Ugrás a kommentre

Könyvek és képregények

Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Sárkányok tánca:

Bizony, Martin meglépte azt, ami miatt sokan vághatják újra sarokba a könyvet, de

100, hogy Jon nem kerül ki a sztoriból, túlságosan árulkodott az, ahogyan vége lett az ő részének. Lesz itt még visszahozatal, ebben biztos vagyok.

A könyv amúgy abszolút rendben volt, kicsit kevésbé komótosan teltek az események, mint a Varjakban, és biztosra veszem, hogy a Winds Of Winterrel újra jobban felpörögnek az események, nagyon meg lett alapozva a két kötetnyi nagy fináléra.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ian Watson: Űrgárdista

Na ez már vert minden Abnett könyvet, amit eddig olvastam. Hihetetlenül jó olvasmány volt.

5/5

Az a baj Ian könyveivel, pl. az Inkvizitorral is, hogy alapvetően ő kezdett bele a 40.000 világába, ahogy látom, amit te olvastál, szintén régi könyv. Azóta pl. a Föld teljesen eltűnt ebből a világból és úgy lett beállítva, hogy az emberiség nem a bolygónkról származik. Így ha ezekkel a könyvekkel kezded, utána olvasol egy Dan Abnett, akkor merőben máshogy állsz a dolgokhoz.

Magyarán Ian könyvei jók, de ha olyan műveket is olvasni akarsz a 40.000 világából, amik az utóbbi években íródtak, akkor a régi könyvek leírásait, tartalmát 80%-ban el is felejtheted, mert a britek teljes mértékben átdolgozták és dolgozzák az univerzumot. Pl. most a Necronokkal volt macera, az egész fajt átalakították, egy ókori egyiptomi elit hadsereg szintjére, így az Ébredés könyv sem a legjobb támpont, ha a WH univerzummal ismerkednél.

Az Inkvizitort nemrég fejeztem be, de azért haladtam lassan vele, mert én megszoktam már a WH világát és sok dolgot, megfogalmazást, lényt nem értettem, erre a legjobb példa a törpe faj, ami (szerencsére) soha nem került említésre a későbbiekben. Vagy itt az Exterminatus, a világpusztítás hetekbe tellik és a Space Marinek odamennek, minden kérdés nélkül lebombázzák a bolygót és megsemmisítenek mindenféle életet... Még a játékban és a modern könyvekben is több megerősítő parancs, scanelés, jelentés kell ahhoz, hogy gyökerestül elpuszítsanak egy bolygót. Ebből a szemszögből a régi Ian könyvek inkább betegesek, és perverzek, mivel alapban a SM-ek szaporodni sem képesek, az Inkvizitorban pedig szexjelenettel is találkozunk, vagy fallosz alakú, mozgó házakkal... :nana:

A Retcont már amúgy is megszoktam a SW-ból, itt se lesz nehéz. Már a Káoszgyermeknél tartok.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kardok Vihara (Tűz és Jég dala III.)

Na ez valami mesés volt. Kár, hogy néhány spoilerbe már olvasás előtt belefutottam: így többek közt a Vörös Nászról is idő nap előtt értesültem. De még így is hátborzongató volt. Amikor Robb-ék mennek az Ikrekhez szinte végig a torkomban kalapált a szívem. Már onnantól, hogy belépnek megfeszülve vártam a drámát, de Martin csak húzta az idegeimet: ilyen-olyan megbeszélések, az esküvő részletei, közben jön Arya a Vérebbel... már titkon kezdtem reménykedni, hogy talán mégse lesz semmi (csak kegyetlenül átvágott valaki a mészárlással?), de aztán robbant. Miután lenyilaztak/leöltek mindenkit kicsit félre is kellett tegyem.

De utána is tartotta a szintet: annyi fordulat és főszereplő halál volt itt mintha legalábbis már a fináléban járnánk.

Annak örültem, hogy a Mások szál kicsit kezd gatyába rázodni. Mióta ismerem a Tűz és Jég dalát/Trónok harcát, azóta vakarom a fejem hogy mi szükség volt ezekre az über-gonoszokra a Falon túl. Annyira izgalmasak a politikai kavarások és annyira szinesek a karakterek, hogy egy ekkora méretes fantasy közhely rossz értelemben véve lóg ki a sztoriból. A szedett-vedett Éjjeli Őrség tagjairól lehetett sejteni, hogy nem sok mindent tudnak kezdeni vele, ha tényleg neki lódulnak a Mások a Falnak, de akkor mit piszmogunk annyit velük - eddig legalábbis ez volt nálam a nagy kérdőjel, de Stannis megjelenésével mindjárt érdekesebb lett az egész. Még mindig nem látom, hogy fogja a finálénál elkerülni Martin a kézenfekvő közhelyet (egész Westerosnak össze kell fognia hogy legyőzzék a Mások hordáit), de szurkolok neki, hogy valami eredeti süljön ki belőle.

Meglepett de Tywint kicsit sajnáltam mikor meghalt. Pedig vártam már hogy valaki kibelezze, de azt hittem kap egy nagy drámai halált (esetleg Arya felnyársalja Tűvel), ehhez képest az árnyékszéken lenyilazták. De ez is jó péla rá, hogy itt tényleg bármi megtörténhet.

