Ugrás a kommentre

Egyéb fontos


Darth Krande

Ajánlott hozzászólás

Szépjóestét mindenkinek!

Nem haltam meg és nem is nyelt el a föld, viszont egy nagyon szép élménnyel lettem gazdagabb a hétvégén.

Apámmal és az öcsém keresztapjával Felvidékre mentünk egy amolyan autós-gyalogolós kevert túrára. Ez már hagyomány nálunk, hiszen a mostani volt az ötödik kiruccanás Szlovákiába. A túra lényege, hogy - mindhárman a történelem rajongóiként - mindig más és más Felvidéki tájegységek műemlékeit, főként templomait és várromjait tekintjük meg. Idén az Ipolyságra és Léva környékére esett a választás. Esztergomnál mentünk át és onnan indulva szeltük át az Ipoly vidékét. Ez a hely valami csodálatos, és borzasztó látni, mennyire elhanyagolják az egészet. A megtekintett várak nagy része igencsak romos volt, kettő akadt, ahol befejezett vagy éppen folyó restaurálások voltak. Érdekességként megjegyzem, hogy az egyik ilyen vár messziről kiköpött Winterfell volt, először nem akartam elhinni amit látok. :lol: A vidéken nagyon sok magyar él, szinte mindenhol lehetett hallani a palócós "á" betűs magyar tájszólást. Olykor nyugtató volt. A szállásunk már a kezdetek óta minden évben a Hotel Csillagfény, ergo nyugis helyen sátrazás. :D Ehhez hozzáfűzve a szombatról vasárnapra forduló éjszakai alvás elég furcsán alakult. A hely, ahol sátrat vertünk, közvetlenül egy kis forgalmú erdei út mellett volt, mellette egy kisebb kőbánya szerűséggel. Na már most, az útról kocsifényszórokkal igenis lehetett látni a sátrat, és igenis szemet szúrt valakiknek. A vadőrségnek. Egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy két terepjáró áll meg az út mellett, és összesen három alak száll ki belőlük. Körösztapa előre megjegyezte tréfásan, hogy "Már foglalt a sátrazóhely." :D Erre elkezdenek felénk jönni zseblámpával, apám odament hozzájuk, és a félreértések elkerülése végett elsőre magyarul kívánt jóestét. A vezéralak némiképp tudott beszélni magyarul, szóval ő szólalt meg. Csak annyit kérdezett: "Nincs fegyver?". Ekkor esett le, hogy ezek azt hiszik, orvvadászok vagyunk, és puska van nálunk. Persze megértették, hogy nem vadászni jöttünk, és hogy másnap megyünk is tovább, csak nem folyékony volt a társalgás. Ez volt az egyik érdekes fele a dolognak, a java ezután jött. Hajnali fél egykor valamitől felébredtem, de nem tudtam mi verhetett föl. Aztán rájöttem, hogy valahol, pár száz méterrel arrébb egy szarvas hím bóklászik az erdőben. Hogy erre miből jöttem rá? Természetesen abból, hogy a szeptember az ideje annak a nyamvadt szarvasbőgésnek, és patás barátunk hajnalban zendített rá. Valami borzasztó volt, és nem is bírtam elaludni még legalább két órán keresztül. És hiába volt messzebb valamivel, völgyben voltunk, és remek volt az akusztikája. Plusz még zajt se mertem csapni, és a levegőt is csöndesen vettem, mert csak az járt a fejemben, ha ez észrevesz, megzabálja a sátrat a felszereléssel együtt. :D

Szóval eképpen és hasonló módon zajlott a jubileumi túránk a Felvidélen, amire bátran állíthatom, rendhagyó volt. Gondoltam újraaktivizálódási nyitányként megosztom ezeket az élményeket veletek. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kudarnak utólag is boldog születésnapot :)

 

Master: gimiben szakasztott ilyen osztálytársaim voltak, 6 másodpercre elfordultam már eltűnt a táskám. Sajnos osztály 90%-a ilyen lényeknek nevezett valamikből álltak, így érettségi után megszakítottam minden kapcsolatot :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kudarnak utólag is boldog születésnapot :)

 

Master: gimiben szakasztott ilyen osztálytársaim voltak, 6 másodpercre elfordultam már eltűnt a táskám. Sajnos osztály 90%-a ilyen lényeknek nevezett valamikből álltak, így érettségi után megszakítottam minden kapcsolatot :D

:peace: Köszke

 

És nálam is ilyenek voltak nagy részben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor úgy tűnik ez mindennapossá válik lassan :(

 

Ma voltam beiratkozni logisztikára, jövőhéten kezdődik, csak 3(!) órám van egy nap :D Azért mi komoly dolog már, megyek 8.30-ra, fél 12-re végzek is. Kivéve szerda, akkor délután negyed 2-re kell menni, de legalább aludhatok sokáig :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyébként durva amit az oktatással művelnek, nem politizálni akarok de nagyon el van b*szva az egész. Suli ahol érettségiztem, augusztus végén volt kénytelen megszüntetni a gimnázium részét, mert akkor kaptak értesítést, hogy az állam az egyházi iskolákon kívül másnak nem ad támogatást. Puff neki! Szerencsétlen diákoknak komoly 1 hetünk volt arra, hogy új iskolát keressenek maguknak, egyedül a felsőoktatási rész maradt ahova én is járok mostantól.

