Ugrás a kommentre

A fórum közössége


Ajánlott hozzászólás

Hozzászólás ideje:

Az előző epizódok tartalmából:

 

 

A hosszú, kanyargós folyómederben két férfi bakancs cuppogásának a hangja törte meg a nyugalmas éjszaka némaságát.

Donát megállt egy pillanatra, megtörölte a homlokát, s elővette félig már porzó kulacsát.

 

- Frenkie, az isten szerelmére, nem pihenhetnénk?!

- Majd később. Ez veszélyes környék.

- Tegnap a kocsmában egy percig sem mondtad, hogy veszélyes lesz...

- Az tegnap volt. Be voltam rúgva.

 

- Mondd csak, mi késztet valakit arra, hogy ennyire távol éljen a civilizációtól, a semmi közepén?

- Vannak emberek, akik túl különlegesek ahhoz, hogy velünk éljenek.

- Miért, mi tud ő, amit Én nem?

- Nem az a lényeg, hogy mit tud... hanem hogy mit élt át.

- Miért, ő milyen öreg?

- Nagyon.

- És ettől azt hiszi, már is igaza lesz?! - jött a dühös válasz. A szavakat néma csend követte, ám Donát így is "hallotta" Frenkie válaszát.

 

"Nem hiszi. Tudja."

 

Chapter 6

Az Öreg Harcos

- Második rész -

 

Már pirkadni kezdett, mire Frenkie végre valahára úgy döntött, hogy megáll. Donát egy húzásra legurította a kulacs maradék víztartalmát, majd vágyakozva nézett Frenkiére. Társa a kanyargós kanyon fölött fényesedő horizontot kémlelte, majd pedig a csuklójára erősített tájoló berendezés adataira vetett egy pillantást.

 

- Eltévedtünk?

- Nem. Megérkeztünk.

 

Frenkie lassan felkaptatott a mellettük magasodó homok-szikla hegyre, s Donát lassan, óvatosan követte. A hegyoldalról legördülő kövek és a felverődő por miatt alig látott valamit Frenkie-ből, végül feladta, és inkább becsukta a szemét. Talán két percig haladhattak így, amikor Donát érezte, hogy valaki a mellénél fogva előrerántja, és végre biztos talajt érzett a lába alatt. Frenkie leporolta a ponchóját, majd hunyorogva előrenézett. Egy hatalmas, sziklás szurdok látványa tárult a szemük elő, egyike Abszurdia méltán híres különleges természeti képződményeinek. A szurdok mélyén egy egyszerű szürke kőház lapult, hatalmas sziklákkal és különböző száraz növényekkel körülölve. Frenkiék lassan leereszkedtek a völgybe, s hátukat a házhoz legközelebbi sziklához vetve bekémleltek a kunyhó ablakán. Narancssárga fény ragyogta be az ablak előtti teret, s bent egy humanoid alak sziluettje bontakozott ki homályosan. Donátot elvakította a fény. Megdörzsölte a szemét, s ahogy egyre tisztábban látta a házlakót, eltátotta a száját.

 

- Ez egy nő. - súgta Frenkie fülébe döbbenten. - Azt hittem, a remeték egyedül élnek.

Frenkie elhúzta a száját.

- Igen. Én is.

 

------------

 

Frenkie kibújt a szikla árnyékából, s egyenesen a viskó ajtaja felé indult. Donát nem értette, hogy miért kellett ehhez bekémlelniük az ablakon, de boldog lett volna, ha ez lett volna az egyetlen dolog, amit Abszurdián nem ért. Már több mint 20 - itteni időnek megfelelő - éve lépett le Coréliáról, de az itt lakók dolgainak fele még most is érthetetlen volt számára, a másik fele meg még inkább. Mindenesetre követte Frenkie-t, aki készségesen bevárta őt, majd egy méltóságteljes pillantással ("Én beszélek") bekopogott.

 

A nő nyitott ajtót. Középmagas volt, barna hajáról oldalt egy apró tincs lógott le a válla felé, olyasmi, amit még Donát látott egyszer egy Jedi lovagon. Vagy mesteren. A franc se érti, hogy vannak a rangjelzések náluk - gondolta. Apró, kedvességet sugárzó szemeivel először Frenkie shotijára, majd Donát bosszús arckifejezésére vetett egy-egy pillantást, végül elmosolyodott.

 

- Oldie-t keresik? - a kérdés nyilvánvaló volt, és nemcsak azért, mert Oldfighter elvileg remete volt.

