Ugrás a kommentre

EPVII spoileres topic


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Én örülnék neki, ha egyben forgatnák le a részeket, de két évenként mutassák be. A nagy 3-as öregedését illetően nem aggódnék. Én szinte biztos vagyok benne, hogy nem fog mind a három karakter végig szerepelni egészen az Ep IX. stáblistájáig. Szerintem Luke-ot az Ep VII-ben kinyírják fénykardpárbajban ( ahogy a SW-ban szokás: a trilógiák bevezető részében egy bölcs Jedi mestert mindig lenyisszantanak), Harrison Ford meg már a Jediben is meg akart halni, most végre meg fogják ezt adni neki,ez tuti - bár egyáltalán nem fogok örülni neki. Szóval csak Leiát kell majd formában tartani. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Hobbitnál össze tudták hozni, és már az amit láttunk belőle jó előérzetet adott, szóval ha Abramsen múlik, ők is megcsinálhatják, persze csak ésszel. Ez a John Williams-es dolog nagyon jogos, akármennyire is kitartó az őrangyala.

Szerintem pont a filmzene az a rész, amit annyival előbb nem lehet elkészíteni, hiába forgatják le együtt a 3 részt.

Szerkesztve: - MissKarrde
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Jedi News közölte a hírt, hogy a Star Wars EPVII forgatása csak januárban fog elkezdődni, addig Kenneth Brannagh, Cinderella filmje forog a helyszínen. Ez persze nem zárja, ki, hogy a logisztikai feladatok, irodák felállítása, díszletmunkák stb. azért folynak, de így nem lesz forgatás csak januárban. Mivel ezt a filmet is a Walt Disney égisze alatt készítik, ez vezette meg a Jedi News embereit, egyúttal már azt is tudjuk, hogy a Pinewood stúdió produkciós naptárához miért rendeltek még két rendezőt JJA mellé. Ebből az egyik tehát Kenneth Brannagh volt, de így az is kiderült, hogy nem Star Wars specifikus célból, csak a Cinderella Disney project miatt került előtérbe a neve. A másik rendező is lehet egyéb Disney (talán Marvel) specifikus project miatt terítéken, esetleg a jövőre kezdődő SW spin off film miatt.

Szerkesztve: - Zééé
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én nem bánom, hogy JJ ennyire belemászik az SW -be. Ugyanakkor még nem láttunk tőle mozgóképet, így valahol lutri is, hogy nekünk tetszeni fog-e (amúgy szerintem igen). :) Vajon Abrams ugyanúgy válogatja a lényeket és járműveket mint Lucas? Emlékezhetünk, hogy George a film szinte minden egyes látványelemét saját maga választott ki a rajzokból és modellekből.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Star Trek BR alapján én úgy látom, hogy ugyanúgy belemászik a dologba. Elég részletesen elmondja, mit akar látni, a tervezeteken mit kell módosítani, hogy azok az elképzeléseit tükrözzék. Sokszor él tanácsokkal is, például a havasi bolygón látott vörös izére ő találta ki, hogy száznyi szeme legyen. A díszleteknél is állandóan ott "lebzselt", de az Enterprise új külalakjába is erőteljesen beleszólt. Szóval munkamorálját tekintve erősen hajaz Lucasra.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Abrams doesn't like leaks and he definitely does not want anyone finding out any info about the new movie. It pretty much sounds to me like armed guards are near certain important people who are working on this movie,

http://jedinews.co.uk/news/news.aspx?newsID=13032

 

Éreztem én, hogy J.J. minden követ megmozgat a Disney és Lucafilm háza tájékán, hogy semmi se szivárogjon ki :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A forgatás megkezdése előtt már tudtuk, ki lesz az Into Darkness főgonosza. Persze sikeresen hárították azzal, hogy csak pletyka, meg még tervezik, mi legyen, de most már tudjuk, hogy a helyes infó szivárgott ki. Az előző filmnél meg ugyanígy már jó előre kiszivárgott, hogyan is tér vissza Kirk és csapata a vászonra (időutazás).

