Könyvek és képregények

[Dzséjt]

Ha nézőpontos történetet akarsz, nagyon ajánlom J. Goldenlane Isteni balhé/Pokoli balhé duológiáját.

Ezeket én is tudom ajánlani, remek kis fantasy-matiné könyvek. Két vaskosabb mű mellett pihenőnek tökéletesek.

[MissKarrde]

Köszi az ajánlót, érdekesnek tűnik

[MissKarrde]

Dzséjt, azt hiszem, a napokban elkezdem angolul a 4. A Térség-könyvet

[Dzséjt]

Hajrá!

Majd én is elkezdem, magyarul, valamikor.

[MissKarrde]

Köszi! Persze ha nehezen megy majd, akkor átnyergelek a magyarra, valamikor (amint lesz, de egyelőre nem várok rá)

[Dzséjt]

Már megjelent a negyedik rész idehaza is.

[Darth Krande]

Colleen McCullough: Tövismadarak

Láttam már a sorozatot (nem egyszer), szemeztem a könyvvel (nem egyszer) de mégis érleltem harmincéves koromig. Talán nem tudtam volna (ennyire) értékelni, nem tudom. De az biztos, hogy most kevesebb mint egy hét alatt lezúztam a 640 oldalas kötetet.

Olvassunk? Nem javaslom. Ha bármi határidős dolog adódik, azzal csúfos kudarcot vallottam volna, mert sem dolgozni, sem tanulni nem lehet úgy, hogy az ember lánya háromnegyed egykor még agyban-lélekben Droghedán van.

5/5

[MissKarrde]

Ha gondolod, egyszer megkaphatod tőlem az írónő tízszer ilyen hosszú Róma-sorozatát Annyi szerencsém volt vele, hogy nem egyszerre jutott hozzám mind a 14 kötet, így több évre elosztva olvastam el őket, időnként ismételve. Különben bezárkózhattam volna hetekre a szobámba. Na persze nem a karakterek sorsának alakulása volt a legfőbb vonzerő, aki némileg emlékszik a töriórákra, előre tudja, hogy a főbb szereplők merre tartanak

[Darth Krande]

Sorozat? Drogosnak nézek ki, aki függőségből függőségbe hull?

Köszönöm szépen, a történelem sosem volt erősségem, úgyhogy van mit bepótolnom. De csak a legelső kötetet, és amíg vissza nem adom a RepComm-ot addig azt sem

[MissKarrde]

Kinek mi a drog Oks, majd egyszer, nem hajt a tatár. És kettőt, mert igazából 7*2 a felállás. Ráadásul az utolsó kettőt sikerült fizikailag egy könyvben megoldani, hát azzal a könyvvel simán embert lehet ölni.

Ha már szóba került...

 

Évszázad-trilógia

Elolvastam a harmadik könyvet is nemrégiben. Még mindig tartom azt, amit évekkel ezelőtt az első kötetről írtam: nagyívű vállalkozás a 20. századról, csak éppen sokszor a regényszerűség hiányzik belőle. Az egész sorozat szépen végigvezet bennünket a század eseményein néhány család egymást követő generációján keresztül. És a néhány ez esetben sokat jelent, ami a legnagyobb hátránya a könyvnek. Nincs központi főszereplő, vagy legalább is kb. 2-3 központi főszereplő, akiért, akikért igazán izgulni lehet. Nem mintha ettől a felállástól egy regényben ne lehetne eltérni, de ez esetben hátránnyá vált. Sokszor nincs tét sem, mert Follett a háborúk ellenére nem igazán öldösi a szereplőit, ez már az első kötetből kiderült. A karakterek időnként eléggé papírmasék, ami ugye megint csak a túl sokan vannak hátrányára írható. Éppen ezért nem tud igazán mélységet adni a történetnek annal ellenére, hogy a történtelmi eseményeken remekül végigvezet minket. Néha sikerül elkapnia egy-egy résztörténetet annyira, hogy az igazán élvezhetővé válik, de csak ritkán, éppen ezért a színvonal elég hullámzó. Nagy kár azért is, hogy egy-két helyszínt nem hagytunk ki, ez esetben is a kevesebb több lett volna.

