Sors

[Donát]

A mai napi élményem ihlette ezt a topikot, s persze mi más lehetne líraibb eszköz egy téma felvezetésére, mint maguk a NŐK.

 

Történt ugyanis, hogy ma megismertem egy lányt... aki persze annak rendje és módja szerint nagyon szép, kedves és nyílt volt, ahogy az szokott ilyenkor lenni, de nem is ez a lényeg (vagyis nekem igen, de jelen esetben... )

 

A dolog pikantériája, hogy a mai napom totálisan különleges volt, ugyanis háromszor kellett megtennem a Debrecen-Szolnok távolságot, ugyanis tesómat (Szolnokról) nekem kellett elvinnem anyához (Debrecenbe), így szinte az egész napot vonatozással töltöttem.

 

Ha nem vállalom el tesóm hurcolászását,

Ha egy héttel hamarabb hozom-viszem,

Ha nem késik a harmadik csatlakozásom 90 percet, így választva a 'közös' vonatot IC helyett,

Ha nem gondolok egyet az utolsó percben, s sétálok hátrébb a peronon két kocsival (sosem szoktam ilyet tenni)

Ha a csaj nem zárja ki magát a lakásából, így felkerülve a 'közös' vonatra,

Ha a felszállás után jobbra (jobb oldali kocsi) s nem balra (baloldali kocsi) fordulok...

 

Sosem találkozunk...

 

Ennyit a személyes élményemről.

 

Most viszont adódik a kérdés: ti hisztek a Sorsban? Vannak dolgok, amelyeknek meg KELL történniük? És ha már Sors, akkor miért nem rögtön Isten? Vagy e kettő ugyanaz lenne...? Érdekel a véleményetek.

[Ody Mandrell]

Szerintem mindenki maga alakítja az életét. Amit leírtál szép, de én szerencsés véletlennek nevezném. A dolgok mindig utólag visszagondolva 'csodásak'.

[Darth_Phobos]

Nekem az a véleményem, hogy ez egy teremtett világ, amiben teremtmény vagyok, tehát kell lennie egy teremtőnek. Valláskultúrkörönként más és más, számomra Isten. Ő irányít mindent és ezt a cselekedetét hívom úgy, hogy Sors.

Személy szerint én hiszek benne, úgy hiszem, hogy életünk fő állomásai megvannak írva és a hozzájuk vezető utat irányítjuk csak.

 

Én is így ismerkedtem meg egy lánykával még 2005 májusában a moziban. Úgy volt, hogy előbb nézem meg a filmet, de reggel valamilyen furcsa okból nem ébresztett az órám (azóta se csinált ilyet), így elaludtam és későbbi előadásra váltottam jegyet. A film alatt, pedig ha nem kezd el sírni a hölgy és nem vigasztalom meg, aztán hívom el, most nem lennénk együtt.

Szerkesztve: 2009. Március 6. - Darth_Phobos

[Ody Mandrell]

Az emberi elme mindig arról volt híres, hogy sors szerűen él meg dolgokat amik csak a véletlen művei. Ebben látja a szépséget és a romantikát. Ami pedig Isten-t illeti, jól jellemzi véleményemet Petőfi Sándor számomra legkedvesebb verse:

 

NEM SŰLYED AZ EMBERISÉG...

 

Nem sűlyed az emberiség!

Ilyen gonosz vala rég,

Ilyen gonosz már kezdet óta...

Hisz különben nem kellett vóna

Százféle mesét,

Eget, isteneket,

Pokolt és ördögöket

Gondolni ki, hogy zaboláztassék.

Szerkesztve: 2009. Március 6. - Ody Mandrell

[Frenkie]

Egyértelmü, hogy véletlenek nincsenek.Millió olyan esemény van amit az itteni életedben meg kell tapasztalnod.Már csak intelligencia kérdése, hogy felfogd, hogy ezek nem véletlenek hanem az élet rakta eléd.A döntés viszont a tied.Ha elbaltázod akkor a következő életetben helyrehozhatod.Bizonyiték van.

 

Hölgyeménnyel 3 napig voltunk együtt.A jóisten(Mester), számtalan jelet küldött, hogy nem vagyunk egymáshoz illők.Pl hölgy munkahelyén a szív alakú hamutartó leesett a párkányról és összetört, pedig senki hozzá nem nyúlt, huzat sem volt.Soha annyi ideig nem mensizett mint akkor.Mi ezt észrevettük és szétváltunk.

 

 

Tulajdonképpen arról van szó, hogy tapasztalatszerzésből vagyunk itt.

Akinek ez nem világos az nézze a Matrixot sokszor és keresse a mélyebb értelmet.(nem csak egy szimpla akciófilm, hisz sok mindenre választ ad).

