Ugrás a kommentre

3x12 - Nightsisters

Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Én ezek után egyre kevésbé értem, hogy a Sith-tanítványok, akár Dooku, akár utána majd Vader, hogyan tudtak megbízni Sidiousban. Hiszen saját példáikon láthatták, mennyit ér bárki is a nagyúrnak.

Vader esete még érthető, hisz papíron nem létezett több Erőhasználó a galaxisban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valóban egy kicsit kizökkentő volt az elején az a vágás, ahogy Phobos mondta.

Azt én modtam :peace:

Ezt az sw.com írta? Érdekes, mert Yularent nem lehetett felfedezni sehol. :hmm: Remélem nem igaz.

Pedig ott volt. Furcsálltam is hogy pont az ő(vagyis inkább Anakin) Venatorát lövik szana szét

Az egyedül bénán megoldott rész a legelején lévő hármas párbaj volt, mert olyan idétlenül mozgatták a figurákat, mintha pár képkocka a mozgásfázisból hiányzott volna. :)

Nekem ott tisztára olyan érzésem volt mintha valami újonc gárda animálta volna, főleg második megnézésre. Sokkal gyengébb mint a másik párbaj

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hátrálás nyilván nem jelenti önmagában a gyengeséget, de azt sem, hogy aki hátrál az irányít, márpedig a te véleményedből ez jön le.

Örülök, hogy hiába jártattam az ujjaim, ha csak ennyi jött le... :roll:

Pedig ott volt. Furcsálltam is hogy pont az ő(vagyis inkább Anakin) Venatorát lövik szana szét

Ezen én is meglepődtem. Először azt hittem, rosszul látok, vissza is pörgettem, és tényleg Yularen állt a hídon. Bár az egész hajó szerintem nem pusztult el.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezen én is meglepődtem. Először azt hittem, rosszul látok, vissza is pörgettem, és tényleg Yularen állt a hídon. Bár az egész hajó szerintem nem pusztult el.

Most nézem hogy a wookiepedia azt írja elpusztult. Kár hogy ilyen semmilyen vége lett a hajónak, pedig reméltem hogyha egyszer felrobban legalább ilyen Storm over Ryloth stílusú részben fogjuk látni ahogy megsemmisül, nem csak mint háttéresemény.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Most nézem hogy a wookiepedia azt írja elpusztult. Kár hogy ilyen semmilyen vége lett a hajónak, pedig reméltem hogyha egyszer felrobban legalább ilyen Storm over Ryloth stílusú részben fogjuk látni ahogy megsemmisül, nem csak mint háttéresemény.

Tényleg azt írja a hivatalos oldal is, hogy elpusztult a hajó. :( Vajon mi lesz Yularen sorsa? Talán kap egy új hajót, vagy magasabb beosztásba helyezik. :) Rattatak Ventress visszaemlékezésében látható?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tényleg azt írja a hivatalos oldal is, hogy elpusztult a hajó. :( Vajon mi lesz Yularen sorsa? Talán kap egy új hajót, vagy magasabb beosztásba helyezik. :) Rattatak Ventress visszaemlékezésében látható?

Igen, ott ölik meg a gazdáját, ott talál rá Ky Narec mester, akit szintén itt ölnek meg.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na, meg az volt picit sok, hogy az űrcsatában gyakorlatilag Ventress egy vadászgéppel alaposan leamortizál egy egész Venátort.

Szerintem ő már csak befejezte a dolgot. A tri vadászok kiiktatták a pajzsot, és ő a pont a hidat lőtte szét, ami a hajónak is betett. Láttunk már ilyen belső robbanást. :)

Apropó, az viszont elég érdekes volt, hogy Ventress lelőtte Obi-Want, Kenobi jóformán kénszerleszállást hajtott végre a hangárban, aztán a rövid kis fénykardpárbaj után egyszerűen csak fogta magát, visszaült, és elrepült vele, mintha mi sem történt volna. Ventress ennek ellenére meg éppen hogy csak kicsusszant a hangárból.

