SZKipi Padawan Posted May 25, 2011 Share Posted May 25, 2011 (edited ) Különböző vélemények vannak az időutazással kapcsolatban. Vannak akik hisznek benne de vannak akik nem. Én személy szerint azok közé tartozom, akik hisznek benne legalább is pozitívan gondolnak a megvalósítására. Hisz annyi mindenre mondták már a történelem során, hogy úgy sem lehet megvalósítani vagy ez lehetetlen, erre tessék elérhető. Az is lehet, hogy már van, csak ugye az " okosok " nem merik nyilvánosságra hozni. Félnek a következményektől, melyet magával hozhat egy ekkora hatalom. Mert akinek egy időgép a kezében van az jószerével bármit meg tehet, könnyedén gazdaggá teheti magát az 1920-as évek Amerikájában. A jövő tudása alapján könnyen ki tudna következtetni bizonyos dolgokat, mely pénz esőt érhetnek. A tudósok szerint lehetetlen, mivel nincs a kezünkben olyan fejlettség, ami kellene egy ilyen masina létrehozásához. De erre megint csak azt tudom válaszolni, hogy biztosan nem árulnák el. Sok helyen olyat lehet olvasni, hogy " Ha lenne időgép akkor tudnánk róla! " persze, mert aki vissza jön a jövőből az egyből a sajtóhoz fordul beszámolóval. " Hé emberek, vissza utaztam 1000 évet, hihetetlen, tök érdekes az itteni élet. " azonnal be is zárnák valamelyik elmegyógyintézetbe. A ma élő emberek rettentően félnek az ismeretlentől, ami végül is nem meglepő. Így hihetetlenül nagy veszélynek tenné ki magát az az ember aki 1000 évet utazna vissza. Azért nyitottam ezt a témát, mert kíváncsi vagyok, hogy ki mit gondol az időutazásról. Arra kérem az esetleges hozzászólókat, hogy kulturált formában írja meg a véleményüket. Előre is nagyon szépen kosss mindenkinek! Edited May 25, 2011 by SZKipi Padawan Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Ody Mandrell Posted May 25, 2011 Share Posted May 25, 2011 Ez egy romantikus álom, és az is marad. Abban a formában nem lehetséges ahogy a filmekben látjuk, ez szinte biztos. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Bomarr Posted May 25, 2011 Share Posted May 25, 2011 Igen, ráadásul a filmekben rendre nem veszik figyelembe, hogy egy egészen pici változás hosszútávon milyen óriási változásokat hoz. Illetve de mégis volt egy film: de az nem időutazós volt, csak annyi, hogy egy nő élete pár másodperc különbséggel. Egyik esetben elérte a metrót a másikba nem. Szépen levolt vezetve, hogy akár emiatt is teljesen megváltozhat az élet. Ha fel is találták volna -nem találták fel- akkor ha van eszük nem használják, mert jó eséllyel visszamész és emiatt nem születsz meg. Viszont ez eszembe juttatja az egyik NAGYON korai írásomat, aminek az volt a vége, hogy mi vagyunk az UFO-k, vagyis hogy az evolució során pár ezer év múlva ilyen kis termetü nagyfejü szürke emberek leszünk és utazgatunk vissza az időben és mindenki azt hiszi hogy földönkivüliek, pedig. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Ody Mandrell Posted May 25, 2011 Share Posted May 25, 2011 Viszont ez eszembe juttatja az egyik NAGYON korai írásomat, aminek az volt a vége, hogy mi vagyunk az UFO-k, vagyis hogy az evolució során pár ezer év múlva ilyen kis termetü nagyfejü szürke emberek leszünk és utazgatunk vissza az időben és mindenki azt hiszi hogy földönkivüliek, pedig. Ez tök jó. De akkor az UFO-k miért nem mondják el, hogy ők emberek? Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Bomarr Posted May 25, 2011 Share Posted May 25, 2011 Ez tök jó. De akkor az UFO-k miért nem mondják el, hogy ők emberek? Az én verziómban csak kutatni jöttek vissza. Nem akarták felvenni a kapcsolatot. Ha valaki mégis észrevette őket akkor azt elbénázták. