Videjó játékok

[Darth Revan9]

1 órával korábban, Dzséjt írta:

Az Xbox Series X visszafelé kompatibilis, és ha jól tudom, az Xboxra, az Xbox 360-ra és az Xbox One-ra kiadott játékok is futnak rajta.

A PlayStation 5 már kicsit trükkösebb, mivel annak az architektúrája jelentősen változott a PS3 után. A PS4 játékok mindegyike fut PS5-ön, a PS1-3-ig viszont már csak vagy streamelve (ehhez PS Plus Premium előfizetés kell), vagy abban az esetben, ha felújítva kiadták PS4-re (pl.: Uncharted 1-3, The Last of Us Remastered).

Olyan, hogy videókártya vagy más hardverelem miatt legyen gond, nincs a konzoloknál (ha van, az műszaki hibát jelent). Minden játék, amit kiadnak PS5-re vagy Xbox Series X-re, az futni is fog a célkonzolon, akármikor jelenik meg. Tehát, ha veszel egy PS5-öt, akkor azon futni fog a KotOR, a Fallen Order (ami a sima PS4-es változatban is fut PS5-ön, de készült hozzá PS5 frissítés), a Survivor és az Eclipse is, de ugyanígy játszhatsz rajta a Battlefront 2-vel vagy a Squadrons-szal, hogy csak az SW játékoknál maradjak. Ezért jobbak játékra a konzolok, mert ott nem kell a hardverrel sz*rakodni. PC-n, ha csak nincs egy 1-2 millió forintba kerülő atomerőműved, akkor 1-2 év alatt eljuthatsz olyan pontra, hogy sokat kell szórakoznod a beállítással, és kompromisszumot kell kötnöd. Konzol esetében beteszed a lemezt a gépbe vagy letöltöd a netről, és már indíthatod is a játékot. És ez igaz marad a generáció elején és a végén is (egy generáció kb. 5+ év), sőt egyes játékok esetében egy-két generációval később is. A PS4 megjelenésének elején kiadott The Last of Us Remastered ugyanúgy fut PS4-en, mint PS5-ön. Nem kell semmit sem állítgatni.

Köszönöm szépen a segítséget . Ezek megnyugtató infók. Akkor az X Box Series X-re terelődött a figyelmem.

https://www.notebook.hu/ms-konzol-xbox-series-x-279295

Remélem egy ilyenben minden benne van, ami csak kellhet.

[Dzséjt]

2023. 06. 11. - 18:38, Darth Revan9 írta:

Remélem egy ilyenben minden benne van, ami csak kellhet.

A konzolok dobozában mindig minden benne van, ami kell hozzá. A Microsoft és a Sony nem az Apple, hogy néhány alkatérszt külön vásároltat meg.  Arra viszont azért figyelj, hogy a tévéden legyen HDMI csatlakozó, mert anélkül esélytelen a  konzol használata (nem tudom, milyen korú a tévéd, csak ezért hívom fel erre a figyelmet). Illetve a konzolnak kell az internet, szóval vagy wifivel, vagy kábellel rá kell tudni kapcsolódnia. A kábeles kapcsolat a jobb (stabilabb és gyorsabb), de a wifi kapcsolat sem problémás.

[Rog]

[Rog]

Vasárnap elkezdtem a sorozatgyilkosos Heavy Rain kijátszását. A legutolsó újfajta komolyabb game amit kijátszottam 2013 Tomb Raider-e volt 2013-ban szóval eléggé ideje már valami újat és komolyabbat kijátszani. Ez eddig nagyon bejön habár nem haladtam még valami sokat vele. Ma délután lett meg Madison újságíró csaj első fejezete.

 

Szerkesztve: 2023. Szeptember 8. - Rog

[Rog]

Valamelyik nap egy lehetséges kijátszását be is fejeztem. Van neki jó néhány és valószínű hogy nemsoká' egy másik miatt újra előveszem hogy máshogy játszam ki. Szóval eléggé összetett és izgi egy game. A sok más játékra jellemző afféle interaktív film vagy sori nézős játékélmény ennek az esetében is előjön rendesen. Ezzel is úgy vagyok hogy sajnálom hogy nem futottam már bele akkoriban amikor kijött. Nem lett a fő kedvenc játékom mert valamivel távolabb áll azoktól a műfajoktól amik igazán bejönnek de az tuti hogy az egyik nagy kedvencem lett mert muvis formában amúgy is bírom a hasonló thriller cuccokat és ez eléggé hajaz azokra ami nem meglepő mert több olyan muviból nyúltak hozzá. Az mondjuk nem gond mert legalább jól használták azokat az elemeket amiket átvettek.

Sok kontrát nem is tudnék felhozni. Legjobban az irányíthatóság zavart. Azon belül is az egérrel végrehajtandó kunsztocskák.

[Rog]

[Darth Revan9]

Visszatért.

 

[Dzséjt]

Ez azért kissé gagyi volt és szerintem erőtlen, de a játékban bízom. Nem lesz egy AAA kategóriás game of the year produkció, de ha a fejlesztők ugyanolyan szívvel és lélekkel készítették el, mint amivel Terminator: Resistance-t megcsinálták, aminek a sztorija, karakterei és hangulata simán jobb, mint bármilyen Terminator-film, ami a T2 után készült, akkor imádni fogom.

[Darth Revan9]

Remélem szépen kitöltik a Robotzsaru 2 és 3 közötti űrt, és megmagyaráznak pár dolgot.

[Dzséjt]

Kétlem, mert magára a Robocop 3 létezésére nincs épeszű magyarázat.

[Dzséjt]

Ugye november 7 a hivatalos N7 nap, ennek örömére kaptunk egy nyúlfarknyi kis ilyet. Mivel ilyen ruházat se a Mass Effect 1-3-ban nem volt, se a Mass Effect: Andromedában, valószínűleg már a "Mass Effect 4"-hez kapcsolódik.

 

[Dzséjt]

Kis érdekesség a fenti videóhoz: a trailer címe Epsilon, ami az ötödik betű a görög ABC-ben, ami megerősíteni látszik azt, hogy a Bioware valóban az Andromedát is figyelembe véve folytatja a sorozatot, így a rajongók körében használt "Mass Effect 4" megnevezés valóban hibás. Tehát nem lesz az, mint például a Batman: Arkham...-játékok esetében, ahol az Origint szinte nem létezőnek tekinti a kiadó, és rendre kihagyják minden Arkham-csomagból.

Ennek már csak azért is örülök, mert bár tényleg technikailag finoman szólva sem volt kiforrva, annál jobb játék lett, mint amekkora hiszti volt körülötte, és jó lenne, ha Ryder és csapata még valamilyen formában visszatérne. És mivel Liara kapocs a trilógia és az MEA között, és úgy tűnik, ő benne lesz az ME5-ben, plusz az MEA-ban említették, hogy akarnak építeni egy intergalaktikus térközlerét, a két galaxis sztorijának összekötése szinte már meg van alapozva.

[Bence1997]

A héten felröppent a hír, miszerint bejelenthetik hivatalosan a GTA következő részét (ami igazából már minimum néhány éve tudható, hogy készítik). Most a Rockstar üzent a rajongóknak, amiben megemlítették, hogy a következő hónapban fogja ünnepelni a stúdió a 25. évfordulóját, ennek alkalmából pedig decemberben megkapjuk a GTA6 legelső előzetesét - minden bizonnyal a Game Awardson számíthatunk rá, ami december 7-re esik.

 

A hírt itt tudjátok elolvasni.

Szerkesztve: 2023. November 8. - Bence1997

[Dzséjt]

Még egy kis Mass Effect 5. Újabb jel mutat arra, hogy az ötödik felvonás nem ignorálja az Andromedát. A legelső teaserben (vagy nevezzük akárminek) már szerepelt az Androméda galaxis, most pedig kiadtak egy kis művészi képet az új epizódhoz:

 

A "szoknya" részen lévő kép nagyban is felkerült a netre, amin sok kis apróság figyelhető meg, de a legérdekesebb dolog középtájt, kissé jobbra húzva látható egy asztalnál, ahol egy asari ül. Tőle jobbra egy felöltözött geth-et láthatunk, balra pedig nem mást, mint egy angarát. Ez pedig ugye a Mass Effect: Andromedában debütált két új értelmes faj közül az egyik (a másik a kett).

 

 

A kép amúgy azért is érdekes, mert láthatóan senkinek sincs zölden világító szeme vagy egyéb testrésze, és a geth is jelen van, ami ugye egy szintetikus faj. És persze, rengeteg ismert tejútrendszerbeli faj reprezentálva van. Ez talán arra utalás, hogy a Mass Effect 5 ignorálni fogja az ME3 négy befejezéséből hármat.

Spoiler

Vagyis a szintézist, amiben a mechanikus és az organikus fajok összeolvadtak (és ami szerintem egy ritka nagy marhaság volt minden téren, azaz SPACE MAGIC!!!!). És a pusztítást, aminek hála a Tejútrendszer összes szintetikusan életformája, beleértve a kiborgokat, az androidokat, az MI-ket és az olyan fajokat, mint a geth, elpusztult - ami szvsz. szintén jó nagy marhaság volt, és az ízlésemnek túlságosan dark. Most komolyan, nem azért mentettem meg a geth fajt és tanította EDI-t az élet értelmére két részen keresztül, hogy aztán egy gombnyomással nem csak népirtást kövessek el, de kinyírjam a főhős egyik barátját is, csak azért, mert... Miért is? (Ja, és ezen két választás mellett nem mellesleg a főhős is öngyilkos lesz.)

Na meg azt, amiben pofán lőjük CsillagTökit, aminek hála a Kaszások véghezviszik az aratást és kiirtják az űrutazó fajokat a galaxisból - ami meg szerintem senkinek sem reális választás, hiszen nem azért játszottunk végig három játékot, hogy a végén hagyjuk pusztán szórakozásból learatni a galaxisunkat. De valószínűleg ezt a Bioware sem tekinti rendes befejezésnek, hiszen az ME3 eredeti változatában benne sem volt, csak az Extended Cut változattal került be.

Szóval nagyon örülnék, ha tényleg ignorálná eme két befejezést és csak a kontrol szál maradna meg, aminek önmagában minden téren több értelme van, mint a másik háromnak együtt véve. Meg persze az egyes fajok a befejezéstől független kiirtásai is ignorálva lesznek valahogy.

Spoiler

Vagyis nem pusztulnak ki a kroganok, a quarianok vagy a geth-ek.

Persze lehet jönni azzal, hogy akkor mi értelme van a sok befejezésnek, de egyrészt, nem ez az első eset, hogy a folytatás nem foglalkozik egy korábbi döntéssel.

Spoiler

Vegyük a Mass Effect végét, ahol a Fellegvár Tanács már elhiszi, hogy a Kaszások jönnek, az egész galaxis bajban van. Erre a Mass Effect 2-ben, még ha ugyanazok is a tanácstagok, mint az egyben, azt is tagadják, hogy léteznek a Kaszások.

Vagy hába választjuk Anderson tanácstagnak, a Mass Effect 3-ban Udina leváltja, így lényegében lényegtelenné téve a választást.

És persze, az ME3 teljesen ignorálja az ME2 azon befejezését, amiben Shepard meghal.

