Ugrás a kommentre

A történet

Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Kövezzetek meg nyugodtan, de szerintem a Birodalmi flotta nagy része épségben túlvészelte az endori csatát. Elpusztulni a Halálcsillagot láttuk, ezenkívül Vader rombolóját, meg számos TIE fightert, a csillagrombolók konkrétan nem is harcoltak, ahogy azt Sidious megparancsolta. Ergo el is tudtak menekülni, miután kiderült, hogy két legfőbb vezetőjük meghalt. Az ezt követő évek a Szövetség számára nyilván a mind több csillagrendszer bevonása, a Birodalom számára pedig az újjáalakulás jegyében telt, majd újra kitört a háború. Legalábbis az infómorzsák, amik eddig lehullottak Abrams-ék asztaláról, erre engednek következtetni. Főleg,hogy több pletykaforrás is határozottan említi, hogy birodalmi rohamosztagosok is lesznek az EP VII-ben, szóval nem hinném, hogy szimplán maradványokról beszélhetünk csak. :nana:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt kell hogy mondjam, bármennyire is vannak ellenérzéseim, leginkább Darth Maul visszatérését tartanám leglogikusabb lépésnek. Nem láttam a TCW vele foglalkozó részeit. Meghalt vagy élhet még az EP VII idején???? Szóval ő élére állhatna egy birodalom maradéknak. Ő egy sith, képességei, gyülölete megvan a jedik és a volt és új köztársaság iránt. Anakint és leszármazottait is kellőképen gyülölheti, mert megölték a mesterét. Ráadásul a géplábaival is a kánon része. Ő jó lenne gonosznak, mert ugye itt még mindíg a gonosz kiléte a legnagyobb kérdés. Ha gonosz tuti, akkor minden tuti. Ha meghalt akkor bocsi, rossz ötlet volt.

Szerkesztve: - A pécsi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kövezzetek meg nyugodtan, de szerintem a Birodalmi flotta nagy része épségben túlvészelte az endori csatát. Elpusztulni a Halálcsillagot láttuk, ezenkívül Vader rombolóját, meg számos TIE fightert, a csillagrombolók konkrétan nem is harcoltak, ahogy azt Sidious megparancsolta. Ergo el is tudtak menekülni, miután kiderült, hogy két legfőbb vezetőjük meghalt. Az ezt követő évek a Szövetség számára nyilván a mind több csillagrendszer bevonása, a Birodalom számára pedig az újjáalakulás jegyében telt, majd újra kitört a háború. Legalábbis az infómorzsák, amik eddig lehullottak Abrams-ék asztaláról, erre engednek következtetni. Főleg,hogy több pletykaforrás is határozottan említi, hogy birodalmi rohamosztagosok is lesznek az EP VII-ben, szóval nem hinném, hogy szimplán maradványokról beszélhetünk csak. :nana:

Ezzel maximálisan egyetértek. Eleve, amekkora flottát ott összevontak, kizárt, hogy az a pár Lázadó hadihajó képes lett volna mindet eliminálni. Az meg szerintem kizárt, hogy a flotta a Halálcsillaggal pusztult, mivel ennyire nem voltak hozzá közel. Meg eleve, a Falcon is simán elkerülte a lökéshullámot, hülyén venné ki magát, ha a csillagrombolók meg elpusztultak. Eleve nem lehetett sok okuk már maradni, miután a pajzs leomlott, az Uralkodóval és Vaderrel a kapcsolat megszakadt, a Lázadók behatoltak az állomás belsejébe, ráadásul az Executor is odaveszett. Amikor eztán a Lázadó hajók elkezdtek visszavonulni, gondolom a legtöbb csillagromboló kapitánya (vagy az, aki Piett után a rangsorban következett) már rájöttek, hogy vesztésre állnak és leléptek.

Bár érdekes kérdés, hogy miért is léptek le? Elvégre, bosszúból akár pár csillagromboló cafatokra is bombázhatta volna az Endort az ünneplő tömeggel. :)

És ez csak az endori flotta, nyilván, a Birodalmi Hadsereg ennél kicsit nagyobb lehetett, ha egy egész Galaxist képesek voltak terrorban tartani.

Egy szó mint száz, ha kicsit belegondolunk, azért látható, hogy a birodalmi hadigépezet egész sértetlenül átvészelte az endori csatát. Azért ezekkel kellett aztán valamit kezdeni Lázadó és Birodalmi oldalról is. Érdekes lesz az ep7 világa, annyi szent.

