Ugrás a kommentre

5x14 - Eminence


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Nyilván, de nem olyan felesleges mondatokkal amiket alább olvashattunk. :)

 

Itt mire gondoltál?

 

Nem tudom Ti mire számítottatok, de én nem arra, hogy labdába rúghat Sidious mellett. Talán azért is ez a sok ellenszenv irányéba, mert ez volt az elképzelés. Én viszont másképp látom őt. Annak ami. Sidious -hoz egyértelmű, hogy nem ér fel.

 

Én bírtam Mault, csak szerintem nem rendelkezik olyan képességekkel, mint amit ő is magába, meg sokan belelátnak...

 

A Hutt -ok így is vezető pozícióban vannak az alvilágban, hihetetlen mennyiségű pénzzel. Ha nekik kell valami azt megszerzik. Őket nehéz lenne bármivel is elcsábítani. Főleg egy ismeretlen ürgének... Szerintem Maul tudta, hogy úgy se tud ezeknek a fejeseknek olyat ajánlani amit elfogadnának.

 

Szerintem Maulnak eszébe sem jutottak ilyenek... "először lövünk aztán kérdezünk" hasonlat :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nyersebb és direktebb a módszer. Ráadásul Maul csapatai nyíltan bűnözőkből és terroristákból áll. Palpi slepje meg olyan mint ő maga. Sunyi és köpönyegforgató.

Persze, hogy nyersebb és direktebb, hiszen Maul nyersebb és direktebb, mint Sidious. Sidi egy művész ilyen téren, kiváló emberismerő, átlagon felüli intellektuel. Maul módszere ezért is más, és környékez meg másokat. Ő nem tudna politikusokat irányítani, a saját fajtájából választott inkább embereket. De maga a stratégia ugyanaz, különböző, de azonos érdekű csoportokat verbuvál egy csapatba.

 

Nem. :) A Revival lett előrecitálva, ami eddig történt az mind a Revival előtt volt.

Na, úgy értettem. Értsd úgy, ahogy gondolom, ne úgy, ahogy írom. :D

 

 

Úgy érzékelem, hogy itt nagyon sokan félreértik Maul célját ezzel az egésszel. Rohadtul nem akar ő a Köztársasággal vagy a Konföderációval kekeckedni. Még nem. Nem hülye! Egyelőre egyetlen, csak és kizárólag egyetlen cél lebeg a szeme előtt: megölni Obi-Wan Kanobit, lehetőleg nagyon lassan, nagyon fájdalmasan. Ezt jelenleg egyféleképpen érheti el, ha kiugrassza. Már korábban is mondta, egy Jedit csak ártatlanok lemészárlásával lehet előcsalni. Egyszer bejött, de nyilván azt a csapdát már nem állíthatja fel újra, mert másodszorra már lehet, hogy Yoda vagy egy Jedi kontingens társaságában érkezne. Most nagyobb megközelítést akar. Kezdetben kalózokkal szöszmötölt, tökéletes egy Jedi felzavarásához, ha egy kalóz sereggel kezd el bolygókat terrorizálni. Őket tudta is volna pénzelni, így úgy ahogy védték volna a hátát, de ezt elfuserálta. Túl könnyedén vette a dolgokat, belebukott, de láthatóan tanult belőle, a Mandiknál már nem fogja lazán a gyeplőt.

És Vizsla volt az, aki feldobta neki a másik megoldást, hogy hogyan lehetne Obi-Want megmozgatni, mi több - és ezt Maul kétszer is első kézből tapasztalta - felidegesíteni, amely állapotban legyőzhető (kétszer is felülemelkedett Kenobin, amikor sikerült kizökkenteni nyugalmi állapotából): meg kell támadni valakit, akit szeret. Csak ez éppen egy nép uralkodója, ráadásul a Galaxis legnagyobb harcosnépének az uralkodója. Azért hozzá mégsem lehet berontani fénykarddal hadonászva. Szóval megduplázza a tétet, lepaktál a Mandikkal, őket könnyű befolyásolni azzal, hogy segíti a céljukat. Persze Maul tudja, hogy nem bízhat bennük, hát hogy a fenébe ne tudná, amikor a csaj a szemébe mondta? Azért ennyire ostobának ne nézzük már. De nem zavartatja magát, mert semmiféle hosszú távú célja nincs a Mandikkal, csak annyi, hogy bejuttassák Satine tróntermébe. Aztán valószínűleg minden Mandit, aki a közelében van, baleset ér, véletlen rájuk esik párszor egy aktivált fénykard.

Ugyanez érvényes a bűnözőkre (akik közül szerintem egyedül a huttoktól kell tartani, mert a Szindikátus önként csatlakozott, a Fekete Nap meg nem képvisel elég erőt, miután lefejezték). Még azt is meg merem kockáztatni, hogy nem akar ő egy bűnbanda vezetője lenni. Ezt csak mondja, etetés. Egy Sith Nagyúr, mint alvilági alak, megbújik, a törvény árnyékában éljen? Hát hogyne, akkor már mindjárt vissza is mehetne Lotho Minorra. Ez a szánalmas banda is csak azért kell neki, hogy bevegye Mandalore-t, aztán további céljaitól függően mehetnek a levesbe. Az egész szövetség csak ideiglenes Maul szemében, úgyhogy nem attól kell tartani, hogy majd elárulják, azt kell lesni, ő mikor dobja oda a "drága barátait" a Jediknek.

Ja, hogy miért félelemből csatlakoznak? Hát nem tudom, nézzük a Fekete Napot. A komplett tanácsot lefejezték röpke két másodperc alatt. Az újonnan kinevezett vezető szeme láttára. Tegye fel bátran a kezét az, aki ezután a helyében ellent mert volna mondani Maulnak. Hogy nem így működik az alvilágban? Hát hogy a tökömben működik akkor? Demokrácia van, új vezetőt szavaznak? Frászt! Az alvilágban diktatúra van, az vezet, akinél a legnagyobb hatalom, akitől - most kapaszkodjunk meg - a legjobban félnek. Szóval igen, Frenkie, ha te elmész Mexikóba és sikeresen kinyírod az egyik kartell fejét, pláne ha ezt egymagad csinálod, mert az azt jelenti, hogy a terminator kistestvére vagy, nagyon valószínű, hogy azok, akik addig őt szolgálták félelemből, utána téged fognak. Biztos lesznek ellenszegülők, de aki meg tudja ölni a főnököt, akitől addig ők fostak, az tudja kezelni ezt a kevéske ellenkezést (ahogy Maul is tudta, lekezelte Bo-Katant és Jabbát is). Az más kérdés, és ezt ne vedd sértésnek, hogy a skilljeid még egy tengerészgyalogoséhoz sem mérhető, nem, hogy Darth Mauléhoz, így aligha hiszem, hogy ha te most felkerekedsz és elmész Mexikóba, lesz esélyed bármelyik kartell vezetője ellen. :D

Jabbánál mi a helyzet? Először is, bezúzzák a Hutt Klán főhadiszállásának bázisát, aztán mit ad isten, meg sem állnak Jabba trónterméig. Ahol mi a frász, fénykarddal fenyegetik. Ja, hogy röhög rajta Jabba? Kérem, Luke-on is röhögött, rajta is veszett, de röhögött akkor is, amikor Boussh álcájában Leia aktív hődetonátorral tárgyalt. Ő már csak ilyen kedélyes fickó. Gondolom addigra már hallott a Fekete Nap vezéreinek fejvesztett leváltásáról, látta, tudta, hogy a Szindikátus is fejet hajtott, és látta, hogy mit műveltek Nal Huttán és biztos vagyok afelől, hogy valamit érzékelt a palotája három percbe sem beletelő elfoglalásából. Most ezután mondjon nemet? Komolyan?

Arról nem beszélve, hogy Maul nem egymaga lépett oda a bűnbandák elé, hanem a Halálőrséggel a háta mögött, akiknek azért valószínűleg van némi híre az alvilágban, miután például vígan kalózkodtak az elmúlt időkben, meg ők még a régi Mandi hagyományokat tartják a magukénak, ami szintén parahangulatot kelthet. Szóval a Fekete Nap, a Hutt Klánok és a Pyke Szindikátus nem csak a két szarvas őrülttől tart, hanem a Halálőrség és a két Sith szövetségétől, mert ez így egyszer már elég ütős kombináció volt a Galaxis történelmében.

Szóval Maul nem önmagában terrorizálja az alvilági szerveket, hanem egy sokkal nagyobb, fejlettebb és szervezettebb katonai haderő segedelmével. Ha csak Maul és Savage állít be ezekhez az alvilági figurákhoz, meg sem rezdülnek, de ugye minden alkalommal elég látványosan sorakozott fel érkezésükkor a Halálőrség. Szóval ja, megölhették volna Mault már a Fekete Nap tanácstermében. És? Odakint a Mandik meg belerobbantják az egész kócerájt a lávába. Jabbánál ugyanez. A hutt megpróbálta, mi lett a vége? A Halálőrség szétbombázta a klán búvóhelyét és az egyik tagját is kicsinálta, aztán - ismételten a Halálőrség - bevette a palotáját. És amíg Maul a Halálőrség támogatását élvezi, nem fogják a bűnözők elárulni Mault.

