Hozzászólás ideje: 2013. Október 4.11 éve Szerző Magánéletem úgy tűnik visszaáll a normál kerékvágásba. Két hét után, ideje volt Szóval. Képzeljetek el egy rikács nőt aki minden "lehet hogy kiadnám a lakást albérletbe" terv esetén AZ elrettentő példa. És ennek egy nagyon szimpatikus, 12 éves, előző házasságból származó lányát. Általam nem ismert okokból szeptember közepetájt véget ért az albérletük, ismerősnél voltak onnantól, viszont a kis hely miatt Barbi inkább nálam aludt. Meg tanult, meg tőlem indult iskolába,, kritizálta a főztömet nekem mondta el mindazt ami történik a suliban (a család témáját nem erőltettem, ő sem), kitárgyaltuk az élet nagy dolgai közül a lényegeseket stb. Szóval volt egy kölcsön lányom két hétig. Ma találtak albérletet, beköltöztek, vitték a tengerimalacot is (ideje volt, Neo folyton nyüszögött hogy kimarad az érdekesből, amire Rágcsa persze visított, Neo még jobban, élvezet volt így aludni próbálni) úgyhogy megint egyedül vagyok és béke van. Holnap délutánra még szerveztem egy közös programot, az szerencsére nem marad el (a család pakol, Barbi nem lesz láb alatt - az más kérdés, hogy az apja családjánál lesz az anyja tudta nélkül) aztán tényleg ennyi. Részemről, huhh. Anyám ennyi idős volt kb amikor születtem. Nálam épp nullán áll a pasiindex és nem vet szét a gyerekvágy. Kollégák szerint egy saját azért sokkal jobb Könnyebb annyiban, hogy azt én nevelném, máshogy. Nehezebb, hogy azért egy 12 éves az félig már kész, nem kell pelenkába tenni stb. Összességében, nagyon, NAGYON becsülöm azt aki bevállal egy saját utódot. Most már kapisgálom, hogy mivel jár.
Hozzászólás ideje: 2013. Október 4.11 éve Frenkie, ma ünnepled a névnapod? Szerintem nem. Majd karácsonykor.
Hozzászólás ideje: 2013. Október 5.11 éve Magánéletem úgy tűnik visszaáll a normál kerékvágásba. Két hét után, ideje volt De legalább számodra nem mindennapi tapasztalatokban bővelkedett a lentiek alapján Néha a húgom is pesztrál gyerekeket ideig-óráig. A szomszédjában lakik egy apuka anyuka nélkül és négy, mindenféle korú gyerkőccel. Ott sok minden előfordul. Szerintem nem. Majd karácsonykor. Kolléganőm pasi rokonai Ferencek, ők decemberben tartják, elvileg akkor van az elsődleges napja.
Hozzászólás ideje: 2013. Október 5.11 éve Frenkie, ma ünnepled a névnapod? Nem , hanem decemberben. Mondjuk azért tegnap megünnepeltem egy barátommal.
Hozzászólás ideje: 2013. Október 8.11 éve Még nem is meséltem, de szombaton Pesten voltam, és megtámadtak fényes nappal. Magam sem tudom miért, talán a kamerám ingerelte, vagy a franc tudja, de rám nézett, aztán minden átmenet nélkül nekem esett. Döbbenet. http://www.youtube.com/watch?v=Uve0lsxfNd0 Szerintem valami körözött bűnöző lehetett, vagy valami, azért rohant le úgy nagy hirtelen.
Hozzászólás ideje: 2013. Október 8.11 éve Nekem nem jön be. A seedek se mennek. Karbantartás van. Szerkesztve: 2013. Október 8.11 éve - Ody Mandrell
Hozzászólás ideje: 2013. Október 9.11 éve Kedves Mindenki, ha bárki tud tanácsot adni szakdolgozat kötésével kapcsolatban, gondolok itt leginkább egy budapesti üzletre, ahol jó munkát csinálnak (de azért ne horror áron ), azt szívesen veszem Pillanatok alatt itt van a nyakamon.
Hozzászólás ideje: 2013. Október 9.11 éve Szerző Amennyire emlékszem, négy éve nagyjából ugyanazok az árak voltak mindenhol ahol kerestem.
Hozzászólás ideje: 2013. Október 9.11 éve Kedves Mindenki, ha bárki tud tanácsot adni szakdolgozat kötésével kapcsolatban, gondolok itt leginkább egy budapesti üzletre, ahol jó munkát csinálnak (de azért ne horror áron ), azt szívesen veszem Pillanatok alatt itt van a nyakamon. Én anno a II. kerületi Fő utcában csináltattam meg, és szépen megcsinálták. A Batthyány téri hévmegállóhoz közel van. Sajnos a pontos címre nem emlékszem.
Hozzászólás ideje: 2013. Október 10.11 éve Bő egy év huzavona, területlezárás, fúrás-kalapálás, hegesztés, burkolás után nagyjából lezárult nálunk a belváros-rehabilitáció. Rengeteg dolog változott, újult meg, vagy éppenséggel tűnt el a belvárosban. Még folynak a csiszolgatások, de már látni vélem a végeredményt, és annyit mondok, a jövőben mindent minimum ilyen szinten csináljanak meg, és nem lesz sok gond. Vannak páran akik fikázzák az egész mizéria puszta egzisztenciáját, mondván, hogy szocreál beütésű szürkeségbe borult a sétálóutca az új térkövek miatt. Én azt mondom, jobb, mint a felforró, göröngyös aszfalt, ami eddig uralta a környéket. Gyalogos és nem utolsó sorban kerekesszék-használó barát lett az összes olyan hely, ahol eddig lépcsőkkel lehetett tovajutni. Mivel én a munkálatok elkezdése előtt minden nap arra jártam suliba a lehető legrövidebb úton, most az egy év várakozás után nálam magától értetődő, hogy örülök a befejezésnek, és úgy az egésznek. Azt mondom, megérte a beleölt pénz.
