Ugrás a kommentre

Chapter 4: Sanctuary


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

52 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Érdekes, hogy Cara azt hitte azért van ott Mando mert őt akarja bevinni. Lehet, hogy rajta is van vérdíj valahol? Carga korongjai között nem volt.

Azt mondta, hogy tudja, hogy a Fejvadász Céhtől jött és azt hitte, hogy egy nyomkövető van rajta... ebből én arra következtetnék, hogy az esélye megvan, hogy valami korábbi cselekedetéért felkerülhetett egy korongra, de nem biztos benne.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

7 órával ezelőtt, Rog írta:

Én nagyon csípem ezt a fejezetet. Nem mondanám rá hogy a leggyengébb az eddigiek közül. A szememben csak más mint a többi. Egyik kedvencem lett. Lazább részekre minden sori esetében szükség van. Eme epizód fejtágítás miatt is nagyon hasznos lett. "Dallas" jól ráérzett a dolgokra.

Egyáltalán nem zavart hogy koppintás szagúra sikerült. A hét szamurájos muviból semmit se láttam még (és a továbbiakban se fogok) ezért egyáltalán nem zavart a rá való hajazás. A koppintás tudata meg nem elég ahhoz hogy vizet zavarjon nálam.

Amúgy akadt néhány más film ami a fejezet nézése közben beugrott. Az eleje felé a farmereken való rajtaütésről a John Rambo azon jelenete ugrott be amelyikben a burmai pribékek a faluban mészároltak. A kiképzős részekről meg a Robin Hood, a tolvajok fejedelme betanítgatós jelenetkéi villantak be. Plusz még ott vannak ugye a dínós dolgok és néhány egyéb filmes szösszenet de azokról majd később.

A fejezet sztárja újra a gyerkőc lett. Minden jelenetében prímán elvolt. Klassz hogy mandikánk olyan türelmes vele mikor értetlenkedik.

Dune szimpi figura lett. Nem semmi egy nőci. Jól beletrafáltam anno hogy eleinte nem fog Mandival jól kijönni. Még ha a köztük levő ellentét rövidre is sikerált. Jó bunyót rendeztek az utcán. Püfölte a csaj a páncélt mintha homokzsák lenne. Arról a Katona "bádogboxolós" jelenete jutott eszembe. Bírom ahogy Kurt Russell figurája azt a fellógatott vackot puszta kézzel bunyózza.

A falut is nagyon jól kitalálták. Klassz környezetet teremtettek az alkotók a szimpi falusiaknak. A legszimpibb a házigazda asszonyka lett. 

A csatározást is pöpecül összehozták. Jól megkapták a mocskok a magukét.

A lépegető már jóval rágósabb falatnak bizonyult. Gondoltam is a vele való viaskodás láttán hogy jobb és bal oldalt egy-egy farönkkel hamar ki tudták volna csinálni csak hát úgy túl könnyű lett volna. Az amazon akciójával sokkal jobban jártunk.

Amúgy az a nagy gépdög tényleg  jó paráztatós lett a piros ablakaival meg a hangjával és a formájával.

A fejvadász feltűnése kapóra jött. Hála neki továbbra is élvezhetjük a gyerkőc szereplését. Amúgy az a falu szerintem is megfelelő hely lenne neki ha ott lehetne hagyni.

Na ezt a filmet sokan nem ismerik, pedig egy kötelező darab, ha már Sci-Fi, anno megvettem DVD-n  is. Imádom, szerintem az egyik legjobb  filmje a "Katona" .