Persze egy húsz perces Star Wars animációs epizódban mindez durván leegyszerűsítve ment le, teszem azt egy NCIS-ben valószínűleg egy komplett évadot szánnának rá a realitás talajától alig-alig elrugaszkodva, de hát ugye a kettő véletlen sem ugyanaz. Ennek ellenére minden elem ott van az epizódokban (mert már a Revival és a Revenge alapozott ez előtt, de ide vehetjük a Mandis epizódokat is, amik megalapozzák a Halálőrség hírnevét az alvilágban), amiből tudhatjuk, hogy az alvilág nem pusztán a két Sith-től fosik, hanem az őket támogató Halálőrségtől is, és Maul számára ez nem egy tartós, pláne nem bizalmi alapokon nyugvó szövetség. És pláne nem célja jelenleg a Köztársasággal és a Konföderációval háborúzni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szóval ja, megölhették volna Mault már a Fekete Nap tanácstermében. És? Odakint a Mandik meg belerobbantják az egész kócerájt a lávába.

Mondjuk ez nem a Fekete Napon múlott.

 

A teóriád akkor lesz helyes, ha Maul tényleg azt tervezi, hogy a bosszú után faképnél hagyja újdonsült szövetségeseit, és egyelőre nem így néz ki a helyzet. Arról nem is beszélve, hogy előbb utóbb úgyis hozzá kell fognia a sereg gyűjtéséhez, és ha most átb*ssza az alvilágot, már nem sok lehetséges jelölt maradt, akiket maga alá gyűjthetne

 

Viszont mi lehet a terv a Semleges Rendszerek Szövetségével, mert attól hogy átveszik az irányítást Mandalore, még nem csatlakozik hozzájuk az egész szövetség, a részből ítélve viszont mintha ezzel számolnának :?

Szerkesztve: - Nabopolasszar
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A teóriád akkor lesz helyes, ha Maul tényleg azt tervezi, hogy a bosszú után faképnél hagyja újdonsült szövetségeseit, és egyelőre nem így néz ki a helyzet.

Persze, bár úgy érzem, hogy Maulnak ez már a hattyúdala. Szerintem nem ússza meg élve ezt a szálat (legalábbis remélem, azért nem kéne belőle egy végtelenségig túlélő szereplőt csinálni). Úgyhogy nem lesz lehetősége tiplizni, Obi-Wan vagy Sidious vagy Dooku (ezt a három lehetséges jelöltet látom) le fogja győzni. Gondolom, remélem... :clap2:

Ugyanígy érzésem szerint ez lesz a vége a Halálőrségnek is, őket szétveri a Köztársaság, így a bűnbandák meg eliszkolnak haza. Részükről komolyabb fordulatot nem várok.

 

Arról nem is beszélve, hogy előbb utóbb úgyis hozzá kell fognia a sereg gyűjtéséhez, és ha most átb*ssza az alvilágot, már nem sok lehetséges jelölt maradt, akiket maga alá gyűjthetne

A hatalmat nem csak sereggel lehet ám megszerezni, hogy mindenáron azt kelljen toborozni. Meg eleve, minek toborozzon? Kinyírja Dookut és Grieovust, és máris az övé a Szeparatista mozgalom teljes arzenálja. Nute Gunray és a kompániája úgy összecsokizná magát a feltámadt pofájától, hogy Sidious teljes erőbedobása sem lenne elég ahhoz, hogy jobban megfélemlítse őket. :)

 

Viszont mi lehet a terv a Semleges Rendszerek Szövetségével, mert attól hogy átveszik az irányítást Mandalore, még nem csatlakozik hozzájuk az egész szövetség, a részből ítélve viszont mintha ezzel számolnának

Miből gondolod azt, hogy így gondolnak a semleges rendszerekre? Mert szerintem eszükbe sem jutottak. Eleve, a szövetség valószínűleg Mandalore nélkül szétesne, hiszen Satine a vezérük és legerősebb összetartó kapcsuk. Nélküle eleve létre sem jött volna. Legfeljebb eme rendszerek leigázásában gondolkodhatnak, mert mint semlegesek, nem kérhetnének elköteleződés nélkül segítséget egyik féltől sem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ugyanígy érzésem szerint ez lesz a vége a Halálőrségnek is, őket szétveri a Köztársaság, így a bűnbandák meg eliszkolnak haza. Részükről komolyabb fordulatot nem várok.

Én azért még szívesen látnám viszont őket egy-két sztoriszálban egy Vizslánál kompetensebb vezetővel

Meg eleve, minek toborozzon? Kinyírja Dookut és Grieovust, és máris az övé a Szeparatista mozgalom teljes arzenálja.

Erre alapozni még a mostani megoldásnál is sokkal rizikósabb lenne, főleg azt figyelembe véve, hogy múltkor egy (fél)csapat kalóz és két jedi elég volt ahhoz, hogy elkenjék az újdonsült sith páros száját. Talzin segítsége nélkül esélytelen, hogy bármi kárt tegyenek a gróf úrban és kiborg kiskedvencében. (Amúgy remélem majd még majd kitérnek Talzinra a sorozat folyamán, mert az ő szerepe jelenleg eléggé levegőben lóg)

Miből gondolod azt, hogy így gondolnak a semleges rendszerekre? Mert szerintem eszükbe sem jutottak. Eleve, a szövetség valószínűleg Mandalore nélkül szétesne, hiszen Satine a vezérük és legerősebb összetartó kapcsuk. Nélküle eleve létre sem jött volna. Legfeljebb eme rendszerek leigázásában gondolkodhatnak, mert mint semlegesek, nem kérhetnének elköteleződés nélkül segítséget egyik féltől sem.

Ettől függetlenül, egy köztársasági sereg megjelent a Ryloth felett, és Mandalore-ra is majdnem elstartolt egy, de majd meglátjuk mik a szándékaik Maulnak. :peace:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Erre alapozni még a mostani megoldásnál is sokkal rizikósabb lenne

Jól is néznénk ki, ha egy Sith a rizikóra hivatkozva nem csinálna meg valamit. De nyilván egy ilyen mutatványt nem úgy adna elő, hogy fénykardot hadonászva tör rá a Szeparatista mozgalom legfőbb bázisára. Ha ezt akarná, már megtehette volna, elvégre pontosan tudja, hol bujkál Dooku.

Grievous meg... Jaj már, bemelegítésnek is kevés lenne.

 

Nekem úgy rémlik, hogy abból a két Jediből egy meghalt, és mintha Obi-Wan sem éppen győztesen jött volna ki a csatából, hanem inkább legyőzötten. Már másodszor, mert momentán az állás Darth Maul:Obi-Wan Kenobi 3:1. :D

 

Ettől függetlenül, egy köztársasági sereg megjelent a Ryloth felett, és Mandalore-ra is majdnem elstartolt egy, de majd meglátjuk mik a szándékaik Maulnak.

Ja, Ryloth felett megjelent, amikor éppen szeparatista megszállás alatt állt. A semlegességét csak utána nyerte el. Ne keverjük ide.

Mandalore-nál meg ott a kulcsszó: majdnem. Majdnem megjelent, amikor szeparatista szövetséggel le akarta rohanni a Halálőrség. A majdnem az, ha három méter széles a szakadék, de te csak két és fél métert tudsz ugrani. Na, az majdnem. Itt meg a tény az, hogy NEM jelent meg semmilyen flotta Mandalore felett, amikor egyértelművé vált, hogy nincs szó semmiféle megszállás. Szóval végképp ne keverjük ide.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem úgy rémlik, hogy abból a két Jediből egy meghalt, és mintha Obi-Wan sem éppen győztesen jött volna ki a csatából, hanem inkább legyőzötten. Már másodszor, mert momentán az állás Darth Maul:Obi-Wan Kenobi 3:1. :D

Nekem úgy rémlik, hogy Kenobi egyszerre kettejük ellen vette fel sikeresen a kesztyűt, és mivel Tyranus nagyúr messze jobb vívó mint a mi Obi-Wan-unk, rendesen megizzasztaná a zabrak fivéreket. És akkor még ott sincsen az a számtalan droid és a bazinagy flotta ami általában a grófúr körül somfordál

Ja, Ryloth felett megjelent, amikor éppen szeparatista megszállás alatt állt. A semlegességét csak utána nyerte el. Ne keverjük ide.