 

[Darth Cupsy]

Spoiler

  

4 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

(Ja, és ezen két választás mellett nem mellesleg a főhős is öngyilkos lesz.)

 

 

Spoiler

Már rég játszottam végig ezzel az attitűddel, de nem úgy van, ha fullba tolod a Renegát irányvonalat akkor a Pusztítás befejezéssel van egy after credit (?) jelenet amiben a romok alól Shepard keze előtör?

 

szerk: közbe megnéztem, nem a kéz tör elő, hanem az n7-es páncél látszik, aztán egyszer csak egy levegő vétel

 

Szerkesztve: 2023. November 15. - Darth Cupsy

[Dzséjt]

Igen, de az az after credit jelenet nem akkor van, ha fullban nyomod a renegátot, épp ellenkezőleg, abban az esetben biztos nem kapod meg azt a jelenetet, hiszen minnél renegátabb vagy, annál kevesebb lesz az EMS pontod, vagyis annál negatívabb lesz a befejezés. Azt a bizonyos jelenetet csak nagyon magas EMS ponton lehet elérni (ehhez kell a legtöbb), lényegében akkor, ha Shep született angyal.

Spoiler

Viszont maga a jelenet csak sugallja, hogy Shepard él, párhuzamban azzal, hogy a neve nem kerül fel az elhullottak táblájára a Normandy-n. Viaszont, továbbgondolva, rá kell jönnünk, hogy egy lélegzetvétel azon körülmények között elég nagy semmi. Shepard már félholt volt, amikor kivágódott a conduitból, utána az Illusive Man is belelőtt még. És végül, amikor szétlövi azt a részt, ami elindítja a pusztítást, az egész kóceráj a képébe robban, mindegy, milyen EMS szinten állsz (és mivel eme befejezés esetén a Fellegvár alaposan leamortizálódik az utólagos robbanások során, a kutatás még nehezebbé válik). Ezután még vegyük hozzá, hogy ő 44,7 km hosszú és 12,8 km átmérőjű Fellegvár egy mindenki számára teljesen ismeretlen pontján volt mindezen események során (már a conduit ismeretlen helyre hajította, majd onnan CsillagTöki egy még ismeretlenebb helyre vitte). Szóval már akkor is baromi nehéz lenne felkutatni és időben kórházba juttatni, ha történetesen maradt volna űrhajó a Naprendszerben, de a Crucible elsütése előtti percekben az összes űrhajó evakuált a rendszerből. Szóval mindezek figyelembevételével szerintem nagyobb esély van arra, hogy Shep meghal, majd pár hónap alatt megtalálják a szétrohadt hulláját, és megint felélesztik, mint arra, hogy élve megtalálják és időben kórházba szállítva megmentik. Számomra az a jelenet inkább azt mutatja, hogy ez volt az utolsó lélegzetvétele. (És szintén olyasmi, amit valószínűleg a Bioware csak a Shepard halála miatt nyafogók kedvéért tett be, mert ez sem szerepelt az eredeti változatban.)

De igaz, úgy pontosabb, hogy van még egy olyan befejezés, ami azt sugallja, hogy talán, esetleg, ha a Tejútrendszer és az Androméda összes csillaga jól állt, akkor van 1 százalék esély arra, hogy Shep öngyilkossági kísérlete nem sikerült és a jelenet után következő perceket is megélte még. 

Viszont így is a kontrol befejezés az, amiben biztosra vehetjük, hogy Shepard él, noha a fizikai testét hátrahagyta. Ugyanakkor ez nem sok akadályt jelenthet, hiszen CsillagTöki is képes volt kommunikálni az emberekkel, Shep meg CsillagTöki 2.0 lett. Ráadásul a kaszástechnológia egyeduralkodójaként én azt sem tartanám lehetetlennek, hogy kreál magának egy új testet. Shepardot már klónozták, és az a Cerberus volt. A kaszástechnológia űrmágiára is képes.

 

[Rog]

Spoiler

9 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

utána az Illusive Man is belelőtt még

 

Pontosabban belelövetett. A belelövéstől gémóvert kapunk.

Pluszban az is ott van még hogy a Citadel-re való felutazgatás előtt Shepi egy ex-turiantől is bekap egy lövést.

 

Szerkesztve: 2023. November 15. - Rog

[Dzséjt]

Valóban, így pontos. Marauder Shield akcióját meg már el is felejtettem.

[Rog]

Az előző kommentemnek mindenképp szpojlerben kell lennie? A szabályzatban a vidijátékok esetében hat hónapon belüli időszakra vonatkozik az elrejtősdi használata és azon több mint tíz évvel túl vagyunk már.

[Dzséjt]

@Rog Mindenképpen, ugyanis az elévülés csak akkor érvényes, ha az adott műnek van saját topikja. A Mass Effect szériának nincs, ez egy általános videójáték topik.

  

2017. 11. 03. - 17:28, Dzséjt írta:

Tehát, különösen az új műveknél, de a régieknél is (legyen szó filmről, sorozatról, könyvről, képregényről vagy videojátékról) kéretik mindent spoiler kapcsoló mögé rejteni, ami a filmben a történetre és a karakterekre vonatkozik, a bagatelnek vélt cameóktól a legnagyobb csavarokig. A Star Wars művek kivételével minden műre elévülés nélkül (tehát nem felmentő érv az, hogy az adott mű mennyire régi) vonatkozik ez a szabály.

Kivétel, ha az adott műnek van saját topikja, ezekben a topikokban szabadon lehet beszélni az oda kapcsolódó régebbi művekről.

 

[Rog]

Hupszi. Azt a részt nem vettem észre az előbb mikor a szabályzatban a vidijátékos részt olvasgattam mert csak az érdekelt hogy direkt a játékokról van-e valami. Az meg nem esett le hogy azok amik részletesen le vannak írva csak a Star Wars cuccokra vonatkoznak. Most már legalább nem fogom elfelejteni ha már így jártam.

[Dzséjt]

Ma öt éve, hogy PC-ről PlayStationra váltottam, ami egy nagyon hosszú, több mint húsz éven át tartó elhatározást szakított meg. Hiszen a ’90-es évek óta voltam elhivatott PC-s, és én is azok közé tartoztam, akik nem becsülték túl sokra a konzolokat, ráadásul bosszantott is sok jó játék exkluzivitása. Végül ez utóbbi miatt változtattam a gondolatomon, és vettem meg az első konzolom, a PS4 Slimemet. Ezt bő két éve leváltottam egy PS5-re, de maga a Slim még mindig megvan, pillanatnyilag az íróasztalom dísze (bár be van kötve, játszani nem játszom vele). Azóta eljutottam oda, hogy PC-n már egyáltalán nem játszom, az teljesen „munkagép” lett – mondjuk ebben nagy szerepe van annak, hogy otthagytam a PC Gurut, mert az elmúlt öt évben már csak miattuk játszottam PC-n, ugyanis nem minden játék készült el konzolra, amit teszteltem, illetve olyan is megesett, hogy direkt PC-re adtak kódot.

Szóval, öt éve árultam el a PC Master Race-t, most erről szeretnék kicsit megemlékezni. Egész pontosan, írnék pár sort azokról a játékokról, amikkel az elmúlt fél évtizedben játszottam, természetesen kizárólag a PS4-en vagy a PS5-ön (vagy mindkettőn, hiszen a kedvenceimet több ízben is végigjátszottam már). Úgyhogy bár hiába imádom, a The Witcher 3: Wild Hunt vagy a Mass Effect-sorozat nem lesznek itt, mert azokkal PC-n ismerkedtem meg és játszottam rengeteget (a Witchert konzolon még egyszer sem vittem ki, csak elkezdtem, a Mass Effect-trilógiát egyszer pörgettem ki, az Andromedával meg épp játszom). Szóval, @Bomarr után szabadon, listázzunk. Ja, és két részletben tálalom, mert nem tétlenkedtem az elmúlt öt évben.  

 

33. What Remains of Edith Finch

Ez a kicsi, kisköltségvetésű játék csak azért került fel a listámra, mert kevés olyan játék van, aminek a sztorija kijátszása után el akartam bújni a takaró alá, hogy ott vészeljem át az okozott depressziót. Nem nagy cucc, az egész annyiról szól, hogy alaposan körbe kell járnunk egy ásóhegynyi szigetet, hogy kiderítsük, mi történt Edith Finch-csel. Szóval a cím nem árul zsákbamacskát. De a misztikus utazás végén egy százas zsepi tuti elfogy és felmosóronggyal kell felitatni a könnyeinket. A What Remains of Edith Finch egy zseniális játék a maga nemében, amit soha többé nem vagyok hajlandó elővenni. Egyrészt mert másodszorra már nem tudná ugyanazt a mély és megrendítő hatást elérni, másrészt mert még egyszer nem is akarnám ezt átélni.

 

32. Terminator: Resistance

A Terminator: Resistance egy érdekes játék abból a szempontból, hogy egy kis lengyel csapat, a Teyon kisköltségvetésű fejlesztése. És bár a program 2020-ban jelent meg, nagyjából 10 évvel volt lemaradva az akkori standardoktól. Elavult grafika, animáció, játékmenet, MI, akciók… Szóval, ha a 2010-es ével első felében jelent volna meg, valószínűleg hatalmas sikert aratott volna. Akkor mégis mit keres itt, ezen a listán? Nos, a szíve miatt.

A Teyon egy őszinte rajongó csodálatával, tudásával és tiszteletével alkotta meg ezt a programot, és ez minden pixelen érződik. Ez a játék nyújtja azt, amit a Terminator 1-2 flashbackjeiben láttunk (szó szerint, mivel azok a flashbackek szerves részei a játékoknak, nem csak részeseivé válunk, de megismerhetjük résztvevőiket, előzményeiket és következményeiket is), amire minden T-rajongó vágyik a T2 óta, és több szív van ebbe az egy játékban, mint a T2 után megjelent összes Terminator-mozifilmben összesen. És több tisztelet is. Ráadásul a játék még meglepetésekkel is képes szolgálni, például döntéseinkkel befolyásolhatjuk egyes karakterek sorsát, illetve hiába járunk a jövőben, a készítők képesek voltak gyönyörűen beleszőni a sztoriba az időutazást is. Így számomra minden hibája és elavultsága ellenére a Terminator: Resistance sokkal-sokkal-sokkal jobb folytatás, mint a Rise of the Machine, a Salvation, a Ganyézis… Genisys és a Dark Fate. És persze, mondhatjuk, hogy az eme filmek által támasztott léc nincs túl magasan, de akkor azt mondom: sztoriját, hangulatát és karaktereit tekintve simán van olyan jó, mint a T1-2.

 

31. Heavy Rain

Na még egy Quantic Dream játék, méghozzá az egyik első. A 2010-ben megjelent program nem mai darab, ez látszik is rajta. Főleg grafikailag. Meg abból is, hogy mennyire másabbak voltak akkoriban a standardek. Példának okáért ebben a játékban van egy elég explicit szexjelenet, amelyben az előjáték interaktív (az ezt megelőző Fahrenheitben is volt szexjelenet, de ott még az aktus is interaktív volt, amit az amerikai változatból – az Indigo Prophecy címen jelent meg – ki kellett vágni). Plusz a QTE-k és döntések igencsak szigorúak voltak, sok esetben arra sem adtak időt, hogy felfogjuk, mit kéne csinálni. Ami igencsak reális volt, hiszen például autósüldözés közben az embernek nincs végtelen ideje gondolkodni, csak reagál. Ez egyfelől bosszantó, hiszen így nagyon nehéz úgy alakítani a sztorit, hogy az nekünk tetsszen. Másrészt reális és izgalmas.

