Ugrás a kommentre

Jango Fett


Ajánlott hozzászólás

  • 7 hónappal később...
A mondatot egyáltalán nem a Sith Lord és a "mezei" fejvadász összehasonlítására idéztem, a "hasonló" helyzet kívánta meg. Az a bizonyos "mezei" fejvadász mellesleg a Galaxis egyik, ha nem a legjobb fejvadásza volt a klónháborúk kitörésekor. Nem egy Jedivel végzett, segítette a szakadárokat, tehát potenciálisan veszélyes lett volna életben hagyni őt, többek között Palpatine háttérben való ügyködéseinek köszönhetően, amit Gunray esete példáz a legjobban. Ezért nem ítélem el Dooku kivégzését sem, mert bár fegyvertelen volt, a korábbi cselekedeti révén bőven rászolgált a halálra...bár ez már eléggé OFF.

Na de arról, hogy Palpatine machinál a háttérben, akkor még baromira nem tudott senki, szóval Gunray példája az ep3 közepéig a szereplőknek csak azt jelentette, hogy a bíróság balfékekből áll. Jango meg egyetlen Jedivel végzett, egy balfékkel, ennél még a klónoknak is jobb az átlaguk. ;) Ráadásul, a kihallgatása még hasznos is lett volna (példának okáért nem ártott volna megtudni, hogy mit keres a Köztársaságnak szánt hadsereg mintapéldánya a Szeparatisták oldalán, ami igencsak önellentmondás, ennél fogva baromira aggasztó). A helyzet korántsem volt ugyanaz, hiszen Jangonak nem volt befolyása, mint Palpatine-nak, nem volt vele az Erő, aminek hála még fegyvertelenül sem fegyvertelen. A pisztolya és a háti rakétája nélkül Jango egy Jedivel szemben semmivel sem több egy egyszerű embernél. Ellenben Palpatine a fénykardja nélkül továbbra is halálos (mint ahogy azt több ízben is megtapasztalhattuk, hiszen kinyírta Windut és legyőzte Yodát, mindezt fénykard nélkül). Szóval a helyzet egyáltalán nem összevethető. Jango már nem ártott volna senkinek, ha Windu a fegyver kettévágása után lábon szúrja, nem a fejét nyesi le.

Dooku és Sidious helyzete, na az volt hasonló.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy szóval sem említettem, hogy Windut nem ítélem el, én viszont azt tartom, hogy nem ugyanaz kivégezni egy olyan tagot, akinek az életben hagyásából/kihallgatásából haszna származna a Köztársaságnak, mint egy hírhedt fejvadászt, akinek az életben hagyása továbbra is potenciális veszélyt jelent, a korábban már említett szakadár mentőakció miatt.

Na mert Jango kihallgatásából semmi jó nem származott volna a Köztársaságnak... már leszámítva a klónok eredetének megtudását, Darth Tyranus kilétének felfedését, a klónok és a szeparatisták közötti kapcsolat nyilvánosságra hozatalát... Ezt leszámítva semmi haszon nem lett volna belőle. Végül is csak az egyetlen élő ember volt a Galaxisban, aki tanúsíthatta volna, hogy a klónok létrehozása mögött a szeparatista mozgalom feje volt. Elég ciki, hogy a felesleges kivégzésével a Galaxis abban a hitben maradt, hogy a kónokat a Jedik rendelték meg, mert arra viszont több tanú is volt. És mivel a Geonosison a Jedik voltak az agresszorok is, így nem csoda, hogy az egyszeri népek már a Jediket vádolják a háborúval. Jól kitervelte ezt Palpatine, Windu meg remekül segített neki. Először kinyírja az egyetlen tanút, utána le se csokizza a Rend leggyengébb láncszemét. Ki ültette ezt a kopasz tökfilkót a Jedi Tanács élére? :rock:

 

Amúgy, Sky, miből gondolod, hogy Jangot kiszabadította volna Sidious? Már elvégezte a dolgát, innentől kezdve inkább potenciális veszélyforrás volt. Szóval esélyesebb, hogy inkább megölette volna, mert haszna neki már nem származott belőle. Ellenben Gunray-jel.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jango kihallgatása (ha eljutott volna egyáltalán odáig, hogy kihallgassák) nem hiszem, hogy túlzottan eredményes lett volna, legfeljebb annyira, mint Bane-é. Az elmetrükkös megoldás pedig ilyen esetben nem nyerő, hiszen károsodhat az alany agya, esetleg elpusztulhat ő maga is. Szerintem Jangónak (még ha "csak" egy zsoldos fejvadász is) lett volna annyi esze, hogy nem árulja el Dookut, hiszen azzal önmaga alatt vágta volna a fát. Mert gondolom a Jedik az információkat nem kreditekban, inkább börtönben töltött években, esetleg egy kivégzőosztaggal hálálták volna meg. :rock:

