Ugrás a kommentre

A Rebels animációs sorozat


gunji

Ajánlott hozzászólás

Tény és való, Kanan ilyen gyors kiírása elpazarlása lenne egy potenciálisan jó karakternek. Viszont az is igaz, amit írsz, hogy nem igazán tudnak mit kezdeni vele. Kicsit kettőt lép előre, egyet vissza effektus van, érzésem szerint. De Ahsokában is lenne még potenciál, hiszen új közegben, új szerepkörben van. A show ellopását meg meg lehetne gátolni azzal, hogy őt nem írják meg túl erősre, míg a többieket gyengébbre.

Ez például nagyon látható volt a The Future of the Force-ban. Kanan, Ezra, de még Zeb is le lett járatva olyan ellenfelekkel szemben, akiket korábban a Zeb, Ezra, Sabine trió vett hülyére. Ezzel szemben Ahsokának fényből kilépő, kórussal kísért istenkirály jelenetet írtak, és a korábban még nagymenő ellenfelek is hirtelen vissza lettek minősítve (pl.: amikor a bratyó éppen nem sétált a párbajozó felek felé, a flasztert nyalta). Így persze, hogy ellopja a show-t. A készítők sajnos nem írtak egyenértékű jeleneteket. Persze érthető, ennek ilyen hatásvadásznak kellett lennie, de ezt tudatosan ki lehet küszöbölni. A Spark of the Rebellionban például jól működött. Még a hátborzongató pillanat is jobban belesimult a sztoriba - pont azért, mert Ezra és Kanan is egyenértékű szerepet kapott mellette.

Szóval tudna Ahsoka úgy üzemelni tartósabb szerepben, hogy ne vigye el a show-t, persze ehhez az íróknak is úgy kell megírnia. A legnagyobb baj vele tényleg az lenne, hogy Kanan kárba veszne. Másrészről viszont azzal sem biztos, hogy jobban járunk, ha Kanant soha nem mozdítják előre. Persze 99%, hogy Kanan nem fog ebben az évadban meghalni. Viszont egy komoly, tartós jellembeli továbblépést megtudnék bocsátani neki.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ja persze, nyilván nem úgy gondoltam én se, hogy tartsák meg Kanan-t, aztán toporogjanak vele továbbra is egy helyben. :) Ugyanakkor megvan benne a potenciál és elvárnám, hogy ezzel foglalkozzanak is a készítők, lépjenek túl ezen a huzavonán és kezdjenek vele érdemben valamit. Pl. a Hera-val való kapcsolatától mintha úgy félnének, mint a tűztől. De tuti ledobom a szíjat, ha hamarabb okosítanak Ezra-nak vagy Sabine-nak valakit (pláne ha egymást), mint hogy a Hera-Kanan párossal foglalkozzanak. :D

Ha meg nem megy Kanan-nal az előrelépés, akkor felőlem kiírhatják, de ez egyfajta megfutamodás lenne a feladat és probléma elől. Tökéletesen egyetértek azzal, hogy Ahsoka-ban is rengeteg potenciál van még, de nála kevésbé lehetne hiányérzetünk globálisan. Hiába kedvelem őt nagyságrendekkel jobban, de úgy érzem, hogy a Rebels-ben inkább Kanan-nak "járna" a komolyabb szerep és a további boncolgatás. Ha úgy tetszik, ő jobban rá van szorulva erre, mint a togruta.

 

Hát nyilván meg lehet gátolni Ahsoka tündöklését azzal, ha úgy írják meg a jeleneteket, hogy kiegyenlítettebbek legyenek az erőviszonyok. Csak ezzel szerintem többet ártanának, mint használnának. Főképp, mert Ahsoka szemszögéből nem lenne túl szerencsés. Azért akárhogy is nézzük, az inkvizítorok Ezra és Kanan számára ellenfelek. A Főinkvizítort lenyomták, jött két sima helyette, akivel el tudnak lenni. Ahsoka-nak az ilyenek nem ellenfelek és ez szerintem jól van így, erősebb ő már annál.

