Hozzászólás ideje: 2011. Szeptember 15.13 éve Abban már az első részben is orbitális ökörségek voltak. De aki egy percig is azt a filmsorozatot komolyan veszi ugye..... Hát kb annyira mint ti a 24-et. Nálam különben a páncélszekrény húzása verte ki a biztosítékot két autóval úgy hogy a fizikai törvények nem érvényesültek. Azért amikor még az utcai versenyzésről szólt a sorozat nem voltak benne ilyenek. Az egészben a Johnson vs Diesel volt az értékelhető a többi nem volt jó. Ha már itt tartunk akkor a Rango. Velem soha nem fordult elő még hogy lekapcsolok egy filmet a vége előtt. Ezzel megtettem. Iszonyú rossz volt, a főszereplő gyík annyira antipatikus volt, hogy szét tudtam volna lőni.
Hozzászólás ideje: 2011. Szeptember 15.13 éve A 24, ahogy Dzséjt is írta, túl komoly akar(t) lenni. Nagyon jól levezette "odaát". A Halálos Iram széria teljesen más koncepcióra épül, épít.
Hozzászólás ideje: 2011. Szeptember 16.13 éve Jaj de nagyon várom a MESTERT újra látni. Ilyen aranyos és vicces figurát szerintem már sosem fognak kitalálni. Lassan megérik egy önálló kisfilmre is. Na ez talán túlzás, de tény, hogy a Jégkorszak-rajzfilmek nélküle szegényebbek lennének, olyan aranyos. Jól kitalálták, hogy a nagydumás Sid és társai mellett van egy ilyen szerethető néma szereplő is. Szerkesztve: 2011. Szeptember 16.13 éve - Pildi
Hozzászólás ideje: 2011. Szeptember 16.13 éve Még mindig nehéz elhinni Andy Withfield halálát. Hajaj. Kedden megnéztem a Gabrielt és itt-ott valamicskét nehezemre is esett követnem a filmet miatta. Amúgy nem mondhatnám hogy különösebben bejött ama film. Egyedül Andy-t és a prostit játszó Samantha Noble-t tudom kiemelni belőle. A film után kicsit jobban utánanéztem a csajszinak mert megtetszett és mert ismerős volt a vezetékneve és kiderült hogy Noble Jani bá' lánya. Benne volt a pakliban hogy rokonok így nem mondhatnám hogy meglepett.Lehet hogy valamikor hétvégén Andy miatt a Klinikát is megnézem.
Hozzászólás ideje: 2011. Szeptember 16.13 éve Tudom, hogy most "mindenki" az SW Bluy-Rayt nézi, de ha lesz egy kis időtök mindenképpen ajánlom a "Testvérbosszú" című filmet.
Hozzászólás ideje: 2011. Szeptember 16.13 éve Tudom, hogy most "mindenki" az SW Bluy-Rayt nézi, de ha lesz egy kis időtök mindenképpen ajánlom a "Testvérbosszú" című filmet. Nekem már nem is kell ajánlani mivel már jó ideje felfedeztem magamnak. Nálam az a "többször nézős" kategóriába tartozik de csakis angolul. Miután először megnéztem úgy döntöttem szerzek majd egy olyan kabétot mint amilyen a tesóknak van de sajna nem jött még össze. Ami késik nem múlik. A főcímzenéjét meg szinte rongyosra hallgattam. A másodikat is láttam de az nem lett annyira bejövős mint az első eresztés. Szerkesztve: 2011. Szeptember 16.13 éve - Rog
Hozzászólás ideje: 2011. Szeptember 19.13 éve No nem a Sulacot és a Gyarmatügyi Tengerészgyalogságot kellett volna küldeni az LV-426-ra, hanem Riddicket, egyedül.
Hozzászólás ideje: 2011. Szeptember 19.13 éve No nem a Sulacot és a Gyarmatügyi Tengerészgyalogságot kellett volna küldeni az LV-426-ra, hanem Riddicket, egyedül. Azt hiszem a királynő sikítva menekült volna előle.
Hozzászólás ideje: 2011. Szeptember 19.13 éve Látta valaki innen a Drive -ot? Nem, de nagyon meg kéne nézni. Aki látta az csak isteníti.
Hozzászólás ideje: 2011. Szeptember 19.13 éve Látta valaki innen a Drive -ot? Én(ezt persze már mondtam neked, de a többieknek még nem). Nagyon jó film, megvan benne az, ami a mostani filmek nagy részében nincs: a HANGULAT. Aki pörgős akciófilmet vár, csalódni fog. Érdemes megnézni moziban.
Hozzászólás ideje: 2011. Szeptember 19.13 éve A Drive-ot én is meg akarom majd nézni. Közeli mozi még nem tűzte műsorra de lehet hogy nem is teszi. Bár ha lenne valami nézhető kamerás vacak akkor lehet hogy nem is próbálkoznék a mozival mert nem az a fajta film amit szívesen néznék ott. No nem a Sulacot és a Gyarmatügyi Tengerészgyalogságot kellett volna küldeni az LV-426-ra, hanem Riddicket, egyedül. Ő még egy bögrével is képes lenne megindulni alienék ellen.
