Ugrás a kommentre

SW könyvek

Darth Revan9

Ajánlott hozzászólás

Nem is kell, nem azért mondtam :)

Amúgy nem tudom, hogy mikor adják ki az új Zahn-regényeket, mert a Szukits szavazásán sajnos elég hátul végeztek. :(

Az Allegiance jövő nyáron mindenféleképpen kijön.

Ha nagyon komolyan veszik a szavazás állásait, akkor lehet, hogy a Choices of One soha nem jelenik meg magyarul.

Én a helyükben Zahn műveit mindenféleképpen kihoznám. Üzleti szempontból óriási baklövés lenne őt hanyagolni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És ráadásul a legjobbak közül valók mind. Szerintem imádni fogod őket. Kezd A gonosz útvesztőjével, aztán A Sith-ek bosszújával, majd a Sötét Nagyúrral folytasd, így nagyon nagy élmény lesz.

A Gonosz útvesztője könyvet olvasom, és már ebben is vannak nagyon jó részek.

Illetve van benn olyan is, amit sajnálok, például:

Leleplezik ugyan Palpatin-t de nem érnek vele semmit, mert nem derül ki.

Egyébként azt még hozzá kell tennem, hogy fura olvasni ezeket a könyveket, főleg azokat amik Anakin

átállása előtt játszódnak. Tele vannak a Jedi-k ötletekkel, hogy milyen lesz majd az élet a

háború után, illetve, hogy kiket miként vonnak felelősségre vagy hogyan pusztítják el a gonoszt.

De sajnos ezekből nem lesz semmi mivel mind tudjuk, hogy mi lesz a történet vége. Ezektől eltekintve nagyon jók a könyvek! :)

Szerkesztve: - SZKipi Padawan
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyébként azt még hozzá kell tennem, hogy fura olvasni ezeket a könyveket, főleg azokat amik Anakin

átállása előtt játszódnak. Tele vannak a Jedi-k ötletekkel, hogy milyen lesz majd az élet a

háború után, illetve, hogy kiket miként vonnak felelősségre vagy hogyan pusztítják el a gonoszt.

De sajnos ezekből nem lesz semmi mivel mind tudjuk, hogy mi lesz a történet vége. Ezektől eltekintve nagyon jók a könyvek! :)

Mi ebben a fura? :) Hiszen természetes, hogy a Jedik nem tudják, mi lesz a háború vége. Épp ezért érdekesek ezek a részek, rávilágítanak arra, hogy másképp is történhetett volna.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Leleplezik ugyan Palpatin-t de nem érnek vele semmit, mert nem derül ki.

Szerintem ez a jelenet a könyv egyik csúcspontja, iszonyúan jól megírta Luceno, ahogy a haldokló tiszt szemszögéből leírja a lelepleződést, és tudja, hogy a Köztársaság elveszett, és azt is tudja, hogy ő nem éli túl, különben Palpatine nem mutatta volna meg magát...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mi ebben a fura? :) Hiszen természetes, hogy a Jedik nem tudják, mi lesz a háború vége. Épp ezért érdekesek ezek a részek, rávilágítanak arra, hogy másképp is történhetett volna.

Ez így van, és ezt ugye sugallja maga a könyv is, de mégsem így történt.

Minden egyes lapon várom, hogy esetleg Palpatin

vagy Dooku hibázik és azzal minden más irányt vesz. :D

De ez lehetetlen, hisz a filmek egyértelműen leszögezik, hogy mi is történt.

Szerkesztve: - SZKipi Padawan
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem pont attól jók ezek a könyvek, hogy az ismert végkimeneteltől függetlenül, olvasás alatt el tudjuk hinni, hogy Palpatine idő előtt lebukhat, Vader meghalhat, stb.

Így van, az az író tehetséges, aki ezt el tudja hitetni az olvasóval.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha pedig valakire igaz a "tehetséges" szó, akkor az Luceno. Még mindig a Sötét Nagyúr a kedvenc Star Wars könyvem.

