 órával korábban - Ody Mandrell Válasz
Dzséjt Hozzászólás ideje: 23 órával korábban Hozzászólás ideje: 23 órával korábban Én azt imádtam, amikor Neel és Wim leültek a kajáshoz, aztán - mint Luke - csak úgy ráböktek valami random kajára. Erre valami olyat tett le a lópofa eléjük, amit szerintem egy hutt is visszaköpne. Nagyon tetszik, hogy ezeken a gyerekeken érződik, lövésük sincs hol vannak és mit csinálnak. Anakin, Luke, Rey, Finn vagy épp Ezra kikerülve a tágabb Galaxisba is lazán elboldogultak. Oké, egy részük öregebb volt, a többinek ott voltak a felnőttek támogatásúl, de mégis, Luke vagy Anakin például fel sem vette, hogy más világokon vagy éppen az űrben járnak, ahová mindig vágytak. Épp ezért imádom azokat a jeleneteket, amikben Rey vagy Omega rácsodálkozik dolgokra. Ée ez ezekre a gyerekekre hatványozottan igaz. Meg egy másik, tök apró poén, de amikor Fern fellő a levegőbe, hogy megállítsa a rohamozó rablóbandát, némi törmelék alázuhan a plafonról és majdnem eltalálja Wimet és Neelt. Ilyen sem sűrűn fordult még elő, hogy random leadott lézerlövéseknek következményei vannak. És még egy érdekesség, ezt most vettem észre újranézés közben: amikor a gyerekek elindulnak felfedező útra, látni azt az ishi tibet, aminek előtték a szemét az előző részben. Itt épp "műtik". Szóval lehet, hogy Jod tényleg csak pár órája van a dutyiban és ez a magyarázat arra, hogy eddig miért nem szökött meg. 1 Válasz
Ody Mandrell Hozzászólás ideje: 22 órával korábban Szerző Hozzászólás ideje: 22 órával korábban 13 perccel korábban, Dzséjt írta: ez a magyarázat arra, hogy eddig miért nem szökött meg. Tehát a második szava máris hazugság. További érdekességek, amikor a háttérben az egyik kalóz az egyik hulla kollégájának a csizmáját lopja le éppen, vagy amikor egy másik, a karjánál fogva húz a földön egy szintén jobb létre szenderült jómadarat. De a legjobb mégis SM-33 jellemzése volt: "Úgy mondják a Borgón jót lehet pihenni: puha ágyban, vagy sekély sírban" 1 Válasz
Darth Cupsy Hozzászólás ideje: 6 órával korábban Hozzászólás ideje: 6 órával korábban 2024. 12. 03. - 5:20, Dzséjt írta: Trükközött, mint Haja vagy tényleg az Erőt használta? Én mondjuk az utóbbira tippelek. Én is így vélem. Szerintem képzést nem kapott, magától meg csak ennyire futotta. 2024. 12. 03. - 5:20, Dzséjt írta: Mágnessel nem lehetne ilyen bizonytalanul és lassan reptetni a kulcsot. Vagy még azt elképzelhetőnek tartom, hogy valamit a cellában talált szemétből sikerült összemókolni valami szerkezetet, de annak meg csak ennyire futja. 2024. 12. 03. - 5:20, Dzséjt írta: Persze a nagy kérdés az, hogy ha ilyen simán meg tudta szerezni a kulcsot, akkor miért nem szökött meg eddig? Ha megszökik valószínűleg egy egész kalóz banda lesz a nyomában, akik ismerhetik a kapcsolatait akik segíthetnének neki, ha egyáltalán van olyan, egyedül meg egész banda ellen, nulla kredittel rosszak az esélyei. Kell neki egy ütőkártya, amivel túlélhet a szökés után is. A kinccsel amit az At Attinen szerezhet, eltűnhet névtelenül, fogadhat fel új embereket vagy a régiek kegyeibe is visszaférkőzhet, mert lehet, hogy ő nem elégszik meg azzal, hogy szabad, de a régi pozícióját és a hajóját is szeretné visszakapni. Várta a lehetőséget, egy fogdában ülni kényelmesebb, mint menekülni hosszútávú kilátás nélkül, ami esetleg azzal is végződhet, hogy a menekülés hevében a rá vadászó egykori társai megölik. 2024. 12. 03. - 9:37, NorbiLordi írta: Egy bizonyos kis réteg a bolygón szerintem fixen tudja az igazat, a társadalom többi része meg sötétben van tartva. Kivan osztva ki mivel foglalkozik, még a járművek is fix pályán haladnak annyira irányítottak az emberek. Igen, elég disztópikusnak tűnik a hely. Be is ugrott róla a Kiválasztott trilógia, illetve az emlékek őre című film is. Az előző résznél elkezdett motoszkálni bennem, hogy Luke ide, Birodalom vége oda, de mégis, hogy lehet ennyire elterjedt a Jedik híre ilyen rövid időn belül, hogy gyerekek fénykardosat játszanak, illetve Jedis meséket olvasnak, mikor Palpatine alaposan irtott mindent, amihez csak közük volt, róluk szólt. Aztán mikor csak röhögtek