Ugrás a kommentre

Filmek


Bomarr

Ajánlott hozzászólás

Agora

I.sz. 4. század, Alexandria, főhősnőnk egy tudós csillagász, aki a Föld törvényszerűségeit kutatja (a film szerint sikerrel), háttérben pedig nyomulnak a keresztyének elég erőszakosan (bálványimádás és a többi miatt, csak nem úgy, ahogy mi azt tanultuk :)). Tudjuk, hogy tudomány és vallás nehezen fért meg a középkorban is, szóval főhősnőnkre nem éppen jó idők várnak. Főleg, mert nő is. Jó az alaptörténet, de nem érzem igazából az összetartó erőt a filmben, nekem túlzottan is eltér egymástól a két két világ ellentétének bemutatása, majdnem mintha másik filmet néznék, így aztán erős közepes. A film legjobb jelenete, a csúcspont a közepén van, minden, ami utána jön, az már valahogy mintha nem illene oda.

Jól hangzik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Batman - A sötét lovag

 

Nagyszerű film, méltó folytatása az első résznek! Tele van mondanivalóval, látványos akciójelenetekkel, drámával és igazságokkal. Nem az a jól megszokott happy end-jellegű szuperhős film, ahol a végén nyer a jó és veszít a gonosz, stb.

Tetszett, hogy elmosódott a jó és a gonosz közti határ, mert ez a mai Világra is nagyon jellemző. Láthattuk mivé tud válni egy egykor teljesen jó ember, ha a körülmények áldozata lesz...hihetetlen.

Joker alakítása fenomenális volt, abszolút egyedi, közönségbarát karakter, még ha nem is az a szerethető fajta. Ő sem az a sablonos pénz vezérelte, hataloméhes főgonosz, amit kismillió hollywoodi maszlagban megszokhattunk.

A történet is rendben van, nem estek túlzásba semmivel. Nem ragozom tovább, tényleg remek film lett!

 

10/10

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jól hangzik.

A wikin fent van a tudósról szócikk, de nem linkelem be, mert túl spoileres, egyszer azért érdemes a filmet megnézni :)

 

Nem olvastam végig, de ez szerintem most lényegtelen :D Elvégre nem az eddigi összes Mo-n bemutatott filmről volt szó, hanem a rendszerváltás után bemutatott filmekről. :)

Pedig el kéne olvasnod a teljes cikket, elég fontos abból a szempontból, hogy miért csak a 90 utáni filmekről szól a lista.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Airbender: Sokka és Katara ahogy éppen vizet idomít. :lol:

katarawaterbending.jpg

 

Amgy most már értem mikor azt mondtátok, hogy visszamennétek Pandorára. :(

Minél többet gondolkozom rajta annál jobban hiányzik, és bár nézegetem a gépen is azért az nem ugyanaz.

hihetetlen mennyire más tud lenni ugyanaz a jelenet egy kis 3Dtől. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jaj :lol: Komolyan ez lenne Katara? Így első ránézésre se korban, se semmiben nem hasonlít az eredetire. Kezdem érezni, hogy a balsejtelmeim a filmmel kapcsolatban beigazolódnak :(

 

Nyugiii ha ez a csaj nem hasonlít rá, akkor nem tudom ki. :D

cast_nicola.jpg

katara1.png

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezen a képen tényleg jobban hasonlít rá :(

Hát ja. Az előzőn úgy nézett ki, mint egy 30 körüli férfi. Bár azt még mindig nem értem, hogy a ruháját mibe krült volna kékre csinálni, meg hogy a jellegzetes frizuráját miért nem tudták megcsinálni :lol:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szegény Flynn's, de lerobbant. Tán nem foglalkoztak már vele, miután a tulaj megörökölte azt a pötty kis multicéget? :)
Érdekes, hogy trilógiát terveznek, melynek első felvonása a Legacy. :) Nagy dobásra készülnek.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kíváncsi leszek a kritikákra. Elvileg az Avatar mellett ez a másik legjobb IMAX movie
Ez a kijelentés hol volt kőbe vésve? Főleg bemutató előtt.

Külföldön pl tucatszámra kerülnek IMAX moziba IMAX filmek.

 

Én a Hubble3D filmet várom, lehet arra be fogok ülni. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.