Amit viszont szépen titkoltak, azok a részletek. Hogyan és miképpen, ki és miért.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na igen, ez a lényeg, a részletek. Én is sok mindent megtudtam előre az Into Darkness-ből, mégis meglepetést meglepetésre halmozott a film, mert a részletek bolygattak fel mindent. Szóval az EPVII- ből is kiderülhetnek személyek, egyéb karakterek nevei, de a mindent mozgató darabkákkal bizony még a legelvetemültebb spoiler és belső infó vadászok is a vásznat bámulva fognak találkozni először.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tomcsi: egyrészt, az indexnek ne higgyél, még az elkészült filmekkel sincs képben, a készülő félben lévőkkel kapcsolatban pedig nagyobb homályban vannak, mint mi. Másrészt, a készítők már idejekorán leszögezték, hogy az ep7-nek semmi köze sem lesz az EU-hoz, teljesen új "idővonalat" hoznak létre. A legtöbb, amire számíthatunk, azok az olyan cameók, mint Aayla Secura és az Outraider háttérszereplése, vagy Vos emlegetése.

Azt nem jelentették ki, hogy az EP7-nek semmi köze nem lesz az EU-hoz és hogy teljesen új idővonalat hoznak létre. Azt jelentették ki, hogy nem fogják megfilmesíteni a regényeket, képregényeket. (és ez is csak tudtommal az EP7-re vonatkozott, a tavaly november elején tett nyilatkozatban) Van különbség, méghozzá nem is kicsi. Felhasználhatnak karaktereket, eseményeket.

Persze nem kizárt, hogy tényleg áthúzzák az egészet és új idővonalat hoznak létre. De jelenleg ez nem biztos. Majd megtudjuk 2015-ben. Ha biztosan kijelentették volna, hogy teljesen új idővonalat hoznak létre, akkor a könyves részlegnél dolgozó írók, szerkesztők már régen fix dolgokat elárultak volna, és nem lehetne kiolvasni szinte minden interjúból a teljes bizonytalanságot.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt nem jelentették ki, hogy az EP7-nek semmi köze nem lesz az EU-hoz és hogy teljesen új idővonalat hoznak létre.

De bizony Revan, ezt mondták. Dzséjt jól tudja, de majd megkeresem neked ha több időm lesz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

According to a Lucasfilm source, the basis for Star Wars Episode VII will be an original story, rather than taking inspiration from previous Expanded Universe content, such as author Timothy Zahn's Thrawn Trilogy of novels, which chronologically follows the events of Star Wars Episode VI: Return of the Jedi in the Star Wars canon.

Forrás: Wookiepedia

 

Ezek szerint az Episode VII alapja egy eredeti történet lesz, ahelyett, hogy insprirációt merítenének a korábbi EU-s anyagokból, mint pl. a Thrawn trilógiából, ami amúgy kronológiailag a RotJ után jönne a (jelenlegi) SW kánonban

 

Nekem ebből az jön le, hogy Arndt teljesen szabad kezet kapott, hogy valami újat hozzon létre, és esetleg akkor köszönhetnek vissza EU-s dolgok, ha ő vagy JJ kifejezetten akarják

Szerkesztve: - Nabopolasszar
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azzal szerintem mindenki tisztában van, hogy új témával fog gazdagodni a Star Wars világa, de azért jó lenne, ha az EU világához is igazodna és nem támasztanának fel a múlt árnyait, hiszen nemcsak ők léteznek ebben az univerzumban. Természetesen itt Sidioust és Darth Maul-t értem ezalatt. J. J. Abrams-ben én is bízok, mert nem olyan mentalitású mint Lucas, de azért féltem az általa megtervezett galaxist és még nem is Abrams-től, hanem a Disney-től.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nézzétek, az ep7-8-9 alapjai több, mint valószínű, hogy Lucastól származnak. Róla az ep1-2-3 és a TCW után tudhatjuk, hogy pont lezs*rja. mi van az EU-ban, max. a számára kedvesebbeknek ad némi átdolgozott cameo szerepet. És mivel az ep6 utáni Eu lassan már olyan sűrű, hogy azt napról napra elkészített kronológiába sem lehetne belesűríteni, ezért egyértelmű, hogy pont le fogják azt is sz*rni. Eleve baromság megkérni egy írót, hogy igazodni olyasmihez, ami nemhogy több éves múltra tekint vissza, még önmagával is ellent mond. Egyszerűbb ignorálni az egészet, Nem lehet az EU-ra építeni egy mozifilmet, slussz, passz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy teljesen új történet nem jelenti azt feltétlenül, hogy minden más kitörlődik abból a korszakból. Revan is csak erre utalt.

