Ugrás a kommentre

1x02 - Revenge / Justice


Ajánlott hozzászólás

2024. 06. 06. - 13:16, Donát írta:

Szerintem az történt, hogy a 4 Jedi megtalálta az ikreket, Sol mester és Indara mentette Oshat, a másik kettő Maet. 

A másik kettő látott valamit Maetől, ami megrémisztette őket, valszeg azt, hogy Mae a sötét oldalt használta, és őket is megkísértette az, ami Luke-ot, mikor egy pillanat erejéig eljátszott a gondolattal, hogy kinyírja Bent a benne lévő sötétség miatt.

 

A két Jedi ezért ahelyett, hogy segített volna Maenek, inkább megpróbálták megölni őt vagy ellehetetleníteni a megmentését, és talán Indara is látta mindezt és nem tett semmit. Sol mester az egyedüli, aki nem volt ebbe bevonva, egyrészt a karakter integritásából is az sugárzik, hogy nincs ilyen bűntudatra okot adó, palástolandó szégyenfolt a múltjában, másrészről szinte biztosra vette, hogy Mae halott volt. Valószínűleg ő már azt az állapotot látta csak, amit a többi Jedi társa előidézett; egy olyan helyzetet, amiből Mae nem szabadulhatott volna már meg.

 

Csakhogy Mae sötét erejét talán valaki más is megérezte (a Sith), és ő menekítette meg Maet a Jedik helyett, majd magához vette akolitusnak.

 

Ez sok mindent megmagyarázna. A sötét oldal használata miatt a Jedik hihették, hogy jót cselekednek, ám amikor utólag végiggondolták, leeshetett nekik, hogy cserben hagytak egy gyereket. Megmagyarázná Mae Indarához intézett számonkérését is, és azt, hogy Torbin mester miért választotta inkább a halált a tetteinek következménye helyett. 

Könnyel lehet, hogy ilyesmi történt. A később, világosabb pillanatban semmi sem mentheti azt a tettet egy Jedi számára, hogy valami rosszat látott és ezért nem segített egy gyereknek. A gyerekek még alakíthatóak, jó irányba terelhető az egyébként rossz irányba mutató képességük - s ezt ők is felfoghatták, utólag. 

 

@Bence1997-nek az a gondolata is nagyon tetszik, hogy a két testvér nincs olyan messze egymástól az Erő két pólusán, mint ahogy elsőre tűnt, s ezt a készítők is igyekeznek szépen adagolni. Ráadásul szemmel láthatóan sokat jelentettek egymásnak, szerették egymást, s aki magán kívül mást is tud szeretni, az már eleve nem veszett ügy a Világos Oldal számára.

 

Szerintem Osha direkt lőtt mellé mind kétszer, s csak imitálta a lövéseket azután is, csak hogy a többiek ne vádolhassák azzal, segít a nővérének. Pedig bizony segített. Valami nem OK ebben a történetben, rájött ő is.

 

2024. 06. 06. - 1:21, Dzséjt írta:

Apró részlet, de nagyon tetszik, hogy a nem Coruscanton szolgáló Jedik ruházata sokkal rongyosabb. Itt-ott kifeslett, a köpeny kibolyhosodott. Ezzel szemben Yord, Sol és Jecki makulátlanul fest.

Nekem erről a középkori egyházi hierarchia jutott eszembe. Ott is a bíborosok, püspökök igen odafigyeltek a megjelenésükre, miközben a vidéki kolostorokban élő szerzetesek rogyokban jártak. Mondjuk talán a Jedi Rendben nincs ekkora különbség, hiszen vagyona egyiküknek sincs, s elvileg a szabályaik is ugyanazok.

 

Ez a 2. rész még jobb volt, mint az 1. :) Nagyon tetszik, hogy itt megint erkölcsi dilemmákról is szól a történet, s biztos, hogy lesznek itt még karakter árnyalások. 

 

 

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is azt emelném ki elsősorban, hogy elég látványos a különbség a Rend mostani állapota és a 100 évvel későbbi viszonyok között. Itt sokkal inkább érződik a jóhiszeműség és a bizalom. Sol mester automatikusan megbízik Oshában és hisz a lány ártatlanságában. Yord kételkedik ugyan döntése helyességében, mégis elfogadja azt, mi több, amikor Torbin mester halálakor igazolnia kell a történteket, nem rest rögtön kiállni Osha mellett, még ha a bizalmatlansága továbbra is fennáll. 

 

De ha már különbségekről beszélünk, szintúgy látványosan eltér a coruscantiak öltözete azon társaikéhoz képest, akik a peremvidéken teljesítenek szolgálatot egy-egy helyőrségben. Mikor Solék megérkeznek, egy nagyon enyhe feszültséget lehetett érezni a két csoport között, de azért ez semmiképp sem jelentős.