A harmadik kötetre már valamennyire csökken a szereplők száma, sőt egy-egy esemény, helyszín között sem ugrál olyan gyakran, mint korábban. A mélypont a 2. könyv, utána már tarthatatlan lett volna ennyi szálat fenntartani. Így viszont sok szereplőnk eltűnik a süllyesztőben, és a továbbiakban nem ismerjük a sorsuk alakulását. Tulajdonképpen az utolsó rész volt a leginkább élvezhető, pedig a kedvenceim nem ebből a részből származnak.

3 darab nagyon hosszú könyvről van szó, és azt kell, hogy mondjam, túl rövidek! Ez a legfőbb hiba, ennek számlájára írható az össszes többi is. Furcsának hathat az, hogy rövidnek tartom őket, de ha Follett ennyire a bolondja volt, hogy végigviszi a 20. századot, ennyi szereplőn, helyszínen és szálon keresztül, hagyhatott volna teret a kibontásukra, és feldolgozhatta volna több köteten keresztül.

Ha már szóba került egyik kedvenc történelmi regénysorozatom, akkor hadd hozzam fel ismét, mint remek példát arra, hogy igenis meg lehet oldani egy hosszú és bonyolult történelmi időszak regénnyé írását. Igaz, az idézett példában szereplő regényfolyam 7*2 kötetes I.e. 110-30 közötti időszakot dolgozza fel, szóval az időtartam hasonló, a korszak is elég zivataros volt ahhoz, hogy legyen miről írni, a sok szereplőről nem is beszélve. Valahogy az a korszak igencsak bővelkedett ma is emlegetett híres emberekben. CM elég ráérősen kalauzol végig ezeken az évtizedeken, és minden mellékszereplőnk is élő, lélegző figura, és a sok híres személyiség között azért mindig akad 1-2, akik kitűnnek a többiek közül annyira, hogy bátran kinevezhetjük őket főszereplőnek (évtizedenként váltva egymást), és bár a többségük sorsát ismerjük, mégis jó értük "izgulni"

Másik ellenpélda Robert Merle Francia história sorozata, ami az utolsó Valois-któl a Napkirályig viszi végig minket 13 köteten keresztül a francia történelem zűrzavarosabb időszakán. Ez esetben van egy abszolút főszereplőnk, vagyis kettő, apa és fia (fiktív szereplők), mivel a sorozat hosszabb egy ember életénél, és annyiban különlegesebb is a fentieknél, hogy egyes szám első személyben mesélik el az eseményeket. Szerencsére főhősünk egy kalandor természetű középnemes orvos, ennek köszönhetően jut el rengeteg helyre mindenféle titkos küldetéseket teljesítve az Udvar részére, ezáltal pedig megismerjük a korszak eseményeit és valós szereplőit is. Ezt a sorozatot is nagyon szerettem olvasni, bár az utolsó két kötetre nagyon sokat esett a színvonal, mintha az író már csak le akarta volna tudni a végét, és a háta közepére sem kívánta az írást.

[Pildi]

Köszi az ajánlókat! A Tövismadarak sorozatban tetszett, könyvben is biztos így lenne. A sok kötetes históriákat pedig egyenesen imádom, így a Róma sorozatot is feljegyzem magamnak, mint elolvasandót.

[Frenkie]

Kinek mi a drog Oks, majd egyszer, nem hajt a tatár. És kettőt, mert igazából 7*2 a felállás. Ráadásul az utolsó kettőt sikerült fizikailag egy könyvben megoldani, hát azzal a könyvvel simán embert lehet ölni.

Ha már szóba került...

 

Évszázad-trilógia

Elolvastam a harmadik könyvet is nemrégiben. Még mindig tartom azt, amit évekkel ezelőtt az első kötetről írtam: nagyívű vállalkozás a 20. századról, csak éppen sokszor a regényszerűség hiányzik belőle. Az egész sorozat szépen végigvezet bennünket a század eseményein néhány család egymást követő generációján keresztül. És a néhány ez esetben sokat jelent, ami a legnagyobb hátránya a könyvnek. Nincs központi főszereplő, vagy legalább is kb. 2-3 központi főszereplő, akiért, akikért igazán izgulni lehet. Nem mintha ettől a felállástól egy regényben ne lehetne eltérni, de ez esetben hátránnyá vált. Sokszor nincs tét sem, mert Follett a háborúk ellenére nem igazán öldösi a szereplőit, ez már az első kötetből kiderült. A karakterek időnként eléggé papírmasék, ami ugye megint csak a túl sokan vannak hátrányára írható. Éppen ezért nem tud igazán mélységet adni a történetnek annal ellenére, hogy a történtelmi eseményeken remekül végigvezet minket. Néha sikerül elkapnia egy-egy résztörténetet annyira, hogy az igazán élvezhetővé válik, de csak ritkán, éppen ezért a színvonal elég hullámzó. Nagy kár azért is, hogy egy-két helyszínt nem hagytunk ki, ez esetben is a kevesebb több lett volna.

