Ugrás a kommentre

4x07 - Darkness on Umbara

Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Nekem ezzel az elkalandozással egyébként nincs bajom, mert sokat segít a dramaturgián, csak ahogy haladunk előre én is azt érzem mint Pildi: az egész 66-os parancsot és mindent ami utána jön (birodalmi elnyomás) egyre nehezebb beleilleszteni a képbe. De ebből még kijöhetnek ügyesen is. Hogy pontosan hogyan azt nem tudom, de ha az utolsó évadban látjuk mondjuk hogy egy kemény köztársasági tiszt parancsára akár a lakosság terrororizálását is végrehajtják akkor az nyujthat valamiféle hidat a későbbi eseményekhez.

Én is így látom, mert nekem a filmek alapján logikus volt a cselekedetük. A sorozat miatt viszont óriást változtak a szememben a klónok! Sose gondoltam volna, hogy érzelemmentes gépek helyett valaha is érző lényekként fogok rájuk tekinteni. Ettől azonban még nem változott az a szabály, hogy a parancsokat végre kell hajtani. Viszont néhány esetben nem tudnám elképzelni, hogy egy klón megöljön egy Jedit csak úgy. Erre a jövőben mindenképpen rá kell gyúrniuk.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Fedezék jó, fedezék nélküliség rossz. Már pedig ez a fő különbség az erdő meg az út között. De ez a vita azért is céltalan, mert az epizód úton útfélen kihangsúlyozza, hogy ez egy rossz terv. És direkt jól alá is támasztja. A klónoknak vissza kell vonulniuk, hogy életben maradjanak. Ha ezen vitatkozunk, hogy jó terv-e az olyan mintha azon vitatkoznánk hogy rossz-e a Birodalom. Az írók ennél már tényleg nehezebben tudnák sújkolni hogy pocsék terv szerint mentek... a kérdés hogy miért. Erre a későbbi részek még választ adhatnak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Apropó, már én is beleszólok ha már ilyen vita kialakult Krell tábornok stratégiáját illetően... A "van fedezék" című érvet inkább hanyagoljuk, hiszen nem egy olyan ütközet volt már a TCW folyamán, ahol a klónok és a droidok a fedezékkel mit sem törődve a nyílt terepen lődözik egymást. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Háború van! Jól néznénk ki ha minden közkatona megkérdőjelezné a parancsot. Még akkor se teheti nyíltan, ha szerinte a parancs vegytiszta hülyeség. Ez nem demokrácia. Adnak egy parancsot és azt végre kell hajtani. De továbbra se értem miért törünk pálcát Krell felett, amikor még három rész hátra van a történetből....

Én épp azt méltattam, hogy Rex nem kérdőjelezte meg Krell parancsát, csupán az általa ismert információk alapján elmondta annak gyenge pontjait. :) És Krell-ről még kiderülhet, hogy nem olyan, mint amilyennek látszik, ez tiszta sor, viszont egyelőre nem látszik túl jónak, sem mint Jedi, sem mint katona.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Apropó, már én is beleszólok ha már ilyen vita kialakult Krell tábornok stratégiáját illetően... A "van fedezék" című érvet inkább hanyagoljuk, hiszen nem egy olyan ütközet volt már a TCW folyamán, ahol a klónok és a droidok a fedezékkel mit sem törődve a nyílt terepen lődözik egymást. :D

Nem mi eröltetjük a kérdést, hanem az írók. Az írok bedobtak egy olyan ötletet, hogy Anakin kitalál egy tervet majd valamiért kivonják őt a csatából és a helyére állitanak egy keményfiút, aki fedezék nélkül akar támadni. Az epizód második fele másról sem szól csak hogy a katonák emiatt a terv miatt morognak, meg összezördülnek az új vezetővel. Majd látjuk hogy tényleg béna volt és még nem tudjuk hogyan tovább. A két stratégia közti ellentétet nem mi élezzük ki hanem az írók. Várjuk ki mi lesz a vége.