 

Nem hiszem, hogy Qimir nagyobb játékos lenne egy Sith-szolgálónál.

 

Ha jól emlékszem, a Jedi Nagytanács alatt van 4 darab kisebb tanács is (a coruscanti Jedi-templom 4 külső tornyának megfelelően), legalábbis ez a Legends-ben tuti így volt. Lehet, hogy a készítők most ezt a struktúrát hozták vissza és ez magyarázat lehet a "small council" kifejezésre.

Szerkesztve: - Nute Gunray
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

29 perccel korábban, Nute Gunray írta:

Én is azt emelném ki elsősorban, hogy elég látványos a különbség a Rend mostani állapota és a 100 évvel későbbi viszonyok között. Itt sokkal inkább érződik a jóhiszeműség és a bizalom. Sol mester automatikusan megbízik Oshában és hisz a lány ártatlanságában. Yord kételkedik ugyan döntése helyességében, mégis elfogadja azt, mi több, amikor Torbin mester halálakor igazolnia kell a történteket, nem rest rögtön kiállni Osha mellett, még ha a bizalmatlansága továbbra is fennáll. 

De ehhez milyen SW tudás és tehetség kell ennyire finoman ábrázolni? Egy utcáról beesett rendezőnek esélye se lenne így összerakni a képet. Szinte minden képkockán van valami érdekesség. 

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

22 perccel korábban, Nute Gunray írta:

Én is azt emelném ki elsősorban, hogy elég látványos a különbség a Rend mostani állapota és a 100 évvel későbbi viszonyok között. Itt sokkal inkább érződik a jóhiszeműség és a bizalom. Sol mester automatikusan megbízik Oshában és hisz a lány ártatlanságában. Yord kételkedik ugyan döntése helyességében, mégis elfogadja azt, mi több, amikor Torbin mester halálakor igazolnia kell a történteket, nem rest rögtön kiállni Osha mellett, még ha a bizalmatlansága továbbra is fennáll. 

Vesd össze:

image.png

  • Dühítő 1
  • Szomorú 1
  • Tetszik 1
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2024. 06. 06. - 0:08, Dzséjt írta:

Érdekes az is, hogy mintha nem lenne olyan szigorú az alá-fölérendeltség a padawanok és a lovagok/mesterek között. Jecki padawan simán dirigál Yord lovagnak, aki ezt egyáltalán nem veszi zokon. Ami amúgy megintcsak egy szimpatikus vonás a részéről.

Hááááát azért eléggé húzta a száját, de nyelt egyet és el volt intézve részéről. Most képzeld el Anakin mit tett volna ebben az esetben? Tuti a hiszti. Padmét is úgy leoltja, mint annak a rendje pedig ő nem is volt Jedi. 

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

8 órával ezelőtt, Nute Gunray írta:

Ha jól emlékszem, a Jedi Nagytanács alatt van 4 darab kisebb tanács is (a coruscanti Jedi-templom 4 külső tornyának megfelelően), legalábbis ez a Legends-ben tuti így volt. Lehet, hogy a készítők most ezt a struktúrát hozták vissza és ez magyarázat lehet a "small council" kifejezésre.

Dehát ha jól tudom, a nagytanács nem is a középső toronyban ülésezik

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jól tudod. Mind a mozifilmekben, mind a TCW-ben egyértelműen megmutatják, hogy nem a középső toronyban üléseznek. A filmekben csak az ep3-ban járunk egy alkalommal a középső toronyban (amikor holokonferenciát tartanak Grievous legyőzése után), és a TCW-ben is csak egyszer használják a tornyot, amikor Yoda felhozza, hogy kommunikál a halott Qui-Gonnal.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A legutóbbi megtekintésem után elgondolkodtam az előző rész végi jeleneten (amikor Sol megmenti Oshát) és eme rész ütközetén (ahol Sol megállítja az Erővel Maet).

 

Amikor Oshát menti meg a leeséstől, eltart egy ideig, míg Sol visszarántja a lányt. Lehetséges, hogy az alatt a pár másodperc alatt beférkőzött volt tanítványa elméjébe és próbált kutakodni, hogy vajon Oshának van-e köze a gyilkossághoz? (Ugye ebben a részben Mae elméjében próbált szerencsét) Elég hamar kimondta, hogy hisz a lánynak, amikor az közölte, hogy a testvére csinálja az egészet. Pedig a hajón még azt mondta, hogy látta Mae-t meghalni. (Hacsak persze nem ferdített. :hmm:)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.