Ugrás a kommentre

Sorozatok


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Tehát megnézted a részeket :roll:

Részről-részre jobban szeretem (az első részben benne van a Serenity - Ody mássz le a plafonról, ha oda ugrottál :) :)). A látvány letaglózó, és végre egy sorozat, ahol vannak űrvadászok (a rozoga teknővel szabadon száguldó kapitány mellett az űrvadászosdi a második dolog, amit imádok a Star Warsban - a harmadik meg a Jedik, de azokat még nem láthatom viszont sorozatban), amire eddig azt hiszem nem volt ilyen jól kidolgozott példa, mert sajnos az Űrháború 2063 ehhez képest harmatgyenge próbálkozás volt.

A látvány pedig egyértelműen elsöprő. A karakterek: a szőke cylon ciklont rühelem, mint a bűnt, meg dr. Baltaart is, hogy dögöljön meg mindkettő, különösen a cylon barbie. Apollo és Starbuck rulezz, Adama pedig a legjobb :)

És kis érdekesség, hátha valakit érdekel, ha már így belelendültem. Érdekesség képpen végeztem egy kis összehasonlítást az 1978-as és a 2004-es BSG designek között:

 

Battlestar Galactica:

oldnewbsg4zw.jpg

 

Viper Mark II:

oldnewvipermk26ts.jpg

 

Cylon warrior:

oldnewcylon1sb.jpg

 

Cylon Rider:

oldnewcylonrider24zb.jpg

 

Cylon Starbase:

oldnewcylonbase5li.jpg

 

Azt hiszem elmondható, hogy a 2004-es verzió minden tekintetben jobb. Bár a régi Galaktika se volt olyan rossz küllemű.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én azóta rühelem, hogy megölte az első részben a kisbabát... az szerintem nagyon nem kellett volna. Azóta várom a pillanatot, hogy agyönlőjék (egy már minuszban van).

De aki a csávókámmal van, az csak a képzeletében létezik. :roll:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát erre is tudok egy megoldást: Baltar fejének módszeres szétkalapálása, az talán betesz a képzeletének vagy annak a chipnek, ami esetleg tényleg a fejében lehet. Azt a fickót is legalább annyira kedvelem, mint a Number 6-et. Komolyan, ilyen unszimpatikus figurákat még nem láttam sorozatban, pedig Wesley Crushert is volt alaklmam megismerni a TNG-ben...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jaja, Boomer elég érdekes, tudja, hogy cylon, de mégse tudja, hogy cylon. Vajon a Galaktikán lévő Boomer is olyan, mint a Halot megmentő Boomer? És a Halot megmentő Boomer tudja, hogy a Galaktikán lévő Boomer kicsit tétovázik? És hány Boomer is van? Kettő vagy három? Láttunk egyet a Galaktikán, egyet a Capricán (én először azt hittem, ugyan azok), egyet meg azon az állomáson.

És ha már cylon nő, Number 6 miért nem árulja be a Galaktika hollétét, ha egyszer kapcsolatban van Baltarral? Vagy Baltar tényleg csak halucinál, és a zsenije beleőrült az árulásának és hülyeségének tudatába?

Na és, ki a titokzatos segítő? Ki hagyta az üzenetet Adama kabinjának asztalán, miszerint "Csak hat cylon modell létezik." Engem ez foglalkoztat a legjobban. Talán Boomer volt? Áruló lesz a cylon? De ha elárulja őket, miért robbangat a Galaktikán? Tudathasadásos?

És ha hat cylon modell van, vajon hat emberszerű, vagy ebben a harcos és a rider (vadászgép) is benne van-e? Mert ha az előbbi, akkor van ok az aggodalomra, mert két emberküllemüt még mi sem ismerünk. Ha az utóbbi, akkor no para :D

Érdekes kérdések.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ki ért egyet az alábbi állítással?

 

"a Star Treknek sokkal (nagyságrendekkel) nagyobb kultusza van, mint a Star Warsnak (há végülis csak 3 film volt 20 éven át, hogy is alakulhatott volna ki neki komoly kultusz)"

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na meg a... grat annak, aki ilyeneket mond. Megkérdeném tőle, miben mérik a kultuszt? Film mennyiségben? Akkor végül is a Trek nyert, mert abban 10 film készült, na meg ugye sorozatok tömkelege. Bár SW film még nem bukott meg, ellenben Trek film is és sorozat is.

Ki volt ez az okos kijelentő?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Számomra egyértelműen a Star warsé. Hozzá kell persze tennem, hogy soha egy Star Trek filmet, soha egy epizódot a sorozatokból, soha semmit nem láttam még, ami Star Trek. :D így nem is tudom megitélni. Most is csak ámulok, hogy 10 film van... :D

 

 

Donát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha még egy ST fórumon lett volna, talán-talán érteném az elfogultságát (de nem megérteném), de így aztán meg !!!???!!!