Abban van logika, hogy Dookunak kényelmesebb lett volna elhallgattatnia a börtönben csücsülő Jangót, de a fejlevágós jelenetnél, az arénában úgy vettem észre, hogy Jango halála megrendítette Dookut. Szvsz nem lehetett számára Jango "csak" egy pótolható katona, sokkal inkább egy "jobbkéz"-szerűség, ami arra enged következtetni, hogy megkísérelte volna kiszabadítani őt. Mellesleg ha már valakinek/valakiknek sikerül bejutnia Jangóhoz a börtönbe, hogy elhallgattassa, nem lehet sokkal nehezebb feladat kiszabadítania sem, elhárítva ezzel annak veszélyét, hogy ne adj Isten mégis fecsegjen a Köztársaságnak.

Szerkesztve: - Darth Sky
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az elmetrükkös megoldás pedig ilyen esetben nem nyerő, hiszen károsodhat az alany agya, esetleg elpusztulhat ő maga is.

Na mert Bane-nél ez annyira aggasztotta őket. :rock: Jango esetében amúgy bevethetők lehettek volna más módszerek is, mint "zsarolás" a gyerekével. Olyat meg nem lehet kijelenteni, hogy biztos nem adta volna fel Dookut. Eleve, részben már feladta azzal, hogy odavezette Kenobit a Geonosisra, jó lehet, akaratán kívül. Másrészt, nincs mire alapozni egy ilyen kijelentést. Az az egy tény, hogy a megölésével minden esély elveszett arra, hogy bizonyítékot szerezzenek a klónok megrendelőjéről, ami igencsak nagy baklövés volt. Arról nem beszélve, hogy Windu egyáltalán nem merenghetett ilyeneken, hogy mi hatott, mi nem hatott volna rá, mivel egyéttelműen nem volt szándéka életben hagyni.

 

Mert gondolom a Jedik az információkat nem kreditekban, inkább börtönben töltött években, esetleg egy kivégzőosztaggal hálálták volna meg.

A Köztársaságban nincs kivégzés, másrészt, inkább vádalkukban mérték volna az együttműködést, mint minden normális ítélőszék. :D

 

Jango halála megrendítette Dookut. Szvsz nem lehetett számára Jango "csak" egy pótolható katona, sokkal inkább egy "jobbkéz"-szerűség, ami arra enged következtetni, hogy megkísérelte volna kiszabadítani őt

Ez elég merész feltételezés. Jobbkeze tuti nem volt, Jangonak ekkora befolyása fix, hogy nem volt a Szeparatisták között (elvégre Gunray ugráltatni próbálta, ugyanezt Grievoussal meg sem próbálta). A legtöbb, amit kinézek belőle, hogy tisztelte Jango képességeit (nem véletlen választotta őt a klónok mintaegyedéül). Se több, se kevesebb, és maximum ennyi miatt rendítette meg a halála. A nagyra becsült Jango egy percig is alig bírta. Hogy kiszabadította volna? Minek? Semmi nem szól amellett, hogy Jango miatt kellett volna még kockáztatni egy mentést, de amellett igen, hogy elfogása esetén jobb, ha holtan végzi. És pláne nem Dooku lett volna az, aki mentőakciót indít, hisz ő egy önálló hatalommal nem bíró tanítvány volt. Ő csak Sidious parancsait követi, önálló cselekedeteinek száma konvergál a zéró felé (ezt jól mutatja az ep3-ban nyújtott rövid feltűnése és gyors letűnése). Tehát, ha még azt is vesszük, hogy Jango a jobbkeze volt, akkor is, ha Sidioustól azt a parancsot kapja, hogy darabolja fel, majd szolgálja fel Jabbának díszvacsorán, akkor Dooku feldarabolta volna és felszolgálta volna Jabbának egy díszvacsorán. Sidiousnak pedig semmiféle érdeke nem fűződött már Jango Fetthez attól kezdve, hogy levették a vérét.

 

bejutnia Jangóhoz a börtönbe, hogy elhallgattassa, nem lehet sokkal nehezebb feladat kiszabadítania sem, elhárítva ezzel annak veszélyét, hogy ne adj Isten mégis fecsegjen a Köztársaságnak.