Amit nagyon várok, hogy a TV-sorozatban is láthassam (A Vörös Nász, meg Joffrey elpatkolása mellett): ahogy Kisujj kilöki Lysát a Holdkapun. Nem csak maga a lökés, de a körülmények mind egy zseniális jelenetsorra vannak felfüzve. Az ahogy Sansa hó-Derest épit, utána a csók, a kikérdezés, Kisujj hitegetése mig Lysa el nem engedi Sansát, a mondatok ("Csak egyet? Ó Petyr esküszöl? Csak egyetlenegyet?" "Csak Cat-et"). Meglepne ha ez nem lenne sorozatban is brutál jó (bár még két év mire ide eljutnak).

Ja egyébként még ebben a könyvben is van pár utalás a Viráglovag melegségére, meg a Renly-s románcára. Ebből a legexplicitebb magától Jaime-től származik. Ő mondja neki mikor megérkezik szutykosan, Brienne-el a Királyvárba: "A Királyi Testőrség parancsnoka vagyok te dölyfös kölyök! A te parancsnokod is, amig a fehér palástot viseled! Most pedig tedd el a nyomorult kardodat, vagy elveszem tőled, és olyan helyre dugom, amelyet még Renly sem talált meg soha!" :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem tudok újrafordításról, tudtommal a régi szöveget használják.

Miért, te ezeket a könyveket honnan rendeled, Szukits még csak az első kettőt adta ki...magyarul a 3.at újra fogja fordítani, ez tény, mivel olvastam neten a régit (2. részt) és utána összehasolítottam az általuk kiadottal...nagyon sok eltérés van.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Miért, te ezeket a könyveket honnan rendeled, Szukits még csak az első kettőt adta ki...magyarul a 3.at újra fogja fordítani, ez tény, mivel olvastam neten a régit (2. részt) és utána összehasolítottam az általuk kiadottal...nagyon sok eltérés van.

Könyvtár.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kardok Vihara (Tűz és Jég dala III.)

Na ez valami mesés volt. Kár, hogy néhány spoilerbe már olvasás előtt belefutottam: így többek közt a Vörös Nászról is idő nap előtt értesültem. De még így is hátborzongató volt. Amikor Robb-ék mennek az Ikrekhez szinte végig a torkomban kalapált a szívem. Már onnantól, hogy belépnek megfeszülve vártam a drámát, de Martin csak húzta az idegeimet: ilyen-olyan megbeszélések, az esküvő részletei, közben jön Arya a Vérebbel... már titkon kezdtem reménykedni, hogy talán mégse lesz semmi (csak kegyetlenül átvágott valaki a mészárlással?), de aztán robbant. Miután lenyilaztak/leöltek mindenkit kicsit félre is kellett tegyem.

De utána is tartotta a szintet: annyi fordulat és főszereplő halál volt itt mintha legalábbis már a fináléban járnánk.

Annak örültem, hogy a Mások szál kicsit kezd gatyába rázodni. Mióta ismerem a Tűz és Jég dalát/Trónok harcát, azóta vakarom a fejem hogy mi szükség volt ezekre az über-gonoszokra a Falon túl. Annyira izgalmasak a politikai kavarások és annyira szinesek a karakterek, hogy egy ekkora méretes fantasy közhely rossz értelemben véve lóg ki a sztoriból. A szedett-vedett Éjjeli Őrség tagjairól lehetett sejteni, hogy nem sok mindent tudnak kezdeni vele, ha tényleg neki lódulnak a Mások a Falnak, de akkor mit piszmogunk annyit velük - eddig legalábbis ez volt nálam a nagy kérdőjel, de Stannis megjelenésével mindjárt érdekesebb lett az egész. Még mindig nem látom, hogy fogja a finálénál elkerülni Martin a kézenfekvő közhelyet (egész Westerosnak össze kell fognia hogy legyőzzék a Mások hordáit), de szurkolok neki, hogy valami eredeti süljön ki belőle.

Meglepett de Tywint kicsit sajnáltam mikor meghalt. Pedig vártam már hogy valaki kibelezze, de azt hittem kap egy nagy drámai halált (esetleg Arya felnyársalja Tűvel), ehhez képest az árnyékszéken lenyilazták. De ez is jó péla rá, hogy itt tényleg bármi megtörténhet.

Amit nagyon várok, hogy a TV-sorozatban is láthassam (A Vörös Nász, meg Joffrey elpatkolása mellett): ahogy Kisujj kilöki Lysát a Holdkapun. Nem csak maga a lökés, de a körülmények mind egy zseniális jelenetsorra vannak felfüzve. Az ahogy Sansa hó-Derest épit, utána a csók, a kikérdezés, Kisujj hitegetése mig Lysa el nem engedi Sansát, a mondatok ("Csak egyet? Ó Petyr esküszöl? Csak egyetlenegyet?" "Csak Cat-et"). Meglepne ha ez nem lenne sorozatban is brutál jó (bár még két év mire ide eljutnak).

