Ugrás a kommentre

Filmek

Bomarr

Ajánlott hozzászólás

Szerintem egyik dolog sem túl meggyőző és még ellene szól, hogy

egyszer sem "hagyott ki a kép" még egy pillanatra sem, ellentétben a többi képmással, amik a múzeum körül álldogáltak, pedig bőven volt jelenet, ahol megtörténhetett volna

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen,

mert a Thorban, meg az Avengers összes többi képmása is állandóan kihagyott, folyton zizegett a kép, mint egy rossz hologram... Ja nem, azt az egy jelenetet, abban is egy szem másolatot leszámítva soha egy másolat sem hagyott ki.

Mert mi a valószínűbb. Megrezegtetnek két film ki tudja hány másolatából EGYET, hogy eltereljék a néző figyelmét, vagy megírnak úgy egy jelenetet, hogy annak se füle, se farka. Loki kijön a dutyiból, elmegy megkeresni a tök ismeretlen hajón a kis jogarját, de azért a cellában is hagy egy másolatot, meg a cella előtt is, mert előre tudja - hiszen minimum látnok -, hogy jön majd Thor, szóval pont be is időzíti a másolatát, hogy pont akkor lépjen ki, amikor a bratyó pont ráugrik. ÉS, beidőzít egy második másolatot is, mert előre tudja azt is, hogy jön majd Colson egy olyan fegyverrel, ami benne amúgy sem tehet kárt, de azért csak úgy brahiból megvicceli.

És ismétlem: a jelenetben, amikor Loki jön ki, feltűnik, megjelenik, a semmiből előtűnik. Legjobb tudomásom szerint a múzeumokból nem így szokás kijönni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De ha már fent van a hajón és megszerezte azt amit akart, miért folytatná a színjátékot? Miért jön ki a másolat a cellából? Gondolom csak ismerte annyira a testvérét, hogy tudja, hogy előbb utóbb úgyis befut. Ez egy csapda volt neki, hisz mi másért játszotta volna tovább a bezártat.

Szerkesztve: - Nabopolasszar
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Most megválaszoltad a saját kérdésed. ;)

Azért játszotta, hogy csapdába csalja Thort. Nem sokat ért, gondolom ezt tudta is (hisz el is poénkodja a dolgot), de próba cseresznye. :) De ha már a támadás elején eltűnik, akkor valószínűleg Thor sosem megy oda és esik kelepcébe.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De szerintem előbb kiszedték a cellájából, hagyott egy képmást a bratyónak, egyet meg mindenki másnak, hogy még csak véletlenül se jusson senkinek sem az, hogy a kisebbik istenke nincs már a cellájában, hanem éppen a bot visszaszerzésén ügyködik.

Ami a megjelenést illeti, ott csak a botja jelenik meg a semmiből, Loki egyszerűen csak világítva besétál, és tekintve, hogy a bot pont az ominózus "megjelenés" előtti snittben tűnik el, így érthető, hogy újra meg kell hogy jelenjen

1:08-tól a jelenet

http://www.youtube.com/watch?v=BJZbSUCzibw

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És ezt még alul tudták ám múlni a Hannibál ébredésével.

Azt semmiképp nem akartam megnézni, de mikor összevetettem a sorozat (4. résznél járok) és a film szereplőit láttam, hogy előbb mégis be kéne pótolnom a filmet, nehogy lemaradjak utalásokról. Nem sokat segített, de legalább tudom mi lesz a sori végkimenetele. (és pár kapcsolódási pont.)

Ezen kívül fölösleges volt megnézni, mert ez nem is igazán Hannibál film volt, ő szinte csak úgy ott volt, bár az remek volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bocs Dzséjt de..

Loki igazi. Nincs semmilyen képmás Ha másolat lenne akkor egyértelmü utalás lenne rá..

