Ugrás a kommentre

Chapter 12: The Siege


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Hát, azoknak lett igaza, akik szerint Ahsoka nagy valószínűséggel a következő részben lesz benne, de sebaj, mert a mostani iszonyú nagy kárpótlás volt érte. :rock:

 

Komolyan, ez a sorozat egyre csak jobb lesz! :clap:

 

Jó volt visszatérni oda, ahol az egész kezdődött és megnézni, mi a helyzet az 1. évados ismerőseinkkel. :) Azt is jó volt látni, hogy mennyire felvirágzott minden Mando távollétében.

 

Bébi Yoda az előző rész óta láthatóan már kezd cseperedni, mert érti, amit a Mando mond neki és gyakorlatilag megvolt az első napja a suliban. :D

 

Nagyon tetszenek ezek a valósággal való párhuzamok és persze az, ahogyan a Gyermek az Erővel elcsente a mellette ülő fiú kekszét. :D Az is vicces és találó, hogy egy protokoll droid volt a tanár.

 

Most már szinte biztos vagyok benne, hogy a kis zöldség a szemünk láttára fog felnőni. :)

 

Az összes csata jelenet szokás szerint remek volt. Amikor Mandóék behatoltak a Birodalmi bázisra, nekem többször is az jutott eszembe, amikor ugyanezt tesszük Cal Kestis-szel, a Jedi: Fallen Order-ben. Abszolút ugyanazt a hangulatot idézte. :)

 

Na de, amit külön kiemelnék, az az, hogy milyen jól kezdenek megágyazni a folytatás trilógiának:

 

Logikus, hogy a Birodalmiak Palpatine feltámadási terveihez akarták felhasználni a Gyermeket és már ott is voltak a félresikerült Snoke-szerű testek a tartályokban, közben pedig az ő témáját lehetett enyhén hallani a háttérben, meg Kylo Renét is.

 

Jó volt megtudni, hogy Cara Dune háttere kapcsolódik a hajdani alderaani tragédiához és itt is már elkezdték sejtetni, hogy szerveződik az Ellenállás, aminek szintén felcsendült a témája. A jelek nagyon arra utalnak, hogy Cara majd csatlakozni fog hozzájuk.

 

E mellett a Gideon alatt szolgáló női tiszt is utalást tett már a közelgő "új korszakra".

 

Nem sz*roznak a készítők, az biztos. :D

 

A rész befejezése is nagyon ütős volt. Gideonék láthatóan valami nagy dologra készülnek és úgy érzem, egy epikus csata van a láthatáron. :rock: A játékosok már kezdik elfoglalni a helyüket. ;)

 

Jöhet a következő rész! :) Ja, még egy hét? B*sszus...

Szerkesztve: - LordGravon
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyszerű rész volt. Azt hittem, hogy egy kis laza kaland lesz még azelőtt, hogy Djarin és a Gyermek eljutna Ahsokához, de nem... A végén már klón kísérletek, birodalmi tudósok, midi-chlorian emlegetés (először történt meg a Disney érában, hogy említették a midi-chlorianokat!!!!!! :yeah::clap: Ezzel eltűnt az állítólagos prequel tagadás utolsó maradványa is. Mostantól a sagaimádat fogja uralni a rajongókat. A sagaimádat ezzel a fórummal az élen. :D )

És úgy tűnik Gideon valami nagy terven dolgozik. Egyértelmű, hogy valami Erőhasználó dolgot akar teremteni. Hogy ez Snoke-e? Jó kérdés. Szerintem nem közvetlen ő, de a kísérletek kötődhetnek hozzá, Rey apjához és Palpatine-hoz. Azt elvetném, hogy ez annak a klón testnek a megteremtéséről szólna, amit az ep9-ben láttunk.  Filmregényben volt vagy sem, azért ez eléggé beleivódott az ep9 óta a rajongókba, mind így kezeljük. Ráadásul össze is áll, mert ha nem így lenne, akkor fel lehetne tenni a kérdést, hogy hol volt Palpatine lelke, amíg nem volt hozzá test? Egy dunsztus üvegben? Miért nem olvadt össze az Erővel? Egyszerűbb, ha maradnak annál a logikus infónál, hogy a klón már készen állt, csak, amikor a lelke beleköltözött, akkor derült ki, hogy nem bírja el Sidioust magát. Eleve, maga a klónozásnak már nem szabadna olyan nehéz tudománynak lennie, mivel az ep2-ben ugye egy egész klón sereg elkészült. Azt nehéz elérni, hogy a klón test elbírjon egy olyan erőkkel bíró lelket, mint Sidious (vagy, hogy elbírjon egy plusz lelket). Itt jöhet képbe az, hogy egy magas midi-chlorian számú egyénből próbálnak vérátömlesztéssel az Erőre nagyon fogékony klónt létrehozni (és itt máris igazolva van egy dolog: a magas midiszámú alanytól származó klón nem feltétlen lesz magas midiszámú, ahogy az Rey apjával is történt, aki nem tudta használni az Erőt, pedig a mintaegyed nála is Palpatine volt).

Mindezek mellett Sidious klónozása itt azért sem állhat a háttérben, mert ő még az Első Rend elől is rejtve volt az Ismeretlen Régiókban, az Exegolon. Kétlem, hogy a klónozásának kísérleteit egy olyan peremvidéki bolygón végeznék, ahol pénzért bármit eláruló fejvadászok csöveznek, a szektor meg nyüzsög az új köztársasági vadászoktól. Ennyi erővel Chandrillán, a Szenátus épület tőszomszédságában is munkálkodhatnának a feltámasztásán "titokban".