Mandalore-nál meg ott a kulcsszó: majdnem. Majdnem megjelent, amikor szeparatista szövetséggel le akarta rohanni a Halálőrség. A majdnem az, ha három méter széles a szakadék, de te csak két és fél métert tudsz ugrani. Na, az majdnem. Itt meg a tény az, hogy NEM jelent meg semmilyen flotta Mandalore felett, amikor egyértelművé vált, hogy nincs szó semmiféle megszállás. Szóval végképp ne keverjük ide.

Véleményem szerint meg az intervenciót akkor szavazzák meg, ha egy rendszert háborúba kényszerítenek, és tökmindegy hogy ezt éppen a CIS, a Halálőrség, vagy akár a vongok teszik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem úgy rémlik, hogy Kenobi egyszerre kettejük ellen vette fel sikeresen a kesztyűt, és mivel Tyranus nagyúr messze jobb vívó mint a mi Obi-Wan-unk, rendesen megizzasztaná a zabrak fivéreket. És akkor még ott sincsen az a számtalan droid és a bazinagy flotta ami általában a grófúr körül somfordál

Hogy hány figura ellen veszi fel a harcot az nem számít, ha nem győz, nem éri el a kitűzött célt, nem lehet sikerről beszélni. Darth Maul és Darth Tyranus is képes volt egyszerre két Jedi ellen harcolni, mégis meghalt mindkettő, ráadásul egyik esetben sem a mester, hanem a pelyhes tökű tanítvány volt a diadalmaskodó. Az a döntő, hogy a csata végén állsz, futsz, fekszel vagy halott vagy. A négyből három a vesztes fél sajátossága. Amúgy meg, az űrhajón Maul egymaga kényszerítette meghátrálásra Kenobit, Savage-t éppen Asajj foglalta le. A második esetben Maul kente úgy oda a falhoz Obit, hogy csak úgy nyekkent. Ha a béna Savage-ot nem kell onnan elráncigálni, lehet Obi-Wan már valóan el lenne temetve.

 

Véleményem szerint meg az intervenciót akkor szavazzák meg, ha egy rendszert háborúba kényszerítenek, és tökmindegy hogy ezt éppen a CIS, a Halálőrség, vagy akár a vongok teszik.

Ez nagyon szép vélemény, csak erre példát még nem láttunk a TCW-ben, és bocsi, de ez esetben az számít. Majd ha Maul a Mandalore-ok királyaként megszállja Rodiat, és a Köztársaság emiatt lecsap rájuk, akkor visszatérhetünk rá, mert akkor valóban kérdés nélkül avatkoztak be két semleges bolygó belügyébe.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez nagyon szép vélemény, csak erre példát még nem láttunk a TCW-ben, és bocsi, de ez esetben az számít. Majd ha Maul a Mandalore-ok királyaként megszállja Rodiat, és a Köztársaság emiatt lecsap rájuk, akkor visszatérhetünk rá, mert akkor valóban kérdés nélkül avatkoztak be két semleges bolygó belügyébe.

De mivel a végső döntés a Szenátus kezében van, ők megítélhetik úgy a helyzetet, hogy a Halálőrség (Maul) hatalomátvétele veszélyeztetheti a rendszer további semlegességét.

És most a nem diplomáciai ok: már korábban is azért ment volna a Köztársaság segíteni, mert attól féltek, hogyha Satine-ék elesnek, felszaporodnak majd a mandalore-i harcosok által végrehajtott merényletek köztársasági célpontok ellen. Mégcsak véletlenül sem azért segíettek volna, mert annyira támogatják a semleges rendszerek eszméjét. És mivel ez a szituáció ismét fenn áll, az intervencióra újra jó esély van

 

Így megfelel?

Szerkesztve: - Nabopolasszar
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valami olyasmi például, mint egy 2000 rendszerre kiterjedő rabszolga- és fűszerpiac? Ahol ráadásul nem kell sutyiban intézni az ügyeket.

Mondhatott volna akármit, nem ezzel van a bajom. Sokkal inkább azzal, hogy nem hitték volna el neki a nagy szavakat. :)

 

Persze, hogy nyersebb és direktebb, hiszen Maul nyersebb és direktebb, mint Sidious.

Jó, hogy jöttél. :D Remekül leírtad, sajnos én ilyen szépen nem tudtam. :P

 

Viszont mi lehet a terv a Semleges Rendszerek Szövetségével, mert attól hogy átveszik az irányítást Mandalore, még nem csatlakozik hozzájuk az egész szövetség, a részből ítélve viszont mintha ezzel számolnának :?

A mondandója alapján Vizsla úgy látja, hogy megmarad a szövetség, aminek sugallata szerint ő lesz a vezetője. Érdekes képzelgés. Vajon mit szólnának a független rendszerek Vizsla hatalomra jutásához? Ez az organizáció alapvetően pacifista nézeteket vall. Erre jön egy full militáns őstulok, és tovább akarja vinni a mozgalmat? :D Ez az óvodában felejtett műf*sz tipikus esete. :D

 

Én azért még szívesen látnám viszont őket egy-két sztoriszálban egy Vizslánál kompetensebb vezetővel

Az a baj, hogy nincs még a láthatáron se olya nember, aki vezető lehetne. Talán Bo-Katan, de őt még fel kell építeni. Kérdés lesz-e rá idő.

 

De mivel a végső döntés a Szenátus kezében van, ők megítélhetik úgy a helyzetet, hogy a Halálőrség (Maul) hatalomátvétele veszélyeztetheti a rendszer további semlegességét.

És most a nem diplomáciai ok: már korábban is azért ment volna a Köztársaság segyteni, mert attól féltek, hogyha Satine-ék elesnek, felszaporodnak majd a mandalore-i harcosok által végrehajtott merényletek köztársasági célpontok ellen. Mégcsak véletlenül sem azért segíettek volna, mert annyira támogatják a semleges rendszerek eszméjét. És mivel ez a szituáció ismét fenn áll, az intervencióra újra jó esély van

 

Így megfelel?

Nekem igen. :D És ezzel egyet is lehet érteni. Valószínűleg nem hagyják szó nélkül ha így alakulnak a dolgok. Én arra vagyok a legkíváncsibb, hogy ki mit fog lépni majd!

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Itt mire gondoltál?

Semmi bántóra, félre ne érts. :)

 

Én bírtam Mault, csak szerintem nem rendelkezik olyan képességekkel, mint amit ő is magába, meg sokan belelátnak...

Én kíváncsian várom mi lesz vele. :)

 

Erről a részről kéne összeszedni a gondolataimat? :o

Miért? Nincsenek? :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem lesz könnyű elhiheted :D

Most néztem meg, de még csak pislogok. Kissé meglepett a tempóváltás az utóbbiakhoz képest. :D

 

Miért? Nincsenek? :D

Nem sok. Annyira unalmas, tartalom nélküli és semmitmondó rész volt, hogy nem is tudok róla írni. :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az más kérdés, és ezt ne vedd sértésnek, hogy a skilljeid még egy tengerészgyalogoséhoz sem mérhető, nem, hogy Darth Mauléhoz, így aligha hiszem, hogy ha te most felkerekedsz és elmész Mexikóba, lesz esélyed bármelyik kartell vezetője ellen. :D

 

Annyira sértésnek vettem hogy most állok neki szétverni a lakást dühömben. :D Természetesen irónia volt nem magamat küldeném ilyen küldetésre, csak azt akartam sugallni hogy Maul és még idiótább öccse mennyire nulla egy ilyen alvilághoz képest. Elolvastam amit írtál. Szerinted egy baromi rég óta létező bűnszövetkezethez ami a Galaxis legnagyobbja amit rengeteg munkával, gyilkossággal fenyegetéssel hoztak létre lehet évszázadokkal ezelőtt, a főnökséghez beengednek pár figurát fegyverrel. Ilyen semelyik univerzumban nem létezik, sem a Földön sem az SW-ben. Egy ilyen szervezet góréját rengeteg hajó védi rengeteg emberrel és előzetes egyeztetéssel jutsz csak be és tuti fegyver nélkül. Nekem az a bajom ezzel az egésszel hogy az írók így akarták cool-lá tenni Mault de ez így totál hiteltelen. Gondold el hogy Hondo, aki mérföldekkel van elmaradva a Fekete Naptól is lecsokizta a fénykardosokat, ő sem ijedt meg tőlük. Akkor majd a Galaxis legnagyobb bűnszövetkezetét írányító górékhoz csak úgy be lehet sétálni. Írod a Halálörséget. Mennyi tagja lehet? 200? Ezek a bűnözők a Jediktől sem ijednek meg nem pár száz katonától. Mert az igaz hogy ők legalább nagyjából katonák.

Szóval valójában a Fekete Nap bűnszövetkezetet olyan szépen elp*csázta volna Maulékat Halálörségestűl hogy öröm nézni.