A poén az, hogy amikor ezt a játékot kijátszottam, még nagyon nem volt rutinom a kontrollerbe, szóval az első végigjátszás során lényegében a legrosszabb befejezést hoztam össze. Két főhős meghalt, a harmadikat letartóztatták, a sorozatgyilkos megmenekült (ja, amúgy ez egy krimi-thriller), a gyerek, akit meg kellett volna menteni, meghalt. Cudajó vég ez. Persze van egy könnyebb mód (nem kell mintákat rajzolgatni a tapipadon, vagy ide-oda rángatni a kontrollert, és az idő is több a döntésre), én azzal játszottam később, így több lehetőségem volt felfedezni a Heavy Rain remek és szerteágazó sztoriját. Akárcsak a Detroit, ez a program sem csak illúzióban tárja elénk a döntéseket. Sőt szerteágazóbb, mint a későbbi játék, itt tényleg nagyon sokféle befejezés lehet. És pont ezért jó és érdekes ez a játék, még ha kicsit bugos is, és van néhány elem, ami fura (például az egyik főhős sci-fibe illő AR szemüvege nagyon nem illik a 2010-es éve jelenében játszódó világba).

 

30. Titanfall 2

Az első Titanfall egy szürke kisegér volt, egy szimpla online akciólövölde. Ám a Respawn, aminek a Jedi-sorozatot is köszönhettük, nem elégedett meg ennyivel, és elkészítették a már sztori móddal is bíró Titanfall 2-t, ami iszonyú nagy meglepetéssel szolgált. Baromi jó sztorija lett. Hősünk egy háború résztvevője, aki összekapcsolódik egy MI irányította óriási robottal. Különös párosuk pedig igencsak megragadó, történetük pedig meghökkentő és egy háborús játékhoz képest néha megindító. Ráadásul az, hogy bármikor ki- és bepattanhatunk a robotba, igencsak változatossá teszi az akciókat, hiszen hol egy megállíthatatlan istencsapása vagyunk, hol mezei bakák. S bár a Titanfall 2 talán nem a legkiemelkedőbb akciójáték, ezzel együtt is nagyon emlékezetes tud maradni, amit a zsáner rajongóinak mindenképpen érdemes kipróbálni. Nem fognak csalódni.

 

29. Vampyr

Bár nem szeretem a vámpírok témáját (kevés túlhasználtabb témát tudnék említeni, talán csak a zombikat), a Vampyr mégis érdekelt. De csakis a francia    Dontnod Entertainment miatt, akik előzően olyan játékokat tettek le az asztalra, mint a cyberpunk Párizsban játszódó, emlékmanipulálós Remember Me vagy a szintén nagyon szívhez szóló, időmanipulálós Life Is Strange. Ráadásul kis személyes kapcsolatom is volt a játékhoz, ugyanis az egyik kölni Gamescomon zárt ajtók mögött az elsők között láthattam mozgásban a játékot.

A 2018-ban megjelent játék 1918-ban játszódik, Londonban, ahol járvány, szegénység és éhínség tombol az első világháború lezárultával. Mi Dr. Jonathan Reidet alakítjuk, akit a háborúból hazatérve megrág egy vámpír, és ő is azzá változik. A játék egy dilemmára épül: az orvos Reidnek döntenie kell, hogy betartja a hippokratészi esküt és senkinek sem árt, vagy hagyja eluralkodni vámpír énjét, és gyilkolni kezd. A Vampyr pedig nem veszi félvállról a dolgot, ugyanis eme dilemma hatással van a történet végkifejletére, de arra is, mennyire lesz nehéz az életünk. Ugyanis, ha Reid vért szív (vagyis megöli áldozatait), akkor sokkal gyorsabban tud fejlődni és szert tenni olyan különleges képességekre, amiknek hála a ritka, de k*rva izzasztó boss fightok könnyebbé válnak. Mindezt fűszerezi a krimi vonal, ugyanis Reid nyomoz saját halála ügyében, plusz ténykedésünk a körzetekre osztott Londonra is hatással van. Például, minél inkább vámpírkodunk, minél több áldozatot szedünk, annál több vámpírvadászt csábítunk oda – szóval hiába fejlődünk gyorsabban, a gondok is szaporodnak.

És közben rengeteg kedvelhető, és baromira utálható karaktert is megismerünk, ami csak tovább erősíti a dilemmát. A túlélés kedvéért megcsócsálunk egy kedvelt karaktert, vagy lelkük megőrzése kedvéért életben hagyjuk a sorozatgyilkost? Ez, megtoldva az 1910-es évek megzuhant Londonjának hangulatával egy igazán egyedi játékot eredményez.

 

28. Star Wars Battlefront 2 (+Resurrection)

Ugyan ez a játék sok szempontból nem egy nagy was ist das, mégis hosszú idő után ez volt az első Star Wars program, ami érdemi sztorival bírt. Ráadásul kiegészítője, a Resurrection fontos összekötő kapocs a The Force Awakens és a The Last Jedi között. Sztorija bár nem túl eredeti, mégis érdekes, és például neki köszönhetjük Shriv karakterét, aki azóta olyan művekben jelent meg, mint az Ellenállás újjászületése vagy A Sithek árnyékában. Ráadásul ebben a játékban vehetünk részt a jakkui csatában, és irányíthatjuk Luke Skywalkert, Han Solót, Leia Organát, Lando Calrissiant és Kylo Rent. Mindezek mellett az Aliens vs. Predator 2 óta ez az első olyan játék, aminek többjátékos módjába tetemes időt öltem bele.

 

27. LEGO Star Wars: The Skywalker Saga

Imádom a Legót és a Star Wars-t, és nagyon örültem, amikor hivatalosan is elkezdtek Star Wars legószetteket kiadni. És akkor itt vannak a LEGO Star Wars-játékok, amik a harmadik kedvencemet is betársították a képletbe. A The Skywalker Saga lényegében az egész széria megkoronázása, hiszen itt egy csomagban kapjuk meg mind a kilenc epizódot, sőt még szegről-végről a Rogue One, a Solo és a The Mandalorian is beköszön. A program rendkívül mulatságos, kellemes kikapcsolódást nyújthat az egész családnak vagy akár egy embernek is, legyen felnőtt, gyerek, vagy gyerek lelkű felnőtt.

 

26. Final Fantasy VII remake

Sosem voltam nagy Final Fantasy fan, sőt az eredeti Final Fantasy VII az egyetlen, amivel pár órát eltöltöttem. Nem igazán kedvelem a JRPG-ket, és az sem tetszett, hogy hiába számozott példányok ezek, nem igazán van kapcsolat két rész között. Szóval, ha Final Fantasy, nekem az első animációs film, a The Spirits Within az, ami szóba jön.

A remake-et végül azért próbáltam ki, mert egy jóbarátom ódákat zengett róla, plusz a trailerekben megtetszett a világa. Végül nem is bántam meg, nagyon kellemesen szórakoztam rajta, végig lekötött és megszerettem karaktereit is. Bár nem lett épp a kedvencem, de várom a folytatását.

 

25. Deliver Us the Moon

A Deliver Us the Moon lényegében egy sétaszimulátor, amiben egy elhagyatott Holdbázist kell bejárnunk és kiderítenünk, miért szakadt meg a kapcsolat a Földdel. Ami már csak azért is fontos, mert ez a bázis biztosította az energiaválságban szenvedő emberi civilizáció utolsó mentsvárát. Szó szerint az utolsó csepp energiákat használják fel a kutatók egy űrhajó felépítéséhez és indítanak útra egyetlen asztronautát, hogy oldja meg a helyzetet. Tudja meg, hová lett a személyzet, és ha lehet, állítsa helyre a kapcsolatot. A játék eszméletlen hangulatos, főleg, hogy végig süt a programból a magány. Már a Földön is – mivel kisköltségvetésű játékról van szó, egy NPC sincs benne, társainkkal csak rádión kommunikálunk –, de a Holdon aztán végképp. És a bázis rejtélye is végig fent tartja a figyelmet, ugyanis hologramok formájában szinte szellemként kísértenek minket az egykori lakók, miközben felgöngyölítjük, hogy mi történt itt. És az sem utolsó szempont, hogy miközben felfedjük a Hold titkát, az is kiderül, ki a fene az, akit mi irányítunk és miért vállalkozott erre az egyirányú útra.

 

24. Maneater

Az első PS5 játékom ez a meglehetősen érdekes program. A Maneater ugyanis Steven Spielberg klasszikus horrorfilmjén, a Jawson alapul, csak van benne egy csavar: mi alakítjuk a cápát és a cápavadász a főellenség. Igen, a Maneater egy olyan játék, amiben halászokat, strandolókat, búvárokat, más cápákat és egyéb tengeri jószágokat kell felzabálnunk, hogy folyamatosan fejlődhessünk, és kis cápából a hét tengerre kiterjedő tápláléklánc csúcsragadozójává váljuk, hogy aztán megküzdhessünk az anyukánkat elpusztító gonosz cápavadásszal. Az elborult játék meglehetősen hülye koncepciója ellenére rendkívül szórakoztató és könnyed program lett. Persze elég vérgőzös, hiszen, ha az embert ketté harapják, akkor általában nem kicsit vérzik. Szóval azért nem adnám gyerek kezébe, mégis, felnőttek számára egész felszabadító lehet. És meglepően sok benne a kihívás, miközben az óceánban cirkálva ezernyi easter eggre lelhetünk, amik nem csak az említett mozifilmhez köthető. Például a Titanic orrán pózoló Rose és Jack csontvázát is fellelhetjük, de ha épp nincs kedvünk ilyen jópofa utalásokra vadászni, hát kiugorhatunk a luxusnegyed golfpályájára, hogy megcsócsáljunk néhány gazdag emberkét a parton ugrálva. Igen, mondom, lökött, de baromi szórakoztató játék.

 

23. God of War

Mindenki úgy odáig meg vissza van ezért a játékért, hogy ihaj, én meg úgy vagyok vele, hogy ja, nem rossz. A God of War egy régi széria, én viszont eddig csak a 2018-as résszel játszottam. Az eleje nagyon tetszik, nagyon erős, de talán ez vele a legnagyobb baj: semmi, ami utána következik, nem ér fel ahhoz. A grafika szép, ezt nem vitathatom el tőle. A világ érdekes, de ezen a listán is több olyan játék szerepel, aminek számomra ezerszer érdekesebb a világa. Az akciók jók, és végül ennyi. Engem sajnos egyáltalán nem fogott meg a játék, olyannyira nem, hogy kicsit sem érdekel a folytatása, a Ragnarök. Igazából ezzel a résszel is csak azért játszottam, mert ingyen adták a PS4-esem mellé.