A harmadik kötetre már valamennyire csökken a szereplők száma, sőt egy-egy esemény, helyszín között sem ugrál olyan gyakran, mint korábban. A mélypont a 2. könyv, utána már tarthatatlan lett volna ennyi szálat fenntartani. Így viszont sok szereplőnk eltűnik a süllyesztőben, és a továbbiakban nem ismerjük a sorsuk alakulását. Tulajdonképpen az utolsó rész volt a leginkább élvezhető, pedig a kedvenceim nem ebből a részből származnak.

3 darab nagyon hosszú könyvről van szó, és azt kell, hogy mondjam, túl rövidek! Ez a legfőbb hiba, ennek számlájára írható az össszes többi is. Furcsának hathat az, hogy rövidnek tartom őket, de ha Follett ennyire a bolondja volt, hogy végigviszi a 20. századot, ennyi szereplőn, helyszínen és szálon keresztül, hagyhatott volna teret a kibontásukra, és feldolgozhatta volna több köteten keresztül.

Ha már szóba került egyik kedvenc történelmi regénysorozatom, akkor hadd hozzam fel ismét, mint remek példát arra, hogy igenis meg lehet oldani egy hosszú és bonyolult történelmi időszak regénnyé írását. Igaz, az idézett példában szereplő regényfolyam 7*2 kötetes I.e. 110-30 közötti időszakot dolgozza fel, szóval az időtartam hasonló, a korszak is elég zivataros volt ahhoz, hogy legyen miről írni, a sok szereplőről nem is beszélve. Valahogy az a korszak igencsak bővelkedett ma is emlegetett híres emberekben. CM elég ráérősen kalauzol végig ezeken az évtizedeken, és minden mellékszereplőnk is élő, lélegző figura, és a sok híres személyiség között azért mindig akad 1-2, akik kitűnnek a többiek közül annyira, hogy bátran kinevezhetjük őket főszereplőnek (évtizedenként váltva egymást), és bár a többségük sorsát ismerjük, mégis jó értük "izgulni"

Másik ellenpélda Robert Merle Francia história sorozata, ami az utolsó Valois-któl a Napkirályig viszi végig minket 13 köteten keresztül a francia történelem zűrzavarosabb időszakán. Ez esetben van egy abszolút főszereplőnk, vagyis kettő, apa és fia (fiktív szereplők), mivel a sorozat hosszabb egy ember életénél, és annyiban különlegesebb is a fentieknél, hogy egyes szám első személyben mesélik el az eseményeket. Szerencsére főhősünk egy kalandor természetű középnemes orvos, ennek köszönhetően jut el rengeteg helyre mindenféle titkos küldetéseket teljesítve az Udvar részére, ezáltal pedig megismerjük a korszak eseményeit és valós szereplőit is. Ezt a sorozatot is nagyon szerettem olvasni, bár az utolsó két kötetre nagyon sokat esett a színvonal, mintha az író már csak le akarta volna tudni a végét, és a háta közepére sem kívánta az írást.

 

Nagyon egyetértve. Folettnek túl nagy falat kenyér volt ez a regényfolyam. A 3. kötet 3/4-e a hatvanas években játszódik, az elég gáz szerintem.