Pécsi: Mault nem volna okos dolog bevonni, mert egyrészt, a TCW-t nem feltétlen látta mindenki, másrészt, a most futó képregényt pláne nem valószínű, hogy mindenki olvassa, haramdrészt, több, közeledne a százhoz korban. Ennél egyszerűbb módja is van Sith-ek előbányászásához. Már ha kellenek a Sith-ek, de mivel már a kánonnak is részesei olyan teremtmények, akik nem Sith-ek, de a Sötét Oldal követői, így a lehetőségek száma ezen a téren igencsak kiterebéjesedett.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mondjuk nekem csak az nem világos, hogy ha a Birodalom él és virul a 7. részben is, akkor mi a búbánatot ünnepelnek annyira a lázadók (meg a galaxis különböző bolygóinak lakói) a Jedi végén? :hmm::? Vagy azt hitték, hogy az Uralkodó halála egyúttal elhozta a szabadságot is, közben meg mégsem?

Egyértelműen úgy lett lezárva, hogy megbukott a Birodalom és azt ünneplik galaxis szerte. Most ebbe kell majd valami árnyalatot (nem is kicsit) vinni, hogy mégse úgy volt az... Kíváncsi leszek, hogy oldják majd meg, hogy ne legyen erőltetett.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Félek hogy ha lesz majd egy apró történet morzsa, ami már hivatalos, elsőre az is szörnyen fog hangozni, és mindenki előre fikázza majd. :D

Ezt borítékolhatod is. Azon lepődök majd meg, ha nem így lesz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mondjuk nekem csak az nem világos, hogy ha a Birodalom él és virul a 7. részben is, akkor mi a búbánatot ünnepelnek annyira a lázadók (meg a galaxis különböző bolygóinak lakói) a Jedi végén? :hmm::? Vagy azt hitték, hogy az Uralkodó halála egyúttal elhozta a szabadságot is, közben meg mégsem?

Én úgy képzelem, hogy a Halálcsillag felrobbantása és az Uralkodó halála után tömeges ellenállás indult be és számos bolygó azonnal fel is szabadult: például azokat amiket láttunk az ep.6 végén meg nyilván egy csomó más is. Ez olyasmi amit érdemes ünnepelni pláne hogy az emlitett planéták közé tartozik a főváros is. Viszont, ahogy a paródia eszközeivel az alább linkelt Robot Chicken videó is fel hivja rá a figyelmet: annak, hogy a teljes Birodalom innentől megszűnt létezni csak mert nincs Halálcsillag meg Uralkodó egyszerüen semmi értelme.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyértelműen úgy lett lezárva, hogy megbukott a Birodalom és azt ünneplik galaxis szerte. Most ebbe kell majd valami árnyalatot (nem is kicsit) vinni, hogy mégse úgy volt az... Kíváncsi leszek, hogy oldják majd meg, hogy ne legyen erőltetett.

Egyértelműen a legjobb megoldás lenne ha az új, RotJ-s ünneplős befejezést visszakanyarintanák a mozis változat eredeti befejezéséhez, amikor szó sem volt galaxis szerte ünneplésről... csak hogy ne legyen annyira egyszerű a korábbi részek élete sem :yeah:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én úgy képzelem, hogy a Halálcsillag felrobbantása és az Uralkodó halála után tömeges ellenállás indult be és számos bolygó azonnal fel is szabadult: például azokat amiket láttunk az ep.6 végén meg nyilván egy csomó más is. Ez olyasmi amit érdemes ünnepelni pláne hogy az emlitett planéták közé tartozik a főváros is. Viszont, ahogy a paródia eszközeivel az alább linkelt Robot Chicken videó is fel hivja rá a figyelmet: annak, hogy a teljes Birodalom innentől megszűnt létezni csak mert nincs Halálcsillag meg Uralkodó egyszerüen semmi értelme.

1956 október 23-án is kimentek a tömegek ünnepelni, ahogy 48 március 15-én is, majd jött a fekete leves. Ez a forradalom lefolyása, kis győzelem, ünneplő tömegek, majd a rendszer visszavágása. Nincs ebben semmi különös. A Jedi végén tör ki a forradalom, amit a birodalmi flotta nyilvánvalóan le is ver pár nap után. Bizonyára új status qo születik, többen állnak a lázadás oldalára, de a Halálcsillag és az uralkodó halála maximum annyit jelent, mint amennyit jelentett Sztálin halála és utána a rendszer még élt 36 évig. Szerintem a Birodalom teljesen szilárd lesz az EPVII-ben, csak sok helyen létrejön majd számos új demarkációs vonal. Mivel már a 3. trilógiáról beszélünk így érdemes megbarátkozni a gondolattal, hogy ezután már nem a Jedi Visszatér és nem az uralkodó halála a Birodalom vége.