 

22. Stray

A Stray a Mameaterhez hasonlóan nem hagyományos koncepcióval operál. E játék egy poszt-apokaliptikus cyberpunk világban játszódik, és a történet főhőse nem más, mint egy cica. Igen, egy kóbor macsek, aki elszakad társaitól és egy földalatti, robotok lakta városon kénytelen átvágni. Közben segít egy rejtélyes MI-nek és megrekedt, nyomorban élő robotoknak – sőt, az is kiderül, hová lettek az emberek. Tömören fogalmazva: ez egy cuki kis kaland, amit minden macskabarátnak ki kell próbálnia.

 

21. Jurassic World: Evolution 2

A Jurassic World: Evolution 2 kicsit kakukktojás, mert valójában PC-n játszottam vele először, ugyanis arra kaptam meg tesztelésre. Viszont a legelső verzió bugos, vérszegény és unalmas volt, így a kötelezők letudása után félretettem. Egy évvel később megvettem PS5-re, és az addig kiadott DLC-ket is hozzácsaptam. Ennek hála egy teljesen más játék elevenedett meg előttem. A bugok már nem voltak jelen, sok dolgot teljesen újragondoltak, a játék kiegyensúlyozottabb és izgalmasabb lett. Ráadásul a sok ingyenes és fizetős DLC-nek hála a dínóállomány is nagyszerűvé vált. Például eredetileg csak a játék alap velociraptorait tenyészthettük ki, de mostanra megalkothatjuk az összes film varriánsát. De ugyanígy kitenyészthetjük Rexy-t, a Scorpius Rexet vagy éppen Bumpy-t is.

Szabadon építhetjük fel saját Jurassic Parkunkat vagy Jurassic Worldünket, ahol megannyi látványossággal dobhatjuk fel a látogatók mindennapjait, miközben kedvenc dínóinkkal népesíthetjük be a parkot. Vagy éppen nyithatjuk ki a kapukat, hogy a látogatók megélhessék az igazi Jurassic élményt. Tudjátok, ami úgy kezdődik, hogy hűű-haaaa, aztán jön a futás, meg a sikítás.

 

20. Marvel’s Guardians of the Galaxy

Az elmúlt évekbe több próbálkozás is volt arra, hogy a gamer piac meglovagolja a képregényes filmek sikereit. Az eredmény eléggé felemás úgy a DC, mint a Marvel irányából. Mivel én Marvel-rajongó vagyok, így első sorban ezeket próbáltam ki. A Marvel’s Avengers nem kerülhetett fel erre a listára, mert egy rövid próba után rájöttem, hogy sz*r játék. A Guarans of the Galaxy viszont érdekesre sikerült. Úgy értem, ez sem éppen a legjobb program, ami a kezembe került. Sőt sok szempontból elég elmaradott. Hogy mást ne mondjak, egy 2021-ben megjelent játékban nagyon gáz, hogy a hóban hőseink még csak lábnyomot sem hagynak.

Mégis szórakoztató a program, hiszen a hősök a Galaxis Őrzői. Egy csapat ütődött, akik ütődött szituációkba tudak belebonyolódni, hogy aztán ütődött módon lőjjék ki onnan magukat. Rengeteg lövöldözés, ami alatt bármelyik őrzőt irányíthatjuk, és mindegyik más lehetőségeket ad. Quill röpköd és pisztollyal lövöldözik, Drax őszintéket osztogat, Gamorra kardal hadonászik, stb. De megrepülhetjük a Milanót is, és közben belekeveredhetünk néhány igazán szívbemarkoló pillanatba is. Szóval, ha túl tud az ember lépni eme játék gyengeségein és egy felhőtlen, vidám akció-kalandra vágyik, ezzel mindenképpen tegyen próbát.

 

19. Resident Evil 2-3 remake

Nem vagyok nagy Resident Evil rajongó, talán ennek köszönhetően szeretem ugyanúgy a sokak által utált Resident Evil 6-ot, mint az eredeti trilógiát vagy éppen a Village-t. Érdekes amúgy, hogy a RE2 és RE4, amiket a rajongók általában a legjobbakként értékelnek, számomra távolról sem a legerősebb részek. A remake-ek sorában sincs ez másképpen. A Resident Evil 2 remake-je bár remek lett, és hála az égnek sok olyan dolog nincs már benne, ami miatt nem nagyon szerettem az eredeti változatot, mégis kicsit megúszós programnak érzem. Szép a grafika, az új játékmenet, de hiába van két karakter, Leon és Claire, mindkettővel 90 százalékban ugyanazt lehet végigvinni, így teljesen értelmetlen és szimpla időpazarlás nekiállni a B sztoriszálaknak, plusz igazából a másik karakterrel is eléggé felesleges a végigjátszás. Ha a Capcom igazán nagyot akart volna villantani, akkor eldobja a B sztoriszálakat, és két különböző szálat ír Claire-nek és Leonnak. Így viszont sajnos nálam nem ütött akkorát a Resident Evil 2 remake. Plusz, szerintem Claire modelljét alaposan elk*rták (amire a Capcom is rájöhetett, mert az idén megjelent Death Island animációs filmben már a régi fizimiskájával jelent meg).

A Resident Evil 3 ezzel szemben betalált, amivel megint csak szembementem az általános vélekedésnek. Eleve, az eredeti játék, a Resident Evil 3: Nemezis nem volt a rajongók kedvence, nekem meg az egyik favoritom a szériában. És ez így lett a remake-kel is. A kivágott szakaszok nem hiányoztak, Nemezis olyan fenyegető, mint régen, és Jill szexibb, mint valaha (amire a Capcom is rájöhetett, mert az említett Death Islandben már ezt a modellt használták). Szerintem sokkal jobb lett, mint a RE2 remake, és itt már nem fárasztottak azzal, hogy újra végigjátsszam ugyanazt. Talán csak Jill miniszoknyája hiányzik, de egyrészt, egy DLC ad valami hasonló, másrészt, az új ruhája sokkal jobban illik egy zombiapokalipszis közepére.

 

18. Ghost of Thushima

Ez a játék pár hónapja került elém. Alapvetően nem érdekelt, mert legalább annyira nem érdekelnek a szamurájok, mint a skandináv istenek. De, mivel épp valami újra vágytam, ez meg ott volt a PS Plus kínálatában, gondoltam, kipróbálom. Hát nem volt ez rossz ötlet tőlem, mert bár nincs olyan izgalmas világa, mint a Horizonnoknak, a Cyberpunk 2077-nek vagy a Red Dead Redemption 2-nek, mégis végig lekötött ez a régivágású szamurájfilmekre emlékeztető, nyíltvilágú akciójáték, aminek szintén gyönyörű és igen hangulatos grafikája van. Bár Cusima egy sziget, rengeteg helyet be lehet járni, és igen változatos. Van narancssárga erdő, színes rétek, porrá éget tájak… Szóval baromi jó, az embert remekül leköti. A harcrendszere pedig igazán kiváló, aminek középpontjában természetesen a katana áll. A Jedi-sorozathoz tudnám mérni a kardpárbajokat.

 

17. Hogwarts Legacy

A Harry Potter-játékoknak hosszú és rögös az útja. A filmek alapján készült programok a 2000-es évek elejére nyúlik vissza, és hát az első néhány olyan is. Kedvesek, aranyosak, de én már elég későn kerültem bele ebbe, így igazán csak A Főnix rendje feldolgozását értékeltem. Azt viszont nagyon, egészen a Hogwarts Legacy-ig az volt a kedvenc játékom a témában. Szerencsére ez a mű ama játék vonalát követte.

Egy hatalmas nyílt világ áll rendelkezésünkre, hogy bejárjuk a Roxfortot, Roxmortsot, elsajátítsuk a különböző varázsigéket, meglovagoljunk testralokat és seprűket, és persze rendet vágjunk a sötét mágusok és lázongó koboldok sorai között. Mindezt nagyon élvezetes módon.

 

16. Star Wars Jedi: Fallen Order és Surviver

Rengeteg jó Star Wars játék létezik a régi érában. Knights of the Old Republic, Republic Commando, X-Wing Alliance, Race, hogy csak párat említsek. És persze ott van a jelen sorok által tárgyal játékhoz nagyon hasonló Jedi Knight és Force Unleashed sorozatok. Mégis, szerintem Jedi-sorozat magasan kiemelkedik a Star Wars videójátékok sorából. Főleg azért, mert számomra a filmekkel és sorozatokkal egyenértékű, ez is egy a sok mozgóképes alkotás közül, semmivel sincs lejjebb, semmivel sem számít kevesebbet. Ugyanolyan fontos és minőségi minden téren, mint a The Book of Boba Fett, az A New Hope vagy éppen a The Bad Batch. És szerencsére ezt a Lucasfilm is így gondolja, ennek hála rengeteg dolog köszönt már vissza a játékból különböző művekben, mint az Ahsoka, a The Mandalorian, sőt az Obi-Wan Kenobi és a Jedi-sorozat igencsak szorosan kötődik egymáshoz.

Ráadásul a játékban nagyszerűen vegyítették a filmek és egyéb művek különböző éráit, miközben remekül ültették át a fénykardozás és az Erőhasználat élményét, és vegyítették az akciózást a már említett Uncharted-széria platformer elemeivel, felfedezésen alapuló játékmenetével és fejtörőivel. Mindehhez még hozzájön az, hogy mivel ma a grafika már elképesztő szinten van, és a nagy színészek sem restek leszerződni videójátékhoz, például Saw Gerrerát ugyanúgy Forest Whitaker játssza, mint a Rogue One-ban és az Andorban.

Szerkesztve: 2023. November 23. - Dzséjt

[Rog]

A terminator-os és a macskuszos játék a kijátszási listámon van egy ideje. Előbbi jobban érik és amiatt azt szerintem nemsoká el is kezdem. A macskuszoson annak ellenére hogy imádom a macskuszokat valahogy nem érzem azt hogy annyira az én világom és valamennyire bonyolultnak is találtam magamnak mikor kijátszós vidiket néztem róla.

[Darth Cupsy]

Az Epic Games Launcheren 33% kedvezmény kupon jár Black Friday alkalmából nov. 28-ig, és ha valami már alapból leárazott arra is fel lehet használni

 

- AC: Mirage Deluxe Edition - alap 20% + kupon: 19.990 Ft helyett 10.714 Ft

- CP2077 alap játék - alap 50% + kupon: 20.730 Ft helyett 6.944 Ft

- CP2077 alap játék + az új DLC - alap 30% + kupon: 26.495 helyett 12.425

 

jah és a vásárlások 10%-t jóváírják 28 után epic games creditekként

Szerkesztve: 2023. November 24. - Darth Cupsy

[Dzséjt]

Akkor folytassuk a listát.

 

15. Shadow of the Tomb Raider

Érdekes, hogy a régi Tomb Raiderek hatására született meg az Uncharted-sorozat, ami végül megalapozta az új Tomb Raider játékokat. És ezért igazán hálás vagyok, mert a klasszikus Tomb Radereket kicsit szem szerettem. A 2013-as reboottal elindult új széria, a Survival-trilógia viszont az egyik nagy kedvencem lett (az első két részt PC-n játszottam ki néhányszor, azóta viszont PS-re is meglettek), Lady Croft büszkén odaállhat Drake mellé. Főleg az tetszett benne, hogy remek akciókat kaptunk, nagyszerű misztikumokat könnyed fejtörőkkel, és olyan játékmenettel, ahol nem kell pixelre pontosan kiszámítani az ugrást. Mindezek mellett Lara már nem csak egy nagymellű, vagány kalandornő, hanem egy törékeny, kicsit megtört lelkű könyvmoly, aki a trilógia során változik át azzá a kalandorrá, akit a későbbi játékok lefestenek – de közben nem veszti el kedvességét és könyvmoly jellegét sem. Illetve kicsit szociopata is lett.