Nálam egyedül ezt a könyvet nem tudta túlszárnyalni egyik Bane regény sem (holott ezidáig a kedvenc trilógiám), ami magáért beszél. Méltó folytatása az Ep3-nak, ráadásul roppant érdekes témákat feszeget. Engem elve nagyon érdekel ez az éra (az Ep3-4 közti időszak), a TFU imádatom sem véletlen.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Meg hát had legyen már teljes a Timothy Zahn saga idehaza, ha már 9 könyvéből 8 megjelenik. :)

Még bővülni fognak Zahn könyvei. Jövőre jelenik meg egy Han-os regénye az EP3-4 közötti korból.

És úgy tudom még vannak tervei.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nálam egyedül ezt a könyvet nem tudta túlszárnyalni egyik Bane regény sem (holott ezidáig a kedvenc trilógiám), ami magáért beszél. Méltó folytatása az Ep3-nak, ráadásul roppant érdekes témákat feszeget. Engem elve nagyon érdekel ez az éra (az Ep3-4 közti időszak), a TFU imádatom sem véletlen.

Nálam is csak második tudott lenni A Gonosz Dinasztia, akármennyire jó és epic volt. A Sötét Időkben játszódó könyveknek és képregényeknek van egy nagyon sajátos hangulata, ami semmi másra nem jellemző. Nem is prequel és nem is klasszikus hangulatú, még a kettő ötvözetének sem nagyon nevezném. Rengeteg kihasználatlan lehetőség van ezen a téren, ez a csempészek, a fejvadászok kora. Egyszóval a mellékes szereplőké és nem a nagy hősök és tettek ideje. Gondolom az esetleges tévésorozat miatt hanyagolják ezt a szálat. Leginkább Darth Vader miatt szerettem azt a könyvet, hiszen olyan, amilyennek lennie kell, minden megjelenése nagyon hatásos. És olyan igazi Vaderes. És igazán fenyegető, mert végre olyan erősnek ábrázolják, ami alapján elhihetjük hogy tényleg ő a Kiválasztott, Palpatine fő választása. És megismerhetjük milyen az élet az öltözet alatt, áhhh... Nem szaporítom tovább a szót, zseniális. :)

Még bővülni fognak Zahn könyvei. Jövőre jelenik meg egy Han-os regénye az EP3-4 közötti korból.

És úgy tudom még vannak tervei.

Igen, gondolom te is hallottál erről "a Ben Skywalker összeáll Thrawn főadmirális egy életben maradt klónjával" esetet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Darth Bene...

A volt rendőrkapitány? :-)))

Amúgy nem tudom, 220 ezerért egyben megveszi-e valaki..

http://hasznalt-konyv.vatera.hu/konyvcsomag/star_wars_gyujtemeny_68_kulonbozo_db_1518850829.html

Nem akarom megsérteni a könyvek eladóját, de egy hatalmas ökör!!!

Előbb vágnám le a heréimet és a célszerszámomat, mint, hogy egy ilyen gyűjteményt eladjak!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem akarom megsérteni a könyvek eladóját, de egy hatalmas ökör!!!

Előbb vágnám le a heréimet és a célszerszámomat, mint, hogy egy ilyen gyűjteményt eladjak!

Hááát... én azért nem hiszem :D

Amúgy elég drágán adja, és olyan, tényleg nagyon ritka, művek hiányoznak a listáról, mint a X-szárnyú sorozat jó pár része, a Lázadás hajnala, vagy a Vadászó árnyék.