[Wilde]

Ha szeretitek a nagyívű történelmi regényfolyamokat, akkor én kettőt ajánlanék, ami nekem nagyon tetszett:

 

Az egyik az Imprimatur sorozat, amit egy olasz történészházaspár írt. Nagyon izgalmas történelmi "thriller", politikai, egyházi intrikák és cselszövések jellemzik. - http://bookline.hu/product/home.action?_v=Francesco_Sorti_Rita_Monaldi_Imprimatur&id=82697&type=22#

 

A másik, talán ismertebb regényfolyam, Bán Mór, Hunyadi Jánosról szóló sorozata. Nagyon igényesen, alaposan van megírva és kifejezetten élvezetes betekintést ad a Hunyadiak történetébe. - http://bookline.hu/product/home.action?_v=Ban_Mor_Hunyadi_A_hajnalcsillag_fenye_1_konyv&id=76696&type=22

 

(Ezek a könyvek és a sorozatok további részei egyébként könyvtárban is megtalálhatóak - én speciel jobban szeretek könyvtárba járni, mint mindent megvenni - és ami még egy adalék, hogy jelenleg is futó regényfolyamok, tehát, ha most elkezdi valaki, akkor lehet mire a végére ér, már jön is következő kötet.)

[Nute Gunray]

Mindkettőt ajánlom én is! Főleg a Hunyadi-sorozatot. Bán Mórral a nagyívű magyar történelmi regény műfaja tért vissza jó pár évtizedes tetszhalott állapot után. A szocializmusban inkább a történelmi ifjúsági regények voltak jellemzőek, bár ott is vannak üdítő kivételek (pl. Hunyady József és Karczag György).

 

A Gold Book, amely a Hunyadi-széria kiadásért is felel, az elmúlt években kezdett történelmi regények kiadásába. Ezek között vannak jobbak és rosszabbak is, de Bán Mór regényeit mindenképp szeretném ajánlani, mert igényes, történelmileg egészen hiteles alkotások. Álmom lenne, ha egyszer megfilmesítésre kerülnének, bár talán a legjobb az lenne ha 1 könyv - 1 évad, igaz, erre idehaza nem lenne kapacitás.

[MissKarrde]

Nagyon egyetértve. Folettnek túl nagy falat kenyér volt ez a regényfolyam. A 3. kötet 3/4-e a hatvanas években játszódik, az elég gáz szerintem.

Végül is a 60-as évek elég mozgalmas évtized volt, de attól még elég bántó az utána következők elnagyolása. Az is sajnálatos, hogy az ötvenes, kilencvenes évek teljesen kimaradtak, de azok kihagyásával legalább keretbe foglalja a történetet a Fal.

 

Ha szeretitek a nagyívű történelmi regényfolyamokat, akkor én kettőt ajánlanék, ami nekem nagyon tetszett:

Köszi Az utóbbi sorozatról régebben már volt szó (jó régen), csak eddig még nem vágtam bele.

Nálunk a (nem túl nagy vidéki) könyvtár nem a legjobb megoldás, új könyv alig van, és sosincsenek bent, ezért egy ideje leszoktam a könyvtárról.

[JakeSully]

MissKarrde sikerült megbarátkoznod az ebook olvasóval? Gyakran olvasol Kindle-en?

[MissKarrde]

Azonnal megbarátkoztam vele, imádom Sokat olvasok rajta, majdnem mindent, mert más lehetőségem nem igazán van. Egyébként meg sokkal jobb, mint egy könyv (bár nagyon szeretem a könyveket, és ha tehetném, mindent megvennék papíron), mert az enyémban van világítás, ezért a fényviszonyok nem zavaróak, egy papírkönyvnél pedig fontos a külső világítás, ha olyanok a körülmények. Szóval ebből a szempontból jobb egy papírkönyvnél. A Kindle kb. 4 vastagabb könyvet bír ki egy feltöltéssel.

[Darth Revan9]

A Gold Book-tól annak idején olvastam Vanoyeke Újbirodalom idején játszódó Thotmesz és Hatsepszut könyveit, azok nagyon jók voltak.

A távoli jövőben a Hunyadira is szeretnék sort keríteni.

[Darth Revan9]

James A. Moore: A Bánat Tengere

Az új Alien trilógia második része jó sokat ugrik előre az időben, 2497-ben játszódik – ha jól tudom, akkor ez már 100 évvel van a negyedik Alen film után. Az Egyesült Rendszerek hadseregének vége. A Wayland-Yutani Társaság újra erőre kapott és azon dolgozik, hogy ismét visszanyerje régi dicsfényét. A helyszín az LV178, vagyis az a helyszín, amely az előző regényben is jelen van. A regényt a könyv idejében már New Galveston-nak hívják, már három város található a felszínén és hamarosan épülne a negyedik. Alan Decker, aki a bolygón dolgozik, de egy a Bánat Tengerén tett felderítőút során megsérül, ezért visszaküldik a Földre. (A Bánat Tengere a régi bánya és környéke, amely valójában inkább sivatagos terület. )

Innentől kezdve már sajnos képtelenség spoiler nélkül beszélni a könyvről.