[Dzséjt]

A sorsról és istenről alkotott véleményemről Zééé tudna még mesélni, miután egy egész éjszakát átdumáltunk MSN-en eme témát boncolgatva, mindkettőnk a saját (természetesen ellentétes) nézőpontjából vizsgálva a témát

Szóval, sors, isten. Engem úgy neveltem, hogy csak azt hidjem el, amire van kézzel fogható, egyértelmű bizonyíték, vagy amit racionálisan meg lehet magyarázni. Ennek szellemében nem kéne hinnem istenben, se a sorsban, se a csodákban, és hagyományos módjában nem is hiszek egyikben sem. Isten számomra egy olyan jelenség, amit az emberek azért alkottak meg, hogy egyrészt valakire átháríthassák a felelősséget, másrészt, hogy reményt merítsenek valakiből, aki talán az utolsó pillanatban, mikor már nyakig ér a kulimáz és majdnem belefulladnakk, kihúzza őket a csávából. Ezzel alapvetően nincs is semmi bajom, sőt, néha még én is élek afféle fohásszal "isten" felé, még ha nem is olyan mód, mint ahogy azt a vallásosok teszik. Egyrészt azért teszem, mert próbálok megnyugvást találni valamiben, mikor olyan dologba tenyerelek, amihez nincs közöm, ami nem rajtam múlott. Másrészt, a fohász, a remény mindig erőt ad, és a reménytelen helyzetben csak egy kitalált alak marad. De tett nélkül ez semmit sem él, és ha isten létezik is, hát nem ő teszi meg helyettünk a dolgokat, az fix. Ergo, a sorsunkat mi irányítjuk. Viszont itt jön képbe, hogy vannak dolgok, amik előre meg vannak írva, amik elkerülhetetlenek. Ez főleg az olyan dolgok, amik rajtunk kívül állnak. Ilyen elkerülhetetlen pl. a halál, vagy a szerelembe esés (legalábbis romantikusabb énem szeretné azt hinni, hogy ez mindenkivel megesik legalább egyszer az életben). Ilyesmiket képzelek el ama állomásoknak, amiket életünk folyamán nem tudunk kikerülni, de megszabhatjuk az odautat. Pl.: egyszer biztos meghalok, de ha nem dohányzom, akkor talán nem a tüdőrák fog elvinni, hanem teszem azt, agyvérzésben 100 évesen. De emiatt még nem lesz okom isten vállét megveregetni, mert nem adott cigit a számba. Főleg, mert ha így közelítjük meg a dolgot, akkor inkább próbálkozott, csak én ellent tudtam állni (persze itt jön a képbe, hogy ellenálltam a gonosz kísértésének ), illetve volt egy haverom, aki fejbe vert, szó szerint. Szóval, abban hiszek, hogy az életünket mi irányítjuk, de vannak tényezők, amiket nem tudunk kikerülni, mert nem rajtunk múlik, ezeket nevezhetjük akár előre megírtnak is, vagy véletlennek. Sőt, én is fohászkodom istenhez, ha reménytelen helyzetben vagyok, és okolom őt, mikor olyan kellemetlen helyzetben vagyok, amiről nem tehetek, de az igazi felelőst nem tehetem valami okból felelőssé tenni. De mindez csupán felzaklatott lelkem és elkeseredettségem manifesztálódása, nem valami mélyen vallásos meggyőződésből fakadó dolog.

Ennél fogva számomra a csoda sem más, mint véletlenek játéka, ami, ha kirívóan pozitív, akkor felmagasztalunk a csoda szóval. Szintén olyan dolog, amivel én is élek, jólehet, eleddig csak egyszer találkoztam ilyen kolosszális véletlennel, amire ezt a szót már rá mertem sütni.

[Ody Mandrell]

frenkie. Ha a csajom úgy jönne oda hozzám, hogy a sors és isten nem akarja, hogy együtt legyünk mert folyton vérzik ha vele vagyok, no meg leesett a hamutartó a párkányról...hát....először is jól kiröhögöm, másodszor meg elküldöm valami jó pszichológushoz. Remélem nem ez az intelligencia szint ami mérvadó nálad.

Szerkesztve: 2009. Március 7. - Ody Mandrell

[Donát]

Azt hiszem, Dzséjt álláspontja áll az enyémhez legközelebb. Engem vallásosnak nevelt a nagymamám - kevés sikerrel - én is inkább a "tudomány embere" vagyok, de pont itt jön valahol a kettősség. Hogy érzékeltessem, minél többet tud az ember, mondjuk matematika terén, annál inkább átlátja, milyen kevés esély is volt egy-egy esemény megtörténtére. Vegyük alapul a tegnapi napot. Annak az esélye, hogy én fogom hurcolászni tesómat, mondjuk 70% (mert volt olyan verzió is, amiben múlt héten vittem volna). További 95%-os eséllyel kalkulálhatunk arra nézve, hogy azt a vonatot, amit kinéztem magamnak Szolnok és Debrecen között, elérjük. Az esély egyelőre 70% x 95%. (66,5%) Annak a valószínűsége, hogy az IC-m annyit késik, hogy helyette inkább a következő személlyel menjek mondjuk 10%, azaz máris 6,65%-nál járunk, és ha ezt megszorozzuk azzal, hogy a felszállás előtt közvetlenül hátrébb sétáltam 2-3 kocsinyit, (10%), akkor máris egy alatti valószínűséget kapunk.

