Ugrás a kommentre

Filmek


Bomarr

Ajánlott hozzászólás

Szerintem ezek sokkal emlékezetesebbek voltak, mint a második rész zsoldosai, akik közül egyedül Toombsra (mondjuk ő magasan ver mindenkit ebben a szériában, beleértve Riddicket is :D) és a csajra emlékszem (három napja néztem meg az első két részt is, szóval nem az idő miatt halványulnak emlékeim). Utóbbira is csak azért, mert Christina Cox játszotta, és őt bárhol megjegyzem. :) A második részből nekem egyedül Riddick, Aeron, és a Vaako-házaspár volt emlékezetes. Na meg az a figura, akit úgy öt másodperc alatt kinyírt Riddick, de őt nem éppen a karaktere miatt jegyeztem meg. A sok karakter jó dolog, csak semmit sem érnek, ha csupán tölteléknek vannak. Márpedig a legtöbb szereplő a második részben inkább töltelék volt, főleg zsoldos fronton. ebben a részben, ahogy a Pitch Blackben, jobban tudták kezelni a kevesebb karaktert. Hogy kinek jönnek be ezek a figurák, az más kérdés.

A Lord Marshall karaktere szvsz az egyik legrosszabb figura a sorozatban. Úgy mellényúltak a színésszel, hogy egy pillanatra sem tudom elhinni, hogy ő egy rettegett vezér és harcos lenne.

 

Ezzel sajnos számomra a végső harcot kis híján ki is nyírták, mert képtelen vagyok elhinni, hogy Riddick ennyit vesződne ezzel a figurával. Ennél a Lord Marshallnál még az ifjabb Jones is keményebb legény volt. Egyedül a szuperképessége miatt nem hal meg teljesen az a nagy verekedés. Na meg az utolsó pillanat miatt, amikor Vaako is akcióba lép.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon kedvelem Leonardo DiCaprio-t, sőt, egyre jobban, de ehhez a filmhez valahogy nincs kedvem. :(

Nekem se sok, azért sem néztem meg eddig. Majd egyszer csak itthon. Aztán hátha én is pozitívan csalódom...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Justice League: War - A pár éve reboot-olt DC képergények második Justice League filmje. Az első volt ugye a FLashpoint Paradox és most jött ez, ami a new 52-es első sztorija volt, és azt mutatja be, hogyan is alakult meg a Liga. Itt még a szuperhősöket nem szeretik, tüntetnek ellenük, és törvényen kívüliek, de persze az összes hős tevékenykedik a saját kis városában, ám amikor DarkSeid inváziót indít a föld ellen, össze kell fogniuk, és közös erővel kell legyőzniük. VÉgig pörög, nincs nagyon langyi rész, viszont túl zsúfolt lett szerintem, a karakterek elvesznek néha a forgatagban, de még így is nagyon élvezhető. Ez végülis egy origin sztori, szóval aki kíváncsi melyik hős honnan jött, illetve hogy lett belőle az aki, annak ajánlom. Bár mondom, mindenkiről kb egy két mondat fog csak szólni. :) Már a Flashpoint végén bemutatták hogy erről fog szólni ez a film, ezért is mertem leírni, és persze már felvezették a következőt is a stáblista végén lévő utójelenettel. Várom azt is szeretettel. 7/10.

Justice-League-War-Shazam-Superman-Batman-Wonder-Woman.jpg

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem nincs vele semmi gond.

Szerintem sincs, azt leszámítva, hogy a Robotzsarunak semmi robotjellege, súlya sincsen, és pattog, mint a gumimaci. :)

Ez egy ember a Mass Effectből kölcsönzött páncélban, aki valahogy természetfeletti erőkre tett szer. Mondjuk megitta a gumimacilét. :evil:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem sincs, azt leszámítva, hogy a Robotzsarunak semmi robotjellege, súlya sincsen, és pattog, mint a gumimaci. :)

Ez egy ember a Mass Effectből kölcsönzött páncélban, aki valahogy természetfeletti erőkre tett szer. Mondjuk megitta a gumimacilét. :evil:

Azért ennyire nem vészes szerintem. Eddig nagyon nem tetszett, de mostanában elkezdett. Az eredeti Robotzsaru nekem túl dábogember volt, fél perc alatt fordult meg a tengelye körül, ez meg tényleg talán túl mozgékony, de hát egy high tech robot milyen legyen? Lassú és robosztus?

