Ugrás a kommentre

SW könyvek


Darth Revan9

Ajánlott hozzászólás

John Jackson Miller: Kóbor lovag

John Jackson Miller sok olvasó kedvence lett annak idején, mikor megjelent magyarul jó pár szám A Régi Köztársaság Lovagjaiból. Csak az a kár, hogy olyan kevés jelent meg belőle. Millernek ez volt a első regénye, a Kóbor lovag képregény sorozat spin-offjaként jelent meg. Habár volt pár utalás az előző 5 részes képregény történet szálhoz, de semmi komoly. Nyugodtan el lehet olvasni a könyvet önállóan is. Miller a regényben nagyszerűen ötvözi az egyszerű SW kalandot, a váratlan fordulatokkal, egyedi és érdekes karakterekkel, valamint a Sith-filozófiával. A könyvben több uralkodási módszert is láthatunk, melyeket a Sötét Nagyurak alkalmaznak hatalmuk fenntartása érdekében. A Sith űr jóval megosztottabb, mint azt az olvasó hinné. Kerra kilátástalan helyzetben van, minél több ártatlant meg akar menteni és minél több Sith uralmát szétzúzni. Mivel egyedül van a Sith űrben, így nagyon nehéz a dolga. Szerencsére azért akadnak segítőtársai is, akik akaratuk ellenére csöppentek bele a váratlan helyzetbe. Kerra mellett Jarrow Rusher brigádja nagyon a szívemhez nőtt, főleg Rusher, Beadle Lubboon és Ryland Dackett. Bár az egyik menekültnek, Tan Tengonak nem jutott nagy szerep, mégis a szívemhez nőtt. Narsk, a kém pedig fontos kulcsfigurája az eseményeknek. A sztoriban mindent megtaláltam, ami elvárható egy jó SW sztorihoz: kaland, igalom, szimpatikus karakterek, egyedi helyzetek és fordulatok. Főleg a regény utolsó harmadában vannak meglepő dolgok. Ezek után még bizakodóbban várom a Lost Tribe of teh Sith-et és a Kenobi-t. Kiváló, kedvenc SW könyvem lett.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kevin J. Anderson: Új Rend

 

Sikerült kivégeznem a Jedi akadémia-trilógia első kötetét. Hibái ellenére nem is volt rossz, sőt, egész jó lett!

Nos, ez volt első komolyabb, hosszabb Star Wars regény, amit végigolvastam. Régebben azért nem olvastam őket, mert akkoriban igazán a fantasyk érdekeltek. Persze már akkor is nagyon szerettem a sci-fit, de inkább nézni, mint olvasni.

Ennél a regénynél csupán annyi volt a bajom, hogy tele volt helyesírási hibával. Már nagyon régen olvastam olyan könyvet, amiben ennyi helyesírási hiba volt... A másik az egyes tulajdonnevek magyar átírása (Csubi, Artu Detu, Szi Thripio...), de ezt nem bolygatom tovább.

Összességében tetszett a könyv, a történet szerintem nen volt rossz, de nem ezt emelném ki leginkább. Szerintem Anderson néhol egy kicsit túlságosan is elnyújtotta a történetet, túl sok volt a leíró szöveg.

Én erre a könyvre tízes skálán egy erős kilencest adnék.

Hibái ellenére szerintem jó kis regény, folytatom tovább.

 

10 / 9.3

 

Amúgy én Alan Dean Foster Jedi-kristályát sokkal jobban tudtam élvezni. Már ameddig eljutottam benne, mert valamiért azt sem sikerült végigolvasnom... :) (A Robur c. folyóiratban volt csak Jedi-kristály a címe, könyvben Erőpróba címmel jelent meg.)

Szerkesztve: - DarthMaul31
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kevin J. Anderson: Új Rend

 

Sikerült kivégeznem a Jedi akadémia-trilógia első kötetét. Hibái ellenére nem is volt rossz, sőt, egész jó lett!

Nos, ez volt első komolyabb, hosszabb Star Wars regény, amit végigolvastam. Régebben azért nem olvastam őket, mert akkoriban igazán a fantasyk érdekeltek. Persze már akkor is nagyon szerettem a sci-fit, de inkább nézni, mint olvasni.

