Ugrás a kommentre

Egyéb fontos


Darth Krande

Ajánlott hozzászólás

Én is gyerekkorom óta élek Budapesten, és elvagyok így, de nem is nagyon tudok változtatni rajta.

A közlekedés valóban borzalmas - ugyan a metró jó megoldás, de sajnos csak három vonal van belőle, és számos pontja a városnak nem érhető el általa, és ha már buszra kell szállni, akkor óhatatlanul beleütközöl a közúti torlódás jelenségébe tömegközlekedésnél is. Tényleg szörnyű, hogy a város egyik végéből eljutni a másikig órákba telhet, de még külvárosból elérni a belvárost is elég gáz - emiatt lehetőség szerint az ember többek között úgy igyekszik állás találni magának, hogy az BP-n belül a lehető legközelebb legyen a lakhelyéhez, de legalábbis a Duna azonos oldalán.

Ehhez jönnek még a ma oly divatos tüntetések, ami miatt lezárnak útvonalakat, vagy a metróépítés (ami egyébként üdvözlendő volna), ami miatt az egész belváros közlekedése beállt.

 

Amúgy ezt leszámítva nem rossz itt élni, költheted a pénzed a rengeteg üzlet egyikében, és tényleg választhatsz sok mozi, szinház és egyéb szórakozási lehetőség közül - már ha van rá pénzed avagy időd, mert ez a két dolog általában fordítottan arányos. Régebben, diákkoromban tanulás mellett dolgoztam itt-ott, hogy legyen pénzem ilyesmire, utazásra, könyvekre, mozira - most anyagilag sokkal jobban futná, de most meg már nincs rá időm. És ez pl. fontos különbség a vidék és főváros viszonylatban: tapasztalatom szerint még a vidéki nagyvárosokban is lényegesen rövidebb a munkaidő hossza, mint ugyanazon cég BP-i központjában, és valahogy sokkal nyugisabbak az emberek, jobban ráérnek mindenre, míg itt mindenki tiszta idegbeteg (elég, ha nem indulsz el azonnal a zöld lámpánál, és már öten dudálnak rád agresszíven).

 

Egyébként én is gondolkodtam már rajta, hogy milyen lenne máshol élni, de a kérdés igazából elméleti maradt, mert egy családot átültetni már nem egyszerű dolog, elég ha arra gondolok, hogy nem egy, hanem két embernek kell megfelelő munkát találnia, és lemondani arról az igen nagy előnyről, hogy szükség esetén két nagymamára is számíthatok, ha a gyerekek betegek, vagy ha csak egyszerűen el akarunk menni kettesben valahová.

Ez utóbbi a mindennapok szintjén nagyon jó, de pl. az én gyerekeim nem nyaralhatnak a vidéki nagyinál, tyúkok, kutyák és macskák között, mint még én nyaraltam gyerekkoromban hosszú hetekig jó levegőn - hanem mehetünk drága pénzen nyaralni valahová, ha azt akarom, hogy jó levegőn legyenek.

 

Igazából Budapest nagyon szép város valóban, rengeteg lehetőséggel akár munkát, tanulást, vásárlást vagy szórakozást nézve, de hosszú távon nem egy jól élhető város. Valószínűleg nyugodtabb és elégedettebb életet lehetne élni máshol.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igazából Budapest nagyon szép város valóban, rengeteg lehetőséggel akár munkát, tanulást, vásárlást vagy szórakozást nézve, de hosszú távon nem egy jól élhető város. Valószínűleg nyugodtabb és elégedettebb életet lehetne élni máshol.

Ezért érdemes az agglomerációba költözni :lol: Mikor anno évekkel ezelött szóba jött, hogy elköltözünk Pestről én teljesen kész voltam, mert imádtam a várost... no nem a szépségét, hanem ahogy lentebb irtam, olyan helyen laktunk ahol tényleg minden karnyujtásnyira volt. Az ember kiment a házból és bármit is akart pár lépés után már ott is volt a helyszinen.

Borzasztó szokatlan volt egy erdőkkel körbevett kis falucskába költözni, de ma már nem cserélném vissza... amiben az is közrejátszik persze, hogy nem sokkal a beköltözés után a környékünk is bekerült az agglomerációba, aminek köszönhetően az elhanyagolt kis falu pillanatok alatt tipp-topp községgé alakult (az ország negyedik leggazdagabb településévé), s egyre másra épültek a szebbnél szebb családi házak, aminek köszönhetően olyan közeli szomszédokat kaptunk mint Farkas Bertalan vagy Kőbán Rita (ez utobbi egyszer be is huzta a kocsinkat :D).