A Huttoknál ugyanez van. Ott azt érzem hogy direkt volt kevés az őrség. Mert ha meghallják mi történt a Fekete Napnál akkor bizony baromi sok hajót lőttek volna ki Nal Hutta köré a klán mellé meg rengeteg zsoldost.

Az én véleményem az hogy készakarva hagyták magukat és végül át fogják verni a testvérpárt és a Halálőrséget. Ezért tartom ostobának Mault. Szerzett magának még több ellenséget akik valószínü a csatában majd jól hátbalövik.

Ami még meglepett hogy Sith Nagyúrnak tituláltad Mault és hogy Dooku helyett milyen jó lett volna és ő is megállta volna a helyét. Hát az eddigiekből adódóan Maul nem több mint egy nagyszájú zabrak aki azt hiszi magáról hogy mekkora Sith mikor Kenobi egyedül elpáholta testvérestül úgy hogy az öcsikének még az egyik karja sem maradt meg és ők szégyenszemre megfutamodtak. És ez csak egy Jedi.

Túl sokat képzel magáról és ideje már megszabadulni tőle. Én is azt érzem hogy ez a szál a végük.

Tulajdonképpen Maul az EP1-ben is ilyen volt. Egy erőszakos figura akinek megmondták mit tegyen.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én úgy tudom ezek a Black Sun -os arcok csak egy klán vezetői voltak. Mintha tettek volna rá utalást a részben, de lehet, hogy tévedek. Mault illetően pedig én megvárnám a sztori végét. :)

 

Szerinted egy baromi rég óta létező bűnszövetkezethez ami a Galaxis legnagyobbja amit rengeteg munkával, gyilkossággal fenyegetéssel hoztak létre lehet évszázadokkal ezelőtt, a főnökséghez beengednek pár figurát fegyverrel. Ilyen semelyik univerzumban nem létezik, sem a Földön sem az SW-ben.

Pedig mint láttuk, létezik. :) Szerintem Dzséjt jól leírta mi lett volna ha pl. kinyírják Maulékat. A kint Death Warch banda bombázza szét őket. Itt inkább a DW volt tényező Maul háta mögött. Ezt jól megfogta Dzséjt az írásában. Az meg holt mindegy hányan vannak, csak az számít ott éppen a szituban mi a leosztás. Ezeket pedig mindig uralta a DW.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mondhatott volna akármit, nem ezzel van a bajom. Sokkal inkább azzal, hogy nem hitték volna el neki a nagy szavakat. :)

Hittek volna, ha utána ugyanígy szétrúgják a felbérelt testőrök seggét és egy pillanat alatt elfoglalják Jabba palotáját :P De nem is ez a lényeg. Hanem, hogy azok után, hogy Filoni meg Witwer mennyiszer elmondták, hogy "majd ott Mandalore-nál Maul nemcsak badasskedni fog, hanem ravaszkodni is", én egy kicsit mást vártam. Egy picit többet annál, hogy mindenkit bef*sat akire szüksége van.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az elején sikerül meggyőzni Vizsláékat, hogy tényleg kölcsönös hasznuk származik abból, ha összefognak. Az más kérdés, hogy hosszú távon külön utakon képzelik el a folytatást, de egy bizonyos pontig mindkettejüknek előnyös a szövetség. Ezért nem öli meg Vizsla elsőre Maulékat amikor megtehette volna, mert belátta, hogy milyen jó lehetőségeket adhatnak neki! Ezt meg lehetett volna lépni a bűnszervezeteknél is. Biztos találtak volna valamilyen kapcsot, ami miatt mindkettejüknek tartogat hasznot az, hogy összeállnak Maulal. Így még a szövetségük is erősebb lehetett volna és megbízhatóbb lett volna a sereg is, mert tényleges motivációval harcolhatnak a bandák a mandaloriak mellett és nem alakult volna ki ez a helyzet, hogy a főnököt kinyírják, ők meg utána csak úgy átállnak... Csak egy kicsit kreatívabbnak kellett volna lenni az íróknak ;)

Abban az esetben, ha ezt nem vesszük és Maulék mindenképpen terminátor módba kapcsolnak, akkor jobban is kidolgozhatták volna a harcokat. Itt minden túl egyszerűen és túl gyorsan sikerült. Sokkal reálisabbnak hatna, ha mondjuk valakit nem sikerül legyőzni, vagy csak valamilyen veszteségek árán... mondjuk az egyik támadás közben kinyírják Savaget, egy kis dráma is lett volna, meg szerintem már amúgy is felesleges a személye! Illetve a Jabba ellen folytatott harc is lehetett volna jobban kidolgozott, vagy a Black Sun-os jelenetnél (több őrrel!) lehetett volna Maulékkal egy kis csata. Bemennek, mondanak két mondatot, Savage eldobja a kardját és ennyi... nekem ez kapkodós, összecsapott, mint ahogy egy kicsit az egész rész is az (ahogy az értékelésemben is említettem). Lehet, hogy jobban kidolgozva nem fért volna bele minden egy részbe, de akkor tervezzék meg előre úgy az évad struktúráját, hogy legyen mindenre megfelelő idő!

 

Itt egyébként most csak azokat vázoltam, ahogy én elképzelném a sorozatot. Nálam sokkal hozzáértőbb emberek ülnek ott a készítők személyében (ezért is várnék el ennél kreatívabb munkát, mint amit ebben a történetben letettek az asztalra), de ők sem hibátlanok...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sokkal reálisabbnak hatna, ha mondjuk valakit nem sikerül legyőzni, vagy csak valamilyen veszteségek árán... mondjuk az egyik támadás közben kinyírják Savaget, egy kis dráma is lett volna, meg szerintem már amúgy is felesleges a személye!

Szerintem Savage-hoz méltatlan lett volna, ha valamelyik huszadrangú zsoldos pribék öli meg. Én nem érzem az ő karakterét feleslegesnek. gyakorlatilag azt a szerepet tölti be a testvére oldalán, mint korábban Maul a mestere, Sidious mellett.

 

Egyébként eddig azt hiányoltam, hogy Maul nem igazán beszélt a testvérének a korábbi dolgairól, így azokról az évekről, amikor tanítvány volt Sidious mellett. Mintha a zabrak tudomást sem venne az öregről.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerinted egy baromi rég óta létező bűnszövetkezethez ami a Galaxis legnagyobbja amit rengeteg munkával, gyilkossággal fenyegetéssel hoztak létre lehet évszázadokkal ezelőtt, a főnökséghez beengednek pár figurát fegyverrel. Ilyen semelyik univerzumban nem létezik, sem a Földön sem az SW-ben. Egy ilyen szervezet góréját rengeteg hajó védi rengeteg emberrel és előzetes egyeztetéssel jutsz csak be és tuti fegyver nélkül. Nekem az a bajom ezzel az egésszel hogy az írók így akarták cool-lá tenni Mault de ez így totál hiteltelen. Gondold el hogy Hondo, aki mérföldekkel van elmaradva a Fekete Naptól is lecsokizta a fénykardosokat, ő sem ijedt meg tőlük. Akkor majd a Galaxis legnagyobb bűnszövetkezetét írányító górékhoz csak úgy be lehet sétálni. Írod a Halálörséget. Mennyi tagja lehet? 200? Ezek a bűnözők a Jediktől sem ijednek meg nem pár száz katonától. Mert az igaz hogy ők legalább nagyjából katonák.

Na most, a Halálőrség és a Sith már akkor puszipajtásokként uralták a Galaxist, amikor a huttok még piti kis siklóversenyeket rendeztek Taris alsóvárosában. Ezek nem a semmiből előmászott kis noname szervezetek. A Mandik konkrétan a Galaxis urai voltak egykor, hála nekik és Sith szövetségeseiknek csak kétszer döntötték meg kis híján a Köztársaságot (és erre céloztak már a korábbi Mandis részekben).

A Halálőrséget meg azért ne nézd már le ennyire, hogy "van 200 tagja," meg "nagyjából katonák." Eleve, a tény, hogy képesek lettek volna minimális Szeparatista segítséggel háborúba bonyolódni a pacifista Mandikkal, jelzi, hogy legalább egy hadseregnyi van belőlük, ami valószínűleg több, mint 200 fő. De ha csak 200 van, ez kétszáz Mandalore harcost jelent. Nem Satine-féle akkor sem lövök, ha rám lőnek, hanem olyan, akin van rakétavető, lángszóró, lézerfegyver, pengék, pisztolyok, puska, jetpack, korszerű érzékelőberendezések, kábelvető, csak ezek, amikről tudjuk, hogy a páncéljuk alapfelszerelése. Egy klón páncéljában nincs ennyi vacak. Tehát, gondolj bele, Jabba palotájára nem néhány fegyveres sétált be úgy, hanem - a te elgondolásodnál maradva - kétszáz rakéta meredt a házára, és nem számoltam az űrhajókat, mert ugye ott hadigépek is voltak. Szerinted kinek volt ott sansza ellenkezni? Vagy bárhol máshol? Nem, itt nem egy kis útszéli gengről van szó, hanem a Galaxis egyik legkorszerűbb haderejéről. Ők a helyi Navy SEAL. :D

Az meg erős túlzás, hogy az ilyen szervezetek góréját rengeteg hajó védi, meg ember. Mond már, mikor láttad te azt a rengeteg hajót? Ezek bűnözők, nem államfők, de még azokat sem védik tankok alapesetben. Vagy szerinted - ha már bekeverted a való világot - tankok és vadászgépek, mi több, rombolók védik a valódi maffiafőnököket? Ugye, hogy nem! Érdekes is lenne a rendőrök munkája. Szóval a Hutt Klánok és a Fekete Nap mintájára ne a talibokat vedd, ők a Keresztapa filmek szülöttei. Ezek maffiaszervezetek, nem terroristák.

