Hozzászólás ideje: 2017. Július 27.8 éve A Marvel Star Warst eddig Jason Aaron írta, azonban a hírek szerint a 37. rész után átadja a stafétát Kieron Gillennek, aki korábban az első Darth Vader-sorozatot írta, most pedig a Doctor Aphrát. Az író már azt is elárulta, hogy az első története a jedhai romok között játszódik majd.
Hozzászólás ideje: 2017. Július 28.8 éve Szerző Ebben még annyi plusz infó van, hogy elmegyünk Jedhára.
Hozzászólás ideje: 2017. Július 30.8 éve A Star Wars Mesékhez hasonló képregénysorozat elindul szeptemberben Star Wars Adventures címen. - Egyrészt az első kötet hivatalos leírásából kiderül, hogy mindhárom érából kapunk rövid történeteket: a Baljós árnyak előtti időkből és Az utolsó Jedik korából egyaránt. - Ahogy korábban is írtuk, ezek a sztorik kánonnak számítanak majd. Azonban annyit csavartak a dolgon, hogy szerepel majd néhány olyan történet, amit Maz Kanata tolmácsol az olvasóknak - ennek megfelelően ezekben előfordulhat olyasmi, ami nem igaz, mert egyszerűen Maz "hozzáköltött" az igazsághoz. - Minden kötetben összesen két képregény lesz: az egyik egy "fő" történet a központi karakterekről, a másik egy "mellékes" sztori a mellékszereplőkről és a tévésorozatokból ismert figurákról. Az első számban egy Jakkun játszódó sztori Rey-ről, amelyben Unkar Pluttot elrabolják; és egy történet az előzményfilmek idejéből. A másodikban a Rey-sztori folytatódik, és lesz majd még egy prequel-történet is. A harmadik kötet egy történetében Finn talál egy kis lényt az Első Rend hajóján, és megpróbál neki egy új otthont keresni, mielőtt Phasma rábukkanna. A negyedik füzet egyik története pedig egy Luke-Leia történet lesz. Szerkesztve: 2017. Július 30.8 éve - tomcsi80
Hozzászólás ideje: 2017. Augusztus 5.8 éve Az utolsó Jediket felvezető anyagok egyike a Star Wars: Captain Phasma című képregény lesz. Írója Kelly Thompson jegyzi a Marvel Star Wars-sorozatának második különszámát. Vele beszélt most a Comic Book Resources az új munkájáról. Az írónő azt előre leszögezte, hogy a karakter múltjáról ebben a képregényben nem fogunk megtudni semmit, mivel azzal majd Delilah S. Dawson Phasma című regénye foglalkozik. A két történet elmondása szerint annyira nem fog kapcsolódni, hogy az ő képregénye érthetetlen lenne a könyv olvasása nélkül is, de ha valaki olvassa a regényt, annak számára bizonyos dolgok képregényben plusz jelentéssel bírnak majd. Ez a sztori a Csillagpusztító bázis felrobbanása után játszódik, ennek megfelelően Phasmát itt a bosszú hajtja. A képregény hangulata az első Darth Vader-sorozatét idézi majd. Vendégszerepben feltűnnek majd ismerős arcok, de főleg új karaktereket kapunk, többek közt az Első Rend egyik pilótáját és egy új droidot. A helyszín is új lesz: egy eddig ismeretlen bolygó, fantasztikus szörnyekkel. Emellett Thompson elárulta azt is, hogy a képregényben nem fogja levenni a sisakját Phasma, mivel nem akarta, hogy a rajongóktól "elvegye" az élményt, hogy ezt először filmen lássák. http://www.cbr.com/interview-captain-phasma-star-wars-kelly-thompson/
Hozzászólás ideje: 2017. Augusztus 5.8 éve Szerző Egyelőre úgy tűnik, hogy ez alapján számomra a regény érdekesebb lesz.
Hozzászólás ideje: 2017. Augusztus 9.8 éve Szerző Novemberben jön a Last Fligt of the Harbinger és az End of Games.
