Ugrás a kommentre

Filmek


Bomarr

Ajánlott hozzászólás

Tegnap én is megnéztem A nagy Gatsbyt. Szerintem is nagyon jó film volt. Ami egy cseppet zavart, hogy a rendező részéről több önismétlésbe botlottunk, és egy-két helyen visszafogottabb volt, ahol pedig inkább el kellett volna engednie a kreativitását. És Carey Mulligan pocsék szinkronja sem a film érdemeit gyarapította, de úgy vagyok vele, hogy majd az angol nyelvű kárpótol, viszont nagy kár, hogy csak itthon (nem mellékesen, őt még soha nem hallottam szinkronnal). Úgy alakult az időm, hogy a 2D-verziót tudtam megnézni, a 3D-re sokat kellett volna várnom (vagy messzebbre menni, egyiket sem vállaltam). Pedig fix, hogy remekül mutathat 3D-ben, ez így is kiderült.

Visszatérve a színésznőre, Donát, még mindig nem bírod?

Még mindig nem. Kifejezetten csúnyának tartom, és ez ennél a filmnél is éreztette a hatását, ámbár ezzel együtt is tetszett.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Frenkie: itt egy újabb gyöngyszem amit a figyelmedbe ajánlok. :D

Bullet to the head: új Stallone film. Nekem sokkal jobban tetszett mint a Schwarzi film, ami kicsit meg is lep, de itt Sly hozta a szokásos formáját. Kőkemény bérgyilkos, akinek leszámolnivalója a megbízóival. Sok akció van benne, remekül megkoreografált harcok, és voltak azért poénok is amik ültek. A végén a harc, marha jó volt, ezt kellett volna inkább betenni a Exp2 végére, és cserélni a JCVDos harcot. A főellenség Jason Momoa, akit ismerhetünk a SGAból illetve a Trónok harcából. A zene még nagyon jó alatta, végig fülesen hallgattam, és annyira jól illik ehhez a filmhez ez a lágy jazz folyton a háttérben. Persze vannak benne elcsépelt szövegek, nem is kevés, de ez a Max Payne szerű narrálás kárpótol a sz-r szövegekért. :D

 

Köszi, ma akarom megnézni. Van már hozzá jó magyar felirat, és melyik változathoz?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Iron Man III:

Korábban nem voltam valami nagy Irom Man fan, a filmek tetszettek, de kb. ennyi. A helyzet most sem változott valami sokat, de azt el kell ismernem, hogy pozitív irányba mozdult a mérleg. Ehhez valószínűleg az is nagyben hozzájárul, hogy ebben a filmben több Tony Stark volt, mint Iron Man, így is sok forgott a ruha körül, de számos olyan jelenetet láthattunk, amikor a hősünknek mellőznie kellett a hipermodern technológiát és a fejét használnia - a megfelelő mennyisébű humor mellett ez hiányzott a legjobban a II. filmből. Ha már szó esett a poénokról, azt jelentenem kell, hogy bizony most sokkal többet kaptunk belőle. Az Irom Man III a széria legdarkosabb, de mégis aleghumorosabb része, nem mondom, hogy teljesen összefrt a kettő, de mégis működött egy bizonyos szinten. Talán csak a végén vették egy kicsit túlzásba, de a megfelelő mennyiségű akció csak megmentette a dolgot. Akciót tekintetében most sem lehet hiány, legyen szó egy - most inkább me nem nevezett - repülőgép belső terétől Tony Stark hatalmas villájáig egy rakás hétköznapi, de mégis jelentős helyszínig, mindenhol sor kerül majd valami látványosra. Ebben nagy szerepet játszik a páncélok "alternatív" felhasználása is, de erről inkább nem szólok többet.

Összességében a film jó volt, kellő szinten kikapcsolódhatott rajta az ember, s minden téren hozta a szintet, ami csak elvárható tőle.

Nem túl nagylelkűen: 9 ponttal jutalmazom a 10-ből :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

MoS: Ááá ezt a filmet akarom, MOST!

 

Frenkie, talán az opensubtitles.org-on van magyar felirat, de angol szinte mindenhol.