Jabbának és a Fekete Napnak nincsenek eldugott Venatoraik, bármikor bevethető AAT-ik, ez esetben nagyon elragadott a fantáziád. Jabba eddig látott arzenáljában a legerősebb ütőkártya talán a sivatagi vitorlása volt, egy szem fedélzeti ágyúval, az őrségének tetemes részét pedig baltával hadonászó malacok teszik ki! Meg extra muszkliként felbérelhet fejvadászokat, de ezek száma ugye erősen limitált, mivel nem feneketlen a buksza. És ez ott van az ep6-ban és az eddigi TCW epizódokban is, ezeken az "elit egységeket és hatalmas hajóseregeken" sétált át úgy Luke, hogy parancsba volt adva: ne engedjék be! Luke nemhogy előzetes egyeztetés nélkül, hanem fegyver nélkül sétált be Jabbához! Meg előtte besétált Lando (fegyverrel), Chewie, C-3PO, R2-2D2 (fegyverrel), Leia (még hődetonátort is aktivált Jabba orra előtt). És egyikük sem egyeztetett előre. És Jabba komplett bandáját, vele együtt lemészárolta egy padawan, egy vak fegyvertelen csempész, egy kötélen függő báró, egy lábát fájlaló szőrzsák, egy félszermű protokolldroid, egy begerjedt kuka és egy bikinis csaj. Na nehogy már ezután fennakadj azon, hogy Darth Maul a Halálőrség fedezete alatt bejutott! Majd pont néhány vibrobárdos koca, rútpofájú weequyan, meg talán már lézerpisztollyal felszerelt randaság fogja megállítani. Jabba "hatalmas haderejét" Hondo kalózszervezete túlszárnyalja oda-vissza (apropó, Hondo kicsit kattant, ha nem tűnt fel, naná, hogy nem ilyen meg néhány fénykardtól; meg ő kalóz, nem gengszter, azért az sem ugyanaz a mentalitás -> de még így is csak akkor bátorodott fel, amikor a bandája újra összeállt és megtámogatták még egy lézerágyúval is, mert addig ő is mintha szaladt volna a páros elől).

 

Hát az eddigiekből adódóan Maul nem több mint egy nagyszájú zabrak aki azt hiszi magáról hogy mekkora Sith mikor Kenobi egyedül elpáholta testvérestül úgy hogy az öcsikének még az egyik karja sem maradt meg és ők szégyenszemre megfutamodtak. És ez csak egy Jedi.

Még mindig nem értem, szerintetek ez hol "elpáholás." Tény, nem teljes győzelem, de nekem úgy rémlik, hogy Adi Gallia meghalt abban a párbajban (és ezzel az ifjabb Sith páros már négy levágott Jedinél jár, ebből három mester), és a párbaj is úgy zárult, hogy miután Obi-Wan lecsapta Savage kezét, Maul fél kézzel és teljes Erőbedobással könnyedén felkapta Obi-Want és áthajította a folyosón, de úgy, hogy a győzelem mámorába zuhant mester percekig lábra sem tudott állni. Ugyanez a mester egy Sith tanonc segítsége mellett is kénytelen volt meghátrálni. Akkor meg ő futott el szégyen szemre. Az nem játszik?

Igen, Maul és Savage akkor leléptek, mivel minden értelmes ember lelép, ha érzi a túlerőt. Savage megsérült, elég komolyan, ami azt illeti. Anakin, Luke és Windu sem tudták folytatni a harcot, miután lekezelték őket. Értelmes ötlet volt Maultól, hogy menekíteni próbálta a testvérét, aki máskülönben valószínűleg ott hal meg, ha nem a sérülése miatt, majd azért, mert odaérnek a kalózok és jól kinyírják. Futni meg csak akkor kezdtek el, amikor a kalózok már lőttek rájuk, de ez is érthető, Maulnak támogatnia kellett a testvérét, így nem szállhat harcba. Igen, azt a mérkőzést csúnyán bebukták, de ne állítsuk már be úgy, mintha Obi-Wan diadalmaskodott volna, mert az nonszensz. Ott az egyetlen, aki győzött, az Hondo, bár az sem teljesen rajta múlott.

 

Itt minden túl egyszerűen és túl gyorsan sikerült.

Tényleg, a Hutt Klánok is kötélnek álltak már az első fenyegetés pillanatában... Ja nem, várjál, kis híján kinyírták Maulékat. Baromi egyszerű és gyors volt. :D

 

Én úgy tudom ezek a Black Sun -os arcok csak egy klán vezetői voltak. Mintha tettek volna rá utalást a részben, de lehet, hogy tévedek.

Nem tévedsz, ez csak Xomit Grunseit frakciója volt, a szervezet mustafari sejtje, nem a teljes Fekete Nap. Grunseit valószínűleg egy vigo volt (ők az alvezérek, egy-egy szektort uralnak), nem pedig az Underlord.

Mint ahogy a Hutt Klánok egészét sem állították át nagyon valószínű, hanem csak azokat, akiket sikerült nyakon csípni. Vagyis Jabbát, Gorgát és Oruba halála után az ő klánját, bár ez sem biztos, mert ahhoz el kellett volna kapniuk az utódját. Mert ugye azok miért is csatlakoznának, akik nincsenek halálos veszélyben? Aroknak és Marlonak semmi oka sem volt, ők sikeresen leléptek, sőt, több, mint valószínű hogy Oruba klánja sem lett beszervezve, hisz az utódját sem tudták tevőlegesen fenyegetni. Szóval, ami biztos: Maulnak van egy Fekete Nap frakciója és két hutt klánja.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Enyhén szólva is ütős rész volt, hiányzott már egy ilyen stílusú epizód! Az előző sztori után mindenképpen egy üdítő vérfrissítés, főleg hangulat terén. Nagy kár, hogy nem a Revival után került adásba, ordít, hogy innen lett évadnyitánynak citálva, megjegyzem teljesen fölöslegesen. A történet nem lett túlontúl komplikált (22 perctől ilyet nem is várok), felvezetésnek mégis remek, sejtelmes előszele mindannak, ami még előttünk van. Arra azért kíváncsi vagyok, miként fest majd Maul komplett terve, mert elég egyértelmű, hogy amit jelenleg tudunk, még nem minden.

 

A felek (Maul, Vizsla) egymás iránti félrevezetései, igazságelhallgatásai, valamint a sejtelmes maguk közti párbeszédek mind erre utalnak. De mindkettejük jelleméből és ezen részbeli viselkedéséből is levonható a következtetés, hogy csak kihasználják egymást, addig tűrik meg maguk mellett a másikat, amíg az hasznosnak bizonyul a terveiket illetően. Abban biztos vagyok, hogy ezt nem csak mi, nézők, de ők is tudják egymásról, ami érdekes lehetőségeket állít fel a folytatást illetően. Maul elhivatottsága és mélyről jövő gyűlölete, amely öccsén kívül mindenki felé irányul arra utal, hogy több a célkitűzése a Kenobin való bosszú végreahajtásán, és az alvilág feletti teljes uralom megszerzésén. Sith-ekre jellemző módon szerintem nem fog alábbadni a Galaxis feletti uralom megvalósításának tervén, de ehhez elsősorban értelemszerűen gyakorolnia kell a Kettő Szabályát, eltörölni a "konkurenciát", aminek megvalósításához Sidious-on és Dookun keresztül vezet az út. De ehhez olyan szintű terv szükséges, amit őszintén szólva nem nézek ki Maulból, főként nem egykori mestere ellen.