Ennél a regénynél csupán annyi volt a bajom, hogy tele volt helyesírási hibával. Már nagyon régen olvastam olyan könyvet, amiben ennyi helyesírási hiba volt... A másik az egyes tulajdonnevek magyar átírása (Csubi, Artu Detu, Szi Thripio...), de ezt nem bolygatom tovább.

Összességében tetszett a könyv, a történet szerintem nen volt rossz, de nem ezt emelném ki leginkább. Szerintem Anderson néhol egy kicsit túlságosan is elnyújtotta a történetet, túl sok volt a leíró szöveg.

Én erre a könyvre tízes skálán egy erős kilencest adnék.

Hibái ellenére szerintem jó kis regény, folytatom tovább.

 

10/9.3

 

Amúgy én Alan Dean Foster Jedi-kristályát sokkal jobban tudtam élvezni. Már ameddig eljutottam benne, mert valamiért azt sem sikerült végigolvasnom... :) (A Robur c. folyóiratban volt csak Jedi-kristály a címe, könyvben Erőpróba címmel jelent meg.)

Ha ez tetszett, akkor a továbbiak valószínűleg még jobban fognak tetszeni. A Jedi-Akadémia 2. és 3. része még jobb lesz. Persze nem biztos, hogy te is így fogod érezni, hiszen mindenki másképp látja a dolgokat.

Egyébként SW-n kívül én is inkább fantasy-t olvasok elsősorban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Back in business... :)

 

 

Paul S. Kemp: Áramlatok

 

 

Néhány nyári hónap kihagyás után (mert a nyár nem olvasásra való) kiéhezve vetettem bele magamat kedvenc univerzumomba, és gyakorlatilag találomra választottam az elmúlt hónapok 4 új megjelenése közül. A választás csupán annyiban volt tudatos, hogy tudtam, van az Áramlatoknak folytatása is, s tudtam, hogy ha elmerülök Jaden Korr történetében, nem kell egy könyv után búcsúznom tőle… Másrészt meg – motivációnak sem utolsó – ez az első könyv (általam olvasottak közül biztosan) a SW univerzumon belül, amiben időutazás szerepel. Sokáig elképzelhetetlen és erőltetett dolognak tartottam már magát az ötletet is, de ahogy olvastam, minden ellenérzésem elmúlt. A két idősík eseményeinek nagy része, karakterei külön-külön, majd azok egy térbe hozása mind nagyon jó lett, a két Jedi találkozása pedig „sporttörténelmi esemény”.

 

 

A sztori két szálon indul: 5000 évvel a yavini ütközet előtt egy bizonyos Relin Druur nevű jedi és tanítványa, Drev Hassin egy sithek által birtokolt, különleges áruval megrakott teherhajó elpusztítására készül. A nagy hajót nem más vezeti, mint az a Saes Rrogon, aki Relin előző padawanja volt, de elbukott és a Sötét Oldalt választotta, rakományuk pedig az ún. lignan nevű ásvány, amiért a Sith képes volt egy hold összes élőlényét kiirtani. Ez az ásvány felerősíti a sötét oldal hatalmát, még a teljesen tiszta és erős jediket is megszédíti a közelsége – így Relin mindenáron meg akarja akadályozni, hogy ez az anyag a hatalmas sith vezér, Naga Sadow kezébe kerüljön. Akár az élete árán is. Nekem egyértelműen ez volt a jobb, izgalmasabb szál.

 

A másik szálon a yavini csata után 41-ben egy Jaden Korr nevű jedi látomásában megjelenik egy fagyos bolygó, ahonnan rég halott jedik hangján segélykérő üzenetet kap. Őszintén meglepődtem Mara, Kam Solusar szereplésén, valahogy nem igazán voltam felkészülve a Jedi visszatér utáni eseményekre (nem is néztem utána, mikor is játszódik a könyv), fura volt a korábbi szereplők haláláról értesülni. Fura volt, hogy ilyen rövid idővel Yavin után már több jedi és egy újabb sith is futkos a galaxisban, fura volt a Kell Douro nevű anzati lény minden perce a könyvlapon. Egyszerűen meghaladta a képzelőerőmet, amire az a lény képes volt és főleg amit amiért tett: ráadásul felépített szerepéhez képest meglehetősen ócska finálét kapott. A két történet közül egyértelműen az előbbi tetszett jobban, a régi idők eseményei valahogy természetesebben hatottak az univerzumon belül – aztán az is lehet, az egész a tudatalattim műve: bár még nem ismert az EP VII cselekménye, vélhetően Jaden Korr és az ő világa nem marad a kánon része.