Pedig ahogy elolvasgatom, mostanában a nagyobb SW fórumokon föleg azok jönnek össze akik rühellik az egészet :D

Egyébként az ST-t annyira ne bántsuk, mert a második rész például kifejezetten jó... bár az tény, hogy ha a kultuszukat nézzük, akkor elég megmosolyogtató ez a bizonyos kijelentés :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Most is csak ámulok, hogy 10 film van... :D

Valahol hatnál leragadtam régebben. Mindig azt hittem, hogy hat egész estés film van, a többi sorozat, de kiderült, hogy rosszul tudtam jó sokáig.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na azért szerintem megállhatna a gyászmenet, mikor ilyen kinyilatkoztatást tesz az ember, hogy minek van nagyobb kultusza. Ez hülyeség. Hogyan döntitek el, hogy Wars, Trek, Alien, GyU, Dűne, Firfly, BSG, Smalville, stb... miben méritek. Most ha azt mondjátok, hogy az SW-nek nagyobb a kultusza, mint a Treknek, legalább akkora hülyeséget mondtok, mint az, aki az ellenkezőjét állította. Miben méritek a kultuszt? Kilóban, darabban, hosszúságban? Miben lehet a kultuszt mérni?

Max azt mondhatjuk, hogy ez nekem tetszik, ez meg nem. Ez a nagyobb kultusz olyan dolog, mint az "én vagyok a nagyobb fan" kijelentés, amitől aztán tényleg felmegy a pumpám.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A kultusz alatt természetesen a kulturális jelenséget értem. Azt, hogy ha bemutatnak egy SW filmet azt még a hiradóban is bemutatják. Illetve azt, hogy a film vagy filmek különféle motivumait milyen könnyen felismerik világszerte és szinte beleivodtak a nyugati kultúrába. Megszámolni se tudnám, hányszor hallottam az "Erő legyen veled" kiforditott változatát reklámokban. És ott van a rengeteg filmes utalás... szinte minden második vigjátékban van egy SW-s poén a mai napig.

A Star Trek és az SW ilyen szempontból szerintem nem egy súlycsoport.

 

Ugyhogy én kimerem jelenteni: A Star Warsnak nagyobb kultusza van, mint a Star Treknek!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát nem tom, a híradóban bemondják dolog szempont oksa, de ennek kellemes reklám zöngéje is van.

De a filmbeli utalásokban erősen vitáznék, mert én sem tudnom megszámolni, hány utalás is van Trekre. Felhozhatnám pl a Töketlenek című vígjátékot, de érvelhetek a Stargate SG-1-nal is, vagy pl az Enterprise-ról űrsilót is neveztek el, de azt sem tudom megszámolni, hányszor hallottam már a "hosszú és eredményes életet" kifejezést vagy láttam az ehhez tartozó kézmozdulatot. Szóval szerintem ez nem mérce, mint ahogy a készült filmek mennyisége vagy a jelenlétük ideje sem, mert mindketőnek van bőségesen mit felhoznia.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem mondtam, hogy nincs Star Trekes filmes utalás... csak hogy mint oly sok mindenben ebben sincsenek egy súlcsoportban. Viszonylag sok filmet nézek, de az ST-re nagyrészt inkább sci-fi jellegü alkotásokban utalgatnak, mivel ezeket a filmeket föleg a sci-fi rajongók vékony rétege ismeri. Mig az SW-re nyugodtan lehet utalni egy tini-vigjátékban is a XXI. század hajnalán anélkül, hogy a készitőknek attól kéne félni, hogy valaki nem érti a poént (és most nem egy-két filmről, hanem tényleg az elmúlt két év majdnem összes vigjátékáról lehet beszélni).

De ilyen szempontból nagyonis jó mérték a nézettségi-mutató például. Össze lehet vetni mekkora ember tömeget mozgat meg egy ST-film (BO szempontból elhanyagolhatót) és az SW. Ez számomra nagyonis azt mutatja, hogy a kettő ilyen szempontból nincs egy szinten.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jó, és mennyire tiszta a mozibevétel? Úgy értem, ha a mozibevételt rajongói bázis szempontjából vizsgáljuk, akkor az azt jelenti, hogy csak rajongók mentek el rá. Na már most, ez így eleve nem fedi a valóságot. Mert voltak ott olyanok, akik csak egy filmet láttak benne, és ennyi. Őket is a rajongói bázis számlájára írjuk? És olyanok is vannak, akik éppen az ep3 után hagytak fel a rajongással. Olyanok is, akik utálják az SW-t, mégis beültek, csak hogy legyen miről gügyögniük. Ez igaz a Trekre is.

Ja, és azt ne feledjük, hogy a Trek gyökerét mindig is a sorozat adta, tehát ilyesfomrán véletlenül se mérhető össze a mozibevétellel, ugyanis a Trek más forrásból hozta a pénzt.

 

Perfőben meg nem igazán mérhető a rajongói bázis, mert ugye itt meg megint bejön olyan kérdés, hogy mitől számít az ember rajongónak, ami megint szubjektív megitélés.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.