Hozzászólás ideje: 2005. December 27.20 éve Persze Én nem írtam, hogy nem érthető, csak azt írtam, hogy bámulatos, hogy rajtuk kívül szinte minden meghatározó karakter bemutatkozik az első részben Donát.
Hozzászólás ideje: 2005. December 27.20 éve Egyetértek.Bámulatos, hogy Obi-Wan mennyire megérzi a jövőben történő eseményeket.Gondolom amikor mondja, hogy a probléma nem itt van és nem most, akkor megérez valamennyit az EP 3 idején történő eseményekből.Persze nem pontosan.
Hozzászólás ideje: 2005. December 28.20 éve Igen, az egész film úgy kezdődik, hogy elárulják, valami nincsen rendben, viszont ebből a valamiből alig látunk valamicskét. A film másságára, amiért ilyen színes, látványos és néhol együgyü (Jar Jar) én mindig azt mondom, hogy ha a Köztársaság ugyan olyan kopott, szürke és nyomott lenne, mint a Birodalom a Lázadók harcát tette volna értelmetlenné Lucas, akik ugye egy jobb világért harcoltak. Tehát nem kezdhette teszem azt az ep2-nél, mert ott már érezhetően közelebb álltak a Birodalomhoz. Be kellett mutatni, miért harcolnak a Köztársaságért a Lázadók, okot kellett ennek is adni. Szerintem ez nagyon jól sikerült az ep1-ben, Naboo szinte édeni hely, Coruscant is pompában tündököl még és Tatooine sem tűnik annyira nyomortelepnek, mint az ep4-ben példáúl (bár kétség kívül, nem az a Köztársaság legszebb világa, de még a szegényeknek is jobb volt akkor).
Hozzászólás ideje: 2005. December 28.20 éve Emlékszem, annak idején a film előtt, de még utána is jó néhány ismerősöm kérdezte, hogy miért Baljós árnyak a film címe. Ezt sokan nem értették (én meg őket ezért,de ezt hagyjuk). Szerintem a filmből kiderül még akkor is, ha valaki nem ismerti a Sagát, és csak ezt a részt látta addig.
Hozzászólás ideje: 2005. December 28.20 éve Tökéletesen igazad van, Dzséjt! Nincs fény árnyék nélkül, nincs jó rossz nélkül! Teljesen egyetértek Donát.
Hozzászólás ideje: 2005. December 28.20 éve Egyetértek.Bámulatos, hogy Obi-Wan mennyire megérzi a jövőben történő eseményeket.Gondolom amikor mondja, hogy a probléma nem itt van és nem most, akkor megérez valamennyit az EP 3 idején történő eseményekből.Persze nem pontosan. No igen. Ez tipikusan olyan megszólalás, hogy ha az embernek fülébe (eszébe) jut, kedve támad egyszuszra megnézni mind a hat filmet:)
Hozzászólás ideje: 2006. Március 16.19 éve Megtörtént Én voltam az a galád, aki négyest adott. Nálam a TPM áll az utolsó helyen, ezért.
Hozzászólás ideje: 2006. Március 16.19 éve Szerző Megtörtént Én voltam az a galád, aki négyest adott. Nálam a TPM áll az utolsó helyen, ezért. Ezért bünti lesz Miss Karrde
Hozzászólás ideje: 2006. Március 16.19 éve Ezért bünti lesz Miss Karrde Ajaj, elfeneklés, vagy valami egyéni módszer? De a többire ötöst adtam, kár, hogy nincs csillagos, mert az epIII azt kapna, hogy egy picit kiemeljem a kedvenc részt.
Hozzászólás ideje: 2006. Március 16.19 éve Az a baj, hogy mindegyik rész kiváló, de pl az ep2 a kedvencem, tehát az kiválóbb a kiválóaknál, viszont az ep3-at tartom a legjobb résznek, tehát az még kiválóbb, mint a kiválók közül kiváló, így gondban vagyok minden részbeli szavazásnál... hm... azt hiszem ez most 5-öst kap, mert mégis csak ezzel lettem rajongó.
Hozzászólás ideje: 2006. Március 17.19 éve Ezért bünti lesz Miss Karrde Miféle? Csak mert nekem is jár:) Jó film, de SW kategóriában van nála jobb is. Úgyhogy 4.
Hozzászólás ideje: 2006. Március 17.19 éve Ide 4. Igazából ezt magamnak adom. Bár sok dolog miatt Dath Maul miatt pl felejthetetlen élmény volt, nosztalgikus érzéseim megakadályoztak abban, hogy a Birodalom visszavággal egy szintre tegyem.