Ja egyébként még ebben a könyvben is van pár utalás a Viráglovag melegségére, meg a Renly-s románcára. Ebből a legexplicitebb magától Jaime-től származik. Ő mondja neki mikor megérkezik szutykosan, Brienne-el a Királyvárba: "A Királyi Testőrség parancsnoka vagyok te dölyfös kölyök! A te parancsnokod is, amig a fehér palástot viseled! Most pedig tedd el a nyomorult kardodat, vagy elveszem tőled, és olyan helyre dugom, amelyet még Renly sem talált meg soha!" :D

Én is nagyrészt ezeket éreztem a Vörös Násznál. Sajnos tudtam előre én is (gyökér haverjaim vannak.. :D) és mikor eljutottam ehhez a jelenethez, nekem is a torkomban dobogott a szívem. Kiváncsi vagyok, mit reagáltam volna, ha nem tudom előre az eseményeket. Valószínűleg a földhöz vágtam volna a könyvet, mint jó sokan :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kardok vihara

Nekem nem lőtte el előre senki, mégis, valahogy éreztem, hogy valami készül. Csak én arra gyanakodtam, hogy míg Robbék ott parádéznak a Freyéknél, addig az üresen hagyott Tully várat Zúgóban megrohamozzák a Freyek + a Lannister csapatok egy része.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Befejeztem az Örökszigetet. Az egyik legjobb Forgotten amit valaha olvastam, e mellett Cunningham szinte összes írása eltörpül. Nagyszerűen vezeti végig az elfek történetét, vérbeli krónikáshoz méltóan. Nagyszerű eposz, remek kivitelben.

5/5

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Könyvtár.

Nálunk, Ajkán a városiban még nem is hallottak a Warhammer világáról, így nekem mindig meg kell rendelnem netről. Sci-Fi-ben egyedül az Asimov könyveket olvastam úgy, hogy kikölcsönöztem, később meg is vettem az Enciklopédiákat, na, azok még jó könyvek.

Nálunk szinte az összes Warhammer könyv bent van.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vavyan Fable : Nászjelentés.

Kollégámtól kaptam kölcsön, ezzel szinte már utolértem magam Fable ügyben. A legújabb könyvét még nem olvastam, de már megkaptam szülinapomra azt is :)

Nahh szóval. Erősen "csajos" könyv, tipikusan olyas témákkal amiket egy női magazin is feszeget. Csak épp ez Fable-módon feszegeti :D Nekem nagyon nagyon tetszett az egész, a stílusán szokás szerint szakadtam, volt itt ablakon kiugráló leányzó, saját tökét a fél sajtó előtt (sőt! kedvéért....) odakozmáló férj, néhány, hullaszállító teherautóról dobált bőrönd, gyönyörű mese a legkisebb királylányról, na meg a kötelező jó zsaru szuperférfi aki előbb-utóbb kiköt az áhított nő oldalán. Meg persze lovak, nagy mennyiségben:)

Ajánlom!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az egy dolog, de azóta semmit sem hallani róluk. Minden más fantázia világban a törpék, tehát zömik (zömikek többes számban? ) a bátor,agresszív, technikailag fejlett, de alacsony növésű, föld alatt élő fajnak felelnek meg. A Warhammer modern világában szerintem nem lenne helyük, mivel a képességeiket a többi faj mesterien képviseli, a maga 8 pólusával lefedi a miattuk kialakuló lyukat az univerzum. Magyarul zömik kuka, Orks go and kill whaz muvin'!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor hol vannak most? Mert én leszedtem az összes faj enciklopédiáját PDF-ben, sokat változott megint a táblás része is a játéknak, de róluk egyikben sem esik szó, még említés szintjén sem. Szerintem a mai, 2012-es képzelet világban már nincsenek jelen, erre semmi jel sem utal, az, hogy 10-20 éves könyvek még szerepelnek, megint más dolog. Ha tudják bizonyítani hiteles kiadvánnyal, akkor kíváncsian várom!

Szerkesztve: - FlóriBá
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Még nem, de jó lenne őt is kipróbálni.

Nekem e-bookban megvan az összes magyarul megjelent műve, ha kell elküldöm neked :) Nagyon jó egyébként, az Őrület hegyei viszik eddig a prímet, bár még csak 2 művén vagyok túl :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lovecraft-ot valaki olvasott küzöletek? :)

Lehet, hogy rossz könyvekkel probálkoztam, de bennem nem hagyott mély nyomokat. Föleg az fura benne mikor egy rakás jelzőt pakol egymásra és ettől kéne érezni, hogy milyen félelmetes valamiről van szó.

Az esszéi viszont nagyon tetszettek. Egyrészt elképesztő háttértudásról árulkodnak, másrészt nagyon olvasmányosak is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lovecraft-ot valaki olvasott küzöletek? :)

Megvan a teljes Szukits-féle életműsorozat, én nagyon szeretem Lovecraft stílusát. Valóban, kicsit szokni kell, de ha egyszer magával ragad, akkor nagyon tud hatni. Mai szemmel néha lehet kicsit lassú és körülményes, de valahol ez is adja meg a zamatát :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.