Hozzászólás ideje: 2011. Szeptember 19.13 éve A Drive-ot már egy ideje kipécéztem magamnak, de eddig még nem néztem meg. Moziba elég necces eljutnom, felirat után pedig még nem túrtam fel az egész netet. Majd meglátom, szombaton milyen időpontokban játsszák ahhoz képest, ahogy a mozihoz érek, és megpróbálom este megnézni. Máskor esélyem sincs Max. pénteken késő este, meglátom még. A Horrible bosses is kimaradt még.
Hozzászólás ideje: 2011. Szeptember 19.13 éve Sajnos csak feliratosan adják moziban, olyanra meg még egyszer soha életbe nem ülök be. A film pedig állítólag k*rva jó.
Hozzászólás ideje: 2011. Szeptember 19.13 éve Sajnos csak feliratosan adják moziban, olyanra meg még egyszer soha életbe nem ülök be. Miért nem? Szép, olvasható volt, a Westendben meg pár egyéb helyen pedig digitálisan megy, ott aztán pláne. Meg aztán egyáltalán nem beszélnek benne sokat. Rog: ez moziban nézős film. A kamerás egyáltalán nem adja vissza. Szerkesztve: 2011. Szeptember 19.13 éve - kolmilan
Hozzászólás ideje: 2011. Szeptember 19.13 éve Miért nem? Szép, olvasható volt, a Westendben meg pár egyéb helyen pedig digitálisan megy, ott aztán pláne. Meg aztán egyáltalán nem beszélnek benne sokat. Rog: ez moziban nézős film. A kamerás egyáltalán nem adja vissza. Sajnos elég rossz tapasztalatom van e téren. Pedig nagyon vártam ezt a filmet, de marad majd DVD-re, esetleg Blu-rayre.
Hozzászólás ideje: 2011. Szeptember 19.13 éve Megnéztem a moziműsort (sajnos rég néztem moziban filmet, mostanában nem néztem rá), és azt látom, hogy rengeteg a szinkronos film. Ez most tendencia vagy pont olyan filmek mennek, amiket inkább szinkronizálva adnak?
Hozzászólás ideje: 2011. Szeptember 19.13 éve Megnéztem a moziműsort (sajnos rég néztem moziban filmet, mostanában nem néztem rá), és azt látom, hogy rengeteg a szinkronos film. Ez most tendencia vagy pont olyan filmek mennek, amiket inkább szinkronizálva adnak? Tendencia, az utóbbi évben nagyon megugrott a számuk.
Hozzászólás ideje: 2011. Szeptember 19.13 éve Megnéztem a Johny English 2-őt. Rowan Atkinson még mindig meg tud röhögtetni, szerintem ez nagyon jól film lett, (bár amelyikben ő szerepel az hogyne lenne az). Nálam jó másfél óra nevetést váltott ki a film. Ajánlom mindenkinek
Hozzászólás ideje: 2011. Szeptember 19.13 éve Megnéztem a Johny English 2-őt. Rowan Atkinson még mindig meg tud röhögtetni, szerintem ez nagyon jól film lett, (bár amelyikben ő szerepel az hogyne lenne az). Nálam jó másfél óra nevetést váltott ki a film. Ajánlom mindenkinek Én már az első részt se tudtam végignézni, így szerintem kihagyom.