 

Hihetetlen nyugi van, ugyanakkor Pest itt van a szomszédban (autóval 15 perc a városhatár) és az ember kiélvezheti a nagyváros minden áldását... szorakozhat, vásárolhat, bulizhat kedvére, de aztán bármikor visszatérhet a nyugiba... én ezt el nem cserélném semmire :D (és igen, ez igy visszaolvasva olyan mint egy "Lakjon nálunk" prospektus marketing-szagú ömlengése, de sebaj :D)

Szerkesztve: - Bomarr
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért este a Nagyerdőn ne futkorásszál Donát, akárhogy nem ért még semmifajta attrocitás, mert elég egyszer megtörténnie a bajnak... Debrecennek is megvannak a zűrös árnyoldalai sajnos, mint minden nagyobb városban. A közlekedésben nálunk a villamos és trolikat jóknak mondanám, de a gépjármű közlekedésben mindig szoktak óriási mellényúlások lenni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Gyertek lakni Veszprémbe. Megyeszékhely de semmi sincs itt :lol:

Szórakozni akarsz? Van pár hely, amit a legbátrabb zsiványok sem ajánlanak. Kocsma, talán találsz olyat, ami nyitva van tíz után, kis szerencsével még olyan billiárdasztal is van benne, amihez labda is jár.

Vásárolnál valamit? Minden kapható, csak a megfelelő boltokba kell bemenned a különböző alkotóelemekért. DVD van olcsók, kétszer annyiért, mint az Xpressen postaköltséggel együtt. És ez nálunk az akciós, mert végkiárusítás van három éve! Persze, csak akkor veheted meg, ha van, de nincs. Mert itt minden áruból limitált a szám, ezt pedig szerencsénkre 1-re lőtték be. De az az 1 legalább olcsó, helyi viszonylatban, mert valójában nálunk talán csak Pest drágább, de erre azért nem fogadnék.

Viszont a közbiztonság, amire mondjuk amúgy sem volt panasz, jelentősen javult, mióta a helyi csendőrség razzia hegyeket tart. Ennek mondjuk annyi átka van, hogy többet szirénáznak, mint Londonban. Na de itt nincsenek is tüntetések után szétvert közterületek. Apropó, közterületek, a belvárosunk nagyon szép, már mikor éppen nincs feltúrva, ami elég ritka. Legszebb látványosságnak a főút menti házakat mondanám: még a kommunizmusból ránkmaradt "vasműszaki", mögötte az annál is régebbi, már a rendszerváltás idején sem használt raktárépületek. Aztán a '90-es évek közepén leégett Pepsi disco, amit lassan visszahodít a természet. Ezek így összességében király Bejrut hatást kelltenek. Eztán jön a látványváltozás, egy ritka randa plázával. Aztán a romos belvárosi vasútállomás, amit idestova 30 éve nem használnak, a sineket is rég elhordták, de műemlékké lett nyílvánítva, így sokáig csak állt. A múlt évben viszont nekiláttak a felújításnak, alaptól kéménytetőig, szóval talán lesz belőle valami. Csak errefelé az építkezés is lassú, Mekdöncit felhúztak potom öt év alatt, Plázához csak négy kellett, meg van itt egy éppen most nem tudom mi célt szolgáló épület, amely 10 év alatt készült el. A Spar és a benzínkutak viszont osztódással szaporodnak. Pest után nekünk van a legtöbb benzínkutunk! Ha a házunk körül húznánk egy ötszáz méteres kört, kapásból hat kút kerülne bele.

Ellenben az állatkertünk méltán híres, és szerintem nincs még egy ilyen gyönyörű állatkert ebben az országban. A börtönünk meg a legmodernebb, még az EU-s szakik is csodájára jártak.

Mindent összevetve azért szeretek itt lakni. Nyugis. A bakonynak hála pedig remek a panoráma. Ráadásul bringával is csupán fél órára van a Balaton. És talán az új bigboss végre azt is helyrehozza, amit a rendszerváltás óta itt trónoló elődje maradiságból, vagy mit t'om én miből nem tett meg.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt: :lol:

 

Coce: Oké, megfogadom a tanácsod.

 

Képzeljétek! Tegnap beadtam a jelentkezésemet az Rtl-klubba apukámmal egy kvízműsorba, melynek neve "A Széf". Ma felhívtak, egy kis elbeszélgetésre, meg apukámat is, elvileg december elején egy hétvégén fel kell mennünk Pestre, hogy személyesen is kiszűrjék azokat, akik majd játszanak. Hát kíváncsi vagyok :D

Szerkesztve: - Donát
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Legszebb látványosságnak a főút menti házakat mondanám: még a kommunizmusból ránkmaradt "vasműszaki", mögötte az annál is régebbi, már a rendszerváltás idején sem használt raktárépületek. Aztán a '90-es évek közepén leégett Pepsi disco, amit lassan visszahodít a természet. Ezek így összességében király Bejrut hatást kelltenek. Eztán jön a látványváltozás, egy ritka randa plázával. Aztán a romos belvárosi vasútállomás, amit idestova 30 éve nem használnak, a sineket is rég elhordták, de műemlékké lett nyílvánítva, így sokáig csak állt. A múlt évben viszont nekiláttak a felújításnak, alaptól kéménytetőig, szóval talán lesz belőle valami.