Ventresst is lelőtte Anakin. :) Ráadásul még a becsapódó harci gép is elkapta a hajóját.

Hogy érted ezt? Nem igazán értem. :roll:

Úgy értem, hogy akár lehet visszaút a Jedik közé? :hmm:

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Még egy pár dolog.

Az első olyan parancsnoki droidot láthattuk a csatában, akinek női hangja volt. :D Dooku lakhelye engem Szarumán tornyára és annak környezetére emlékeztetett. A sorozat során először szólítja Sidious sith nevén a grófot. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez tök jó. :D Ventressnek három gazdája/mestere volt. Ebből kettő meghalt egy meg elárulta. Szegény lány. :D

Továbbra is érdekelne, hogy ha Ventress padawan volt, akkor Yodáék miért nem ismerik? Eddig erről egy szó sem esett. Vagy akkoriban talán más volt a neve?

Jut eszembe. A boszorkák lakhelye barlangban van?

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az melyik hajó? Egyébként rájöttem mitől is olyan szuper az űrcsata. A Sullust árnyékos oldalán harcolnak!

Az szerepelt a TCW mozifilmben.

Azért is jó, hogy a Sollust mellett dúl a csata, mert alig több, mint húsz év múlva innét indul a Lázadó flotta a II. Halálcsillag ellen. Ikonikus hely :)

Továbbra is érdekelne, hogy ha Ventress padawan volt, akkor Yodáék miért nem ismerik? Eddig erről egy szó sem esett. Vagy akkoriban talán más volt a neve?

Miből gondolod, hogy nem ismerte Yoda? Az Ambushban nem úgy viselkedtek, mint akik először találkoztak. Sőt, az, hogy Yoda olyan tanítóan beszélt vele és békésen bánt el vele (még a fegyverét is visszaadta), még új értelmet is nyerhet ebben a megvilágításban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Továbbra is érdekelne, hogy ha Ventress padawan volt, akkor Yodáék miért nem ismerik? Eddig erről egy szó sem esett. Vagy akkoriban talán más volt a neve?

Azért nem ismerték, mert Narec mester kényszerleszállással jutott a Rattatakra és miután rátalált Ventressre ott maradt, hogy a helyi hadúr és bandája ellen küzdjön. Tehát haláláig már nem tért vissza a Templomba. A flashbackekben is végig a Rattatakon voltak, úgyhogy gondolom ezt a részét a TCW is kanonnak veszi.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért nem ismerték, mert Narec mester kényszerleszállással jutott a Rattatakra és miután rátalált Ventressre ott maradt, hogy a helyi hadúr és bandája ellen küzdjön. Tehát haláláig már nem tért vissza a Templomba. A flashbackekben is végig a Rattatakon voltak, úgyhogy gondolom ezt a részét a TCW is kanonnak veszi.

Ez is egy jó magyarázat :) Miket meg nem tud az ember :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért nem ismerték, mert Narec mester kényszerleszállással jutott a Rattatakra és miután rátalált Ventressre ott maradt, hogy a helyi hadúr és bandája ellen küzdjön. Tehát haláláig már nem tért vissza a Templomba. A flashbackekben is végig a Rattatakon voltak, úgyhogy gondolom ezt a részét a TCW is kanonnak veszi.

Ilyet megtehet egy mester? :o Ráadásul önhatalmúlag tanítványt választhat maga mellé? Azt hittem ilyet csak a tanács engedélyezhet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ilyet megtehet egy mester? :o Ráadásul önhatalmúlag tanítványt választhat maga mellé? Azt hittem ilyet csak a tanács engedélyezhet.

Ha jól tudom nem volt a tanács szíve-csücske ezért csokiztak az egész Ventress dologra

Szerkesztve: - Nabopolasszar
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyébként Talzinék tényleg Erő használók? Hol lehet ennek utána olvasni? Vagy csak a lötyijük + technika képes ilyen "varázslatokra"? S mik voltak azok a fénykardhoz hasonló fegyverek? Energia íj?