Hozzászólás ideje: 2011. Szeptember 19.13 éve Ez a dolog nemigen fog az előzőnél jobban bejönni de azért valahogy mégiscsak meglesem. http://www.youtube.com/watch?v=1qhqQ6F0l1o ez moziban nézős film. A kamerás egyáltalán nem adja vissza. Nálam úgy tűnik nem lesz moziban nézős mert az EST.hu szerint nem adják Szolnokon. Amúgy nekem egy ideje már csak azok a filmek igazán moziban nézősek amiket főleg a látvány miatt legalább egyszer nagyban is látni akarok. A hangulat miatt nem mennék el moziba semmire se mert nekem az nem szokott igazán átjönni csakúgy mint a filmekben fel-felbukkanó mondanivalók amiket fel se fogok. Úgy tudom a Drive egy művészies és akcióban nem bővelkedő itt-ott nagyon erőszakos múvi így nem tartozik abba a kategóriába amit különösebben nagyban akarnék látni. Ettől függetlenül lehet hogy megnéztem volna moziban. Régebben elmentem néhány ilyesmi filmre (Lopakodók, Hetedik, Hannibal) és szerintem emezzel se lett volna gond. Pár hónapja nagyjából sorba rendezgettem hogy mely években miket néztem meg. 2001 óta szinte csak a látványosabb filmek érdekelnek mozis nézésre míg előtte néhány egyéb fajta is becsúszott. 1990 Drágám, a kölykök összementek! Batman 1993 Beethoven 2 Nicsak, ki beszél most! Lopakodók Robotzsaru 3 1994 A három testőr A Maszk Lassie Csupasz pisztoly 33 1/3 Féktelenül A Flintston család Két tűz között 1995 Bunyó karácsonyig Die Hard 3 Mindörökké Batman Hetedik 1997 A sakál Batman és Robin MIB Féktelenül 2 Az ötödik elem 1998 Életre-halálra A kód neve: Merkúr Halálos fegyver 4 Godzilla Armageddon Zorro álarca 1999 Kedvenc marslakóm Baljós árnyak 2000 Mi kell a nőnek? 2001 A múmia visszatér Hannibal 2002 A klónok támadása Pókember 2003 Mátrix - Újratöltve Terminator 3 2004 A király visszatér Passió 2005 A Sith-ek bosszúja 2006 X-Men: Az ellenállás vége 2007 Die Hard 4 Transformers 2008 The Dark Knight 2009 X-Men kezdetek: Farkas Terminator: Megváltás 2012 Avatar 2010 Eredet + (kb 1992) Egri csillagok
Hozzászólás ideje: 2011. Szeptember 19.13 éve Tudom, hogy most "mindenki" az SW Bluy-Rayt nézi, de ha lesz egy kis időtök mindenképpen ajánlom a "Testvérbosszú" című filmet. Mivel már egy ideje lent volt a gépen én is megnéztem, nekem nem igazán tetszett. Kicsit olyan mint egy paródia, főleg amikor 10 percen keresztül lövik egymást az überkirályistencsászárprofibérgyilkosok(5 méterről!), és 1-1 kis sebbel megússzák. Iszonyúan el van túlozva minden, de nem olyan jó szinten mint egy Shot 'Em Up. Az elmúlt napokban napi 2-3 filmet nézek, a legjobb kétség kívül a Magnólia volt. Nincsenek benne akciójelenetek, de baromi gyorsan lepereg az a három óra. Tom Cruise zseniális benne.
Hozzászólás ideje: 2011. Szeptember 19.13 éve Tendencia, az utóbbi évben nagyon megugrott a számuk. Kicsit sajnálom, de mint írtam, alig jutok el moziba. Az elmúlt napokban napi 2-3 filmet nézek, a legjobb kétség kívül a Magnólia volt. Nincsenek benne akciójelenetek, de baromi gyorsan lepereg az a három óra. Tom Cruise zseniális benne. De régen kinéztem már magamnak, de ez is azok közé a filmek közé tartozik, amelyek valahogy mégis kimaradnak. Na majd egyszer csak.
Hozzászólás ideje: 2011. Szeptember 19.13 éve De régen kinéztem már magamnak, de ez is azok közé a filmek közé tartozik, amelyek valahogy mégis kimaradnak. Na majd egyszer csak. Biztosan tetszeni fog.Én úgy ültem neki hogy nem fog tetszeni, mivel sokszor hasonlítják az Ütközésekhez, amit nem igazán kedvelek. De hozzám sokkal közelebb áll a Magnólia sarkított világa, mint a másik realizmusa.
Hozzászólás ideje: 2011. Szeptember 19.13 éve Batkamanusék Los Angeles-t se hagyják tűzijáték nélkül.
Hozzászólás ideje: 2011. Szeptember 19.13 éve Megnéztem a Johny English 2-őt. Rowan Atkinson még mindig meg tud röhögtetni, szerintem ez nagyon jól film lett, (bár amelyikben ő szerepel az hogyne lenne az). Nálam jó másfél óra nevetést váltott ki a film. Ajánlom mindenkinek Ez érdekes. Nekem az első nagyon tetszett, de a másodiknak az előzetes nem sok jóval kecsegtet. Az elsőhöz viszonyítva mit mondanál a filmről?
Hozzászólás ideje: 2011. Szeptember 20.13 éve Ez érdekes. Nekem az első nagyon tetszett, de a másodiknak az előzetes nem sok jóval kecsegtet. Az elsőhöz viszonyítva mit mondanál a filmről? Őszintén szólva az első részét én már régen láttam, nem sokra emlékszem belőle így nem nagyon tudom hasonlítgatni. De Rowan Atkinson neve szerintem mindent elmond
Hozzászólás ideje: 2011. Szeptember 20.13 éve Na tegnap este lecsekkoltam a Johnny Englisht, és tetszett. Az első szerintem jobb, de a második részen is röhögtem hatalmasakat. Szóval akinek tetszett az első, ebben sem fog akkorát csalódni.
Hozzászólás ideje: 2011. Szeptember 20.13 éve Én is tegnap néztem meg, és szerintem jobb mint az 1, bár több altesti humor van benne, de hála istennek nem az az amerikai fingós-sz*rós, hanem inkább a golyós poénok a jellemzőek(, amik még egész jók is)
Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.