Ugrás a kommentre

Filmek

Bomarr

Ajánlott hozzászólás

Azért hoztam fel példának a Transformerst, mert tudom hogy szereted, és az se több annál hogy pár robot trécsel benne.

De ahhoz, hogy jó példa legyen, valaha is kellett volna állítanom olyat, hogy együtt tudok érezni pár trécselő robottal. De nem. Csak a Transformers nem akar komoly film lenni, ami elveszi az élét. Ezzel szemben ez a a széria, legalábbis az eredeti filmek baromira komolyan akarják magukat venni, akárcsak a remake.

Ebből rögtön két állítás nem felel meg a valóságnak, nézd meg a filmet.

Megmondanád, melyik kettő, mert konkrétan nincs két állítás a szavaimban a filmről. Tehát akkor szerinted két állítás az érzéseimről nem igaz? ;)

Nem szolgált volna jó alapanyagot a filmnek, ha valami akkor ez igazán unalmas egy megoldás lenne.

És ebből máris következik, amit a filmmel kapcsolatban az első pletykák óta érzek, és amire most is céloztam: megint egy k*rvára felesleges előzmény film, ami csak azért, hogy létezhessen, sárba tiporja a klasszikus mű minden erényét. Semmiről nem kellett volna ennek a filmnek szólnia, mert egyáltalán nem kellett volna elkészíteni. FELESLEGES!!!

Nem. A film egy azaz egy darab majomról szól, a jellemfejlődéséről, és arról hogy egy maréknyi majom hogyan szabadul ki San Fransiscoban, nincs itt szó még nagy emberiséget érintő lázadásról. Nézd meg a filmet.

Akkor elbatykurálták a címet. Szóval még át is vernek, de jó! Nincs is lázadás, csak néhány Csita kitör a ketrecéből. Ilyen Győrben is volt, bár ott a lajhár pattant meg az állatkertből. :) De ha még egyszer leírod, hogy nézzem meg a filmet, esküszöm, soha a büdös életbe nem fogom megnézni. :hehe:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor nem ismétlem meg újra hogy mi a teendőd a filmmel, pedig általános igazság ha valamit látás nélkül kritizál az ember.

A film címe Rise of the Planet of the Apes. A majmok felemelkedését mutatja be a film, a folyamat kezdetét. Tudod hogy mivel szúrták volna el a filmet? Ha ebbe a két órába még belezsúfolták volna a teljes emberiség kiírtását. Az egy külön történet, talán egy folytatásban be is mutatják.

A helyzet az hogy te kritizálni akarod(!) a filmet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor nem ismétlem meg újra hogy mi a teendőd a filmmel, pedig általános igazság ha valamit látás nélkül kritizál az ember.

[...]

A helyzet az hogy te kritizálni akarod(!) a filmet.

Te meg nem akarod elolvasni vagy felfogni, amit írtam. Egy szóval sem kritizáltam a filmet. A szériáról írtam véleményt, és azt, hogy hét film után, amik abszolúte nem tetszettek, nem vagyok kíváncsi nyolcadszor is ugyanarra a témára, mert egyszerűen hét alkalommal képtelenek voltak olyat mutatni, ami miatt érdekeljen néhány rühes dög, akik a bolygónkat akarják uralni, uralják vagy uralták. Pláne nem egy abszolút felesleges, erőltetett, az eredetit hangyányit sem tisztelő, unalomig ismételt alapkoncepcióval megáldva. Konkrétan a Rise of the Planet of the Apes-ről egy szót sem írtam. Nem is írhattam, mert nem láttam. A legtöbb, amit említettem, azok benyomások a cím, a trailer és a beszámolók alapján, amit oda is jegyeztem, hogy csak ezek alapján írok, és még akkor is feltételes módban fogalmaztam.