 

 

 

Deckert hamarosan megzsarolja a Wayland-Yutani. Együtt kell működnie a céggel, vissza kell térnie a bolygóra egy csapat zsoldos társaságában és be kell gyűjtenie az idegenekből némi mintapéldányt. A bolygón időközben felébredtek a xenomorfok, tehát Ripley próbálkozása az előző részben nem járt sikerrel. Elképesztő dolog derül ki Deckerről: ő Ripley leszármazottja. A cég azzal zsarolja, hogy rajta és családján hajtják be azokat a károkat, amelyeket Ellen és Amanda Ripley okoztak. A másik dolog: Decker empata, érzékeli mások érzelmi reakcióit és ezt kihasználva próbálnak az idegenek nyomára bukkanni. A xenomorfok tisztában vannak vele, hogy Decker Ripley leszármazottja, úgy tekintenek rájuk, mint a pusztítókra. Az idegenek elég vehemensen elsősorban Deckert akarják kinyírni, de természetesen az útjukba kerülő emberekkel is végeznek. A járatokban a felderítő tudósok és a zsoldosok hamarosan elkezdenek futni a saját életükért. A könyvben kifejezetten tetszettek azok a részek, melyek az idegenek szemszögéből mutatták be az eseményeket.

 

 

 

A regény rendkívül akció dús, sokkal több az idegenekkel való összecsapás, mint korábban. Az események gyorsan pörögnek és a végkifejlet is megdöbbentő. Nagyszerű élmény volt. Ötös.

[Dzséjt]

Basszus, már el is felejtettem, hogy megjelent ez a könyv. Pótolnom kell hiányosságomat.

[Darth Revan9]

Richard A. Knaak: Warcraft: Meghasadt föld

Az Ősök háborúja trilógia befejező részében Knaak az epikusság faktort talán még a maximumon is túlnyomta. A könyv ott folytatódik ahol az előző rész abbamaradt. Erről a regényről már lehetetlen spolier nélkül beszélni.

 

 

 

Tiranda Zin-Azshari városában fogoly. Hőseink mindent megtesznek annak érdekében, hogy túlélják a háborút. Neltharion/Halálszárny árulása után már lehetetlen szövetségesek nélkül győzelmet aratni. Malfurion és társai titokban üzenet küldenek a furbolgokhoz, taurenekhez és a törpökhöz. Sikerül szövetséget kötni ezekkel a népekkel, ám ennek az éjtünde vezetés nem örül. Ennek ellenére kapóra jön a segítség, hiszen nagyon szorongatott helyzetbe kerülnek. Malfurionnak állandóan az jár az eszében, hogy kiszabadítsa Tirandát. Kárázus, Rónin, Malfurion és Brox úgy döntenek felkutatják azt a helyet, ahová Halálszárny a Démonlelket dugta el. A cél: elvenni tőle az ereklyét és rávenni a sárkányokat, hogy segítsenek Zin-Azshari ostromában. Malfurion, Brox és Krázus útja nagyon veszélyes lesz. Halálszárny barlangjában tanúi lesznek annak, ahogy a fekete sárkány új páncélt készíttet magának és visszavágóra készül. Miután megszerezték az ereklyét versenyfutás kezdődik az idővel, hogy időben visszaérjenek. Illidan látszólag a Lángoló Légió szolgálatába szegődik, Varo’then kapitánnyal és egy csapat démonnal szintén a Démonlélek nyomába erednek. Sargeras megkezdi Illidan testi átalakítását, így a varázsló egyre inkább hasonlít arra, ahogy a Warcraft játékban láthattuk. Hasonló dolgok történnek Malfurionnal, de őt inkább a természeti erők alakítják át. Mind Tiranda, mind Malfurion úgy vélik, hogy Illidan elárulta a népüket, főleg azután, hogy az Illidan vezette csapat elvette a Démonlelket Malfurionéktól. Sargeras az ereklye segítségével próbálja meg kialakítani a nagyobb kaput, amin átjöhet. Időközben Krázus rájön, hogy Sargeras valójában csak a régóta elfeledett Öreg Istenek bábja, ők ki akarnak jutni börtönükből, hogy minden élőt elemészthessenek az univerzumban. Hamar kiderül, hogy ők álltak annak a zavarnak a hátterében, mely lehetővé tette Krázusék időutazását. A végső összecsapásra főváros környékén kerül sor. Knaak itt mindent beleadott, Xaviosz kivételével – akit kihagyott ebből a részből- igyekezett mindent és mindenkit szerepeltetni. Tiranda szembesül azzal, hogy nem minden Előkelő áll a démonok mellett, Dath’Remarban barátra lel, aki végül segíti megszöktetni. Brox is megkapja a maga hősi halálát, amely könyv egyik drámai és szívszorító jelenete. A másik ilyen emlékezetes pillanat Malorn önfeláldozása, mely könnyfakasztóra sikerült. Rónin, Krázus, Malfurion és Illidan mindent megtettek a győzelem érdekében.