Filoni azt mondta az évad előtt, hogy nagyon drámai lesz ez a szál. Sok jóra nem számíthatunk.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem mi eröltetjük a kérdést, hanem az írók. Az írok bedobtak egy olyan ötletet, hogy Anakin kitalál egy tervet majd valamiért kivonják őt a csatából és a helyére állitanak egy keményfiút, aki fedezék nélkül akar támadni. Az epizód második fele másról sem szól csak hogy a katonák emiatt a terv miatt morognak, meg összezördülnek az új vezetővel. Majd látjuk hogy tényleg béna volt és még nem tudjuk hogyan tovább. A két stratégia közti ellentétet nem mi élezzük ki hanem az írók. Várjuk ki mi lesz a vége.

Ez teljesen így van. :)
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kiegészíteném az episode guide-ot azzal az észrevételekkel, hogy nem csak Hardcase, hanem Jessie és Kix is feltűnt már a The Deserterben. Lehet, hogy az én angoltudásom kopott meg túlságosan az évek során, de... Én úgy látom, hogy a Wookieepedia azt írja, hogy az umbaraiak KÉPESEK látni az ibolyán túli színeket és nem CSAK azt látják. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pedig mondja, hogy a cél a város elfoglalása. Viszont nem fognak beszivárogni, csúszni mászni pár emberrel a városba, hanem nyíltan lerohanják. Ez a terve, és ezt el is mondja.

És hogy éri el ezt a célt, ha a csapatait már azelőtt lemészárolják, hogy egyáltalán a város határa feltűnik?

Én nem láttam itt megfélemlítést. Adott egy Jedi tábornok, aki parancsokat ad (most attól tekintsünk el. hogy milyeneket). Erre mit tapasztal? A klónok, a fogyóeszközök visszapofáznak. Egyre sűrűbben. Gondolom ezen akadt ki.

A te verziódban tán nem szerepel az a jelenet, amikor fénykardot szegez Fives nyakának? A saját embere nyakának? Nem tudom, nálad mik a Jedi normák, de az enyémbe ez még egy normális katonánál sem fér bele, nemhogy egy Jedi lovagnál. ÁLTALÁNOS fegyverkezelési szabály: csak arra foghatod rá, akit meg akarsz ölni. SENKI másra!

Borzalmas volt vagy nem, Krell gyorsan akart haladni. Annak ez a módja. Egyébként láttuk, hogy a dzsungelben is ugyanúgy letámadták őket, szóval az a terep semmivel se jobb mint az út.

Senki sem írta, hogy az erdőben puskalövés nélkül, fütyörészve mehetnének végig. Még egyszer: az erdőben vannak fedezékek, lehetőség a rejtőzésre, ellehetetlenítése annak, hogy körbefogjanak (ha kisebb csapatokra oszlanak). Ez a három lényeges különbsége a nyílt terepnek. Az meg, hogy gyorsan akart haladni, abszurd. Meddig jutott? Hol is haltak volna meg a klónok? Kilométerekre a város első házától.

Amikor hátba támadják az embert az nem sokat ér. :)

Ha a szélrózsa minden irányából le tudnak egyszerre lőni meg semmi sem ér semmit.

Nem tudom, hová akarják vinni ezt a Krellt (remélem a halálba), de remélem, nem akarják ezután kifényezni. Még, hogy rossz katona, egye fene, de az a fénykardos mutatványa mindenen túltesz. Ezután nekem ne csináljanak hőst belőle.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem tudom, hová akarják vinni ezt a Krellt (remélem a halálba), de remélem, nem akarják ezután kifényezni. Még, hogy rossz katona, egye fene, de az a fénykardos mutatványa mindenen túltesz. Ezután nekem ne csináljanak hőst belőle.