a gyerekeken, meg kétkedve fogadták, hogy az At Attinról jöttek, illetve hogy régi köztársasági kreditek vannak náluk akkor az ugrott be, hogy lehet azért így reagálnak, mert a bolygó már nem létezik és a rozzant űrhajóval valami anomália révén időt utaztak, ettől a hideg is kirázott, de aztán hál isten hamar megemlítették, hogy az At Attin egy legendákból ismert világ. A jelmezesek, trükkmesterek nagyon odatették magukat szerintem, így első megtekintésre meg merem kockáztatni, hogy még egyik sorozatba sem néztek ki ilyen jól az idegen lények. Nagyon tetszett még az előző részben a vadon is ahogy Wim átszáguldott rajta. 1 Válasz
Dzséjt Hozzászólás ideje: 5 órával korábban Hozzászólás ideje: 5 órával korábban 26 perccel korábban, Darth Cupsy írta: Ha megszökik valószínűleg egy egész kalóz banda lesz a nyomában, akik ismerhetik a kapcsolatait akik segíthetnének neki, ha egyáltalán van olyan, egyedül meg egész banda ellen, nulla kredittel rosszak az esélyei. Kell neki egy ütőkártya, amivel túlélhet a szökés után is. A kinccsel amit az At Attinen szerezhet, eltűnhet névtelenül, fogadhat fel új embereket vagy a régiek kegyeibe is visszaférkőzhet, mert lehet, hogy ő nem elégszik meg azzal, hogy szabad, de a régi pozícióját és a hajóját is szeretné visszakapni. Várta a lehetőséget, egy fogdában ülni kényelmesebb, mint menekülni hosszútávú kilátás nélkül, ami esetleg azzal is végződhet, hogy a menekülés hevében a rá vadászó egykori társai megölik. Nem lehetetlen, csak szerintem kicsit így bizarr lenne. Úgy értem, reálisabb lenne egy ilyen szkennárió, ha négy veterán, ex-rohamosztagossal zárják össze, akik a Birodalom egy titkos, pénzzel teli széfjéről beszélnek (mint az Aldhani). De négy tíz évessel zárták össze, akik egy mesebeli bolygóról beszéltek. Ez még a messzi-messzi Galaxisban sem éppen általános dolog. A négy gyerek nem sokkal komolyabb háttértámogatás, mintha egyedül menne, pláne ezekkel a gyerekekkel, akik azt sem tudták, hogy néznek ki a csillagok. A quartet így inkább lesz kolonc. Egy mesebeli bolygó mesebeli kincsének kétséges ígérete meg nem ad biztosabb jövőt, mint a bizonytalan kapcsolatai vagy szimplán a saját tapasztalatai. Ráadásul mindezen túl továbbra is ott van, hogy semmi garancia nem volt arra, hogy majd ott a dutyiban bármilyen lehetőség az ölébe pottyan. Ez azért nagy mázli volt. Ellenben arra elég nagy volt az esély, hogy Brutus akárcsak a legénység moráljának fenntartására is, kinyírja vagy kinyiratja. Szóval a várakozás már csak emiatt kockázatos lehetőség. Nekem reálisabbnak tűnik az, amit a rész sugall: nem ücsörgött sokat a cellában. Szerintem az az ishi tib nem várt heteket vagy hónapokat az új szemére, a The Book of Boba Fett alapján pedig ezek az implantok nem lehetnek túl drágák (vagy legalábbis lehet belőlük olcsót is szerezni) és még a sokkal komolyabb átalakítások is gyorsan kivitelezhetőek egy sufniműhelyben is (lásd Fennec átalakítását). Szóval nem kizárt, hogy alig húsz perce, hogy Jod hajója is kikötött, a legénység épp csak szétszélett a kikötőben. Az ishi tib ment szemet csináltatni, Vain a komáihoz az étterem mellé, a félszemű fekete figura kajálni. De még Brutus is a környéken lehetett, mert elég gyorsan odaért. Válasz
Ody Mandrell Hozzászólás ideje: 4 órával korábban Szerző Hozzászólás ideje: 4 órával korábban 1 órával korábban, Dzséjt írta: mint az Aldhani) Erről jut eszembe jó kis eater egg volt az Aldhani és az Atollon emlegetése SM-33-tól. 2 Válasz
Wilde Hozzászólás ideje: 1 órával korábban Hozzászólás ideje: 1 órával korábban Az jutott eszembe mikor újra belenéztem a második részbe, hogy olyan mintha a droidok nem is tudnának a hajóról. Felmerül bennem a kérdés, hogy egyáltalán tud valaki arról a bolygón, hogy itt volt ez a hajó? Norbilordi vetette fel azt az elméletet, hogy lehet, hogy van egy belső kör a bolygó irányításában, akik tudnak arról, hogy miért szigetelődött el az At Attin a galaxis többi részétől és miért van így beszabályozva minden. Amikor keresi Wim apja a gyerekeket, akkor a droidok már eleve ott vannak, de szeizmikus aktivitás után kutatnak, nekem egy