Ugrás a kommentre

Chapter 12: The Siege


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

7 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Nem is vettem észre, hogy az iskola ugyanabban a kocsmában van, ahol a fejvadászok voltak korábban? :o 

Pedig Mando még meg is jegyzi, hogy nem hitte volna, hogy az épület még áll. :) Nekem ez nagyon tetszik is, talán először látunk olyat, hogy visszatértünk egy már ismert helyre, de közben az átesett egyfajta evolúción, vagyis megváltozott a funkciója. Ugyan ilyen a Jedi Templom is a Coruscanton, de oda sajnos mozgóképen még nem tértünk vissza az ep3 eseményei után.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

56 perccel korábban, Dzséjt írta:

Pedig Mando még meg is jegyzi, hogy nem hitte volna, hogy az épület még áll. :) Nekem ez nagyon tetszik is, talán először látunk olyat, hogy visszatértünk egy már ismert helyre, de közben az átesett egyfajta evolúción, vagyis megváltozott a funkciója. Ugyan ilyen a Jedi Templom is a Coruscanton, de oda sajnos mozgóképen még nem tértünk vissza az ep3 eseményei után.

Valóban megjegyzi, de konkrétan nem utalt rá, hogy mi volt korábban. Én meg nem ismertem fel. :D 

 

17 perccel korábban, 1valaki írta:

Nagyszerü észrevétel.Leegyszerüsitve sokan azt nem érik fel ésszel,hogy ujonann létrehozott karakterröl azért nem hallottak a multban,mert akkor még a készitök nem találták ki.Egy fél példa igaz ezek nem uj karakterek:A birodalom visszavágban Yoda és Artu miért nem ismerik fel egymást.És erröl oldalakon keresztül elmélkednek,hogy hogyan lehetséges ez hiszen a köztársaság idején akár még napi szinten is találkoztak,ismerték egymást.De az hogy a köztársasági idöket 20 évvel késöbb forgatták le,a multat irták meg késöbb nem jut az eszükbe.De el sem fogadják a tényeket magyarázatnak.

Erre mindig az a válasz, hogy nincsenek jól megírva az új részek mert mindent magyarázni kell. :D 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Remek epizód volt! Nagyon szeretem azokat a részeket, amelyek amúgy kedélyesen mesélnek arról, hogyan élnek a hétköznapokban, és nem mellékesen a fő sztori is halad előre. Ennek szép példáját láthattuk itt. Kezdésként jött néhány személyes családi pillanat BY és Mando között, némi javítási próbálkozással és közös ebédeléssel – ezek a meghitt percek minden epizódot megfűszereznek. :)Aztán adta magát a kényszerű kitérő Mandoék számára, de mi meg örülhettünk, hogy ismét találkozhattunk Cara Dune-nal és Greef Cargával (az előbbi nagyon hatásos belépője után). :) Nevarro gyökeres átalakuláson esett át, mióta Mandoval együtt mi is ott jártunk, jó érzés volt látni az iskolát, IG-11 emlékművét az egykori kocsma előtt, és az is tetszett, hogy amúgy mellékesen a tanító droidtól kapunk infót arról, hogy épp Chandrila az ÚK fővárosa. Mythrol személyében egy igazán jópofa mellékszereplőnk van, a párafelhőivel és a nem túl bátor megnyilvánulásaival, de egyébként mindent megszerel, megold, szemmel láthatólag a kreatív könyvelésen kívül sok máshoz is ért. Ő a galaktikus ügyeskedő kisember prototípusa, jó hogy visszatért. :)

No aztán beindult a cselekmény is a birodalmi állomás (s mint kiderült, labor) megsemmisítésével, ahol választ kaptunk arra, hogy pontosan mire is kell BY Gideonnak, mit művelt vele Dr. Pershing, amíg Mando ki nem szabadította. Szerintem is Sidiousnak készül a vérátömlesztési megoldás, bár nem hiszem, hogy Gideon közvetlenül kapcsolatban állna vele, biztos van köztük még egy-két közbeeső szint. A nyomkövető elhelyezése, amiről a Razor Cresten nem tudnak, az előnyt megint Gideonnak adja, aki ezt maximálisan ki fogja használni.