A trilógia megkoronázása a 2018-as Shadow of the Tomb Raider, amiben Lara befejezi az utazását, és miközben megmenti a világot, megtalálja az útját is. Maga mögött hagyja a túlélők bűntudatát, célt lel az életbe és újra büszkén viseli a Croft nevet és a grófnő rangot. Plusz szabályos terminatrixszá vált, az egyik kedvenc jelenetem például ebben a játékban van. Ráadásul a középamerikai dzsungel, mint helyszín remekül megidézik a klasszikus részeket, és a fejtörők és ügyességi elemek talán itt vannak a legjobb egyensúlyban. Nem túl nehezek, de kellemes kihívást nyújtanak. A történet kicsit talán lapos – legalábbis az a része, ami nem Lara családi szálát göngyölíti fel –, de ezt remekül kompenzálja a megannyi felfedeznivaló és az olyan remek szakaszok, mint például a cunami előli menekülés.

 

14. A Plague Tale: Innocence és Requiem

A 2019-es A Plague Tale: Innocence és 2020-as folytatása, a Requiem olyan programok, amik ékesen bizonyítják, vak, maradi és a témában abszolút tudatlan (még inkább kő ostoba) az, aki azt hiszi, hogy a videójátékok még mindig csak üres lövöldözős programok. A francia Asobo Studio játéka Franciaországban játszódik az 1300-as évek közepén, amikor épp dúl az inkvizíció és a pestisjárvány, és még egy háború is zajlik Angliával szemben. Ebbe a kalamajkába csöppen bele a 15 éves Amicia de Rune, aki az inkvizíció elől kénytelen menekülni kisöccsével, Hugóval, akit egy rejtélyes betegség kínoz.

A sötét hangulatú játék első részén még kicsit érződik, hogy a kisköltségvetésű programok közé tartozik, de már így is bátran odaállhat bármilyen AAA-jategóriás játék mellé úgy sztori és karakterek, mind látvány terén. Megható és szívhez szóló történetét tekintve pedig nagyon sok több száz millió dollárból összehozott szuperprodukciót képes lepipálni. Mindehhez hozzájön, hogy a pestisjárványt természetfeletti csapássá tették, ami nem csekély misztikumot és rengeteg horrort visz a játékba. Egyes része a programnak olyan játékokat idéz meg, mint a Dead Space, a Silent Hill vagy éppen a nemsokára sorra kerülő The Last of Us Part 1-2.

A tavaly megjelent Requiem pedig ékes példája annak, hogyan kell folytatást készíteni. A fejlesztőket nem ragadta el a siker. Megtartottak mindent, ami jó volt az első részben, és azokat szimplán továbbfejlesztették és kiegészítették még jobb dolgokkal. Ráadásul, jóval magasabb költségvetéssel dolgozhattak, így míg az első részben kevés NPC volt és kihalt kis falvakban bolyonghattunk, a Requiemben már élettel teli nagyvárosokba is ellátogatunk, és az említett misztikus vonal szabályos katasztrófákat képes előidézni. Egy szó mint száz, ha gamer vagy, ezt a két játékot vétek kihagyni. Megható, hangulatos, félelmetes, egy igazi érzelmi hullámvasút.

 

13. Days Gone

Ha már említettem a zombikat a lista első felében… Na jó, itt fertőzöttek vannak, nem zombik. De tényleg… Oké, ezek is zombivarriánsok. Na jó, mégsem. Hogy mi? A játékból meg lehet érteni. Lényegében állati szintre visszazuhant, fizikai szempontból evolúciós ugrást végrehajtott emberek ezek is. De a Days Gone-ban nem ez a jó. Nem az, hogy olyan hordákba futhatunk, aminek létszáma a több százat is elérheti – az ilyenek kiirtása kellemes időtöltés lehet. Vagy gyors halál.

Hanem az, hogy a főhős, Deacon St. John egy motorosbanda tagja volt az apokalipszis előtt, utána meg magányos vándor, egy drifter, aki a kevés megmaradt „település” között ingázik motorjával, és mindenféle megbízást elvállal a hordairtástól kezdve a fejvadászkodásig vagy eltűnt személyek felkutatásáig. És mindeközben ott lebeg az, hogy Deacon nem képes elszakadni halott felesége emlékétől. A játék nagy erőssége, hogy amit a The Last of Us sötéten és elborzasztóan prezentál, azt a Days Gone szabadabban, könnyebben kezeli. A nyílt világ hangulatos, szinte már idilli, annak ellenére, hogy mutáns emberek, medvék és farkasok portyáznak az erdőkben, és kihalt falvakon vezet át az utunk. Mégis, valami hihetetlen szabadság árad a játékból, és ehhez remek adalék a program egyetlen járműve, a motorunk, amit ugye sokszor a szabadság szimbólumának tartanak.

S bár itt is vannak olyan emberek, nem is kis számban, akik rosszabbak, mint a civilizációt elpusztító fertőzöttek, rengeteg jó emberrel is találkozhatunk, így nem olyan nyomasztó a világ, mint a The Last of Us-ban. Itt nem kell minden emberrel úgy megismerkedni, hogy először ráfogod a fegyvert, aztán kérdezel. A bizalmatlanság és a halálfélelem nem állandó társ. Mindezeknek hála a 2019-es Days Gone egy nagyon kellemes, könnyed alkotás, ami sajnos anyagilag és kritikailag nem teljesítette a Sony elvárásait, így a folytatás annak ellenére nem készülhet el, hogy a játék ma már kult státuszban van és rengetegen szeretnék, ha lenne második része. Már csak azért is, mert a vége nyitva maradt.

Amúgy az egyik érdekessége még a játéknak, hogy én nagyon-nagyon ritkán használom a gyorsutazás lehetőségét a nyílt világú játékokban. Szeretek real time utazni, számomra illúzióromboló az, hogy a hős egyszer csak a világ másik végébe teleportál. Plusz így nem csúszok le a világ nyújtotta dolgokról, mellékküldetésekről, stb. A Days Gone-ban viszont gyakran éltem vele, mert ez is remekül integrálva lett a játékba. Ugyanis csak akkor elérhető, ha a motorunkban van elég üzemanyag, mert, ha használjuk, pontosan annyi idő telik el in-game, és annyi üzemanyag fogy, mintha real time mentünk volna oda.

 

12. Metro Exodus

Erről a játékról sem akarok sokat regélni, mert a múltban már alaposan kitárgyaltam itt. Legyen elég annyi, hogy nagyszerűen tágította ki a már amúgy is remek, hangulatos Metro-univerzumot, és a fejlesztők egy olyan játékot hoztak össze, amit én nem vagyok rest a Half-Life 2-vel egy lapon emlegetni. Nagyszerű FPS, iszonyú jó pillanatokkal és szerethető karakterekkel, ahol szintén sokat számít, hogy mennyire vagyunk emberségesek vagy épp embertelenek. Lényegében ettől függ, hogy a sztori végén Artyom meghal vagy életben marad. Apropó, ennyire ütős, hősies vége kevés játéknak van, kapásból csak a Mass Effect 2-t tudnám felhozni, ami szerintem felér hozzá – na jó, az túl is szárnyalja (nyilván mindkét játék esetében arra a befejezésre gondolok, amikor mindenki életben marad).

 

11. Mafia: Definitive Edition

A sci-fi mellett a western és a szervezet bűnözést középpontba állító bűnügyi művek (könyvek, filmek, játékok, sorozatok) a kedvenceim. Sci-fire akad itt példa szép számmal, western is lesz mindjárt, de előtte még jöjjön a maffia. Azaz, a Maffia: Definitive Edition, ami címe ellenére valójában a 2002-es Mafia remake-je (aki azt mondja, hogy csak felújított változat, az súlyosan hülye). Mivel igazán jó bűnügyi játék pont olyan sok van, mint western, így nem csoda, hogy nagy rajongója voltam az eredeti játéknak. Sőt én azon csodabogarak közé tartozom, aki nagyon szereti a Mafia 2-t és – most tessék leülni, ha gyenge a szíved – a Mafia 3-at is. És bátran állítom, hogy a remake jobb lett, mint az eredeti. Emberibbek a karakterek, a sztori sokkal logikusabb és folyékonyabb. Nem, nekem k*rvára nem hiányzik az eredeti játék hosszú-hosszú vonatozása, és az olyan baromságok sem, mint amikor a Salieri-család ellenségei besétálnak a főhős után egy olyan bárban, aminek az a neve, hogy Salieri's Bar.

A sztori kábé tíz évet ölel fel az 1920-as évek végétől az 1930-as évek végéig, a főhőse pedig Tommy Angelo, akit a vak véletlen tesz egyszerű taxisból gengszterré. Végigkísérhetjük felemelkedését, majd az erkölcsi érzéke miatti bukását. A játék sokat merít a Godfatherből, de képes más perspektívát nyújtani – példának okáért, Tommy maga sosem lesz maffiafőnök, csak caporegime és sokkal emberségesebb, mint Michael Corleone.

A játék rendkívül hangulatos és kellemesen kezeli a nyílt világot. Nem egy GTA, de lehetőségünk van küldetések között a ’30-as évek verdáival "száguldozni" és néhány mellékes küldetés megcsinálni a Free Roamban. De, ha ehhez nincs kedvünk, akár az egész autókázósdit kihagyhatjuk, ha az nem kötődik a sztorihoz (a hírhedt versenyzős rész például nem skippelhető – bár már nem is olyan hajtépően nehéz, mint az eredeti játékban). Ám a sztorija a legerősebb, ami követi az eredeti játék történetét, kisebb változtatásokkal – amik mindegyike a javára vált. Az egyik ilyen „kisebb” változtatás például az, hogy Tommy felesége az eredeti játékban lényegében csak cameózik, itt viszont nagy szerepe van abban, hogy hősünk végül azt tegye, amit tesz.

 

10. Red Dead Redemption 2

Ahogy fent említette, szeretem a western műfajt, de nagyon-nagyon kevés igazán jó videójáték van ebben a zsánerben. A Red Dead-széria ilyen, és ez volt az egyik ok, ami miatt nem csíptem a konzolosokat: ők játszhattak vele, míg a PC-sek nem. A háromrészes szériából csak a második jelent meg végül PC-re, pár évvel ezelőtt, de akkor már volt konzolom. Ennek ellenére PS-en sem játszottam vele nagyon-nagyon sokáig. Túl drága volt, ahhoz képest, hogy milyen idős játék. Aztán valamikor 2021-ben jött egy leárazás, amit már megfelelőnek találtam, akkor bezsákoltam. És milyen hülye voltam! Ezért a játékért simán megérné még most is megfizetni a teljes árat.

