Ugrás a kommentre

Közösen a VILÁG körül


Donát

Ajánlott hozzászólás

2017 karácsonya Norvégia a Sarkkörön túl.

Én és a húgom Tromsoben töltöttünk kb. másfél hetet. Az első képet egy profi fotós csinálta. A valóságban nem ilyen szép színes (ezekhez a színekhez kell kb. 10 másodpercnyi expozíció), de mindenképp látványos.

A második kép kicsit csalóka, mert ilyen világos egyszer sem volt, ugyanis a nap nem igazán jött feljebb a hegyek felé (látszik is, hogy a telefon megszenvedett a kép kivilágosításával, ezért ennyire zajos).

Plusz fokok csak aznap voltak, amikor megérkeztünk, de a sarki fényes képen -20°C körül (inkább alatt) volt a hőmérséklet. Azért vagyunk ilyen lengén öltözve, mert épp most szálltunk ki a meleg buszból, hogy gyorsan lőjjünk egy képet, aztán mehessünk vissza :D

bZ8OwIh.jpg

LYhnXSv.jpg

Szerkesztve: - Nabopolasszar
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Éppen most , Ody Mandrell írta:

@Nabopolasszar a forráskódba kell beilleszteni az imgur scriptet.

Azóta már megvan, csak meg kellett nyitni új lapon magát a képet, és azt a linket beilleszteni, azt már tudta értelmezni a fórum :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az imgur ablakos verzióra gondoltam. Amikor írod az üzenet5ed akkor van egy olyan rész felül, hogy forráskód. Oda kell betenni azt a linket amit a hozzászólásmezőbe tettél. Fentebb ha megnézed láthatod milyen lesz úgy. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az én első választásom Bergamo. Mostanában szomorú összefüggésben hallottunk róla sokat, épp ezért választottam, hogy megmutassam annak, aki még nem járt arra, hogy ez a város egy igazi ékszerdoboz Lombardiában, ahová érdemes ellátogatni majd, ha lecseng a járvány, mert viszonylag kis helyen sok szép látnivalóval találkozhat a látogató.

Fórumos barátokkal jártunk arra másfél éve, szép nagy séta volt a vasútállomástól elérni a sík vidéken fekvő városon belül magaslaton elhelyezkedő óvárost, és igazi kardióedzés feljutni oda, de abszolút megérte. Sietnünk is kellett ráadásul, mert már 2 óra körül járt, és meleg ebédet akartunk enni (15 órakor jött a délutáni pihenő ideje, és akkor 2-3 órára bezárnak a konyhák, ezt jó ha mindenki megjegyzi, aki Olaszországba készül).

Az első kép nem saját, de szépen mutatja az óváros gyönyörű fekvését:

wH2cTKU.jpg

Sok lépcsőn felkutyagolva és aztán az alábbi szép kanyargós úton a városkapun belépve tárult elénk a teljesen épen megmaradt óváros.

cDdKi6c_d.jpg?maxwidth=640&shape=thumb&f

Szűk utcácskák macskaköves burkolattal, virágok az ablakokban, és egy nagyon hangulatos főtér, ahol éppen valami kertészeti kiállítás keretében cserepes virágokkal és dísznövényekkel népesítették be a közösségi teret, miközben természetesen maradt hely kávézni, sütizni, vagy éppen egy pohár bor mellett beszélgetni. Igazi Dolce Vita, amihez az olaszok olyan jól értenek. :)Viszont sokkal inkább pénztárcabarát megoldás volt egy utcával arrébb ebédelni, amit még pont sikerült elcsípni.

HVgMQgY_d.jpg?maxwidth=640&shape=thumb&f

Két csodás templom, egy bazilika és egy katedrális is van egymás mellett (ennyire szűkös helyre két ilyen jelentős templomot együtt én még sehol nem láttam), a sors keserű fintora, hogy a Santa Maria Maggiore bazilika (mely egyébként Bergamo egyik legjelentősebb látnivalója) felépítéséről azért döntöttek 1137-ben, hogy hálát adjanak, miért túlélték az Európán akkoriban végigsöprő járványt. A templom több száz éven  keresztül épült, újraépült, minden korban építettek hozzá valamit, míg végül a mai, belülről barokk, kívülről román, barokk stílusú lett.

zw2pQl5_d.jpg?maxwidth=640&shape=thumb&f

 

Szerkesztve: - Pildi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon jó írás lett Donát. Öröm olvasni az itteni történeteket, hogy ki hova jutott el eddig. Nekem sajnos pont lefújták az idei nagy lehetőséget a külföldi utazásra, mert a járványhelyzet miatt nem indul a Tempus program. De szerintem csak lesz valamilyen történet nekem is a tarsolyomban.:D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Még a brüsszeli utamat egészíteném ki pár képpel - a gépem mélyén találtam még néhányat.