S akkor Ventressben egyesül mindhárom rend egyesül? A faja miatt fogékony milikloriánokra (kacc-kacc), aztán félig Jedi, majd félig Sith lett belőle. Máris izgalmas karakter lett, mert korábban egy csöppet pszichopata lelkivilágú Sith tanoncnak tűnt. :D

Ha már itt tartunk. Ha mindig csak 2 Sith van, akkor hogyan engedte őt Palpatine eddig is "működni"? S mi történt a KOTOR-ban és egyéb régi SW korszakokban, ahol keresztbe-kasul rohangáltak mindkét tábor tagjai. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

...

Az első kérdésre én se tudom a választ, talán csak nem tartotta jelentős fenyegetésnek Ventresst Sidious nagyúr (ami tekintve a sorozat elején látott teljesítményét nem is csoda).

A KOTOR-ban és egyéb korszakokban pedig azért lehet annyi sith, mert a "rule of two"-t- vagyis a törvényt, hogy egyszerre csak két sith lehet "csupán" ezer évvel a yavini csata előtt hozta Darth Bane sith nagyúr.

Tehát egyszerűen azért volt pl a KOTOR idején annyi sith, mert nem létezett még ez a szabály.(az más kérdés, hogy a Sidious halála után kb 100 évvel létrejövő Új Sith rend már nem tartotta magát ehhez és új szabályt írt)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

S akkor Ventressben egyesül mindhárom rend egyesül? A faja miatt fogékony milikloriánokra (kacc-kacc), aztán félig Jedi, majd félig Sith lett belőle. Máris izgalmas karakter lett, mert korábban egy csöppet pszichopata lelkivilágú Sith tanoncnak tűnt. :D

Ha már itt tartunk. Ha mindig csak 2 Sith van, akkor hogyan engedte őt Palpatine eddig is "működni"? S mi történt a KOTOR-ban és egyéb régi SW korszakokban, ahol keresztbe-kasul rohangáltak mindkét tábor tagjai. :)

Ventress a szegény ember kiválasztottja. :D Ő is megjárta a világos és sötét oldaldt is, de mindenki csak Anakinra emlékszik. A mestre után még a történelem is elárulta a csajt. :D

Ventress eddig sem volt sith. Nem véletlen, hogy mindig csak assassinként emlegették. A piros fénykard semmit nem jelent, főleg, hogy lassan már minden szereplő előrángat valamilyen színűt a szekrényből.

Pont a KOTOR idején, vagy nem sokkal az után tértek vissza vagy át (majd valami nálam szakavatottabb megmondja melyik) a sith-ek az egy mester, egy tanítvány felálláshoz. Nemrég jelent meg magyarul Drew Karpyshyn: Darth Bane - A pusztítás útja című könyve, ami ha igaz pont ennek az okaival, előzményeivel foglalkozik.

Szerkesztve: - Llew
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyszerű rész volt, az évad eddigi legjobbja. Katie Lucas hű maradt írói hírnevéhez és bőven hozta azt a színvonalat, amit el lehetett várni tőle. Úgy érzem, ez az epizód egy nagy vízválasztó nem csak a 3. évadban, de a sorozat eddigi összes részét tekintve és ettől kezdve teljesen új vizekre evezünk. Ezért imádom a TCW-t, mert hihetetlen módon mindig képes megújulni és változatos történeteket felvonultatni, amelyek nem csak, hogy színesebbé, többrétűvé teszik a sorozatot, de meg is gátolják, hogy ellaposodjon, unalmassá váljon. Többek között, ezért is nyerte el a tetszésem ez az új, eddig soha nem látott misztikus alaphangulat, ami a rész végéig sugárzott az epizódból. Nem zavaró a fantasy-elemek egyre inkább túlsúlyba való kerülése, hiszen maga a Star Wars Saga is egy sci-fi köntösbe bújtatott fantasy.

