Hozzászólás ideje: 2012. Július 13.13 éve De régen jártam erre... Sajnos nem úgy alakultak a dolgaim ebben az 1 évben, ahogy szerettem volna, ha nem veszitek zokon elmesélném a kis "történetemet". Márciusban úgy ébredtem egy reggel, hogy nem tudok nyelni, irány a dokihoz, aki megállapította skarlátom van, melyet a streptococcus nevű baktérium okozott.(később fontos lesz.) Kaptam 5 napig antibiotikumot majd vissza engedett az iskolába. Március 31-ig semmi bajom sem volt, majd haza érkezve a kollégiumból észrevettem, hogy a lábam tele van piros foltokkal, majd reggelre menni is alig tudtam, annyira fájtak az ízületeim. Megint doki, azt mondta allergia. Oké kaptam kenőcsöt, de anyumat nem hagyta nyugodni, hogy nem múlnak el, ezért 13 óra internetes keresés után rátalált egy HSP nevű betegségre, melyet kikezeletlen streptococcus fertőzés okoz, és a tünetek stimmeltek. Visszavitt a dokihoz, aki vérvétel után megállapította, hogy tényleg ez a bajom. Felvettek az osztályra, 3 napot feküdtem bent, kiengedtek de azt mondták 1 hétig feküdjek. Így is tettem, a "kiütések" (melyekről kiderültek, hogy bevérzések) eltűntek, de 2 nap alatt híztam 7 kilót, amit nem tartottam normálisnak, így szóltam a dokinak aki egy "jól főz édesanyád" mondattal lerázott. Még 1 hét pihenést írt elő, majd 1 hét után kért vizelet mintát, melyből megállapították, hogy gyakorlatilag leálltak a veséim, így Pécsre kerültem a nefrológiára, ahol szerencsére vízhajtóval beindították a veséimet. Szteroid kezelést kapok azóta is, szerencsére jól reagáltam rá, így már minden értékem helyrejött, most már fokozatosan csökkentik a szteroidot, így hamarosan elhagyhatom a szedését is. Csináltak egy vesebiopsziát is, amelyből kiderült ha nincs az az 1 hét tökölés miután szóltam a súlygyarapodás miatt, akkor nincs semmi gond ha a nefrológiára küldenek, mivel a veséim már akkor nem működtek megfelelően. (Bennem maradt a folyadék, ezért volt a hízás). Még vár rám 1 mandulaműtét augusztusban, mert kiderült a skarlát nem lett kikezelve márciusban, és ettől lett az egész, ha kiszedik a gócot akkor megoldódik minden. Szóval ez történt velem, szerencsére volt annyi jegyem, hogy az évemet elfogadják, habár nem voltam iskolában áprilistól...Most már pozitívan látom a dolgokat, még ha bele gondolok is abba, hogy gyakorlatilag április óta dobozba kell végeznem folyóügyeimet... Szerkesztve: 2012. Július 13.13 éve - aaron
Hozzászólás ideje: 2012. Július 13.13 éve Szia aaron! Nem mindennapi történet, de örülök, hogy már jobban vagy.. és remélem, hogy véglegesen helyre fogsz jönni! Üdv újra itt!
Hozzászólás ideje: 2012. Július 13.13 éve Üdv aaron! Tényleg nem semmi történet. Ilyen orvos meg.....na inkább nem is mondok semmit.
Hozzászólás ideje: 2012. Július 14.13 éve Üdv aaron! Elég durva a történeted, mintha egy Doktor House epizód forgatókönyvét olvastam volna Jobbulást!
Hozzászólás ideje: 2012. Július 14.13 éve Én nem is tudom hogy bírnám ezt ki, még életemben nem voltam kórházban (csak látogatóban).
Hozzászólás ideje: 2012. Július 14.13 éve Üdv, Aaron. Veled még nem nagyon beszélgettem errefelé, de kívánok neked jobbulást, meg minden.