Ami még meglepő volt, az a közlekedés. Azt hittem Ukrajnában hülyék a sofőrök, de nem. Egyszer próbáltuk ki a villamost, de akkor meg elkaptuk egy Merci hátulját, mert átvágott előttünk. A jelzőlámpa és a kresztáblák csak dísznek voltak kirakva. Éppen kora délután volt már, kicsit nagy volt a forgalom. A kép közepén lévő Audi egyszer csak megállt és a tulaja kiszállt elszívni egy cigit. A vicc az volt hogy senkit sem zavart, még csak rá se dudáltak.
91975303_148827876533260_471422005615263

Most jöjjön néhány szobor. Éppen választások voltak amikor voltunk és hát nem is tudom, gondolom így akartak tüntetni bizonyos emberek. Érdekes hogy most éppen aktuális a szájmaszk.
92230615_212384570199447_453546454379030
92098453_1060570030984550_78997937090031

Végezetül jöjjön egy személyes kedvenc. Éppen egy hatalmas átriumban sétáltunk. Haverom csinált egy tömegképet, megörökíteni hogy mennyien vannak.
Én vagyok a szakállas, napszemüveges. A mögöttem lévő csávó arca mindent elárul. Pont egy fényképet akart csinálni amikor elsétáltam előtte és így elrontottam az egészet.
92359479_153874722618013_725293334459213

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával ezelőtt, Iqvi írta:

Nagyon jó írás lett Donát. Öröm olvasni az itteni történeteket, hogy ki hova jutott el eddig. Nekem sajnos pont lefújták az idei nagy lehetőséget a külföldi utazásra, mert a járványhelyzet miatt nem indul a Tempus program. De szerintem csak lesz valamilyen történet nekem is a tarsolyomban.:D

Szurkolok, hogy összejöjjön! :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kissé formabontó módon most egy olyan úticélról számolok be, amelyik inkább volt negatív élmény, mint pozitív. Arra a kérdésre, hogy visszamennék-e egyértelmű nem a válasz. Most Izraelről lesz szó.

 

Előre leszögezném, hogy nem turistaként voltam itt, emiatt a leglátványosabb részeit az országnak (pl. Názáretet vagy Jeruzsálemet) nem láttam. Munka miatt voltam ott teljesen egyedül és időm nagy részében Tel-Avivban, illetve a Negev sivatag legnagyobb városában Beér-Sevában voltam.

 

Azt ugye úgy tudja az ember, hogy Izraelben állandó háborús készültség van. Na de mit jelent ez a valóságban? Nos mivel 18 év fölött az állampolgárok (nők és férfiak egyaránt) több év katonai szolgálatot kell teljesítsenek ezért tele van katonákkal az ország. Érzésre olyan mintha minden 18 év körüli egyenruhában lenne. Megjegyzem: a katonák kifejezetten rendesek. Fiatalok, tehát lazák. Tudnak angolul és a tapasztalataim alapján szívesen útba igazítják a külföldieket. Nekem ha kérdésem volt akkor általában a legközelebbi katonához mentem.

A rengeteg baka miatt a helyiek hozzá vannak szokva a fegyverek látványához. Egyszer amikor vonaton utaztam egy 5 éves forma gyerek ott játszott a puska csöve előtt. Ettől szerintem az átlag európai simán hülyét kapott volna, de nekik ez semmiség. Hát finoman szólva én viszont ehhez nem tudtam hozzászokni. Ugyanigy ahhoz se, hogy akárhova megyek állandóan különféle ellenőrzésekbe futok bele. Náluk a pályaudvarok is olyanok, mint nálunk a repterek. Mindent átvilágitanak. Ez az állandó készültség és maga a tény hogy folyamatosan emlékeztetnek rá, hogy bármelyik pillanatban történhet valami, azért eléggé eltudja cseszni az ember nyugalmát.