Ugyanakkor tudjuk, hogy sok kísérlet folyt, ami azt célozta meg, hogy egy olyan testet hozzanak létre, ami el tudja viselni Sidious lelkét. Szóval mindez még kötődhet Sidioushoz, de nem ahhoz, a klónhoz, amit az ep9-ben látunk, hanem Snoke-hoz és Rey apjához, a két strand-casthez, ami szintén eme sith szektás kísérletek eredménye.

Az epizód látványa is pazar volt. Az üldözéses jelenet se semmi, de nekem az tetszett nagyon, hogy Nevarrón az a kis város milyen barátságossá vált. Az első évadban baromi nyomasztó a hely hangulata, itt meg a szöges ellentéte, rá sem ismerni. Vidám emberek, színes ruhák, stb. Nagyon pazar. De ami rajongói lelkemet kifejezetten melengette, az az iskola volt. Egy újabb remek "Star Wars mindennapok" pillanat. Imádtam! És ezzel az egyszerű, de nagyszerű húzással még abból is gyorstalpalót adtak, hogyan épül fel a Galaxis - ez olyasmi, amit az egyszerű néző a mozifilmekből nem tudhat meg pontosan. Tetszetős.

A bázis is remekül festett, tök jól megidézték az RO-ban látott eadui bázist, meg a Jedi: Fallen Orderben (Zeffo) és a Battlefront 2-ben (Sullust) látott hasonszőrű bázisokat. Az is remek ötlet volt, hogy most először a TIE pilótákat láttuk úgy elhalálozni, mint ki tudja hány alkalommal lázadó/ellenálló pilótákat. Apropó, egész kompetensek voltak a TIE vadászok pilótái, úgy értem, ennyire nem szokták bírni a gyűrődést az ilyen szűk helyeken, és rendre nekimennek a szikláknak vagy egymásnak. A robogósoknál is kezdtem azt hinni, hogy na, a Birodalom megemberelte magát,d e ott már a kanyarban intézkedett az egyik arról, hogy ő és a társa is odavesszen. A Trexler Marauderre felkapaszkodott katonának viszont poszthamu kitüntetést adnék, mert neki majdnem sikerült. :D 

Összességében tehát egy remek rész volt. És talán azt is előrevetíti, hogy miért nem fogja Ahsoka a Gyermeket felügyelni: most már több mint sanszos, hogy Djarin odavezeti a Birodalmat, és az a sanda gyanúm, hogy A) Gideon maga alá pissant az örömtől, hogy a kísérleteihez talált egy élő Jedi lovagot, ezért elfogják/megpróbálják elfogni Ahsokát, akinek emiatt fel kell szívódnia megint. Vagy B) a Birodalom még mindig nem rajongója a Jediknek, így megölik/megpróbálják megölni, akinek emiatt fel kell szívódnia megint.

 

7 órával ezelőtt, Bomarr írta:

Láthattunk új csillagrombolót

Nem láttunk új csillagrombolót. Egy Arquitens-osztályú cirkálót láttunk, amik először még a régi Köztársaság kötelékében tűntek fel a klón háborúk idején (TCW), majd a Birodalom is adaptálta a flottájába (Rebels). Akárcsak a múltkori részben a Gozanti, ez is egy animációs hajó, csak a Gozantival ellentétben ez az animációs sorozatokhoz is született meg. Szóval egy újabb hatalmas piros pont a világegyesítésnek.

Q2ygjdW.jpg

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Üdvözletem!

Pár éve tag vagyok a fórumon, de ez lesz az első epizódvéleményem.

Nálam holtversenyben áll ez a rész a 9. résszel az élen. Az elején a Baby Yoda, mint hajóvillamossági szerelő az nagyon ütött. Jó volt visszatérni a Nevarrora és látni, hogy milyen fejlődésnek indult a bolygó. IG-11 szobrot állítottak, szép emléket állítottak neki. Aztán az iskolás jelenetnél megint jót nevettem, amikor BY az erőt használva lenyúlja a zöld mézes puszedlit! :D Aztán térjünk is a lényegre. Szerintem simán benne van, hogy ez már egy kezdetleges Snoke klón. Csóri elég életképtelennek tűnik a tartályban. Viszont az utolsó képsorok alapján egyértelmű, hogy Gedeon Moff egy BY vérével tuningolt erőérzékeny osztagot szeretne létrehozni. Apropó, ha a selejt a tartályban nem Snoke, hanem egy erőérzékenynek szánt rohamosztagos, akkor ki a mintaegyed? Mindesetre, ha sikerrel jár a projekt, akkor már az is haladás lesz, ha ezek a rohamosztagosok célozni tudnak majd! Végül szegény Mando indíthatja a Razor Cresten a Hajdu keverőtárcsás mosógépet, BY szépen lehányta magát. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

14 perccel korábban, starkiller94 írta:

Mindesetre, ha sikerrel jár a projekt, akkor már az is haladás lesz, ha ezek a rohamosztagosok célozni tudnak majd!

Ha az erőkell ahhoz hogy a rohamosztagosok tudjanak célozni, akkor nem csodálom hogy az ER és a Birodalom is elbukott:lol2:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pazar volt ez a rész! Az elején Baby Yoda, mint villanyszerelő :lol2: Szenzációs volt. Majdnem összejött! :D

Aztán a suliban a makaron-szerű sütit elcsórja szegény kissráctól. Nagyon szereti a hasát. :P

Az akciójelenetek szintén remekül sikerültek. Látványos volt és remekül kivitelezett. Amikor a két szerelőt mutatták az elején, rögtön sejteni lehetett, hogy a mimbani (a vörös pofa) gyanúsan néz és valószínűleg ő rejtette el a nyomkövetőt is.