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Darth_Phobos Posted May 25, 2011 Share Posted May 25, 2011 Hát... Mint ahogy fizika órán tanultuk, fekete lyukat akkor lehet létrehozni, ha az anyagot sűrítjük, de ilyenkor hoizzájön a hatalmas gravitáció is, így nem maradnánk életben, ha létrehoznánk egy fekete lyukat, hisz a nagy erőhatás szétbomlasztana minket is és még a szubatomi részecskéinket is. Valamint a gravitáció olyan nagy lenne, hogy még a fény sem tudna kilépni belőle és ez további összeroppanásokat idézne elő, míg el nem érünk a szingularitáshoz. Ez egy olyan hely, ahol hát elég furcsa dolgok történnek a téridővel, köztük az is, hogy a dolgok visszafelé haladjanak az időben. Tehát: Időutazás csak fekete lyukak segítségével lehetne, viszont a lyukban elpusztulunk. Viszont. A szingularitás létrejöhet akár a fekete lyukon kívül is, például ha a lyuk elég gyorsan forog. Ilyenkor nem kell a fekete lyukba belépni, elég elhaladni/elrepülni mellette. Így viszont ha rendesen csináljuk, előbb távozhatsz, mint ahogy megérkeznél. Ez már a valódi időutazás. Viszont fekete lyukat nem lehet készíteni a mai eszközökkel, de az univerzumunkban van fekete lyuk. Csak olyan technika kéne, amivel elrepülhetünk hozzá Még valami: A fekete lyukak nem csak elhajlítják a fényt és ezzel az időt, hanem magukba is szippantják annyira, hogy ne is tudjon szabadulni tőle, így lassítják, sőt megállítják az időt. Tehát ha megfigyelhetnénk, hogy egy űrhajó közelít egy fekete lyukhoz, akkor látnánk, hogy ott lelassul az ember, az óra... stb. Így ha visszatérne, akkor számára kevesebb idő telne el, mint számunkra. Tehát például az én szempontomból 20 évig lenne az űrhajó a lyuk körül, míg az űrhajós számára az csak 1 hét lenne. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Oldfighter Posted May 25, 2011 Share Posted May 25, 2011 Az is lehet, hogy egészen egyszerűen lehetetlen bizonyítani az időutazást, mivel amint egy jövőbeli dolog visszatér azt már egy párhuzamos univerzumban teszi. A világ így kompenzálja, hogy ne történhessen az időutazó múltjában semmiféle változás, képtelen legyen bármit is befolyásolni. De ezt a végletekig lehetne variálni, elméleti lehetőségek millióit felvetve, hogy a racionalitás közelébe maradjunk lehetőleg. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Ody Mandrell Posted May 25, 2011 Share Posted May 25, 2011 Ebbe is becsúszott egy kis sci-fi de nagyjából én is így tudom azzal a kivétellel, hogy szingularitás csak a fekete lyukban lehet, annak a középpontjában. És ugye azért fekete, mert nagyobb a szökési sebesség mint a fénysebesség, így a fotonok se hagyhatják el (mostanában finomodott az elmélet, de ebbe most itt nem mennék bele). Időutazásra alkalmatlan, mert aki oda bekerül annak kampec, konyec, fine! És akár mit csinálhat, a szingularitást nem érheti el. Egyébként az időről amit írtál az valóság, mert az is relatív. Minél gyorsabban haladsz, a távolságok is lerövidülnek. Pl. ha tudnánk olyan űrhajót csinálni, ami a fénysebesség 90% -val haladna, akkor a rajta utazóknak az Alfa Centaurira tartó úton nem négy évet öregedne, hanem csak pl. kettőt, de a földi megfigyelő szemszögéből ugyanúgy négy év telne el. Szóval érdekes ez az idő dolog, de visszamenni az időben az kb. lehetetlen. Ahhoz gyorsabban kellene haladni a fénynél. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Darth_Phobos Posted May 25, 2011 Share Posted May 25, 2011 Viszont Szkipi, ha nagyon érdekel az időutazás itt van pár novella, amit érdemes elolvasnod: Wolfgang Jescke: Tizenkét perc és egynéhány Ben Bova: A kávéházi puccs Isaac Asimov: A halhatatlanság halála (ez regény) Lőrincz L. László: Időutazás Lőrincz L. László: Az invázió elmarad Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Oldfighter Posted May 25, 2011 Share Posted May 25, 2011 A kulcs az lenne az egészhez ha az időt és a teret totál függetleníteni tudnánk. De mindkettő szerves része a dimenzióknak. Kettőnek mindeféleképp. Az elsőben ahol a pont van nevezhető egy állandónak is mindkét tekintetben. A másodikban és a harmadikban a térben való mozgást távolsággal és idővel is mérhetjük. A negyedik dimenzió viszont már kérdéss. Sokan azt nevezik Időnek. Ott vajon az idő múlását mivel jellemezhetnénk? Na ez is érdekes Az egyik pontból a másikig tartó utazással? Nah, kezd késő lenni Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Darth_Phobos Posted May 25, 2011 Share Posted May 25, 2011 Én úgy tanultam, hogy a gyorsan forgás következtében a szingularitás elmozdulhat. Minél gyorsabban haladsz, a távolságok is lerövidülnek. Aham, fénysebességig. Valamint ha belső szemlélő vagy. Például ha lenne egy fényóránk, ahol a fény kattog, ha a tetején és az alján beleütközik a tükörbe, ami visszaveri azt és ha a tükrök 30 centire lennének egymástól, akkor az óra másdopercenként ugye 1000 milliószor fog ketyegni. Na mármost, ha külső szemlélődök vagyunk és haverunk fut a sötétben a fényórával, akkor haverunk sebessége hozzáadódik a fény sebességéhez, így az órában a fény 1 másodperc alatt nem 1000 milliószor fog ketyegni másodpercenként, így lassul az idő, hisz hosszabb idő tzelik el a kattanások között, azaz az óra lelassul.Eközben a haver nem vesz észre semmi változást, hisz ő nem érzékeli a saját sebességét, így neki csak a fénysebesség fog számítani, így ő 1000 milliószor láthatja a fényt beleütközni a tükrökbe. Vagy ha a van 2 óránk, és az egyiket elküldjük egy évig 75 km/h sebességű útra, akkor mire visszaérkezik 1 másodpercet fog késni a másik órához képest. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Ody Mandrell Posted May 25, 2011 Share Posted May 25, 2011 Egyébként a fekete lyukakat inkább másik galaxisokba vagy másik univerzumokba való utazás kapujaként szokták emlegetni. Időutazásra csak korlátozottan alkalmas. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Darth_Phobos Posted May 25, 2011 Share Posted May 25, 2011 Egyébként a fekete lyukakat inkább másik galaxisokba vagy másik univerzumokba való utazás kapujaként szokták emlegetni. Ez már sci-fi, mint ahogy te is említetted, benne megmurdel az ember Szóval inkább "időutazás" a peremén, mint univerzum kapu Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Frenkie Posted May 25, 2011 Share Posted May 25, 2011 Az időutazás teljeséggel lehetetlen az időparadoxon miatt. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Darth Sky Posted May 26, 2011 Share Posted May 26, 2011 Ez egy érdekes téma, még akkor is, ha ezekből a tudományos megközelítésekből nem sokat értek. Az viszont biztos, hogy amíg szerves anyagot nem tudunk fénysebességre gyorsítani, addig időutazásról sem beszélhetünk, legfeljebb sci-fi szinten. Egyébként, folyamatosan utazunk az időben. Mire befejezem ezt a postot, már 2 percet utaztam a jövőbe. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Dzséjt Posted May 26, 2011 Share Posted May 26, 2011 Egyébként az időről amit írtál az valóság, mert az is relatív. Ha egy forró nőt ölelsz, egy óra csak egy pillanatnak tűnik. Ha egy forró lábast, egy pillanat egy órának tűnik. Kedvenc példám az idő relativitására. Viszont Szkipi, ha nagyon érdekel az időutazás itt van pár novella, amit érdemes elolvasnod: Wolfgang Jescke: Tizenkét perc és egynéhány Ben Bova: A kávéházi puccs Isaac Asimov: A halhatatlanság halála (ez regény) Lőrincz L. László: Időutazás Lőrincz L. László: Az invázió elmarad És nincs itt a legalapabb: H. G. Wells - Az időgép Ezek az elméletek jók, de hiába mondják ki őket nagyon okos emberek, ugyanolyan sci-fik, mint azok, amiket regényekbe, filmekbe, sorozatokba jelenítenek meg. Hiszen, majdnem minden, amit a fekete lyukakról tudunk, csak elmélet. Bomarr: ez az UFO-s baromi jó sztorinak hangzik. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