 

Ezt eddig még mindig simán lehet nevezni véletlenek furcsa összejátszásának, hiszen mindannyian tudjuk, hogy az életben megtörténnek alacsony valségű események is, azonban ehhez a találkozáshoz mindkettőnkre szükség volt, és Ő sem ezen a vonaton tervezett jönni eredetileg. Nem tudom, annak mekkora a valsége, hogy egy nő kizárja magát ( ), de ha még barátságos 20%-ot veszünk is, akkor is, nos, mondjuk úgy, felülbecsültük az előfordulást.

 

Két lehetőség van. Ha az ő eseményrendszere (kizárta magát) független az enyémtől (ic késés, stb), akkor a közös valószínűség természetesen 0,00665 x 0,2-vel, ami 0,00133.

 

A másik eset, hogy a fenti események egymástól függő események (magyarán: A SORS akarata), ami egy jóval magasabb valószínűséget biztosít a korreláltság miatt. (Egy példa: Ha egy béka megszületése előidézi egy légy halálát, akkor ezek egymástól függnek, ergó nagyobb esély van arra, hogy a béka megszületésével a légy halála is bekövetkezik.)

 

Szóval pusztán tudományos szemszögből nézve, a véletlenre adott magyarázat igényességére törekedve a SORS jobb opciót kínál

[Oldfighter]

Donát, túlkomplikálod.

Meglehet, ha csupán egy kocsival arrébb rakod le a hátsódat, rögtön két szőke bombázó ugrik az öledbe.

[Oldfighter]

Tegnap volt szerencsém késő este az Echo tv-n elkapni ezt a kisnagyembert.

Egy-két embernek érdemes lenne vele a sorsról elbeszélgetnie.

Egyszerre torokszorító, egyszerre pedig hihetetlen erőt képes adni az embereknek. Elég ha csak azt a színpadi előadását nézzük amikor diákoknak beszél az akaraterőről egy laza dobszóló után.

Szerencsére előbb ráleltem a youtubeon. Tegnap felirattal vetítették le, de sajna azt a változatot nem találtam meg...még.

 

[Donát]

Ezt én is láttam, és hihetetlen erőt ad az embernek. Itt a feliratos formája:

 

 

 

Oldie: Kössz a feltételezést És persze hogy túlkomplikálom, arra ment ki az egész hsz-em lentebb

Szerkesztve: 2009. Március 7. - Donát

[Oldfighter]

Donát, arra céloztam burkoltan, hogy ne ilyenen magolj, hanem tessék a csajra koncentrálni. Persze eleinte mindenki isteni csodát lát a dologban, de ezt sima fellángolásnak hívják. Sorsod akkor lesz amikor már harminc éve együtt vagy vele.

 

Jaja, ez a kis rövid szösszenet ment le tegnap. Köszi.

[Bomarr]

Nagyon tetszik a témafelvetés. Sajnos per pillanat nincs időm reagálni rá, de holnap irok egy hosszabbat ide. Mindenesetre az én álláspontom kissé 'elszálltabb' (esetleg annyit, hogy szerintem az ember nyugodtan koncentrálhat egy csajra ÉS gondolkozhat akár a sorson is... a kettő nem kell kizárja egymást )

[KisKósa]

Hát, nekem ebben a témában mindig vegyes gondolataim támadnak.

Én úgy gondolom, hogy magam vagyok a sorsom kovácsa. Az életünket a döntéseink irányítják, és határozzák meg. Istennel pedig úgy vagyok... Hát, szoktam mondogatni néha, amikor folyamatos pechsorozatom van, hogy "Ha létezik Isten, akkor utál engem". Bár én nem igazán hiszek a létezésében. Például az egyik ötödik évados Doktor House részben volt róla szó, amikor az egyik páciens papként dolgozik, de valójában ateista. Ő mondta, hogy miért van az, hogy Istennek csak a nagy dolgokban van benne a keze? Miért éri meg imádkozni érte, ha ő cserébe válogatott szörnyűségekkel, és természeti katasztrófákkal sújt minket? Én általában csak akkor gondolkodok el a sors létezéséről, amikor számomra valami lehetetlen dolog történik meg, és az általában jó dolog. Például... Volt egy lány, akit nagyon régóta ismertem. Szinte mindig is csak egyszerű jó barátokként tekintettünk egymásra. És egyszer csak egy szeptember 11.-i napon összejöttünk. Én, aki a kutyának se kellett összejött egy hozzá hasonló, okos, kedves szép lánnyal... Egyszerűen lehetetlennek tűnt. Ilyen események következtében az ember akaratlanul is hinni kezd a sorsban. Egészen addig, amíg a sors meg nem gondolja magát. És egy váratlan napon, körülbelül 1 hónapja a lány kijelentette fél év után, hogy maradjunk inkább barátok, és elküldött a dolgomra. Egyszerűen csak megunt. Ami még plusz pofátlanság továbbá, hogy pár napra rá írja a blogján hogy milyen pasiról álmodozik, és felsorolt minden tulajdonságot, ami én nem vagyok. Hiába, ha létezik Isten, akkor utál engem...