Tehát, ami megfogott ebben a részben, az elsősorban az alaphangulat, másodsorban pedig a történet. Amikor a 3. évadnyitány után, az értékelésben emlegettem, hogy jó lenne, ha Ventress-t jobban kibontakoztatnák, mert remek karakter lehetne, pontosan egy ilyen jellegű epizódra gondoltam, mint a Nightsisters. Akárcsak az Assassin-Ahsoka esetében, itt is kiválóan építik a karakter köré a történetet, tehát van karakter központúság, ugyanakkor mérhetetlenül látványos akciójeleneteket is kaptunk, ami valljuk be, valóban jót tett a sorozatnak a sok mélyebb vagy elvontabb mondanivalót tartalmazó, nyugisabb, politizáló részek után.

Ventress EU-s múltjáról annyit tudtam, ami a CW-rajzfilmből kiderült, plusz amit a wookieepedián olvastam, de ezek alapján, semmit nem rontottak el a karakter háttértörténetében, ami elég szép gesztus a készítők részéről, hiszen szívfájdalom nélkül kreálhattak volna új sztorit is Ventress-nek. A szülőbolygóját változtatták meg, nagy dolog. De utaltak is szép számmal a CW-re, ami a csaj ruciját és "legyező"-szerű Ginivex járgányát illeti.

Visszakanyarodva a fantasy hangulathoz, az Éjjnővérek megvalósítása, környezetük, eszközeik, szokásaik bemutatása remekül eltalált kombináció lett, melyektől az SW Univerzum abszolút újszerű, egyéni lényeiként keltek életre. Érdekes, hogy egy harmadik szemszögből is megismerhettük az Erő-használók nézeteit és nem úgy állítják be az Éjjnővéreket, mint egy végtelenül gonosz nép. Bár használják az Erő sötét oldalát, a Sith-ek felfogásához nem állnak annyira közel és a Ventress-nél alkalmazott módszereik is azt bizonyítják, hogy olyan tudással rendelkeznek, amit sem a Jedik, sem a Sith-ek nem ismernek, ezáltal eleve nem lehetnek olyanok, mint ők.

Remek jelenet lett, amikor Ventress előtt az Élet vizének hatására megjelentek eddigi életének legjelentősebb történései, amiket ezáltal mi is megismerhettünk. Sokkal közelebb került a nő a nézőhöz, (persze csak a magam nevében beszélek) most, hogy megtudtuk, valójában Ventress sem egy végtelenül gonosz, lelketlen szörny, aki gyilkolásra és pusztításra született, csupán áldozat, akivel szépen fogalmazva, elbánt az élet. Így könnyebben lehet azonosulni a karakterével és jobban megértjük, miért kötött ki végül a sötét oldalon, Dooku orgyilkosaként. A kalóz megölésével indult el ezen az ösvényen, de ha azt nézzük, akkor akaratlanul. Szerintem az nem is ember, aki nem állna bosszút, ha megölik a hozzá legközelebb álló személyt. Ezért nem ítélem el a mai napig Anakin thusken-mészárlását sem (tudom, pocsék Jedi lennék :D ). Ráadásul Ventress még nagyon fiatal volt, amikor meghalt ez a bizonyos közel álló ember és nem tudom elképzelni, miként dolgozhatta volna fel máshogy a történteket. Kíváncsi vagyok, miként alakul a továbbiakban Ventress sorsa, hiszen ez sem lehetett kis pofon számára, hogy Narec után, a hozzá legközelebb álló ember elárulja, eldobja magától és a halálát akarja.