Hozzászólás ideje: 2013. Október 10.11 éve Tényleg, basszus, végre összerakták Veszprémet. Kíváncsi vagyok, meddig bírják ki újabb fúrás-faragás nélkül. Mondjuk már bő egy hónapja nem jártam a belvárosban, így csak a városba be vagy kifelé tartó buszokról pillantottam oda, de majd holnap benézek, megcsodálni, milyen lett. Kár, hogy csak októberre fejezték be, nyáron jobban ütött volna. De legalább kész, ez mindenképpen nagy szám. De milyen fura lesz munkagépek nélkül az utca. Eh... már úgy hozzánőttek a látképhez. Azon nem tudom, mit rínak, hogy szocreál szürke. Oké, nekem sem tetszenek az aluljárók egyszínű betonkockái (igazán lefesthették volna), de most komolyan, ez a sétálóutca sosem volt színesebb. Nem tudom, hogyan állnak a fásítással, de az még dobhat rajta. Már egy fa is dob azon, ami eddig volt.
Hozzászólás ideje: 2013. Október 10.11 éve Úgy láttam, már elkezdtek fákat ültetni, főleg a posta előtt, oda már félig megnőtt örökzöldeket raktak, meg olvastam, hogy tavasszal 2000 új rózsatő fog kivirágozni, na erre vagyok igazán kíváncsi.
Hozzászólás ideje: 2013. Október 10.11 éve De milyen fura lesz munkagépek nélkül az utca. Eh... már úgy hozzánőttek a látképhez. Tőlünk távolabb meg már jó ideje alagutat kreál egy csomó szaki az egyik vasúti átjaró alá. Ha szombaton arra megyek csinálok róla pár képet és berakom ide ha akkorra fennáll még az azelőtti állapot. Szerintem nem mindennapi látvány. ez a sétálóutca sosem volt színesebb. Nem tudom, hogyan állnak a fásítással, de az még dobhat rajta. Már egy fa is dob azon, ami eddig volt. Ha elég frankó lesz akkor akár miniatűrben legóból is összerakhatnák.
Hozzászólás ideje: 2013. Október 11.11 éve Ha elég frankó lesz akkor akár miniatűrben legóból is összerakhatnák. Nem rossz ötlet.
Hozzászólás ideje: 2013. Október 11.11 éve Ha megcsinálnák akkor gondolom le is csapnál egy olyan készletre.
Hozzászólás ideje: 2013. Október 11.11 éve Szó-szó, inkább űrhajókat és tengeralattjárókat gyűjtök. Váram is csak egy van. Viszont ma voltam bent a városban, tök süti lett. A liftet mondjuk nem sikerült megértenem, de fogjuk rá a mozgáskorlátozottak megsegítésére. Viszont az utca közepén felállított bronz várostérkép nagyon süti, és az aluljáró is pofás.
Hozzászólás ideje: 2013. Október 11.11 éve Akkor hagyjuk a miniatűr lego-Veszprém beszerzését. Talán sütiből is jó lenne az.
Hozzászólás ideje: 2013. Október 11.11 éve Az a belváros makett nekem is nagyon tetszik, viszont a lift az nem ott van, ahova eredetileg tervezték.
Hozzászólás ideje: 2013. Október 11.11 éve Nem baj, ennyi alapján biztosan meg lehet találni, köszi Azt a helyet, amit Frenkie mondott én is ismerem, mert régen afelé laktam és így sokat jártam arra. A Batthyány térről azt hiszem 160-as, vagy 260-as busszal kell menni a Bem József térig. Onnan elindulsz visszafelé a rakparton, de nem az első utcába térsz le jobbra - mert az a Bem József utca - hanem a másodikba, ez a Ganz utca (itt laktam régen). A Ganz utcából meg az első keresztutca amivel találkozol, a Fő utca lesz. Elfordulsz balra (menetirány szerint) és ott már oldalt valahol látni fogod, ki is volt írva a kirakatba, hogy Könyvkötés. A pontos számra mondjuk már én sem emlékszem...
Hozzászólás ideje: 2013. Október 11.11 éve Cegléden is van könyvkötő Karrde, ha akarod megkérdezem. Fateromnak csinált pár munkát. Szerintem olcsóbb is mint a más dimenzióban lévő Budapesten.
Hozzászólás ideje: 2013. Október 12.11 éve Köszi. Csak kötnek, vagy nyomtatnak is? Valószínűleg mindkettőre szükségem lesz, mert ezt a mennyiséget (ráadásul egy részét színesben) nem fogom tudni megoldani pl. melóhelyen. De még agyalok azon pár napot, hogy rákérdezek bent. BG-val is váltottam pár üzenetet a héten arról, hogy állok, ő is említette, hogy Cegléden meg lehet csináltatni (egyébként lövésem sincs, miért nem merült fel bennem a lehetőség magamtól, sajnos pár éve nálunk megszűnt, pedig helyileg nagyon szépen dolgoztak). Mindenesetre sokkal közelebb lenne, mintha külön fel kellene mennem Pestre. Ha nem gond, akkor annyit meg tudnál kérdezni, hogy mit mennyiért készítenek el, és milyen határidővel? Ha a konzulens nem húzza el az időt a saját feladatával, akkor nincs gond a határidővel, tekintve, hogy már 99%-ban készen vagyok.
Hozzászólás ideje: 2013. Október 12.11 éve Természetesen utánajárok, csak most fater nincs itthon. A mai nap feltétlen meg fogom kérdezni.
Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.