Pláne, hogy neki majd össze kell csapni Vader-rel és nyilvánvaló, hogy ki fogja nyerni azt a csörtét. Elég hülyén venné ki magát, ha Kanan, Ezra vagy az inkvizítorok felnőnének akár csak Ahsoka szintjének közelébe, aztán Vader meg egy jót harcolna vele. Az meg nyilván nem pálya, hogy Vader Ashoka-t is csak úgy kalapálja le, mint a harmatos virágszálat, miközben pár évvel később messze nem kelti akkora harcos látszatát. Még így is necces lesz ez az egész Ahsoka-Vader párbaj, hogy mindketten totálisan más dimenziókban mozognak, mint a többi rebels-es Erőhasználó.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kanannal kapcsolatban egyetértek, de Ahsoka karaktere és jelenetei nem csak párbajokból állnak. Azt csak példának hoztam, hogy ott bár jó volt, de tipikus esete, amikor direkt úgy van megírva, hogy ellopja a show-t. Nem kell ennél többet abba belelátni (eleve sz*r lenne, ha minden második epizódban leverne két-három inkvizítort). Nem az a lényeg, hogy párbajozott, hanem a jelenet felépítése, meg ott a másik ellenpéldának, szintén csak és kizárólag a jelenet írói szempontból történő felépítése. Semmi köze ennek az erőviszonyokhoz és a többihez, ezek írói technikák, out-universe, amivel lehet jól és rosszul élni. A Rebels csapata ezzel többé-kevésbé jól élt eddig, de nyilván elcsesznék az egészet, ha Ahsoka állandó karakterré válna és állandóan ilyen jeleneteket írnának köré, akár párbajozik, akár csak egy tojást fest ki a dagobah-i húsvéti partira. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érdekes hír látott napvilágot. Az információ szerint a 3. évad valamikor novemberben kezdődik, majd 2017 -ben lesz egy negyedik évad is, amivel elvileg befejeződik a sorozat. Ezután egy EPVI után játszódó animációs széria van tervbe véve. Ez utóbbi csak spekuláció.

 

A forrás.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érdekes hír látott napvilágot. Az információ szerint a 3. évad valamikor novemberben kezdődik, majd 2017 -ben lesz egy negyedik évad is, amivel elvileg befejeződik a sorozat. Ezután egy EPVI után játszódó animációs széria van tervbe véve. Ez utóbbi csak spekuláció.

 

A forrás.

Ez jól egybecseng azzal amit pár napja írtam. Szerintem ez lenne az ideális.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érdekes hír látott napvilágot. Az információ szerint a 3. évad valamikor novemberben kezdődik, majd 2017 -ben lesz egy negyedik évad is, amivel elvileg befejeződik a sorozat. Ezután egy EPVI után játszódó animációs széria van tervbe véve. Ez utóbbi csak spekuláció.

 

A forrás.

Ezt így kellene! Tökéletes lenne. Trilógiák közé sorozat átvezetés. És persze Filoniék legyenek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valóban megtervezett lesz ami jó. Ellenben ha bejönne a népeknek akkor sajnálkoznának, hogy mennyire kár hogy vége... Az az igazság, hogy fele annyira se mozgatja meg a fórumozókat a Rebels mint a TCW anno. Elég megnézni a második évad topikját. Kb. 4-5 ember beszélget a részekről.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valóban megtervezett lesz ami jó. Ellenben ha bejönne a népeknek akkor sajnálkoznának, hogy mennyire kár hogy vége... Az az igazság, hogy fele annyira se mozgatja meg a népet a Rebels mint a TCW anno. Elég megnézni a második évad topikját. Kb. 4-5 ember beszélget a részekről.

Ez szerintem annak köszönhető, hogy sok a filler epizód, amik nem viszik előre a sztorit, maximum elcsepegtetnek egy-két plusz infót, amik viszont ha érdekesek is annyira azért nem hogy oldalakon keresztül beszéljünk róluk. Például hogy a lasatoknak van vagy nincs saját bolygója... hát nagyjából teljesen mindegy. Zeb ugyanúgy akciózik tovább a Ghost legénységével továbbra is. Nincs hatása. Ami önmagában nem probléma csak épp ezért túl sok mindent nem lehet róla mondani.