Coruscant, Chandrila, Kessel, Alderaan megemlítése is szívet melengető volt. Csakúgy mint a végén Cara párbeszéde a pilótával. Vajon az, amit ott hagyott neki lehet, hogy nem csak egy szimpla medál, hanem valami kommunikátor is egyben? A klónnál nekem is Snoke jutott eszembe egyből. A vége pedig számtalan teóriát vet fel. 

Azok a páncélok várják a gazdájukat?

Így viszont a következő részben nagy ütközet jöhet össze Mandi, Ashoka és Gideonék között. Nagyon várós a következő rész is.

A végén a birodalmis csajon már egy kicsit hajazott az egyenruha az Első Rendére nem? 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Remek minden héten várni ezt a sorozatot. Sajnos mivel más SW gyakorlatilag nincs, így még inkább emelkedett az értéke. Persze mit sem érne az egész, ha gyenge lenne. De hála égnek nem az. Nagyon nem. A múltkori epizódhoz hasonlóan ez is remek dolgoknak ágyazott meg.

 

Két szálat lehet elkülöníteni a részben, ami gyakorlatilag az összesre igaz: BY története és a világépítés. Talán kezdeném az utóbbival, mert a rész elején is ebből kapunk többet.

A kezdésnél szó szerint szakadtam a röhögéstől! Baby, mint technikus? :lol2: Djarin ok, hogy magyarázta neki mit hova dugjon, de még a mimikáját se láthatta a kicsi, így csak gügyögni tudott válaszul. :D Azt levette melyikre mutogat a fater, de a többi már kicsit bonyolult volt.

Aztán jött az első komolyabb meglepetés: Nevarro. Carga tényleg megtért, mert egy láthatóan sokkal humánusabb berendezkedést valósított meg azon a lávagolyón. Nem hittem volna, hogy a céh vezetése után egy békésebb társadalmat épít fel (jó kérdés, hogy mennyi ebben BY gyógyításának érdeme). Ahogy pedig babusgatta BY-t…na az volt a csúcs. Igazi karakterfejlődés az övé. Cara Dune a marsall szerepében remek volt, bár kicsit hízott az első évadhoz képest. :P Jók voltak az aqualish bűnözők, egyből Ponda baba jutott róluk eszembe. :D Pont annyira balfékek voltak.

Ami viszont a legjobban tetszett az a suli, ahova betették Baby-t. Tisztára, mint anno a vándorcirkusz gyerekeit hozzánk 1-2 napra, amíg a városban vendégszerepeltek. :D Persze a pindúr itt se hazudtolta meg magát, most is csak a hasára gondolt. El is csórta a padtársa kekszét. :D Közben a droid a háttérben olyan egységesítést hajtott végre az SW univerzumon, amit öröm volt hallgatni. Beszélt szinte minden éra egy-egy eseményéről vagy bolygójáról, esetleg képződményéről. Zseniális volt! A végén amolyan bónuszként feltűnt Carson Teva is, aki már itt arról beszél Carának, hogy valami nem stimmel ezen a vidéken, de a magban nem vesznek róla tudomást (naná, az ER már a kertek alatt ólálkodik)!

 

Ez pedig már át is vezet a másik fő témába, ami a birodalmi maradványok és Gideon tervének kérdésköre. A legfontosabb, hogy mire készül Gideon. Láttuk, hogy klónozásra adta a fejét, de kit akar klónozni és miért? Az első képek kísértetiesen emlékeztettek az Exegolos Snoke tartályokra. Talán nincs összefüggésben a két dolog, de nálam még mindig az a sorozat legnagyobb kérdése, hogy vajon közelebb kerülünk-e Palpatine-hoz, vagy ez az egész Gideon saját terveit szolgálja? Szóval valamin kísérleteznek és kell az M anyag (kicsit gáznak tartom, hogy nem merik kimondani a sorozatban a midichlorian szót) ehhez, ami nem sok lehetőséget ad a tippelésre. Egyébként a rész végén látott egyedek is manipuláltak lehettek, mert klónozó tudósok sertepertéltek körülöttük.

A végére hagytam a mimbani besúgót, aki bepoloskázta Djarin hajóját. Nekem elsőre, reflexből Ochi ugrott be róla. Nem olvastam még a többi hozzászólást így nem tudom ez mennyire merült fel másban. Szóval lehet Ochi is, van még ideje elérni azt a kinézetet amit a IX-ben láttunk. Megnéztem az enciklopédiát, az gyakorlatilag alig ír róla valami konkrét infót.

 

Így a végén kicsit gondoljunk bele egy Gideon vs. Djarin/BY- BoKatan-Ahsoka fináléba. Nem is mondok többet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

11 órával ezelőtt, Bence1997 írta:

Wait a minute... csak nem Snoke testét láttuk a bázison? :o

Elsőre én is rá gondoltam, de szerintem nem ő volt. Korai lenne még.

 

10 órával ezelőtt, Bomarr írta:

Úgy látom mindenki másképp értelmezte a látottakat. Kiváncsi vagyok mi lesz a helyes megfejtés. Szerintem a Császár újraélesztésén dolgoznak. Hisz előbb őt kell klónozni. Snoke majd csak azután jön. És a könyvekből úgy tűnt, hogy a klónozás nagyon nehéz volt az esetében, ráadásul a sikeres alany is a halál szélén állt, amig magába nem szivta Kylo és Rey erejét. 