Csak annyi a különbség, mint egy A-szárnyú és az Executor között. Eleve, ahhoz, hogy megölj valakit a börtönbe, nem kell senkit és semmit se bejuttatni. Ráadásul, ha kiszabadítasz valakit, vállalod a kockázatot, hogy újra elfogják (meg azt, hogy a szabadító hadjárat alatt a szabadítók is láncon végzik, akkor aztán még nagyobb a kaki, mint volt).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én azt se tartom kizártnak, hogy Jango azt se tudta, hogy Dooku és Tyrannus egy és ugyanaz a személy.

Azt azért csak tudta, mert nem hiszem, hogy levélben bérelték fel. Azért elég nagy horderejű dologra kérték fel, hogy legalább egy személyes találkozót beiktassanak (már csak a biztonság miatt is). Na meg, ha nem találkozott vele korábban, honnan ismerhette és miért dolgozott vele, mármint Dookuval? Mert az ő parancsait követte, ez nem vitás.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt azért csak tudta, mert nem hiszem, hogy levélben bérelték fel. Azért elég nagy horderejű dologra kérték fel, hogy legalább egy személyes találkozót beiktassanak (már csak a biztonság miatt is). Na meg, ha nem találkozott vele korábban, honnan ismerhette és miért dolgozott vele, mármint Dookuval? Mert az ő parancsait követte, ez nem vitás.
De ha tudta, hogy Tyranus = Dooku, akkor tisztában volt a háttérben való sith kavarással is. Ezt nehéz elhinni. Mármint, hogy egy fejvadászt beavat Dooku és Sidious a nagy tervbe. Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De ha tudta, hogy Tyranus = Dooku, akkor tisztában volt a háttérben való sith kavarásról is. Ezt nehéz elhinni. Mármint, hogy egy fejvadászt beavat Dooku és Sidious a nagy tervbe.
Lehet, hogy csak annyit tudott, hogy Dooku álneve Tyranus.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De ha tudta, hogy Tyranus = Dooku, akkor tisztában volt a háttérben való sith kavarással is. Ezt nehéz elhinni. Mármint, hogy egy fejvadászt beavat Dooku és Sidious a nagy tervbe.

Már miért kellett volna arról tudnia? Még arról sem kellett tudnia (és valószínűleg nem is tudott), hogy Dooku Sith. Egyszerűen annyit tudhatott, hogy Dooku valamiért megrendelt egy klón sereget Tyrannus néven, majd elkezdte szervezni a Szeparatista mozgalmat. A többit minek kötötték volna az orrára? Amúgy is, fejvadász, nem az a kérdezősködő fajta :)

 

Nem tudom... Rendszerezni kellene ezt a dolgot, mert nagyon zavaros. :)

Hát igen, jó lett volna, ha Lucas ezt rendesebben átgondolja (vagy ha átgondolta, akkor a filmekben is az orrunkra köti a részleteket), mert a klónok körül baromi sok lyukat a rajongóknak kell befoltozniuk. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát igen, jó lett volna, ha Lucas ezt rendesebben átgondolja (vagy ha átgondolta, akkor a filmekben is az orrunkra köti a részleteket), mert a klónok körül baromi sok lyukat a rajongóknak kell befoltozniuk. :)
Én ezt nem tartom rossz dolognak. :) Az elő-trilógia amúgy se szájbarágós.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 1 hónappal később...
Az a Jedi önvédelemből tette.Bobba jogtalanul utálja a Jediket.Az apja azt kapta amit megérdemelt.
Hát azért messze volt Windu az önvédelemtől. Nehogy már egy sima kis fejvadász ekkora veszélyt jelentett volna egy tanács tagra, hogy meg kelljen ölni.

A másik meg az, hogy nem szabadott volna megölni, ki kellett volna kérdezni...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az a Jedi önvédelemből tette.Bobba jogtalanul utálja a Jediket.Az apja azt kapta amit megérdemelt.

Egy tíz éves fiúnak aligha lehet ezt megmagyarázni. Ő annyit látott, hogy az apját lemészárolta egy Jedi (ráadásul a lefegyverzése után), korábban egy másik is megtámadta. Ennyi, slussz, passz. Az ő szemében Jango valószínűleg még csak rossz ember sem volt. Szerintem, ha tíz évesen látod, hogy egy rendőr brutálisan, lefegyverzés után megöli az apádat, aztán te még az utcára is kerülsz, te sem rajonganál különösebben a rendőrökért :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy tíz éves fiúnak aligha lehet ezt megmagyarázni. Ő annyit látott, hogy az apját lemészárolta egy Jedi (ráadásul a lefegyverzése után), korábban egy másik is megtámadta. Ennyi, slussz, passz. Az ő szemében Jango valószínűleg még csak rossz ember sem volt. Szerintem, ha tíz évesen látod, hogy egy rendőr brutálisan, lefegyverzés után megöli az apádat, aztán te még az utcára is kerülsz, te sem rajonganál különösebben a rendőrökért :D