kicsit úgy jön ez le, hogy mintha nem is vették volna észre, hogy egy hajó innen felszállt és áthaladt a Határon is, amin gondolom lennie kellene valami érzékelőknek, vagy ezt biztos észlelnék, hiszen külön kiemelik, hogy kifejezetten tilos átlépni a Határt. Viszont, ha tegyük fel észrevétlenül átcsusszanhatott ez a hajó az érzékelőkön, akkor ez azt a lehetőséget is megnyitja, hogy csak úgy be is lehet ide jutni. Először arra gondoltam, hogy ez a kalózhajó is több száz éves lehet, mint ahogy az At Attin is nagyon régóta lehet akár elszeparálódva, ha tényleg a HR idejéből ered ez az elszigetelődés. Akár az is lehet, hogy a hajó nem egy idős azzal az okkal, ami miatt az At Attint elzárták/elzáródott a külvilágtól, hanem itt van egy másik szál a történetben és SM-33-nek külön története van, hogy ők hogyan kerültek oda, miért támadta meg egymást a legénység és mi történt egyáltalán ezzel a hajóval. Persze az is egy eshetőség, hogy észlelték az At Attinon azt, hogy egy hajó áthaladt a Határon és elment a bolygóról, de erről bizonyos okok miatt (a társadalom szigorú rendben való irányítása) direkt nem akarnak szólni. Mondjuk ebben az esetben is felmerülhet, hogy küldjenek utánuk valakiket vagy nem, mert aki elhagyja a bolygót az vissza is térhet és több, mint biztos, hogy Wimék nem örökre ragadnak az űrben és visszatérnek a történet végén az At Attinra, így pedig a bolgyó hollétére is fény derülhet, tehát azok akik esetleg direkt akarják eltitkolni az At Attin helyzetét így pórul járnak... kíváncsi leszek mindenesetre mi lesz ebből és már így az első két epizód után érdekesebbnek tűnik a sorozat, mint eredetileg gondoltam. 1 Válasz
Dzséjt Hozzászólás ideje: 1 órával korábban Hozzászólás ideje: 1 órával korábban Az is egy jó kérdés, hogy az At Attinon egyáltalán vannak-e még űrhajók? Válasz
Ody Mandrell Hozzászólás ideje: 53 perccel korábban Szerző Hozzászólás ideje: 53 perccel korábban 53 perccel korábban, Wilde írta: Az jutott eszembe mikor újra belenéztem a második részbe, hogy olyan mintha a droidok nem is tudnának a hajóról. Felmerül bennem a kérdés, hogy egyáltalán tud valaki arról a bolygón, hogy itt volt ez a hajó? Az egyik droid talán mond olyat, hogy tiltott területen jár Wim. Persze ez fakadhat abból is, hogy annyira be van szabályozva minden, hogy aki elhagyja ezeket az azonnal tiltott dolgot művel. Egyébként biztos nem tudnak a hajóról felsőbb szinten sem, mert ellenkező esetben már régen csináltak volna vele valamit. 31 perccel korábban, Dzséjt írta: Az is egy jó kérdés, hogy az At Attinon egyáltalán vannak-e még űrhajók? Ez már bennem is felmerült. Kétlem, hogy lennének űrhajóik, ha még csillagokat se láttak soha. Bár a felnőttek járhatnak az űrbe, ezt még nem tudjuk. Válasz
Dzséjt Hozzászólás ideje: 35 perccel korábban Hozzászólás ideje: 35 perccel korábban 2 perccel korábban, Ody Mandrell írta: Persze ez fakadhat abból is, hogy annyira be van szabályozva minden, hogy aki elhagyja ezeket az azonnal tiltott dolgot művel. Szerintem erre szolgál az is, hogy a nagyobb teljesítményű siklók az útba ágyazott sínen futnak (itt sem spóroltak semmin, mint a Jurassic Parkban ). Csak olyan siklók mozoghatnak szabadon, amikkel nem lehet messzire jutni, de a nagyobb távokra képes járműveket már kötött pályára kényszerítik. 7 perccel korábban, Ody Mandrell írta: Ez már bennem is felmerült. Kétlem, hogy lennének űrhajóik, ha még csillagokat se láttak soha. Bár a felnőttek járhatnak az űrbe, ezt még nem tudjuk. Viszont még Wim is rájött, hogy egy űrhajón van, amikor eljutott a pilótafülkébe, szóval azért valamennyi fogalmuk van. Ez persze abból is fakadhat, hogy Jedi-sztorikat olvasgat, amikben voltak űrhajók, csak lehet, hogy eddig azt hitte, hogy azok mesebeli járművek, mint nálunk az időképek, például a TARDIS. Viszont a legtöbb bolygón van légiforgalom, itt viszont még az égen sem látni semmit röpködni, mintha még sima repülők sem lennének, mint például a Ferrixen. Ami szintén arra utalhat, hogy a lakosság mozgástere durván be van korlátozva. Válasz
Ajánlott hozzászólás
Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.