A történetszál utolsó epizódjának címét nézve erre aligha van esély. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én azt sem zárom ki (sőt, így még az ebben az epizódban látottak is 100%-ig értelmet nyernének), hogy Krell valóban áruló, egyike azon Jediknek, akik Dooku eszméit pártolják. Így érhető lenne, miért küldte a darálóba a klónokat, illetve, hogy ő maga miért nem tartott velük, a szinte biztos halálba. Még a fenyegetős jelenet is illene a képbe. De az is megeshet, hogy Palpatine vissza se hívta Anakint - egy kulcsfontosságú bolygóért való küzdelemből csak nagyon nyomós indokkal hívhatta vissza, akár ő a főkancellár, akár nem. Ráadásul amikor Anakin elhagyta a bolygót, Krell tekintete elég sötétnek tűnt, mint aki tervez még valamit, és nem éppen jó szándékkal. A szóban forgó "mészárlós" epizódcím is ezt sejteti. Kíváncsi vagyok, merre viszik tovább ezt a szálat, de remélem bejön a tippem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Viszont hogy ha áruló lenne, akkor az ellenségnek abszolút nem érte volna meg, hogy ennyi kulcsfontosságú győzelmet arasson. Még a hatásos álca elérése sem ér meg ennyit. Nem, itt valami egészen más lesz.

Szerkesztve: - KisKósa

Lehet, hogy csak a kulcsfontosságú győzelmei után csatlakozott Dooku-hoz. De az sincs kizárva, hogy egy folyamatot láthatunk, amelynek végére Krellből valaki egészen más lesz a háború hatására.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bomarr: De az még mindig csak a kegyetlenkedéseket magyarázná meg, az ostobaságát nem.

Egyébként pedig akármennyire is egy többrészes szál első része, önmagában is működnie kell. Jól néznénk ki, ha egy rosszul sikerült Episode V után azzal védekezett volna Lucas, hogy "na majd az Episode VI". Nem tartom kizártnak, hogy később magyarázatot kapunk ennek a Krellnek egyes gondolataira, de attól még ez a rész így önmagában eléggé kevés. Nem amiatt, mert befejezetlen a szál, hanem azért, mert totálisan irreális az egyik fő karaktere.

Norbi: ha jobban belegondolsz, ebben a részben sem tett mást.

Szerkesztve: - Donát
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De most ez egy egybefüggő történet feldarabolva. Nem egy ep. 5 ami egy különálló fejezet. Számomra nem irreális az egyik főkarakter mert még alig tudtunk meg róla valamit. A haditerve óriási marhaság, de ha már háborús analógiáknál tartunk: a való élet is tocsog a példákban amiknél a katonai vezetők a halálba küldték az embereiket a semmiért (Paths of Glory cimű film ajánlott az ügyben... igaz történet alapján készült: ott is fedezék nélküli harcba küldték a jónépet az első világháborúban és azokat a francia katonákat akik nem meneteltek a biztos halálba hanem visszavonultak kivégezték). A parancsa abból is jöhet hogy "csak azért se úgy legyen, ahogy az elötte lévő parancsnok kérte"... akarnokság, hatalommánia... akárcsak a valóságban: nem kell feltétlenül stratégiai indoka legyen a tervmódositásnak.

Nem akarom előre mentegetni, mert nem biztos hogy jók jönnek ki belőle, de azt se értem miért hordjátok le máris abból a prekoncepcióból kiindulva, hogy Krell csak egy szokvány jedi akit elbánáztak az irók.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Remélem nem lesz áruló, hanem egy jedi aki a háborútól és a harcoktól magától terelödött a sötét oldal felé úgy hogy észre se vette.

Én mindkét magyarázatnak örülnék, mert így azt is sikerülne bemutatnia a TCW-nek, hogy bizony akadtak Jedik, akiket gyökerestől megváltoztatott a háború.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És hogy éri el ezt a célt, ha a csapatait már azelőtt lemészárolják, hogy egyáltalán a város határa feltűnik?

A tervről volt szó. Ami állítólag nincs, pedig van. Az nem képezte vita tárgyát, hogy milyen.