Igen, ez a dolog lényege. Bobának lehetne magyarázni, hogy mi volt jogos és mi nem, de mivel ő emellett az ember mellett nőtt fel, valószínűleg teljesen más az értékrendje. Ez kb olyan, mintha egy kannibálnak próbálnád elmagyarázni, hogy miért ne egyen embert. Ha őt teljesen máshogy nevelték, nem fogja azt mondani, hogy neked van igazad, bocs, én egy hülye erkölcstelen állat vagyok.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jó akkor másképp.Apád holnap bemegy a Westendbe és csak úgy agyonlő egy gyereket.Másnap a szülők agyonlövik a te apádat.Ami helyes.De az már nem lenne hogy te apád miatt bosszút állsz.Már ne haragudj de elég kifacsart gondokodásod van.Nekem támad egy tetűláda meg akar ölni(én addig nem tettem ellene semmit lsd Jedik), én megölöm.Erre a fia engem utál?Én nem tehettem róla, hisz az apja támadt rám.Mit vár a fiúcska?Hogy majd hagyom magam megölni hogy a börtönbevaló apjának ne okozzak kárt?.Gondolkozz már el ezen.Különben Boba megérdemelte volna hogy ott az arénában öt is átszúrják egy karddal, mert meg akarta ölni Kenobit.Nem rajta múlt, hogy a Jede életben maradt.És még csak 10 éves.Meg azért van egy olyan mondás, hogy aki fegyvert fog az fegyver által hal meg.

 

Ody: A fentieket mondanám el a kis hülyegyereknek(Bobának).Már aztért hülye mert teljesen jogosan ölték meg az apját.Ott volt láthatta.

Ez abszolút nézőpont kérdése. Jango Boba apja (klónja, de az most mindegy) volt, akárhány gyilkosságot követett is el. Mindig jót akart a fiának, felnevelte, tanította, miegymás. Ezek után Boba természetes, hogy ragaszkodik az apjához és ha a Galaxis minden élőlénye szerint egy rohadt gyilkos, ő akkor is fel fog nézni rá és szeretni fogja. Akár jogosan, akár nem (megint nézőpont) Windu hidegvérrel kinyírta a rá támadó Jangót, holott a Jedik elvei szerint csak akkor "megengedett" a gyilkosság, ha más módja nincs a konfliktus lerendezésének. Windu sz*rt erre és úgymond Boba későbbi jellemét is megalapozta. Nem sajnálom Bobát, de abszolút megértem az érzéseit.

Ha már írtátok, vegyük a rendőrös példát: (és ne vedd magadra)

Tegyük fel, hogy apád kinyír több tucat embert, mire a rendőrségnek sikerül bekerítenie. A rendőrök azonban lefegyverezés helyett (amire lenne lehetőségük) végeznek apáddal, a szemed láttára. Ezek után nem gyűlölnéd szíved mélyéről a rendőröket? Hiszen apád -még ha jogosan is- meghalt, pedig te voltál az egyetlen, akit szeretett, akár csak te őt...

Lényegében ugyanez a helyzet a Jango-Boba esettel is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jó akkor másképp.Apád holnap bemegy a Westendbe és csak úgy agyonlő egy gyereket.Másnap a szülők agyonlövik a te apádat.Ami helyes.De az már nem lenne hogy te apád miatt bosszút állsz.Már ne haragudj de elég kifacsart gondokodásod van.Nekem támad egy tetűláda meg akar ölni(én addig nem tettem ellene semmit lsd Jedik), én megölöm.Erre a fia engem utál?Én nem tehettem róla, hisz az apja támadt rám.Mit vár a fiúcska?Hogy majd hagyom magam megölni hogy a börtönbevaló apjának ne okozzak kárt?.Gondolkozz már el ezen.Különben Boba megérdemelte volna hogy ott az arénában öt is átszúrják egy karddal, mert meg akarta ölni Kenobit.Nem rajta múlt, hogy a Jede életben maradt.És még csak 10 éves.Meg azért van egy olyan mondás, hogy aki fegyvert fog az fegyver által hal meg.

Ez szép gondolatok egy olyan harmincas éveiben járó embertől, aki normális körülmények között nevelkedett. De gondolkozz egy kicsit egy olyan tíz éves fejével, akit egy fejvadász nevelt (akik alapvetően nem gonoszok, hiszen annak dolgoznak, akik fizetnek, lásd: Bounty Hunters című TCW epizód, azok is ugyanolyan rosszarcú fejvadászok, mint Jango - és így vagy úgy, de Jango szerető apa volt, ez sem érdemes elfelejteni).