A Red Dead Redemption 2, ahhoz képest, hogy 5 éves játék, még mindig álomszép. Még PS5-ön is, pedig sosem kapott upgrade-et az új konzolra. Sokszor csak azért ácsorogtam percekig egy sziklakiszögelésen vagy egy magasabb dombon, hogy gyönyörködjek a tájban. És elképesztő az a részletgazdagság és tartalom, amit a Rockstar ebbe a játékba belezsúfolt. Egy barátommal egyszer azon viccelődtünk, hogy ennél a játéknál simán megtörténhetett az, hogy hazament az animátor, és, ha a neje megkérdezte tőle, hogy mit csinált egész nap, nyugodtan rávághatta: lóf*szt. Mert a fiú paciknak ez az alkatrésze is megvan. Meg esznek, isznak, olykor-olykor sz*rnak menet közben. És, ha elhanyagoljuk a táplálásukat, akkor bizony lefogynak, majd éhen halnak, de ha két játékbeli napon át megállás nélkül hajtjuk őket, akkor végül remegni kezd a lábuk, és egy idő után hullafáradtan összeesnek. És ez csak egy a sok dolog közül. A játéknak önállóan működő ökoszisztémája van. Száznál több állat és növény gondoskodik arról, hogy ha átlovagolsz a térképen – ami iszonyú nagy –, mindig láss valami érdekeset. És akkor ott van a mindennapi életüket élő emberek, a több tucat random esemény, és így tovább. Több mint száz órát öltem a játékba, s bár a fősztorit letudtam, még mindig rengeteg tennivaló van, ugyanis a játék végén egy teljesen új pályaszegmens nyílik meg (nagyjából a pálya maradék egyharmada), ahol lényegében egy újabb játék veszi kedzetét új történettel.

A sztori pedig kiváló, úgy a fő- mint a mellékes szálak. Remek karakterek mesélik el, és nagyon változatos. Kevés játék van, ami egyszerre képes igazán reálisan, mégis elgondolkodtatóan és ezzel párhuzamosan börleszkbe illően is tálalni ugyanazt a témát. A Red Dead Redemption 2 ilyen. Például egy hosszú küldetéssorozat az amerikai őslakosok helyzetét tárgyalja rendkívül komolyan és sok aspektusból vizsgálva a dolgot, míg a világot járva néha amatőr kuklukszklán gyűlésekbe futhatsz, ami alatt olyan vicces pillanatok zajlanak le, mint amikor a lángoló kereszt felborul és agyonüti a frissen beavatott tagot. Mindezek mellett rengeteg egyéb tevékenységet is csinálhatunk. Vadászhatunk, halászhatunk, fejvadászkodhatunk, segíthetünk embereken, részt vehetünk pisztolypárbajokban, bankot, postakocsit vagy vonatot rabolhatunk, és, ha arra szottyan kedvünk, leülhetünk pókerezni is.

A Red Dead Redemption 2 mindezeknek hála nagyon hamar az egyik kedvenc játékommá vált, és a nyíltvilágú játékok között ez a leg-leg-legjobb. Talán ez is a legnagyobb baja, hogy túl részletes, így nagyon könnyű elveszni benne. De én pont ezt imádom. Szeretek elveszni a játékokban.

 

9. Until Dawn

A horrorjátékokkal kapcsolatban vegyesek az érzéseim. A legjobban akkor jönnek be, amikor a hősnek van fegyvere és a mumus valamilyen szörny vagy szörnyek. A szellemek, a zombik, a vámpírok, ezek nekem nem adják annyira. A Resident Evil-játékokat is csak azért szeretem, mert a zombik mellett másfajta szörnyikék is vannak bennük.

Az Until Dawn nem egészen ilyen. Ez is inkább interaktív mozi, ahol a döntések sokat számítanak. Meg a reflexeink, hiszen rengeteg a QTE (Quick Time Event, azaz: gyorsan nyomd le a jó gombot) benne, szóval csak akkor érdemes belevágni, ha már reflexből tudod, melyik gomb melyik a kontrolleren (én először nem így játszottam, szinte minden QTE-t buktam). A döntések és a QTE-k azok, amiknek hála a maroknyi tini élete eldől. A hiba itt halált jelent, és az Until Dawn-ban a szereplők java nagyon sokféleképpen meghalhat. Szóval, ha egyszer megúsztad, még nem lehet megnyugodni. És ez a legjobb benne, hogy a szereplők az utolsó pillanatig fenyegetve vannak és haláluk végleges. Nem egyszerű mindet életben tartani.

Közben egy remek kis sztori alakul ki, ami bár afféle Sikolyként indul, és úgy tűnik, egy sorozatgyilkos a hunyó, a végén már verdugók elől kell szaladgálni. Közben igazán remek karakterfejlődésen mennek át a szereplők, miközben az egymáshoz való viszonyukat is alaposan megváltoztathatod. És ez az, amiért nekem az Until Dawn nagyon tetszett.

 

8. BEYOND: Two Souls

A Quantic Dream egy másik, a Heavy Raint követő játéka. A főhős ebben egy lány, akinek különleges képességeket ad az, hogy egy szellemlény szó szerint hozzá van kötve. Mi a két karakter között váltogatva ismerkedhetünk meg Jodie Holmes (Elliot Page, bár akkor még Ellen Page volt) és „társa”, Aiden sztorijával, gyerekkoruktól kezdve egészen tragédiákban és csapásokban gazdag felnőttkorukig. Bár játéknak annyira nem lehet nevezni, a program nagyjából 90 százalékát anélkül végig lehet vinni, hogy a kontrollerhez érnél. Döntéseink itt is inkább illúziók, bár azt meghatározhatjuk, hogy a végén Jodie-nak mennyi oka legyen az életre – ugyan a játék a halált is úgy kezeli, hogy az nem a vég, hanem egy új kezdet egy másik létsíkon, szóval a végső dilemma azért erős. Akárhogy is, nagyon szívhez szóló a különböző szervezetek csapdájába eső kislány, később nő életét végig kalauzolni, aki leginkább csak szabadságra vágyik és arra, hogy valaki ne csak azért szeresse, mert természetfeletti képességei vannak, és ne csak egy eszközt lásson benne.

A játék fejezetekre osztva tálalja hőseink történetét, ráadásul nem kronológiai sorrendben – mivel az egész Jodie visszaemlékezése, és az emlékek egymásra hatva jelennek meg. Szóval nagyon oda kell figyelni, hogy tudjuk, épp hol járunk az idővonalon (ebben segít a program), és mi miért van, mit miért élhetünk át. Ráadásul ebben a játékban korlátozottsága ellenére egész szabad döntéseket is hozhatunk, például keményen megbüntethetjük a Jodie-t szekáló tiniket, vagy shotival szétloccsanthatjuk azok fejét, akik megpróbálják megerőszakolni. Vagy, ha úgy gondoljuk, akár el is sétálhatunk a g*ci tinik bulijáról, vagy csak ráijeszthetünk az erőszakoskodó trógerekre (vagy lelépünk a bárból, mielőtt szemet vetnek rá).

 

7. Cyberpunk 2077 (+Phantom Liberty)

Szerintem nincs olyan gamer, aki ne hallott volna 2020-ban a Cyberpunk 2077-ről. A játék, ami az évtized botrányát okozta a gamer közösségben azzal, hogy PS4-en és Xbox 360-on játszhatatlan minőségben adták ki, PC-n is csak néhány fokkal volt jobb, és a beígért dolgok felét sem valósították meg. És ez azért volt különösen fájó, mert az a CD Projekt RED tette ezt, ami a Witcher-trilógiával kiemelkedett a kapzsi kiadók és fejlesztők köréből, és a The Witcher 3: Wild Hunt a mai napig hivatkozási alap az akció-RPG-k műfajában. És én ezért a játékért adtam ki nagyon-nagyon sok pénzt (részben pont a Witcher 3 miatt), mert a szipi-szupi (viccen kívül, k*rva tartalmas) gyűjtői kiadást vettem meg, PS4-re.

Hülye lennék, ha azt mondanám, nem volt semmi baj vele. Rengeteg programhiba keserítette meg az életemet. Mégis, már a legelső változatban lekötött és nagyon élveztem. Ma pedig már a kiegészítőjét, az októberben megjelent Phantom Liberty-t tolom, a második kijátszás keretében. E sorok írásakor már közel 180 órám van a második végigjátszásban (116 órába telt az első), és szerintem a kiegészítőnek még csak a felét csináltam meg. A Cyberpunk 2077 ma már kicsit sem emlékeztet arra a technikai katasztrófára, amit három éve megjelent. Nemhogy kész, túlnőtt magán. Night City eszméletlenül hangulatos játéktér a hatalmas felhőkarcolóival, megakonstrukcióival, a kietlen Badlandsszel, az apokaliptikus Kutyaveremmel, és így tovább. Iszonyú jó karakterek jelennek meg benne, a küldetések mindegyike teljesen egyedi és millió felfedeznivaló van benne.

Jómagam 2020-ban sem bántam, hogy annyi pénzt fizettem a Cyberpunk 2077-ért, ma meg már azt mondom, simán kifizetném ezt újra. A CD Projekt RED újra megmutatta, miért jók ők. Igen, elb*szták 2020-ban, nagyon csúnyán. De végül mindent megtettek azért, hogy jóvátegyék hibájukat és elhozzák azt a játékot, amit közel egy évtizeddel ezelőtt beharangoztak. Sikerült nekik!

Most ezt vessük össze az EA és a Bioware hozzáállásával, akiknél a Mass Effect: Andromeda szintén elég tré volt technikai oldalról – bár távolról sem volt akkor katasztrófa, mint a leköszönt konzolgeneráción a Cyberpunk 2077 –, és végül csak az első negyedét javították ki, utána meg még a DLC-t is törölték. Nos, a CD Projekt RED nem csak kijavította a játékot, de a Phantom Liberty képében egy olyan kiegészítőt is elkészítettek hozzá, ami önálló játékként is simán megállná a helyét, ráadásul az alapjátékba is behoz néhány vadonatúj dolgot, például az autó tolvaj megbízásokat. Szóval, így kell a földről talpra állni!

Sőt e hónap 5-én érkezik az ingyenes 2.1-es frissítés (ezzel együtt megjelenik az Ultimate Edition, amiben egyben vehetünk meg mindent – de persze ezt nem kell megvenni, ha már megvan az alapkiadás), ami még tovább bővíti a játékot. Végre bekerül a teljesen funkcionális metróhálózat (öt vasútvonal 19 megállóval), új autók és motorok, új utcai autóversenyek, új autópálya, megújul a boss-fight, az autósüldözés, a motorvezetés. Plusz immár sétálás (vagy metrózás) közben is hallgathatjuk a rádiót, és eltölthetünk némi időt szívünk választottjával is.

 

6. Marvel’s Spider-Man és Miles Morales

És akkor itt van a Marvel’s Spider-Man és annak spin-offja, a Miles Morales, ami a Marvel’s Guardians of the Galaxyval ellentétben egy zseniális játék lett. De tényleg, minden téren kiemelkedő. Én már a PS5-ös változattal ismerkedtem meg, szóval nem volt gondom Peter arcának kicserélésével és egy, a PS4-es változathoz képest sokkal szebb játékot ismerhettem meg (egyesek szerint nincs különbség, de ezek az egyének vagy ámítják magukat, vagy vakok). Könnyed, szórakoztató, de néha igen megkapó és elgondolkodtató. Imádom benne JJJ podcastjait, vagy, amikor a May néni által irányított menedékházban csak úgy beszélgethetünk az emberekkel. És állati dolog a hálóvetővel lengedezni New York elképesztően részletes városában.