Az meg hogy az ÚK őrjáraton lévő pilótája finoman puhatolózik és agitálja Carát a csatlakozásra, megemlítve, hogy valami rossz készülődik, majd az Alderaant is említi, egyfajta minőségi utószó, ami összekapcsolja a sorozatot a korábbi művekkel, filmekkel és a Vérvonal könyvvel. :)

Nagyszerű rész volt, remekül felépített ívvel, de a következő lesz igazán izgalmas, ott a Corvuson. BY megint bedobhatja majd magát, és szerintem erre szükség is lesz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

18 perccel korábban, Pildi írta:

Mythrol személyében egy igazán jópofa mellékszereplőnk van, a párafelhőivel és a nem túl bátor megnyilvánulásaival, de egyébként mindent megszerel, megold, szemmel láthatólag a kreatív könyvelésen kívül sok máshoz is ért. Ő a galaktikus ügyeskedő kisember prototípusa, jó hogy visszatért. :)

Kicsit nekem ő a sorozat Jar Jar-a, de jó értelemben. :D Imádom a palit, főleg amit itt művelt. :lol: Félénk, de azért nagyon ügyes. Ahogy pedig Karga ugráltatja az a legjobb. :D 

 

18 perccel korábban, Pildi írta:

Szerintem is Sidiousnak készül a vérátömlesztési megoldás, bár nem hiszem, hogy Gideon közvetlenül kapcsolatban állna vele, biztos van köztük még egy-két közbeeső szint.

Egyre biztosabb vagyok benne, hogy ez lesz. Most direkt figyeltem rá, a klónok feltűnésénél Snoke témája szólt az EPVII-ből! Ez nem lehet véletlen. 

 

@Dzséjt írsz majd egy sztorit? :) 

 

 

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát nem is dísznek valók. :D

 

összetevők: mandulaliszt, porcukor, tojásfehérje, granulált cukor, tisztított borkő, kukoricaliszt, természetes vanília ízesítés meg valami pálmaolaj cucc

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Komoly ám de halálkomoly. (idézet a Vaklármából)

Azok a sütikék a Lucasfilm hivatalos támogatásával lettek bevezetve mivel az árusítójuk (Williams Sonoma online bolt) társult a céggel.

Amúgy én mentettem le a képet a konyhafelszereléseket, háztartásigépeket és bútorokat árusító Williams Sonoma nevű online bolt honlapjáról amit csak IP cím plusz ország változtatással tudtam elérni mert nálunk simán nem elérhető.

Szerkesztve: - Rog
  • Meglepő 1
  • Köszönöm 1
  • Tetszik 2
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Strandcastok, avagy mi van a birodalmi befőttes üvegben. A ziro.hu cikke a strandcastokrólm Snoke-ról, Baby Yodáról, Pershing kísérleteiről és persze Palpadious B-ről eme rész apropóján.

https://ziro.hu/elemzesek/snoke-es-baby-yoda-vere/

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Imádom Kádas írásait, nagyon ott van a szeren. 

 

Viszont ami BY-t illeti, remélem téved. Mert ha és amennyiben Pershing képes olyan Erő-érzékeny lény megteremtésére, mint BY akkor nem igazán kellett volna kutatnia. 

A másik dolog, eddig humanoidokat kreált, a gyermek viszont szinte tökéletes mása Yoda fajának. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Ody Mandrell írta:

Imádom Kádas írásait, nagyon ott van a szeren. 

 

Viszont ami BY-t illeti, remélem téved. Mert ha és amennyiben Pershing képes olyan Erő-érzékeny lény megteremtésére, mint BY akkor nem igazán kellett volna kutatnia. 