Dooku jellemén is mélyített egy árnyalatnyit az epizód. Megtudhattuk, hogy valójában lányaként szereti Ventress-t, ám vele is hajlandó végezni, csak hogy elnyerje Sidious kegyeit. Vérbeli Sith, éppen ezért furcsa, hogy megbízik a mesterében. Elég lenne, ha csak magából indulna ki. Shaak Ti mondata nagy igazság ezen a téren: "Egy Sith mindig elárulja a másikat." Nem volt semmi az öreg vívóprodukciója, Erő ide vagy oda, ahhoz azért kell tudni egyet s mást, hogy valaki vakon, megbénult érzékekkel elbánjon három nem éppen amatőr harcossal (akik közül az egyik ráadásul egy Sith-jelölt). Ennél a jelenetnél egyedül az szúrt szemet, hogy Ventress-ék sokkal egyszerűbben is végezhettek volna a gróffal. Ha először a fénykardját szerzik meg, sokkal könnyebb dolguk lett volna és bár nem vagyok biztos benne, de elképzelhető, hogy sikerrel jártak volna, Erő-villám ide vagy oda.

Obi-Wan és Anakin csak mellékszereplőként ténykedtek, de a jeleneteik mind nagyszerűek voltak. Hiába, ez egy remek páros. Azt furcsának találtam, hogy Obi-Wan a kétszer is eltalált vadászával (ami ki is gyulladt), gond nélkül el tudta hagyni a zászlóshajót.

Az űrcsata rendkívül látványos volt, a tri-vadászok megjelenése pozitívum, ismét azt sugallva, hogy közel járhatunk már az EP3-hoz. A Resolute pusztulása meglepő volt, de egyáltalán nem rossz, bemutatva ezzel azt, hogy a köztársaságiak sem sebezhetetlen, halhatatlan szuperhősök.

A fénykardpárbajnál a hideg futkos a hátamon, amikor Ventress fojtogatni kezdni a 2 Jedit. Itt egyértelműen megmutatkozik a Christophsis óta kialakult fejlődése. A Teth-en Obi-Wan még játszott vele, míg itt Anakinnal karöltve sem tudták elkenni a száját.

A látvány ezúttal is korrekt volt, nekem tetszett mind a Dathomir, mind a Serenno, mindkét helyszín remekül jellemezte az Éjjnővérek és Dooku karakterének stílusát. Dathomir vöröses színvilága, illetve a későbbi, faluban látott stílus nagyban hozzájárult az Éjjnővérek és az egész epizód misztikumának kiteljesedéséhez. Összességében nagyon jó rész volt, remélem, a trilógia további 2 része is hasonlóan magas színvonallal büszkélkedhet majd. :peace:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én ezek után egyre kevésbé értem, hogy a Sith-tanítványok, akár Dooku, akár utána majd Vader, hogyan tudtak megbízni Sidiousban. Hiszen saját példáikon láthatták, mennyit ér bárki is a nagyúrnak.

Szerintem erre egyszerű a magyarázat. A tanítvány mindent meg akar tanulni a mesterétől, akinek viszont szüksége van egy erőteljes parancsvégrehajtóra. Sidious nagyon könnyedén cserélgette a tanítványait, amiből leszűrhető, hogy csak a hatalom megőrzése érdekelte, nem a tanítványa. Dooku-t majd Vadert is lecserélte volna egy nálánál fiatalabb jelöltre. A tanítványnak pedig azért van szükség a mesterére, hogy minden tudását birtokba vehesse. Amint ez megtörténik, a tanítvány végez a mesterével, tehát itt sem lehet szó érzelmi kötelékről. A Sith-ek kihasználják és elárulják egymást, vagyis azt teszik, amihez a legjobban értenek. :)

Egyébként Talzinék tényleg Erő használók? Hol lehet ennek utána olvasni? Vagy csak a lötyijük + technika képes ilyen "varázslatokra"? S mik voltak azok a fénykardhoz hasonló fegyverek? Energia íj?

Az Éjjnővérek Erő-használók. Konkrétabban az Erő sötét oldalát használó boszorkányok. Az Élet vizének bevetése előtt is látható, amint az Erő révén alkalmazzák az ismert mágiáikat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyébként Talzinék tényleg Erő használók? Hol lehet ennek utána olvasni? Vagy csak a lötyijük + technika képes ilyen "varázslatokra"? S mik voltak azok a fénykardhoz hasonló fegyverek? Energia íj?