 

Ráadásul a repterükön különösen nagyot szívtam. Amikor már mentem volna haza kiválasztottak fokozott ellenőrzésre. Kértek, hogy minden elektromos kütyüt vegyek ki a táskámból. Én a hülye fejemmel benne hagytam a diktafonomat. Na innentől teljesen rám cuppantak és úgy csináltak mintha valami terrorista vezér lennék. A reptér biztonsági főnöke csinált velem interjút, aztán többszörös motozáson estem át. Az egész procedúra rém kellemetlen volt és vagy bő fél óráig tartott. Ráadásul ezek a szerencsétlenek a jegyemet is elvesztették a nagy ellenőrzésben úgyhogy ezzel még külön bajom volt. Emlékszem ezután Ferihegyre belépni micsoda fantasztikus érzés volt. Egyébként is szeretek hazaérni, de ezután az itthoni reptér olyan volt mint a menyország. Csak mutattam a magyar útlevelem és már mosolyogva engedtek is tovább. Emlékszem ott aztán fokadkoztam is, hogy én többet sose megyek Izraelbe.

 

Nade kicsit a közegről. Tel-Aviv a legcsúnyább város, ahol valaha életemben voltam. Minden túlzás nélkül mondom, hogy láttam észak-afrikai nyomortelepeket is amik hivogatóbbak és szebbek voltak, mint Tel-Aviv. Pedig nem feltétlenül egy szegény város. Vannak egész pofás parkjaik, meg érzésre mintha véletlenszerűen itt-ott lepottyantottak volna egy két kisuvickolt iroda negyedet is. A legszebb része igazából a tengerpart. Azt nem tudták elrontani. Ez volt a kilátás a szállodám ablakából:

IkxYvKp.jpg

 

Ez meg az irodanegyedek egyike:

CbDfHc6.jpg

 

De ahogy letértem egy kicsit az irodanegyedektől vagy a tengerparttól máris valami lepattant utcán kötöttem ki. Nem segít a köztereken, hogy a legtöbbje tisztán se lenne valami szép, így lelakva viszont rém elkeserítő ahogy kinéznek. Általában szeretem a kanyargós utcákat itt viszont a kacsakaringós, koszos utcák csak még szlömösebb hatást adnak a városnak. Általában szeretek idegen városokban sétálgatni, itt viszont inkább riasztó az egész. A képek nem tudom mennyire adják vissza ezt, de mindenesetre berakok ide kettőt:

 

tWjosB2.jpg

 

q9ubFgw.jpg

 

Beér-Seva azért egy fokkal ennél jobb volt. Ami ott érdekes volt, hogy az a város valami elképesztő mód terjeszkedik. Pár évtized alatt megduplázódott a lakosság száma. Ezt egy közeli dombról fotóztam:

osU5I5w.jpg

 

Csak egy esetben mennék vissza: ha Izrael egy európai típusú demokráciává változna és beköszöntene a Közel-Keletre a béke. De addig is, nekem ennyi elég volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezt annyiban egészíteném ki, hogy amikor a reptéren dolgoztam és beparkolt egy El Al gép, szinte hermetikusan lezárták a környékét. Arra se lehetett menni, hiába voltál benti melós, kártyával. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én sok országban jártam már, közülük Litvánia nagy kedvenc (voltam már többször), és mivel eddig még nem írt róla itt senki, csatolnék pár általam készített fotót. Hátha kedvet kaptok ti is ehhez az igencsak alulértékelt balti államhoz. :) 

 

A főváros, Vilnius: 

 

U32lb5K.png

 

uitIzLH.png

 

th9l9HA.png

 

AWopdOD.png

 

A második legnagyobb város, Kaunas:

 

fOSR2n6.png

 

QSdoros.png

 

Z6qnv6M.png

 

rSkiAV8.png

 

7K5ftyf.png

 

i1TbnQf.png

 

A tengerpart Palangánál:

 

2dXywpq.png

 