[KisKósa]

Dzséjt, a dohányzós témáról pedig annyit, hogy az osztálytársam nagymamája egész életében ivott, és bagózott. Úgy füstölt, mint egy kémény, mégsem lett semmi baja. A nagypapája pedig, aki soha nem szívott el egy szál cigit sem, és szinte soha nem ivott, elvitte a tüdőrák. A nagymamája pedig olyan egészséges mint a makk...

[Oldfighter]

KisKósa. Ilyen csaj után nem érdemes bánkódni. Ahogy szoktam mondani: Lesz ez még jobb se.

Addig is becsüld a jelen dolgaidat. Nálam már évek óta így működik. Csodákban már nem hiszek mióta finoman fogalmazva kibatyott velem az élet (cirka 33 évvel ezelőtt )

[KisKósa]

KisKósa. Ilyen csaj után nem érdemes bánkódni. Ahogy szoktam mondani: Lesz ez még jobb se.

Addig is becsüld a jelen dolgaidat. Nálam már évek óta így működik. Csodákban már nem hiszek mióta finoman fogalmazva kibatyott velem az élet (cirka 33 évvel ezelőtt )

Nem is bánkódok utána... Egész egyszerűen utálom. Velem is kib*szott az élet, 17 évvel ezelőtt azzal, hogy megszülettem.

[Obi1]

Én annyira vagyok realista mint amennyire csak az lehetséges. A tudomány által annyi dolog derült ki, hogy egyszerűen kizárt és lehetetlennek tűnnek számomra azok a kifejezések mint hogy "Isten" vagy hogy "lélekvándorlás". Nehezen tudom elképzelni hogy aki elolvas egy tudományos könyvet az még sokáig fog azon aggódni hogy most a mennybe vagy a pokolba kerül-e.

Sors? Nem hiszek benne. Amit páran leírtak itt, azok is véletlen számlájára írhatóak.

Az hogy most itt ülök a gép előtt, az végtelennyi történés árán jöhetett létre csak. Az hogy kitört anno a 2. világháború, szintén végtelennyi cselekedet számlájára írható, és lehet hogy ha csak egy, azaz egy ember más inget vesz fel egy nap, az egész világ máshogy alakult volna. Szimpla pillangó-effektus.

 

"Dzséjt, a dohányzós témáról pedig annyit, hogy az osztálytársam nagymamája egész életében ivott, és bagózott. Úgy füstölt, mint egy kémény, mégsem lett semmi baja. A nagypapája pedig, aki soha nem szívott el egy szál cigit sem, és szinte soha nem ivott, elvitte a tüdőrák. A nagymamája pedig olyan egészséges mint a makk..."

Mindig is imádtam ezeket a "bezzeg az én nagyapám" és társai példákat. Az a nagymama elmondhatja magáról azt hogy szerencsés hogy beleesett abba a kb. kemény 5%-ba hogy eddig élt dohányzás mellett is.

 

"Egyértelmü, hogy véletlenek nincsenek.Millió olyan esemény van amit az itteni életedben meg kell tapasztalnod.Már csak intelligencia kérdése, hogy felfogd, hogy ezek nem véletlenek hanem az élet rakta eléd."

Én ezt fordítva gondolom. Nem éppen azokat mondanám intelligensnek akik ilyesmikben hisznek.

Szerkesztve: 2009. Március 7. - Obi1

[Donát]

Donát, arra céloztam burkoltan, hogy ne ilyenen magolj, hanem tessék a csajra koncentrálni. Persze eleinte mindenki isteni csodát lát a dologban, de ezt sima fellángolásnak hívják. Sorsod akkor lesz amikor már harminc éve együtt vagy vele.

 

Jaja, ez a kis rövid szösszenet ment le tegnap. Köszi.

 

Oldie: Világos, de én nem is azt mondtam, hogy ő életem szerelme, hanem annyit, hogy talán a sors akarta, hogy találkozzam vele, ami innentől kezdve jelenthet akármit.

 

KisKósa: És arra nem gondoltál, hogy a nagypapa a nagymama miatt halt meg tüdőrákban? (Passzív dohányzás...)

Szerkesztve: 2009. Március 7. - Donát

[Dzséjt]

Én annyira vagyok realista mint amennyire csak az lehetséges. A tudomány által annyi dolog derült ki, hogy egyszerűen kizárt és lehetetlennek tűnnek számomra azok a kifejezések mint hogy "Isten" vagy hogy "lélekvándorlás". Nehezen tudom elképzelni hogy aki elolvas egy tudományos könyvet az még sokáig fog azon aggódni hogy most a mennybe vagy a pokolba kerül-e.