A részek ráadásul mintha mindig ugyanarra a vázra lennének felhúzva. A Ghost legénysége minden elé kerülő akadályt legyűr. Amikor a rész elején kiderül hogy valamit meg kell szerezni vagy valahova el kell jutni sose kell aggódni amiatt, hogy valami bajuk esik mert nincs is az ellenfelek között olyan akinek esélye lenne ellenük. Vader az évadnyitó óta eltünt a többiek pedig csak arra jók hogy felsüljenek. A birodalmi gépezetek is mind röhej tárgyai: Tie Fighterek olyanok mintha diszből repülnék körbe állandóan a Ghostot mert kárt azt aztán nem tudnak tenni benne. Most már azt is tudjuk hogy a lépegetők se érnek semmit. Úgyhogy az egész olyan mint egy videojáték amit rendkívül könnyű fokozatra tettek csak nem mi irányitjuk a főhösöket. És nem látszik semmiféle ív: az első évadban ahogy az Inkvizitor megkísértette Ezrát vagy ahogy egyre többet tudtunk meg arról hogy mi lett a szüleivel úgy tűnt hogy tartunk valahonnan valahova. Erre az ivre az évadzáró szépen ki is tette a pontot. Itt egyelőre részek óta nyomát se látni semmiféle ívnek.

Szerencsére Filoninak nagy rutinja van: ért hozzá hogy legyen 20 percre még igy is érdekes egy-egy epizód, a karakterek jók, a szinesitő elemek, visszautalások működnek. Emiatt jó nézni, de a fentiek miatt túl sokat nem lehet róla beszélni.

 

Ilyen a legújabb rész is egyébként: nem fogjuk teleírni vele a fórumot, de nekem speciel a szokásosnál is jobban tetszett.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az az igazság, hogy fele annyira se mozgatja meg a népet a Rebels mint a TCW anno. Elég megnézni a második évad topikját. Kb. 4-5 ember beszélget a részekről.

Ez engem is meglep kicsit, anno azt hittem, hogy az OT éra miatt a Rebels valamivel több embert mozgat majd meg. Azt persze nem tudom, hogy kevesebben nézik-e, vagy csak kevesebben szólnak hozzá annyiszor, mélyülnek el benne jobban. Gyanítom, hogy inkább utóbbi a jellemző. A Rebels (több okból kifolyólag, de ez elég összetett kérdéskör) nem vet fel annyi kérdést, nem ad annyi beszédtémát. Lazábban kapcsolódik a filmekhez, már csak azért is, mert a főszereplői teljesen új karakterek. A TCW-ben meg azért jócskán voltak a filmes szereplőkből is fókuszban.

Az OT-ról amúgy is kevesebb szó esik a fórumon, az is leginkább a két fejezetenként elemzős topikból adódóan. Valahogy az már úgy eleget lett boncolgatva, meg sok esetben nem is érdemes úgy igazán belefolyni, mert kevésbé lehet kritikus hangot megütni akár csak 1-1 dolog kapcsán. A Rebels meg néha előhúz egy OT szereplőt, többnyire egyetlen rész erejéig és annyi. A másik irányt nézve, a PT felé meg sokkal inkább a TCW-hez köt. Azt meg hiába nézték innen sokan, azért mégis szűkebb kör, mint mondjuk a filmek esetében.

 

Én szeretem a Rebels-t, de ha nem lesz komolyabb stílus- és fókuszváltás, akkor nem nagyon van benne 4 évadnál több. Le fog menni a Rogue One, ami miatt most még marketing ügyileg is fontos a Rebels, utána viszont már a Disney mozgóképes téren áttérhet az új érára. Ráadásul a Rogue One kicsit le is zár a Rebels-nek, ami elvileg kronológiailag hamarabb zárul, mint a film cselekménye.

Van a mi kis csapatunk, ami mindig borsot tör a Birodalom orra alá, az meg néha masszívabban visszacsap. A főhősök egyre inkább satuba vannak fogva, mert a Birodalom egyre jobban foglalkozik velük. Ez az ütem viszont nekem már most lassú, nemhogy még évadokon át tartson. De igazán úgyse fogják arra tolni a Rebels-t, hogy a Birodalom domináljon a képernyőn is. Viszont a lázadók se csaphatnak igazán oda, mert az első komolyabb sikerükre majd a Rogue One-ig várni kell. Szóval hiába lehetne sokkal nagyobb szabadság itt, mint mondjuk a TCW-ben, azért a konfliktusok és sikerek/bukások terén elég kicsire van szabva a játéktér.