Másrészt, pocsék példát hoztál, Jango Fett egyetlen gyereket sem puffantott le. Sőt, valójában, az ep2-ben összesen egy bérgyilkost ölt meg. Hűűű de rossz ember (az más kérdés, hogy ő bérelte fel, de őt meg Nute Gunray bérelte fel, így ő a legfőbb felelős :D ). Jango nem volt semmilyen gyilkos, pláne nem gyerekgyilkos. Az Anakin Skywalker és érdekes, Luke neki is megbocsátott. Nem ezért vagy azért, de ha a tömegmészáros és gyerekgyilko Anakin fiacskáját nem ítéljük el, mert jó embernek nézi az apját, akkor nehogy már Boba Fett legyen elítélve, amiért nem szívleli azokat, akik úgy nyírták ki az apját brutálisan, hogy volt egyéb lehetőség is, ráadásul az apja nem volt tömeg- és gyerekmészáros.

Azon kívül, olyanokra támadt, akik neki nem ártottak? He? Lemaradtál arról, hogy Obi-Wan karddal hadonászott felé a Kaminon, majd Windu szegezett kardot a nyakára.

És szúrják le Bobát? Neked vannak itt igazán furcsa értékrendjeid, már nem azért. :D Jango rossz ember, mert megtámadta a szegény ártatlan Jedi lovagokat, meg megölt egy bérgyilkost, de a te értékrended a helyén van, mert meg akarsz gyilkolni egy kisfiút (aki senkinek se ártott, Obi-Wanon egy karcolás sem esett, pedig azt az ágyút űrhajók ellen építették, szóval ha jól használják, Obi-Wanból masszának kellett volna maradnia). Mellesleg, csendben megkérdem, ki is az a 9 éves, aki bizonyíthatóan legalább négy neimoidiaival végzett (de valószínűleg, annál jóval többel)? Ő nem érdemel véletlen halált? Ja nem, most kapok észbe, ő az, akinek tömeg- és gyerekmészárlás után is meg szabad bocsátani.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Biztos, hogy Mace Windu tudta, hogy a klónsereg apját fejezi le éppen?

 

Amúgy nekem tetszik ez a "jobb keze" ötlet. Semmivel sem jelentett kevesebbet Dooku-nak, mint Dooku Sidinek.

"Klónhadsereget képeztek ki egy Jango Fett nevű fejvadász klónjaiból..." - Obi-Wan Yodának és Mace-nek.

Gondolom Windu tisztában volt vele, hogy hogy néz ki a szóban forgó fejvadász. Elvégre a Jedi Archívum hatalmas. :rock: De máshonnan is tudhatta.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

"Klónhadsereget képeztek ki egy Jango Fett nevű fejvadász klónjaiból..." - Obi-Wan Yodának és Mace-nek.

+ "Követtem a Jango Fett nevű fejvadászt a geonosisi droidépítő telepig."

Ha ezekből nem tudta, hogy kicsoda Jango Fett, akkor Windu kopasz fejében valószínűleg az agyrágó bogár csörög, mert éhen döglött.

 

Meg józan paraszti ésszel is elég könnyű kitalálni, hogy a jelenlévők közül ki lehet a fejvadász. :rock: Vajon a túlöltözött nyúlbélák, Dooku, akit ismer, a tíz éves kölyök, vagy az állig felfegyverzett, lábujjhegytől fejbúbig páncélos marcona képű fickó az? Tuti a nyúlbélákra voksolt, lehet ezért is fejezte le Jangot, azt hitte, ő csak egy eltévedt kiskatona, neki pedig a fejvadász kellett. Így már érthetővé válik az a pofa is, amit akkor vág, mikor Dooku szinte szélütést kap Jango lefejezése után. Valószínűleg ez járt akkor Mace fejében: "A 'csába, ez volt a fejvadász? A jó büdös életbe, azt hittem az a zöld izé volt a süveggel a fején. Ezt eltoltam. Na de senki sem látta, csak Dooku, aki már így sem szívleli a fekete valagam, meg az a kölyök, aki úgyis elfelejti."

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Így már érthetővé válik az a pofa is, amit akkor vág, mikor Dooku szinte szélütést kap Jango lefejezése után.
Épp ezt akartam írni. A harc hevében akkora nagy hibát vétett, hisz kinyírta a fejvadászt. Ezt a végén realizálta, és döbbenten nézett le Jangora.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.