A Miles Morales meg még ezen is túltesz, hiszen azt már eleve PS5-re fejelsztették, New York így még szebb és részletesebb, az új Pókember animációja még változatosabb és finomabb, és így tovább, minden téren jobb lett. Nekem jobban tetszett, mint az elődje, pedig az is piszkosul bejött. Szóval már alig várom, hogy játszhassak a Marvel’s Spider-Man 2-vel.

 

5. Control

A Control szintén egy olyan játék, ami nagyon hamar az egyik kedvencemmé vált. A program ugye ugyanabban a világban játszódik, mint például a múlt hónapban folytatást kapott Alan Wake, olyannyira, hogy míg az alapjátékban utalnak az első részre, az AWE című DLC lényegében az Alan Wake 2 felvezetése.

A Control főhőse Jesse Faden, aki a fent tárgyalt BEYODN: Two Souls-ban szereplő Jode Holmes-hoz hasonlóan össze van kötve egy szellemszerű entitással. Hősnőnk egy olyan városból származik, ahol rejtélyes módon rajta és testvérén, Dylanen kívül mindenki eltűnt. Ő pszichológushoz került, Dylant pedig magával vitte az FBC (Federal Bureau of Control). Szóval Jesse az egész életét arra tette fel, hogy kiderítse, hol van Dylan. Egy szép nap aztán meg is érkezik az FBC főhadiszállására, a The Oldest House-ba, ami úgy áll New York közepén, hogy azt senki sem látja – Jesse sem, hogy hirtelen miért látta meg és miért tud besétálni, az a sztori egyik rejtélye. Mi több, nem csak elérhetővé vált számára a hatalmas irodaépület, mint hamarosan kiderül, ő az új igazgatója az FBC-nek, ami éppen a hiss nevű interdimenzionális lények megszállása alatt áll, és amúgy az épületből képtelenség kimenni, mert az előző igazgató lezárta azt. Ja, és az FBC igazgatótanácsa, akik kinevezik Jesse-t, szintén interdimenzionális lények. A kinevezést pedig lényegében orosz rulettel intézik. Ha kézbe veszed a „szolgálati fegyvert” és az nem öl meg azonnal, akkor te lehetsz az igazgató. És, ha mindez nem lenne elég, még egy takarítóval is összefutunk, akit totál nem zavar, hogy élet-halál harc folyik az épületben, ő békésen takarít és alkalmazza Jesse-t, mint az asszisztense. Na, ez kábé a játék első tíz perce.

Ezzel veszi kezdetét egy őrült utazás, ami a világ legfurább épületén keresztül zajlik. Az Oldest House ugyanis nem evilági, belsejében paranormális tárgyak, lények és termek vannak, ahol a fizika fejre áll, a fantázia valósággá, a valóság fantáziává válhat. Ahol a hűtő megehet, ha pislantasz, egy gumikacsa bárhová követhet, egy játékgép beszippanthat, vagy egy vonat elszáguldhat veled egy végtelen sínpályán futó, halálos rave partira. És ezek még a legföldhözragadtabb dolgok voltak az FBC repertoárjából. Közben Jesse maga is paranormálissá válik, megtanul repülni, tárgyakat dobálni telekinézissel, pajzsot emelni, és így tovább. Ja, és a szolgálati fegyver is fejlődik. Közben kutat a testvére után, próbálja meggátolni, hogy a hiss rászabaduljon a világra, és persze, na, hát ő az igazgató. Egy egész kormányügynökséget kéne menedzselnie.

A Control egy baromi hangulatos és nagyon-nagyon érdekes játék, ahol rengeteg dokut kell elolvasni, hogy egyáltalán megértsd, miről szól ez az egész, mik azok az Alternate World Eventek, mi a különbség az Object of Power és az Altered Itemek között, és így tovább. Ja, és hogyan kapcsolódik ez az egész az Alan Wake-hez.

 

4. Detroit: Become Human

A döntéseket kezelni nem könnyű. Tudom magamról is, hiszen én is döntéseken alapuló vizuális novellán dolgozom, és bizony nem egyszerű ezeket a döntéseket valódivá, nem csak illúzióvá tenni. Sokan szeretik hangoztatni, hogy a Mass Effect-trilógiában számítanak a döntések, de ez önbecsapás. Semmi sem számít, akárhogy döntünk, nem lesz semmi sem jelentősen más. Nem kapunk más sztoriszálat, a kihalt szereplők helyére belép egy új, aki ugyanazt fogja megcsinálni, amit a régi megcsinált volna – legfeljebb kevésbé ismerhetjük meg őket.

A Quantic Dream játéka nem ilyen. Itt tényleg számít a döntés. A döntések, néha az igazán aprók is súlyos következményekkel járhatnak. És ez jó, mert három főszereplője igazán szerethető, céljaikat könnyű magadévá tenni, és igazán megráz, ha egy rossz döntés miatt az események nem úgy alakulnak, ahogy szeretnéd, vagy, egyenesen meghal az adott főhős. Igen, ebben a játékban előfordulhat, hogy már a prológusban meghalhat az egyik főszereplő – és bár „visszatér” az már nem ugyanaz a karakter. Sőt minél többször meghal, annál másabb lesz a végkifejlet a számára. Egészen más a játékélmény, ha a prológusban megjelenő Conort a játék végéig életben tartod, mintha többször is meghalna. És ez csak az egyik, a másik két főhős halála végleges, szóval az is eléggé meg tudja csűrni-csavarni a dolgokat. És ez a jó a Detroit: Become Humanben. Káprázatosan szép a mai napig (szintén ötéves játék), imádni valóak a karakterei, és egy baromi jó világot ismerhetünk meg benne. És ez a másik, ami nagyon megkapó. Ha az ember nem rest elolvasni az újságokat és megnézni a híradót itt-ott, szép lassan ráébredünk, hogy miközben mi személyes bajainkkal vagyunk elfoglalva, a világ iszonyú nagy válságban van.

És, hogy mennyire komoly dolgok történnek ebben a játékban, mennyire számíthat akár egy jól megválogatott szó is, azt pont a prológus prezentálja. Hiszen egyből egy túsztárgyalásba csöppenünk, ahol egy kislány élete a tét (a kép abból van). És bizony, ha elszúrjuk, nem csak hősünk, de az a szegény kislány is meghalhat.

 

3. Unchatred-sorozat

A The Last of Us-szériát is jegyző Naughty Dog másik üdvöskéje, a 4+1 nagy epizódot (Uncharted 1-4 és Lost Legacy spin-off) megélt széria, aminek a főhőse egy modern Indiana Jones, vagy úgy is fogalmazhatunk, hogy egy női Tomb Raider. Nathan Drake jellemileg olyan, mint Indy, ténykedése meg leginkább Lady Lara Croftra emlékeztet, hiszen falakat és hegyeket mászik meg, és rengeteg tűzharcban vesz részt. Meg hát ő osztogat jobb- és balegyeneseket is. Az Unchartedek mindegyike egy laza kaland, ami Drake és szívszerelme (későbbi felesége), Elena körül bonyolódik, és olyan emberkék asszisztálnak neki, mint a mindig kedélyes apafigura, Sully és a kiszámíthatatlan Chloe Frazer, aki az említett Lost Legacy spin-off főhőse. A játékszéria első része még PS3-ra jelent meg 2007-ben, az utolsó, a Lost Legacy pedig PS4-re 2017-ben, de tavaly ez és az Uncharted 4: Among Thieves kapott PS5-ös felújítást (az eredeti három részt pedig PS4-re újították fel).

Történetét tekintve egyik sem nagy szám, bár azt azért hozzá kell tennem, hogy az ősi városok és romok felfedezése és az első két játékra jellemző horror vonal (itt még szörnyek is megjelentek) nagyon sokat ad hozzá. A legerősebb része mégis a karakterek. Nate és Elena párosát nem lehet nem szeretni, és szinte drukkol az ember, hogy jöjjenek össze. Persze, mint valami szappanoperában, részről-részre akadnak gondok a kapcsolataikban. Összejönnek, szétmennek, összeházasodnak, válófélben vannak... Mégis, mindig egymásra találnak. És akkor még ott a felhőtlen humor, amit Chloe, Sully vagy az idősebb Drake szállít, és persze a tényleg iszonyó felhőtlen akciózás, amit az új részekben már moziszerű látvány kísér. Ennél a játéknál nem fogsz sosem könnycseppeket morzsolni, de akárhányszor végigviszem őket, mindig nagyon jól érzem magam a végére.

 

2. The Last of Us Part 1-2

Erről a játékszériáról most nem fogok bőven írni, mert rengeteget írtam már ebbe a topikban és a sorozat topikban is róla. Nagyon-nagyon szeretem mindkét részt, nagyon örültem, hogy az elsőnek elkészült a remake-je, és igen, boldogan ki fogom csengetni a 10 dollárt a második rész PS5-ös változatáért, hogy végre teljesen egy szinten legyen eme két nagyszerű program minden téren. A The Last of Us Part 1-2, így egyben az egyik legjobb játék, amit nagyjából 30 éves gamer pályafutásom alatt végigtoltam. Nem is egyszer, nem is kétszer. Az elmúlt öt évben szerintem az elsőt már több, mint tízszer (a remake-et is beleszámítva), de a Part 2 sincs sokkal lemaradva.

 

1. Horizon: Zero Dawn és Forbidden West (+Frozen Wilds és Burning Shores)

Az abszolút favorit, a kedvenc játékom. Pont. A kettő együtt. Pont. Az egyetlen videojáték, amiből LEGO készletem van. A legérdekesebb világgal bír, amivel valaha találkoztam videójátékban és nagyjából a legjobb sztorival is. Kész, ezt nem tudom ragozni. Ez az a játék, amit egy kérdés miatt vettem meg. Miért mászkálnak robot állatok a világban, miközben az emberek középkori viszonyok között élnek? A válasz számomra a világ két legjobb játékait hozta el (amihez nagyon szorosan hozzátartozik a két kiegészítő). Pont. És a Horizon: Forbidden West - Burning Shoresnál momentán nincs szebb játék PS5-re, ezt is bátran ki merem jelenteni.

 

Na, hát ennyi volt. Persze jóval több játékkal játszottam, csak nem mindegyik tetszett annyira, hogy bővebben írjak róla. Példának okáért ott a Ratchet and Clank, ami egy nagyon aranyos platformer játék, élveztem, míg játszottam vele, és aztán el is felejtettem. Megemlíteném még a Callisto Protocolt, ami ugyan betölti a sci-fi-horrorok iránti vágyamat, de távolról sem hagyott bennem mély nyomokat (bár nem lett olyan rossz, mint amilyen rossznak be lett állítva – viszont érezhetően nem egy Dead Space). Meg van egy rahedli program, amit teszteltem, de elég is volt belőlük annyi.

[Bence1997]

2025!

 

 

 

Szerkesztve: 2023. December 4. - Bence1997

[Dzséjt]

A grafikára nem lesz panasz, az fix. És végre Vice City-be térünk vissza! Jupiiiii! 