Hozzászólás ideje: 2012. Július 14.13 éve Köszi mindenkinek. Én nem is tudom hogy bírnám ezt ki, még életemben nem voltam kórházban (csak látogatóban). Hát igen, összesen 20 napot feküdtem bent, életem legrosszabb időszaka volt, utólag én sem tudom, hogy hogy bírtam ki. Tele van ilyen dokikkal az ország Igen, sajnos nagyon sok a felelőtlen orvos, és úgy a legbosszantóbb az egész, hogy tudom, ha kapok márciusba még egy doboz antibiotikumot semmi bajom sincs. Egyébként gondolkoztunk rajta, hogy bepereljük orvosi gondatlanság miatt, mert ugye a gyógyszerek nem olcsók és eleinte hetente kellett beutaznunk Pécsre (30 km) kezelésre. Kellett venni még speciális naptejet, napszemüveget, étkezésemet is át kellett alakítani a szteroid miatt, napi 600-700 kalóriánál nem ehetek többet, hogy ne hízzak el. Beszéltünk is egy ügyvéddel aki azt mondta sikeres lenne, de tudva, hogy képviselő az önkormányzatban biztos elintézné valahogy... Szerkesztve: 2012. Július 14.13 éve - aaron
Hozzászólás ideje: 2012. Július 14.13 éve Az előzmények itt találhatóak. Lassan ide is elér a hidegfront. Szerkesztve: 2012. Július 14.13 éve - Ody Mandrell
Hozzászólás ideje: 2012. Július 14.13 éve Szerző Itt nappal elviselhetően meleg van, este meg szél. Tegnap konkrétan be kellett jönnöm a függőágyból, hogyan hideg volt Már csak egy kis eső hiányzik. Kollégám mesélte hogy náluk még a pálma is kiszáradt.....
Hozzászólás ideje: 2012. Július 14.13 éve Mi az elmúlt két napban fát vágtunk, meg hordtunk be, de jön még egy IFA-val. Mindig sötétedés után értem be, fáj most mindenem, elegem van. Kialszom végre magam, aztán holnap meg irány a Balaton part, reggae zenei találkozó. Annyira nem vagyok oda érte, főleg, hogy a magyaroknak annyi közük van ehhez a feelinghez, mint a viking metálhoz, de lesz sok csaj, ha jó idő lesz úgyis megejtünk egy kis pucér fürdést, azt pedig nem hagyhatom ki...
Hozzászólás ideje: 2012. Július 16.13 éve Tornádók pusztítottak szombaton De durva. Nem is tudtam hogy Lengyelországban is vannak tornádók.
Hozzászólás ideje: 2012. Július 16.13 éve Jobbat mondok... nálunk is vannak tornádók, csak eddig még mindig úgy alakult, hogy nem nőttek nagyra, de egyikről másikról akad fénykép vagy videó felvétel is! Néhány példa: Katt! Vagy ez: --- Nyíracsádon is volt egy a nyár elején... ott jelentős károk is keletkeztek. Szerkesztve: 2012. Július 16.13 éve - Darth Riddick
Hozzászólás ideje: 2012. Július 16.13 éve Jobbat mondok... nálunk is vannak tornádók, csak eddig még mindig úgy alakult, hogy nem nőttek nagyra, de egyikről másikról akad fénykép vagy videó felvétel is! Ja néha-néha van 1-2, de nem 2-es erősségű mint Lengyelországban. Majd ha itt is akkorák lesznek akkor lehet félni asszem.
Hozzászólás ideje: 2012. Július 16.13 éve Van egy nCore meghívóm. Akit érdekel az keressen meg privátban vagy más csatornán.
Hozzászólás ideje: 2012. Július 16.13 éve Norbi... ha már ilyenek vannak csak idő kérdése, hogy nagyobbak is legyenek.
Hozzászólás ideje: 2012. Július 16.13 éve Norbi... ha már ilyenek vannak csak idő kérdése, hogy nagyobbak is legyenek. Azért mondom, most még nem kell tartanunk
Hozzászólás ideje: 2012. Július 16.13 éve Hát... a Nyíracsádon látottak alapján nem vagyok ebben annyira biztos!
Hozzászólás ideje: 2012. Július 16.13 éve Én nem fogok cigányozni, de Flóri, igazad volt. Köszönöm, csak, hogy lássunk is egy képet róla! A tettes és lehet, most "kivételesen" igazam volt, de úgy tűnik volt annyira okos, hogy ismerje a környezetét, annyira már nem, hogy ne dobja el a telefonját... Jah és annak is üzen a képen akik védeni akarták! Lehet, hogy hazugságot lenyel ez az ország és eltűr, de az is buta aki nem veszi észre, hogy miket meg mernek már tenni ezek az "önkényes lakásfoglalók". Sportolók, rendőrök, jöhetnek a politikusok!!!
Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.