- Maga az élettársa? - Donát úgy érezte, hogy Frenkie-nek talán elég lett volna gondolnia is erre, aztán eszébe jutott, hogy a telepátia illemszabályai még szigorúbbak, mint az egyszerű beszélgetésé.

- Olyasmi - mosolygott továbbra is a nő. - Ha hozzájöttek, jöjjenek csak be nyugodtan. Van sütemény, esetleg egy kis Jawa juice... vagy ardees? Ezeket mindig összekeverem. És...

- Inkább csak Oldfightert szeretnénk látni - Frenkie - Donát megítélése szerint - túl durva és tiszteletlen volt, de a nő, mindenre ügyet sem vetve folytatta tovább.

- ... Egyébiránt Miss Karrde vagyok, de errefelé mindenki csak Teenkának hív, vagyis hát mindenki alatt Oldie-t értem, aki ugye a környék egyetlen emberi élőlénye. Ha...

- Elnézést, hölgyem - Frenkie méltóságteljesen ránézett a nőre - megmondaná, hogy itthon van-e az öhm... élettársa?

- Oldie mozizik.

- Parancsol? - Donát legnagyobb döbbenetére Frenkie sem értette a választ.

- Mozizik. Mozira vadászik. Az errefelé az egyetlen állat, amiből kihozhatok valamiféle pecsenyét. Egy órán belül itthon lesz. De addig is, ne álljanak itt, kérem. Jöjjenek be.

 

Frenkie Donátra nézett, Donát Teenkára. Teenka Frenkie-re. Miután egyikük sem lett okosabb a körbenézéstől, végül Frenkie törte meg a csendet.

 

- Örömmel, asszonyom - mondta, a legnagyobb bosszúsággal, amit Donát valaha hallott tőle.

- Pompás - Teenka elindult a konyha felé, és közben be nem állt a szája. - Na és, milyen ügyben jöttek hozzá? Engem nyugodtan beavathatnak...

- Mi öhm, inkább...

- Persze megértem, ha nem mondják el, hiszen szigorúan Önökre tartozik. Foglaljanak helyett. Tudják... - Frenkie már nem is figyelte, miről beszél a nő, inkább bosszúsan levetette magát az egyik közeli, padhoz hasonló, hideg kőlapra, ám amikor leült rá, megdöbbenve tapasztalta, hogy az valójában egészen kellemes hőmérsékletű. - ... Szóval mondtam neki: miért is ne? Menj, vadássz egy mozit, aztán csinálok neked finom vacsorát. Maguk szeretik a mozit?

- Khm...

- Rajongunk érte - Donát először szólalt meg. Frenkie egy gyilkos pillantásával honorálta a megjegyzést, nem alaptalanul. Teenkának 10 percnyi hozzáfűzni valója volt a mozik rágós húsával kapcsolatban. Mindamellett valóban hozott nekik süteményt, Donát pedig egyenesen azon gondolkodott, szentté avatja az elétolt Jawa juice láttán. Frenkie gondolatait is a túlvilág kötötte le, bár inkább a shoti révén.

- Hölgyem, talán mindnyájunk számára bölcsebb volna, ha...

 

Ebben a percben becsapódott az ajtó, majd egy döglött mozi teste (csak az lehetett) csúszott át a küszöb felett. A ház ura hazatért.

  • 2 héttel később...
Hozzászólás ideje: (szerkesztve)

Az előző epizódok tartalmából:

 

A Saga Kantin némaságát apró kopogó hangok törték meg. Az apró zajok, melyek leginkább egy magassarkú lábbeli hangjához voltak hasonlíthatók, egyre élesebben kivehetőbbek voltak, ahogy a zaj tulajdonosa egyre közelebb ért a pulthoz.

 

"A villámkezű!" - suttogta egy női hang a lepusztultnak korántsem nevezhető Kantin egyik homályos sarkából.

 

***

 

- Mondd csak, mi késztet valakit arra, hogy ennyire távol éljen a civilizációtól, a semmi közepén?

- Vannak emberek, akik túl különlegesek ahhoz, hogy velünk éljenek - válaszolta végül.

- Miért, mi tud ő, amit Én nem?

- Nem az a lényeg, hogy mit tud... hanem hogy mit élt át. Te még fiatal vagy, nem értheted.

