Ody Mandrell Hozzászólás ideje: Csütörtök 10:28 Hozzászólás ideje: Csütörtök 10:28 8 perccel korábban, Rixon írta: annyira padlóra küldött érzelmileg másodjára is, hogy egyszerűen nem tudtam mederbe terelni a gondolataimat. Nekem egyfolytában ezen jár az eszem bárhol vagyok. Pedig még csak egyszer láttam a részeket, mégis óriási hatást gyakorolt rám. 1 Válasz
Frenkie Hozzászólás ideje: Csütörtök 18:22 Hozzászólás ideje: Csütörtök 18:22 8 órával ezelőtt, Nute Gunray írta: Egyrészt jó, hogy hármasával jönnek a részek, mert összefüggő történetszálakról van szó, ahol az első rész sokszor felvezető, a második rész meg összekötő. Ez így volt néha az első évadnál is, de nem ennyire markánsan. Másrészt sajnos ez a formátum a jó kis kibeszélőket helyenként megölte, hiszen megkapjuk a harmadik résszel rögtön a legtöbb választ, így a számomra sokszor legalább annyira élvezetes ötletelésre és együtt gondolkodásra nincs mód. Én ezt úgy oldom meg hogy megnézek egy részt ,utána írom egyből a véleményemet. Aztán nézem a másodikat. Válasz
Cpt. Rex Hozzászólás ideje: Csütörtök 18:38 Hozzászólás ideje: Csütörtök 18:38 Nem nagyon lehet szavakba önteni a mostani hármast.. Nem hittem volna, hogy lehet űberelni az 1. évadot, de már most sikerült, pedig még van 3 rész az évadból. Egy pillanatra megsajnáltam, Spoiler Dedra-t, de hála égnek hamar elmúlt.... 1 Válasz
Ody Mandrell Hozzászólás ideje: Csütörtök 19:48 Hozzászólás ideje: Csütörtök 19:48 @Donát megvagy még? Válasz
csoli1138 Hozzászólás ideje: Péntek 07:13 Hozzászólás ideje: Péntek 07:13 Na elnézést a késésért, most hoztam a képeket, nem kicsi a baj, mert fájdalom még csak a 7. részt láttam. Most fog menni ma délelőtt. De úgy látom, jobb ha bekészítek zsepit, vagy xanaxot, vagy mit javasoltok? 207: 208: 209: 2 Válasz
Ody Mandrell Hozzászólás ideje: Péntek 07:15 Hozzászólás ideje: Péntek 07:15 2 perccel korábban, csoli1138 írta: De úgy látom, jobb ha bekészítek zsepit, vagy xanaxot, vagy mit javasoltok? Jöhet minden, plusz egy kis whiskey (vagy amit szeretsz). Kelleni fog. 12 órával ezelőtt, Cpt. Rex írta: Nem nagyon lehet szavakba önteni a mostani hármast.. Nem hittem volna, hogy lehet űberelni az 1. évadot, de már most sikerült, pedig még van 3 rész az évadból. Egy pillanatra megsajnáltam, Spoileres tartalom megtekintése Dedra-t, de hála égnek hamar elmúlt.... Akkor ezen nem aludtál el. 1 Válasz
Donát Hozzászólás ideje: Péntek 12:48 Hozzászólás ideje: Péntek 12:48 16 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta: @Donát megvagy még? Igen, de még nem láttam az új részeket. Épp újranézem az első 6-ot, még 2 kell, aztán jöhet az aktuális új hármas. 1 2 Válasz
Rixon Hozzászólás ideje: Péntek 20:30 Hozzászólás ideje: Péntek 20:30 2025. 05. 08. - 9:22, Ody Mandrell írta: @Rixon mikorra várható a harmadik etapos videód? Kint van 5 1 Válasz
Ody Mandrell Hozzászólás ideje: Péntek 20:38 Hozzászólás ideje: Péntek 20:38 Sajnos most melózok, de holnap reggel az lesz az első, hogy megnézem. Válasz
Yoda József Hozzászólás ideje: Péntek 21:12 Hozzászólás ideje: Péntek 21:12 Nagyon jó az 56-os párhuzam! Válasz
Ody Mandrell Hozzászólás ideje: Péntek 21:20 Hozzászólás ideje: Péntek 21:20 (szerkesztve) Az Andor a második helyre lépett fel a múlt heti nézettségben, 714 millió perccel! Szerkesztve: 17 órával korábban - Ody Mandrell 4 Válasz
Yoda József Hozzászólás ideje: Péntek 21:32 Hozzászólás ideje: Péntek 21:32 Király, nőjön csak! Válasz
Ody Mandrell Hozzászólás ideje: 17 órával korábban Hozzászólás ideje: 17 órával korábban Diego Luna és Tony Gilroy részvételével lesz egy élő Q&A a Star Wars hivatalos csatornáján május 13.-án délután hatkor. 2 Válasz
Ody Mandrell Hozzászólás ideje: 7 órával korábban Hozzászólás ideje: 7 órával korábban A napokban érlelődött bennem egy gondolat, érzés, ami valósággá vált ma, miután harmadjára is megnéztem a nyolcadik részt. Akkora érzelmi löket, csúcspont ez a szűk egy óra, amilyet Star Wars esetében eddig csak kétszer éreztem. Először 1985-ben a Jedi Visszatér premierjén 11 évesen a moziban, aztán 2005-ben a Sith-ek bosszúja megtekintése közben. Soha nem gondoltam volna, hogy egy TV sorozat epizódja fog akkora érzelmi hullámokat verni bennem, mint egy mozifilm katarzisa. De ez valami döbbenetes. 3 Válasz
Nute Gunray Hozzászólás ideje: 6 órával korábban Hozzászólás ideje: 6 órával korábban Beleillik a sorba, 20 évenként ér ilyen sokkhatás. Legközelebb 2045-ben. Egyébként még most sem tértem teljesen magamhoz. 2 Válasz
Ajánlott hozzászólás
Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.