Szerkesztve: - Nute Gunray
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

naja ezt akartam enis mondani hogy epp a java ami hianyzik es az tobb ezer forint meg pluszba

ami viszont teny hogy ha egyenkent veszed meg okt akkor sem vagy sokkal lejjeb ha 13.000 megsporolsz talan de minden bizonyal igy egyben megeri az arat kb 3000 ft db ara josz ki es nemindet tudod kihiozni postakoltseggel anyi alt sot van ami tobbe is kerul vagy evek ig tart

ami azt illeti nekem a regisztralasom ota sem sikerult viszavasarolnom a teljes mut :) vagyis pontosabban a jedi novendek 3 5 6 7 9 es a baktahaboru hianyzik es mostmar boven bentvagyok az ar felet vegeredmenyxben ha megnezed hogy nem egyenkent jon meg es valaki megtudja sporolni a postakoltseget is akkor szerintem realis ar

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, gondolom te is hallottál erről "a Ben Skywalker összeáll Thrawn főadmirális egy életben maradt klónjával" esetet.

Lesz még abból a Ben regényből valami, csak nem olyan formában, ahogy Zahn eredetileg elképzelte.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintetek melyik jobb könyv: A tomboló erő vagy az Én, a Jedi ?

Csak hetek múlva tudnék válaszolni a kérdésre, mivel még nem kaptam kézhez az Én, a Jedit, és most elég sok dolgom lesz, lassabban fogok haladni az olvasással.

De a Szukits honlapján már jó páran értékelték a könyveket, nyilván már sokan olvasták angolul. Ezek alapján úgy tűnik a népnek jobban bejön a Tomboló Erő, mint az Én, a Jedi.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ki olvastam A gonosz útvesztője című könyvet, és nagyon tetszett!

Mindamellett egyre jobban érzem, hogy magában az SW-ben nem

az a legnagyobb csapás, hogy a kiválasztott át állt. Hanem az, hogy Qui-Gon Jinn

meghalt. Alapvető előnye Sidious-nak, hogy Qui-Gon-t

kivonta a forgalomból. Ha ez nem sikerült volna, akkor szerintem nem tudta volna eléri a célját.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem, egyelőre még nem olvastam utána. A Túlélők Keresésében hallottam az Errant Venture-ről először és itt is megjelent, de ha jól emlékszem nem említik, hogyan szerezte meg, de tény, hogy imádja. :) De hogy pont pirosra festeni? >.< Egyébként nagyon kíváncsi lennék rá, persze csak ha nem nagy fáradtság leírni nekem. :)

X-szárnyú sztori ez is, egyik nap megnézem pontosan a könyvben, és megírom :) Ha esetleg karácsonyig nem írok meg olyasmit, amit ígértem, akkor szóljatok rám, mert kiment a fejemből, de szerintem ez nem fog :)

De ettől függetlenül nekem nem ez volt a kedvenc jelenetem, hanem az, amikor Luke és Mara arról beszélnek, hogy mi romlott el Luke-ban. Meg hogy mi történt vele a Dark Empire-ben meg minden és hogy Mara miért hagyta ott az akadémiát. :)

Sajnos a Dark Empire sztoriját nem ismerem, ezért ennél a résznél tudtam, hogy kihagytam valamit, de a leírás alapján szerencsére nem volt nagy hátrány, így is lehetett érteni, hogy mire akar Mara kilyukadni. Szerintem itt hangzik el minden EU- regény (A sötét nagyúr kivételével, mert az egy másik kategória) legjobb és legfontosabb mondata.

Én nem vettem észre, hogy Zahn kiégett volna. Az új könyvei sokkal jobban bejönnek, mint a régiek többsége. Érdekes megnézni a Szukits Kiadó oldalán az értékeléseket. A régebbi könyveinél több a negatívabb vélemény, mint az újaknál. Ez elég meglepő számomra.

Az Allegiance-szel és a Choices of One-nal az amerikai olvasók nagyrészt elégedettek voltak.

Ha az utóbbiakat elolvasom, akkor tudok majd végleg erről vélemény mondani (ami nem két hét, mert egyik könyv sincs még magyarul), de az okok között akár a szavazók korosztálya is ott lehet, akik a régi Zahn-könyveken "nőttek fel", talán azokat részesítik előnyben, és az idősebbek valószínűleg már nem képviseltetik magukat olyan nagy számban a szavazók között :) De mondom, ez csak egy teória :)

Kaptam már e-mailt, hogy kapom a könyveket a Szukitstól, de kénytelen voltam írni nekik, hogy csak hétfőn hozzák ki őket. Bő egy hétig még nem tudok nekiállni olvasni.