Hogy neked miért fáj annyira, hogy én konkrétan lesz*rom ezt a filmet az előzőek fényében, azt nem tudom.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt, meg ne nézd a filmet! :D

Kereszttűzbe nem ér állítani. :P

Megnéztem a Becstelen brigantikat, és felmerült bennem egy lehetséges válasz a múltkor Frenkie-nél felmerült kérdésre. Vagyis, hogy Hans Landa felismerte-e Shosannat az étteremben. A kérdés megosztó, némelyikünk azt gondolta, hogy igen, némelyikünk azt, hogy nem. Szerintem igen, de akkor még csak azt tudtam felhozni, hogy az egész jelenet és a karakter ezt sugallja. De most a film nézése közben felmerült bennem, hogy Landa biztos felismerte, hiszen pontosan ismerte a Dreyfus családot. Ő ugye vadászott rájuk, tudta azt is, hogy ott bújkálnak a LaPadite családnál. Na most, egy ilyen kaliberű üldöző nem vadászna olyanra, akinek nem ismeri az arcát. 1941-ben már voltak fényképek, fényképes igazolványok, stb. Szerintem Landa már akkor ismerte az arcát, amikor elment a LaPadite családhoz. Mint ahogy a Dreyfus család összes tagját felismerte volna, de valószínűleg a LaPadite család tagjait is feleslegesen mutatták be neki. És az eltelt három évben azért egy 18-19 éves lány már nem változik olyan sokat, hogy egy hírszerző, embervadászatra specializálódott figura ne ismerje fel.

Ezen túl (bár ez elméletibb lehetőség, mint a fenti), Landa felelt a mozi biztonságáért. Mikor odaért, már ismerte a csaj (ál)nevét, azaz Emmanuelle Mimieux. Shosanna szerint a nagynénjénél élt, övé volt a mozi. Nos, tételezzük fel, hogy ez igaz. Ha a nagynénje mondjuk az anyja testvére volt, és még férjhez is ment (ahogy azt Shosanna sztorija igazolja), akkor a családnév messzire kerülhet a Dreyfustól, elég messzire, hogy ne akarjon az ember rokoni kapcsolatot keresni. De egy Landához hasonló alak - főleg, ha olyan kaliberű eseményre kell felügyelnie, mint ez a moziest - lazán a végére járhat ilyeneknek. Pláne, ha arcra még ismerős is neki a nő.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem annál az éttermi jelenetnél alapból az jött le, hogy Landa felismerte Shosannát, csak játszadozik vele. Ugyanúgy, mint a végén Aldoékkal a moziban, végig tudta kik ők, csak élvezte a színészkedést. Az a sunyi mosolya nagyon árulkodó :D .

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Te meg nem akarod elolvasni vagy felfogni, amit írtam. Egy szóval sem kritizáltam a filmet. A szériáról írtam véleményt, és azt, hogy hét film után, amik abszolúte nem tetszettek, nem vagyok kíváncsi nyolcadszor is ugyanarra a témára, mert egyszerűen hét alkalommal képtelenek voltak olyat mutatni, ami miatt érdekeljen néhány rühes dög, akik a bolygónkat akarják uralni, uralják vagy uralták. Pláne nem egy abszolút felesleges, erőltetett, az eredetit hangyányit sem tisztelő, unalomig ismételt alapkoncepcióval megáldva. Konkrétan a Rise of the Planet of the Apes-ről egy szót sem írtam. Nem is írhattam, mert nem láttam. A legtöbb, amit említettem, azok benyomások a cím, a trailer és a beszámolók alapján, amit oda is jegyeztem, hogy csak ezek alapján írok, és még akkor is feltételes módban fogalmaztam.

Hogy neked miért fáj annyira, hogy én konkrétan lesz*rom ezt a filmet az előzőek fényében, azt nem tudom.

Hát én is azt ajánlanám, mint Oldie: amiket leírsz azokhoz ugyan nincs köze a filmnek, de ennyi prekoncepcióval szerintem nem érdemes belevágni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt: Brutálisan tévedsz az új Majmok Bolygójával kapcsolatban. Nem véletlenűl kapott sok pozitív kritikát. Szerintem a legjobb a témában még az eredetit is felűlmúlja. Anno amikor láttam az első részt csak kiváncsi voltam hogyan lett a Föld a majmoké, mert mikor Heston elment még emberek voltak. Gondolom te is kiváncsi lennél arra hogy ha az egyik macskád beszélni kezd az hogyan történt.

A film nagyon jól megválaszolja ezen kérdéseket. Meg hát akkor minek az sw-ben a prequel nem igaz?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát én is azt ajánlanám, mint Oldie: amiket leírsz azokhoz ugyan nincs köze a filmnek, de ennyi prekoncepcióval szerintem nem érdemes belevágni.