 

Az egymás mellett létező két Sith Rend elgondolása nem mellesleg érdekes, gyönyörű szépen rávilágít arra, Darth Bane miért is alkotta a Kettő Szabályaként elhíresült dogmát. A gyengébb tanítványok (ez esetben Maul és Opress) összefognak a hatalomteljesebb mester (Palpatine) ellen, hogy a vesztét okozzák, ezáltal viszont gyengítik a Rendet, hiszen a gyengébb tanítványok végeznek az erősebb mesterrel, annak minden általuk még nem ismert tudásával együtt. Szerintem nem kell magyaráznom, hosszú távon ez hova vezet. Bár Maul célja a másik, általa "hamis"-nak titulált Rend eltörlése, aminek sikere esetén ismét csak 2 Sith létezne... különben baromi kíváncsi vagyok, miként reagál a helyzetre Sidious és Dooku, ugyanis illő volna lépniük. Azt bátran kijelenthetjük, hogy Maul és Opress immár túllépett az erőfitogtatás és Kenobin való bosszúállás fázisán. Arról nem is beszélve, hogy Maul elméletileg tisztában van Sidious / Palpatine személyazonosságával. Így érthetetlen, miért nem árulja be ex-mesterét... még ha megkérdőjelezhető is szavahihetősége, bele tudna köpni annyira az öregúr levesébe, hogy az komoly bajba kerüljön, ha nem is omlana rá precízen kidolgozott tervének minden egyes darabkája. Palpatine-nak mielőbb ki kell iktatnia a két potenciális veszélyforrást. Azt sem árt észben tartani, hogy minimális idő választ el minket az Ep3-tól, így efféle kockázatok nem férhetnek bele a Sith főkancellárnak.

 

Azért is alapozok arra, hogy még nem a letisztult tervet látjuk Maul részéről, mert néhány alvilági bűnszövetkezet magam mögé utasítása után én nem jelentenék ki olyat, hogy a Köztársaság (ami nem mellesleg Jedik százaival és klónkatonák millióival rendelkezik, igaz, javuk a fronvonalon) és a CIS (ami nem mellesleg két remek képességekkel megáldott Sith Nagyúrral és harci droidok millióival rendelkezik) együttesen sem lesznek képesek legyőzni engem és hozzájuk viszonyítva maréknyi csapatom. Ezt Maul sem hiheti, ennyire nem lehet naiv és öntelt, főleg akkor nem, ha tanult valamit a Florrumon zajlottakból, ahol az inkább egyenlő erőviszonyok ellenére a Jedik kerekedtek felül.

 

Kérdés még, hogy Maul miként akarja megszilárdítani "szövetségesei" megbízhatóságát és minimalizálni a belső konfliktus veszélyét. Mert a közös cél és a megfélemlítés nem működhet mindegyiküknél, főleg nem hosszútávon. Gondolok itt a huttokra, vagy a falleenekre. Mindenképp fejlődött az elképzelése, szervezőkészsége valamennyit, de a probléma továbbra is fennáll: a megbízhatatlan emberek ugyanolyan könnyen okozhatják a végzetét, mint ellenségei. Vizsla részéről egyértelmű utalásokat kaptunk erre. Ha Mandalore-t el is foglalják, nem jósolok hosszú életű jövőt Maulnak és Opress-nek, ha továbbra is feltett szándékuk marad az enyhén szólva is nagy falat leküzdése, és nem emelkednek felül az esetleges túlbuzgó önbizalmon. De mint írtam, továbbra is reménykedem abban, hogy Maul nem képzeli magát a Star Wars univerzum Chuck Norrisának és több rejlik a látszat mögött, mint amennyi eddig kiderült.

 

A Mustafaron való tárgyalásban nem találtam kivetnivalót... a Fekete Nap (jó pont, hogy átemelték őket az EU-ból) képviselői nyilván nem voltak felkészülve arra, hogy két Sith egy kisebb mandalore-i hadsereggel tiszteletét teszi a Mustafaron és választás elé állítja őket. Ha nem engedik be őket, semmit nem gátoltak volna meg, legfeljebb a vérontás mértékét tetézték volna. Mellesleg, a fegyverek elvételével nem sokban akadályozhatták volna meg a testvéreket, erről talán Bo-Katan tudna bővebben mesélni. Másrészt, a falleen szóvivő szemmel láthatóan nem tulajdonított különösebb veszélyt a két zabraknak, úgy lehetett vele, hogy "a főnök majd elintézi". A megvetése erre utal...

 

Ám azon kissé felvontam a szemöldököm eleinte, amikor besétáltak a Nal Hutta-i Hutt Tanácsba, majd az "átállsz vagy meghallsz" című történetet vázolták fel. Nem gondolhatták komolyan, hogy ennek számukra pozitív eredménye születik. De erős a gyanúm, hogy ide eleve a mészárlás gondolatával érkeztek, hogy az így megfélemlített huttok már olyan könnyen beadják a derekukat és megosszák erőforrásaikat, mint azt Jabba tette. Nem utolsó sorban az alvilágban is könnyen híre mehetett ennek, ahogy azt a pyke-ok felbukkanása is jelezte. Tehát, Maul talán mégsem olyan ostoba és naiv. A fejvadászokat sem véletlenül hagyták futni. De ennek még jócskán körvonalazódnia és tisztulnia kell, hogy pontosabb képet kapjunk.

 

A karakterek tárházának sokszínűsége meglepő volt, nem gondoltam volna, hogy valaha egy történetben fogom látni Mault, Opress-t, Vizslát, Bo-Katant, Sugit, Latts Razzit, Embo-t, Dengart, Jabbát, a komplett Hutt Tanácsot és akit még kihagytam... mindenki kellő időt kapott, még ha értelemszerűen nem is voltak túlzott karakterbontogatások az idő szűkében. Azt kissé sajálom, hogy

 

Opress gyakorlatilag semmi fejlődsét nem mutat a Nightsisters-trilógia óta. Beskatulyázták előbb Ventress, majd Maul végrehajtójának, aki azt teszi, amire utasítják. Érthető módon, a karakter funkciója ezt kívánja, ám ettől még lehetne érdekesebb figura, számomra jelenleg baromi egysíkú és érdektelen figura. Képtelen kilépni Maul árnyékából, ami nem feltétlen lenne baj, ha nem válna ennyire értéktelenné tőle a karaktere.

 

Maulról és terveiről már kifejtettem a véleményem, sokat nem tennék hozzá. Most éreztem első ízben azt, hogy volt valamicske értelme a feltámasztásának, az eddigi Obi-Wannal való revansoknak ezt nem sikerült elérniük. Az Ep1-el ellentétben itt megismerhetjük egy merőben másik oldaláról, így tovább bővíthető a jelleme és építhető a karakter. A sokoldalúságát növelik azzal, ha kiemelik "a csendes gyilkos, aki zokszó nélkül végrehajtja mestere utasítását" szerepből és ízelítőt kapunk, miként viselkedik a jelen korszakban, immár Sith-mesterként, puszta végrehajtói feladatok helyett cselszövések és galaktikus tervek megvalósításával fáradozva. Ha kidolgozottság, ésszerűség és sablonmentesség terén egy elsőosztályú történetet kapunk végül, egy rossz szavam nem lesz. Bár ehhez kezdetnek ugyebár szükségeltetne némi magyarázat is, ami a nabooi incides következményeit ecseteli, lehetőleg nem egy századrangú képregény nevetséges teóriájának formájában...

 

Vizsla és a mandaloriak ismét a számukra kirendelt szerepben tetszelegnek, hataloméhes harcosokként, akik elszántan haladnak céljuk felé, melyhez minden eszközt megragadnak. A mezei barbárokká való degradálásuk finoman szólva is mellékvágány volt. Más kérdés, hogy inkább tűnnek Maul és Opress alárendeltjeinek, mint egyenlő feleknek, de a céljaik elérése érdekében teszik, nem mellesleg saját terveket szövögetnek. Érdekes lesz látni, melyik fél támadja előbb hátba a másikat.

 

Nem mondom, Bo-Katan sokkal jobban néz ki sisak nélkül. :P Ráadásul, ezúttal akkora irritáló bunkó se volt, mint legutóbb. Harciassága és elszántsága saját ügye iránt, illetve hűsége Vizslához remek alapot biztosít a jellemépítésének. Ha úgy adódik és Vizsla a mandaloriakkal karöltve elbukik, talán Ventress útjára léphetne a csaj és elkezdhetnék kibontani őt egy másik sztoriban, immár a jó oldalon. A TCW eddig is remekül bánt a női karakterekkel, nem hagynék ki egy újabb lehetőséget.

 

A fejvadászok visszatérése üdítő volt, nem semmi akciót lenyomtak Maulékkal... főleg Sugin pislogtam, akinél nagyjából háromszor éreztem néhány másodpercen belül, hogy ennyi volt. Ilyenkor örülök, hogy nincs papírforma éles küzdelemben. Jobb is, hogy így történt... egyrészt, ha Bane elbír 2 Jedivel, Sugi is elbírhat egy Sith-el úgy, hogy segítsége is akad Embo személyében. Másrészt, később még előhúzhatók hasonló szerepekre.