Sors? Nem hiszek benne. Amit páran leírtak itt, azok is véletlen számlájára írhatóak.

Az hogy most itt ülök a gép előtt, az végtelennyi történés árán jöhetett létre csak. Az hogy kitört anno a 2. világháború, szintén végtelennyi cselekedet számlájára írható, és lehet hogy ha csak egy, azaz egy ember más inget vesz fel egy nap, az egész világ máshogy alakult volna. Szimpla pillangó-effektus.

Na igen, bár a tudomány szerintem nem feltétlen zárja ki, hogy a pillangó effektus hatalmas nagy pozitív dologban kicsúcsosodását csodának nevezzük. Mert végül is a csoda egy lenyűgöző dolog, aminek pozitív kimenetele van ránk nézve. Az pedig szerintem lenyűgöző lehet a pillangó effektusban, ha elindulunk X Man fehár ingétől és eljutunk S Man gyerekéhez, aki megteremti a világbékét. Szóval szerintem ez a tudományos megközelítés is lehet csoda, azaz csodálatos. Egy kis jelentéktelen dologból hatalmas nagy pozitív dolog fejlődhet ki. Persze, megvan az ellentéte is, csak azt már nem szokás csodának nevezni, hanem pechnek. Pl.: egy embert agyonüt egy háztetőről leesett kilazult tégla. Ennek mennyi az esélye? Minimális, ezért pech, erre nincs jobb szavunk (viszont van egy vallásos kifejezés, legalábbis a kereszténységben: isten útjai kifürkészhetetlenek).

Viszont, a tudomány szvsz isten létezését sem zárja ki, mivel nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy nem létezett, létezhet. Sőt, talán éppen a tudomány az, ami egy idő után képes lesz bizonyítani, hogy volt/van/lesz isten, istenek. Innen egy kicsit sci-fis az ügy, de sok sci-fi lett mára valóság. Ami tény, hogy az isten fogalma kb. egyidős az emberiséggel, de legalábbis a civilizációval. De vajon hogyan és ki találta ezt ki? Valaki a hasára ütött? Esetleg egy ember annyi hatalomra és tudásra tett szert, hogy a többiek természetfelettinek vélték? Vagy Dänikennek igaza van, és tényleg egy idegen civilizáció öltötte magára isteneink szerepét, akik mára valami okból kifolyólag leléptek (ha leléptek )? A tudomány egyiket sem tudja egyértelműen igazolni vagy cáfolni. Szóval, sokakkal ellentétben én nem hiszem, hogy a tudomány kizárná a vallást. Persze Ádámot és Évát elvethetjük Darwin elméletével szemben, bár lehet, ha valószínűtlen is, hogy a kettőt együtt is megállja a helyét, hiszen egy szinten kellett lennie első pár embernek, akiket akár nevezhetünk Ádámnak és Évának. Paradicsom meg, nos szigorúan saját véleményem szerint, minden addig volt paradicsomi ezen a bolygón, míg nem kezdtük megérteni saját világunkat, így ráébredni annak szörnyűségeire. Így kvázi a kiüzetés egyenlő a tudatra ébredéssel. Na persze, ezek csak egyéni elméleteim.

Viszont, a tudományról még annyit, hogy azt sem veszem minden téren készpénznek, mert sok mindenben tévedtek már. Geocentrikus világkép, heliocentrikus világkép, lapos Föld, az atombomba begyújtja a légkört... ezek mára mind baromságnak hangzanak, akkor viszont ugyanolyan tények voltak, mint manapság az, hogy a fényt nem lehet átlépni. Ki tudja, hogy holnap is élni fog-e még ez az elmélet, vagy, hogy ükunokáink nem fogják-e már ezt baromságnak tartani. A tudomány bár fejlődik, szerintem még nagyon messze vagyunk a korlátlan tudománytól, szóval erősen korlátozottak vagyunk az univerzális dolgok megismerésében. De ki tudja, lehet év végére - ha a hadronütköztetőt végre sikerül rendes működésre bírni - baromsággá válik a Higgs-bozon elmélet, meg, hogy feketelyukak keletkeznek, amik elnyelik a Földet (bár ezt a fizikusok többsége kizártnak tartja, de azért az EJEB nem zárta ki határozottan a lehetőséget). Vagy pofára esünk, és éppen az ellentétje lesz bizonyított. Szóval vannak itt még korlátok, amiket le kell dönteni, és amit ma ténynek veszünk, holnap meg lehet, hogy elkap majd a röhögő görcs, ha meghalljuk.

[orki]

Nem hiszek a Sorsban! Mindenki a maga szerencséjének kovácsa, szerintem. Másik kedvenc idézetem e témában Qui-Gontól ered, méltán ti is ismeritek: Ügyelj a jövőre, de ne a jelen rovására tedd. Valahogy így szólt. Teljesen igaza van, Hogy miért? A mostani jelen, a távoli jövőnk multja, vagyis meghatázozza azt. Ez egy olyan kettősség, amit elég nehéz betartani, mert jelentheti az élj a mának életszemléletet vagy a gondolkozz hosszú távon stratégiát. Tehát ügyeljetek a jelenre ! Mint ahogy a jedik nem tették.