Az a jó, hogy minden prekoncepciómat (pozitív vagy negatív) sutba tudom vágni, ha leülök egy film vagy sorozat elé. Ha a film képes szórakoztatni, akkor még egy Majmok bolygója is tetszhet. Ez az egy, ami a film nézése közben érdekel: szórakoztasson valahogy. Ezért tetszik nekem annyi hulladék film is. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt: Brutálisan tévedsz az új Majmok Bolygójával kapcsolatban. Nem véletlenűl kapott sok pozitív kritikát. Szerintem a legjobb a témában még az eredetit is felűlmúlja. Anno amikor láttam az első részt csak kiváncsi voltam hogyan lett a Föld a majmoké, mert mikor Heston elment még emberek voltak. Gondolom te is kiváncsi lennél arra hogy ha az egyik macskád beszélni kezd az hogyan történt.

A film nagyon jól megválaszolja ezen kérdéseket. Meg hát akkor minek az sw-ben a prequel nem igaz?

Egy, sokadszorra ismétlem, a Rise of the Planet of the Apes-ről nem mondtam véleményt, így tévedni sem tévedhetek. Vannak prekoncepcióim, de az nem vélemény, nem kritika, az semmi. Egy érzés, amivel még én sem törődöm. Most vannak, aztán ha leülök a film elé, már nem lesznek. Azért nem érdekel, mert egyrészt, nem szeretem az előző filmeket, másrészt, szerintem az előző film adott egy jó választ arra, hogyan kezdtek el beszélni Csitáék. Az emberiség az unalomig ismert módon kiirtotta magát, aztán jött Természetanya, és magától vagy a sugárzás rásegítésével feljebb emelte a majmócákat az evolúció ranglétráján. Ez passzolt a Heston sztorihoz, mivel az űrhajósok a fénysebességgel röpködésének hála kétezer évig voltak távol, ami elég lehet egy ilyen változáshoz. Ennyi! Ez nekem speciel nagyon tetszett. Ezerszer jobban, minthogy genetikai vagy akármilyen úton kitenyésztünk egy szuper intelligens majmot, és az fordul ellenünk. Hol is láttam én már ezt? Minden második apokalipszist előadó filmben.

Lehet, hogy az eredeti film előtörténete nem lett volna jó egy filmhez, de nem is arra szánták. Jó volt, meg volt. Ez a film meg egy hangyányit sem tiszteli ezt a tételt, márpedig egy előzményfilmtől elvárom, hogy minden részletében passzoljon az utózmányhoz. Itt az alapkoncepciónál hibádzik már ez, ergo már nem lehet jó előzményfilm, ergo, innentől engem nem igazán tud felcsigázni. Majd megnézem, aztán ha tetszik, jó, ha nem, az is jó. :)

Ami a Star Wars előzményt illeti, ott azért annyiból más a csaj fekvése, hogy hangyányit több kérdésre nem volt válasz. Persze a maga nevében az is fölösleges volt, hiszen az ep4-5-6 önmagában is jól megállta a helyét, de az eredeti Majmok bolygójával ellentétben az ep4-5-6-ban nem volt válasz a kérdésekre. Nem tudtuk, ki volt Anakin Skywalker, mi az a klónok háborúja, ki volt Luke és Leia anyja, egyáltalán, hogyan váltak szét az ikrek, hogyan született Darth Vader, ha egyszer annyira jó ember volt. Hogyan kerülhetett egy olyan gonosz befolyása alá, mint Palpatine. Ellenben A majmok bolygója ad választ, csak nem mutatja meg.

Ugyanez a bajom (többek közt) a Prometheussal is. Meg akar magyarázni valamit, amit az Alienben már elmagyaráztak, csak nem mutattak meg. Pedig a franc essen belé, nem kell mindent megmutatni.

Egy szó mint száz, ha tetszeni is fog a film, akkor sem fog többet érni a szememben a Transformersnél. Az eredeti, amúgy zseniális filmnek meg a közelébe sem érhet, az fix.