Lehet, hogy majd jön Vader/Tarkin és rendet tesz, de aztán megint eltűnnek, aztán megy minden tovább a régiben. Egyetértek abban Bomarr-ral, hogy erről meg nem lehet annyit beszélni. Bele lehetne kötni kb. minden résznél pár ugyanolyan dologba, de igazából felesleges. Ráadásul a Rebels tematikája szűk, itt a gazdaság, a politika, a közélet, az Erő misztikuma vagy a felsőbb körökben zajló események csak nagy ritkán kerülnek említésre. Az érában ott lenne a potenciál, hisz nagyon érdekelne, hogy pl. mit csinál Sidious, Vader, Tarkin, Ahsoka, Bail stb., de ezt nem látjuk, mert a Rebels nem erről szól. Ez nem feltétlenül baj, de vannak következményei.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az OT-ról amúgy is kevesebb szó esik a fórumon, az is leginkább a két fejezetenként elemzős topikból adódóan. Valahogy az már úgy eleget lett boncolgatva, meg sok esetben nem is érdemes úgy igazán belefolyni, mert kevésbé lehet kritikus hangot megütni akár csak 1-1 dolog kapcsán. A Rebels meg néha előhúz egy OT szereplőt, többnyire egyetlen rész erejéig és annyi. A másik irányt nézve, a PT felé meg sokkal inkább a TCW-hez köt. Azt meg hiába nézték innen sokan, azért mégis szűkebb kör, mint mondjuk a filmek esetében.

A TFA közelebb áll az OT-hez mint a PT-hez mégis szénné elemeztük. Ha valami érdekes és fel tud vetni néhány jó kérdést akkor nem fogjuk szó nélkül hagyni. Szerintem a dolognak nem az érához van köze.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A TFA közelebb áll az OT-hez mint a PT-hez mégis szénné elemeztük. Ha valami érdekes és fel tud vetni néhány jó kérdést akkor nem fogjuk szó nélkül hagyni. Szerintem a dolognak nem az érához van köze.

Ezt most a TCW-hez viszonyítva hoztam fel. Nyilván egy új Saga film nagyságrendekkel nagyobb érdeklődést vált ki, mint egy animációs sorozat. Azon egyáltalán nem lepődhet meg senki, hogy az új SW filmek komolyabb port kavarnak, mint a Rebels, az már érdekesebb kérdés, hogy a TCW-hez képest mi a helyzet. Amúgy van egy olyan érzésem, hogy ha tényleg lesz a ST-érában játszódó animációs sorozat, akkor az is több beszédtémát ad majd, mint a Rebels.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valóban megtervezett lesz ami jó. Ellenben ha bejönne a népeknek akkor sajnálkoznának, hogy mennyire kár hogy vége... Az az igazság, hogy fele annyira se mozgatja meg a fórumozókat a Rebels mint a TCW anno. Elég megnézni a második évad topikját. Kb. 4-5 ember beszélget a részekről.

Hát én a TCW-n sem zúgolódtam, és majd szomorkodom a Rebels miatt, ha hivatalosan is bejelentik, nem csak egy német fan oldal fog pletykálni róla. Az meg, hogy nem beszélgetünk róla, azt meg szépen összefoglalta Bomarr. Sok a filler, amiről nincs mit beszélni. Megjegyzem, a TCW 6. évadánál sincs milliónyi poszt, sőt, a legmegdöbbentőbb, hogy a Yoda-szál, ami az egész SW egy meghatározó pontja, semmivel sem tartalmaz több posztot, mint egy átlag Rebels epizód topicja. A Destiny topicjában van laza 27 poszt hat embertől. Szóval lehet, hogy a rejtély nyitját nem csak a sorozatban, hanem a fórumozók a TCW eleje óta megváltozott fórumozó szokásaiban is érdemes keresni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.