A te verziódban tán nem szerepel az a jelenet, amikor fénykardot szegez Fives nyakának? A saját embere nyakának? Nem tudom, nálad mik a Jedi normák, de az enyémbe ez még egy normális katonánál sem fér bele, nemhogy egy Jedi lovagnál. ÁLTALÁNOS fegyverkezelési szabály: csak arra foghatod rá, akit meg akarsz ölni. SENKI másra!

Ez talán általános fegyverkezési szabály a való világban, de itt nem. Legalábbis úgy tűnik. Persze gáz amit Krell művelt, de azért ne koncoljuk már fel. az se szép, hogy Fives visszapofázik a felettesének, megkérdőjelezve a parancsot.

Senki sem írta, hogy az erdőben puskalövés nélkül, fütyörészve mehetnének végig. Még egyszer: az erdőben vannak fedezékek, lehetőség a rejtőzésre, ellehetetlenítése annak, hogy körbefogjanak (ha kisebb csapatokra oszlanak). Ez a három lényeges különbsége a nyílt terepnek. Az meg, hogy gyorsan akart haladni, abszurd. Meddig jutott? Hol is haltak volna meg a klónok? Kilométerekre a város első házától.

Már a részben láttuk, hogy az erdőben sincsenek biztonságban mert ugyanúgy körülvették és lemészárolták őket. Akkor miről is beszélünk? Az erdőben 10 perccel tovább éltek volna, mert van fedezék. Hurrá!

Remélem nem lesz áruló, hanem egy jedi aki a háborútól és a harcoktól magától terelödött a sötét oldal felé úgy hogy észre se vette.

Én is így gondolom. Várjunk még.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Újranéztem a részt. Érdekes volt látni, hogy a klónok meglepően hidegvérrel végeztek a nem-droid ellenségeikkel is. Ilyenre eddig még nem volt példa.

Ami még érdekelne, hogy az umbaraiak számára hogyhogy mérgező a saját bolygójuk légköre? Talán egy bevándorló fajról van szó? Még nem olvastam utána.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Újranéztem a részt. Érdekes volt látni, hogy a klónok meglepően hidegvérrel végeztek a nem-droid ellenségeikkel is. Ilyenre eddig még nem volt példa.

Mert főleg droidok ellen harcoltak. Ez háború nem babazsúr. :) Ha nem ők lövik le az ellenséget, akkor fordítva történik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is most néztem meg a részt vagy hetedjére, és egyre nagyobb kedvenc Hardcase. :D Ahogy irtja ez ellent az nem semmi, mint ahogy a kommentjei sem. :cool: Tup pedig biztos újonc még, mert két kézzel kapaszkodik a LAAT/i -ban, és a felszínen sem túl magabiztos. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bomarr: Pont erről van szó, hogy amit csinált, az ostobaság, irracionális. Persze ettől még nem irreális, csak szándékosan eltúlzottnak érzem a tábornoknak a karakterét ebben a részben, és ez egyáltalán nem tetszik. Be lehet mutatni egy rossz stratégát úgy is, hogy azért nem ordít a tervéről, hogy mekkora sületlenség. Nem gondolod, hogy az itt alkalmazott stratégia egyszerűen csak a h/lyének nem tűnik fel, hogy baromság? Mert nekem ez a problémám. Értem, hogy sokféle motiváció húzódhat meg Krell cselekvése mögött (büszkeség, ostobaság, sötét oldal, stb), de ezt érzésem szerint nem ennyire sarkítva kellett volna megmutatni.

Példaképp: ha azt javasolja a katonáknak, hogy ne kis csoportokban, hanem együttesen támadjanak, (de ugyanúgy az erdőből és ne pedig nyílt terepen), és ehhez hozzáteszi, hogy ő nem bratyizik a katonákkal, mint Anakin, akkor ugyanúgy kijött volna az ellentétes gondolkodás a katonákról és esetleg a büszkesége is, mégis érezhetően nem lett volna akkora baromság a terve. Ettől még rossz ötlet lenne amit javasolna, és a katonák vélhetően zúgolódnának, de mégsem sütne az az egészről, hogy kivitelezhetetlen, ergo nem lenne túlontúl sarkított a szituáció.

