Ugrás a kommentre

Újévi köszöntő!


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Újévi köszöntő!

 

 

Ezúttal rendhagyó időpontban, 2010 első napján kerítek sort egy kis értékelésre. A tavalyi év lehet, hogy nem volt minden szempontból csodálatos, de a fórumot tekintve mindenképpen annak lehet nevezni. Elkoptatott kifejezés, de 2009 a legek éve volt. A legtöbb új aktív tag most csatlakozott, akik nagyot dobtak az amúgy sem langyos csevejen. Továbbra is örvendetes, hogy ezek az aktív felhasználók mind-mind olyan emberek akik nem elégednek meg az olvasással, és sokszor fejtik ki bővebben véleményüket, ráadásul értelmesen. Ez fontos, hisz szerencsére eddig elkerülte a fórumot az a fajta fanyalgás vagy értetlenkedés ami az internetes fórumok legtöbbjét jellemzi. Persze nem lehet elkerülni néha a kisebb súrlódásokat, de ezek a fasorban sincsenek más helyek anyázós stílusához képest. Ez a hangulat nagy értéke ennek a közösségnek, amit remélem a jövőben is sikerül majd megtartani.

A fent említett jótékony hatás legjobban a hozzászólások számából szűrhető le. Szinte mindenki megtáltosodott, nagy volt a hozzászólási kedv. 2009 -ben 42627 darab kommentet írtunk, ez magasan lekörözi az összes eddigi év termését.

 

Sikerült a személyes kapcsolatokat is szorosabbra fűzni, mert tavaly hat fórumtalálkozón is részt vehettünk. Elmondhatjuk, hogy ezek a találkozók minden egyes alkalommal csak jobbak és jobbak lesznek. Emlékezetes marad a Bomarr -nál eltöltött két arcú nap, vagy a hangulatos esti nyársalással egybekötött kerti party Pildinél, de említhetem frenkie szívélyes vendéglátását is, ahol megint csak nem szenvedtünk hiányt semmiben.

 

Nem véletlen, hogy csak most térek rá a fórum fő profilját jelentő témára, a Star Warsra, ugyanis ezen a fronton nem sok minden történt tavaly sem. A legfőbb csapásvonalat továbbra is a The Clone Wars animációs sorozat jelenti, mely egyre nagyobb népszerűségnek örvend mind a kritikusok, mind pedig a rajongók körében. Októberben kezdetét vette a második évad, így a fél éves szünet után jó volt újra belemerülni a háború eseményeibe. Bejelentésre került a Star Wars Celebration 2010 is, melynek szépséghibája, hogy egyelőre csak az Egyesült Államokban kerül megrendezésre. Sokunknak esélye sincs eljutni oda, bár már akadt egy kalandos kedvű társunk (konkrétan Llew), aki jelezte, hogy nem lehetetlen a kiutazása. Ez ha megvalósul, akkor első kézből fogunk beszámolni a rendezvényről.

 

Ami pedig az idei évet illeti, egyelőre semmi nagy léptékű terv nincs kilátásban, bár ez nem azt jelenti, hogy megpihenhetünk a babérokon, hisz mindig van mit javítani a fórum megjelenésén, vagy egyéb jellemzőin. A fórum üzemeltetésével kapcsolatos fejlemény, hogy immár egyedül maradtam mint "szerkesztő", hisz Coce_Plant külföldi tanulmányai miatt kiszállt a működtetésből. Ez természetesen dupla anyagi terhet ró a vállamra, amivel jelenleg még meg tudok birkózni. Örvendetesebb tény, hogy idén ünnepeljük a fórum fennállásának ötéves évfordulóját! Szép kerek jubileum, de ennek megünneplésére még nincs konkrét ötletem. Amint körvonalazódik valami terv, meg fogjátok tudni Ti is.

 

Most is illő megköszönnöm azoknak a segítségét, akiknek köszönhetően sokkal könnyebb színvonalasabbá tenni ezt a helyet. Dzséjt remek munkát végez a TCW epizódok ismertetőjének megírásával, és a moderálásból is kiveszi a részét. Kolmilan továbbra is a lehető leggyorsabban készíti el az aktuális TCW epizódok feliratait, amiért bizonyára egyre-többen hálásak. Főleg annak fényében dicséretes a munkája, hogy saját bevallása szerint már kicsit elvesztette az érdeklődését a sorozat iránt. Simon Zolit a remek logó miatt illeti elismerés, elképesztő mennyire rá tud érezni az ember kívánságaira, és végtelen kreativitásának köszönhetően mindig meg tudja lepni a megrendelőt. Természetesen jár a köszönet a fórum összes tagjának is, kiknek teljesítményéről csak az elismerés hangján lehet szólni.

 

Az előttünk álló év legyen legalább olyan sikeres mint a tavalyi volt. Ehhez kívánok erőt és jó egészséget minden kedves fórumozónak!

 

Ody Mandrell

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bravó, Ody, szépen megfogalmaztad, amit meg kellett fogalmazni! :)

 

Örülök, hogy ezen fórum tagja lehetek, és ha bármikor anyagi forrásra van szükséged a fórum üzemeltetéséhez, csak szólj nekünk bátran, és biztos vagyok benne, hogy megoldjuk.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bravó, Ody, szépen megfogalmaztad, amit meg kellett fogalmazni! :)

 

Örülök, hogy ezen fórum tagja lehetek, és ha bármikor anyagi forrásra van szükséged a fórum üzemeltetéséhez, csak szólj nekünk bátran, és biztos vagyok benne, hogy megoldjuk.

Köszönöm Donát! tudom, hogy rátok számíthatok. :)
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Köszönjük a köszöntőt! :)

A magam részéről én is csak jót tudok mondani bárkinek erről a fórumról, ha valahol szóba kerül a fórumozás, mint műfaj, ráadásul ez a fórum annál tényleg jóval több, egy baráti közösség, amihez jó érzés tartozni. :)

2010-re is csak szépet és jót kívánok a hsz-ek számát, a hangulatot, az értelmes eszmecseréket, és végül de korántsem utolsósorban a jó kis fórumtalikat tekintve. :D Én szívesen tartok idén is (jaj de furcsa ezt írni már :D) szalonnasütéssel egybekötött talit, és remélem, másnak is lesz hozzá kedve (a lehetőségei szerint persze). :D

 

És bármiben szívesen segítek én is, ha tudok. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Köszönjük a köszöntőt! Továbbá azt is köszönöm, hogy az elmúlt évben megtűrtetek, befogadtatok, pedig mondtam ám hülyeségeket. :) Remélem, ez az év még sikeresebb lesz a 2009-esnél, sok sikert a fórumnak, és fórumozóknak!

Szerkesztve: - barnez
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Köszönjük a köszöntőt! Továbbá azt is köszönöm, hogy az elmúlt évben megtűrtetek, befogadtatok, pedig mondtam ám hülyeségeket. :) Remélem, ez az év még sikeresebb lesz a 2009-esnél.
Én is sok hülyeséget írtam, szóval hajrá. :)
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Remek kis összefoglaló. 2009 ritka sz*r év volt (bár éltem meg sokkal rosszabbat is), de egy valahová mindig lehetett menekülni a gondok és bajok elől: ide. Amiért mindig hálás leszek ennek a baráti közösségnek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...
  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.