 

A falleenek és a pyke-ok személyében új elemekkel gazdagodott a TCW fajainak amúgy sem keskeny skálája, ami mindenképp jó pont. Az új és látvány terén nem is akármilyen hold, Zanbar is ehhez hasonló újdonság.

 

Általában a zenéről is meg szoktam emlékezni... ezúttal a szokásosnál is jobban odatették magukat ezen a téren, filmzenéket megszégyenítő hatást sikerült elérniük. Az animáció szépségéről talán nem kell külön említést tennem, ezúttal is remek munkát végeztek a készítők. Zanbar, Mustafar, Nal Hutta és Tatooine... ráadásul kellően egyedi, egymással kontrasztban lévő helyszínek. Sam Witwer ismét remek munkát végzett Maul hangjaként, az egyik legjobb szinkronszínész, akit hallottam!

 

Várós a folytatás, érzésem szerint erős részek állnak előttünk. :cool:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem Savage-hoz méltatlan lett volna, ha valamelyik huszadrangú zsoldos pribék öli meg. Én nem érzem az ő karakterét feleslegesnek. gyakorlatilag azt a szerepet tölti be a testvére oldalán, mint korábban Maul a mestere, Sidious mellett.

 

Megölhette volna az egyik fejvadász is, mondjuk Embo. Sidiousnak szüksége volt egy tanítványra, aki elvégzi a mocskos ügyeket, amiket ő helyzetéből fakadóan (tekintve, hogy civilbe szenátor) nem tudott megtenni... Itt gyakorlatilag ugyanazt megtehette volna Maul is, mint Savage, hogy végez az ellenséggel. Nem tartózkodik az erőszaktól és nincs is rákényszerítve! Ha adott volna Savagenak valami külön feladatot, amit mondjuk csak ő tud véghezvinni, akkor legalább kezdtek volna valamit a karakterével, így csak ott áll Maul mellett, csúnyán néz és megöl egy két szereplőt... Az a testvérpárharc, amit a Revivalban lehetett várni szintén elmaradt, pedig az egy potenciális konfliktusforrás lehetett volna a karakterének, szerintem abból már nem lesz semmi.

Ha valaki meg tud győzni, hogy a sorozat jelenlegi szempontjából miért fontos a karaktere, akkor azt mondom oké, mert az előző két évadban volt szerepe, de itt már akár a Revivalba is kinyírhatta volna Kenobi, nagy űrt nem hagyott volna maga után...

 

Tényleg, a Hutt Klánok is kötélnek álltak már az első fenyegetés pillanatában... Ja nem, várjál, kis híján kinyírták Maulékat. Baromi egyszerű és gyors volt. :D

 

Az értékelésemben is írtam, hogy az a csata rendben volt, elsősorban a Black Sunra és Jabbára gondoltam. Az a rész egészen kivolt dolgozva, de egyszerűnek az is egyszerű volt. Mondjuk lehet, hogy nem egy részt néztünk, mert én arra nem emlékszem, hogy kis híján kinyírták volna Maulékat. Én úgy láttam a Huttok fújtak visszavonulót és Maulék nyírtak ki mindenkit... de lehet én értelmeztem félre ezt a részt...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az értékelésemben is írtam, hogy az a csata rendben volt, elsősorban a Black Sunra és Jabbára gondoltam. Az a rész egészen kivolt dolgozva, de egyszerűnek az is egyszerű volt. Mondjuk lehet, hogy nem egy részt néztünk, mert én arra nem emlékszem, hogy kis híján kinyírták volna Maulékat. Én úgy láttam a Huttok fújtak visszavonulót és Maulék nyírtak ki mindenkit... de lehet én értelmeztem félre ezt a részt...

A jelenetsorok így követték egymást: Sugiék kikergették a fenében a bandát (ez a kis híján megölték rész, mert ha Maulék nem szaladnak el fület, farka behúzva, akkor ott döglenek meg néhány fejvadász keze által). Aztán akkor sikerült győzedelmeskedniük, amikor hozzájuk csapódott a támogatásul - ide, Jabbához, a Fekete Naphoz - vitt Halálőrség egy kisebb hadereje. Mily meglepő, pont az történt, ami történt volna a Fekete Napnál, ha megtámadták volna őket, és történt volna, ha Jabba tovább ellenkezik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A jelenetsorok így követték egymást: Sugiék kikergették a fenében a bandát (ez a kis híján megölték rész, mert ha Maulék nem szaladnak el fület, farka behúzva, akkor ott döglenek meg néhány fejvadász keze által). Aztán akkor sikerült győzedelmeskedniük, amikor hozzájuk csapódott a támogatásul - ide, Jabbához, a Fekete Naphoz - vitt Halálőrség egy kisebb hadereje. Mily meglepő, pont az történt, ami történt volna a Fekete Napnál, ha megtámadták volna őket, és történt volna, ha Jabba tovább ellenkezik.

 

Úgy is mondhatjuk, hogy kicsalták őket, hiszen az erőik ott voltak kint, a többi mandalori harcossal. Én nem éreztem egy pillanatig sem, hogy veszélyben forgott volna az életük. Ez persze relatív ;)

A Black Sunnál történtekről annyit, hogy egyből úgy fogadják őket, hogy mi lesz majd a sírjukon... és a falleen főgóré is azt mondja nekik, hogy "ostobák", illetve öljék meg őket és vegyék el a felszereléseiket... hát szerintem ők voltak az ostobák azzal a két őrrel, az mindenesetre tény, hogy ezekből a megnyilvánulásokból nem arra következtetek, hogy nagyon megijedtek volna a mandaloriak érkezésétől, tehát nem lehetett akkora hatalmas túlerő, ha így lett volna egyből meg kellett volna adni magukat! Az, hogy valószínűleg több őrt is elintéztek volna Maulék abból a szempontból irreleváns, hogy ezt a falleenek nem tudhatták előre, mint ahogy azt sem, hogy mi lett volna a további végeredmény!

Jabbánál 14 embert számoltam össze, akik "védték" a főnököt, gyakorlatilag semmilyen ellenállást nem fejtettek ki, pedig számíthattak a mandalori támadásra :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Úgy is mondhatjuk, hogy kicsalták őket, hiszen az erőik ott voltak kint, a többi mandalori harcossal. Én nem éreztem egy pillanatig sem, hogy veszélyben forgott volna az életük. Ez persze relatív ;)

Az te vagy, sz*r neked, ettől még veszélyben forgott és futottak az életükért. :) Kicsaltak négy fejvadászt, de a harcokat odabent bonyolították le. Nem túl értelmes csapda, ha a védők nagyobb hányada ki sem megy utánuk, hanem még nekik kell visszamenniük értük. Jó vicc.

 

A Black Sunnál történtekről annyit, hogy egyből úgy fogadják őket, hogy mi lesz majd a sírjukon... és a falleen főgóré is azt mondja nekik, hogy "ostobák", illetve öljék meg őket és vegyék el a felszereléseiket...

Igen, Palpatine is mondott ilyeneket a Lázadókról, Jabba Luke-ról, stb... Tipikus példája, amikor a hülyeséget valaki összekeveri a bátorsággal, a vakmerőséget az ostobasággal, és ropantul túlbecsüli saját képességeit.

A másik elképzelésed meg nonszensz, attól, hogy valaki túlerőben van, még nem biztos, hogy elrettentő erő is (lásd minden csata, ami az ep4-5-6-ban van). A falleenek hazai pályán voltak, ostobák voltak, hihették, hogy képesek lesznek megvédeni magukat. Nyilvánvalóan tévedtek. Ugyanígy tévedtek Nal Hutta lakosai is, bár ők már annyiban előrébb jártak, hogy kicsit nagyobb erővel védték a farkukat. Tatooine-on már megjött Jabba esze. Akárhogy is, nem az volt a gondotok eddig, hogy miért nem álltak egyből kötélnek, hanem az, hogy nem csak a két zabrak csillogó szeme miatt álltak kötélnek. Csak éppen még nem sikerült olyan érvvel előállni, ami az epizódban benne van.

Nem Darth Maul és Savage két szép szempárja miatt álltak kötélnek, hanem mert támogatta őket a Halálőrség. Ha valaki nem hitte el, hogy számítanak, hát Nal Huttán és Tatooine-on bebizonyították, hogy tévednek. A falleenekkel meg szerencséjük volt, az új vezetés kevésbé volt akadékoskodó, de őt is beledózerolták volna a betonba, ha jártatja a száját. De gondolom a régi vezetés sem gondolta, hogy két Sith-tel tárgyal, mert lehet nekik is megjött volna az esze, amikor még egy fejjel magasabbak voltak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hittek volna, ha utána ugyanígy szétrúgják a felbérelt testőrök seggét és egy pillanat alatt elfoglalják Jabba palotáját :P De nem is ez a lényeg. Hanem, hogy azok után, hogy Filoni meg Witwer mennyiszer elmondták, hogy "majd ott Mandalore-nál Maul nemcsak badasskedni fog, hanem ravaszkodni is", én egy kicsit mást vártam. Egy picit többet annál, hogy mindenkit bef*sat akire szüksége van.