 

Nekem úgy tűnik, hogy Gideon fel akarja támasztani a Birodalmat, de a végén majd felemás sikereket fog elérni. Láthattunk új csillagrombolót, készülnek az új rohamosztagos páncélok, de ez a birodalmi kezdemény nyilván el fog halni (talán a sorozat legvégére a végső Mandalore-i csatában), viszont Gideonnak lesz egy komoly hagyatéka, hogy végül ő neki sikerül visszahoznia Palpatine-t és ezzel beinditja azokat az eseményeket amik a sequelhez vezetnek. Egy ponton talán valahogy bekapcsolódik ide az a sith szekta is akiket láttunk az ep.9-ben.

Igen, ez az! Fantasztikus lenne így! Én se gondolnám, hogy sima klónokat akar BY véréből felturbózni. Pershing szavai is egy személyre utalnak, akivel egyébként kudarcot vallottak.

 

9 órával ezelőtt, Bomarr írta:

Akkor Palpatine kilöve. Kár. Engem ez az erőhasználó sereg annyira nem hoz lázba.

Szerk: bár ahogy látom ez az infó a filmregényből származik. A filmregényeket pedig eddig elég lazán kezelték. Volt hogy simán újragondolták a részleteiket.

 

8 órával ezelőtt, Yoda József írta:

A klónos jelenetnél a Snoke témájára erősen hajazó zene szól a háttérben amúgy

Kimondták még az indulás előtt, hogy a sorozat kapocsként fog szolgálni az ST-hez. Szóval én is ezen út mentén kapirgálnék. 

 

6 órával ezelőtt, pb69 írta:

Amúgy a rész végén jól láttam, hogy ott nem az ÚK, hanem az Ellenállás jelent meg a Navarron?

Az ÚK volt, hisz Tevát láthattuk a második részben is. :) 

 

3 órával ezelőtt, LordGravon írta:

Jó volt megtudni, hogy Cara Dune háttere kapcsolódik a hajdani alderaani tragédiához és itt is már elkezdték sejtetni, hogy szerveződik az Ellenállás, aminek szintén felcsendült a témája. A jelek nagyon arra utalnak, hogy Cara majd csatlakozni fog hozzájuk.

Ez nem is jutott eszembe, pedig Teva szövegénél adja magát. Akár az eljövendő Ellenállás mottója is lehetne. Az a jelvény nem a lázadóké volt? Inkább hasonlított az Ellenállás szimbólumára? Talán ezért volt ismerős PB-nek. :hmm:

 

3 órával ezelőtt, Yoda József írta:

Valaki kiszúrt egy bakit :D az alábbi snitten az egyik stábtag belátszódik a képbe :D 

 

 

Az nem egy stábtag, hanem Jar Jar Binks. He's the key all of this. :P 

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

41 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Talán ezért volt ismerős PB-nek.

Igen, ill. mintha az Ellenállás dallamai derengtek volna fel a háttérben, de lehet csak a fülem csengett. :D 

1 órával korábban, Ody Mandrell írta:

Djarin ok, hogy magyarázta neki mit hova dugjon, de még a mimikáját se láthatta a kicsi, így csak gügyögni tudott válaszul. :D

Lehet én dimenzionálom túl, de nekem ez a vonulat is nagyon tetszik a sorozatban, amolyan finoman bele van szőve az, hogy Djarinnak mennyire természetes és a mindennapok része a sisak, míg mindenki másnak mennyire nem az. Gondolom az Őrség Gyermekei sokkal kifinomultabban tudnak figyelni a hanglejtésre, gesztikulálásra stb. a páncél és sisak ellenére is, hiszen egész életüket beöltözve töltötték, mégis meg kellett értetniük magukat egymással, a szavakon túl is. Ezt Djarin megszokta, fel se tűnik neki, hogy egyébként mennyire hiányzik ez a többieknek, akik másképp nevelkedtek. Többedjére fordul már elő a sorozatban, hogy dumál, dumál, mi és a környezete meg látnak egy "fapofát" a sisakkal, Mando meg nem érti miért nem értik mikor mire gondol vagy akar utalni.

Ebben a részben az is tetszett, ahogy a sisakját emelgetve szürcsölte a levest.

3 órával ezelőtt, starkiller94 írta:

Az elején a Baby Yoda, mint hajóvillamossági szerelő az nagyon ütött.

2 órával ezelőtt, Kenobi tábornok írta:

Pazar volt ez a rész! Az elején Baby Yoda, mint villanyszerelő

1 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Baby, mint technikus?

Próbálta kihasználni a gyermek apró méretét, de nem gondolta ezt át rendesen. :D 

2 órával ezelőtt, Kenobi tábornok írta:

Aztán a suliban a makaron-szerű sütit elcsórja szegény kissráctól. Nagyon szereti a hasát.

1 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Persze a pindúr itt se hazudtolta meg magát, most is csak a hasára gondolt. El is csórta a padtársa kekszét.

Úgy tűnik nemcsak húst eszik. Még ízlett is neki a cucc, nemcsak úgy rákívánt, mert lelkesen majszolgatta még a hajón is, aminek persze meglett a böjtje, előállított némi "kék tejet". :D Amúgy hosszú idő után láttunk újra Erőhasználatot BY-tól, pontosabban komolyabbat, mert már a 2. részben is magához vonzotta a tojásokat a tartályból egy rövid kis jelenetben. Nem is ő lett volna, ha nem azért használja az Erőt, hogy megtömje a hasát. Lehet idővel majd elmetrükköt is bevet a cél érdekében. :) 

4 órával ezelőtt, LordGravon írta:

Most már szinte biztos vagyok benne, hogy a kis zöldség a szemünk láttára fog felnőni. :)

Akkor azt hiszem messze ez lesz a legtöbb évadot megélt sorozat, nemcsak a SW univerzumán belül. :P 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

22 perccel korábban, pb69 írta:

Ebben a részben az is tetszett, ahogy a sisakját emelgetve szürcsölte a levest.