SZKipi Padawan Posted May 26, 2011 Author Share Posted May 26, 2011 Nagyon érdekesek azon vélemények, melyeket írtatok. Egy tudományos dokumentum filmben láttam, hogy Eistein relativitás elmélete a kulcs az időgéphez. Vagy legalább is az időutazásra. Az egyik itteni fórumban van egy olyan videó melyben egy emberke az 1920-as időkben fettek fel, amint épp mobilozik. Többször is vissza játszották, egyértelműen látszik, hogy valamit a füléhez tart és beszél. Ha csak nem gógyis az ipse, akkor talán eme pár másodperces videó bizonyíték az időutazás helyességére. Minden azon által szerintem csak a múltba tudnánk utazni, ha lehetséges lenne, hisz a múltat már megéltük, viszont a jövőt csak ezután fogjuk. Viszont ez eszembe juttatja az egyik NAGYON korai írásomat, aminek az volt a vége, hogy mi vagyunk az UFO-k, vagyis hogy az evolució során pár ezer év múlva ilyen kis termetü nagyfejü szürke emberek leszünk és utazgatunk vissza az időben és mindenki azt hiszi hogy földönkivüliek, pedig. Ez az elmélet nagyon tetszik! Egyébként hála Istennek, hogy nem érem meg, hogy ilyen kis csúnya lénnyé váljak. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Oldfighter Posted May 26, 2011 Share Posted May 26, 2011 Azt a mobilos dolgot felejtsd el, mert kiderült, hogy a felvételen látható öreg hölgy(!) egy korabeli hallókészüléket tart a fülénél. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Nabopolasszar Posted May 26, 2011 Share Posted May 26, 2011 Azt a mobilos dolgot felejtsd el, mert kiderült, hogy a felvételen látható öreg hölgy(!) egy korabeli hallókészüléket tart a fülénél. Plusz milyen nagy hasznát vette volna egy mobiltelefonnak egy olyan korba ahol nincs térerő Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Obi1 Posted May 26, 2011 Share Posted May 26, 2011 Minden azon által szerintem csak a múltba tudnánk utazni, ha lehetséges lenne, hisz a múltat már megéltük, viszont a jövőt csak ezután fogjuk.Épp azért van kizárva a múltba utazás lehetősége, mert az már lezajlott. A jövőbe utazásnak vannak inkább alternatívái, ha az űrhajós példára gondolunk. De nyilván ez is idézőjelesen vett időutazás. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Master Posted November 18, 2011 Share Posted November 18, 2011 Volt egy dok.film, amiben a pali bement a Wc-be, és a haverja az ajtónál állt, amint elvégezte dolgát, és kilépett a fülkéből, egy nőt látott csak úgy feltűnni, aki távozott idegesen. Az ajtónál álló pali, csak kijönni látta, be nem, pedig mikor az az ember bement, üres volt a klotyó. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