Szerintem is. Elmélkedni persze lehet, hogy mégse valódi, de ha így lenne, szerintem konkrétabban a szánkba rágták volna. Mert a jelek szerint a filmben látottak alapján egyáltalán nem egyértelmű...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem semmi bajom nem volt a Vörös Sárkánnyal. Tudom fura, de számomra az egyik legjobb Lecter film volt az eddigiek közül, sőt a maga módján a Hannibal Ébredése is bejött. Az is fura, hogy én Ridley Scott filmjét, a Hannibal-t tartom a leggyengébbnek a filmsorozatból. A TV sorozatból egyetlen részt sem láttam még, alternatív sztori vagy a Vörös sárkány előzménye vagy mégis mi? + gondolom egy olyan embernek, akinek tetszett a Vörös sárkány a sorozat már kevésbé tetszene...

+ adalék infó. A 2002-es Vörös Sárkány egy remake. Az eredeti 1986-os. (Én még csak a 2002-es remake-et láttam)

Az vitán felüli, hogy a legjobb darab a szériából a Bárányok hallgatnak. Bár ott sem tipikus főszereplő Lecter. Főszerepet a Hannibalban és a Hannibal ébredésében játszik.

Szerkesztve: - Darth Riddick

A sorozat a Vörös Sárkány előzménye, szinte az összes szereplő benne van, akik a filmben is. Szóval nem tudom, hogy tetszene e, de nekem a VS nagyon nem jött be, de a sori tetszik. Viszont számomra egyértelműen a Hannibal lett a legjobb film, simán veri a BH-ot. A VSben kb 10percet szerepel Lecter, olyan mintha csak vele akarták volna ezt a sztorit eladni. De persze ez ízlés kérdése. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De úgy tudom, hogy a Vörös Sárkány regényben is csak mellék szerepel Lecter!

A sorozat pedig a trailerek alapján nem győzött meg. Azok az agancsra kitűzött groteszk ábrázolású testek, stb... WTF?!

Szerkesztve: - Darth Riddick
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De úgy tudom, hogy a Vörös Sárkány regényben is csak mellék szerepel Lecter!

A sorozat pedig a trailerek alapján nem győzött meg. Azok az agancsra kitűzött groteszk ábrázolású testek, stb... WTF?!

Sajna a regényeket nem olvastam, de lehet el kéne.

OFF

A sorozat pedig arról szól, hogy Graham, Hannibal segítségével hogyan old meg sorozatgyilkosos ügyeket. (Persze ez eléggé egyszerű megfogalmazása az egésznek) Ezt az agancsos ügyet pont említik is a Vörös Sárkányban, hogy együtt dolgoztak rajta. Ez nem igazán spoiler. Amúgy vannak benne groteszk dolgok bőven, de hát mit vársz egy Hannibal sorozattól? :D

ON

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Aki ismer, az tudja, hogy nem szoktam IMDB pontokkal jönni, mert kb nem érdekel semennyire, de most mégis majdnem teljesen vita nélkül tudom azt mondani, hogy egyetértek az IMDB pontokkal.

1986 - Red Dragon (Manhunter) - Az embervadász - IMDB: 7.2 (nem láttam még) / Red Dragon (Remake) Vörös sárkány - IMDB: 7.2 (érdekes, hogy a 86-os és a '02-es remake ugyan azon a pontértéken áll... egyetértek a ponttal)

1991 - A bárányok hallgatnak - IMDB: 8.7 (Egyetértek)

2001 - Hannibal - IMDB: 6.6 (nem értek egyet)

2007 - Hannibal ébredése - IMDB: 6.1 (nem értek egyet)

A Hannibal és a Hannibal ébredése IMDB pontjait felcserélném, én legalábbis személy szerint így érzem ;)

Talán a Scott-féle Hannibal is azért jött be a legkevésbé, mert az volt a leginkább groteszk. A többi filmben sokkal visszafogottabb volt a groteszkség, mint a Hannibalban. Gondolom ezt akkor felerősítve láthatjuk a sorozatban... talán éppen ezért nem vonz.

Persze nem kizárt, hogy majd egyszer kivételt teszek...