Ott már félig látszott az arca. :) BY hesszelte is, hátha többet lát belőle. 

Na meg ahogy együtt itták a levest... :love:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

54 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Eszembe ötlött most már, hogy lehet az lesz ez a sorozat a az ST-nek, mint ami volt a TCW a PT-nek.

 

Pont ez jutott eszembe ezután a rész után nekem is. A TCW megmagyarázta ami a PT-ből kimaradt, ez meg azt ami az ST-ből maradt ki.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Ody Mandrell írta:

Akár az eljövendő Ellenállás mottója is lehetne.

Mire gondolsz?

 

27 perccel korábban, pb69 írta:

Akkor azt hiszem messze ez lesz a legtöbb évadot megélt sorozat, nemcsak a SW univerzumán belül. :P 

Igazság szerint "felnövés" alatt azt értem, hogy minimum egy rendes gyerekké fog serdülni, aki talán már tud majd beszélni is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

19 órával ezelőtt, pb69 írta:

Amúgy a rész végén jól láttam, hogy ott nem az ÚK, hanem az Ellenállás jelent meg a Navarron? Nagyon be akarják szervezni Carát. 

 

12 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Ez nem is jutott eszembe, pedig Teva szövegénél adja magát. Akár az eljövendő Ellenállás mottója is lehetne. Az a jelvény nem a lázadóké volt? Inkább hasonlított az Ellenállás szimbólumára? Talán ezért volt ismerős PB-nek. :hmm:

Ez a Starbird jele. Eredetileg a Szellemek használták, Sabine Wren alkotta meg. Később valószínűleg az ő jeléből csinálta meg a Lázadók Szövetsége a saját jelét, amit aztán az új Köztársaság adoptált a saját szimbólumához, illetve mivel Leia az egész Szövetséget lekopizta az Ellenállással, ők egy az egyben átvették ugyanezt a szimbólumot a Lázadók Szövetségétől. Emiatt meg sem lehet különböztetni a két, egymástól 24 évre lévő szervezet szimbólumát (nem véletlen, hogy az Ellenállókat olyan sokszor hívják lázadóknak, a két szervezet között alapvetően csak annyi a különbség, hogy a Szövetség sokkal nagyobb erő volt).

Itt több mint valószínű, hogy a Köztársasághoz kapcsolódik, mert egyrészt, Teva a Köztársaság pilótája, másrészt az Ellenállást Leia a Rinnrivin Di incidenst követően alakítja meg, 19 évvel eme események után. Szó sem lehet itt még az Ellenállásról. A Vérvonal meséli el, mi vezetett el oda, hogy Leia meglépte egy ilyen illegális szervezet felállítását, és egészen odáig nem is gondolt ilyenre. Leia jelenleg még a kis Ben Solót nevelgeti és az új Köztársaság egyik aktív szenátora a Chandrilán (tök jó, hogy kiderült, hogy ekkor még az a főváros). Amúgy, ha megnézitek a The Passengerben, Teva sisakján a szimbólum nagyon hasonlít az ezen a vackon látható jelre (mindkettő sárga, körülötte csillagpöttyökkel). Valószínűleg ez az Új Köztársasági Csillagvadász Ezred jele ebben az időszakban.

Szerintem itt Teva csak vissza akart csábítani egy egykori köztársasági katonát és háborús veteránt, mivel ugye Cara a polgárháború után egy ideig még szolgált. Az indokait is tisztázta: szükségük van a helyiek segítségére, ha fel akarják venni a harcot a Birodalommal a Peremvidéken úgy, hogy ehhez nem kapnak jóváhagyást a Köztársaság vezetőitől. Hogy a Szenátus erre nem figyel oda, az nem új, tudjuk, hogy mennyire tojtak a Birodalom maradványa által hordozott veszélyre. Azt is tudjuk, hogy az új Köztársaság hadserege azért ennek ellenére látta a figyelmeztető jeleket, ezért is állt több, még aktív köztársasági katona ellenállónak (pl.: Poe Dameron és Kazuda Xyono, mindkettő a hadseregből disszidált), és ezért támogatta a vezérkar aktívan is az Ellenállást (lásd a Resistance első részét). Most azt is láthattuk, hogy azért a Köztársaság nem az elejétől fogva idétlenek gyülekezete. Már a korai időszakokban vannak, akik látják, hogy itt valami nem kerek és a béke madara talán egy betonfal felé repül. S a saját kereteik között próbálnak tenni ez ellen. Toboroznak a köztársasági hadseregnek (ez a leszerelési egyezménytől és a békétől függetlenül sem hülyeség, hiszen a Köztársaság még fiatal szervezet), segítséget kérnek a helyi erőktől, marsalloktól.