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2019. 12. 01. - 15:30, Darth Porg írta:

Csak ma hajnalban tudtam megnézni a Menedéket, és kb. ahogy zömmel írtátok: zsengébb epizód ez, de semmi dráma, most kezdődik csak a tánc,  szerintem ez a "pihisebb" rész jókor jött, és nem nagyon állunk meg a következőkben. Új karakterek bejöttek nekem, (bár nem esik jól nézni ezt a Carát, eleve picit taszít engem minden hasonló férfias katona nő, plusz a színésznő sem az igazi, de adok még esélyt) de valahogy most nem éreztem az eddig tökéletesnek tűnő ritmust-tempót, kicsit elnagyolt-sietős volt némelyik szitu, nem gurult úgy ahogy eddig. Nem is tudom, hogy pontosan miért, de ez a rendezés-vágás valahogy nem az igazi az 1-3-hoz képest. Egyszer láttam eddig, eléggé fáradt állapotban, talán jobban esik majd másodjára. Baby Csoda mostanra végképp "állam az államban", mindent visz, olyan arcai vannak, hogy őt külön visszanéztem pár jelenetben. A háttal nyúlás a kapcsolóért... :)) azok a hangok-mordulások, amiket kiad magából. Végem. És  a rámpa lenyílása után együtt vesszük észre Mandóval, hogy ott álldogál ő is, teljesen természetes módon... :)) Az a méret és mozgás a kifőzdében... és hát végül is bárhol-bármikor. És nagyon jól van tálalva, adagolva: sokat látjuk, de semmi túlzás nincs ebben, szinte megunhatatlannak tűnik a jelenléte. Bokor mögül levadássza a békát, majd az a fej ahogy a gyerekek reccsenése után kiköpi... :) AT-ST fülkeformája a halálosztagosok sisak dizájnja, nagyon dögös, ijesztő külső, bravo! És Mando lassú építése a nézők felé, hibátlan. (Sem ő, sem a kovács nem lát ki rendesen a sisakjából, többször lehet látni, hogy lépcsőknél, és egyéb nem sima terepen bizonytalanul mozognak, keresik az utat. :)) Politika és egyéb háttérszál is ügyesen van adagolva, apránként vázolódik előttünk, hogy mi a helyzet, a kommandós csajszi is hozzátett most egy adagot. Jó lesz ez. Már most is az... Hangulat továbbra is remek, humor is fini.

 

8/10 ez a rész nálam, de nem igazán érdemes méregetni önmagában semmit, ez egy hosszú film, majd a végén kiderül, hogy milyen az íve, stb. De szerethető nagyon, él és lüktet a világa, karakterei, zenéje, története. Nem véletlen a fogadtatása, pedig... (egyik barátom - aki Disney-hater -  szintén nézi, bírja. Ő "Skywalker pora" címen emlegeti a záró akkordot) :) 

 

Ez az út.

 


("Az út túlél, bár lelkünk égig ér")

(Sem ő, sem a kovács nem lát ki rendesen a sisakjából, többször lehet látni, hogy lépcsőknél, és egyéb nem sima terepen bizonytalanul mozognak, keresik az utat.
A The clone wars sorozatban, meg könyvekben van utalás rá hogy vagy 180 fokban látnak ki a sisakból, nem kell elfordítani a fejüket hozzá, a klónos sisakja jobb volt mint a későbbi storm troopereké
A klónos sisakját meg a mandalori felszerelések alapján alakították ki, tele van minden jóval . Az más kérdés hogy a színészek nem látnak ki a sisakból rendesen.
 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem a 4. epizóddal igazából nincs problémám,de az elmúlt 4 részből 2-ben semmit nem ment tovább a történet. Kíváncsi leszek hogy mennyit fogunk továbblépni a sztoriba,mivel eddig a hangulati faktor illetve a világ ábrázolása nagyon megvett,de azért ez most már nálam kezd elkopottá válni.
Remélem hogy az utolsó 4 részben ez fordul,és elindulunk valami irány felé.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

7 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Esélyes, hogy a második évadban fog kibontakozni a sztori. Baby Yodától egy darabig nem válunk meg az biztos. Ő a sorozat sztárja. :D

Talan az elso ilyen kis cukisag amit en is dijazok es tetszik,de amikor arrol volt szo hogy mando ott hagyja,kezdtem orulni.