 

 

 

Összességében véve nagyon, de nagyon epikus. A küzdelmek, összecsapások és mágikus párviadalok száma nagyon magas. Ezek a jelenetek lettek a legjobban kidolgozottak. Úgy éreztem, hogy a sztori inkább Illidan, Malfurion és Tiranda hármasára fókuszál. Az ő cselekedeteik, belső motivációik és ábrázolásuk lett a legjobb. Brox szerepe megható. Róninnak és Krázusnak is sikerül elérnie a célját. Neltharion esetében nagyon jó az őrület ábrázolása. Illidannál szintén felfedezhetők e vonások.

Akik nem ismerik a játékok sztoriját előnyben lesznek, nagyobb lesz a meglepetés faktor. Hatalmas élmény volt másodjára is elolvasni a művet. Csillagos ötös.

Szerkesztve: 2015. Szeptember 21. - Darth Revan9

[Donát]

Dzséjt, mint írótól, tőled kérdezném, hogy ha egy szerző arra "vetemedik", hogy előzményt ír egy több részes regényfolyamhoz (amit szintén ő írt, csak korábban), akkor milyen indíttatásból ír inkonzisztens előzményt a korábban jól megírt könyveknek? Mi értelme hozzányúlni a később játszódó történetekben szereplő karakterekhez úgy, hogy közben teljesen inkonzisztens előéletet ír nekik az előzményben, és lényegében átírja a múltjukat? Kb. mintha Anakin Skywalker az EpIII-ban nem állt volna át a sötét oldalra, aztán nosza, magyarázd meg, hogy akkor mégis mi történik a classic trilógiában.

 

Találkoztál már ilyennel?

 

Egyébként Henning Mankell - Piramis című könyvéről van szó.

[Dzséjt]

Tapasztalatom ilyen téren nincs, de azt mondhatom, hogy íróként ilyet véletlen sem követnék el. Hogy miért b*szarintja el valaki a saját idővonalát, karakterét és történetét, arra magyarázatot legfeljebb annyit tudnék mondani látatlanba (nem ismerem az adott művet vagy az író munkásságát), hogy A) utálja a saját művét, B) idióta, C) mindkettő. Őszintén szólva, azt sem tudom elképzelni, hogy ez lehetséges anélkül, hogy szándékosan meg akard erőszakolni a műveidet, átvitt értelemben önmagad.

Illetve még lehetséges lehet, hogy akart valami meglepő fordulatot, és utána még lenne egy áthidaló sztori, ami aztán valamiért már/még nem valósult meg. Ez is lehet egy lehetséges változat, legalábbis én legfeljebb ezért okoznék magamnak ilyen "traumát."

[Donát]

Tapasztalatom ilyen téren nincs, de azt mondhatom, hogy íróként ilyet véletlen sem követnék el. Hogy miért b*szarintja el valaki a saját idővonalát, karakterét és történetét, arra magyarázatot legfeljebb annyit tudnék mondani látatlanba (nem ismerem az adott művet vagy az író munkásságát), hogy A) utálja a saját művét, B) idióta, C) mindkettő. Őszintén szólva, azt sem tudom elképzelni, hogy ez lehetséges anélkül, hogy szándékosan meg akard erőszakolni a műveidet, átvitt értelemben önmagad.