 

 

Az időutazás ezzel a sérült hipertér-alagúttal zseniális, Relin és Jaden találkozása viszont totál kiaknázatlan. Annyira vártam, hogy valami komoly kis beszélgetés legyen kettejük között a jediség mibenlétéről, az erőről – ehelyett láttam két makacs, a saját feje után menő jedit, akik mindketten a világos és sötét oldal közötti vékony határon táncolnak, de minderről mondanivalójuk nincs egymásnak. Az új figurák viszont bejöttek, a Solora erősen hajazó Khedyrin és az erőérzékeny Marr a Falconra erősen hajazó Junkeren jó páros, a sith hajó, annak legénysége és őrsége szintén tetszett. A finálé két helyszínénél ugyanakkor fordult a kocka: Relin tettei, az egész lignanos harc nagyon nem jött be, míg Jaden felfedezése az erőérzékeny klónokról annál jobban tetszett.

 

Mert valaki néhány hajdani jedi és Palpatine génállományából lényeket klónozott. Félig jedik, félik sithek ők, önmagukban borzasztó veszélyesek a Galaxisra – no, hogy ez most kellett-e nekünk mint új fenyegetés és ennek lesz-e létjogosultsága az új kánonban, mindenki döntse el maga. Én mindenestre elolvasom a folytatást, talán már némileg kevesebb lelkesedéssel.

Szerkesztve: - R2-D2
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érdekes. Németországban a jövőbeni kiadványok megkapják a Legends logót.

http://jedi-bibliothek.de/blog/2014/09/offiziell-deutschland-erhaelt-legends-cover/

 

Kíváncsi vagyok, vajon nálunk hogyan lesz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érdekes. Németországban a jövőbeni kiadványok megkapják a Legends logót.

http://jedi-bibliothek.de/blog/2014/09/offiziell-deutschland-erhaelt-legends-cover/

 

Kíváncsi vagyok, vajon nálunk hogyan lesz.

Őszintén remélem, hogy minket elkerül a Legends logó még jó sokáig.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Paul. S Kemp: Hullámtörés

A könyv eseményei ott folytatódnak, ahol az előző rész, az Áramlatok abbamaradt. Így az olvasóknak mindenféleképpen el kell olvasni hozzá az előző részt. A könyv a szökött klónok üldözésére koncentrál. A klónokat itt sokkal jobban megismerhetjük. Nekem főleg Katona és Kegy volt a két kedvencem. Az Egyetlen Sith újabb ügynököket küld Nyss és Syll személyében hőseink üldözésére. Jaden, Marr és Khedryn csapata már nagyobb összhangban dolgozik. A történet nagyon pörög, sokáig nem tudjuk, hogy kinek mi is a konkrét célja. Öröm volt a rakatákról olvasni, jó ötlet volt belevinni valamilyen mértékben a Végtelen Birodalom letűnt civilizációját a sztoriba. Akciókban nincs hiány, több emlékezetes összecsapásnak lehetünk tanúi. E mellett Kemp jól ért ahhoz, hogy az olvasót izgalomban tartsa. A karakterek nagyszerű ábrázolása mellett a környezet és a harcok leírása szintén kitűnő. A könyv olvasása folyamán több olyan elemet is felfedeztem, melyek Kemp korábban írt Forgotten Realms regényeiben is olvasható volt. Volt olyan, amit határozottan másolásnak éreztem. E mellett Nyss és Syll kapcsolata az Erővel nem igazán tetszett. Valamint Marr könyv végi viselkedése is egy kissé megmagyarázhatatlan volt számomra. Ezek egy kicsit lehúzták a könyvet, így elmarad az Áramlatoktól, de azért nagyon sok a pozitívum és az élvezetes stílus miatt egy egész jó könyv volt. Négy és fél.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vajon melyik lesz a következő regény? Talán a Maul? :D

 

 

TFU 2, majd Árnyjáték, mindkettő rendelhető már egy ideje.