misi920 Posted November 18, 2011 Share Posted November 18, 2011 Bomarr: ez az UFO-s baromi jó sztorinak hangzik. Ő ezt szerintem a csillagkapuból vette, mert az Asgardok mondták hogy xy éve ők is hasonlóak voltak az emberekhez. Bocsi ha nem így van. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Obi1 Posted November 18, 2011 Share Posted November 18, 2011 Volt egy dok.film, amiben a pali bement a Wc-be, és a haverja az ajtónál állt, amint elvégezte dolgát, és kilépett a fülkéből, egy nőt látott csak úgy feltűnni, aki távozott idegesen. Az ajtónál álló pali, csak kijönni látta, be nem, pedig mikor az az ember bement, üres volt a klotyó. Az univerzum nagy kérdései, ugyebár. misi: Kétlem. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Bomarr Posted November 18, 2011 Share Posted November 18, 2011 Ő ezt szerintem a csillagkapuból vette, mert az Asgardok mondták hogy xy éve ők is hasonlóak voltak az emberekhez. Bocsi ha nem így van. Én a Csillagkapuból csak a mozifilmet ismerem, a sorozatot nem Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Master Posted November 21, 2011 Share Posted November 21, 2011 Amúgy néztem, hogy ahogy közeledünk a fénysebességhez, úgy egyre lassabb a gyorsulás(oké, ez furán hangzott), és ahhoz, hogy elérjük végtelen energiára lenne szükség, ezért valaki azt találta ki, hogy egy térbuborékban kell utazni, ahol tulajdonképpen a buborékban nem is mozgunk, de azon kívül igen, így nem kell gyorsulni, viszont ehhez negatív energiára lenne szükség. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Dzséjt Posted November 21, 2011 Share Posted November 21, 2011 Ő ezt szerintem a csillagkapuból vette, mert az Asgardok mondták hogy xy éve ők is hasonlóak voltak az emberekhez. Bocsi ha nem így van. Fuss neki még egyszer. Az Asgardok azt mondták, hogy hasonlóak voltak, mint mi, nem azt, hogy mi voltunk azok. Mert ugye az Asgardok így festettek elkorcsosult idejük előtt: Szerintem ez még csak nem is ember, legfeljebb emberi. Amúgy meg, a Stargate-ben 98%-ban minden idegen ember volt, 1% humanoid, az utolsó 1% meg valami más. De még ez sem újdonság, hiszen a Babylon 5, Andromeda, Farscape, Star Trek, stb. mindben jellemzően emberiek az idegenek. Szóval kétlem, hogy Bomarr bárhonnan is vette, egyszerűen a legtöbb filmben és sorozatban az írók különböző okokból nem rugaszkodnak el a valóságtól, így mindenki ember vagy emberi. És mindenki tud angolul. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
misi920 Posted November 21, 2011 Share Posted November 21, 2011 (edited ) Fuss neki még egyszer. Az Asgardok azt mondták, hogy hasonlóak voltak, mint mi, nem azt, hogy mi voltunk azok. Mert ugye az Asgardok így festettek elkorcsosult idejük előtt: Én nem mondtam egy szóval sem hogy mi voltunk, csak hogy hasonóak voltak Edited November 21, 2011 by misi920 Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
misi920 Posted November 21, 2011 Share Posted November 21, 2011 Amúgy néztem, hogy ahogy közeledünk a fénysebességhez, úgy egyre lassabb a gyorsulás(oké, ez furán hangzott), és ahhoz, hogy elérjük végtelen energiára lenne szükség, ezért valaki azt találta ki, hogy egy térbuborékban kell utazni, ahol tulajdonképpen a buborékban nem is mozgunk, de azon kívül igen, így nem kell gyorsulni, viszont ehhez negatív energiára lenne szükség. És mi van hogyha magát a teret változtatnánk meg? (lehet hogy egy kicsit a Star trek üt vissza ) Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Dzséjt Posted November 22, 2011 Share Posted November 22, 2011 Én nem mondtam egy szóval sem hogy mi voltunk, csak hogy hasonóak voltak Nem, te azt írtad, hogy Bomarr a Stargate-ből vette, márpedig Bomarr sztorijában nem hasonlóságról van szó, hanem egyezésről. Szóval valahol valamit benéztél. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
JakeSully Posted February 19, 2013 Share Posted February 19, 2013 Imdbn nagyon jó az átlaga ennek a színvonalas sorozatnak. Időutazás epizódban látványos effektekkel érzékeltetik az időutazást. http://www.youtube.com/watch?v=k5NRRpeQUaw Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.