Még nem láttuk az egész történetet. :) Várjunk már az ilyen sommás ítéletekkel.

 

Az elején sikerül meggyőzni Vizsláékat, hogy tényleg kölcsönös hasznuk származik abból, ha összefognak. Az más kérdés, hogy hosszú távon külön utakon képzelik el a folytatást, de egy bizonyos pontig mindkettejüknek előnyös a szövetség. Ezért nem öli meg Vizsla elsőre Maulékat amikor megtehette volna, mert belátta, hogy milyen jó lehetőségeket adhatnak neki! Ezt meg lehetett volna lépni a bűnszervezeteknél is. Biztos találtak volna valamilyen kapcsot, ami miatt mindkettejüknek tartogat hasznot az, hogy összeállnak Maulal. Így még a szövetségük is erősebb lehetett volna és megbízhatóbb lett volna a sereg is, mert tényleges motivációval harcolhatnak a bandák a mandaloriak mellett és nem alakult volna ki ez a helyzet, hogy a főnököt kinyírják, ők meg utána csak úgy átállnak... Csak egy kicsit kreatívabbnak kellett volna lenni az íróknak ;)

Csak erőlteted, nyomod (erről egy vicc jut szembe, de inkább nem mondom. :D ) Én itt lezárom ezt, mert mindig leírod ugyanazt csak más köntösben amire én megint leírom a szokásost. Ennek így már nem igazán van értelme. ;) Szerintem Maul -nak nem kell semmit szövegelni, ő nem Jedi, hogy észérvekkel csábítson bárkit is. Neki arra a célra amire kellenek a szervezetek, ez pont elég hozzáállás. Ennyi.

 

Itt egyébként most csak azokat vázoltam, ahogy én elképzelném a sorozatot. Nálam sokkal hozzáértőbb emberek ülnek ott a készítők személyében (ezért is várnék el ennél kreatívabb munkát, mint amit ebben a történetben letettek az asztalra), de ők sem hibátlanok...

Sajnos itt már bele van keverve, hogy TE mit szeretnél látni és ahhoz igazítod a sorozatot. Ez nem baj, de attól, hogy nem kapod meg amit előre elképzelsz még nem az írók a hibásak. :)

 

Szerintem Savage-hoz méltatlan lett volna, ha valamelyik huszadrangú zsoldos pribék öli meg. Én nem érzem az ő karakterét feleslegesnek. gyakorlatilag azt a szerepet tölti be a testvére oldalán, mint korábban Maul a mestere, Sidious mellett.

Szerintem se lenne jó, ha csak úgy a háttérben egyszer csak összeesne... Nem ezért lett létrehozva, ráadásul röhejes is lenne (mellesleg ezért még többen vernék a tam-tam -ot). Az Erő más utat jelölt ki számára. :D

 

Nem tévedsz, ez csak Xomit Grunseit frakciója volt, a szervezet mustafari sejtje, nem a teljes Fekete Nap. Grunseit valószínűleg egy vigo volt (ők az alvezérek, egy-egy szektort uralnak), nem pedig az Underlord.

Mint ahogy a Hutt Klánok egészét sem állították át nagyon valószínű, hanem csak azokat, akiket sikerült nyakon csípni. Vagyis Jabbát, Gorgát és Oruba halála után az ő klánját, bár ez sem biztos, mert ahhoz el kellett volna kapniuk az utódját. Mert ugye azok miért is csatlakoznának, akik nincsenek halálos veszélyben? Aroknak és Marlonak semmi oka sem volt, ők sikeresen leléptek, sőt, több, mint valószínű hogy Oruba klánja sem lett beszervezve, hisz az utódját sem tudták tevőlegesen fenyegetni. Szóval, ami biztos: Maulnak van egy Fekete Nap frakciója és két hutt klánja.

Ráadásul a Fekete Nap azon klánjának vezetőjét Maul "nevezte" ki, így az nyilván ennyivel is elkötelezett lett felé. "Haza" nem mehetett ezek után.

 

Az a testvérpárharc, amit a Revivalban lehetett várni szintén elmaradt, pedig az egy potenciális konfliktusforrás lehetett volna a karakterének, szerintem abból már nem lesz semmi.

Ezt a Revivalban gyorsan lerendezte Maul. Ő a mester, Savage a tanítvány. Ezután úgy is viselkedik. Miért várod a rivalizálást köztük, amikor ezt már lejátszották korábban?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az te vagy, sz*r neked, ettől még veszélyben forgott és futottak az életükért. :) Kicsaltak négy fejvadászt, de a harcokat odabent bonyolították le. Nem túl értelmes csapda, ha a védők nagyobb hányada ki sem megy utánuk, hanem még nekik kell visszamenniük értük. Jó vicc.

 

Személyeskedést hanyagoljuk ;) Szerintem nem forgott veszélyben az életük. A kicsalást úgy értettem, hogyha megnézed Vizsla lángszóróval beszorítja a fejvadászokat az asztalok mögé akik erre elbújnak, utána pedig Maulék egyből elkezdenek hátrálni kifele és Vizsla is kitolat a jetpackjével, úgy hogy a támadók egy lövést se adtak ott le akkor rájuk, csak itt pusztán hármójuk arra nem volt elég, mint amit a falleeneknél bemutattak. Itt is az egyszerű fegyvereseket szépen elintézik, de utána a fejvadászok már komolyabb ellenállást tanúsítottak, ezért csalták ki őket, ahol csatlakozott hozzájuk a többi mandalori harcos. Ez is azt bizonyítja, hogy Emboékat kellett legyőzni, hiszen a többi egyszerű katonát ugyanúgy ahogy a trónterembe később is könnyedén elintézték. Nem tudom mi ebbe a jó vicc!

 

Igen, Palpatine is mondott ilyeneket a Lázadókról, Jabba Luke-ról, stb... Tipikus példája, amikor a hülyeséget valaki összekeveri a bátorsággal, a vakmerőséget az ostobasággal, és ropantul túlbecsüli saját képességeit.

A másik elképzelésed meg nonszensz, attól, hogy valaki túlerőben van, még nem biztos, hogy elrettentő erő is (lásd minden csata, ami az ep4-5-6-ban van). A falleenek hazai pályán voltak, ostobák voltak, hihették, hogy képesek lesznek megvédeni magukat. Nyilvánvalóan tévedtek. Ugyanígy tévedtek Nal Hutta lakosai is, bár ők már annyiban előrébb jártak, hogy kicsit nagyobb erővel védték a farkukat. Tatooine-on már megjött Jabba esze. Akárhogy is, nem az volt a gondotok eddig, hogy miért nem álltak egyből kötélnek, hanem az, hogy nem csak a két zabrak csillogó szeme miatt álltak kötélnek. Csak éppen még nem sikerült olyan érvvel előállni, ami az epizódban benne van.

Nem Darth Maul és Savage két szép szempárja miatt álltak kötélnek, hanem mert támogatta őket a Halálőrség. Ha valaki nem hitte el, hogy számítanak, hát Nal Huttán és Tatooine-on bebizonyították, hogy tévednek. A falleenekkel meg szerencséjük volt, az új vezetés kevésbé volt akadékoskodó, de őt is beledózerolták volna a betonba, ha jártatja a száját. De gondolom a régi vezetés sem gondolta, hogy két Sith-tel tárgyal, mert lehet nekik is megjött volna az esze, amikor még egy fejjel magasabbak voltak.

 

Ezt az első bekezdést mire értetted? Ezt nem értettem...

Ostobák voltak, hogy ahhoz képest, hogy meg akarták ölni őket alig küldtek be velük őröket. Ez az ami nonszensz. Azt meg elhiszem, hogy többen voltak a mandaloriak, csak akkor miért nem adták meg magukat. Az Ep. 4, 5, 5-ban meg mind az elrettenőt, mind a túlerő a a birodalmiak oldalán volt. Itt az a túlerő nem tudjuk kinek az oldalán volt, mert ez nem derült ki. Csak is annyit tudtunk meg a részből, hogy olyan elrettentő nem lehetett Vizsláék kivezényelt csapata, hogy a Black Sun egyből megadja magát, vagy legalább megijedjen, viszont amikor főnököket megölték, egyből az első szóra átálltak. Jabbának meg lett volna ideje felkészülni egy nagyobb csapattal az érkezőkre... Azt nem is állította szerintem senki, hogy kizárólag Maul, vagy Savage miatt álltak volna melléjük :)

Nekem pedig kezdettől fogva a kreativitás hiányával volt a fő gondom!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.