Szerkesztve: - Zééé
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyértelműen a legjobb megoldás lenne ha az új, RotJ-s ünneplős befejezést visszakanyarintanák a mozis változat eredeti befejezéséhez, amikor szó sem volt galaxis szerte ünneplésről... csak hogy ne legyen annyira egyszerű a korábbi részek élete sem :yeah:

Ez teljes mértékben így igaz! Az új trilógia tükrében az eredeti eredeti trilógia vége ésszerűbb lesz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valahogy mindig is azt éreztem, hogy Jedivel nem lett maradéktalanul befejezve a story, hiába halt meg a két főgonosz. Ez a szervezet, amit Galaktikus Birodalomnak hívnak, olyan hatalmas, és olyan szinten be volt épülve a galaxis minden zegébe-zugába, annyira uralta annak életét, hogy lehetetlen, hogy pár fontos vezető, meg egy katonai támaszpont megsemmisülése egycsapásra véget vessen az egésznek, és akkor mindjárt szabadság van. Pláne azt nem garantálja, hogy nem tör ki újabb háború az esetlegesen felszabaduló rendszerek között. Ez a befejező (?) trilógia igenis kell még, hogy teljesen helyére rakja a zsarnokságot a galaxisban. El tudom képzelni, hogy az Ep IX. úgy végződik majd, hogy a sötét oldal minden képviselőjének és a birodalmi flottának a teljes szétzúzása után kiáltják ki a Köztársaságot, a Jedi Rendet visszahelyezik eredeti helyére mint a béke őreit, tehát végül ugyanott leszünk,ahol a történet a Baljós Árnyakban elindult...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Belemagyarázni sok mindent lehet, hogy mégse úgy volt és stb. Ezzel szemben az EPVI vége egyértelműen azzal a szándékkal lett kibővítve, hogy az a Birodalom vége.

Milyen mégse úgy volt?? Nem erről írtam, olvasd el még egyszer. Az hogy beraktak egy pár másodperces "szelöbrésön"-t a végére, még nem magyaráz meg mindent. De ha számodra teljesen kielégítő befejezés, akkor oké.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nyilván az SE-be azért került bele ez a montázs, mert akkor Lucasnak éppen olyan kedve volt, hogy nem folytatja a sztorit, ezért végleges lezárásnak szánta (de ne feleddjük, hogy az ep7-8-9 Lucas vázlata alapján készül, szóval ennyire szánta ő véglegesnek a dolgot, maga oldotta fel). De ez nem olyan lezárás, ami mindent megmagyaráz, ami nem hagy maga után kérdéseket, ami minden szálat elvarr. Nem erőszakos belemagyarázás, sőt, egyáltalán nem belemagyarázás itt semmi olyasmi, ami azokra a kérdésekre ad választ, amit a film nem válaszolt meg.

Hogy az ep7 felrúgja az eddigi egyéni elképzeléseket, az valószínű. Aki ezzel nem tud megbékélni, az az ep1-2-3 utálók sorsára fog jutni.

Teljesen kielégítő befejezés. Én továbbra is enyhén szkeptikus vagyok, pl. a PT -nél nem volt bennem félsz. Itt most van. Persze bízzunk a legjobbakban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az EP 1-6 tényleg kerek, egységes és lezárt sztori, ezért ha filmes folytatásról beszélünk, akkor én is szkeptikus vagyok. Hihetetlen. Eddig minden SW filmet úgy várat, mint a messiást, most meg ha az új trilógiára gondolok, számtalanszor úgy érzem: talán jobb lett volna ha sose készül el.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én abban bízok, hogy George annak tudatában adta át a hagyatékát, hogy érdemesnek találta arra, hogy folytatni lehessen, hogy van még mesélni való. A nagy kérdés: lehet-e úgy folytatni a Saga-t, hogy az ne veszítsen a súlyából?

Azt a roppant nehéz utat kell megtalálni, hogy az új részek se a régiek alá, se fölé kerüljenek.

Azt nyilatkozta George még 95-ben, hogy az ep1-3-al szeretné elmesélni, hogy ki van a páncél mögött.