Hozzászólás ideje: 2017. Augusztus 21.7 éve Az ébredő Erő ifjúsági képregény-verziója és az Adventures című antológia sorozat után az IDW adja ki a Zsivány Egyes fiatalabb korosztályokat célzó képregény-adaptációját is. A kötet december 12-én érkezik angolul. A borítóját már közre is adták:
Hozzászólás ideje: 2017. Augusztus 22.7 éve Szerző Nem tudom minek kell kétfajta képregény adaptáció is.
Hozzászólás ideje: 2017. Augusztus 28.7 éve Részlet a Mace Windu képregényből. Szerdán jelenik meg az első szám. Remélem a sztori jó lesz, mert a rajzstílus nem tetszik. Yoda, úgy néz ki, mint egy zombi. Egyébként ez fog kapni rajongói fordítást?
Hozzászólás ideje: 2017. Augusztus 28.7 éve Szerző A sztori érdekel elsősorban engem is. Ha lesz olyan jó, mint a Töréspont, akkor örülni fogok.
Hozzászólás ideje: 2017. Augusztus 28.7 éve Egyébként ez fog kapni rajongói fordítást? Én leszek az elkövető.
Hozzászólás ideje: 2017. Augusztus 29.7 éve Sokan valószínűleg örülni fognak a hírnek, miszerint John Jackson Miller is írt egy részt a Star Wars Adventures képregény-antológia sorozatba. A sztoriról egyelőre nem tudni semmit, csak annyit, hogy a főszereplői Luke, Leia és a két droid lesz. Az író külön ki is hangsúlyozta, mennyire örül annak, hogy ezekről a karakterekről is írhat egy történetet. A Miller-féle képregény a 4. kötetben kap majd helyet.
Hozzászólás ideje: 2017. Szeptember 9.7 éve Az ébredő Erő ifjúsági képregény-adaptációja múlt héten vált elérhetővé az IDW jóvoltából. A 80 oldalas kiadvány meglepő módon tartogat néhány érdekes meglepetést, ami a filmben nem szerepelt. Az első dolog Rey Erő-látomásához kapcsolódik, pontosabban ahhoz a jelenethez, ahol Kylo Ren hátulról leszúr egy fejfedőt viselő alakot, akire Pablo Hidalgo egyszerűen csak a "Clan Leader" (azaz Klánvezér) nevet adta. Viszont az ifjúsági képregényben úgy ábrázolják, hogy a döfés pillanatában kiejt a markából egy kék pengéjű fénykardot. Sokak szerint ennek fényében a fénykardos alak lehetett Luke egyik tanítványa, vagy az akadémiájának egyik őre. Szerkesztve: 2017. Szeptember 9.7 éve - tomcsi80
Hozzászólás ideje: 2017. Szeptember 9.7 éve A másik érdekesség Kylo Ren és Rey fénykard-párbajához kötődik, aminek végén az ifjúsági képregényben Rey kettévágja Ren markolatát és nem ejt sebet a legyőzött férfi arcán. Nos, ez mindenképpen ellentmond a filmben történtekkel, és Pablo Hidalgo szerint ez nem történt meg a film szerint, és hogy a szerző csupán egy kis drámát akart csempészni a párbajba.
Hozzászólás ideje: 2017. Szeptember 9.7 éve Az ébredő Erő ifjúsági képregény-adaptációja múlt héten vált elérhetővé az IDW jóvoltából. A 80 oldalas kiadvány meglepő módon tartogat néhány érdekes meglepetést, ami a filmben nem szerepelt. Mivel ezek spoileresek a jövőre nézve, a tovább mögött mutatjuk meg ezeket. Az első dolog Rey Erő-látomásához kapcsolódik, pontosabban ahhoz a jelenethez, ahol Kylo Ren hátulról leszúr egy fejfedőt viselő alakot, akire Pablo Hidalgo egyszerűen csak a "Clan Leader" (azaz Klánvezér) nevet adta. Viszont az ifjúsági képregényben úgy ábrázolják, hogy a döfés pillanatában kiejt a markából egy kék pengéjű fénykardot. Sokak szerint ennek fényében a fénykardos alak lehetett Luke egyik tanítványa, vagy az akadémiájának egyik őre. "A rajzoló túlzásba esett" - mondta Pablo. Ez nem a Jedi templomnál van.
