Ugrás a kommentre

Egyéb fontos


Darth Krande

Ajánlott hozzászólás

Én meg Vangelist és Star Wars filmzenét hallgatok tanulás közben, mivel lenyugtatnak, mert nálam már tanulás közben előjön a stressz, az idegesség. Eléggé parás vagyok, az első szóbeli vizsgám alatt is elájultam :)

Mindig az aktuális akadály tűnik az addigi legnagyobbnak, aztán utóbb mindig kiderül, hogy vannak még nagyobbak is. Felelés, dolgozat, érettségi, felvételi, zh, félévi vizsga - aztán amikor úgy gondolja az ember, hogy túl van a nehezén, jönnek az igazán kemény dolgok: álláskeresés, interjúk, másnapra leadandó, de kb. legalább két napi elmélyült munkát igénylő melók, ahol ugye már nem érdemjegyre megy a játék...

 

Szóval Phobos, fel a fejjel, mert az izgalmaknak sosem lesz vége :P , így jobb, ha hozzászoksz. :D

 

Én tanulás közben mindig rengeteg csokit ettem, ez tartotta bennem a lelket. :oops: Most pedig ugyanezen terápiát alkalmazom munkahelyi stressz ellen is. :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A csávó nem idióta csak hullarészeg.Egyből feltünt.Alig bír beszélni.Lehet hogy egy tök normális fickó.

Én mint a 80-as évek átélője mondhatom, hogy akkor ilyenek is voltak.Vagy ragasztóztak, vagy a keményebbek higitótól kábultak el.Mobil, Internet ,200 csatorna nem volt.De jól meg voltunk anélkül is.Viszont a napokban jutott eszembe az is, hogy hogyan taliztunk mobil nélkül?Ma már el nem tudnám képzelni anélkül a talikat.

Szerkesztve: - frenkie
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hogyan taliztunk? Megbeszéltük, hogy ekkor és itt, és mindenki betartotta. Most meg ott a mobil, majd összeterelődünk... :oops: (Persze én könnyen voltam a mobil előtt is, mivel főleg rádióamatőrökkel taliztam, így nekünk már akkoriban is volt "mobilunk" :) )

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A srác hullarészeg és tök h*lye. Szerintem :oops:

 

Dzséjt: az én ismerőseimnél sajnos nagyon megy a Viva. Én a következő csatornákat nézem:

 

Discovery, Discovery Sci, National Geo, Sprektrum, Sport1, Sport2, Sportklub, Rtl-klub (F1), Eurosport, Eurosport2, és ennyi. De nem ez a jellemző, sőt...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Discovery, Discovery Sci, National Geo

Ja, nálam is ezek, Discovery, Discovery Science, Discovery World (oké, ez utóbbi kettőt alig három hete :oops: ), National Geographic, Animal Planet, Ncore, Bithumen, Bitgate... ja nem, azok már nem csatornák :) Bár jobban belegondolva, újabban én már a Discovery adását is inkább letöltöm, sokkal jobb, mert akkor nézem, amikor akarom (és általában a műsorok, amik érdekelnek, olyankor mennek, amikor más foglalja a TV-ket... egyedül a Mythbusterst tudom nézni).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sajnos ilyen hülyék mindig is voltak, szerintem az emberek alapvetően nem változnak, csak a körülményeink, pl. internet, stb.

Egyébként az is lökött, aki Vivát és hasonlókat néz :oops: A jelenlévők természetesen mindig kivételek :)

Jó sok adót néztek, én inkább műsorokat nézek, aztán amelyik adó adja, azon: F1, műkori, Vészhelyzet, ezek állandóan. Hmm... meg ami éppen megy, amikor Oldie-nál vagyok, én magamtól nem lennék képes annyit bekapcsolva hagyni a tévét :D

Inkább letöltök (ncore szintén :P), de csak sorit, filmeket, sajna ismeretterjesztőket nem nézek, valahogy úgy érzem, felnőtt fejjel már kevesebb időm van sok mindenre, mint iskolásként :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Viszont a napokban jutott eszembe az is, hogy hogyan taliztunk mobil nélkül?Ma már el nem tudnám képzelni anélkül a talikat.

Ez már nekem is eszembe jutott :oops: Valahogy úgy, ahogy Gyoka írta, de még az is problémásnak tűnik, hogy és mikor és miképp beszéltük meg, hol és mikor talizunk :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez már nekem is eszembe jutott :D Valahogy úgy, ahogy Gyoka írta, de még az is problémásnak tűnik, hogy és mikor és miképp beszéltük meg, hol és mikor talizunk :D

Azért a vezetékes telefont már a mobil előtt feltalálták "néhány" évvel, hogy a levélről, mint prehisztorikus sms-ről már ne is beszéljek :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez igaz, de nekünk vezetékes telefonunk sem volt egészen felnőtt koromig :D

Azt hiszem, sok minden szájhagyomány útján jutott el hozzám innen-onnan :D

Szerkesztve: - MissKarrde
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

[Csak, azért teszem be, mert nagyon büszke vagyok rá, a tesómra! (Én a bal sarokban vagyok)

Egy kis pozitív a sok negatív közt. Remélem tetszik, majd nektek is.

 

kinga1.jpg

kinga2.jpg

Szerkesztve: - orki
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sziasztok! Ha nem terhelnék ezzel senkit akkor szeretnék egy szivességet kérni tőletek. Beregisztráltunk a zenekarommal a bandland oldalra. Ha van egy kis időtök egy egyszeri regisztrációt követően naponta egy szavazattal támogassatok meg minket, a Rock n' Road zenekart. Ez a közvetlen zenekari linkünk. Nagyon nagyon szépen köszönjük a segítségeteket. Egyúttal véleményeket is várok tőletek a zenénkkel kapcsolatban. Aki már hallgatta annak csak annyit mondanék, hogy ezek már egy újrajátszott és átkevert felvételek. Mégegyszer köszönjük szépen a segítségeteket.......... :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nocsak nocsak...ahogy látom a vén lókötő Oldfighter betöltötte a 33-at :)

Nem hiányzik egy 0 a 33-as után? :) No mindegy, boldog születésnapot vénember, még 330-at :)

 

Eh, fölkötöm aki kiszivárogtatta eme napot. :) A DINASZTIA feje visszafogottan szeretett volna megemlékezni eme napról........a Kanári-szigeteken. :D

Tudod, a technológia lehet a ludas. Szerintem egy ellendinasztia (ami természetesen nem oly kiterjedt és nagymúltú, mint a miénk) a modern technológiát felhasználva képesek voltak lenyomozni téged, akinek kilétét mai napig gondosan titkoltuk. Többet kellett volna fizetned az i**w (nem írom le, nehogy a hatóság ráleljen :) ) fenntartóinak, én mondom :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.