Ami a macskámat illeti, ha hazajönnék egy kétezer éves útról, már az meglepne, hogy élve találom a macskámat. És az tényleg érdekelne, hogyan lehet átvészelni kétezer évet. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Real Steel

Bár már az első előzetes óta érdekelt a film, annyira nem bíztam meg benne, hogy moziban is megtekintsem, és most bánom igazán hogy kihagytam. A film az elejétől a végéig lekötött/szórakoztatott. Nem a forgatókönyv, vagy a rendezés, vagy a színészi játék, de még csak nem is a látvány volt kimagasló (bár mindegyik jó volt a maga módján), hanem az összes egybevéve. És csak úgy összehasonlításként? ez számomra sokkal nagyob b filmélmény volt mint mondjuk a múltkor kitárgyalt Nem vénnek való vidék

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt, nézd meg a filmet! :D

(én még nem láttam :P)

Amúgy, Becstelen: a fénykép megeshet, bár akkoriban még nem voltak annyira elterjedtek, mint manapság, szóval simán lehetséges, hogy nem volt kép Shosannaról. Ha pedig ki lehetne nyomozni, hogy az új nevének köze van a régi (köztudottan zsidó) névhez, akkor nem sokáig húzná a Vichy kormány uralta Franciaországban.

Ezzel együtt hajlok elfogadni, hogy Landa felismerte, mert tényleg ezt sugallja a jelenet, és az is, hogy tejet rendel.

Szerkesztve: - Donát
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hogy neked miért fáj annyira, hogy én konkrétan lesz*rom ezt a filmet az előzőek fényében, azt nem tudom.

Nem fáj semennyire se, csak sok dolog amit állítottál egyszerűen nem igaz, mivel nem láttad a filmet. De ha kérhetek tőled valamit utólag Karácsonyra, ennyi kölcsönös szótépés után most már csak azért is nézd meg a filmet. :D
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pildi, ne haragudj, most láttam, hogy kérdezted a Sherlockot!

Én nagyon-nagyon vártam, barátnőm nem örült annyira, hogy azt néztük (előre), de fantasztikus volt! Vicces, és szórakoztató, és ... és egyedül a feliratot hiányoltam, mert eredeti hangon sokkal jobb lett volna. Moriarty hozta azt, amit vártam tőle, úgyhogy teljesen rendben volt a dolog! És bizonyos értelemben még könyvhű is volt a befejezés. Nekem jobban tetszett, mint az első, pedig azt is imádom. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem sok olyan filmet nézek amiben nem angolul beszélnek, de ez most nagyon jó volt: A Separation

Keresem a szavakat, de nem igazán tudok mit írni róla. Talán annyit hogy nem gondoltam volna hogy a végére így le tud kötni egy ilyesfajta történet, ahol nem a cselekményen vagy a karaktereken, hanem azokon a morális kérdéseken és szimbólumokon van a hangsúly amik mögöttük vannak. Kell ilyen is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Mariachi trilógia mennyire számít jó filmeknek? Tudjátok, az El Mariachi: A Zenész, a Desperado és a Volt Egyszer Egy Mexikó. Én ezekből egyedül csak a Volt Egyszer Egy Mexikó elejét láttam... Kétszer. Először ki volt írva DVD-n, de szinte a két harmada spanyol volt, gondolom azokhoz jár felirat, csak nekünk nem volt meg. Aztán az AXN-en kezdtem el nézni, de valamiért akkoriban az AXN nem továbbított semmilyen feliratot, még az ajánlóknál sem, pedig ott szoktak. Annyira magával ragadó hangulata van és olyan szép zenéje. Mindenképp szeretnék próbát tenni velük, de azért kíváncsi lennék a véleményetekre. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pildi, ne haragudj, most láttam, hogy kérdezted a Sherlockot!

Én nagyon-nagyon vártam, barátnőm nem örült annyira, hogy azt néztük (előre), de fantasztikus volt! Vicces, és szórakoztató, és ... és egyedül a feliratot hiányoltam, mert eredeti hangon sokkal jobb lett volna. Moriarty hozta azt, amit vártam tőle, úgyhogy teljesen rendben volt a dolog! És bizonyos értelemben még könyvhű is volt a befejezés. Nekem jobban tetszett, mint az első, pedig azt is imádom. :)