Ami a regényeket illeti ... fenn vannak a listámon :)

---

Na mindegy, megyek... megnézem a Vörös Sárkányt (kedvet kaptam hozzá) és szunya... :)

Szerkesztve: - Darth Riddick
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mostanában rákaptam a klasszikus amcsi western filmekre. Nem a spagetti fajtára, hanem a hollywoodi termékekre.

Délidő, Hallgatag ember, Rio Bravo, A hét mesterlövész, Butch Cassidy és a Sundance kölyök, a Törvényen kívüli Josey Wales Clint Eastwoodal... micsoda kultmozik ajh..

10/10-es az összes!

Hatalmas filmélmény volt az összes.

:love:

Szerkesztve: - JakeSully
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem is. Elmélkedni persze lehet, hogy mégse valódi, de ha így lenne, szerintem konkrétabban a szánkba rágták volna. Mert a jelek szerint a filmben látottak alapján egyáltalán nem egyértelmű...

Én is csak pislogok azóta amióta ezt Dzséjt felhozta. Erre 0,000001% utalás se volt, szóval valószínűleg téved. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mostanában rákaptam a klasszikus amcsi western filmekre. Nem a spagetti fajtára, hanem a hollywoodi termékekre.

Délidő, Hallgatag ember, Rio Bravo, A hét mesterlövész, Butch Cassidy és a Sundance kölyök, a Törvényen kívüli Josey Wales Clint Eastwoodal... micsoda kultmozik ajh..

10/10-es az összes!

Hatalmas filmélmény volt az összes.

:love:

Akkor ajánlanám még A Jó, a Rossz és a Csúf-ot (a világ egyik legjobb soundtrackjével)!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor ajánlanám még A Jó, a Rossz és a Csúf-ot (a világ egyik legjobb soundtrackjével)!

Hát ha a klasszikus amerikai westernre kapott rá akkor ez nem feltétlenül jó ajánlat. A Jó a rossz és a csúf pont hogy tipikus és persze baromi jó spagetti western. Ezeket egyébként én sokkal jobban szeretem az amerikaiaknál. Persze nem rossz a Délidő meg a Hét mesterlövész de nálam például kanyarban sincs az olyan olasz gyöngyszemek mellett mint az "A Bullet for the General".

Hannibál filmek: nálam mindegyik eltörpül a Bárányok hallgatnak mellett, amiben talán az is közrejátszik hogy gyerekként láttam. Óriási hatással volt rám és persze minden újranézés elég komoly nosztalgia-faktorral is bír. A Scott-féle folytatás se rossz, de nálam a Bárányok hallgatnak az egyetlen igazán nagy film ebben a franchise-ban. A Hannibál TV sorozat pedig iszonyú jó.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vörös Sárkány: hát ez nagyon rossz volt...

Emlékeim szerint ennyire nem volt rossz film.

De úgy tudom, hogy a Vörös Sárkány regényben is csak mellék szerepel Lecter!

Én is így tudtam.

Én is csak pislogok azóta amióta ezt Dzséjt felhozta. Erre 0,000001% utalás se volt, szóval valószínűleg téved. :)

Vagy, mint történetíró, másképpen nézi a sztorit, neki teljesen így logikus, és a készítők szúrtak el valamit. Vagy most az egyszer nem rágtak a szánkba egy tényt :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát ha a klasszikus amerikai westernre kapott rá akkor ez nem feltétlenül jó ajánlat. A Jó a rossz és a csúf pont hogy tipikus és persze baromi jó spagetti western. Ezeket egyébként én sokkal jobban szeretem az amerikaiaknál. Persze nem rossz a Délidő meg a Hét mesterlövész de nálam például kanyarban sincs az olyan olasz gyöngyszemek mellett mint az "A Bullet for the General".

Én is így vagyok ezzel, Bud Spencerrel, és/vagy Terence Hillel megspékelve pedig még jobbak. :D Ez azért elég nagy szégyen az amerikai filmiparra nézve.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor ajánlanám még A Jó, a Rossz és a Csúf-ot (a világ egyik legjobb soundtrackjével)!