A másik dolog, eddig humanoidokat kreált, a gyermek viszont szinte tökéletes mása Yoda fajának. 

Még Kuill szerint is túl csúnya ahhoz, hogy klón legyen. Mond ilyet, mikor először látja ugye?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

8 perccel korábban, csoli1138 írta:

Még Kuill szerint is túl csúnya ahhoz, hogy klón legyen. Mond ilyet, mikor először látja ugye?

Azt mondja hogy túl csúnya ahhoz hogy strandcast legyen. De szerintem meg pont túl cuki ahhoz hogy strandcast legyen.:D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával ezelőtt, csoli1138 írta:

Még Kuill szerint is túl csúnya ahhoz, hogy klón legyen. Mond ilyet, mikor először látja ugye?

Mond ilyet, mondjuk ebben a kérdésben nem biztos, hogy adnék egy ugnauth szavára, mivel ők sem az emberi szépség ideáll mintapéldái, Kuiil meg kifejezetten randa. :D Plusz, Snoke sem volt egy szépség, mégis strandcast. :) 

 

3 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Viszont ami BY-t illeti, remélem téved. Mert ha és amennyiben Pershing képes olyan Erő-érzékeny lény megteremtésére, mint BY akkor nem igazán kellett volna kutatnia. 

A másik dolog, eddig humanoidokat kreált, a gyermek viszont szinte tökéletes mása Yoda fajának. 

Igen, ezért hiszem én is azt, hogy BY nem strandcast. Nyilvánvalóan eljutnak oda, hogy tudnak életképes Erőhasználót teremteni, hiszen Snoke az - de Pershing szavai alapján most még baromira nem tartanak ott. Plusz miért egy strandcastből akarnának vért kivonni más strandcastekhez. Ez olyan, mintha klónból akarnál újabb klónt létrehozni. Lehetséges, de az eredmény már a másolat másolata lesz, így silányabb. Meg eleve, minek, ha lehet szerezni originált is?

Szerintem BY csak azért fontos, mert nagyon magas a midi-chlorian száma, de semmi természetellenes nincs benne, nem mesterséges lény. A magas midiszám meg ritka jelenség az eddigiek alapján (legjobb tudomásunk szerint az ep1-3 idején csak két olyan személy létezett, akinek extrém magas midiszáma volt, Yoda és Anakin; meg valószínűleg Sidious is ilyen, csak vele kapcsolatban nem hallhattunk ilyen kinyilatkoztatást).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

 

2020. 11. 20. - 12:52, Yoda József írta:

(hasonló volt a Jedi Outcast-ban is, ott is a katonákat turbózták fel az Erővel, csak másképp)

 

2020. 11. 20. - 16:29, pb69 írta:

Az Erőérzékeny elitosztag/sereg koncepciója érdekes, nekem rögtön a Jedi Outcast hasonszőrű katonái ugrottak be az Erőkristályokkal, még a rész végén mutatott páncél is hasonló volt.

 

Nekem nem ugrottak be azok a mukik. 2000 és kábé 2005 között háromszor is kijátszottam azt a játékot de nem él bennem annyira élénken az emléke hogy azok a katonák eszembe tudtak volna jutni. Meg nem is figyeltem meg rendesen a piros pengéjű fénykarddal hadonászó sötét ellenfeleket.

 

 

2020. 11. 20. - 22:22, Ody Mandrell írta:

A kezdésnél szó szerint szakadtam a röhögéstől! Baby, mint technikus? :lol2:

 

Én cifrábban mulattam rajta. A jelenet közben beugrott a második galaxis őrzős muvi és Mandi néhány útmutatgatása után a gyerkőc minden gagyogása közben azt mondogattam egyszer hogy "Én vagyok Groot.". A füstölés után meg kicsit hangosan azt kiabáltam hogy "Van nálatok szigszalag?!". :D

Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.