Teva szavai szerintem inkább az Első Rendre utalnak, illetve arra, hogy a Köztársaság miért nem értesült arról, hogy új ellenség formálódik, és miért csak egy kis, illegális szervezet küzdött ellenük. Szóval ennek a résznek a vége lényegében egy kis alapozás az ep7-hez. Leközölték, hogy a Birodalom maradványai szervezkednek valamit, és nem elszigetelt eseményekről, hanem szervezett dologról van szó (formálódik az Első Rend). És azt is leközölte, hogy a Magvilágokban, azaz a Köztársaságban ezt senki sem hiszi el. Egyszerűen zseniális, hogy pár mondattal hogy le tudnak lőni a talajba néhány éket, ami megtámaszthatja a későbbi filmeket.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

7 órával ezelőtt, Bence1997 írta:

Az audio description bekapcsolásával kitudódott a rész végén levő katonák kiléte: valóban Dark Trooperek. :)

Akkor ezek gondolom vagy robotok vagy olyan exoszkeletonok amik feljavitják a rohamosztagosok képességeit. Na ebből a kettőből bármelyik tetszene.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

7 perccel korábban, Nabopolasszar írta:

A rész kapcsán újra felmerül a kérdés, hogy kik voltak azok, akik első sorban elrabolták BY-t, és hogy Mando IG-vel az oldalán vajon az egész szervezettel végzett anno az első évad végén? 

Legalább már azt tudjuk, hogy kitől rabolták el BY-t. Viszont nem hinném, hogy azok a 3-mas IQ-val rendelkező weequay-ek saját szakállukra cselekedtek volna. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4 órával ezelőtt, Bomarr írta:

Akkor ezek gondolom vagy robotok vagy olyan exoszkeletonok amik feljavitják a rohamosztagosok képességeit. Na ebből a kettőből bármelyik tetszene.

Harci droidok. Már szerepeltek a kánonban, a Star Wars Commanderben a Birodalom még kísérletezett velük, tömeggyártásra nem kerültek, illetve a Lázadás hajnalában is megemlítik a Dark Trooper projektet. Viszont a projekt a Birodalom vezérkarának szemében megbukott. De Gideon újra elővehette.

Valószínűleg a Rebels harmadik évadában feltűnt DT őrdroidok is a Dark Trooper projekten alapulnak, legalábbis a nevükben a DT erre utal.

 

3 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Legalább már azt tudjuk, hogy kitől rabolták el BY-t. Viszont nem hinném, hogy azok a 3-mas IQ-val rendelkező weequay-ek saját szakállukra cselekedtek volna. 

Mi van, ha nem is ők rabolták el, hanem a Birodalom őket kérte meg, hogy találjanak ilyet lényt? :hmm: Ugye Gideonnak úgy-ahogy titokban kell dolgoznia, nehogy felhívja a Köztársaság figyelmét. Ez akkor is ajánlatos, ha nem része az Első Rendnek vagy az Örök Sith-nek. A kalózok meg sok helyen megfordulnak, sok felé járnak, az élőlények elrablása sem idegen tőlük. Felbérelhették őket, hogy keressenek magas midi-chlorian számú egyedeket (az ep1-ben láttuk, hogy a tesztet lényegében bármilyen hajón el lehet végezni, ehhez nem kellenek speciális eszközök), rabolják el és szállítsák le. Csak azok felrúgták az alkut és még több pénzt próbált kisajtolni a megbízóból. Láttunk már ilyet kalózoktól, amikor Hondo először Dookuért kért váltságdíjat, majd még az odaérkező Jediket is fogságba ejtette, hogy értük is váltságdíjat kérjen. Csak a Köztársasággal ellentétben a Birodalom nem alkudozik, így szenátorok helyett fejvadászokat küldött oda (rohamosztagosok helyett, így fenntartva az inkognitójukat).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 perccel korábban, Dzséjt írta:

Mi van, ha nem is ők rabolták el, hanem a Birodalom őket kérte meg, hogy találjanak ilyet lényt? :hmm: Ugye Gideonnak úgy-ahogy titokban kell dolgoznia, nehogy felhívja a Köztársaság figyelmét. Ez akkor is ajánlatos, ha nem része az Első Rendnek vagy az Örök Sith-nek. A kalózok meg sok helyen megfordulnak, sok felé járnak, az élőlények elrablása sem idegen tőlük. Felbérelhették őket, hogy keressenek magas midi-chlorian számú egyedeket (az ep1-ben láttuk, hogy a tesztet lényegében bármilyen hajón el lehet végezni, ehhez nem kellenek speciális eszközök), rabolják el és szállítsák le. Csak azok felrúgták az alkut és még több pénzt próbált kisajtolni a megbízóból. Láttunk már ilyet kalózoktól, amikor Hondo először Dookuért kért váltságdíjat, majd még az odaérkező Jediket is fogságba ejtette, hogy értük is váltságdíjat kérjen. Csak a Köztársasággal ellentétben a Birodalom nem alkudozik, így szenátorok helyett fejvadászokat küldött oda (rohamosztagosok helyett, így fenntartva az inkognitójukat).

Ez nekem kicsit erőltetett lenne. Egyrészt Gideon nem hiszem, hogy ilyen kalózokat bíz meg egy ilyen fontos feladattal (ráadásul az ő értelmi képességeikkel meg pláne), másrészt nem túl életszerű, hogy fejvadászokat küld BY-ért egy másik birodalmi tiszt. Egyszerűbb lett volna odamenni és kifüstölni őket. Erre vérdíjat írnak ki rá. Minek? 