Hozzászólás ideje: 2017. Szeptember 24.7 éve Az utolsó Jedikhez kapcsolódó képregényt jelentettek be, amelynek a címe Storms of Crait (azaz "Crait viharai") lesz, és mint a cím is mutatja, a VIII. rész egyik fő színhelyéül szolgáló bolygó, és az ott levő Lázadó támaszpont háttértörténetét meséli majd el, a Skywalker-testvérekkel a főszerepben. Az írói Ben Acker és Ben Blacker (Join the Resistance) lesznek, rajzolója pedig a korábban a marvel központi Star Wars-sorozatán is dolgozó Mike Mayhew lesz. Az egykötetes képregény december 27-én jelenik majd meg.
Hozzászólás ideje: 2017. Szeptember 28.7 éve Előrendelhető státuszba került a Darth Vader sorozat befejező része, A játszmák vége. Valamint a Star Wars sorozat 4.része, A Harbinger utolsó útja. Előbbi várható megjelenése december 6., utóbbié november 29.
Hozzászólás ideje: 2017. Szeptember 30.7 éve A Storms of Crait (Crait viharai) írói a starwars.com-nak adott interjúban elárultak pár apróságot a történetről: - Az eredeti trilógia nagy hármasa, Luke, Leia és Han mellett szerepelni fog majd benne Wedge is; ugyanakkor rajtuk kívül kapunk majd új Lázadó karaktereket is. - A történet negatív karakterei közül egyesek a kánon-képregények olvasóinak ismerősek lesznek. - A címszereplő bolygón, a Craiten, amely a VIII. részben is benne lesz majd, azért létesítenek Lázadó bázist, mert nagyon félreeső és teljesen elhagyatott. Az egyik karakternek lesz majd valamilyen előtörténete is a bolygóval. - A történet fő témája az lesz, hogyan tanul bele a vezető szerepébe Luke a Halálcsillag elpusztítása után.
Hozzászólás ideje: 2017. Október 1.7 éve Milyen képregények várhatók a Szukitstól 2018-ban? A Star Wars folytatódik, mellette kiadják majd a kissebb, egy kötetes sorozatokat? Nagyon remélem, hogy mind a Darth Maul: Son of Dathomirt, meg az új Darth Mault is olvashatjuk majd magyarul.
Hozzászólás ideje: 2017. Október 4.7 éve Az új Vader képregény 6.száma volt eddig a legjobb. Vader most találkozott először a Főinkvizítorral, akiről még annyit megtudtunk a Rebels-en kívül, hogy nem került be a Jedi-rend legfelső körébe. Következő számban pedig Vader elkezdi kiképezni a többi inkvizítort is, akik szintén a világos oldalt képviselték korábban. Eddig nagyon jó kis sorozat ez!
Hozzászólás ideje: 2017. Október 4.7 éve Az új Vader képregény 6.száma volt eddig a legjobb. Vader most találkozott először a Főinkvizítorral, akiről még annyit megtudtunk a Rebels-en kívül, hogy nem került be a Jedi-rend legfelső körébe. Következő számban pedig Vader elkezdi kiképezni a többi inkvizítort is, akik szintén a világos oldalt képviselték korábban. Eddig nagyon jó kis sorozat ez! Nekem is nagyon tetszett. Tényleg remek sorozat, a rajz miatt kicsit fura néhol az ábrázolás - tkp. mindig - de ettől eltekintve nagyon meg vagyok elégedve a képregénnyel. Más: Végre egy jó rész a SW -ből. Az eddigi standalone számok közül csak a Hanos történetet tudtam élvezni, de most ez is betalált, sőt nagyon jó lett. A 37. szám a SCAR squadront emelte a középpontba, Krell osztagát. Remek volt az eleje, és az egész akció is. És jövő hónaptól megyünk vissza Jedha -ra. Szerkesztve: 2017. Október 4.7 éve - Bence1997
Hozzászólás ideje: 2017. Október 9.7 éve A Forces of Destiny-sorozathoz kapcsolódó képregények érkeznek majd januártól. A sorozatot az ifjúsági képregényeket kiadó IDW jelenteti meg, és az egyes történeteket olyanok írják, mint Delilah S. Dawson (Phasma), Elsa Charretier, Beth Revis (A Lázadás hajnala) és Jody Houser (a Zsivány Egyes és Thrawn-képregények szerzője).
