Ugrás a kommentre

4x07 - Darkness on Umbara

Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Az a baj, hogy aki egy csatatéren idióta, az nem odamenet gajdult meg, hanem már azelőtt is az volt. Kétlem, hogy Krell helyben dilizett be, és ez volt az első alapból elcseszett ötlete, első nem katonához, pláne nem Jedihez méltó megnyilvánulása. Az meg, hogy kikhez mi jut el, relatív. Lehet, hogy a sikereiről hallottak Rexék, de arról már nem, hogy ehhez hány klón fizetett feleslegesen az életével. Mert az eddig látottak alapján, itt nincs olyan, hogy egyik légió szoros kapcsolatban áll a másikkal, szóval ha Krell csapatai eddig nem dolgoztak együtt más klónokkal (ami ugye most sem történt meg, jogos kérdés: hol vannak Krell csapatai?), akkor Rexék kevéssé informálódhatnak róla. Azért kíváncsi vagyok, mit gondol Krellről olyasvalaki, aki régóta szolgál mellette... Bár gyanítom, hogy ilyen nem él.

Remek irányvonal lenne, ha Rexék itt döbbennének rá, hogy bizony vannak rossz Jedik, akik semmibe veszik az életüket, akik emberszámba sem veszik őket, viszont mégis milyen híresek. Egyből kezdene értelmet nyerni a 66-os parancs hamari végrehajtása. Ami mondjuk szerintem még mindig nem furcsa, hiszen itt is csak kételkedtek a klónok a parancsban, meg nem tagadták, pedig ez sem volt jobb és kevésbé megkérdőjelezhetőbb, mint a 66-os.

Na meg azért csendben megjegyzem, hogy még a mozifilmek karakterei sem annyira árnyaltak, hogy X résszel később kerüljenek teljesen más megvilágításba. A TCW karakterei még ennyire sem árnyalódnak. A legtöbbjük olyan már az első megjelenésekor, amilyen később is lesz. Ahogy Grievousról is levágtuk első megjelenésekor az ep3-ban, hogy egy gyáva féreg, és ezen a TCW-s összes megjelenése sem változtatott. Ugyanígy kételkedem benne, hogy Krell hatalmasat fog változni a következő két epizódban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ok Dzséjt. :) Én amennyire próbálom meglátni Krell -ben az esetleges pozitívumokat, Te annyira leírtad őt. Meglátjuk melyikünknek lesz igaza. Mondjuk én már láttam az új rész előzetesét, úgy hogy előnybe vagyok. :P

Sőt, te ismered az eljövendő részek címeit, én még azt sem. Szóval nem éééér... :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mégegyszer üdv mindenki!

Nem kezdem el értékelni az elejétől a részeket, mert kicsit sokáig tartana. :)

Ez a rész tetszett, a nyugisabbak után jó volt látni egy ilyet is.

Krellt még nem szabad leírni, ami viszont biztos, hogy ebben a részben elég nagy douchebag volt, így nem csodálom, ha sokan negatív véleménnyel vannak róla.

A látvány és a hangulat ütős volt, remélem a folytatásokban sem lesz erre panasz.

Üdv a fórumon Ben! Összefoglaltad a lényeget. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ritkán szoktam TCW kritikát írni, nincs bennem semmi ellenszenv a sorozat iránt, csak vasárnap délelőtt tudom megnézni (ezúton is hatalmas köszönet, a gyors és színvonalas feliratért) és addigra már szinte mindenki leírta a véleményét, ami általában egyezik az enyémmel. Erről mégis firkantok pár sort.

98%-ban bejött a rész. Tátott szájjal néztem a csatát, az animáció lenyűgözött. Két kérdés merült fel bennem, ez tényleg CSAK animációs sorozat ill. ez tényleg CSAK a TV-ben megy? :) A csata, és maguk a klónok is, még le nem vették a sisakjukat már-már ROTS színvonalú volt, akkor milyen lesz BD-n? Iszonyú kegyetlen harc volt, klónok megrázó halálával, és a lakosokéval is persze. Bizonyos szempontból durvább volt, mint a legtöbb Star Wars film. A helyszín is valami hihetetlen hangulatos. Az első 1% mínusz amiatt van, h kicsit értetlenül fogadtam, h a helyiek maszkban vannak... blablabla ezt már Ti is leírtátok, de ha ezt megmagyarázzák, amire még van 3 részük, akkor 99% lesz a rész.