 

A TFU 2 és az Árnyjáték után a Maul regény jön.

 

Hullámtörés

 

 

A könyvben élőhalottak is feltűntek, Kemp felhasználta ezt a fantasy-elemet is, mely most már a SW része is.

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Volna egy kérdésem;

 

Én e szerint szeretném olvasni a könyveket!

 

http://starwarsmedia.hu/starwars-konyvek

 

Ez ,akkor már nem is jó?(Disney , Lucas miatt...)

iés ,akkor itt ugye ;

 

Régi Köztársaság (YE 25 000 - YE 1 000)

YE 3 954 (I. rész)

YE 3 950 (II. rész)

YE 3 900 (Epilógus) R The Old Republic: Revan Drew Karpyshyn

YE 3 653 R The Old Republic: Árulás Paul S. Kemp

YE 3 643 R The Old Republic: Végzetes szövetség Sean Williams

YE 1 032 R Kóbor lovag John Jackson Miller

YE 1 003 - YE 1 000 R Darth Bane: A pusztítás útja Drew Karpyshyn

YE 1 000 - YE 990 R Darth Bane: A Kettő Szabálya

YE 980 R Darth Bane: A gonosz dinasztia

 

viszont!

A Szukits Végzetes szövetség a Trilógia 1. része!

Most ,akkor mi van?(gondolom érthető mit is akarok ezzel...)

Szerkesztve: - ZoliZoltán
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Volna egy kérdésem;

 

Én e szerint szeretném olvasni a könyveket!

 

http://starwarsmedia.hu/starwars-konyvek

 

Ez ,akkor már nem is jó?(Disney , Lucas miatt...)

iés ,akkor itt ugye ;

 

Régi Köztársaság (YE 25 000 - YE 1 000)

YE 3 954 (I. rész)

YE 3 950 (II. rész)

YE 3 900 (Epilógus) R The Old Republic: Revan Drew Karpyshyn

YE 3 653 R The Old Republic: Árulás Paul S. Kemp

YE 3 643 R The Old Republic: Végzetes szövetség Sean Williams

YE 1 032 R Kóbor lovag John Jackson Miller

YE 1 003 - YE 1 000 R Darth Bane: A pusztítás útja Drew Karpyshyn

YE 1 000 - YE 990 R Darth Bane: A Kettő Szabálya

YE 980 R Darth Bane: A gonosz dinasztia

 

viszont!

A Szukits Végzetes szövetség a Trilógia 1. része!

Most ,akkor mi van?(gondolom érthető mit is akarok ezzel...)

 

Ez a Kronológia lista továbbra jó a Legends könyveknél. Attól, hogy Legends státuszba kerültek, a kronológiájuk nem változott meg, olvasásuknál alkalmazható.

A Végetes szövetség , volt a első olyan Star Wars regény, mely The Old Republic felirattal jelent meg, de kronológiailag ez a harmadik.

Egyébként az összes The Old Republic könyv egymástól függetlenül is olvasható, mindegyik egy részes sztori.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

No, ezt én sem tudtam, ezért is terveztem a Revan mellé a maradék két részt besuvasztani, de akkor nem is olyan sürgős a helyzet. Szukitsos raktársöprés alkalmából megrendeltem az Én, a Jedi-t és a Yoda: Sötét Találkozó-t potom ötezer forintért, gondoltam ezek szóló történetek, jobb ha most elcsípem őket. Egyébként mi a véleményetek róluk? :)

Szerkesztve: - Merr-Sonn
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

No, ezt én sem tudtam, ezért is terveztem a Revan mellé a maradék két részt besuvasztani, de akkor nem is olyan sürgős a helyzet. Szukitsos raktársöprés alkalmából megrendeltem az Én, a Jedi-t és a Yoda: Sötét Találkozó-t potom ötezer forintért, gondoltam ezek szóló történetek, jobb ha most elcsípem őket. Egyébként mi a véleményetek róluk? :)

 