4ebNuSC.png

 

pb4QT9x.png

 

r3S3qcw.png

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Litvánián ledöbbentem. Jó sztreeotip szokás szerint azt hittem hogy mivel Kelet-Európa ráadásul volt szovjet tagköztársaság tuti lepukkant a főváros. Hát állam leesik milyen gyönyörü Villnius. Ha csak a képeket nézem, simán Tel-Avivot mondanám Vilniusnak és vica versa.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 hour ago, Frenkie said:

Litvánián ledöbbentem. Jó sztreeotip szokás szerint azt hittem hogy mivel Kelet-Európa ráadásul volt szovjet tagköztársaság tuti lepukkant a főváros. Hát állam leesik milyen gyönyörü Villnius. Ha csak a képeket nézem, simán Tel-Avivot mondanám Vilniusnak és vica versa.

A külváros kicsit lepukkant - rosszabb állapotban levő, omladozó panelházak, (ez Kaunasra is igaz), viszont a belváros teljesen rendben van. Mellesleg nagyon tiszták is! Sehol egy szemét vagy ilyesmi. De szó szerint. 

 

i4n3K4F.png

 

h96hupH.png

 

uqsvtSi.png

 

EhXD5xy.png

 

Ja, és Kaunas szerintem még Vilniusnál is frankóbb hely! Még több kép Kaunasról:

 

4Mfviqk.png

 

DhQB0Xu.png

 

DLKuYwg.png

 

cWcj2p2.png

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Naná! Nyilván vannak itt is lepukkantabb helyek, de közel sem olyan, mint egy balkáni országban. A tengerpart különösen gyönyörű! Nem mellesleg tiszta is. 

Egyszer érdemes meglátogatni. Ha bármikor terveztek odamenni, Vilniuson kívül Kaunast meg a tengerpartot érdemes a leginkább megnézni. Palanga nyáron tele van. 

Ja, és ott van még a Kúr-földnyelv, amely egyfajta csíkocska, amely az országból nyúlik ki. Azt még nem sikerült meglátogatnom, de egyszer mindenképp meg fogom. 

https://www.google.com/search?q=curonian+spit&client=ms-android-huawei&prmd=imvn&sxsrf=ALeKk01mCT-LhUGdzOq-yXWE1UU8XGvzfA:1586375896622&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=2ahUKEwiK4q_eztnoAhVDw4sKHTgRDfoQ_AUoAXoECBoQAQ&biw=534&bih=736&dpr=1.5

 

De ha nagy hegységekre számítotok, akkor nem Litvánia a legmegfelelőbb. :D Alföld az egész ország, a legmagasabb pont valami 240 m lehet. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

@Bomarr

Az Izraeles beszámolódat is értékelni akarom de a benne felvázolt negatív dolgok miatt csak félig-meddig jön be. A képek bejövősek. Arra jutottam hogy egy "félig tetszik" értékelést adok rá.

 

Gwlccdd.jpg

  • Meglepő 1
  • Vicces 3
  • Tetszik 1
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A következő város, aligha szorul különösebb bemutatásra hisz szinte tényleg itt van a szomszédban. Bécsről lenne szó. Az osztrák fővárosban talán az a legjobb, hogy nincsenek kellemetlen meglepetések. Pontosan azt adja, amit elvár tőle az ember. Egy gyönyörű európai nagyváros, ahol aztán van pénz dögivel. Ez nem csak a város állapotán hanem a boltok választékán is látszik. 

Bécsben magyarként nagyon otthonosan érezheti magát az ember. A közös múlt ugyanis rendre visszaköszön: az egyik múzeumukban például ki van állítva a Szent István Lovagrend piros-fehér-zöld palástja. A köztereken többször is bele lehet bukkanni a Magyarországot jelképező díszitésekbe. A székesegyházuk oldalán az egyik szobor Kapisztrán Jánost jelképezi és pont a nándorfehérvári diadal emlékére emelték. Mária Terézia sírján pedig ott van a Szent Korona mása a Magyarországot jelképező nőalak ölében. Nyilván az építészeti stílusuk is ismerős, no meg persze rengeteg a magyar a városban. Nem csak a turisták. Volt olyan étterem, ahol a pincér hallva a magyar akcentusunkat jelezte hogy nyugodtan leadhatjuk a saját nyelvünkön is a rendelést :)

Ami talán a legjobban meglepett, hogy mennyi gyönyörű kastélyuk van. Schönbrunn persze roppant híres, de azon kívül is vannak meseszép nemesi lakjaik. A Belvedere kertje például az egyik legszebb amit valaha láttam.