Rengeteg ilyen részt eltudnék még nézni, szerintem különböző helyszínekkel, szereplőkkel, fegyverekkel, szituációkkal nem lenne ez monoton. Nem kell ebből állnia egy évadnak, de többet is szívesen venné(n)k.

Krell tábornok miatt van a másik 1% levonás. Úgy, hogy tulajdonképpen jól összerakott karakternek tartom. Rengeteg filmbe van ilyen p@raszt tábornok, aki semmibe veszi az emberei életét, ha a cél ezt kívánja. Egy bajom van csak vele, egy "jedi nem lehet ilyen". Ha meg a háború tette ilyenné, akkor is khm... a többi jedi ezt nem vette észre? Vagy ez nem probléma??

Összességében, a 98-99% nem egy rossz arány akkor sem! :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt: írtad, hogy te utálod a karaktert, de ez nem baj, ettől még tetszik a rész. Te nem érzed úgy, hogy nagyon túlzásokba estek volna a készítők, és nagyon sarkítva mutattak be egy karaktert? Ha igen, akkor ez nem zavar?

Így érzem, de nem zavar, mert eleve jellemző a TCW-re, mi több, alapvetően az egész Star Warsra, hogy a karakterek, pláne a mellékszereplők eléggé túlzóak, sarkított figurák. Most annyi változott, hogy egy jó oldalon álló karakter lett túlzóan negatív karakter. És őszintén szólva, szerintem Tamsonhoz képest Krell még egész visszafogott fickó. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Így érzem, de nem zavar, mert eleve jellemző a TCW-re, mi több, alapvetően az egész Star Warsra, hogy a karakterek, pláne a mellékszereplők eléggé túlzóak, sarkított figurák. Most annyi változott, hogy egy jó oldalon álló karakter lett túlzóan negatív karakter. És őszintén szólva, szerintem Tamsonhoz képest Krell még egész visszafogott fickó. :)

Értem én, csak míg ha egy pogácsa túl sós, azon az ember valahogy nem csodálkozik, mert megesik, addig ha ugyanez egy krémesről derül ki, az eléggé meglepő. Szóval valahogy az egész annyira kifacsart volt itt Krell esetében (ostobaság, sötétség, stb), hogy nekem egy Jedinél ez out of character.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ritkán szoktam TCW kritikát írni, nincs bennem semmi ellenszenv a sorozat iránt, csak vasárnap délelőtt tudom megnézni (ezúton is hatalmas köszönet, a gyors és színvonalas feliratért) és addigra már szinte mindenki leírta a véleményét, ami általában egyezik az enyémmel. Erről mégis firkantok pár sort.

Jól tetted, hogy írtál. :) Egyébként nyugodtan megteheted ha van olyan gondolatod amit mi még nem beszéltünk meg. :) Vagy esetleg a felmerültekhez is hozzászólhatsz.

98%-ban bejött a rész. Tátott szájjal néztem a csatát, az animáció lenyűgözött. Két kérdés merült fel bennem, ez tényleg CSAK animációs sorozat ill. ez tényleg CSAK a TV-ben megy? :) A csata, és maguk a klónok is, még le nem vették a sisakjukat már-már ROTS színvonalú volt, akkor milyen lesz BD-n?

FENOMENÁLIS! Ne tudd meg milyen a BD kiadás. Színtiszta mozi élmény, ebbéli hatása közelít a filmekhez.

Krell tábornok miatt van a másik 1% levonás. Úgy, hogy tulajdonképpen jól összerakott karakternek tartom. Rengeteg filmbe van ilyen p@raszt tábornok, aki semmibe veszi az emberei életét, ha a cél ezt kívánja. Egy bajom van csak vele, egy "jedi nem lehet ilyen". Ha meg a háború tette ilyenné, akkor is khm... a többi jedi ezt nem vette észre? Vagy ez nem probléma??