 

KisKósa élettapasztalatát kiegészítve sajátommal, idéznék Murphytől:

A rendes pasik,

- foglaltak

- homokosok

- papnak készülnek

- észre sem vesznek

[Pildi]

Nagyon érdekes ez a sorszerűség kérdés, de mivel ma alig 4 órát aludtam, aztán elég mozgalmas délelőttöm-délutánom volt, nem vagyok olyan állapotban, hogy bármit is írjak róla most. De fogok!

[Darth Krande]

Én hiszek. Valószínű, hogy nincs minden előre lefutva, játszik a véletlen is.... de nem egyedül játszik.

[MissKarrde]

Ami még plusz pofátlanság továbbá, hogy pár napra rá írja a blogján hogy milyen pasiról álmodozik, és felsorolt minden tulajdonságot, ami én nem vagyok. Hiába, ha létezik Isten, akkor utál engem...

Tudod, fiatal csajok már csak ilyenek, minden hülyeséget összeképzelnek, aztán felnőnek Vagy nem, de hát az már az ő bajuk lesz.

 

Ody, nagyon jó ez a vers, amit leírtál, nem is emlékszem, hogy valaha olvastam volna. Okos volt ez a pasi

Szerintem Isten nincs, az emberek kreálták maguknak, azért is alakult ki annyiféle istenhit, mióta az ember lejött a fáról. Minden nép a maga ízlésére alakítgatta. Valamiféle sorsszerűség azért talán van, erről nem vagyok meggyőződve, de hajlok rá, hogy inkább van, mint nincs, még ha csak kis mértékben is van befolyással az életünkre. Eleve elrendelés? Hmm... kényesebb téma. Szerintem nincs, és nem is szeretném, hogy legyen.

[MissKarrde]

Dzséjt, a dohányzós témáról pedig annyit, hogy az osztálytársam nagymamája egész életében ivott, és bagózott. Úgy füstölt, mint egy kémény, mégsem lett semmi baja. A nagypapája pedig, aki soha nem szívott el egy szál cigit sem, és szinte soha nem ivott, elvitte a tüdőrák. A nagymamája pedig olyan egészséges mint a makk...

Mert ez szervezettől is függ. A nagyapja azért halt meg tüdőrákban, mert szívta a füstöt más mellett, miközben a szervezete jóval "érzékenyebb" volt rá

Egyébiránt 17 éves korában sok mindenki gondol ilyeneket, mint Te, majd kinövöd :)

[KisKósa]

Mert ez szervezettől is függ. A nagyapja azért halt meg tüdőrákban, mert szívta a füstöt más mellett, miközben a szervezete jóval "érzékenyebb" volt rá

Egyébiránt 17 éves korában sok mindenki gondol ilyeneket, mint Te, majd kinövöd

Kinőni? Ááá... Lehetetlen!

Egyszerűen nem hiszem, hogy valaha is meg tudok komolyodni.

[Darth Krande]

Szerintem Isten nincs, az emberek kreálták maguknak

Vagyis, még ha az ember előtt nem is volt, most már van. Ez is egy verzió

[Bomarr]

Jó kis topic! Érdekes olvasni az irásokat. Itt az én véleményem.

 

Magáról a sorsról: ebben speciel nem igazán hiszek, legalábbis abban a formájában nem, ahogy fel lett dobva. Sorsszerű egy találkozás/megismerkedés egy szép lánnyal? Csak akkor ha feltételezzük, hogy az a normális, ha járunk kelünk a világban és nem találkozunk/ismerkedünk meg szép és kedves lánnyal, s még a nagy számok törvénye se kísért minket, s hiába járunk kelünk sokat akkor se történik semmi "különös". Ha mégis akkor az "nem normális", ergo a "sors keze" vagy valami "kis csoda". Egy sűrű nap végén bármi tűnhet ilyen csodának. Tételezzük fel, hogy például egy galamb letoj minket az utcán sétálva (ez egy meglehetősen undorító feltételezés tudom, de például jelen sorok írójával megtörtént már). Ebben a pechben is óriási dolgokat meg lehet látni, hisz mekkora volt az esélye? Ha előtte öt perccel kicsit elbotlok, ha valahol piros lámpát kapok, vagy azt megelőző délelőtt lekések egy buszt... mennyi apróság kellett történjen hogy pont abban a pillanatban pont ott legyek? Az élet azonban már csak ilyen: folyamatosan történnek a dolgok az azt megelőzö pillanatok sorozatának valamiféle folytatásaként, s mivel nem vagyunk egyedül a világban számos dolog keresztezheti az utunk... akár egy galamb-szar, akár egy szép lány is... kinek mi jut

 

Ugyanakkor mivel a topic maga, ha jól értem általában véve a tőlünk kívül eső "hatalmakat" és azok esetleges ránk (kvázi sorsunkra) gyakorolt hatását is felhozta, így tovább finomítanám a véleményem.