Az az FPS jelenet pedig marha jól néz ki.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az eredeti szerintem tökéletes volt. Volt súlya, hihető volt a hatékonysága és hát nem mellesleg egy baromi jó film volt az akciójelenetek köré felhúzva. Hogy itt az újnál a filmmel mi a helyzet az egyelőre nem látszik, de ez az akció szerintem elég középszerű és ahogy az ma divat a CGI itt is mindennek elveszi a súlyát.

Pedig nem magával a CGI technológiával van a baj, csak azzal hogy a készitők nem tudják rendesen, mértékkel használni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Amerikai botrány

 

 

Ha ez nyeri az Oscart, az botrányos lesz… nálam nem hogy díjnyertes nem lesz, hanem jó eséllyel pályázik a Bottom 10-be…

 

Ahogy indul, ahogy Bale a kopasz fejével és nagy hasával készülődik, az zseniális. Alapban is ő a film lelke, ez a faszi egy átváltozó művész: a Gépész és e film között kb. 50 kiló a különbség… Szóval a mozi jól indul – hogy utána totál érdektelenségbe torkolljon. Ennyire unalmas, semmitmondó, idegesítő töketlenkedést rég láttam vásznon. Gyakorlatilag SEMMI nem történik, a film olyan, mintha a parádés színészgárdát összezárták volna egy szobába, hogy kezdjenek egymással valamit forgatókönyv nélkül.

 

Én egy kis átveréses mozit, egy kis drámai leleplezős történetet vártam, ahol a hazudozásnak súlya van, ahol a jól felépített történet végén van valamiféle katarzis szerű élmény. Lóf*szt… Az idegesítő fizurák (oké, hogy ’78, de túlspilázott), a lehetetlenül mély dekoltázsok és a rengeteg fuck mellett a nagy üresség – pontosabban szürkeség – jellemzi a filmet, s hiába a nagyszerű színészgárda, az egész egy idegesítő, erőltetett nem is tudom mi lett. A színészeket nem tudom nem szeretni, de a filmet többé nem akarom látni.

 

40%

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Őszintén szólva csak a youtubeon láttam a trailerét ahol úgy hírdetik hogy az utóbbi évek legjobb vígjátéka, nyert is díjakat, szóval felkeltette az érdeklődésem, de ez a szöges ellentét, még kíváncsibbá tett. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Őszintén szólva csak a youtubeon láttam a trailerét ahol úgy hírdetik hogy az utóbbi évek legjobb vígjátéka, nyert is díjakat, szóval felkeltette az érdeklődésem, de ez a szöges ellentét, még kíváncsibbá tett. :D

 

 

Persze, nyugodtan nézd csak meg - bár vígjátékként tudok rá legkevésbé tekinteni. :)

 

Ody, köszi a javítást, mire észbekaptam, már késő volt! Bocsi! :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Este megnéztem én is az Amerikai botrányt. Annyira nem volt vészes, mint ahogy lentebb olvasható. Az első fél óra eléggé zavart, de aztán kiderült, hogy merre megy a sztori, ki kivel van és miért. Nekem semmiképpen nem lesz az év filmje, de van egyfajta bája, amiért érdemes egyszer megnézni. Plusz a színészek, főleg a csajok miatt. Ja, és ami nekem vicces volt: aki nézi a Boardwalk Empire című sorozatot, azok felfedezhetnek két ismert arcot a mellékesebb szerepekben :) Tekintve, hogy Atlantic City kaszinói is szerepet játszanak a filmben, valószínűleg nem véletlenül tűnnek fel :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ja, és ami nekem vicces volt: aki nézi a Boardwalk Empire című sorozatot, azok felfedezhetnek két ismert arcot a mellékesebb szerepekben :) Tekintve, hogy Atlantic City kaszinói is szerepet játszanak a filmben, valószínűleg nem véletlenül tűnnek fel :D

 

Na, örülök, hogy nem vettem el a kedved tőle... :)

 

 

 

 

Nekem csak a félarcú (Harrow) tűnt fel. Ki volt a másik??

 

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.