Krell a többi Jedivel nyilván nem ilyen felfogásban társalog. A harcmezőn pedig általában távol vannak egymástól a tábornokok. De nem győzöm hangsúlyozni, hogy várjuk már meg mi lesz ebből és ne ítéljük el előre Krell -t. : :clap2:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Értem én, csak míg ha egy pogácsa túl sós, azon az ember valahogy nem csodálkozik, mert megesik, addig ha ugyanez egy krémesről derül ki, az eléggé meglepő. Szóval valahogy az egész annyira kifacsart volt itt Krell esetében (ostobaság, sötétség, stb), hogy nekem egy Jedinél ez out of character.

Pedig szerintem a Jedik is pogácsák, csak nem olyan sósak, mint Krell. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Először is elnézést hogy csak most írok, pedig már vasárnap láttam az epizódot. Nemsokára az "Egyébb fontos" topicban leírom az okát is.

Na de a részről. Eljutottunk az igazi háborúhoz. Itt már hullanak mindkét fél oldalán a katonák mint a legyek. Maga a bolygó tetszik, olyan jó sejtelmes. Az umbaraiakat hogyhogy nem látták a klónok? Mivel láttuk őket nem láthatatlanok.

A landolás hangulatos volt, főleg ahogy a "csirke" lépegetők kijöttek hátul. Így néz ki egy klón invázió. A klónok dumája hatalmas volt. Handcase meg maga a klón Rambo. :D

Aztán megjött Krell tábornok. Az első gondolatom az volt, hogyhogy egy ilyen alakot felvettek a Rendbe. Mindent megsért ami Jedi. Inkább Sith. Az meg ahogy a klónokkal bánt és a fénykardtartás Fives nyakához kritikán aluli.

Dzséjttel és Donáttal szóról-szóra egyetértek. A palit teljesen leírtam magamban, csodának kell lennie a többi részben hogy megkedveljem.

Viszont eszembe jutott egy elmélet. Mi van akkor ha ez a 66-os parancs bevezetése? Azaz Palpatine néha egy-egy Jedit valahogy elhívat a csatatérről és Krellt küldi helyettesíteni, hogy a klónok mire a 66-osig jutnak már csak lőjjenek.

Arra is kiváncsi leszek vajon Anakin mit fog szólni ha Rex elmeséli Krell dolgait?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezen én is gondolkoztam, de ha van külön kis csapata, akkor miért Hardcase-val ment külön küldetésre?

Pedig úgy tűnik, hogy van csapata. Ezért mondja Rex -nek, hogy megint együtt harcolnak mint a régi szép időkben. Na most már csak az a kérdés, hogy az 501 -eseken belül is vannak osztagok? Plusz jó lenne megfejteni ki tartozik Fives szakaszába.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pedig úgy tűnik, hogy van csapata. Ezért mondja Rex -nek, hogy megint együtt harcolnak mint a régi szép időkben. Na most már csak az a kérdés, hogy az 501 -eseken belül is vannak osztagok? Plusz jó lenne megfejteni ki tartozik Fives szakaszába.

Én úgy gondolom, hogy Fives a kettejük kalandjaira gondolt(Kamino, Rishi, Lola Sayu), amikor megemlítette a közös kalandokat Rex-nek. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én úgy gondolom, hogy Fives a kettejük kalandjaira gondolt(Kamino, Rishi, Lola Sayu), amikor megemlítette a közös kalandokat Rex-nek. :)

Igen, de miért mondja ezt ha folyton együtt vannak? Anakin említi az eligazításon, hogy igénybe veszi az ötös osztagot/szakaszt. Ez nekem egyértelműen úgy tűnik, hogy Fives -nak van saját csapata.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pedig úgy tűnik, hogy van csapata. Ezért mondja Rex -nek, hogy megint együtt harcolnak mint a régi szép időkben. Na most már csak az a kérdés, hogy az 501 -eseken belül is vannak osztagok? Plusz jó lenne megfejteni ki tartozik Fives szakaszába.

Azt most le merném fogadni egy nagyobb összegben hogy nincs szakasza. A megbeszélésen is csak azért emelték ki hogy a TV( ez esetben monitor) előtt ülő laikusok is felismerjék.

A másik kérdésre a válasz meg az hogy igen, az 501-esen belül is vannak kisebb "csopurtulások"(jobb szót nem találtam) pontosabban századok mint pl. a Torrent Company amit Rex vezet.