 

Egyébként fasza volt a beiratkozás, ülök a teremben, mögöttem 2 másodéves csaj tárgyalja hogy mi volt a CSI-ban, a Doktor Csontban, Doktor House-ban, akkor kezdtem odafigyelni mikor a Hannibal került szóba. Már pont mondtam volna nekik, hogy én is nézem, amikor sajnos le kellett mennem az igazgató-helyetessel beszélni. :( Mindenesetre meglepődtem, hogy ilyen sorozat addict-ok, ránézésre meg nem mondtam volna róluk :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

ELTE, nem is vártam mást...

 

Én meg felkelek korán reggel, hogy a 8-órás kezdésre beérjek (más kérdés, hogy így is 20 percet késtem) és bent voltunk még vagy 10 percet (szóval összesen a 90 perc, helyett fél óra volt az egész) nem mondott semmi relevánsat a tanár, csak, hogy mi lesz majd a félév során és ennyi! Hát, ha ezt előre tudom fel se keltem volna ennyiért... :facepalm:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

No, ma volt marketing órám, a tanár valami hatalmas figura. Így magyarázott: Odamegyek egy csajhoz a buliban, azt mondom jó vagyok az ágyban, az reklám. Megyek az autóval és kikiabálom az embereknek hogy jó vagyok az ágyban az spam. Odamegyek egy csajhoz a buliban, azt mondom jó vagyok az ágyban, kipróbáljuk és tényleg és összeházasodunk, az a márkahűség.

 

Nem rossz kezdésnek :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

és bent voltunk még vagy 10 percet (szóval összesen a 90 perc, helyett fél óra volt az egész) nem mondott semmi relevánsat a tanár, csak, hogy mi lesz majd a félév során és ennyi!

Járj levelezőre, ott ilyen időpocsékolás nem fordul elő :evil:

 

No, ma volt marketing órám, a tanár valami hatalmas figura.

Nem rossz bevezetés :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

No, ma volt marketing órám, a tanár valami hatalmas figura.

 

Marketinget én is tanultam még régen, bár nekünk nem volt ilyen jó fej tanárunk, mondjuk az is közrejátszott ebbe, hogy találtunk róla egy felvételt a YouTube-on, ahol részegen táncolt, meg énekelt valamilyen mulatós zenére... és ezt megmutattuk egyszer az angol tanárnak is, innen aztán valahogy elszivárgott a marketing tanárhoz, ezek után pedig nem zárta nagyon a szívébe az évfolyamunkat. :D

A vizsga meg nálunk úgy nézett ki (nem tudom, hogy ez mindenütt így van-e), de egy ilyen teszt jellegű feladatlapot kaptunk, ahol x-elgetni kellett - a, b, c, d - válaszlehetőségek közül. Én csak úgy random x-eltem ide oda, de ült mellettem egy jó csaj és ő azt hitte, hogy én tanultam és elkezdett kérdezgetni, hogy hova mit írjon. Na, de hát magabiztosnak kell látszani, elkezdtem neki mondani, hogy ide az a-t írjad, a következőbe a c-t stb. Végül nekem meglett a kettes, neki nem... ott láttuk egymást utoljára. :D

Szóval összességében szerintem jó az a marketing, nem kell nagyon összetörni magad a jegyért, ha tanulsz akkor meg pláne nem nehéz (bár ez igaz szinte minden tárgyra).

 

Járj levelezőre, ott ilyen időpocsékolás nem fordul elő :evil:

 

Ennek is megvannak az előnyei, de itt az ELTE-n elég lazán veszik a dolgokat. A héten van összesen 10 órám, abból eddig már négy elmaradt...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem tudom más dolgozó emberrel is van-e ilyen, de nekem egyébként nagyon ritkán ugyan de vannak olyan rémálmaim, hogy újra iskolás vagyok. Bemegyek és kiderül, hogy dolgozatot irunk amiről ott hallok először meg ilyenek. Aztán kész örömködve ébredek, hogy hál istennek ilyesmivel már nem kell foglalkozni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

na de a ciki mar az amikor hatkor felkelsz es rohansz hogy elerd a villamost es nezel ki bamban hogy basszus mit keres itt a bob es mivan most hisz mindjart elkesem a sulibol s mikor felulnek ra akkor esik le hogy basss nemetorszagban elek es mar reg befejeztem a sulit ez akkor tortent meg velem amikor is 2011 ben bfejeztem az almernokit meg bennem volt a vizsgadrukk ezzel ugrattak egy hetig mivan potvizsgara igyekeztel

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Huhhh én egyszer a magyar nyelvtan érettségi tételekkel szembesültem egyszer álmomban. Ami utólag kívülről azért vicces mert szófajtan meg ilyesmik anno simán mentek..... csak kissé elfelejtettem azóta. De talán nem annyira, mint álmomban. Talán nem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem tudom más dolgozó emberrel is van-e ilyen, de nekem egyébként nagyon ritkán ugyan de vannak olyan rémálmaim, hogy újra iskolás vagyok.

Ezek szerint én vagyok az egyetlen mazochista, akivel ilyen nem fordul elő :evil: Mivel az általánostól eltekintve én szerettem a sulit (és ott is a közösséggel volt a probléma, nem a sulival, előbbivel kapcsolatban régebben volt egy-két rémálmom, de már nagyon-nagyon régen, szerencsére a későbbi sokkal normálisabb sulis közösségek tompították a korábbi negatív élményeket) :evil:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sulis rémálmaim nekem mostanában is voltak, dacára annak, hogy alig pár hónapja végeztem :D Általánosban és gimiben is utáltam az osztályom, az agyam pedig van anyira g*ci, hogy ezt a 2 osztályt álmomban összerakja :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.