Köszi, de már rongyosra néztem :P :P Az olasz éra valamennyi darabját már sokszor láttam, és pont hogy az amerikai western vonal maradt ki, vagy hanyagoltam. Szóval most ezeket pótolom. A klaszikus amcsi darabok is rendben vannak, jók a karakterek és viccesek legtöbbször az alapszituációk. Minőségi darabok.

Szerkesztve: - JakeSully
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát Batman azért párszor visszavonult a képregényekben is szóval nem hiszem, hogy nagy ügy lenne. :D Jó nem pont ezzel a véggel mint Nolan írt. :D

Epic - A zöld urai - Nekem nagyon tetszett ez a mese. Rég nem láttam ilyen jót azt kell mondjam. A látvány valami csodaszép volt, ez 3D-ben is megnézném, és a történet is szépen felépített volt, jól kitalált és monumentális akciókkal, és annál is több humorral. Hát amit a két csiga művelt, azon sokszor fetrengtem a röhögéstől. Nem tudom milyen lehete eredetiben, de szinkron szerintem nagyon állat volt. Én csak ajánlani tudom. :)8,5/10.

http://www.youtube.com/watch?v=ljsCIuSwLZg

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De szerintem előbb kiszedték a cellájából, hagyott egy képmást a bratyónak, egyet meg mindenki másnak, hogy még csak véletlenül se jusson senkinek sem az, hogy a kisebbik istenke nincs már a cellájában, hanem éppen a bot visszaszerzésén ügyködik.

Ami a megjelenést illeti, ott csak a botja jelenik meg a semmiből, Loki egyszerűen csak világítva besétál, és tekintve, hogy a bot pont az ominózus "megjelenés" előtti snittben tűnik el, így érthető, hogy újra meg kell hogy jelenjen

Na majd ezt a jelenetet újra megnézem, ha legközelebb BR-ezek (ezen a miniatűrizált, mellesleg átfordított jeleneten az én monitoromon sajna nem sok minden látszik, és valamiért nálam a youtubue cseszi kitenni teljes képernyőre egy ideje a videókat... pedig a hétvégén telepítettem újra a rendszert :pfff: ). Azt még nem vettem észre, hogy a botja eltűnne előtte (annak megint mi értelme? Mindent meg tud változtatni, kivéve a botját, azt el kell teleporálnia, majd új alakban vissza, vagy mi?). Plusz, miért is használja az "igaziképmás" ugyanazt a vizuális effektet, mint a "nemvalódiképmások"? A ruhája is csak káprázat? :)

De annak akkor is SEMMI értelme, hogy ő előre lát mindent, tudja, hogy befut Thor (ennyi erővel Hulk is odaérhetett volna, vagy senki, mert ugye terv szerint az egész dögnek le kellett volna esnie az égről), ezért ott hagy nem egy, hanem mindjárt kettő képmást (bár a második nyilvánvalóan csak az első eltűnése után jelent meg, mivel Thor belépésekor sehol sem látni). Tehát Loki a legszerencsétlenebb jövőbe látója ezek szerint. :evil:

Mondjuk azt se képmással (mondjatok valami jobb szót, mert azok nem képmások, hiszen fizikai lények), se valós Lokival nem tudom megérteni, hogy minek ez az egész hajcihő, amikor tud teleportálni. Meg emberek fejébe belemászni. Meg úgy ott lenni valahol, hogy ott sincs. Thor hogy a pokolba vehette be, hogy Loki a másodperc hangyafütyinyi idejére is fogoly volt? :)

50 millió dollárt kap Christian Bale ha újra Batman lesz.

http://cinestar.hu/cikk/50-millio-dollart-kap-christian-bale-ha-ujra-batman-lesz/?nomobil=1

Csak legyen hülye, istenem, legyen ennyire hülye! :clap2: Nehogy a TDK-trilógiának köze legyen a Man of Suckshoz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A videó ugye azért kicsinyített és fordított képű, hogy a jútyúb ne ismerje fel és törölje a jelenetet azonnal. Egyébként a fórumra beágyazott videókat nekem sem engedi teljes képernyőre, csak ha előbb rámegyek, hogy megtekintés YouTube-on és onnan már megy.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.