De előtte megjegyezve, hogy én amolyan ateista neveltetést kaptam. Ám ez nem volt valamiféle kényszer: a tudományok (főleg az "Ég és Föld", a "Rejtelmes világ", a "Minden napra egy kérdés" című gyerekeknek készült tudományos könyvek, vagy a "Természet csodái" füzetek) teljesen lefoglalták az érdeklődésemet. S ami másoknak a sárkányok voltak, azok nekem a dinoszauruszok, amik már csak azért is sokkal izgalmasabbak voltak, mert tényleg éltek. S mind e mellé szinte magától adódott egy olyan világnézet, amibe semmi nem fér bele, amit nem lehet mikroszkóp alá tenni.

 

(S akkor most engedtessék meg egy intermezzo, ami azért szervesen hozzátartozik a témához. Szerintem egy nagy kérdés van, ami megkülönbözteti a tántoríthatatlan "realistát" és azt aki úgy hiszi van valami más is az anyagi világon túl. Vegyük a gondolatok születését. Hogyan születik egy gondolat? Létrejön egy biokémiai reakció az agyamban és ezért gondolok valamit vagy forditva: gondolok valamit és ez elindit egy biokémiai reakciót az agyamban. A válaszok szimplák, de a két választ (hogy kissé dramatizáljam a helyzetet) majdnem egy világ választja el egymástól. Ha azt állitjuk, hogy nem az agyunkban létrejövő reakciók és sejtmozgások miatt gondoljuk azt amit, hanem azok azért mozognak, mert gondolkodunk, akkor az azt jelenti, hogy máris valami olyasmiben hiszünk, ami nem kézzel fogható/mérhető. Ami túl van a fizikai, tudományosan is érzékelhető valóságon. Annak a létezését feltételezzük, amit a köznyelv léleknek hív. Intermezzo vége.)

 

S visszatérve gyermekkori világképemhez: idővel valami lassan megváltozott. A változás okait nem teregetném ki, mert az túlságosan is személyes ahhoz, hogy egy nyilt fórumon leirjam, de ha valamihez hasonlítanom kéne, akkor leginkább egy ráeszméléshez tudnám hasonlítani. Hasonló lehetett az, amikor Eratoszthenész rájött, hogy a Föld gömbölyű. Egyszercsak egyértelmüvé vált, hogy "valami" van a kézzel fogható valóságon túl is. Azért ehhez hasonlítom, mert ez nálam például nem hit kérdése. Ha Eratoszhenészt megkérdezték volna, hogy hisz-e a Föld gömbölyüségében minden bizonnyal ő is ezt mondta volna: ez nem hit. Ez szerinte így van és kész. Viszont ha valaki azt kérdezi tőlem, hogy mi ez a valami és pontosan milyen hatással van ránk, nem tudnék olyan választ kanyarítani, amiben valóban biztos lennék, s megérzésekről/sejtésekről beszélnék, de úgy hogy közben folyamatosan jelezném, hogy tessék nagy kérdőjelekkel hallgatni engem. Csak az a biztos számomra hogy van. Semmi több.

Fura terület ez, mert ott a tudomány, ami azt mondja hogy nem tudja lombikba tenni és hümmögve nézegetni, tehát nincs és ezzel akarva-akaratlan ki lesz téve a téma az emberi képzelőerőnek, ami feldisziti, kitalál neki mindenfélét, s teheti mindezt nyugodtan hisz semmit nem kell leellenőrizni és bizonyitani. Mivel nem látható/tapintható, bármit szabad rá mondani. A vallások noha kétségkivül érdekesek, sőt kúltúrtörténeti jelentőségük megkerülhetetlen és én még azt is megkockáztatom, hogy fontosak, magában a nagy kérdésben, hogy mi is van a fizikai valóságon túl, nem sok értékelhetőt tudnak mondani. Legtöbbjük az emberi képzelőerő gyönyörü letéteményese: az egyik azt mondja egy nagy elefánt ül kint, magán egyensúlyozva a Földet, a másik sakálfejü félembert látott, a harmadik egy nagyapó kinézetü fószert, aki a felhők között ül és ha meglátja hogy valaki egy régi kőépületbe megy, aminek kereszt van a tetején és összekulcsolt kézzel kér valamit, akkor máris ott terem és igyekszik segiteni... kivéve ha nem mert akkor az útjai kifürkészhetetlenek.