Nagyon aranyos imadnivalo,de inkabb legyen valami erosebb foszall mostmar,ne hogy azert egy egesz evadot ez vigyen el..

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

18 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Pedig ő fogja vinni ezt az évadot, az 100%

Legalabb orulni fog neki a 9 eves unokahugom.. :D

Remelem nen lesz igazad :) es mellette lesz kicsit meg komolyabb fajsulyosabb dolog is a sztoriban.

Lattuk mar enni,inni,jatszani, nekem errol az oldalarol eleg volt a baby yoda.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nyilván nem a pelenkázásáról fog szólni, hanem meg kell védeni mert még mindig keresik. :) 

 

Ebben a részben megkaptuk a cukiság adagot, szerintem most ez egy kicsit háttérbe fog kerülni. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • Ody Mandrell megváltoztatta a címet erre: Chapter 4 - Sanctuary

Én nem éreztem túltoltnak ezt a cukiság adagot, sőt, szerintem egész jól keverik az arányokat a készítők eddig. Biztos, hogy baby Yoda marad a központi szál, hiszen Mandónknak miatta kell menekülnie. Nagyon izgalmas, hogy vajon mi lesz a következő úticél, örülök, hogy nem ragadtak le ezen a bolygón.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

21 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Esélyes, hogy a második évadban fog kibontakozni a sztori. Baby Yodától egy darabig nem válunk meg az biztos. Ő a sorozat sztárja. :D

Már halottam hogy aláírták vele a szerződést a második évadra, gázsi emelést viszont csak akkor fog kapni, ha megtanulja a közöst  beszélni, és egy sárszarvú emelgetése után nem alszik be egy napra. :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 1 hónappal később...

Kis érdekesség, remélem még nem volt! Amikor Mando kiosztja a fegyvereit a falu lakosainak akkor Omera kezébe egy olyan puskát ad mint amit Bossk is használ (Relby-v10 mortar gun) bár csak ebben a részben vettem észre, de már az előzőben is benne volt ez a fegyver és a 6. 7. részben is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 5 hónappal később...

Ennél a résznél kicsit visszavettek a főszál tempójából, de az előző három rész után valahogy ez nem volt baj. :)Nekem nagyon tetszik a bolygó, a táj is, de a miliő is, pl. a kocsma barátságos felszolgálója, meg a falu egyszerű, melegszívű és konok, elszánt lakosai. A zene is itt az egyik legjobb, ahogy a sorozat western stílusú főcímdala lágyabb hangszereléssel képes egy idilli világ leírására is. Gyönyörű!

Engem első látásra sem, de most még annyira sem zavart, hogy ez egy régi sztori ismétlése megint még SW berkekben is. Ismétlés, de a történetbe nagyon jól passzol, jól is csinálták meg, és ez számít igazán.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is azt mondom, ráfért egy kis merengés Djarin karakteréről és pihenő az első két rész tömény bevezetése után, főleg mert ilyen epizód nincs is több az évadban. Amúgy a hely alapul szolgálhat arra, hogy a sorozat végén esetleg itt telepedjen majd le mandi harcosunk. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 héttel később...

Írtátok, hogy a Mando nem ismeri a Jediket, nos én ezzel egész megengedő vagyok. De, hogy a mandalóriakról, még a Sorganen is olvasnak (Az AT-ST-ről fogalmuk sem volt és kb. mindenki tudja, hogy a sikjaikat nem veszik le. Itt azért én érzek némi ellentmondást vagy logikátlanságot. Ami engem nem zavar úgy igazából és a filmekben is meglelhető. Dehogy a részről is írjak, nekem egyre jobban tetszik. Vannak benne jó megoldások pl.: ahogy leleplezik, hogy egy AT-ST-vel van dolguk. És Baby Yoda itt volt a legjobb cukiság szempontból.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

6 órával ezelőtt, Adrián írta:

De, hogy a mandalóriakról, még a Sorganen is olvasnak (Az AT-ST-ről fogalmuk sem volt és kb. mindenki tudja, hogy a sikjaikat nem veszik le.