 

Óz a nagy varázsló: ez is tetszett. :D Meg is lepődtem, mondjuk ezt a filmet azért jobb egy csajjal megnézni, nem kimondottan fiús film, de voltak marha jó pillanatai. A látvány gyönyörű volt, tömény CGI, de azért néha kicsit vicces is volt. :D Moziban biztos jobban mutat. Franco nagyon jól hozta a pökhendi és beképzelt "varázslót", de Zach Braff is állati jó volt szó szerint, még ha igazi valójában csak a film 5%ban volt jelen. Azért még így is a majom volt az egyik legjobb arc. A történet azt mutatja be hogy kerül Óz át...Ózba... :D és próbálja meg legyőzni a gonosz boszorkányt. Jó humor, látvány és szépen felépített történet. Lányos, de egy nézést mindenképp megér. :) Ja és már tényleg tudom miért nem szeretem Mila Kunist...ebben a filmben kiderül milyen valójában. :D

http://www.youtube.com/watch?v=mPCtqPhykaY

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pedig a Cloverfieldnek csak a producere volt. Mondjuk az extrák tanulsága szerint elég sok időt töltött a forgatáson (majdnem végig ott volt, egy-egy jelenetet dirigált is). De így is remek film.

A Super 8-et már meg kéne néznem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pedig a Cloverfieldnek csak a producere volt. Mondjuk az extrák tanulsága szerint elég sok időt töltött a forgatáson (majdnem végig ott volt, egy-egy jelenetet dirigált is). De így is remek film.

A Super 8-et már meg kéne néznem.

Még nem láttad? :o A két szörny egyébként ugyanaz, de ez legyen a legkevesebb. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Die Hard 5

 

Te atyajóúristen. Képzeljük el Dzséjt leghosszabb hozzászólását. Ha ezután minden karakter helyére 0-át írunk akkor is csak pedzegetjük mekkora egy rakás nulla és sz*r ez a film. Komolyan ki akartam kapcsolni kb a negyedénél mert annyira borzalmas. Inkább kérdések merültek fel bennem. Ki adott erre pénzt? Willis miért vállalta el? A forgatókönyvírót , rendezőt melyik kocsmából kaparták elő, merthogy én ezután semmi munkát nem adnék nekik az tuti.

 

Kezdjük azzal hogy a legnagyobb baj az hogy Willis nem Mcclane-t játssza, hanem egy apát akinek elkapták a fiát Oroszországban. A Die Hard-sorozat attól az ami mert John McClane-es. Azaz jó dumák, és beleköpések a rosszfiúk levesébe. Itt erről szó sincs. A rosszfiú egy röhejes valaki akinek kiosztasz két pofont és hazamegy. Semmi félelmetes nincs benne. A történet borzalmas és semmitmondó. A John McClane fiát alakító Courtney annyira rossz a szerepben hogy bárki eljátszhatná. Az akciók nem rosszak de nincs bennük semmi izgalom. Nem lehet izgulni senkiért.

Ki kell mondani hogy nagyon szégyelljék magukat a készítők hogy ezt az értékelhetetlen borzalmat Die Hard-ként adják el.

 

10-ből -200.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Super 8 -at azét is érdemes megnézni, mert a régi E.T -s hangulatot próbálta visszaadni JJ. Szerintem sikerült neki. :)

Éppen ez az oka, hogy a lista végén van nálam. Nem igazán bírom az E.T.-t.

 

Die Hard 5

És a lista közepéről egészen le-le-lecsúszott a végére. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Super 8-ról nekem is annyi jut eszembe, ha már az E.T.-hez hasonlítjuk, hogy ugyanaz a 80-as évekbeli hangulat, meg a történetben is van némi párhuzam, de kb. ennyi a közös bennük. Maga a film sokkal komorabb tónusú, nem véletlen a 16-os karika.