Én +mondtam annak idején hogy ez Veszprém látképe. :lol:

 

veszpreminthekellysheroqr3.jpg

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Képzeljétek! Tegnap beadtam a jelentkezésemet az Rtl-klubba apukámmal egy kvízműsorba, melynek neve "A Széf".

Ez nagyon klassz. :lol:

Ha bekerülsz lehet hogy igazi kasszafúró lesz belőled. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A múltkor ugyanis megerőszakoltak ott egy lányt. Leütötték, és úgy....

Ilyen már Irsán is megesett, szóval nem kell ahhoz a város sem :lol: Én magam sajnos hülye vagyok, mert sosem félek éjszaka csámborogni, ha úgy jön ki.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Irsa város nem? :D Amúgy este Te se barangolj....

Csak pár éve, és elég picike városka :para:

Attól még barangolok, ha úgy van dolgom. Pl. ha nem így tennék, kihagytam volna egy országos haverom márciusi remek hangulatú névnapját, mert onnan bizony, méghozzá Ceglédről, hajnalban mentem haza. Szóval inkább ez, minthogy a szobában rettegjek valamitől, aminél sokkal valószínűbb, hogy a következő sarkon egy autó halálra gázol. Nem kell kihívni a sorsot, de legyünk azért reálisak :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Még pár hónap és az isten óvja meg azt Teencától aki csak úgy ráköszön merő véletlenségből a vaksötét utcában.

Kondizik a kisszívem :D

Eh, ilyenektől én még fényévekre vagyok :para:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én Veszprémben voltam katona(a Sziklában szolgáltam) 1990-91-ig.Jó kis város volt akkoriban.Az oroszok akkor mentek ki.Amikor én voltam ott akkor a ruszki laktanya már üres volt.Onnan másztunk be a magyar laktanyába mikor vittük be a piát. :para:

Tényleg Dzséjt, mi lett az orosz laktanya helyén?A magyar megvan még?Mi általában a városban krimókban töltöttük a kimaradást a belvárosban, vagy vettünk mozijegyet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én Veszprémben voltam katona(a Sziklában szolgáltam) 1990-91-ig.Jó kis város volt akkoriban.Az oroszok akkor mentek ki.Amikor én voltam ott akkor a ruszki laktanya már üres volt.Onnan másztunk be a magyar laktanyába mikor vittük be a piát. :D

Tényleg Dzséjt, mi lett az orosz laktanya helyén?A magyar megvan még?Mi általában a városban krimókban töltöttük a kimaradást a belvárosban, vagy vettünk mozijegyet.

Hehe, anyám is a Sziklában dolgozott. Lehet, még engem vagy a húgomat is láthattál arra csellengeni :para:

A magyar laktanya még megvan tudtommal, bár amilyen remek átszervezések voltak itt az elmúlt években, én már a Szikla bezárásán sem lepődnék meg. Az orosz laktanya is áll, de szerintem kong az ürességtől. Egy időben ranováció folyt rajta, meg valami kultúrizét akartak ott, de ebből úgy tudom, semmi sem lett.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Cegléd elég érdekes. Nagy ritkán járok a városban hétköznap, éjjeli 1-2 felé. Vannak napok, amikor olyan az egész, mint atomtámadás után. Sehol senki, de ezt vegyétek szó szerint. SENKI és SEMMI nem mozdul. Kísérteties. :para:

Győr is ilyen,és biztos még sok más város is...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Skacok!

 

Van pár szgép cuccom eladó! Hátha érdekel valakit. :lol:

 

1 db AMD Athlon 2000+cooler 5000.-

2 db Kingmax 512/400 DDR memória 4000.-/db

1 db ASUS 7600GS 256MB AGP videó kártya 10.000.-

 

Alkudni talán lehet. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem két könyve ugrik be, mert azok gyerek- és kamaszkorom kedvelt olvasmányai voltak: a Tündér Lala (ez szerintem nagyon szép mese, mesebarátoknak erősen ajánlom, Pannival nemrég olvastam újra el) és az Abigél, ami elsősorban a belőle készült sorozatról ismert, és ha valaki nem ismerné, a II. világháború befejezése előtti Magyarország egy bizonyos periódusának (kiugrási kisérlet) lánykollégiumbeli hétköznapjaiba kalauzolja el az olvasót, és szintén nagyon olvasmányos (bár sokan kissé leszólóan egyszerűen lányregénynek titulálják, de ez talán túlzás).

 

E két könyvből kiindulva biztos érdemes volna Szabó Magda más műveit is elolvasni, mert jó stílusa van. Nyugodjék békében :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.