Hozzászólás ideje: 2017. Október 20.7 éve A Storms of Crait képregényért is felelős Ben Acker és Ben Blacker egy másik képregényt is írnak a VIII. részhez kapcsolódóan: ennek a címe Star Wars: The Last Jedi - DJ lesz, és értelemszerűen a Benicio del Toro alakította karakter, DJ előtörténetét meséli el. A képregény egykötetes lesz, januárban jelenik majd meg. Rajzolója a Doctor Aphrán is dolgozó Kev Walker lesz. Szerkesztve: 2017. Október 21.7 éve - tomcsi80
Hozzászólás ideje: 2017. Október 27.7 éve Szerző 2018-as Star Wars képregény megjelenések: Star Wars 5. kötet: Yoda titkos háborúja (Star Wars 26-30. szám + Annual 2) Darth Vader (2. sorozat) 1. kötet (Darth Vader 1-6. szám) Doctor Aphra 1. kötet: Aphra (Doctor Aphra 1-6. szám) The Screaming Citadel (The Screaming Citadel, Star Wars 31-32. szám, Doctor Aphra 7-8. szám) Obi-Wan & Anakin Darth Maul
Hozzászólás ideje: 2017. Október 27.7 éve Jó lista, sejtettem, hogy az új Vader sorozatot nem hagyják ki, teszem hozzá jól tették, mert jó eddig a sztori. A két mini szériának meg különösen örülök. Ilyen sorrendben fognak megjelenni, ahogy írtad őket? Szerkesztve: 2017. Október 27.7 éve - luke19
Hozzászólás ideje: 2017. Október 27.7 éve Szerző Az még nem biztos. Jelenleg a kiadó a Star Wars 5-öt, és az új Darh Vader 1-et szeretné kiadni elsőként, viszont a bürokratikus eljárások utolsó fázisa el szokott húzódni, úgyhogy per pillanat úgy néz ki: tavasz közepe előtt nem nagyon jön új kötet.
Hozzászólás ideje: 2017. Október 27.7 éve Remek hírek! Az új Vader sorozatban bíztam, hogy érkezik, azért sem indult el a rajongói fordítás. Viszont számomra az Aphra is legalább ilyen volumenű jó hír (nem voltam biztos benne, hogy belevág a Szukits), mert a magyar fordításával enyhén szólva is akadtak problémák az eddig ráállított össze-vissza ígérgető, de teljesen megbízhatatlan emberek révén. És sajnos (illetve nem sajnos, mert rég rossz lenne, ha nem lenne más dolgom) nem csinálhatok én minden képregényt. Lényeg a lényeg, várom őket szeretettel.
Hozzászólás ideje: 2017. Október 29.7 éve 2018-as Star Wars képregény megjelenések: Star Wars 5. kötet: Yoda titkos háborúja (Star Wars 26-30. szám + Annual 2) Darth Vader (2. sorozat) 1. kötet (Darth Vader 1-6. szám) Doctor Aphra 1. kötet: Aphra (Doctor Aphra 1-6. szám) The Screaming Citadel (The Screaming Citadel, Star Wars 31-32. szám, Doctor Aphra 7-8. szám) Obi-Wan & Anakin Darth Maul Ez a Darth Maul - Son of Dathomir, vagy az új Marvel Darth Maul TPB? Alapvetően a Son of Dathomirnak jobban örülnék...
Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.