Amúgy én szeretem az E.T.-t is. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tegnap én is megnéztem A nagy Gatsbyt. Szerintem is nagyon jó film volt. Ami egy cseppet zavart, hogy a rendező részéről több önismétlésbe botlottunk, és egy-két helyen visszafogottabb volt, ahol pedig inkább el kellett volna engednie a kreativitását. És Carey Mulligan pocsék szinkronja sem a film érdemeit gyarapította, de úgy vagyok vele, hogy majd az angol nyelvű kárpótol, viszont nagy kár, hogy csak itthon (nem mellékesen, őt még soha nem hallottam szinkronnal). Úgy alakult az időm, hogy a 2D-verziót tudtam megnézni, a 3D-re sokat kellett volna várnom (vagy messzebbre menni, egyiket sem vállaltam). Pedig fix, hogy remekül mutathat 3D-ben, ez így is kiderült.

Visszatérve a színésznőre, Donát, még mindig nem bírod?

Hát, ha negatívumokat kellene hozni, én is ezeket említeném, a kiváló összhatás ellenére. Szerintem jó volt Carey Mulligan szinkronja, a karakterhez pontosan passzolt,

tökéletesen visszadta a nő semmilyenségét, döntésképtelenségét, hogy nem volt képes felvállalni a másik utat, de ezt nem tudta határozottan megmondani Gatsby-nek, hanem csak sodródott

.

A 3D tényleg jó volt látványilag, de mivel ez elsősorban nem látványfilm, igazából olyan sokat nem tesz hozzá az élményhez.

 

 

Még mindig nem. Kifejezetten csúnyának tartom, és ez ennél a filmnél is éreztette a hatását, ámbár ezzel együtt is tetszett.

Nem csodálom, hogy épp most nem szeretted meg, mert

itt egy kifejezetten ellenszenves (legalábbis a végére azzá váló) nőt formált meg

.

Szerkesztve: - Pildi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Star Trek: Sosem voltam a ST rajongója és ezután sem kezdem el a sorozatot nézni, egyszerűen nem jön be ez a világ, és talán ez az egyetlen ami miatt 9/10et adok rá. :D És bár én eddig sem féltem, most már tudom hogy jó kezekben van a SW. :)

 

Benedict egy állat. REmek választás volt K szerepére. Elég sokáig volt róla találgatás hogy ő tényleg Khan lesz e, de én is elcsodálkoztam hogy igen. Ezt is elég jól promózták mert azért nem jött le teljesen a trailerekből hogy ilyen csavarok lesznek a filmben pedig maga a története iszonyú egyszerű. :D A látvány gyönyörű, minden csillog villog, a szereplők is nagyon jók, nekem egyedül a főszereplő, még a nevét se tudom gyerek nem jön be, egyszerűen unszimpi, és kicsit a meghal a Kirk is erős volt, mert kb ezt bárki előre láthatta és kitalálhatta, de legalább kapott Spock egy érzelmes részt. És mikor már azt hittem, hogy a végén csak annyi lesz hogy lezuhan e a gép, még kaptunk egy jó kis spock és khan üldözést és verekedést. Nagyon feelinges volt az egész, és remek ellenésget választottak, pedig meg kell említeni a robotzsarut is, aki szintén nagyon gonosz volt. :D :D elég sok mindenről lehetne még írni, de előtte már biztos mindenki leírt minden szépet. :D

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

No tegnap este megvolt az "Erőnek erejével". Schwarzi nagyobb lélegzetű visszatérésének szerintem kissé döcögősen, de megteszi. 7/10

Tegnapelőtt az új "Total Recall" lesődött meg. Nem sokkal marad el nálam a Schwarzis eresztéstől. Van jó néhány bejövős megoldása. 6/10

 

 

További meglesett múvik amikre az elmúlt néhány hónapban időt szántam:

 

Támadás a Fehér Ház ellen: Azt kaptam tőle amit vártam vagyis Geri Butler nagy dérrel-dúrral hazavágta az elnököt és az embereit fenyegető terroristákat. Mindezt egy kis McClane-es beütéssel intézte. 8/10

 

TéDéKáeR: Az előző eresztés valamivel jobban bejön de ennek ellenére úgy gondolom hogy Nolan Kristófék méltó befejezést engedtek útjára a Batmanus-sztorijukhoz. A végével vagyok a legelégedettebb. 9/10

 

A belső ember: Erről a filmről csak annyit tudtam hogy Denzel egy zsaruféle szerepében tűnik fel benne így nagyon minimális elvárással kezdtem el megnézni. Néhol kicsit untam de végül is érdekesen mutatja be a Clive Owen bácsi és bandája által túszul ejtett bankos emberkék kiszabadítását bemutató sztorit. 8/10

 

A csodálatos Pókember: Raimi Samu pókmanuszos filmjeinél jobban bejön de ettől még nem nevezném hűdejónak. 6/10

 

DH5: Kicsit magasabbak voltak az elvárásaim de valahol mégis éreztem hogy ebből nem sok jó fog kisülni. Nem is tévedtem. Ez egy maxigáz valami plusz a gyártásáért felelősek pedig mind kitömnivaló barmok és még finom voltam. Felesleges is értékelnem.

