Ugrás a kommentre

Filmek


Bomarr

Ajánlott hozzászólás

Avatar 2 Érdekességek

 

Jon Landau Avatar producere az Empire magazinnak beszélt az alábbi eshetőségekről, szerinte az Avatar 3 már 2015-ben is megjelenhet, a 2014-es Avatar 2 dobbantása és sikeressége után. Nézzük hát bővebben, hogy miről is beszélt a producer:

 

Pandora tengeri világáról:

"A víz része lesz a filmnek, de nem csak abból fog állni. Már egy csomó pletykát olvastam és hallottam róla, hogy ez egy víz alatt játszódó film lesz, nos nem lesz az. Csak úgy, mint a Lebegő-hegység, és a Na'vi-k kölcsönhatása a környezettel, a víz is részese lesz az ő világuknak."

 

A többi holdról:

"Cameron korábban azt mondta, hogy Pandora csak egy hold a rendszerben, és hogy esetelg a többit is felfedezhetjük. Nos, nem a második filmben. Azt hiszem, a következő film továbbra is Pandorán játszódik. Ez lenne az én elképzelésem. Nem minden válasszal vagyok tisztában még, de azt hiszem, hogy mindenki elégedett Pandorával."

 

Az első, második és harmadik rész kapcsolatáról:

" A soron következő film mindig ott folytatja majd a történeti szálat, ahol az utolsó véget ért, de nem úgy, mint egy folytatásos filmsorozat. Mindegyik önálló lesz a maga nemében."

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Már nézegettem én is, hogy ez tetszene, csak mostanában "technikai okok" miatt nem nagyon jutunk el moziba. De ha tényleg érdemes megnézni, akkor majd ráhajtok. :)

Szerintem érdemes, de csak felnőttel, még tinédzsernek sem igazán megfelelő film. Remélem, meg tudod majd nézni, kíváncsi vagyok, hogy fog tetszeni :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

No, megnéztem ezt a kibővített Avatart. A betoldott jelenetek nagy része alapvetően teljesen fölösleges, mert a holdról már annyi mindent tudni, hogy baromira nem érdekel még öt perc plusz. És a legtöbb jelenet ehhez "tesz" hozzá. Cameron szerintem kicsit túlságosan is beleszerelmesedett a saját világába :)

Spoiler:

Fölösleges Tsu'tey kifingásának jelenete is, helyette inkább Quaritch és Selfridge összetűzése kellett volna. Cucu kinyiffanása jobb volt eredetileg.

Amit viszont jónak tartok. A Föld, közhelyes, de végül is az egész film egy hatalmas közhelygyűjtemény. Így viszont legalább már nem csak Pandorán ismerjük, hanem egy másik bolygót is. Igen látványos, bár az a bár kicsit baromira mainak tűnik. És bár elvették a film eredeti kezdését, ami nekem személy szerint nagyon tetszett, úgy érzem, kár nem érte a filmet, ez a jelenet a hasznára vált.

Kellett a két iskolai jelenet is (amiben meglátogatják a sulit és amiben Grace beszél arról, hogy mi történt), ez hozzátesz a karakterekhez (Grace-hez és Neytirihez).

Jó a vadászat is, ami betömte azt a furcsa hézagot, amikor Jake arról beszél, milyen jó légi vadász ő, csak éppen eredendően sohasem láttuk légi vadászkodni.

És tetszett a buldózerek elleni falatnyi támadás, ez is árnyalja kicsit a helyzetet. Így Selfridge döntése, hogy támadnak, már nem utal zsigeri gonoszságra, hanem egy nyílt támadásra tett reakció. Ez tovább finomítja a film legárnyaltabb karakterét.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hmm... majd meglátjuk, mi lesz ebből.
Ha még nem láttad nézd meg a péntek délelőtt bekerült nem nemzetközit is. Az se kutya. :D Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

"A HitFix oldalnak alkalma nyílt arra, hogy Darren Aronofskyval társalogjon. Nem csak a Black Swan filmről diskuráltak, hanem szóba került a Wolverine folytatása is, aminek a forgatása márciusban veszi kezdetét, e miatt pedig Hugh Jackman nem tudja elvállalni az Oscar ceremónia házigazdájának a szerepét, ugyanis akkorra már javában az előkészületekre koncentrál. Aronofsky elárulta, hogy a film címe szimplán csak The Wolverine (nálunk ezek szerint Farkas) lesz. Hozzátette, hogy a második felvonás nem nevezhető folytatásnak, hanem egy különálló produkcióként tekintenek rá.

 

A képregény rajongók egy része nem volt megelégedve Gavin Hood filmjével és Aronofsky bizonyára úgy értette a dolgot, hogy a két alkotás között ég és föld lesz a különbség. A producer, Gale Ann Hurd korábban már elmondta, hogy most már tudja, hogy úgy-ahogy, de elrontották a Wolverine filmet és ebből kiindulva a betervezett Deadpool mozis kalandja is teljesen másmilyen lesz, figyelmen kívül hagyják, amit eddig bemutattak róla.

 

A The Wolverine-ben Logan Japánban akasztja össze adamantium karmait szamurájokkal és nindzsákkal, még romantikázni is jut ideje. "

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mostanra valszeg halott lennél. :nana:

 

Megnéztem tegnap az avatár bővítettet, és nagyon jó volt. Nekem nagyon bejöttek az extra részek. Külön örültem, hogy feltűntek az extra részek. :D A vége így még meghatóbb lett számomra.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Örülök kudar, hogy tetszett :nana:

 

Afrikai sivatagban forgatja Ridley Scott az Alien Prequelt? Piramisokkal?

http://www.avpgalaxy.net/2010/11/14/pyramid-in-the-prequel/

 

Akkor mizu az Lv-426-al az minden csak nem sivatagos :P

De ha már ott forgatnak akkor kiváló combo lenne: :D

image_gallery_2444_alien-navi.jpg

apophis.jpg

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Afrikai sivatagban forgatja Ridley Scott az Alien Prequelt? Piramisokkal?

http://www.avpgalaxy.net/2010/11/14/pyramid-in-the-prequel/

 

Akkor mizu az Lv-426-al az minden csak nem sivatagos :nana:

Az LV-426 sem éppen egy florában és faunában gazdag vidék, de soha nem is állította senki, hogy a film az Acheronon játszódik. Mellesleg, a piramis, ha tényleg lesz, az azt jelenti, hogy visszatérnek a legelső koncepcióhoz. Mikor nem roncsot találtak volna hőseink, hanem egy piramist. Ez jó!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De várós ez a film, remélem, nem cs*szik el.
Engem nem izgat hogy elszúrják-e mert nem igazán vagyok érdekelt benne. Ha megnézem az is csak azért lesz mert az előzőeket láttam. Hadd teljesedjen ki a kör.

Nálam amúgy is Don Karnisék (vagyis Kartácsék) lesznek az örökös favorit kalózok. :D

 

Ez valami vicc? Cowboyok a földönkivüliek ellen? Na ne.
Nem vicc. Jon "Vaspasarendezgető" Favrorvó dirigálja egy 2006-os képregényből. Már hónapok óta elkezdtek szivárogni az infók és a képek róla.

 

Úgy tűnik ez se lesz mentes az utalgatásoktól. :D

 

cowboysaliens.jpg

Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

az első film óriási volt
Már akinek. Én úgy voltam vele hogy kivettem a tékából aztán át is írtam mert első nézésre tetszett. Mikor másodjára néztem már feleannyira se jött be mint azelőtt így fogtam a DVD-t és félbehajlítottam majd utána kidobtam a szemétbe.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.