Semmi gond, lényeg, hogy megláttad. :) Örülök, hogy ennyire tetszett! Én is kb. ezt várom, és már rákészültem, hogy hasonlóan jól fogok szórakozni, mint az előzőnél. :)
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Mariachi trilógia mennyire számít jó filmeknek? Tudjátok, az El Mariachi: A Zenész, a Desperado és a Volt Egyszer Egy Mexikó. Én ezekből egyedül csak a Volt Egyszer Egy Mexikó elejét láttam... Kétszer. Először ki volt írva DVD-n, de szinte a két harmada spanyol volt, gondolom azokhoz jár felirat, csak nekünk nem volt meg. Aztán az AXN-en kezdtem el nézni, de valamiért akkoriban az AXN nem továbbított semmilyen feliratot, még az ajánlóknál sem, pedig ott szoktak. Annyira magával ragadó hangulata van és olyan szép zenéje. Mindenképp szeretnék próbát tenni velük, de azért kíváncsi lennék a véleményetekre. :)

Mariachi trilógia:

-A Zenész - Jellemző elsőfilmes produkció: kevés pénz amit sok jó ötlettel igyekeznek elfedni. Szórakoztató, de csak akkor ha a néző túl tudja tenni magát azon, hogy profi alkotók helyett a stáb felét a rendező (Rodriguez) haverjai teszik ki. Humor és néhány vérengzés kombinációja... nem csoda, hogy Tarantino felfigyelt az ipsére.

-Desperado - Hivatalosan az előző folytatása (még vissza is utalnak annak a végére, igaz azt a jelenetet új szinészekkel forgatták újra), de a hangulat már messze jár. Emögött már óriási pénz van, főszerepben Banderas-al, aki se előtte se utána nem volt még ilyen cool. Klasszikus bosszútörténet, mexikói háttérrel, a fizikai törvényeinek teljesen ellentmondó, de piszok látványos akciókkal és remek dumákkal (Tarantino itt egy cameo erejéig fel is bukkan).

-Volt egyszer egy Mexikó - Nem rossz. Van egy két óriási ötlet benne (Johnny Depp karaktere szenzációs... csak azért nem írom le miért mert veretes nagy spoiler lenne). Viszont nekem határozottan az volt az érzésem, hogy túl nagyot akartak markolni. Az előző film egy egyszerű hőstörténet volt. A jófiú legyőzi a gonoszokat és megszerzi a nőt. Ezeket az alapokat aggatták fel egy rakás szórakoztató elemmel. Most viszont Rodriguez valami sokkal nagyobb ívűt akart és El Mariachit (a Zenészt) bedobta egy kisebb polgárháborúba. A szálak sokfelé vezetnek, de mintha nem sikerült volna kordában tartani őket. Ha már megnézted az elözőeket ezt se hagyd ki, de szerintem egyértelműen a második rész a trilógia legjobbja.

Köszönöm szépen az ismertetőt. :) Az első részhez csak annyit, hogy ha szórakoztató a film engem különösebben nem érdekel, hogy kik dobták össze. :) De akkor most már mindenképpen kipróbálom. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem sok olyan filmet nézek amiben nem angolul beszélnek, de ez most nagyon jó volt: A Separation

Sajnos nem volt még hozzá felirat a szokásos oldalakon, azért nem láttam.

Mariachi trilógia:

A második film jobb, mint a harmadik, az elsőt nem tudom hova rakni, mivel még nem láttam, de megelőlegezem a lenti vélemény alapján, hogy a Desperado a legjobb darabja. Önmagában sem rossz megnézni. Nekem tetszett, és még annyi hozzátartozik a sztorihoz, hogy ez volt az első film, amit egyedül néztem meg moziban (vagyis senki nem jött el velem) :hehe:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kiváncsian várom, hogy fognak tetszeni :) Azt, hogy benne vannak a haverjai csak azért írtam mert emiatt persze egyértelműen amatőrebb a feelingje, de az olcsóságnak is megvan a maga bája :)

Ha megvan az a klasszikus spanyol hangulata nagyszerű zenékkel, amit egyszerűen imádok, akkor bizony tetszeni fog. :)

Olcsóság és igénytelenség között pedig nagy különbség van, ott van például az Asylum filmstúdió összes filmje... Még azt a kevés pénzt sem érte meg, amiből készültek... Pfuj!

Szerkesztve: - KisKósa
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.