[Dzséjt]

A The Witcher 3: Wild Hunt mögött álló CD Projekt RED 2020-ban adta ki Cyberpunk 2077 című akció-RPG-jét. Azóta már tudjuk, hogy ez mibe került. Komoly kritikai, presztízs és anyagi károkat szenvedett el a cég, a játék ugyanis PS4-en és Xbox One-on szinte játszhatatlanul rossz technikai állapotban volt, PC-n is csak egy fokkal volt jobb, ráadásul a több éves fejlesztés során több olyan ígéret is elhangzott a fejlesztők részéről és láthatóak voltak trailerekben, amik végül a játékba nem kerültek bele. Ekletáns példa a játék színhelyéül szolgáló Night City metróhálózata. A metrózás már a legelső trailerben is benne volt, sőt nemrég bekerült a DLC, a Phantom Liberty trailerébe is, ám magában a játékban hiába látogattunk el az állomásokra, azok java vagy nem is volt nyitva, vagy csak körbenézhettünk, azt annyi. De ott vannak az autós üldözések, a szabadidős programok és megannyi más dolog.

Nos, ezért a katasztrófáért sajnos nem kifejezetten a CD Projekt RED, hanem annak anyavállalata, a kiadásért is felelős CD Projekt a felelős. Még pontosabban azok a k*rva, piszkos anyagiak. A kiadást ugyanis a főrészvényesek és a befektetők sürgették, meg kicsit a lengyel állambácsi. Utóbbi azért, mert a CD Projekt RED állami támogatást is kapott a játékhoz, amikhez azonban határidőket szabott. Ennek oka lett az, hogy bár a készítők azt állították, hogy még legalább három év fejlesztés kéne, ki kellett adni. A pénzes emberek ennek meg is itták a levét. A részvények árai hatalmasat estek, több ezer előrendelő kérte vissza a pénzét, a Sony nagyon csúnyán megorrolt a CD Projektre és hónapokig nem engedte árusítani a Cyberpunk 2077-et a PS Store-on (ennek hátterében az állt, hogy a PS4 volt a játék fő platformja, mindig azon reklámozták, így ez a Sony-nak is kellemetlenné vált), a Microsoft is levetette egy időre az online boltjából.

Nos, sok cég egy ekkora fiaskó után szimplán lehúzn a rolót, hiszen tényleg méretes anyagi veszteség érte a CD Projektet, arról nem beszélve, hogy a játékosok (a vásárlóik) megbecsülését teljesen elvesztették. Mindent, amit a The Witcher-trilógiával felépítettek, aminek hála úgy emlegették őket, hogy egy játékkiadó és fejlesztő, ami a játékosokat nézi, nem az anyagiakat, és a pénzünkért remek élményt biztosító játékokat adnak, mindez egyetlen nap alatt a semmibe veszett, hála a Cyberpunk 2077-nek.

De a CD Projekt RED, ami a varsói feketepiacról indult útnak, nem adja ilyen könnyen a bőrét. Nem húzta le a rolót, de nem is csinálta azt, amit az EA, hogy ökölbe szorított kezén középső ujját elegánsan a játékosok felé fordítva magára hagyták a játékot (lásd: Mass Effect: Andromeda, Anthem), hanem folytatták, amit még nem fejeztek be. Folytatták a Cyberpunk 2077 fejlesztését és célul tűzték ki annak a játéknak a megvalósítását, amit 2012-ben bejelentettek és amit ígértek. Céljuk volt a vásárlók bizalmának visszaszerzése. Eltelt három év, pont annyi idő, amennyit 2020-ban a fejlesztők mondtak, hogy még szükség van. És immár tényleg készen van a Cyberpunk 2077, sőt már jóval több, mint amit ígértek. A mai napon befutott 2.1-es frissítéssel az utolsó hiányzó láncszemek, mint a metróhálózat és a szerelmi partnerrel történő lazulás is bekerült (sőt még több is), de a nemrég megjelent 2.0-s frissítéssel párhuzamban megérkezett Phantom Liberty még egy plusz játtékkal is megtoldotta az alap programot (hatalmas, új sztori, szép nagy új játéktér - Dogtown, lényegében egy városon belüli város, mint a Vatikán Rómában, csak Dogtown inkább az Escape from New York című film New Yorkjára emlékeztet közbiztonság és infrastruktúra karbantartás ügyileg). Ezt úgy értsd, hogy az alapjáték végigjátszása attól függően, mennyire vagy hajlandó elveszni Night City-ben, 100-150-200 óra, és ehhez jön még a Phantom Liberty szintén felfedezési vágytól függő 50-100 órája.

Mindennek a megkoronáza a ma megjelent Cyberpunk 2077: Ultimate Edition, ami természetesen a 2.1-es változatot tartalmazza a Phantom Liberty-vel együtt, szóval ez a kész játék a DLC-vel. Ez az, amit anno a fejlesztők ki akartak adni, amivel elsőként kellett volna megismerkednünk, ha a pénzes emberek nem sürgetik őket és nem sz*rják le azt, amit a szakemberek, az alkotók mondanak nekik. Ha nem csak a pénzt nézik.

Szóval, ha eddig a rossz visszhang miatt kerülted a Cyberpunk 2077-et, most már ne tedd. Az Ultimate Edition megéri az árát. Ez a játék megéri az árát bőven. Több mint 300 órát játszotta vele, ezzel nálam túlszárnyalt olyan programokat, mint a Mass Effect-trilógia és a The Witcher 3: Wild Hunt. Night City lenyűgöző, olyan városok hangulata elevenedik meg benne, mint a Blade Runner vagy a Demolition Man (A pusztító) Los Angelese, vagy a Dred Mega City One-ja. És minden, ami a The Witcher 3-ban jó volt, az itt is jelen van, sőt még jobb is, hiszen ez sci-fi. Megannyi hight-tech kocsit (némelyiknek fedélzeti fegyvere van) és motort vezethetünk, küldetések százait oldhatjuk meg, és akárcsak Geralt sztorijában, úgy V kalandjaiban is szabad kezet kapunk és nagyon változatosak. Itt is könnyen lehet, hogy egy piszlicsáré ógy végül eposzi magaságokba rúg. Például egy celeb úgy gondolja, a pasija félrelép, szóval nekünk kell ennek a végére járni. Ám a vége... Hú az de nem az, amire számítasz. De már maga a felvetés is érdekes, hiszen a celeb talptól skalpig króm, vagyis egy funkcionális kiborg, amiben több a fém, mint a hús. És ez a legjobb a Cyberpunk 2077-ben, hogy itt nincs egy ember, akiben legalább egy csatlakozó ne lenne, de a legvadabbak úgy néznek ki, mintha ténylegesen robotok lennének, a rosszabbak pedig úgy, mintha kiberzombik. Nagyon drurva meglátni az utcán egy tizenéves kisgyereket, amint egy drónnal játszik, ami általános jelenségnek tűnhet a való életben is, csak közelebbről nézve kiderül, hogy a csávónak szemimplantjai vannak, és úgy néz ki, mint a Terminator, amikor letépték a fél pofájáról a bőrt. És, hogy miért néz ki? Talán mert szembetegsége volt, és implanttal tudták helyettesíteni, de a szüleinek nem volt annyi pénze, hogy a ripperdok (a beültetéseket elvégző orvosok) a plasztikázást is megcsinálja, vagy eleve nem tudtak olyan krómot megfizetni, ami normális emberi külső mögé rejti a fémet. De lehet, hogy nem is volt szembetegsége, csak egy banda elbánt vele, vagy a szülei döntöttek úgy, hogy átszabják a kölyköt. Mert ez egy ilyen világ. A króm szerves része a mindennapi életnek, nélküle mozdulni sem lehet. És mindez gyönyörűen fel van építve. Az egyik legjobb, legrészletesebb világ bontakozik ki a Cyberpunk 2077 sztorija során.

És mindez FPS módban (kivéve a motorozás és az autózás, ott lehet kamerát váltani), rengeteg választási lehetőséggel. Nagyon-nagyon jó játék lett. Kár, hogy olyan a múltja, amilyen, de a múlton túl kell lépni és érdemes a elen programjába belevágni. Mert ez tényleg egy igazán jó játék lett. Meg eleve, mondjatok még egy olyan programot, amiben Keanu Reevesszel és Idris Elbával lehet bandázni. És nem csak kis szerepeket kaptak. A Reeves által alakított Johnny Silverhand állandó társuk, folyamatosan mellettünk van, az Elba által megformált Solomon Reed pedig a Phantom Liberty-ben vállal hatalmas szerepet. Ja, és mindez magyar felirattal!

 

 

[Rog]

Én is az alulfejlesztettséget tudom be egyik okául annak hogy az eredeti kiadást kerülöm. A másik ok meg az hogy nem is futna normálisan a gépemen. Azon például a Mass Effect: Andromeda is szaggat. Érik is már egy PC modernizálás és ha az le lesz tudva akkor a feljavított Cyberpunk is sorra kerülhet.

Amúgy az EA nálam már a Mass Effect trilógia esetében meglépte azt hogy nem figyelt eléggé a rajongókra. Nem lettek volna képesek már a harmadik rész megjelenése után nem sokkal előrukkolni olyan tapaszokkal amik helyre tudnák hozni a karakterimportálós hibát és bele tudnák integrálni a harmadik rész karakter elemeit az első két részbe. Úgy ahogy van meg nem igazán csípem mert azok kijátszásakor nem tudok a harmadikhoz kreált Shepi csajommal játszani ha nőcis kijátszáshoz van kedvem. Azzal meg nem vagyok kisegítve hogy a legendás kiadásban ez már meg van oldva. Abból a verzióból nekem egy kijátszás elég lett mert az okosok a fene se tudja miért az én mércém szerint eléggé túlzásba vitték a szereplők kinézetének az átalakítását. Eléggé ki tudott dobni az élményből az hogy Kelly, Kenny, Gabi, az aszteroida DLC-s Kati és a Feros-os dokinő jócskán más külsőt kapott. Az eredeti külsejük tök szimpi. Nem tudták volna valamennyire modernizálni azokat mint a többi szereplőt hogy jobban igazodjanak a felújított stílusba. Nekik mindenképp agyonra beszívott plasztikai sebészt kellett játszani. Az egyetlen bejövős drasztikusabb külsőátvariálás az hogy az első rész nukleáris bomba hatástalanítós mellékküldetésének a hologramos terroristája emberből turian lett. Annak a palinak az eredeti külsejét már azóta nem komálom hogy először megláttam. Szóval ez a "minden részt mindenfajta külsejű parancsnokkal ki lehet játszani" dolog nekem egy közel van és mégis távol eset és eléggé fújok az illetékesekre miatta.

Szerkesztve: 2023. December 5. - Rog

[Rog]

Matthew McConaughey az idei The Game Awards rendezvényen bemutatta az első vidijátékos munkáját képező epikusnak ígérkező, döntésekre nagy hangsúlyt fektető Exodus címmel ellátott szerepjátékot, amiben a játékosnak a halálán levő Földet elhagyó egyik hapi szerepében kell ügyködnie, hogy kalandozásai során fegyvereket és technológiát szerezzen az univerzum legerősebb és az emberiség legádázabb ellenségének kikiáltott fajától, miközben mint például az Interstellarban odahaza sokkal gyorsabban telik el az idő.

 

 

Na ezzel is szívesen játszanék.