Szerkesztve: - Nabopolasszar
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Fives ARC, vagyis a speciális alakulat tagja. A specek külön osztagnak számítanak, ugyanúgy, mint az 501-esek, a 212-esek, a 21-esek, stb. Ezért emelte ki Anakin is.

Tehát Fives egy különleges alakulat tagja az 501 -eseken belül? Ez a nem semmi. :) Bár mondjuk a Citadell küldetés után ez nem meglepetés.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, de miért mondja ezt ha folyton együtt vannak? Anakin említi az eligazításon, hogy igénybe veszi az ötös osztagot/szakaszt. Ez nekem egyértelműen úgy tűnik, hogy Fives -nak van saját csapata.

Anakin azt mindja hogy:"ARC trooper Fives will be assisting my units on special assigments." ami azt jelenti hogy "Fives Különleges felderítő kommandós fogja segíteni a csapataimat a különleges feladatokban" ,nem beszélnek semmi osztagról

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Anakin azt mindja hogy:"ARC trooper Fives will be assisting my units on special assigments." ami azt jelenti hogy "Fives Különleges felderítő kommandós fogja segíteni a csapataimat a különleges feladatokban" ,nem beszélnek semmi osztagról

Köszi.

Nemegészen, Fives-t nem lehet besorolni egyik légióba se. Ő csak besegít az 501-eseknek(gondolom Rex külön őt kérte).

Fives pedig biztosan az 501 -sek tagja már a Rookies óta.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tehát Fives egy különleges alakulat tagja az 501 -eseken belül? Ez a nem semmi. :) Bár mondjuk a Citadell küldetés után ez nem meglepetés.

Nem, ő semmilyen formában nem tagja az 501-esnek (a színei ne tévesszenek meg, valószínűleg csak hagyományból festették ilyenre). Az ARC-k (Advenced Reacon Commando) egy külön alakulat. Mint Amerikában a Delta Force, az oroszoknál a Spetz Naz, magyar honban az MH 34-esek, az Egyesült Királyságban az SAS, stb. Az SW-n belül pedig ilyenek az RC-k, a Republic Commando. Mindkettő különleges alakulat, és a Köztársasági Nagy Hadsereg alá tartoznak, de teljesen különálló alakulatok, egyéb légió vagy zászlóalj alá nem sorolhatóak (muszáj is a függetlenség), hiszen magukban egy légiónak számítanak, még ha méretük távolról sem akkora.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Fives pedig biztosan az 501 -sek tagja már a Rookies óta.

És az ARC Troopers végéig. ;) Ahogy a Clone Cadets végén átkerültek a Domino osztagból a Rishit őrző osztagba (ami megint egy másik alakulat/légió alá tartozhatott), majd a Rookies végén az 501-esbe, ugyanúgy az ARC Troopers végén megint csapatot váltottak. Osztagok, alakulatok, szakaszok, légiók, stb-ik közti vándorlás nem szokatlan katonáéknál.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És az ARC Troopers végéig. ;) Ahogy a Clone Cadets végén átkerültek a Domino osztagból a Rishit őrző osztagba (ami megint egy másik alakulat/légió alá tartozhatott), majd a Rookies végén az 501-esbe, ugyanúgy az ARC Troopers végén megint csapatot váltottak. Osztagok, alakulatok, szakaszok, légiók, stb-ik közti vándorlás nem szokatlan katonáéknál.

Na látod, ezt nem tudtam. Még jó, hogy van ilyen SW katonai szakértő köztünk. :D

Amúgy döbbenetes, hogy Krell fejből vágja a klónok gyártási számát. :o

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az tényleg az. Ha mást nem, azt el lehet róla jónak mondani, hogy felkészült az emberekből, akiket a kezei alá adtak.

Főleg, hogy itt kb. 1-2 óra lehetett (vagy még annyi se) amíg átvette Anakin szakaszát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az tényleg az. Ha mást nem, azt el lehet róla jónak mondani, hogy felkészült az emberekből, akiket a kezei alá adtak.

Azért a mai részbe egy bizonyos klónt (akit most spoiler mögé rakok) már a nevén szólította(és milyen jól tette, mert sokára jöttünk volna csak rá hogy ki is ő pontosan)

Ha nem esett le Apporól beszélek

Szerkesztve: - Nabopolasszar
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.