 

Látom az Ochis ötletem senkit nem fogott meg. :D 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyszerű rész volt. A Gyermekhez most nagyon sok aranyos pillanat kötődött. Amikor tanult szerelni, az iskola  és a végén hogy élvezte, ahogy apu lövi a vadászokat. Örültem Cara visszahozásának. A loabor érdekes volt. Gyanítom, hogy Gideon Sidious szolgálatában áll. A kísérletek is érdekesek. Talán Snoke-ot akarják megteremteni, vagy valaki mást. Valószínű, hogy a feltámadt Sidousnak van szüksége a gyermekre.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

15 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Ez nekem kicsit erőltetett lenne. Egyrészt Gideon nem hiszem, hogy ilyen kalózokat bíz meg egy ilyen fontos feladattal (ráadásul az ő értelmi képességeikkel meg pláne), másrészt nem túl életszerű, hogy fejvadászokat küld BY-ért egy másik birodalmi tiszt. Egyszerűbb lett volna odamenni és kifüstölni őket. Erre vérdíjat írnak ki rá. Minek? 

Mintha írtam volna azt, hogy titokban kell dolgoznia. ;)  Az egyértelmű, hogy a Kliens volt az, aki a közvetítőt játszotta, ő volt ennek a projektnek a feje Gideon alatt, hiszen ő tartotta a kapcsolatot nem csak a Fejvadász Céh-vel, hanem Pershing dokival is. Gideon egészen odáig, míg minden rosszra nem fordult, a közelébe sem ment ennek az egésznek. Miért? Mert a Birodalom jelenleg a Köztársaság első számú ellensége, és a békepaktum értelmében már azért falhoz lehetne őket állítani, amit felvonultattak az első évad utolsó két részében. A klónozásosdi és a harci droidok gyártása, katonai bázisok fenntartása és rohamosztagos századok bevetése egy bolygó lakói ellen, na meg új TIE vadászok gyártása még inkább kimeríti a békepaktumban aláírtakat, vagyis azt, hogy a Birodalomnak nem lehet hadserege. Ja, és azt a tényt se felejtsük el, hogy Gideont a Köztársaság halottnak hiszi.

És mint moff, vagyis a hierarchia ezen részének csúcsán álló emberke, aki valószínűleg egyszerre több dolgon is rajta tartja piszkos kis mancsát, ő csak kiosztja a feladatokat, annak elvégzését rábízza arra, akinek kiosztotta. A Kliens kaphatta meg a Nevarrón folyó üzelmek felügyeletét, aztán, hogy ő azt hogyan vitte véghez, Gideont már nem érdekelte, amíg eredményeket produkált. Talán a jó moff nem is tudott a zsoldosokról (valójában nem kalózok voltak, hanem nikto zsoldosok, vagyis ez is arra felé mutat, hogy őket felbérelték a munkára, mert a zsoldos nem saját szakálára, hanem valaki megbízásából dolgozik) és a fejvadászokról, amíg Djarin meg nem pattant a Gyermekkel, és aztán már mindenki őt üldözte, plusz a birodalmiak megszállták a nevarrói városkát is, mintegy reklámozva a Birodalom érintettségét. Végül is, Gideon okkal lövette le az egész bagázst, pont akkor, amikor a Kliens azt jelentette, hogy a Gyermek nála van már. Valamiért büntit kapott és tuti nem azért, mert jól végezte a dolgát.

Ennek szerintem sokkal több értelme van, mint annak, hogy rejtélyes, az Arvala-7-en székelő zsoldosok elrabolták a gyermeket a nevarrói birodalmi helyőrségről. Mert hát miért tették és egyáltalán, honnan szereztek erről tudomást? És ha ezek tényleg csak mezei felbérelhető alakok az isten háta mögött, akkor Gideon miért nem repült oda a cirkálójával és dobott le egy osztag Death Troopert? Kuil kivételével senki sem látta volna őket, de talán még ő is csak a hullákat fedezte volna fel, ha az éj leple alatt támadnak. De nem! Gideon nem avatkozott közbe, és ennek az lehetett az oka, hogy nem akarta, hogy itt bárki is a Birodalomra gyanakodjon. A Klienssel dolgoztatott, egy látszólag civil alakkal, akiknek szedett-vedett rohamosztagosokat adott, akik inkább tűntek zsoldosnak, mint besorozott rohamosztagosnak. És még így is eldugta őket egy távoli bolygó kis falujának sikátorába. Tisztán látszik, hogy ez az egész projekt titokban megy és Gideon nagyon távolról felügyelte. Hát még a Birodalmi bázist is úgy állították be, mintha egy elhagyatott helyőrség lenne néhány ott rekedt katonával.

És ilyen titoktartás mellett szimpla, egyszerű, nikto zsoldosok rájöttek arra, hogy létezik egy ilyen gyermek a Birodalom fogságában, sutyiban odamentek a Nevarróra, betörtek a bázisra, elrabolták, aztán betették egy kapszulába és elsuvasztották a raktárba, mert nekik ennyi volt a buli, és mindezt nem pénzért, hanem saját szakállukra? Ez így nem kerek.