Illetve még lehetséges lehet, hogy akart valami meglepő fordulatot, és utána még lenne egy áthidaló sztori, ami aztán valamiért már/még nem valósult meg. Ez is lehet egy lehetséges változat, legalábbis én legfeljebb ezért okoznék magamnak ilyen "traumát."

Én arra gondoltam, hogy esetleg az író nem emlékezett már pontosan a korábban keletkezett művek idővonalára.

[Dzséjt]

Ha csak nincs valami betegség a háttérben, akkor ez több okból is kizárható. Egyrészt azért, mert képtelenség, hogy egy író elfeledkezzen egy karakterével kapcsolatban egy olyan jelentőségű dologról, mint amilyen például Anakin átállása volt az ep3-ban. Egy jelentéktelen karakter esetében sem hiszem, hogy ilyen megtörténne, de pláne nem egy fontos szereplő fontos jellemi változásánál nem fog megesni ilyen. Ez abszurd.

A másik, bár ez csak az én munkamódszerem, de szerintem más is így csinálja: ha valaki folytatást vagy előzményt csinál egy korábbi műveihez, a minimum, hogy előveszi a jegyzeteit és az előző írást, hogy felfrissítse a memóriáját. Megeshet, hogy az ember elfelejt egy nevet, egy tettet, stb. emiatt kell a frissítés. Három éve fejeztem be a Júdás császár hagyatékát, és bizony a folytatáshoz már újra kell olvasnom azt is, a jegyzeteket is. De még így sem felejtettem el, ki halt meg, ki élt, ki honnan hogyan hová jutott. Én ezt elképzelhetetlennek tartom. Ilyesmit szerintem nem lehet elfelejteni. Még egy jelentéktelen karakter jelentéktelen tettét sem valószínű, hogy végérvényesen törlődik az ember fejéből, de egy fontos karakter fontos jellemváltozása kizárt, hogy az író számára elfelejtődjön.

[Donát]

Fura. Amúgy szereti a könyvsorozatot, sőt, a Piramis elején azt írja, hogy már nagyon régóta szeretett volna előzményt írni a korábbi könyvekhez. Ehhez képest olyanok vannak benne, hogy valaki, akit a 3. könyvben ismer meg alapból a főhős, az az előzmény könyvben már vele dolgozik, és ehhez hasonló inkonzisztenciák.

[Dzséjt]

Fura. Őszintén szólva, ilyet még csak nem is hallottam. A legextrémebb, amiről tudok, hogy egy író elfelejtette, hogyan írják a főhős nevét. De ilyet, hogy saját magával kerül önellentmondásba, hát, nálam az ilyen beleillik a rossz író meghatározásába.

[Donát]

Fura. Őszintén szólva, ilyet még csak nem is hallottam. A legextrémebb, amiről tudok, hogy egy író elfelejtette, hogyan írják a főhős nevét. De ilyet, hogy saját magával kerül önellentmondásba, hát, nálam az ilyen beleillik a rossz író meghatározásába.

Egyetértek. Pedig az összes többi könyv összhangban van egymással, és ráadásul a színvonaluk is nagyon rendben van (még sorozat is készült belőlük Kenneth Branagh főszereplésével: https://en.wikipedia.org/wiki/Wallander_(UK_TV_series)

[Nute Gunray]

Még ha az író ilyen orbitális hibákat elkövet, a lektornak, szerkesztőnek vagy hívják bárhogy mindenképpen észnél kell lennie, szóval én ebben az esetben szándékosságra gyanakszom. Kisebb hibák így is előfordulhatnak, a 7 kötetes Harry Potter-sorozatban is lehetett találni egy-kettőt, amikor az írónő már egyes mellékkarakterekbe belebonyolódott.

[Donát]

Még ha az író ilyen orbitális hibákat elkövet, a lektornak, szerkesztőnek vagy hívják bárhogy mindenképpen észnél kell lennie, szóval én ebben az esetben szándékosságra gyanakszom. Kisebb hibák így is előfordulhatnak, a 7 kötetes Harry Potter-sorozatban is lehetett találni egy-kettőt, amikor az írónő már egyes mellékkarakterekbe belebonyolódott.

Na azokra nem figyeltem fel. Tudsz mondani példát?