Én is ezt olvasom ki belőle. Nem valószínű, hogy figyelembe veszik, sőt teljesen valószínűtlen, viszont ez azt sem jelenti, hogy törlik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Abból, hogy az új filmek valószínűleg figyelmen kívül hagyják az EU-t, még nem következik az, hogy mindent szándékosan felülírnak belőle. A példa kedvéért, ott a viszonylag közismert Thrawn-trilógia, vagy Mara Jade karaktere. Ha nem akarnak szándékosan trollkodni a készítők, nem okozhat túl nagy problémát érintetlenül hagyni ezeket az elemeket, főleg, miután nem 3-4 évvel járunk majd A Jedi visszatér után, hanem várhatóan 4-5 évtizeddel, amikorra a csaj már beadta a kulcsot, és a régi Birodalomnak is hűlt helye. Ha nem akarják szánt szándékkal felrúgni az Ep6 utáni EU-t, nem lehetetlen, hogy egynéhány mű átvészeli az új filmek megjelenését. Ugyanúgy, ahogy a Thrawn-trilógia átvészelte a prequel filmeket (igaz, apróbb bakik keretében), holott előttük íródott. Úgyhogy annyira azért nem paradox elképzelés. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyetértek, mindez csak attól függ, hogy a készítők veszik a fáradtságot és utána néznek a dolgoknak. Egy Star Trek-szerű megoldás, ahol gyakorlatilag szétszakították az univerzumot, nem lenne jó.

Szerkesztve: - Nute Gunray
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyetértek.

Pl: nem utalnak az új filmekben Thrawn-ra. Ez nem jelenti azt, hogy soha nem is létezhetett. Nem utalnak a filmben, hogy Luke hol kezdte el felépíteni az új Jedi Rendet. Ezzel megint csak nem húzzák át a Jedi-akadémia eseményeit. Az új trilógiában valószínűleg legalább 20, 30 ,vagy akár 40 évet is ugorhatnak előre.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyetértek.

Pl: nem utalnak az új filmekben Thrawn-ra. Ez nem jelenti azt, hogy soha nem is létezhetett. Nem utalnak a filmben, hogy Luke hol kezdte el felépíteni az új Jedi Rendet. Ezzel megint csak nem húzzák át a Jedi-akadémia eseményeit. Az új trilógiában valószínűleg legalább 20, 30 ,vagy akár 40 évet is ugorhatnak előre.

Szerintem pont lesz/rják, hogy mit írnak felül. Nyilván marad olyan EU, ami érintetlen marad, és beilleszthető az új filmek világába, de hogy melyek lesznek ezek, az aligha a minőség sokkal inkább a szerencse alapján fog eldőlni. Ha valamelyik karakter kedvéért át kell húzni a Thrawn trilógiát, mert úgy jön ki a lépés, akkor senki se kételkedjen egy percig sem abban, hogy megteszik. És ez igaz az összes EU-ra. De mivel nyilván mindent nem írhatnak felül 3 filmben (és nem is kell), random módon maradni fog néhány érintetlenül EU regény.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyetértek, mindez csak attól függ, hogy a készítők veszik a fáradtságot és utána néznek a dolgoknak. Egy Star Trek-szerű megoldás, ahol gyakorlatilag szétszakították az univerzumot, nem lenne jó.

Jó rossz példát hoztál, mert egyrészt, ott a korábbi filmek és sorozatok nincsenek ignorálva, míg a könyveket, képregényeket, játékokat a Treknél sohasem vettek figyelembe a filmek és sorozatok elkészítésénél, se a primer univerzumnál, se az Abramsverse-nél. Viszont az utolsó két filmnél alaposan utána néztek a korábbi sorozatok és filmek eseményeinek, ezért rengeteg dolog igen apró részletekben is megegyezik a két univerzum között. Szóval - pláne, hogy ezúttal is Abrams a rendező, míg a sztori ötletek attól a George Lucastól erednek, aki eddig is nagy mértékben tojt az EU-ra -, hogy a Star Trek-féle irányelv fog érvényesülni. Elmesélik a SAJÁT történetüket, oda sem figyelve arra, hogy milyen könyv vagy képregény lesz ledózerolva, egyedül az előző hat film számít (meg talán a TCW, de én ebben is komolyan kételkedem). Ahogy Donát írta: ami megússza, az a szerencsének fogja köszönni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.