 

Néhány fotó, amiket még 2011-ben készítettem:

 

QtKK9Sj.jpg

 

4JwDpll.jpg

 

4HJFkHo.jpg

 

Ez lenne az emlegetett Belvedere:

u5uUfPq.jpg

 

xLm7NC8.jpg

 

9tJPuJN.jpg

 

DPaoJP4.jpg

 

Egy példa a "magyar diszítésekre". A magyar címer az egyik szobor talapzatán:

PC6UXiX.jpg

 

UB1bHKm.png

 

8zTNc7n.jpg

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2020. 04. 08. - 15:49, Frenkie írta:

Litvánián ledöbbentem. Jó sztreeotip szokás szerint azt hittem hogy mivel Kelet-Európa ráadásul volt szovjet tagköztársaság tuti lepukkant a főváros. Hát állam leesik milyen gyönyörü Villnius. Ha csak a képeket nézem, simán Tel-Avivot mondanám Vilniusnak és vica versa.

És a három balti ország közül szerintem még Litvánia a legérdektelenebb. A korábban lesajnált, csóró balti országok szép csöndben robognak a nagybetűs Nyugat felé, mind gazdaságban, mind mentalitásban (persze ott is vannak problémák, lásd orosz kisebbség) Észtország pl. a digitális élet egyik fellegvára (már hosszú évek óta pl. elektronikusan szavazhatnak ott).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

22 perccel korábban, Nute Gunray írta:

És a három balti ország közül szerintem még Litvánia a legérdektelenebb. A korábban lesajnált, csóró balti országok szép csöndben robognak a nagybetűs Nyugat felé, mind gazdaságban, mind mentalitásban (persze ott is vannak problémák, lásd orosz kisebbség) Észtország pl. a digitális élet egyik fellegvára (már hosszú évek óta pl. elektronikusan szavazhatnak ott).

Hát ez az utóbbi években már nem annyira igaz. Digitalizáció ide vagy oda újabban elég nagyok a gondok a balti államokban. Az elvándorlás terén Magyarországot is lepipálják. Litvánia és Lettország benne van a három leggyorsabban zsugoródó országban a világon de az észtek se sokkal maradnak le. A kiugró GDP növekedés is már a múlté.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 hours ago, Nute Gunray said:

Van erről a jelenségről valami cikk (akár angol nyelvű is)? Szívesen olvasnék a témában.

https://demokrata.hu/vilag/tavaly-eloszor-nott-litvania-nepessege-az-elmult-28-evben-195769/

 

Amúgy Litvániában tényleg elég nagy a probléma a kivándorlás. Nem véletlenül csúfolják Londont "Little Lithuania"-nak. 

Illetve Európán belül ott a legnagyobb a befejezett öngyilkosságok száma százalékos arányban. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érdekes és egyben vicces terület, de engem mindig is foglalkoztatott, és kíváncsi vagyok, ti például hogy álltok a témához. :D

Amikor fel kell sorolni, hány országban jártam, én belesorolom azokat is, ahol csak a reptéren jártam. De nyilván hozzáteszem, hogy csak a repterén jártam az országnak. Aztán egyesek megszólnak, hogy ugyan már. Meg hogy az nem is az ország része.

Például, amikor az USA-ba mentem, Németországban kellett átszállnom, és 9 órát kellett ott rostokolnom visszafelé. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor Németországban jártam, de "neeem, mert az csak a reptér". De az gyakorlatilag az országon belül van, és elmondhatom magamról, hogy én jártam már Frankfurtban (az már más kérdés, hogy a repterén várakoztam, nem pedig turisztikai célból tartózkodtam ott). :D

A téma egyébként már külföldi fórumokon is feltűnt, és egy nagyon jó példát írt valaki: ha bűncselekményt követsz el, akkor az adott ország törvényei szerint járnak el. 

Szerkesztve: - caseyjones
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.