Ez valóban fura. Úgy tűnik a Mandalorok híresebbek a jediknél. :)

 

Ez a sisak levételes dolog elhangzik a filmben? Mármint hogy mindenki tudja? 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

7 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Ez valóban fura. Úgy tűnik a Mandalorok híresebbek a jediknél. :)

Ez talán annak is köszönhető, hogy míg a Jedik egy (galaktikus léptékben mérve) kis létszámú vallási csoport volt, akik ráadásul a Köztársaság területén kívül csak nagyon ritkán fordultak meg (a Star Wars filmek és most a Mandi is jórészt a peremvidéken játszódik), addig a manalore-ok még a Birodalom idején is egy méretes szektort uraló harcos nép volt. Nem csak egy bolygón éltek, hanem volt egy több csillagrendszert átölelő államuk, amit a térképeken Mandalore Űrként jegyeznek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 héttel később...

Ez a rész is megvolt. Tagadhatatlanul visszábbvettük a tempót és talán egy kicsit a színvonalat is erre a részre, de ettől még teljesen vállalható epizód. Nyugalmat áraszt (már amikor épp nem az akciózáson van a hangsúly), és a Gyermek valóban jól beleillik a környezetbe. Most is remek humorforrás volt a kis zöldfülű, például amikor a levest szürcsölte vagy visszaengedte a békát a természetbe. :D 

Az AT-ST-s részeknél néhol hányt a gyomrom egy fura bukfencet (pl. mikor meghallottam, hogy nincs a bolygón olyan anyag, amivel ártani lehetne a járműnek... khm... valahol épp Endor szuperfái elpirulnak) de maga az akciózás rendben volt. Tetszett a baljósan fenyegető vörös fény, ami a pilótafülke belsejéből világított.

 

Cara kisasszony karaktere annyira nem fogott meg elsőre sem és most sem, de nem lehet mindenki érdekes. A múltja mondjuk még tartogathat egy-két meglepetést.  

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

8 órával ezelőtt, Donát írta:

mikor meghallottam, hogy nincs a bolygón olyan anyag, amivel ártani lehetne a járműnek... khm... valahol épp Endor szuperfái elpirulnak

Nem voltak ott, nem tudhatták. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 10 hónappal később...
2020. 11. 25. - 23:18, Donát írta:

Cara kisasszony karaktere annyira nem fogott meg elsőre sem és most sem, de nem lehet mindenki érdekes. A múltja mondjuk még tartogathat egy-két meglepetést.  

Három a magyar igazság, tartja a mondás és mennyire igaz.

 

Most, harmadik nézésre egyértelműen a Cara és Mando közötti pozitív kémia vitte el a hátán a részt. Tetszik, hogy az elején ki akarják csinálni egymást, aztán Cara lazán közli Mandoval, hogy spuri van, később viszont mégis betársulnak és Mandonak még arról is sikerül meggyőznie, hogy menjenek neki közösen a missziónak a farm lakosaival.

 

Harmadik nézésre amúgy az egész sokkal jobban tetszett. Persze, ezerszer láttuk már ezt a sztorit a TCW-ben, tudom, de a békés hangulat, a kalózok fenyegetése és Grogu egyvelege ezzel a zenével összességében egy rohadt jó kombót alkot. Imádtam még Pedro Pascal hangját, mikor az özvegy ajánlatára annyit mond "It would." Érződik, hogy mennyire maradni szeretne, de az is, hogy ez milyen szintű kognitív disszonanciát okozna nála a hitvallása miatt. Itt még nem veszi le a sisakját... hátha egyszer, ha majd elcsitulnak a dolgok, vissztér a csajhoz. A karakterfejlődés részeként és a Grogutól való elválás után ez egy reális lezárása lehetne a karakternek, már amennyiben a) életben marad b) Mandalore-on nem lesz egyéb dolga pl. a Sötét Karddal. :D 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.