Ma voltam az Alexandrában könyvnézőben, és most szembesültem igazán azzal, hogy mekkora a könyvek ára, az SW-k teljesen normál kategóriásak, ilyen a piac ma nálunk.

Valószínűbbnek tartom, hogy a szavazók 80-90%-a nem volt tisztában a Hand of Judgement jelentésével, máskülönben legalábba 2. helyen landolt volna.

Attól függ melyik SW könyv ára normál kategóriás. Az Én, a Jedi nincs benne a normál kategóriás árban. A Tomboló Erő még épp, hogy ott van.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sajnos a Dark Empire sztoriját nem ismerem, ezért ennél a résznél tudtam, hogy kihagytam valamit, de a leírás alapján szerencsére nem volt nagy hátrány, így is lehetett érteni, hogy mire akar Mara kilyukadni. Szerintem itt hangzik el minden EU- regény (A sötét nagyúr kivételével, mert az egy másik kategória) legjobb és legfontosabb mondata.

Én is csak nagyvonalakban ismerem a történetét, lényegében arról szól, hogy Palpatine visszatér egy klón testben, épít egy új bolygópusztító szuperfegyvert, a galaxis ágyút, Luke Skywalker új társakra talál, de közben úgy dönt, hogy csak úgy állíthatja meg az Uralkodót, hogy kihasználja annak vágyát és elhiteti vele, hogy átáll az ő oldalára, holott csak közel akart hozzá kerülni. Ehhez azonban kicsit gonoszkodnia kellett, hogy meggyőző legyen az álcája, de végül legyőzi őt. (Többször is, mert van Dark Empire II. és Empire's End is. De végül sikerült végleg elintézniük őt.) Érdekes volt Mara Jade mondata, miszerint nem is biztos benne, hogy az valóban Palpatine lett volna. Itt csapódott hozzájuk a Bruce Willis imitátor Kam Solusar is, aki eredetileg sötét Jedi volt, de Luke áttérítette őt a jó oldalra. Egyébként melyik mondatra gondolsz, mert most így nem esik le. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Attól függ melyik SW könyv ára normál kategóriás. Az Én, a Jedi nincs benne a normál kategóriás árban. A Tomboló Erő még épp, hogy ott van.

Fele olyan vastag könyveket láttam tegnap kb. 300 Ft differenciával, szóval nem is hajmeresztő egy ilyen vastag könyvnek, amibe kerül.

Egyébként melyik mondatra gondolsz, mert most így nem esik le. :)

Megkeresem pontosan, aztán beidézem :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Fele olyan vastag könyveket láttam tegnap kb. 300 Ft differenciával, szóval nem is hajmeresztő egy ilyen vastag könyvnek, amibe kerül.

De az, hidd el. A puha fedeles fantasy és sci-fi könyvek átlagára 3000 körül van. Ha nagyon vastag akkor több. Ha vékony a könyv és 3500 és 4000 között van az extrém ár már.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jajjj, nem muszáj fáradni ha nem akarsz. :) Nem akarlak itt ugráltatni, először Booster Terrikkel most meg ezzel. >.<

A probléma csupán a még hátralévő 2 szombati vizsga, mert egyébként nagyon szívesen írogatok ilyesmiket, kb. egy évtizeden át nem igazán tudtam másokkal ezekről beszélgetni, most meg kicsit élvezem is :) Szóval egyszer csak várható minden írás, amit ígértem :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A probléma csupán a még hátralévő 2 szombati vizsga, mert egyébként nagyon szívesen írogatok ilyesmiket, kb. egy évtizeden át nem igazán tudtam másokkal ezekről beszélgetni, most meg kicsit élvezem is :) Szóval egyszer csak várható minden írás, amit ígértem :)

Oké, rendben. ^.^ Én az összes vizsgáimat januári időpontra vettem fel. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.