S akkor Ventressben egyesül mindhárom rend egyesül? A faja miatt fogékony milikloriánokra (kacc-kacc), aztán félig Jedi, majd félig Sith lett belőle. Máris izgalmas karakter lett, mert korábban egy csöppet pszichopata lelkivilágú Sith tanoncnak tűnt. :D

Ha már itt tartunk. Ha mindig csak 2 Sith van, akkor hogyan engedte őt Palpatine eddig is "működni"? S mi történt a KOTOR-ban és egyéb régi SW korszakokban, ahol keresztbe-kasul rohangáltak mindkét tábor tagjai. :)

Itt utána olvashatsz ezeknek (angol, de azt hiszem, neked ez nem jelent problémát :) ):

Az éjnővérek

Sötét tanoncok

Sith

Sith tanítvány

Sith mester

Sith nagyúr

Sith nagyurak rendje

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érdekes, hogy egy harmadik szemszögből is megismerhettük az Erő-használók nézeteit és nem úgy állítják be az Éjjnővéreket, mint egy végtelenül gonosz nép. Bár használják az Erő sötét oldalát, a Sith-ek felfogásához nem állnak annyira közel és a Ventress-nél alkalmazott módszereik is azt bizonyítják, hogy olyan tudással rendelkeznek, amit sem a Jedik, sem a Sith-ek nem ismernek, ezáltal eleve nem lehetnek olyanok, mint ők.

Ez egy olyan sarkalatos pontja a résznek, ami megér egy misét. :) Gyakorlatilag van a galaxisban még egy Erő használó faj!!! Ez iszonyatosan sok kérdést vet fel. Eleve az eddig ismert két rend vagy szekta (kinek hogy tetszik), meghatározó szerepet játszott a galaxis életében. Az éjnővérek lehettek volna a harmadik számú hatalom, de mégse éltek ezzel a lehetőséggel. Még csak nem is beszélnek róluk. Ez nagyon érdekes. Lehet, hogy Talzin mama tudja használni az Erőt? De tényleg azt használják egyáltalán? Tudom ott vannak a linkek, de lusta vagyok átnézni. :P És persze beszélgetni is jó lenne erről, mert ez elég nagy dolog az SW univerzumban. Arra leszek még kíváncsi, hogy a két rend (Jedik/Sithek) miként viszonyulnak az éjnővérekhez? Biztos lesz szó erről a következő részekben.

Azzal viszont vitáznék Sky, hogy olyan tudással rendelkeznének, amiket se a Jedik se a Sithek nem ismernek. Egyszerűen kizártnak tartom. Bár az "élet vize" elnevezés is csalóka lehet, mert az ki tudja milyen bódító anyagból áll. Inkább a sámánizmus jut a szertartásról az eszembe. :) Bár az igaz, hogy a boszorkák lebegtek. :P

Remek jelenet lett, amikor Ventress előtt az Élet vizének hatására megjelentek eddigi életének legjelentősebb történései, amiket ezáltal mi is megismerhettünk.

Ventress ezzel a résszel kicsit olyan lett mint Anakin, persze ha összességében nézzük a két karaktert. Fontos pontokban egyezik a sorsuk. Bár mindez nem tolakodó, így simán belefér a történetbe.

Dooku jellemén is mélyített egy árnyalatnyit az epizód. Megtudhattuk, hogy valójában lányaként szereti Ventress-t

Dooku sith lovag, nem szeret senkit. :) Épp ez a sithek sajátja, hogy képtelenek ilyen érzelmekre. A szeretet a világos oldalhoz köthető, így kizárt, hogy Dooku akár csak hasonlót is érezzen Ventress iránt. Sokkal inkább egy jó harcost akart megtartani, aki nagy segítségére volt. Szerintem semmi több nincs emögött.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.