Hozzászólás ideje: 2006. Március 18.19 éve Szerző Miféle? Csak mert nekem is jár:) Jó film, de SW kategóriában van nála jobb is. Úgyhogy 4. OFF Majd meglátjátok. 24 órás bujálkodás. Csak vicc... ON
Hozzászólás ideje: 2006. Március 19.19 éve Ha egytől ezerig lehetne szavazni, akkor lehet, hogy lenne differencia a szavazataimban, de 5-ből semmiképp sem fogok négyest adni egyetlen SW filmnek sem Túlságosan nagy élményt jelentenek, ráadásul egyetlen SW film nélkül se müködne igazán jól a másik öt és mivel egymást erősitve adnak egy teljes egészet, igy mindenhova jár az 5-ös. Egyébként a Baljós Árnyak nálam mostmár jóideje stabilan tartja magát a 3. helyen a Sithek és a Birodalom után. Ezaz egyik legkiegyensúlyozottabb rész és pontosan olyan hosszú, amilyennek lennie kell. Semmiféle hiányérzet nem fog el a nézése közben. Szerkesztve: 2006. Március 19.19 éve - Bomarr
Hozzászólás ideje: 2006. Március 19.19 éve Lehet, hogy jobb lett volna 1-10 -ig skálázni? Sokkal jobb lett volna, de most már mindegy
Hozzászólás ideje: 2006. Március 19.19 éve Szerző Sokkal jobb lett volna, de most már mindegy Én 10-es adtam volna az összesre.
Hozzászólás ideje: 2006. Március 19.19 éve Én 10-es adtam volna az összesre. Nálam lett volna kilences is, ez a rész Csak azt tudnám, hogy miért Mert vannak ám olyan jelenetei, hogy csak na
Hozzászólás ideje: 2006. Április 18.19 éve Nem igazán voltam benne biztos, hogy hova írjam, így ide rakom. Nem tudom, hogy volt-e már szó róla, de nekem feltűnt tegnap egy érdekes képi megoldás (ha annak lehet egyáltalán nevezni). Amikor Sidious és Maul beszélgetnek Coruscanton, Sidious arcát az egyik oldaláról láthatjuk. Mikor Qui-Gon temetésén mutatják, mint főkancellárt, vagyis Palpatine-t, akkor is oldalról látjuk az arcát, de a másikról! Egy ember két arca Szó szerint és képletesen is.
Hozzászólás ideje: 2006. Április 18.19 éve Szerző Bravo Miss Karrde! Mindig szeretem, ha ilyen nyalánkságokra felhívják a figyelmem.
Hozzászólás ideje: 2006. Április 18.19 éve Ez tényleg óriási!!! A Baljós Árnyak az ilyen és ehhez hasonlók miatt válik egyre nagyobb kedvenccé nálam Szerkesztve: 2006. Április 18.19 éve - Bomarr
Hozzászólás ideje: 2006. Április 18.19 éve Szerző Ez tényleg óriási!!! A Baljós Árnyak az ilyen és ehhez hasonlók miatt válik egyre nagyobb kedvenccé nálam Ebben a filmben vannak rejtett tartalékok. Ábrázolásmódban mindenképp.
Hozzászólás ideje: 2006. Április 18.19 éve WOW Karrde! Az ilyen kis apróságok miatt nem lehet ezt rossz filmnek nevezni.
Hozzászólás ideje: 2006. Április 18.19 éve Köszi mindenkinek Nálam egyre feljebb jön ez a rész. Képileg még nem igazán figyeltem a filmeket, de egy ideje már azt is nézem.
Hozzászólás ideje: 2006. Április 18.19 éve Sokan meg azt mondják ez a legrosszabb rész.Persze mert nem látják amit Karrde látott.A balgák.
Hozzászólás ideje: 2006. Április 18.19 éve Szerző Sokan meg azt mondják ez a legrosszabb rész.Persze mert nem látják amit Karrde látott.A balgák. Had mondják, minket úgyse hat meg, nem igaz?
Hozzászólás ideje: 2006. Április 20.19 éve Sziasztok! Én is szavaztam, méghozzá egy 4-est. Az a mínusz egy pont abból származik, hogy nem tetszettek Amidala ruhái...csak a végén az a kis fehér ruci... Nos, azért kapott ilyen "magas" pontszámot, mert ez volt az első film, amit láttam. (Azt is az RTL klubon ) Talán ebben a filmben tetszik legjobban a fénykardcsata. A legjobb rész ez a csata, zene szempontjából is...KORRAAAAAAH...RATAMAAAAAAH
Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.