Ilyen szempontból nagyon tetszik az, amit Márai mond. Ő a kutyát és az embert hozza példának. Mint mondja: egy kutya soha se fogja megérteni az embert és az emberi dolgokat teljesen. Nem azért, mert hülyék, hanem mert kutyák. És mert a kutyák és az emberek között van egy intellektuális szakadék. Ha feltételezzük, hogy van valami rajtuk túl, akkor nyugodtan feltételezhetjük azt is, hogy közte és köztünk szintén van egy intellektuális szakadék... akár akkora mint az ember és a kutya közötti, akár nagyobb is. S épp ezért örökre érthetetlen marad. Nem azért mert hülyék vagyunk, hanem mert emberek vagyunk ebben a fizikai világban. Felaggathatjuk rá a saját világképünket: kitalálhatjuk, hogy ő is a mi erkölcsi rendünk szerint gondolkodik és zsebkendőért nyúl, ha két szerelmes mondjuk szakit, de ez minden bizonnyal egy tévút. S igazából itt jön a szomorú konkluzió: kifejezetten jó dolog ezeken agyalni, ahogy érdekes azon is gondolkodni mi lesz a halál után. DE mivel itt és most élünk nagyrészt a fizikai valóság keretei között, ezért egyrészt ezekre igazi válasz sose születhet, másrészt pont azért mert itt és most élünk az élet kérdései kell a legfontosabbak legyenek. Nekem nem szimpatikusok azok a tibeti szerzetesek, akik felvonulnak egy hegy tetejére és a nagy tutin gondolkodnak amig meg nem halnak. Szerintem ezek elcseszik az életüket. Ami mégiscsak arra való, hogy a legtöbbet kihozzuk belőle.

[Donát]

Szép gondolatok, nem hazudtoltad meg magad Bomarr

 

A Sors, eleve elrendelés esetén vitatkoznék. Vannak dolgok, amiknek a bekövetkezése igen valószínű. Ha én szeretem a focit, elég valószínű, hogy ma délután a tévé előtt találom magam, meccset nézve, hiszen ilyen az érdeklődési köröm. Ha viszont kis valószínűségű esemény következik be, olyan implikációk következményeként, amelyek rajtam kívülállóak, és számos döntés szerteágazását követően lépnek fel, akkor szerintem le lehet vonni azt a végkövetkeztetést, hogy ez számomra "előre meg volt írva".

 

Mit is jelent ez? Hogy életünk minden pillanata meg van határozva? Nincs szabad akarat? Saját döntés? Kétlem. Inkább azt, hogy vannak az életedben mérföldkövek, lépcsők, események, amelyeknek meg kell történniük. A meccsnézés épp úgy lehet a "Sorsom", mint találkozás egy lánnyal, csak az előbbit nem fogom megemlíteni, nem fog megdöbbenteni, hiszen valószínűnek tartom, hogy megtörténik, így nem akadok fenn azon, amikor tényleg bekövetkezik.

 

Ellenben vannak olyan események, amelyek bekövetkezése olyan kicsiny valószínűségű volt, olyan parányi, hogy az ember mögé látja az elrendelést. Nem biztos, hogy helyesen!, teszem hozzá, hiszen lehetséges, hogy valóban a véletlenek összejátszásáról van szó, de mennyivel izgalmasabb feltenni az ellenkezőjét?

 

Mennyi gondolkodásra ad teret, ha feltesszük, hogy vannak dolgok, amelyeket át kellett és át kell élned életedben, mert van egy ösvény, amely kijelöltetett számodra. Például: feltételezhetnénk, hogy engem látott valaki 1789-ben, 200 évvel a születésem előtt. Ez azt jelenti, hogy nem hallgatok meg mindaddig, amíg valóban időgépbe nem pattanok, s meg nem járom 1789-et. Az események végkifejlete, az időgépbe kerülés adott, az odavezető utat viszont magam alakítom. Ennek az analógiájára hiszem, (természetesen nem azt, hogy megjártam a múltat ) hogy az életben igenis vannak mérföldkövek, szakaszhatárok, amiken mindenképpen túl fogunk jutni, bárhogy is döntünk, mert ez a Sorsunk. Izgalmas gondolat.

 

Vajon nem ölhetem magam ebben a pillanatban? Nem dönthetek bármiről?

 

Igazság szerint visszakanyarodnék a Föld Gömbölyű elmélethez... ha megkérdezné tőlem valaki, miért hiszem azt, hogy egyes eseményeknek be kellett következnie, én is csak hebegnék-habognék, de belül azt érzem, hogy így van... ezzel egyébként nem a terhet akarom a vállamról levenni, nem kisebbíteni akarom ezáltal a döntéseim súlyát, mert nem: ha az ember hisz is a Sorsban, nem tudhatja, mik azok a "szakaszhatárok", amelyeket látnia kell, de azok átélése után érzékelheti, hogy ezt most át kellett élnie, mert ennek meg kellett történnie. Tehát bőven megfojthatom most magam egy kanál vízben, kiugorhatok az ablakon, vagy épp az ellenkezője... az ember ugyanis később jön rá, hogy mely eseményeket ítéli meg utólag "elkerülhetetlennek".

[Ody Mandrell]

Tényleg jól kifejetetted Bomarr. Fejtegetésed közben arra gondoltam, hogy olyan ez a kérdéskör mint amikor azt kérdezik, hogy mi volt az Ősrobbanás előtt, vagy hogy mi van a látható világegyetemen túl.