 

 

Nekem az annyira nem jött be. :)

Én se bírom igazán. Annak idején másfélszer láttam és annyi volt belőle. A Cloverfield már bejövős. Amiatt vártam hogy a "Super 8" megnézhető legyen csak úgy alakult hogy időközben elment tőle a kedvem és még mindig nem jött vissza. Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Éppen ez az oka, hogy a lista végén van nálam. Nem igazán bírom az E.T.-t.

 

 

És a lista közepéről egészen le-le-lecsúszott a végére. :)

Én sem voltam éppen E.T. rajongója annak idején, de tényleg úgy van, ahogy Pildi írta, a hasonlóság elég hamar kimerül. Szerintem told feljebb a listán a végéről, és gondolj arra, hogy ez egy Abrams-mozi, ráadásnak azon mozik egyike, amit azóta újra néztem, ez nálam nagyon ritkán fordult elő az elmúlt években :)

 

A belső ember: Erről a filmről csak annyit tudtam hogy Denzel egy zsaruféle szerepében tűnik fel benne így nagyon minimális elvárással kezdtem el megnézni. Néhol kicsit untam de végül is érdekesen mutatja be a Clive Owen bácsi és bandája által túszul ejtett bankos emberkék kiszabadítását bemutató sztorit. 8/10

Nem volt annak idején az év mozija, de szerintem a vége miatt nem lehet egyhamar elfelejteni :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Star Trek második nézésre is wooooooooooooooooow! Zseniális ez a film!

 

 

Amikor Kahn megkérdezi a Kronoson, hogy "egészen pontosan hány rakéta áll kilövésre készen?" Az a jelenet zseniálisan van megcsinálva. Az ember azt hinné hirtelen, hogy a 72 elég nagy szám ahhoz, hogy emiatt feladja magát, de ugye a későbbiek ismeretében egyértelmű, hogy ebből jött rá, hogy a sejtése beigazolódott, és a legénysége ott van a hajón. Ha Kirk mondjuk 20-at mond, vagy 10-et vagy 270-et, lehet ott helyben megöli őket mind. :D

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Donát

 

Ziher, hogy megöli, de ha majd látod a Space Seedet - ha még nem láttad :) - akkor rájössz, hogy nem biztos, hogy ott a Qo'noS-on végez vele. Az az Enterprise nagyon csábító hajó. :D

Amúgy ez a 72-es nagyon ügyes húzás volt, és ebből látszik, mennyire odafigyeltek a forgatókönyv megírásakor. Khannak eredetileg is 72 embere volt, szóval nagyon ügyeltek a részletekre, odafigyelnek, hogy a 2233-as események előtti dolgok ne változzanak (valószínűleg ezért is került fel a modellek közé a Phoenix, az NX-Alpha és az NX-01 Enterprise). Amikor Khannak megadja Kirk a választ, már a jó Trekkie is tudhatta, miért adja meg magát Khan bácsi.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Star Trek

 

Nem fanként, és mivel nem láttam a 2. részt, nem tudtam az okát, de sejtettem, hogy valami zűr van a 72 rakéta körül :) Nem hiába nem engedték Scottynak, hogy átvizsgálja. No mindegy, már csak hetek kérdése, és megnézem én is még egyszer, aztán lassan neki állok a korábbi moziknak. Igazából mind itt van nálam öcsémtől, csak hát... na majd :)

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kb én is így gondolom, bár elég velősen fogalmaztál. :)

Az új Conan is eléggé kivette a maga részét de belőle annyiszor lett kicsit sok nekem ahányszor csak megjelent. Főleg a szövegelése idegesített.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.