Ja, és amúgy az Első Rendtől még csak nem is szokatlan, hogy zsoldosokkal és alvilági szervezetekkel paktál le, lásd a Vérvonalban Rinnrivin Di bűnszervezetét és a velük együtt működő Amaxine harcosokat, vagy a Resistance-ben Kragan kalózait. De már a Birodalomra is jellemző volt, hogy összedolgozott bűnszervezetekkel, hiszen a Kesseli bányákat a Pyke Szindikátusra hagyta, a Corellián meg együttműködött a Fehér Férgekkel. De az ep7-ben is láthattuk, ahogy itt is, hogy a Birodalom maradványainak/Első Rendnek mindenhol vannak emberei, akik nem feltétlen vannak a szervezetükben, egyszerűen csak felbérelték őket. Itt a mimbani, az ep7-ben a Guavian Halálbanda és a Takodanán Bazine Netal is az Első Rendnek dolgozott. És mindez a titoktartást szorgalmazza. Az Első Rend ezekben az években formálódik, Sidious már valószínűleg dolgoztatja a tudósokat az új testén, már valószínűleg a Csillagpusztítón is megkezdődtek a munkálatok - és ez csak a jéghegy csúcsa. Ezer dolog működik most a háttérben, amiről a Köztársaság nem tudhat, amikről ott a Szenátusban nem tudhatják meg, hogy összefüggő dolgok. Csak nézzük meg ezt az esetet. Kívülről annyit láthatnak, hogy egy halom fejvadász összecsapott egy halom nikto zsoldossal valami idegen lényért. Ha valamelyik fejvadászt elcsípte volna a Köztársaság és kikérdezi, az is csak azt mondta volna, hogy valami vén faszi bérelte fel őket pár szedett-vedett rohamosztagos társaságában, meg valami besz*ri tudóssal a Nevarro városkájában, eldugva ott is egy sikátorban. Talán valami hatalmát vesztett hadúr volt (ezt még Karga is mondta). Ez kevésbé gyanús, mintha azt mondaná be az a fejvadász, hogy a halottnak hitt Gideon moff, a Mandalore egykori ISB ügynöke bérelte fel egy teljes kapacitáson működő, nevarrói birodalmi bázison. Az egyik a 88. senki próbálkozása, a másik a békepaktum nyílt megszegése.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez világos, viszont az alapszitut úgy is meg lehetett volna oldani egy írtam, majd ugyanazt Te is: elég lett volna éjszaka sutyiban szétcsapni a bandát és elvinni BY-t. Ehelyett kiadta a Kliensek, hogy szerezze vissza a gyermeket egy sokkal bonyolultabb és nehezebb módon. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Ody Mandrell írta:

Látom az Ochis ötletem senkit nem fogott meg. :D 

Főleg azért mert Ochi nem mimbani, másodrészben azért, mert minden amit Ochiról tudunk (klón háborúk óta jedi gyilkos, sith ereklye vadász) ellentmond annak, amit itt a szerelőtől láttunk.

 

Nekem ott sántít Dzséjt elmélete, hogy végig az az érzésem, hogy Pershing már korábban dolgozott BY-val. Lehet ez nincs alátámasztva, de nekem végig olyan érzésem volt az első évad alatt, hogy Pershingnek fontos az egyed, és nem csak amiatt, hogy megakad a projektje, ha odavész a kicsi

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 perccel korábban, Nabopolasszar írta:

Főleg azért mert Ochi nem mimbani, másodrészben azért, mert minden amit Ochiról tudunk (klón háborúk óta jedi gyilkos, sith ereklye vadász) ellentmond annak, amit itt a szerelőtől láttunk.

A faja sehol sincs leírva. Itt pedig kém, ez még nem cáfolja meg azt amit írtál, bár valóban arra több az esély, hogy az nem Ochi. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

15 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Ez világos, viszont az alapszitut úgy is meg lehetett volna oldani egy írtam, majd ugyanazt Te is: elég lett volna éjszaka sutyiban szétcsapni a bandát és elvinni BY-t. Ehelyett kiadta a Kliensek, hogy szerezze vissza a gyermeket egy sokkal bonyolultabb és nehezebb módon. 

Azért a SW világában sem történik minden logikus módon. Pl. ebben a részben továbbra sem értem kristálytisztán, hogy amikor Gideon kémje tudja, hogy BY védtelenül marad a faluban, akkor miért nem csapnak le rá a birodalmiak. Még csak le se bukna a fazon, hisz a településen mki láthatta, hogy megérkezett Djarin, szóval bki lebuktathatta, a nyomkövetőt pedig ugyanúgy elrejthette volna a hajón B tervnek.

2 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

A faja sehol sincs leírva. Itt pedig kém, ez még nem cáfolja meg azt amit írtál, bár valóban arra több az esély, hogy az nem Ochi.

Ha esetleg ő lenne, az úgyis kiderül majd, egy ilyen infót aligha rejtenek véka alá. Szerintem azért nagyon valószínűtlen, hogy ő legyen az, mert egy olyan fazont pazarlás lenne egy ilyen pozícióban melóztatni. Ezt a szerepet kb. bmilyen technikai érzékkel rendelkező be tudja tölteni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Így néz ki egy mimbani a jellegzetes töskékkel, a koponyán látható kidudurodásokkal a szeme mögött, illetve a vékony orrjukakkal

KierahKoovah.jpg

Ez meg Ochi, aki ezek közül egyikkel sem rendelkezik

Ochi.jpg

Szerk.: Sőt a mi mimbani szerelőnk még jobban eltér Ochitól, mint a fenti képen szereplő Gunny
MimbaneseSpy.png

 

Szerkesztve: - Nabopolasszar
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valóban nem pont olyan, de Ochin már implantátumok vannak. Valami történt vele. De nem gondolom már, hogy ő lenne. 

 

16 perccel korábban, pb69 írta:

Azért a SW világában sem történik minden logikus módon. Pl. ebben a részben továbbra sem értem kristálytisztán, hogy amikor Gideon kémje tudja, hogy BY védtelenül marad a faluban, akkor miért nem csapnak le rá a birodalmiak. Még csak le se bukna a fazon, hisz a településen mki láthatta, hogy megérkezett Djarin, szóval bki lebuktathatta, a nyomkövetőt pedig ugyanúgy elrejthette volna a hajón B tervnek.

Ez tényleg kicsit érthetetlen. Akkor lenne jogosultsága az egésznek ha Gideon tudna Ahsokáról és hozzá szeretne eljutni. De nyilván nem ez a helyzet. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.