Csak az Én, a Jedi-ről tudok valamit mondani mert csak azt olvastam, nekem személy szerint tetszett, bár sok helyen láttam, hogy mások szerint átlagos, érdekes benne viszont, hogy az egész történet egyes szám első személyben van elmesélve. Szerintem jobb úgy olvasni ha már elolvastad a Jedi akadémia trilógiát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez újdonság számomra, az egyetlen első személyű elbeszélés, amit eddig olvastam, az Fi naplórészlete, ami a Coruscant prológusaként szolgált. A Jedi Academy sajna nincs meg, és mostanában nem is tervezem még beszerezni, de ami késik, nem múlik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Persze, nekem is az az alapelvem, hogy ami Star Wars könyv, annak kötelezően a polcomon van a helye (még a Jedi Herceg-sorozatnak is :D ). A Yoda-könyv nem emészthetetlenül rossz amúgy, csak a többi, utóbbi években kiadott könyvekhez képest gyengébb eresztés. Persze olvastam már olyan véleményt talán ezen a fórumon is, hogy valakinek ez volt a kedvence.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

No, ezt én sem tudtam, ezért is terveztem a Revan mellé a maradék két részt besuvasztani, de akkor nem is olyan sürgős a helyzet. Szukitsos raktársöprés alkalmából megrendeltem az Én, a Jedi-t és a Yoda: Sötét Találkozó-t potom ötezer forintért, gondoltam ezek szóló történetek, jobb ha most elcsípem őket. Egyébként mi a véleményetek róluk? :)

 

Az Én, a Jedit és a Yoda: Sötét találkozót nyugaton a legjobbak között tartják számon:

http://www.goodreads.com/book/show/758654.I_Jedi?from_search=true

 

http://www.goodreads.com/book/show/35465.Yoda

 

Személy szerint az Én, a Jedit egy átlagos, illetve átlagosan jó könyvnek tartom. Egy kissé elnyújtott, de egyébként rendben van.

A Yoda: Sötét találkozót viszont nagyon élveztem, nagy kedvencem lett, szerintem jobb, mint az Én, a Jedi.

 

A Yoda: Sötét Találkozó sajnos nem túl jó regény, meg merem kockáztatni, hogy a Szukits által eddig kiadott SW regények közül a második leggyengébb a TFU 1 után.

 

Meglepő, de hát nem vagyunk egyformák.

A Yoda könyvet én a legjobbak között tartom számon. Nálam van olyan jó, mint a legjobb TCW epizódok.

A Jedik gyermekeihez, vagy a Külső Űrhöz képest fényévekkel jobb. De ott van pl. a Lidérc osztag, melyet odakint a legjobbnak tartanak számon. A Lidérc osztagot összehasonlítva a Yodával, én a Sötét találkozót jobbnak éreztem.

Bár a Tomboló Erővel sem volt különösebb bajom, a Yoda regényt jobbnak érzem nála.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az Én, a Jedit szintén az "átlagosan jó" kategóriába tenném. Tetszett, hogy a Jedi Akadémia-trilógiával való átfedések során ugyanazokat a jeleneteket mennyivel jobban írta le Stackpole, mint K. J. Anderson. Corran Horn pedig mindenképp az érdekesebb Legends karakterek közé tartozik nálam.

 

A Sötét találkozó szerintem is a gyengébb könyvek közt van, de kizárólag a Szukits által kiadottak közül. Aki szerint igazán rossz könyv, annak figyelmébe ajánlom a Paul Davids és Hollace Davids által írt "Jedi-herceg" sorozatot. :lol:

 

Engem leginkább az olyan apró figyelmetlenségek zavartak a TCW fényében, mint Anakin padawan mivolta, vagy Ventress Dooku tanítványaként, miközben a regényt 30 hónappal a geonosisi csata utánra (és már a Sith-ek bosszúja évére) datálja az író. Persze egy retconnal ez orvosolható lenne, ha végre meglépnék. De Yoda is nagyon karakteridegennek hatott a megzizzent viselkedésével, ami ahhoz hasonlított, amit Luke-nak nyomott le a Dagobah-n tesztként. A nevével ellentétben Tallisibeth Enwandung-Esterhazy, alias "Scout" karaktere viszont pozitívum volt... végre nem egy tökéletes, sablon-padawant kaptunk, hanem egy rendhagyóbb fajtát. Összességében nem olyan rossz könyv, nem kell attól félni, hogy maradandó agykárosodást okoz. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.