Úgy is feltehető a mostani kérdés, hogy mi érdekes van még a páncél után?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nyilván az SE-be azért került bele ez a montázs, mert akkor Lucasnak éppen olyan kedve volt, hogy nem folytatja a sztorit, ezért végleges lezárásnak szánta (de ne feleddjük, hogy az ep7-8-9 Lucas vázlata alapján készül, szóval ennyire szánta ő véglegesnek a dolgot, maga oldotta fel). De ez nem olyan lezárás, ami mindent megmagyaráz, ami nem hagy maga után kérdéseket, ami minden szálat elvarr. Nem erőszakos belemagyarázás, sőt, egyáltalán nem belemagyarázás itt semmi olyasmi, ami azokra a kérdésekre ad választ, amit a film nem válaszolt meg.

Hogy az ep7 felrúgja az eddigi egyéni elképzeléseket, az valószínű. Aki ezzel nem tud megbékélni, az az ep1-2-3 utálók sorsára fog jutni.

Ennyi! Tökéletesebben nem is lehetett volna leírni. Annyit jelent az EVI vége, amennyit az ember bele akar látni....amennyit egy 56 október 23-án elkattintott képbe belelátsz, amikor az emberek éppen Sztálni szobrát döntik le és hatalmas az öröm....ja, hogy néhány nappal később jöttek az orosz tankok és tönkreverték az ünneplő tömeget. Vagy az már nem számít? Még az SE vége sem egyértelmű! Még azután is jöhet a birodalmi flotta és olyan csapást zúdithat az ünneplők nyakába, amilyet csak akar.

palpi_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

kitekinto_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

...és mi már tudjuk, hogy ezután jött csak az igazi megtorlás.

Szerkesztve: - Zééé
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az EP 1-6 tényleg kerek, egységes és lezárt sztori, ezért ha filmes folytatásról beszélünk, akkor én is szkeptikus vagyok. Hihetetlen. Eddig minden SW filmet úgy várat, mint a messiást, most meg ha az új trilógiára gondolok, számtalanszor úgy érzem: talán jobb lett volna ha sose készül el.

Néha én is így érzek. Bízzunk benne, hogy ránk cáfolnak. :)

A nagy kérdés: lehet-e úgy folytatni a Saga-t, hogy az ne veszítsen a súlyából?

Pontosan! Ez az egész folytatásnak a nagy kérdése! Ami valljuk meg, most még igen kérdéses...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mivel Lucas kezdte ezt az egészet, az ő iránymutatásával kezdtek neki, én annyira nem tartok a filmtől. Meg az a tény sem utolsó szempont, hogy a Disney-Lucasfilm nem engedhet meg magának bukást. Jobban tartok a spin-offoktól.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

http://makingstarwars.net/2014/06/rumors-john-boyegas-character-star-wars-episode-vii/

Érdekes pletyka. John Boyega karaktere a történet elején még a gonosz birodalmiak oldalán lesz egy harcos figura, aki lezuhan a Tatooine bolygón, ezért láttuk a fekete füstfelhőt az Abu Dhabi forgatási képeken.

Egyébként Boyega lenne a "Thomas" kódnevű emberünk, Daisy Ridley meg a "Rachel" kódnevű karakter.

Daisy karaktere menti meg Boyegat a sztori szerint az űrhajó roncsai közül, és Boyega elhatározza, hogy vele tart, majd szép lassan áttér a jó oldalra.

És talán majd valamiféle románc is kialakul közöttük, ami a trilógia későbbi részeiben részletesen kiteljesedik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem is bejön ez a sztorielem-vázlat.

És talán majd valamiféle románc is kialakul közöttük, ami a trilógia későbbi részeiben részletesen kiteljesedik.

És boldogan élnek míg meg nem halnak. :D

Talán ez az első pletyka a sztoriról, amiből valamiféle értelmes történet látszik kirajzolódni. Nem lenne rossz ha igaz lenne.

Még több ilyen jöhetne. :)

Bezony!

Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 4 héttel később...

Boyega mint dezertáló rohamosztagos?

http://www.starwarsunderworld.com/2014/07/rumor-potential-details-about.html

Azért ha már minden hagyományt felrúgnak, ami eddig a SW filmek sajátja volt, legalább annyit hagyjanak meg, hogy a főszereplő egy Erőérzékeny Jedi tanonc legyen, akit egy bölgy Mester tanít. Ha kérhetem...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem nagyon lealacsonyitja az SW-t ha azt feltételezzük hogy egy főszerepet játszó jedi tanonc nélkül nem is működik. Ennél azért sokkal jobban ki van dolgozva ez a világ. Nem tudom miről fog szólni a film de örülnék minél több érdekes újitásnak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.