 

***

 

Már pirkadni kezdett, mire Frenkie végre valahára úgy döntött, hogy megáll. Donát egy húzásra legurította a kulacs maradék víztartalmát, majd vágyakozva nézett Frenkiére. Társa a kanyargós kanyon fölött fényesedő horizontot kémlelte, majd pedig a csuklójára erősített tájoló berendezés adataira vetett egy pillantást.

 

- Eltévedtünk?

- Nem. Megérkeztünk.

 

Teenkának 10 percnyi hozzáfűzni valója volt a mozik rágós húsával kapcsolatban. Mindamellett valóban hozott nekik süteményt, Donát pedig egyenesen azon gondolkodott, szentté avatja az elétolt Jawa juice láttán. Frenkie gondolatait is a túlvilág kötötte le, bár inkább a shoti révén.

- Hölgyem, talán mindnyájunk számára bölcsebb volna, ha...

 

Ebben a percben becsapódott az ajtó. A ház ura hazatért.

 

Chapter 7

 

Az Öreg Harcos

- Harmadik rész -

 

Oldfighter lerúgta magáról sáros bakancsát, végigsimított a szakállán, majd vendégeire nézett. Egy pillanatig összeráncolta a szemöldökét, végül Teenkához fordult:

- Ezek?

- Hozzád jöttek.

 

Frenkie előrelépett. Oldfighter morcosan szemügyre vette marcona alakját, majd tekintete Donátra vándorolt. Fura egy kompánia - állapította meg magában, majd gondolatban vállat vont. Látott már furábbat is.

- Beszélnünk kell - Frenkie úgy érezte, ideje átvennie a kezdeményezést.

- Nem. NekÜNK nem kell csinálnUNK semmit. Ti viszont eltűntök. Most!

Donát elhúzta a száját. Teenka vendégszeretőbb volt, annyi szent. Frenkie ellenben nem hagyta annyiban a dolgot.

- Vissza kell jönnie velünk. A városba.

- Nem megyek én sehova, nyomás a házamból! - Oldie hátat fordított a vendégeinek, a hűtőcellákhoz lépett, és kivett onnan egy doboz abszurdiai sört. Leült a kedvenc fotelébe, feltette a lábát az asztalra, és részéről lezártnak tekintette a történetet. Frenkie azonban megkerülte a széket, és egy adattáblát tolt Oldfighter képébe.

- Ismeri?! Találkozott már vele, igaz? - Oldfighter vetett egy pillantást a hologramra, majd Frenkie-re nézve komoran bólintott.

- Rog. - Oldfighter összeráncolta a szemöldökét, mintha megpróbálna emlékezni egy évekkel azelőtt történt eseményre. - A galaxis egyik leghírhedtebb fejvadásza. Volt hozzá szerencsém, még 10 éve, a kesseli futamon.

- Itt van! - válaszolta rekedt hangon Frenkie. - Abszurdián! És már nem kevesebb, mint egy tucatnyi emberrel végzett a Párbaj arénában. Amerre jár, pusztítás a nyomában... Értse meg: vissza kell jönnie velünk!

 

Oldfighter levette a lábát az asztalról, és morogva feltápászkodott.

- Szóval azt gondoltátok, hogy beállítotok ide a semmi közepére, elém toltok egy adattáblát egy fejvadászról, előadtok valami véres-gyilkolós történetet tucatnyi hullával, és én egyszerre elfelejtem minden... problémámat a várossal? Azt gondoltátok, visszatérek a Szabályok ellenére?

 

Frenkie és Donát összenézett. Frenkie bólintott.

 

- Ez esetben uraim, el kell, hogy keserítsem Önöket - váltott magázásra a remete. - Én ugyan nem fogok visszatérni. De hadd kérdezzek valamit: készen állnak arra, hogy mindent megtegyenek a város megmentéséért? Készek arra, hogy életüket és vérüket kockáztatva, halált és veszélyeket megvetve útra keljenek?

 

Frenkie újra bólintott.

 

- Akkor szükségük lesz egy vezetőre. Valakire, aki gyors, halálos és ismeri a Párbaj Arénák világát. - Miközben beszélt, mögötte megreccsent az emeleti lépcső, és apró kopogó hangok hallatszódtak. - Valakire, aki képes felvenni a harcot Rogdzsal. Valakire, aki legyőzött engem is...

 

A lépcső recsegése abbamaradt, s a középső fokán egy járókeretes, magas, jó felépítésű férfi magasodott.

 

- Na halljuk, mi történt az Arénámmal? - kérdezte vigyorogva a Villámkezű, majd beleharapott a kezében lévő méregzöld almába.

Szerkesztve: - Donát

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.