Remélem érthető a problémám.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A tervről volt szó. Ami állítólag nincs, pedig van.

Én sem állítottam, hogy nincs, csak azt jellemeztem, hogy milyen, és hogy ez alapján milyen Krell. ;)

Persze gáz amit Krell művelt, de azért ne koncoljuk már fel. az se szép, hogy Fives visszapofázik a felettesének, megkérdőjelezve a parancsot.

Ha levágta volna Fives fejét, gondolom az is teljesen rendbe lett volna, mert Fives jogos felvetést tett? Mert ő egy büdös szóval sem kérdőjelezte meg Krell jelenlétében a parancsot. Azt kérdőjelezte meg, hogy Rex lecseszést érdemel a tettéért. Ami száz százalékig jogos volt, hisz Rex nem csak, hogy helyesen cselekedett, még parancsot sem szegett. Sőt, a végletekig megpróbálta végrehajtani, és még védte is a tábornokot, aki erre még csak rá sem szolgált. És aki nem tudná, minden beosztott, még a hadseregben is, közölheti az aggályait, legfeljebb a felettese nem veszi figyelembe.

Krell fénykardragadása, azon túl, hogy egyértelműen állatság, ezért is súlyos bűn. Semmi vezetői affinitása sincs, viszont páratlan Sith Nagyúr lenne belőle.

Már a részben láttuk, hogy az erdőben sincsenek biztonságban mert ugyanúgy körülvették és lemészárolták őket. Akkor miről is beszélünk? Az erdőben 10 perccel tovább éltek volna, mert van fedezék. Hurrá!

Mint írtam, de úgy tűnik, feleslegesen koptatom a billentyűt, nyilván az erdőben is megtámadhatják őket. És igen, az a tíz perc - bocsi a megfogalmazásért - kibeb*szottúl sokat számít. Tíz perc eldönthet egy háborút! Tíz perc alatt rendezhetik a soraikat, tíz perc elég, hogy megérkezzen a légierő, tíz perc alatt támadhat valakinek mentőötlete, tíz percháborúban széles határvonal élet és halál, győzelem és vereség között. És hót ziher, hogy ha háborúban megkapnád azt a tíz extra percet, ugyanazt mondanád, hurrá, csak az irónia maradna ki belőle. :)

És félre értés ne essék, engem egy cseppet sem zavar, hogy zsigeri mélységekből utálom ezt a Krell-t, sőt, kifejezetten jó, hogy a jó oldalon is van rossz karakter, akit lehet utálni. Ezért is tetszik a részt. Azt sem vitatom, hogy ennek lesz továbbfejtése, oka, miegymása. Nem ma kezdtem a TCW-t, hogy ne számítsak valamire. De tegye már fel a kezét vagy bármely szabadon választott nyúlványát, aki szerint Krell jó Jedi és/vagy jó katonatiszt az eddig látottak alapján. Mert szerintem egyik sem, akármi is az indoka, motivációja, akármilyen a hírneve (amit van egy tippem, hogyan szerzett...). Rossz terv, rossz döntések, rossz magatartás, rossz cselekedetek. Ezek jellemzik Krell eddig látott munkásságát, vitathatatlanul. Az egyetlen jó, amit el lehet róla mondani, hogy az erdőben bogarászott. Ezt azonban azonnal gajra vágta, mikor még lecseszi a klónokat, mintha legalábbis ők akarták volna felzabáltatni magukat a helyi élővilággal.

De épp ezért kellene várni a megítélésével. Ha köcsögösködne minden zászlóaljjal akkor inkább hírhedt lenne és nem híres. A katonák körében már biztos elterjedt volna milyen gaz Jedi is ez a Krell. Ellenben mit látunk? A klónok nagy tiszteletben tartják már a híre alapján is, Rex pl. megtiszteltetésnek tekinti, hogy a parancsnoksága alatt szolgálhat. Persze a látottak alapján lehet gyűlölni is, de én inkább megvárnám mi lesz a végkimenetel.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.